A szegény ember káposztája
| A szegény ember káposztája szerző: Gárdonyi Géza |
A határban naphosszat durrogott a puska. A gróféknál vadászatot rendeztek. Száz meg száz hajtó zavarta ki rejtekéből az aranytollú fácánokat, a jámbor nyuszikákat és mindenféle egyéb vadakat, hogy belekergessék a halál torkába.
A menekülő vadak útját egy helyen széles folyó állotta el. A vízparton egyetlen csónak. A csónakon egy szegény ember és két fej káposzta. A káposzta a szegény ember aznapi ebédje. Az ember éppen indulna át a vizen, mikor fölpillant és meglát a parton egy kétségbeesett nyulat és mellette egy bánatos farkast.
Mindkét állat tudta, mi vár reá, ha a hajtók gyűrűje összébb zárul. Szomorúan néztek hát az emberre és egymásra.
- Te szegény ember, - szólal meg a nyul nyöszörgő bánatos hangon, - könyörülj rajtam. Vigyél át engem a csónakodon, szabadíts meg a puskacső villámától.
- Engem is vigy át, - szólal meg a farkas, - az én sorsom se különb a nyulénál.
- Engem vigyél előbb, - könyörög a nyúl, mert ha itthagysz, a farkas hamarabb fölfal, mint gondolnád.
- Jó, jó - válaszol a szegény ember, - de mi lesz a káposztámmal, ami a csónakban van. Azt meg te falod föl.
- Vihetsz minket együtt is! - mondja a fogát vicsorítva a farkas, - én nem engedem, hogy a nyul megegye a káposztádat.
- Átvinni átviszlek benneteket, - nyugtatta meg a két állatot a szegény ember, - de láthatjátok, hogy a csónak olyan keskeny és olyan rövid, hogy rajtam kivül legfeljebb ha egyitek fér el benne s akkor is ki kellene raknom a káposztámat.
- Várunk rád türelemmel, - szólott újból a nyul, - csak evezz gyorsan át a káposztáddal. A hajtók még legalább száz lépésre vannak.
- De te farkas, - aggodalmaskodott a szegény ember, - előbb igérd meg, hogy a túlsó parton is megkegyelmezel ennek a szerencsétlen nyulnak. Különben semmi célja a könyörületemnek.
- Igérem! Igérem! - fogadkozott a farkas.
- Nohát akkor várjatok kissé, hadd gondolkozom, miként cselekedjek. Ha átviszem előbb a káposztákat és a farkas marad itt a nyullal, nem okos. Mert a farkas megeheti a nyulat még mielőtt ideérne a vadászat. Ha a nyul maradna itt a káposztával, ez a káposztára volna veszélyes, meg rám nézve is, mert odaveszne az ebédem. Hanem legjobb lesz így: kirakom a káposztát s utána:
- Nyuszi! ülj csak bele gyorsan a csónakomba.
A nyuszinak kétszer se kellett mondani, máris ott guggolt a csónak sarkán.
A szegény ember pedig gyors kézzel hozzáfogott az evezéshez.
A nyul valóban átkerült a túlsó partra. Ott kiugrott örömében a csónakból és olyan táncot rögtönzött odaát, mintha nyulbálban volna farsangkor.
A csónak visszatért üresen.
A szegény ember újra megszólalt a parton:
- No, farkas koma, most te csücsülj a csónak végén a nyul helyére. Megmentem a te életedet is.
A farkas fogvacogva telepedett a csónak sarkára és sunyitva nézegetett hátra a vadászok felé s örömmel pillantgatott a túlsó partra, ahol a nyuszi várakozott.
A farkas is átért a víz másik oldalára.
De most együtt lett volna a farkas a nyullal. Az ember azonban előrelátó ember volt: nem bízott a farkas igéretében.
Tehát újra odaszólt a nyulnak:
- Gyere csak nyuszikám, ugorj vissza a csónakomba. Visszaviszlek én téged. Igy bizonyosan nem történik bajod.
A farkasnak nem tetszett ez a beszéd, de mit cselekedhetett.
A nyul gyorsan beugrott a csónakba s így a farkasnak annyi ideje se volt, hogy a nyuszinak a füle hegyét megcsiklandozza.
A parton a nyulat újra kitette az ember és berakta most a káposztát.
A káposzta átszállítódott a farkashoz.
Ekkor az ember újra gyorsan visszaevezett a nyuszikához és hozta vissza magával.
Mikor megérkeztek a túlsó parton már hallani lehetett a nagy puskaropogást és kiáltozásokat.
A farkas ettől úgy megijedt, hogy rögtön eliszkolt a környékről s mégcsak annyit sem mondott a szegény embernek:
- Köszönöm szépen, hogy megmentettél.
Bezzeg a kis nyuszika kezet akart csókolni jótevőjének. De a szegény ember nem hagyta. Zsebbe dugta a kezét. De hogy a zseb lyukas volt, a nyuszi mégis hozzáférkőzött a kisujjához.
- Menj, csak menj nyuszikám te is világgá, - mondotta neki a szegény ember, - csak vigyázz most már, valaha is össze ne kerülj azzal a hálátlan ordassal.
A nyul el is iramodott volna rögtön, de hogy a szegény ember a káposztafejet hámozta, azt megvárta még. Megeszegette ami a szegény embernek nem kellett, megnézte még azt is, hogyan vagdalja apróra a szegény ember a káposztát. Hogyan rakja fazékba. Hogyan gyujt tüzet alá. S csodálkozott, hogy mennyi mindent elkövetnek az emberek csak azért, hogy azt a jó nyers káposztalevelet elrontsák.