A szelíd pap

A szelíd pap szerző: Émile Verhaeren, fordító: Kosztolányi Dezső

Csak béke, jóság a lelküknek álma,
kezükbe rózsa illene és pálma.

S föléjük egy halvány bura üvegje,
akár az ég, kék színekben remegve.

S lábuk alá, mely jár sok úton által,
ezüstös ösvény aranyszínű sávval.

S úgy menne mind, tavon, vízen haladva,
mint hófehér liliomok csapatja.

Ők a szelídek, kiket álmok űznek,
naiv fiai, hívei a Szűznek,

lángolnak ők és hangosan kiáltnak
a háborgó orkánok csillagának.

És Őt dicsérik a viharba halkal,
mint angyal-kórus aranyos ajakkal.

És úgy kérik, hogy a tűztől, a vágytul,
szivük kigyullad s nagy szemük kitágul.

És úgy szolgálják a mennyek virágát,
hogy hitüket imák tüzébe mártják.

És Ő egy este, hallván szent igéik,
a kis Jézuskát csókra nyújtja nékik.