A szőke ciklon/Ötödik fejezet

← Negyedik fejezet

A szőke ciklon
szerző: Rejtő Jenő

Hatodik fejezet →

Ötödik fejezet

Evelyn kénytelen indiszkréciót elkövetni. Huzat van, majd lövöldözés lesz, és végül sok embert elvisz a razzia. Mindenkit üldöznek, és mindenki üldöz mindenkit. A rablók kartellba mennek, majd a "Babkirály"-kocsmába. A trópusi vihar elsodor egy bankettet, és az ünnepelt hosszú autótúrára indul, frakkban.

1

Evelyn moccanni sem mert!
Valamelyik szobából tompa, előkelő kondulásokkal megszólalt egy óra. A fegyenc átlépett az ablakpárkányon. Gondosan leporolta nadrágjáról a meszet, amely mászás közben hozzátapadt. A helyzet most ez volt: Gordon nem is sejtette, hogy a leány itt van, míg Evelyn tudott az ő jelenlétéről.
A leány még idejében húzódott vissza az ajtófüggöny mögé. Mi lesz, ha találkoznak? Egyedül van a lakásban a fegyenccel, és még csak segítségért sem kiálthat, hiszen ő is betört!
Hallotta, amint reccsen a padló. A gengszter bizonyára egyik szekrénytől a másikhoz megy, és keresi az "Álmodó Buddhá"-t.
Mi lesz, ha megtalálja? Ha itt, a cél előtt kénytelen meglapulni, mialatt elrabolják jogos tulajdonát?
Meglapulni? Hiszen szívesen menekülne, csak tudná, merre? Legalább segítségért kiálthatna szükség esetén...
Óvatosan elindult az ablak felé. A vastag szőnyeg felfogott minden reccsenést. Elérte az ablakot.
Most attól függ minden, hogy nyikorog-e a kilincs? Hozzáért... Nagyon lassan próbálta elfordítani. Zajtalanul működött.
Az ablak csendesen kinyílt. Csak enyhe légáramlás suhant be, valószínűleg azért, mert Gordon sem csukta be az ablakot a túlsó szobában.
Evelynnek szerencséje volt. Éppen itt, a negyedik emeleti párkánynál vezetett le a tűzilétra. Így talán el is menekülhet.
De most, mikor már nyitva állt előtte a szabadulás útja, bátrabb lett. Ott a falnál azt az üvegszekrényt még nem látta. Hátha éppen abban van a kis zománcos doboz, tetején a Buddhával?
Megindult vissza. Néhány lépéssel ismét eltávolodott az ablaktól.
Már esteledett. A szobában sötét volt. Egészen közel kellett mennie a vitrinhez, hogy jól lássa az üveg mögött a dísztárgyakat, elmosódó körvonalaikkal. A Buddha nem volt közöttük.
Ebben a pillanatban becsapódott az előszobaajtó, hangok hallatszottak, és nyomban utána kattant az előszoba villanykapcsolója.
Wilmington érkezett haza, egy vendéggel!

2

De hiszen csak nyolc órára rendelte a vacsorát! - villant át Evelyn agyán. Most már moccanni sem mert. Bizonyára a fegyenc is így áll megdöbbenten a helyén.
Most mi lesz?
- Érthetetlen előttem a fellépése, Adams! - hallatszott erélyesen a házigazda hangja. - Nem félelemből, csak kíváncsiságból engedtem a kérésének, amikor felhívtam magát a lakásomra.
- Azonnal meg fog mindent érteni - felelte barátságtalanul a másik.
Evelyn a nyitott ajtón keresztül jól láthatott mindent, ami az ebédlőben történik. A vendég alacsony, kövér ember volt, kissé rekedt hangú, lompos, csámpás járású; a szája szegletében cigarettavég füstölgött, bőven hullatva pernyét és hamut a lompos ember kabátjára, amit ez néha egy hessegető, lassú mozdulattal inkább tudomásul vett, mint letisztogatott.
Szinte jelenlétének pillanatában elterjedt a Caporal cigaretta fojtó bűze.
Wilmington sápadt volt és ideges. Keskeny, finom orrán olykor megrezdült a két cimpa, az ajkát rágta és járkált. A kövér nyomban egy karosszékbe vetette magát, és rekedt hangjának legharsányabb, sípoló változatán, mintegy a közepén kezdte mondanivalóját, elbizakodott, durva emberek módján.
- Nézze, Wilmington! Maga nyolc órára várja Fleuryt, tehát még egy teljes óra ideje van arra, hogy meggondolja ajánlatomat, mert én nem fogom bevárni a barátunkat. Figyelmeztetem, hogy a maga játékának vége.
- Ijesztgetni akar, Adams?...
- Nem. Csak figyelmeztetni. Négy hónap előtt, mikor közöltem magával, hogy gyanúm szerint Clayton térképe magánál van, kinevetett. Azt mondta, hogy házassága óta felhagyott a hírszerzéssel, semmi köze a szerencsétlen Brandes tragédiájához, és hagyjam békén, mert feljelent. Tudtam, hogy komédiázik.
- Ne próbáljon blöffölni, Adams - szólt most egy doromboló leopárd szelídségével a házigazda, és két szeme összeszűkült a rosszindulatú nézéstől. - Ismerem már a trükkjeit, hiszen valamikor együtt dolgoztunk...
- Akkor tudhatná, hogy a kabátom külső zsebében pisztolyt hordok, és most rajta tartom az ujjamat. Látta már azt is, hogy zseben keresztül, húsz lépésről lelőttem valakit...
Wilmington tehetetlen dühvel nézte.
A kövér újabb Caporalt vett elő sárga, karvalykörmű ujjaival, és a végigégett cigaretta parázsával gyújtott rá. Ezt a kis cigarettavéget elnyomta a saláta számára odakészített üvegtányéron, és közben olyan arcot vágott, mint akinek a gyomra fáj.
- Maga várt a térképpel, abban a hitben, hogy a gyarmati zavargások után nagyobb áron adhatja el. Ebben igaza volt. De arra nem gondolt, hogy időt adott nekem egy gondos nyomozásra. Ismeri az összeköttetéseket, amelyekkel megbízóim a világ minden táján rendelkeznek, nem szólva saját képességeimről. Így ma abban a helyzetben vagyok, hogy a térképet a szükséges okiratokkal együtt megkapom, mielőtt Fleury jön vagy esetleg a rendőrség. Ugyanis a rendőrség valamennyiünket figyel.
- Ön még mindig hisz a blöff feltétlen hatásában, kedves Adams... Ismerem ezt a módszerét.
- Kívánságára tehát el fogom mondani a leckét, amellyel meggyőzöm. Elmondom sorban a gaztetteit, hogy ne higgye blöffnek vagy találgatásnak, amit közöltem. Tehát: ön, kedves Wilmington, vagy ahogy még hírszerző korában nevezték a körözvényekben, Mr. Stuck, feleségül vette egy év előtt Brandes sorhajóhadnagy húgát. Fellépése, modora, megbízóinak anyagi támogatása lehetővé tette, hogy bekerüljön az igazi jó társaságba. Miután Brandes a tengerészeti minisztériumban beosztott tiszt volt, akit elsőrangú képességei miatt fontos munkakörben használtak a térképészetnél, ez a házasság nagy lehetőségeket nyitott meg működése számára. Nem aprózta el magát, nem lopott kisebb okmányokat, nem fáradozott jelentéktelen hírek szerzésével. Nagy zsákmányra várt, és igyekezett megmelegedni az elsőrangú környezetben. Ez sikerült is sima modorával, ravaszságával és okosságával. Azután megjött a Nagy Ügy! Clayton, az Afrika-kutató halálos betegen tért haza utolsó expedíciójáról. Közép-Afrika dzsungeleit járta, és haldokolva érkezett meg. Hetekig cikkeztek róla, hasábokon át magasztalták érdemeit, de azt csak nagyon kevesen tudták, hogy ez az ember egy naplót, néhány térképet és sok fényképfelvételt adott át a hadügyminiszternek. A dzsungel egy ismeretlen, meghódítatlan vidékén csodálatos gazdagságú petróleumforrásokat talált!
Wilmington vállat vont.
- Hallottam ilyesmit.
- Várjunk csak... Az anyagot áttették a tengerészeti minisztériumhoz, a térképészetre. Az értékes anyag, a hadügyminisztérium narancsszínű borítékjában, öt hatalmas pecséttel ellátva, Brandes hadnagy íróasztalára került. Clayton rövidesen meghalt. Hogy mit jelent manapság Afrikában a petróleum, olyan helyen, amely még egyik nagyhatalom uralma alá sem tartozik, ezt nem kell magának elmagyaráznom. És megközelítően sem tudták kikutatni a többi hatalmak, hogy merre járt Clayton. Csak a narancsszínű boríték a térképpel és egyéb adatokkal jelentette a birtoklást. A nemzetközi hírszolgálatban annyi pénzt még nem adtak okmányért, mint amennyit ez a térkép jelentett annak, aki megszerzi. De ez hozzáférhetetlen volt. Közben kitört a gyarmati háború. Valamennyi nagyhatalom farkasszemet nézett a hódítóval. És akkor maga megszerezte a narancsszínű borítékot az öt pecséttel!
- Mondja, Adams, miért nem ír maga? Ennyi képzelőerővel...
- Nyomban belátja majd, hogy tehetségesebb vagyok régi mesterségemben. Előrebocsátom, hogy a harc most már vérre megy, mert magát, Fleuryt, Hannusent és mindenkit figyel a párizsi rendőrség...
- Megmondja kérem, végre, mit óhajt?
A kövér egy újabb cigarettát vett elő, és a körmére égett véggel meggyújtotta, majd hatalmas füstfelhőt fújt ki, amitől szállongó hamupelyheknek valóságos esője hullott körülötte. Még kényelmesebben hátradőlt, két lábát a fotel karfáján lógatta le, és álmos hangon folytatta, anélkül hogy jobb kezét csak egy másodpercre is elővenné kidudorodó kabátzsebéből.
- Hogy keresztülvigye a tervét, megrontott egy egész családot. Ma már csak a legidősebb Brandes és a szerencsétlen sorhajóhadnagy él, ha ugyan életnek lehet nevezni a Szahara poklában múló, gyötrelmes hónapokat... Ugye elsápadt?... Talán nem is tudja, hogy Brandes a légióban van?
- Ostoba fecsegés - sziszegte, és egy lépést tett.
- Vigyázzon! - harsant fel sípolva Adams rekedt hangja. - Az ujjam a kakason van.
A kabátszárny fenyegetően megemelkedett kissé, és Wilmington, lihegve a dühtől, megtorpant. A másik nevetett.
- Hát kezd kellemetlen lenni a mese? Feleségének, Brandes Izabellának gyermeke született. A gyermek egy napon eltűnt. A kétségbeesett anyának azt mondta, hogy csak akkor látja viszont a kisfiát, ha megszerzi hadnagy fivére hivatali kulcsainak lenyomatát. Maga tanította meg ezt a szerencsétlen, kétségbeesésében félőrült úrinőt arra, hogy kell betörő módra lenyomatot venni. Kétheti szenvedés után az asszony elhozta a lenyomatot. De hogy lehet megszerezni a borítékot anélkül, hogy elveszítené gyönyörű társadalmi pozícióját? Erre kitűnő tervet eszelt ki. Brandes hadnagy nagyon szerette húszéves öccsét, és ez a fiatalember belebolondult egy táncosnőbe. A maga kreatúrája ez a hölgy. Én is jól ismerem, Ethel Ardfern. Ethel könnyűszerrel elcsábította a fiút, akit Brandes hadnagy nevelt, mióta meghalt az apjuk, és úgy szerette, mintha a saját gyermeke lenne. Nos, Ethel teljesen behálózta Holmot. Megbeszélték, hogy elszöknek együtt Kanadába. A fiú, azon a napon, mikor vonatra akartak szállni Southampton felé, egy levelet írt hadnagy fivérének.
Wilmington egy helyben állt, és mereven nézett a vendégére.
- A levélben csak ennyi állt: "Kedves bátyám! Nem tehettem másképp, bocsáss meg eltévelyedett öcsédnek... Holmnak" - és megbeszélték, hogy akkor dobják be, ha már Southamptonban lesznek, a hajónál. Ethelnek szép nagy autója volt. Mielőtt a vasúthoz mentek volna, megkérte a fiút, hogy jöjjön ki vele az édesanyjához, aki London környékén lakik. Egy elhagyatott helyen látszólag motorhiba történt. Kiszálltak. Ethel cinkosa, Dickmann itt végzett a fiúval. Ethel este már a bárban táncolt úgy, mint máskor. De a meggyilkolt Holm zsebéből a búcsúlevél már a maga kezében volt. Másnap történt a zseniális rablás. Ön felment délelőtt a minisztériumba, néhány perccel Brandes hadnagy előtt. Hogy itt ki volt még beavatva, azt nem tudom. Annyi tény, hogy egy másodpercre beosont az előszobából a dolgozóba, a lenyomatok alapján készült kulccsal kinyitotta a szükséges fiókot, magához vette az írást, és ismét leült az előszobában. Mikor Brandes megérkezett, átadta neki meggyilkolt öccse búcsúlevelét és a kezében levő viaszmasszát, amellyel a kulcslenyomatot vették. Elmondta, hogy Holm felhívta telefonon, izgatott hangon mesélt valami bűntényről, amit ő követett el... Nem meri a bátyját felhívni... Nyomasztó adósságok, börtönbe jutott volna... zsarolók kezébe került, akik kényszerítették, hogy lenyomatot szerezzen, és hogy ellopja a narancssárga borítékot. Most örökre kivándorol. Maga persze autóba ült, így mesélte Brandes hadnagynak, és Holm szállására hajtatott. A fiú nem volt ott már, csak ez a levél és mellette a viaszlenyomat. Nem érti, mit jelent mindez, tehát elhozta azonnal ide Brandesnek. A hadnagy sápadtan nézte a lenyomatot és a levelet, amelyben az öccse jól ismert írásával ez állt: "Kedves bátyám! Nem tehettem másképp, bocsáss meg eltévelyedett öcsédnek... Holmnak!"
Ezután bement a dolgozószobába, és látta, hogy eltűnt a narancsszínű boríték az öt pecséttel, benne a Clayton-féle térkép. A szerencsétlen nem is gyanította, hogy a narancsszínű boríték kétrét hajtva a maga felöltőzsebében van, és kint lóg a fogason. Ki gondolna erre? Igazán zseniális volt!...
Wilmington már nem állt olyan kihúzott derékkal. A földet nézte. Adams egy újabb Caporalt gyújtott meg a lucskos, sárga cigarettavéggel, azután betöltött magának az asztalon álló borból, és felhajtott egy pohárral.
- A dolog jobban sikerült, mint ahogy remélte. Ez az őrült Brandes képtelen volt arra, hogy feljelentse az öccsét... Hiszen ő nem tudta, hogy már megölték a szerencsétlent... Szóval, ez a tébolyult hős, ez a Brandes hadnagy azt akarta, hogy az eltévelyedett Holm új életet kezdhessen, és ha megjavul valaha, ne zárják ki a társadalomból gyalázatos vétke miatt... Brandes levelet írt feletteseinek, amelyben bejelentette, hogy a térképet ellopták tőle, és a felelősség elől megszökik, rangjáról lemond. A lopásnak ő az oka, engedély nélkül hazavitte az iratokat, és útközben megtámadták, elvették a táskáját...
A katonai hatóságok nem hitték ezt el. Brandes hadnagyot kémnek minősítették. Elfogni nem tudták, de gyalázata bejárta az egész világot. Így tette tönkre maga ezt a kitűnő ősnemesi családot. Az anyja itt halt meg Párizsban. Az egyik fiút megölték, a másik földönfutó, a legidősebb embergyűlölő lett...
- Elég volt az ostoba locsogásból. Van valami bizonyítéka erre a sok fantazmagóriára?
Adams megelégedetten vigyorgott.
- Elsőrangú bizonyítékaim vannak. De még nem fejeztem be az adatokat: később meghalt a felesége is!

3

Wilmington, ahogy járkált, és éppen háttal volt az utolsó szónál, egy perdüléssel megfordult, és döbbenten meredt a kövér kis emberre.
- Mi? Ez már talált?... Hát vegyük sorra! Ethel Ardfernt kivallattam a maga módján. Ezt magától láttam először. A táncosnőt egy hajóra hurcoltam. Tudja már, miről van szó?... Tetanuszbacilussal mesterséges fertőzést előidézni, és védőoltást csak aláírt, tanúk előtt tett vallomásra adni. Olyan vallomásra, amelynek bizonyított adatai biztosítanak a beismerés visszavonása ellen. Ethel is ismeri ezt a vallatást... Vallott! Tudta, hogy nincs irgalom. Beszélt a védőoltásért... Mert a tetanusz nem szép halál... Sajnos, a vallomással kissé késedelmeskedett, és így az oltás nem járt eredménnyel...
- Gazember!
- Vigyázz! - süvöltött a kövér, és revolvere Wilmington mellének irányult.
Egy pillanatnyi szünet következett. Evelyn a rémülettől megmeredten állt, nyitott szájjal, két kezét az arcához szorítva, mint egy szereplő az elszakadt film utolsó kockájában.
Gordon ámultan hallgatta az idegen drámát, amelybe ilyen villanásszerűen sodródott bele.
Wilmington egy székre ült, cigarettára gyújtott, és nem szólt semmit. Sápadtan, nagy szippantásokkal fújta a füstöt.
- Ethel vallomása alapján megtudtuk Dickmann nevét. Ez az, aki leszúrta Holm Brandest. Dickmann már csak azért is vallott, mint a karikacsapás, hogy futni hagyjuk. Nem hagytuk futni. A touloni kikötőben, egy hajón őriztetem, dacára annak, hogy nálam van a tanúk előtt tett vallomása, amely szerint maga bujtotta fel, maga adott pénzt neki, és magától kapta a pontos utasításokat... Továbbá bizonyítani tudom, hogy hamis tisztiorvosi lelet alapján temették el a feleségét. És azután... bár ezt szigorúan büntetik, egy kis magán exhumálást végeztem a múltkor éjjel a Père-Lachaise-ben, és megfelelő szakemberek vizsgálták meg a felesége tetemét. Ajkain még ma is tisztán látszik a cianózis enyészhetetlen kékje.
- Elég!... Hallgasson, maga... maga...
- Még van további blöfföm is. Például könnyűszerrel előkerítjük Brandes hadnagyot. Kiderítettük, hogy Münster néven szolgál a légió második századánál, és jelenleg Marokkóban mint súlyos sebesültet ápolják. A koronatanú tehát él. Él az az ember, akinek ártatlanul meghurcolt becsülete fedezi a maga összes gaztettét!
- Mondom, hogy elég... - lihegte Wilmington, és másfelé nézett, mint aki kísérteteket lát. - Vigye... vigye a térképet, de gyorsan, mert Fleury minden pillanatban itt lehet... Mondja meg, mit ad a narancsszínű borítékért... Legyen a magáé, átkozott spicli.
- Nem fog rosszul járni. De előbb látnom kell, hogy sértetlen-e a borítékon a pecsét. Ne mondja, hogy a másik szobában van, és ne nyúljon a zsebe felé. Ott a páncélszekrény, nyissa ki.
Evelyn zsibbadtan hallgatta a dialógust. Az bizonyos, hogy megölik, ha itt találják. De még rémületében sem tudta kikapcsolni részvétét a szerencsétlen Brandes családdal szemben. Igen! Ha valaha kiszabadul innen élve, akkor ezt mind, mind nyilvánosságra hozza... De mivel tudja bizonyítani? Közben Wilmington a páncélszekrényhez ment, és az asztalra tett egy hatalmas borítékot, amelyen sértetlenül látszott az öt pecsét. Ó, hogy szerette volna Evelyn felkapni a százados becsületét, és elrohanni vele Marokkóba. Szegény emberek! Vajon a fegyenc is hallotta-e mindezt, vagy megszökött már? Megjegyzi mindenesetre a szerencsétlen százados legionárius nevét. Münster... Münster... ismételgette ezt a szót.
- Különben úgyis jó, ha sietünk - mondta Wilmington. - Ma ketten is érdeklődtek nálam a százados után, mintha egy dobozon álmodozó Buddha-bálványt keresnének a hagyatékából. De azt hiszem, ez csak kifogás volt. Valamelyik ügynökség emberei lehettek.
- Miért? Nincsen ilyen szobor a hagyatékában?
- De. Emlékszem, hogy láttam ilyen dobozt, tetején egy Buddha-szoborral, a Brandes fivérek lakásában, ha jól emlékszem, a fürdőszobában. De ez nem nyugtat meg. Persze hogy olyasmit kérdeznek, aminek némi valószínűsége van. Tudták valahonnan, hogy Brandes hadnagy birtokában volt egy ilyen dísztárgy.
Adams arca elborult.
- De miért kérdezik ketten ugyanazt? Ez inkább arra vall, hogy igenis van valami azzal a szoborral, többen is rájöttek a titkára, magához vezettek a nyomok, és most sietnek megelőzni egymást a szobor felkutatásában. Nem szeretem ezt az ügyet.
Wilmington elsápadt.
- Gondolja? De mi a csodát akarnak egy pipereholmik megőrzésére szolgáló doboztól vagy a kerámiadíszítésétől?
A kövér gondolkozott.
- Magánál van az a szobor?
- Fenét. Hogy elvágjam a további kérdezősködést, úgy tettem, mintha nálam lenne, ha nem is állítottam határozottan. A szobor bizonyára Afrikában van, Brandesnél, ha ugyan nem dobta el az ilyen haszontalanságot, mikor szöknie kellett.
- Sokért nem adnám - morfondírozott Adams -, ha ismerném ezt a Buddha-ügyet.
- Figyelmeztetem, hogy Fleury azonnal itt lehet.
- Igaza van. Gyerünk azzal a borítékkal!
- De nagyon jól kell fizetnie, Adams! Egy nagyra törő ember kétéves hazárdjátékának eredménye ez a szerződés.
- Elég embert áldozott fel az ügyért ahhoz hogy értékelni tudjam...
Csrrr... Egy ablak tört ki. Kis szellő támadt, és a légvonat becsapta az ablakot abban a szobában, ahol Gordon bújt meg. Igazán csak a teljes szélcsendnek köszönhették, hogy ez nem történt meg eddig.

4

Adams és Wilmington egyetlen rémült ugrással a másik szobában termettek. Gordon azonban máris résen volt, és a támadók éppen hogy lebújhattak kissé a fegyenc kezéből kirepülő szék elől, amely Adamsot vállán találta. Nyomban utána egy kisasztalt dobott feléjük, majd egy kínai vázát... Adams vaktában a szobába lőtt kétszer, azután berohantak.
Gordon derekánál kapta el Wilmingtont, és a kis kövérhez csapta. Dulakodás, zuhanás, csörömpölés, recsegés zaja hallatszott, bútorok töredeztek, cserepek hullottak, hörgés, átkozódás; mintha vadállatok tombolnának.
Most váratlanul a lépcsőház felől fegyver dörrent, azután csengettek, dörömböltek. Az előszobaajtót baltával döngették. A rendőrség, úgy látszik, csak Fleuryt és társait várta az egérfogóba, hogy lecsapjon az egész társaságra.
Az üresen maradt szobában ott feküdt az asztalon a narancsszínű boríték, az öt pecséttel...
Evelyn beugrott az ebédlőbe, felragadta a borítékot, amelyben egy család becsülete volt, gyorsan a kézitáskájába tette, és a szalonablakon keresztül, négyemeletes magasságban kilépett a vaslétrára. Ha Brandes él, akkor ezért a borítékért szívesen lesz segítségére a Buddha felkutatásában.
Elmegy Marokkóba... Csörömpölés!
A szobában veszett emberek küzdöttek!
Gordon rávetette magát Adamsra. Wilmington revolvert rántott. Most a fegyenc egy rúgással kiszabadította magát, úgyhogy a kis köpcös messzire repült. Ezáltal ő maga mint tiszta célpont állt ott, de Wilmington mégsem lőtt rá. A sok felhalmozódott gyűlölet, a düh, a beképzelt, vérig sértett, hiú ember bosszúszomja kitört belőle, és Adamsot akarta megölni, mint valami veszett kutyát! Két lépésről lőtt az arcába.
A fegyver azonban csütörtököt mondott. Ezzel megmentette Gordon életét. Mert Adams még estében rántott revolvert, és bizonyára lepuffantja a fegyencet, ha nem hallja a füle mellett azt az irtózatos kettyenést, amit halálos lövés szokott követni...
Mielőtt a másik újra lenyomhatta volna a ravaszt, Adams lőtt és a gyomrán találta el Wilmingtont. Ez elejtette a pisztolyt, és görcsös markolással leszakította az ajtó függönyét, mintha szemfedőbe csavarodna, átfordult vele, és a tarka brokáttal borítva zuhant a padlóra.
Az előszoba ajtaján már keresztültörtek a fejszecsapások.
A fegyenc közben eltűnt.
Adams csak most riadt a valóságra: a rendőrség!
Egy ugrással az ebédlőben termett. Nyomban látta, hogy a szemközti szoba ablaka tárva-nyitva.
Az előszobaajtó nagy robajjal beszakadt, és a küszöbön fekvő Fleuryn keresztül benyomultak a detektívek!
Adams éppen akkor ért az íróasztalhoz. De nem a detektívektől ijedt meg, hanem az eléje táruló szörnyű látványtól.
Még volt annyi ideje, hogy lezárja az előszobába vezető ajtót, abban a pillanatban, amikor odaértek a detektívek. Azután átrohant a másik szalonba, ezt az ajtót is bezárta. A nyitott ablak megmutatta az elmenekült fegyenc útját.
Kilépett a vaslétrára.
Felette, az ötödik emelet magasságában, látta, amint a fegyenc lába az utolsó vasfokot elhagyja, és a háztetőre lép. Utánalőtt.

5

Mikor Evelyn kilépett az ablakon és lenézett, önkéntelenül felsikoltott.
Alatta az utcán mintha ütközet folyna. Riadóautók érkeztek, szirénázva... Emberek futottak szanaszét, és a rendőrök nem kímélték a gumibotot. Úgy látszott, hogy a rue Mazarint mindenfelől elzárják. A házból, ahonnan Evelyn menekült, négy embert vittek ki megbilincselve, tépett ruhában, a fogolyszállító kocsihoz. A kapu lámpája alatt, nagy, sötét tócsában, mozdulatlanul feküdt valaki arcra borulva. Egy elegáns asszony szíjbilincsénél fogva vonszoltatta magát, sikoltozva tűnt el a rabszállító kocsiban, és a páncélautó fényszórója fehér izzással sugározta be a pánikszerű mozgalmat.
Evelyn mögött most lövés dörrent a lakásból.
Ettől észbe kapott, és először tétován, majd rémült sietéssel igyekezett fel a létrán. Az utca felé nem menekülhetett. Csak a tetőn át. A szoknyáját megrántotta és végigszakította egy kiálló szög. Minden erejét összeszedve markolta meg az esőcsatorna peremét, és felhúzódzkodott. A haja az arcába lógott. Porosan, sárosan, foszlányokba tépett ruhával, de felért a háztetőre!
Futásnak eredt.
Térdre bukott egy esőtócsában, és szinte eszméletét vesztette a fájdalomtól. Tántorogva felállt. Néhány másodpercig lihegve egy kéménynek támaszkodott és visszanézett.
Ismét a szörnyű látvány!
...A háztető szélén, két kapaszkodó kéz között, kopasz fej jelent meg. Az orr egyetlen vörös forradás, az arcot eltorzítja a gyűlölet és az erőlködés.
A fegyenc!
Szaladt tovább. A háta mögött lövés dörrent, és hallja az üldöző lábdobogását...
Istenem...
Deszkákon bukdácsolt át, egy sötétben kifeszített szárítókötél csap a torkára, mintha le akarná fejezni... Felbukik... Megint tovább!
De most már újra lövés, és ez már a fegyencet vette célba. Az üldözőt is üldözi valaki. Egy másik üldözött. Evelyn lélegzethez jut, mert Gordon egy kémény mögé menekül, és visszalő Adamsra. Így vadásznak egymásra, mialatt Párizs rendőrsége rájuk vadászik.
Evelyn kihasználja az alkalmas pillanatot, és utolsó erejét összeszedve rohan, szorosan fogva kis fekete táskáját, amelyben az értékes boríték van... Váratlanul üvegablakot lát maga alatt...
Műterem. Nem is gondolkozik. Egy eltávolított ablak keretében megkapaszkodik, lelógatja magát, azután behunyt szemmel elereszti az ablakot.
Alacsony szoba lehet, mert könnyedén ér le lábujjhegyre. Vár.
Sötét van. A szomszéd helyiségben beszélnek:
- Tessék választani, ezek itt kilencszer-tizenkettes levelezőlapok... de ha parancsol nagyítást...
Fényképész!
Gyorsan körülnéz. Jobb kéz felé ajtót lát. Benyit! Ismét sötét helyiségen megy át, de hosszúkás, mint az előszobák. A végében újabb ajtó. Kilép.
Friss levegő csapja meg. Folyosón van.
Siet le a lépcsőn. Az utolsó néhány foknál megbotlik. A ruhája újra reccsen valahol. Érzi, hogy a keze, arca, nyaka tapad a sártól. Csak tovább!
Rosszul világított udvarra ér. Egy leány csirkét tisztít, két fehér kötényes fiú nagy sajtárt önt ki a csatorna felett. A nyitott udvari ajtón keresztül hatalmas konyha látszik. Bizonyosan valamelyik előkelő, Szajna-parti étteremhez tartozik... Evelyn a kapu felé akar menni.
Sziréna búg!
Jaj! Hiszen a háztetőn párhuzamosan jött a rue Mazarinnel. Ugyanabban az utcában van, ahol razziáznak! Ha az éttermen keresztüljutna, akkor kiérne a veszélyes zónából a Szajna partjára.
Az egyik gyerek közelebb lép, és kíváncsi pillantással nézegeti.
Evelyn gyorsan elindul! Be a konyhába. Keresztülsiet néhány csodálkozó kukta között, benyit az ajtón, és egy gyönyörű, fényes étteremben áll. A helyiség főbejárata a Szajna-parti forgalmas utcára nyílik! Evelynt többen megcsodálják. Ahogy végignéz magán, látja, hogy milyen piszkos, szakadt a ruhája. A haja csapzottan lóg az arcába. Csak ki innen, mennél gyorsabban.
Siet!
Közben érzi, hogy mindenki rámered. Hála Istennek, ott a kijárat...
Ebben a pillanatban egy harsány hang szólalt meg mellette:
- De hiszen itt a lady! Istenem, mi történt önnel?!
A polgármester volt, aki szólt.
Mellette ült Holler és az asztalfőn lord Bannister, frakkban, igen sok, nagyon előkelő úr társaságában.

6

Azt hiszem, Lót, miután visszatekintett Szodomára, és azon nyomban a teste sóvá és a ruhája sótartóvá változott, valamivel értelmesebb arcot vághatott, mint őlordsága ott az asztalfőn, mikor Evelyn megérkezett. Egy pillanatig igen nagy csend támadt. Evelyn agya e másodperc alatt pattanásig feszült. Érezte, hogy a tanár tekintélye forog kockán, érezte, hogy szörnyű botrányt idézett elő, és a következő percben a pattanásig feszült agy a gyors megoldás egy szikráját dobta ki magából. A leány mosolyogva megszólalt:
- Kérem, Henry - mondta, csodálatos módon kapásból leterítve a tanár keresztnevét -, sajnos, haza kell engem nyomban kísérnie. Egy ügyetlen kerékpáros elütött itt a járda mellett, nézze, mi történt a ruhámmal.
Sikerült!
A friss szakadások és sárnyomok eléggé valószínűsítették, amit mondott. Mindenki sajnálkozva, udvarias vigasztalással fordult "lady Bannister" felé. Az akadémiai tagok, egyetemi tanárok és tábornokok sorban bemutatkoztak, és a "lady", őszinte sajnálattal, hogy nem maradhat velük ilyen állapotban, belekarolt sir Bannisterbe és elhurcolta.
Mikor beültek a tanár autójába, Evelyn óvatosan körülnézett, hogy felfedezték-e az üldözői. Mert abban biztos volt, hogy amíg a boríték nála van, igen sok, mindenre elszánt ember szegődik a nyomába. Nem látott senkit. A tanár beült az autóba, megvárta, amíg Evelyn elfoglalja mellette a helyét, azután csak ennyit mondott:
- Csapja be jól az ajtót, és mondja meg, hogy hová vigyem.
Elkeseredésében nem is talált szavakat. Felháborodásában túl volt azon, hogy veszekedjék. Tagadhatatlan ugyan, hogy az elmúlt napokban többször is eszébe jutott ez a lány, és az is megfordult a fejében, hogy jó lenne viszontlátni. De a viszontlátás körülményei mégis megrendítették kissé. Most legszívesebben egyszerűen kilökte volna a lányt. Mit csinál ez a nő? Hol mászkál, hogy mindig sáros és szakadt a ruhája? És mi dolga van éjszaka egyedül az utcán? Ezt nem lehet tudni.
Egyszer csak jön. Váratlanul, kócos hajának szőke villámaival, eszeveszetten, mint a ciklon.
- Kérem önt, hogy amilyen gyorsan csak tud, vigyen el valahová, messzire Párizstól, ahol vonatra ülhetek vagy autót bérelhetek - könyörgött lihegve a leány.
- De kérem... frakkban vagyok...
- Üldöznek!
- Mintha ezt már hallottam volna. Hát, kedves miss Weston, én tisztában vagyok egy férfi kötelességeivel, de mégis fel kell hívnom a figyelmét arra, hogy sajnos, csak egy tudós vagyok, és nem kóbor lovag. Érthetetlen, hogy korunk elsőrangú rendőri szervezetei helyett kizárólag hozzám fordul bűnügyekben. Én nagyon tisztelem önt, kisasszony, de legyen szabad ismétlésekbe bocsátkoznom: egy gentleman élete nem átjáróház...
- Igaza van... Azonnal kiszállok - mondta Evelyn. Azután zokogva hajolt a szélvédőre. Félt, hogy Párizsban figyelik a pályaudvarokat, esetleg a garázsokat is. Tudta, hogy az élete forog kockán. Lehet, hogy máris a nyomában vannak! Az egyetlen lehetőség: Párizstól messze autót bérelni... Istenem, milyen egyedül van!
- Hát mondja meg végre, hová vigyem - mondta a tanár fogcsikorgatva, mert érezte, hogy nem tud a kellő ridegséggel beszélni. - Ne sírjon már! Hagyjuk ezt, kérem! Jól van, elviszem Párizsból, ahová akarja!
- Marseille-be - mondta felcsillanó szemmel a leány.
- Frakkban?! - horkant fel lord Bannister.
- Nem, nem... vigyen csak el jó messzire, a legközelebbi községig, ahol autót bérelhetek.
A tanár dühösen taposott a gázpedálra, és a gyönyörű új Alfa-Romeo zajtalanul, puhán indult el a párizs-lyoni országúton.

7

A két férfi a háztetőn egy-egy kémény mögött húzódott meg. Közben elcsendesedett az utca. Veszélyes lett volna további lövéseket leadni.
- Idegen! - kiáltotta Gordon. - Komolyan ragaszkodik ahhoz, hogy felhajtsuk egymást a rendőrségnek? - És miután a másik nem felelt, még hozzátette. - Okosabb lenne, ha megpróbálnánk közösen tenni valamit.
Adams nem felelt.
- Ketten esetleg megtalálhatjuk a leányt az írással. Van néhány adatom, amelyek nélkül maga nem érhet célt. Társuljunk.
- Kicsoda maga?
- Egy angol. Rokon szakmából.
- Mi hasznát vehetem?
- Vegyen be a Clayton-féle térképüzletbe, és én viszonzásul felajánlom magának a "szoborüzletet".
- Miféle szoborüzletet?
- Egymillió fontot érő szoborról van szó.
- Sejtettem, hogy valami van azzal a Buddhával. Sajnos, én most nem érek rá mással foglalkozni, mint a narancsszínű borítékkal.
- Közös ügy - felelte Gordon. - Mind a kettő a kezünkbe kerül Evelyn Westonnal. Nos? Fele-fele. Ha akarja, kartellba mehetünk. Vagy pedig fordítsunk hátat egymásnak, és jussunk le külön-külön a háztetőről, mert remélem, maga sem akar itt megöregedni?
Szünet következett.
- Rendben van - mondta azután Adams. - Jelenleg úgysem merünk kilépni a kémény mögül, legalábbis én nem bízom magában, tehát legokosabb, ha találkozunk félóra múlva a "Babkirály"- vendéglőben. A Chateau-Rouge mellett van.
- All right! Viszontlátásra...
A kémény fedezete alatt ellenkező irányban elkúsztak.
Miután Gordon az utcára ért, telefonált Rainernek.
- Jöjjön el Corned-Beeffel együtt a "Babkirály"-vendéglőbe.
- Jó konyha van ott? Mert még nem vacsoráztam.
- Maga hülye! Életre-halálra megy a játék. Milliomosok leszünk, ha megtaláljuk Evelyn Westont.
- Kölcsönt vehet fel rá. Most telefonált Corned-Beef, hogy a tanárral megy autón. Előtte tankoltak a lyoni országúton. Tovább követi őket, és minden benzinállomásnál üzenetet hagy nekünk. Messze van ide az a "Babkirály"-vendéglő?

8

Adams két emberével már ott volt a kocsmában, mikor Rainer és Gordon megérkeztek. Az urak bemutatkoztak egymásnak, és bemutatták munkatársaikat.
Adams egyik munkatársa körszakállt viselt, csíkos trikóban volt, és állandóan bagót rágott, amitől időnként köpnie kellett. Jokónak hívták. Több nevet sohasem használt bemutatkozásnál. Valamikor mint gumitestű artista működött cirkuszban, de egy alkalommal néhány embert megölt, és azóta áttért erre a pályára.
A másik munkatárs, dr. Cournier hatalmas, kövér, sápadt, fáradt szemű, ősz ember volt, idült morfinista. Püffedt, szeplős kezeivel lassú gesztusokat tett, ha olykor mély hangon, jóságosan és bölcsen magyarázott valamit.
- Az idő sürget, uraim - kezdte Gordon. - Nem kellene önökkel társulnom, de ebben az esetben valahol összeütköznénk, viszont a zsákmány oly nagy, mindannyiunknak jut így is elég belőle.
- A tárgyra! - mondta a körszakállas, és egy valószínűtlenül hosszú kés hegyével piszkálni kezdte a körmét.
- Nagyon helyes. Legfőbb ideje, hogy a tárgyra térjünk - jelentette ki Rainer, és máris odaszólt a pincérnek: - Kérek egy bécsi szeletet, sok burgonyával, négy deci vörös bort és két kemény tojást.
- Tehát, uraim - magyarázta a fegyenc. - Tudom, hogy hol tartózkodik jelen pillanatban a lány a borítékkal, ezenfelül tudom, hogy hol találjuk meg azt a bizonyos szobrot a kazettával, ami egymillió fontot jelent.
- Ezt most már én is tudom. Münsternél - mondta Adams. - De ha közli, hogy hol van a leány, akkor szívesen társulunk.
- Fele-fele.
- Rendben van.
Gordon mindent elmondott. Gyorsan, de érthetően. A Dartmoornál kezdte, Jimmy Hogannal és Corned-Beef telefonüzenetével fejezte be.
- Szerencsére Corned-Beef eltévesztette a lány nyomát, és én a tanár után küldtem, akivel Evelyn Weston mint feleség utazott együtt a hajón. Gondoltam, hogy a tanár közelében ismét felbukkan majd a leány. És csakugyan találkoztak, nyomban a rue Mazarinen történtek után.
Adams felugrott.
- Akkor megvannak! - Rainer felé fordult. - Mikor beszélt maga a kollégájával telefonon?
- Egy órája sincs. De ilyen kiszolgálást még nem láttam, már félórája várom a mustárt. És tojás mustár nélkül...
A körszakállú kihúzta a körme alól a kést, és Rainer felé irányította a hegyét.
- Indulunk! - recsegte Adams.
Nemsokára vad iramban száguldtak a lyoni országúton. Armentière-nél beértek egy taxit. Corned-Beef szállt ki belőle.
- Nagyon elhagytak - újságolta, miközben átült a Packardba -, remek új autója van a tanárnak, de nem sejti, hogy üldözzük őket.
Eszeveszett iramban rohant az autó...