A régi Bécs
Tiszafák és sok magas rács,
címerek avítt aranyja,
csillogó szfinksz a sűrűben...
...kordul a kapu s csikordul. —
Álmosító vízesések,
álmosító bús tritónok,
rokokó, porlepte, édes.
Nézd... ez Canaletto Bécs...
ezerhétszázhatvanas Bécse...
...barna, zöld, szelíd tavacskák,
síma párkány, sírna márvány
s hajráznak, mint vízi lányok
az arany s ezüst halacskák...
módosan nyírt pázsit alján
a karcsú leándereknek
hercigül egyforma árnya;
ágak bolttá boltozódnak,
ágak fülkévé feszülnek
és feszes szerelmi párra,
hősre és hősnőre várnak...
három delfin ont vizet most
s csobban a kagyló-medence...
gesztenyék virágesője
illatozva, fényesen hull
s vízbe lippen a medencén...
...messze túl a tiszafákon
hegedű sír, klarinét rí
s mintha ezt is ők mívelnék,
a cukros kis amorettek,
melyek a párkányon ülnek,
rózsát fonva, hegedülve,
márványvázák, száz virág közt,
méla sárga violák közt...
és a párkányon közöttük,
hölgyek, pipesek, kokettek,
violaszín monsignore-ok...
és a fűbe, lábaiknál
és a lépcsőn, drága párnán
gavallérok, nyájas abbék...
parfümös gyaloghintókból
mások más dámát emelnek...
...a gallyak közt fény cicázik,
szöszke nőfejekre villan,
csillan a sok tarka párnán,
gyepre és kavicsra hullik,
nyúlik az állványra lágyan,
mit hamarság összeróttunk.
Szöllő kúszik, inda csúszik,
átölelve a gerendát
s cifra színbe, híva, intve,
rebben a szőnyeg, tapéta,
pásztor-szcénák, huncut ábrák,
Watteau édes tervezetje...
lomblugas nekünk a színpad,
nyári nap színházi lámpánk,
így játszunk teátrumot mi,
játsszuk en-darabjainkat,
mind koránnyílt, lágy, szomorkás,
a lelkünk komédiái,
tegnap és ma tarka kedve,
csúf sorunk csinos fonákja,
sima szók és cifra képek,
talmi érzés, szörnyű vérzés,
haldoklások, epizódok...
pár figyel, pár ránk se vet még...
álmodik, csacsin nevetgél,
fagylaltot szop... és csevegnek
roppantul galáns ügyekről...
.. .szegfűk szélbe imbolyognak,
hófehér és nyurga szegfűk,
mint fehérlő lepketábor
és a pincsi nagy haraggal
egy kevély pávára kaffog.