A szent skarabeusz
Else Jerusalem regénye
Huszonhárom kiadás, hanyatt-homlok érdeklődés, hevenyészett fordítások; érthető és szinte hagyományos visszhangja az olyan könyvek megjelenésének, amelyekről híre kél, hogy társadalmon kívüli szerelmi élet, tágabb élvezetmorál vagy napi társalgásból száműzött életmotívumok szellőztetődnek bennük. De - kerülve a rosszhiszeműséget - az ilyen sikerben része van legalábbis a közönség amaz (az irodalmi szempontnál mindenesetre alacsonyabb) érdeklődésének, mely például apácaklastromok, nyilvános házak vagy teszem, fogházak belső életéből vett tárgyakat azért kapkod és olvas, mert jó része előtt e helyek s életek befeléfordított oldala rejtett lévén, rejtelmesnek, érdekesnek tetszik. Ennek a - hogy úgy mondjam - természetrajzi érdeklődésnek a legtökéletesebben felel meg a Jerusalem könyve. Nem azok közül való, melyekben eseményes múltú, de semmit sem íróhajlamú emberek (világosabban: nők) vetik oda emésztetlenül viselt dolgaik, élményeik krónikás sorát; s akiknek munkáit legfeljebb írók részére való példányszámban nyersanyagként szabadna közreadni, mert "primär művészet" védjegye alatt a közönséget a művészetről, önmagukat pedig önmagukról tévesztik meg. Else Jerusalemben azonban igazi írói kvalitások vannak. Ismeretterjesztő közléseit az író szakszerű módján adja, témája felett állón, kimerítőn, érdekesen, sőt művészien. Időrendben mutatva meg a "Vörösház"-at a különböző rezsimek alatt, jelképes fejlődés történetét adja a prostitúció mai formáinak és rendszereinek. A szokottabb élettörténetek típusait is így vonultatja fel: a munkáslányt, kit züllött szülői adnak el, a pompázón asszonyias, nemes fajtájú nőt, kit a bosszú szilaj fantomja űzött idáig, a perverz mániákust, a nagyravágyó cselédlányt, betegségig könnyelmű moral insanityt s az aljas, csaló üzelmek rászedett áldozatát. S e házak különböző jellegét is, a tömeglátogatók igényeihez szabottan; fokozatait az ocsmány lebujtól a megtévesztően finomult tónusú szalonrendszerig. Valóban, mikor a könyvet letesszük, jelentékenyen többet tudunk e dolgokról (nyilván férfiak is), mint annak előtte.
A regény azonban terjedelmével, minden külső allűrjével, a mottójával is többek között mindezeknél magasabb igényekkel lép elénk. Néhol a kritika is belement ilyesmibe; itt volna a prostitúció korszakos, felderítő, elintéző és összefogó társadalmi regénye. Nagy és várt dolog volna különös irodalmi ingerével annak, hogy asszonyi erőtől eredő. Végire járni valón érdekes probléma tehát.
A könyv hősnője egy nyilvánosházban született leány. Itt nő fel, belélegzi e környezet levegőjét, ez válik elemévé. De véletlen magávalhozottságánál fogva java emberfajtához tartozónak mutatja az író; értelmes, nagy akaratú, lényében tiszta, dolgos és részvétre hajlamos. A regény elején érdekes, szívós, szürke álcája annak a színszóró, mítoszbeli, képletes, szent bogárnak, mely a szemétdomb férgei közt ezerévben egyszer terem meg csoda módon; viharzó, nagy idők jósjeléül. Ilyen bogárról s más furcsa dolgokról sokat beszél legalább a ház bogaras öreg barátja, Horner, a züllő, csúf szájú, cinikus és gerincbeteg filozóf. Ő ád a fejlődő leányembernek társadalomtudományi könyveket és zagyva értesítéseket az ő kis zárt világának a külső, uralkodó renddel való kapcsolata felől. "Ebből a szemétdombból - úgymond - kinőhet még jól szervezett, megnemesített, óriási szociális hatalmának öntudatára ébredt hetéraság!" Ilyest is mond; de beszéde csupa zavar, homály és tétovázás; az olvasó éppúgy nem lesz okos belőle, mint derék kis növendéke, akinek gondolkodó lényét mégis a hatása alatt tartja. Egyelőre azonban igen keményhátú, erős kis bogár ez; s míg néha merész álmokkal tűnődik a messiási hivatáson, mely felrázza, osztályöntudatra keltse, harcba indítsa e legkizsákmányoltabb proletársereget; - addig éveken át példátlan, alattomos szívósággal tör előre kis világában, "gazdaasszony" lesz, részt vesz nemegyszer személyesen az életrontó üzelmek intézésében, kis tőkét is gyűjt ilyenformán, szóval az uralkodó polgári rend minden törvényes eszköze, sőt legigaztalanabb törvényei felhasználásával lesz úrrá saját osztálya fölött. Készül-e valamire eközben? Mi nem tudjuk, de vajon tudja-e az író? Van-e küzdelem, ütközés a lelkében? Néha úgy tűnik; azt a szomorú és nehéz kiváltságot hozta magával, mely Jézusokat, Marxokat, az együttérzés hőseit s a meg nem értés mártírjait avatja fel. Szereti sorsosait és undorodva, különb voltát érezve meg is veti őket. Egyébként sem tiszta típus; nincs benne az élet nagy csodarabbijainak szemfényvesztő, környezetét megvesztegető, szuggesztív csalárdsága; sem az igazi messiási fajták lángoló magahite. De érvényesülni tud, feltörekedni, túrni, mint a bogár. Tán a prostituáltak számára való buzdítás lesz így a regényből: "Lássátok, leányok, ez a tisztelt rend még sem olyan szörnyű, ha a keretein belül ilyen szépen kivághatja magát valaki szorgalommal és akarattal." A munkásiskolák tankönyveiben is olvashatni ilyet. De mi történjék a forradalommal? Az író habozni látszik; oly groteszk volna, szinte megoldhatatlan: és valami kimérás jövőregényt valóban nem akarhatott...
Nos, kéznél a kibúvó - oly közeli, hogy szinte várnunk kellett. A szerelem. A szokott messiási drámamotívum; az egyéni életvágy, boldogságígéret, mely az eszmével elmátkásodott ifjú életbe betör. Vagy a kaméliás-tragikum új variánsa, mert a választott férfi tipikus polgárgyerek, akin keresztül a "tisztes" rend minden kérlelhetetlen merevségével kerül szembe e más világ leánya. Ismét nem tudjuk, hányadán vagyunk. A bogárka pajzsváza sérthetetlennek látszik. jóformán szenvtelen marad e szerelemben is, pénztárosi bőrtáskáját percre sem veti le derekáról és főkönyvet, naplót, előjegyzéket vezet azalatt is az üzemről, amíg a kedvese nála van. Mikor pedig csalódott - pénzt fogad el az ifjú apjától, hogy az így felszaporodott kis tőkével, mint írja, megvalósíthassa néhány eszméjét: "melyek sokkal inkább összeforrtak életemmel és kedvesebbek nekem, mint te és a szerelmed!"
Itt aztán végre színt vall az imbolygó színű bogárpáncél, a zagyva kis kaméleonlélek. A pénzzel egy szép, tiszta faluba megy, birtokos úrnőnek, s a földjén menedékházat alapít - a lupanarok elhagyott gyermekei számára. Ide zsugorodtak osztályboldogító álmait, harcos altruizmusa. Ez volt hát az egész! Talentuma, küldetése nem a messiásoké, hanem az apátnőké legfeljebb; vagy a Magdalenenstifteké, vagy a kedves, templomos ladyké, akiket kielégít és megnyugtat az egyessel való jótékonyság. A polgári világ igazi embere ő, rendes, okos, önző és józan; ki jót mível, hogy elcsitítsa nyugtalankodó kötelességérzetét, s így rend legyen belsejében és jól érezze magát. Hát jól érzi; nyoma sincs itt küzdelemnek, letörésnek, tragikus megalkuvásnak. Azelőtt a rendőrbiztos tegezte és kidobta, mikor valami leányvásár-ügylet hivatalos lebonyolítása miatt járt nála; most pedig a kedves, falusi doktor "az ő tisztelt és neki módfelett kedves őnagyságájának" titulálja levelében, melyben az építkezések felől ad hírt. Ördögadta! Nem csinált rossz üzletet; olyan függetlenséget, pozíciót, tisztességet és vezető szerepkört nyert, amilyent egy "úri házasság" úgy sem adhatott volna meg neki. Okos kis némber; ővele most már egészen tisztában vagyunk.
Sokkal kevésbé az íróval, szándékaival, miértjeivel. E sok vagy-vagyon át imbolygónak, véletlenszerűnek, habozva féligmondottnak, sok helyt ijedezőn, abbahagyottnak tetszik a mondanivalója. Hogy nem lett belőle nagy, szociális irány-regény! Nem ez a baj! Egy érdekes élet, egy érdekes lélek gyönyörű végigrajzolása lehetett volna az izgatóan különös viszonyok között; s tán az író alkotó ereje nem is lett volna kevés a teljes művészi megoldásokhoz, a véghezvitt lélekrajzhoz; ha a tétova és dilettáns többség-útúság, a habozó irányválogatás meg nem lazítja e súlyosnak ígérkező kompozíciót. Előadása is így libeg pontos naturalizmus, olcsó érzelgősség, unalmas kenetesség és igazi stílusművészet végletei között. Jó értesülések, őszinte megfogottságok, komoly eltűnődés; és sok-sok értéktelen szellemi zsibáru-lom; a legnagyobb valami az, amit ettől a könyvtől kapunk.