A táncoló kigyó
szerző: Charles Baudelaire, fordító: Tóth Árpád
Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 10. szám

Be jó is látnom, drága lomhám,
    ha halkszinü fényt
szép tested tiszta bőre ont rám,
    ég csillagaként!

Míg mély hajad zuhogva reng el,
    s szaga csupa bú,
és árad, mint nagy, kósza tenger,
    kék s barna habú,

lelkem, mint sajka, hogyha hajtja
    friss hajnali szél,
kalandos kedvvel lengni rajta
    csodatájra kél.

És két szemed, akárki nézze,
    se vidám, se zord,
ékszer, melynek arany- s vas-része
    hüs elegybe forrt.

Úgy lépdelsz, lágy ütemre ingva,
    lomhán, szabadon,
minthogyha bűvölt kígyó ringna
    a varázsboton.

Gyermekfőd, mit, míg lustán illeg,
    halk súly le-leránt,
bókol, mint bájjal hogyha billeg
    kölyök-elefánt.

S tested szökell, mint nyúlt hajó, ha
    a habok viszik,
s ring, vásznát jobbra-balra bontva,
    egész a vizig.

S mint jégmezők tavaszi kedve
    zuhogva fakad,
ha olvad ínyed tiszta nedve,
    s elönti fogad,

nincs nektár, mely így tudna égni:
    fanyar csodabor!
olvadt menny! mely szivembe égi
    tüzeket sodor!