A törvény betüje
szerző: Reviczky Gyula

Nagy-Kőrös-e, Kecskemét-e,
(Nem emlékszem már a névre)
Bölcs határzat alakjában
Kimondotta hajdanában:
»Elcsipni a gazt előbb kell:
Csak azután köthető fel.«

Vala pedig a vidéknek,
Három egész vármegyének
Réme akkor Csóka Péter.
Ölt rabolva nappal-éjjel;
De más embert sose bántott,
Csak ha zsidó vagy ha sváb volt.

De ha zsidó, vagy ha német,
A hol ő volt, arra tévedt:
Sokkal jobb lett volna néki
Nem születni, nem is élni.
Azt megölte, kirabolta;
Úgy meneszté a pokolba.

Hajszolták is a zsandárok!
Nem volt csárda, fészer, árok,
A hol, mindent tűvé téve,
Ne leltek vón' - hült helyére.
Mert ügyes volt a gazember.
De megjárta mégis egyszer.

Az útszélen állva kémlel,
Leskelődik Csóka Péter
Egy temérdek, vén batárra
(Diczeg-döczög a nagy sárba),
Abban űl egy úri utas,
Annak lesz most, hejh, ne mulass.

Köcsög kalap a fejében,
Hosszu sálja leng a szélben.
A köpenye csupa gallér.
No, ha ez nem sváb gavallér,
Akkor Csóka sem a Csóka,
Kit betyárnak mond a nóta.

A batár az őszi ködben
Csetlik-botlik, ki-kizökken,
Pattoghat az ostor váltig:
Szegény két ló alig mászik.
Nem is mászik többet az már:
Rablókézben van a kantár.

Villan a cső... villan ujra:
Kocsis, gazda rogy az utra.
Fénylik a sár vérbiborban.
Csóka Péter mond nyugodtan:
»Az ördög már a te gazdád,
Tisztelem az öreganyját.«

De a mint rogy, de a mint fogy
Szemében az élet lángja:
A gavallér ősi szitkot.
Szór özönnel a betyárra.
S ajkán kitör - isten bocsáss! -
Czifra huszár-káromkodás.

Kővé mered Csóka lába.
Iszonyúan küzd magába'.
»Szóljon az úr, hát nem német?«
A haldokló szeme réved:
»Német volt az öregapád...«
S nem hallani már több szavát.

Csóka Péter hogy mit érzett:
Arrul ember nem beszélhet.
Czifra szűrét odavágja,
Fegyverét is le a sárba;
S fut rohanva, szégyenkezve;
Csak ő tudja: hova, merre.

A városba hogy beére,
Ment a törvény elejébe.
Ott megálla katonásan:
»Embert öltem, kérem ássan.
S mert mivelhogy magyar ember:
Ide jöttem, kössenek fel!«

Lőn birónak nagy haragja.
»Te vagy az a gaz haramja?...
A hollók rég rád ehültek,
Lakomára még ma gyülnek.«
S három hajdu futva vágtat
Összehívni a birákat.

Ül tanácsot a törvényszék.
Elitélné, semmi kétség,
Ha egy biró fel nem állna
(A külföldet is bejárta)
S bírótársit végig mérve,
Nem kezdene ily beszédbe:

»Törvényt hozni és megszegni,
Tudjátok-e, társak, ez mi?
Vagy törvényünk nincs-e róla
(Mert nem hozta senki szóba):
Elcsipni a gazt előbb kell;
Csak azután köthető fel...«

Összenéz a bölcs biróság.
A mit ez mond, nem bohóság.
A ki nincs elfogva, véli,
Nem lehet azt elitélni.
Elcsipni a gazt előbb kell;
Csak azután köthető fel.

Szent a törvény; a betűjét
Más se csűri, ők se csűrjék.
Maguk hoztak róla törvényt,
S e betyár most eljön önkényt,
Hogy kössék fel; - no, nem igy van?
Törvényt gúnyol Csóka nyiltan.

A biróság feje mostan
Szidja Csókát átkozottan:
»Hordd el magad, annyit mondok,
S belőlünk ne űzz bolondot.
De jegyezd meg, hetyke Csóka,
Marad ám még akasztófa.«

Csóka Péter ámul-bámul.
Jól értette? nem fonákul?
Furcsaságot sokat látott:
Magyar zsidót, bátor svábot;
De ilyet még, ily felettébb
Furcsa törvényt nem pipázott.

»Marad ám még - számotokra!
- Nagysokára csak ezt mondja. -
De bujósdit Csóka Péter
Nem játszik ily bamba néppel.«
És el is tünt úgy azóta,
Hogy nem jött még hír se róla.

És azóta Kecskeméten
Kőröst szidni honfi-érdem!
És azóta Kecskemétet
Kőrösön felhozni vétek;
Mert azt fogja egy a másra,
Hogy e törvényt ő csinálta.

Mindebből hogy mi a móka:
Rabló volt-e, élt-e Csóka?
Lehet-e az magyar város,
Mely bolondul igy határoz?
E fölött én nem vitázok:
Döntsék el a krónikások.