A szivárvány halála

A szivárvány halála szerző: Ady Endre

Soha olyan ékes szivárványt:
Abroncsként fogta az Eget.
Soha olyan szent abroncsot még,
Olyan szélest, olyan ölelőt,
De ime esteledett.

Már unták is bámulni nézni
Parasztok, barmok, madarak,
Szégyenkeztek szemek és öklök,
Hogy ellágyultak ott a mezőn
Egy rongy szivárvány alatt.

Kacsintgatott már csufolódva
A vén nap is temetkezőn.
Tetszett neki, hogy egy szivárvány,
Egy szin-csoda ámulást terem
Józan és trágyás mezőn.

Csak a szivárvány várt még mindig,
Folyton szebb lett, ahogy bukott,
Sirón nézett le a mezőre
S aztán beitták szent szineit
Távozó felhő-hugok.

A vén Nap leesett mosolygón,
Föllélegzett egész világ:
Nem valók az izzadt mezőkre
Eféle bolond és nagyszerü,
Szent, égi komédiák.