A nyelv és a nyelvek

A nyelv és a nyelvek - Bevezetés a nyelvtudományba szerző: Schmidt József

1923

SCHMIDT JÓZSEF

A NYELV ÉS A NYELVEK

Bevezetés a nyelvtudományba

Athenaeum 1923

ELŐSZÓ

Ez a kis mű a művelt nagyközönség számára készült bevezetés a nyelvtudományba, a nyelvtudományi alapelvek, módszerek és eredmények egyszerű összefoglalása, amelyben a szakember semmi újat sem találhat. Szerzője az anyag kiválasztása, felosztása és feldolgozási módja tekintetében a legjobb népszerű művek után indult, csaknem mindig járt, mégpedig jól kijárt utakon jár, mert semmi egyebet sem akart, mint a nyelvtudomány mai állásáról mennél világosabban s tőle telhetőleg szórakoztató módon tájékoztatni. Evégből a lehető legegyszerűbb fogalmazásban állította be a problémákat s lehetőleg tartózkodott elméleti fejtegetésektől és vitás kérdések feszegetésétől, annál pazarabbul alkalmazta az illusztratív nyelvi anyagot, mert „hosszú a szabályok útja, rövid és eredményes a példáké”. A példákat pedig csaknem kizárólag indogermán nyelvekből vette, amelyek hasonló tárgyú hazai munkákban még nem voltak eléggé kiaknázva – mégpedig elsősorban modern világnyelvekből, legfőképpen a németből, részben a franciából és az angolból, csak szórványosan más újabb és régibb nyelvekből. Egzotikus nyelvanyag írásbeli feltüntetésére, részben technikai okokból is, a lehető legegyszerűbb átírást használta. Ha sikerült volna ilyképpen a nyelvtudomány iránt tágabb körökben némi érdeklődést keltenie, mindent elért, amit elérni akart.

Budapest, 1923 február havában.

Schmidt József

RÖVIDÍTÉSEK ÉS JELEK MAGYARÁZATA

– : magánhangzó hosszúságának jele; pl. ā = m. á.

´ : a szó hangsúlyának jele; pl. g. phérete ‘vigyetek’ úgy hangsúlyozandó, mint m. egyetek.

< és > : annak a jele, hogy a szög csúcsánál lévő hang vagy szó a szög nyílása előtt lévőből keletkezett; pl. n. mein < kfn. mīn, vagy kfn. mīn > n. mein azt jelenti, hogy a n. mein a kfn. mīn szóból származott.

+ : ‘keveredés’ jele; pl. n. doppelt < doppel + gedoppelt azt jelenti, hogy a doppelt szó a másik két szó összekeverésének eredménye.

\* : ‘kikövetkeztetett’ alak jele – azaz oly alaké, amely tényleg nincs meg, de amelynek egykori létezését következtetés útján megállapíthatónak gondoljuk; pl. az ófn. gast és az ón. gestr ‘vendég’ jelentésű szavakból egy ma már elveszett ősgermán * gastis alak van ‘kikövetkeztetve’.

BEVEZETÉS

A nyelvtudomány tárgya, feladata, módszere, mivolta, viszonya más tudományokhoz, haszna.

A nyelvtudomány v. nyelvészet (lingvisztika, glottika) az a tudomány, amelynek tárgya a nyelv, éspedig az emberi nyelv, elsősorban a tagolt hangokból álló beszélt nyelv – ama titokzatos és bámulatos életjelenség, amely Platón kétlábú tollatlan állatát az állatvilág fölé emeli s gondolkodó észlénnyé teszi, az emberi gondolatok, érzelmek és törekvések kifejezésének eszköze s mint ilyen, a legpregnánsabb sibbolethja annak, ami a kisebb-nagyobb emberi közösségeket, családokat, törzseket és népeket térben és időben összetartja, de el is választja. A nyelvtudomány körébe tartozik minden, ami csak az emberi nyelv fogalma alá tartozik: minden egyes embernek egyéni nyelve, egyszerű embereknek egyszerű, nyelvművészeknek művészi nyelve, minden társadalmi osztály és réteg nyelve, minden művelt és vad nép nyelve, minden nyelv, amelyet valahol beszélnek s valaha beszéltek a világon, tehát minden ‘élő’ és ‘holt’ nyelv – a ‘nyelv’ szón elsősorban mindig a beszéd v. beszélés tevékenységét értve, amelyet az írás mindig csak tökéletlenül tükröztet vissza.

A nyelvtudomány feladata ezt a ‘nyelv’ nevezetű emberi tevékenységet minden megnyilatkozása alakjában, minden fejlődési változatában feltüntetni. Hogy e feladatának megfelelhessen, nem érheti be azzal, hogy egyszerűen felsorolja és leírja a nyelvtényeket, amint ez pl. iskolai vagy gyakorlati nyelvtanokban szokás. Nem mintha ez fölösleges vagy mellőzhető volna, de nem elég. Az ú. n. ‘leíró’ (descriptiv) nyelvtanok és szótárak csak összegyűjtik a bizonyos nyelvterületen s bizonyos időben használatos nyelvi jelenségeket, csak tényeket állapítanak meg, ‘szabályokat’ és ‘kivételeket’ adnak, de nem magyaráznak. A nyelvtudomány ellenben, mint minden más tudomány, az oksági kapcsolatot nyomozza, azaz a miért és hogyan kérdéseire akar megfelelni – oly kérdésekre pl., hogy miért és hogyan jött létre egy bizonyos nyelv, ennek hang-, alak- és mondattana és szókészlete, miért és hogyan alakultak a különböző nyelvek oly eltérő módon, minő viszonyban és kapcsolatban állnak egymással, miért és hogyan keletkezett az emberi nyelv. Hogy a nyelvtudomány ily kérdésekre megfelelhessen, kötelessége mindenekelőtt minden nyelvi tényt, minden az idők folyamán bekövetkezett nyelvi változást minél szorgosabban összegyűjteni s minél hívebben leírni, aztán pedig magyarázni, azaz a nyelvek keletkezését és fejlődését, szóval egész történetét felderíteni – mégpedig a nyelvtények összehasonlítása útján. Amennyiben a nyelvtudomány egy bizonyos nyelv vagy bizonyos, ‘rokon’ nyelvekből álló ‘nyelvcsalád’ történeti fejlődését kutatja, annyiban ‘történeti’, ill. ‘összehasonlító’ nyelvtudomány; amennyiben pedig a nyelvek általános fejlődési törvényeit, a nyelvek életében jelentkező egyetemes jelenségeket, az emberi nyelv történetét általában vizsgálja, annyiban ‘általános’ nyelvtudomány. De végső elemzésben mind a két esetben történeti kutatásról van szó.

A nyelvtudomány kutatási módszere általában lélektani, közelebbről összehasonlító, illetőleg történeti. Aki tudományosan akar egy bizonyos nyelvvel vagy nyelvcsoporttal vagy általában a nyelvvel foglalkozni, annak természetesen tisztában kell lennie azzal, hogy mi a nyelv s mi a nyelvi folyamatok mivolta. A nyelvi folyamatok, mint alább meglátjuk, testiek és lelkiek egyidejűleg, de a lelki folyamatok a fontosabbak s a nyelvtudomány voltaképpeni tárgya. Ennélfogva a nyelvtudománynak általában lélektani módszerrel kell dolgoznia.

Másrészt a nyelvi tevékenység, noha bizonyos határig hagyományos, t. i. egyénről egyénre öröklődő régibb minták utánzásán alapul, mindamellett idők folyamán, ha lassan is, de folytonosan változik. E lassú és folytonos változások összessége egy bizonyos nyelv története, amely természetszerűleg csak összehasonlítás útján deríthető fel, t. i. a különböző nyelvi periódusok, szójárások és ‘rokon’ nyelvek összehasonlítása útján. Az összehasonlító módszer nem a nyelvtudomány specialitása: minden tudományszakban alkalmazásban van, mert hiszen lényegében nem egyéb, mint a tekintetbe veendő tények s a belőlük levonható következtetések összegyűjtése és egybevetése, s velejében ugyanaz, mint a történeti módszer. Az összehasonlító, ill. történeti módszerről van az ‘összehasonlító’, ill. ‘történeti’ nyelvtudomány elnevezve. E módszer alkalmazását felette megkönnyítették az ú. n. indogermán v. indoeurópai nyelvcsaládhoz tartozó nyelvek, jelesül az ind, a görög, a latin, a germán és a szláv nyelvek. Ezek a nyelvek ugyanis részben igen régi idők óta s igen hosszú időn át megszakítás nélkül vannak hagyományozva s legrégibb fejlődési fázisaikban meglehetősen közel állnak egymáshoz, azonkívül a 19. század elején filológiailag kellőképpen meg voltak munkálva. Mindezen okok közrejátszása folytán az összehasonlító és történeti módszer az idg. nyelvek terén aratta a 19. század elején legfényesebb, ha nem is legelső diadalait: Franz Bopp több mint száz év előtt (1816) elsőként mutatta ki az ó-ind (szanszkrit), görög, latin, perzsa és germán nyelveknek rokonságát igerendszerük részletes összehasonlítása útján s Jakob Grimm Deutsche Grammatik művében (1819–1837) a történeti módszert alkalmazta eladdig hallatlan sikerrel. Való igaz s nem lehet eléggé hangsúlyozni és ismételni, hogy mi magyarok mind a két módszer alkalmazása terén megelőztük a németeket: Sajnovics János (1770) és Gyarmathi Sámuel (1799) már Bopp előtt alkalmazta az összehasonlító módszert s Révai Miklós (1803) már Grimm előtt a történeti módszert. Mindazonáltal a Bopp és Grimm eljárását egyesítő összehasonlító-történeti módszer indogermanista nyelvbúvárok munkássága folytán alakult ki és tökéletesedett, az indogermán nyelvek története van legalaposabban átkutatva és feldolgozva, egyáltalában a nyelvészkedésnek mint tudományos diszciplínának története jóformán egybeesik az idg. nyelvek kutatásának történetével. Nem csoda, ha az ‘összehasonlító’ nyelvtudomány jó ideig az ‘idg.’ nyelvtudomány nevet viselte. De az összehasonlító-történeti módszer természetesen minden nyelvre és nyelvcsaládra egyaránt alkalmazható és alkalmazandó s igen sokra alkalmazva is van. A nyelvi anyag más-más, a módszer azonban ugyanaz, mert a nyelvfejlődés általános törvényei ugyanazok: minden nyelvkutatás összehasonlító és történeti.

Mivel a nyelv, mint alább meglátjuk, testi és lelki folyamatokból áll, a nyelvtudomány elméletileg tulajdonképpen természeti és történeti tudomány egyszerre. Régebben természettudomány számba ment – nem egészen jogosulatlanul, mert a hangok tana jórészben a hang-fiziológia természettudományi diszciplínájára van alapítva s mert a nyelvi fejlődés törvényei egyben-másban természeti törvényekhez hasonlítanak, amennyiben pl. az ú. n. ‘föltétlen’ hangváltozások s a mássalhangzó-hasonulások önkéntelenül és tudattalanul, természeti folyamatok szabályszerűségével mennek végbe. Mióta azonban a nyelvtudomány a természeti folyamatok vizsgálatát a hang-fiziológiának engedte át, mióta tehát a hang-fiziológia a nyelvészet segédtudományává lett, semmi okunk sincsen arra, hogy a nyelvtudományt a természettudományok közé sorozzuk. A nyelvben különben is a lelki folyamatok, gondolatok, érzések, akarások, játsszák a főszerepet, a nyelvi folyamatok az emberi lélekben játszódnak le, a nyelv elsősorban mégis csak az ember szellemi tevékenységének terméke. A nyelvtudomány tehát a történeti-szellemi tudományok közé tartozik s elsősorban történeti tudomány amely karöltve halad más, az emberre vonatkozó tudományokkal, aminők a történelem, a művelődéstörténet, a néprajz, a régiségtudomány, s gyakran támaszkodik ezekre, amint ezek is gyakran folyamodnak hozzája. A nyelvtudomány módszere, az összehasonlító-történeti módszer, s végső célja, a történeti ismeret, a történeti tudományok módszere és végső célja is.

A nyelvtudomány egész sereg tudományos diszciplínával áll közelebbi-távolabbi kapcsolatban.

A nyelvtudomány legközelebbi rokona az egyetemes filológia – az a tudomány, amelynek feladata az emberi szellem történeti megnyilatkozását vizsgálni, egy vagy több, műveltség tekintetében közelálló népnek kulturális tevékenységét, műveltsége történetét minden megjelenési alakjában tanulmányozni, így pl. a ‘klasszikus’ filológia, a legrégibb ilynemű diszciplína, a ‘filológia’ par excellence, az ókori görög-római kultúrát kutatja, a germán filológia a germán népek művelődése történetével, az idg. filológia az idg. népek kulturális tevékenységével foglalkozik. Mivel a nyelv, éppúgy mint a vallás, erkölcs, jog, művészet, irodalom, a kulturális életnek integráló része, azért a nyelvtudomány nem csupán rokona, hanem egyenesen része a filológiának. Igaz ugyan, hogy a nyelvtudomány és a filológia manapság két külön tudományszak, de az elkülönítés alapja nem a tárgy különbsége, nem is valami elméleti szempont, hanem velejében csak a munkamegosztás szükségessége – az a tisztán gyakorlati szempont, hogy egy kutató ma már képtelen mind a két szak óriási területét eredményesen művelni s a szükséges tárgyi ismereteket és módszereket egyforma biztossággal elsajátítani és alkalmazni. A filológus és a lingvista egyaránt a nyelvvel foglalkozik, csak emez a nyelvet önmagáért vizsgálja, amaz az irodalomba és a műveltségbe behatolás eszközének tekinti, a nyelvész nagyobb tömegeknek általános nyelvi tevékenységével, a filológus irodalmi egyéniségek nyelvi tevékenységével foglalkozik, a nyelvész lehetőleg sok nyelvre terjeszkedik ki s különböző idiómákat vet össze, a filológus nyelvi egyéniségek vizsgálatára szorítkozik. A filológia és a lingvisztika erősen egymásra vannak utalva: a filológia a szövegek magyarázatánál nem nélkülözheti a grammatika segítségét, a nyelvészet viszont, amennyiben irodalmi forrásokból meríti az anyagot, a nyelvi hagyományozás helyes felfogása és megítélése dolgában nem lehet el a filológia nélkül, amely a nyelveknek grammatikai és lexikális feldolgozását is nyújtja.

A nyelvtudomány a görögöktől a 18. század végéig szoros kapcsolatban volt a bölcselettel s ennek révén a gondolkozástannal. Több mint két évezreden át a gondolkodást hangtalan beszédnek s a beszédet hangos gondolkozásnak fogták föl s ennek megfelelően a nyelvet a logika megtestesülésének vélték, a nyelvi jelenségeket logikai kategóriákból származtatták s a nyelvtant a logika igájába görbesztették. Hogy ez csupa tévedés volt, arról minden pillanatban meggyőződhetünk. A beszélők nagy tömege egyáltalában nem gondolkozik egy filozófus logikai elmeélével – maga a filozófus sem. A nyelv az életnek, az egyéni és társas életnek szolgálatában áll. Ha az élet hajtóereje a gondolkozás volna, a nyelv is csupa logika volna. De az élet minden pillanatában vannak, sokszor uralkodnak, lelkünkben oly elemek, amelyeknek a tiszta észhez kevés vagy semmi közük. Beszédünk célja kifejezésre juttatni s másokkal közölni azt, amit gondolunk, érzünk és akarunk. Ez a fődolog, de hogy beszédünk tartalma és alakja logikus-e, azzal édes-keveset törődünk. Ez meg is látszik beszédünkön. Oly sokatmondó szólás, mint ‘egy apa mindig apa marad’ tisztán logikai szempontból semmit sem mond. Olyasmi, mint ‘pokoli meleg van’ vagy ‘villámgyorsasággal vágtat’, logikátlan túlzás. Oly energikus állítás, mint ‘láttam, a saját szemeimmel láttam!’, logikailag nevetséges pleonazmus. Ami logikai szempontból a legfontosabb, nyelvileg sokszor nincs kifejezve; v. ö. n. er dient (als Soldat), sie dient (als Dienstmagd); er ist voll (= er ist betrunken), sie ist voll (= sie hat eine üppige Büste). Beszédünk nem ritkán minden logika fejtetőre állítása. Ha azt mondom: ich habe dir verboten, dasz du die Bücher nicht anrühren sollst, éppen az ellenkezőjét mondtam annak, amit akartam. Ha azt mondom; ich teile eine Ansicht, akkor ez a nézet éppen nem ‘geteilt’. A kenyér megihatatlan, a víz megehetetlen, s mégis mondjuk: ‘egy csöpp kenyér’, ein biszchen (= Biszchen) Wasser, tkp. ‘egy falatka víz’. Ein Trunkener tkp. a. m. ‘ein Getrunkener’, tehát ‘akit megittak’, nem pedig ‘aki ivott’ – mégpedig sok szeszesitalt, ami el van hallgatva. Azt mondják, hogy ‘a hordó fut’, s azt értik, hogy a benne lévő folyadék ‘fut’, mármint hogy folyik, ill. kifolyik a lyukas hordóból, ami mind kiegészítendő. Azt mondják, hogy a fal nyüzsög a legyektől, pedig azt akarják mondani, hogy a legyek nyüzsögnek a falon. Aranytoll, ezüstüvegcse, hibás helyesírás, vak ablak stb. stb. megannyi fából vaskarika, mármint hogy logikai képtelenség. S mindez fel sem tűnik. Miért? Mert így hozza magával a nyelvhasználat – a horatiusi usus, quem penes arbitrium est et ius et norma loquendi. Ez dönti el, hogy egy logikai ellentmondás elviselhető-e vagy nem: ami használatos, az ‘helyes’, ami nem használatos, az ‘helytelen’. Ez nem túlzás. Oly szóalkotások és szókapcsolatok, amelyek nem használatosak, rögtön feltűnnek és szemet szúrnak, ha mégoly logikusak is. Így pl. a n. Mannszimmer v. Frauenalter éppoly logikus, mint Frauenzimmer v. Mannesalter, s mégis hasznavehetetlen. Ellenben oly mondatban, mint fr. je crains que tu ne viennes trop tard a teljesen logikátlan ne értelmi szempontból nélkülözhetetlen. Micsoda labirinth! Eligazodunk benne, de nem a logika adja kezünkbe Ariadné fonalát. A logika a helyes gondolkodás művészetének tana, tehát csak kevesek birtoka, a nyelv ellenben a nagy tömeg közreműködésével létesült, fejlődött és él. A nyelvben tehát nem a logikai fogalmak a fődolog, hanem bizonyos lélektani folyamatok és alakulatok, amelyek tudattalan lelki tevékenység útján keletkeznek. A nyelvi tények megértését tehát nem a logika segíti elő, hanem a lélektan (pszichológia), amely a lelki élet jelenségeit tárgyalja, elsősorban a képzetek tana, amely a képzetek keletkezéséről és társulásáról s a képzettartalmak változásáról nyújt felvilágosítást. A lélektani nyelvkutatás egészen tárgyilagosan vizsgálja a nyelvileg kifejezett képzeteket és képzetkapcsolatokat – azaz úgy, hogy semmi tekintettel sincs logikai helyességükre. Azonkívül még egy igen fontos feladata van, amelyre azonban csak újabban jött rá – az t. i., hogy az érzelmi és akarati világ jelenségeit is érdemleges figyelemben részesítse. Csak a lélektan nyújthat helyes fogalmat a nyelv mivoltáról és a nyelvi folyamatok természetéről, csak a lélektan felelhet meg oly kérdésekre, hogy miképpen nyilatkozik meg az emberi lélek a nyelvben, hogy miképpen jő létre összefüggés a szó és jelentése között. A nyelvbúvár dolga aztán ezt az összefüggést konkrét esetekben történetileg nyomozni s keletkezésének és fejlődésének feltételeit lehetőleg minden egyes esetben kimutatni. A nyelv-lélektan, a beszélés lélektani törvényeinek tana, a nyelvtudományi alapelvek ismerete, minden nyelvtudomány elengedhetetlen feltétele, amely minden nyelvtörténeti vizsgálatot megelőz, elősegít és kiegészít, amint viszont a nyelvtörténeti kutatás is elősegíti és kiegészíti a nyelvlélektani vizsgálatot.

Igen szoros kapcsolatban áll továbbá a nyelvtudomány a hang-fiziológia vagy fonetika természettudományi diszciplínájával, amely a beszédszervek által létesített hangok leírását, osztályozását és magyarázatát nyújtja. A hang-fiziológia része az élettannak v. fiziológiának, amelynek tárgya a test szerveinek szerkezete és működése, azonkívül kapcsolatban van a fizikának akusztika nevű részével, amely a hang általános tulajdonságait vizsgálja, valamint a lélektannal is, mert noha a beszédszervek működése élettani folyamat, de az akarati impulzus, amely a beszédszervekhez vezető mozgatóidegeket működésbe hozza, s az ezen impulzust meghatározó mozzanatok lélektani természetűek. Csak fonetikai ismeretek birtokában képes a nyelvbúvár a nyelvhangok természetét s az idők folyamán beálló változásaikat megérteni. Fonetikai ismeretek hiányában a nyelvészkedő egészen az írás, illetőleg a betű (a hang-kép) uralma alatt áll, márpedig az írás a beszélt nyelvet, illetőleg ennek hangjait a legjobb esetben is igen tökéletlenül tükrözteti vissza. A hagyományozott alfabéták (ábécék) mindig csak fogyatékosan juttatják érvényre a fonetikus írást – több okból, mindenekelőtt mert jórészt történetiek, azaz rég letűnt idők ejtését tüntetik fel (v. ö. pl. fr. cent, sculpter, a. mean, often), aztán meg nem rendelkeznek elég jeggyel a hangok feltüntetésére s tehát különböző hangokat ugyanazon egy jeggyel jelölnek (v. ö. pl. n. Buch és Bücher, a. think és the), végül nem következetesek a meglevő jegyek használatában s tehát ugyanazt a hangot többféle jeggyel tüntetik fel (v. ö. pl. fr. zèle és maison, a. shoe és sugar). A nyelvbúvár dolga az írásjegyek mögé hatolni, a betűk és hangok viszonyát felderíteni s megállapítani, hogy milyen volt a kiejtés elmúlt időkben. A történeti nyelvfejlődés megértésének kulcsa igen lényeges, mondhatni a leglényegesebb részben a nyelvnek hang-állománya, mert ennek ismerete nélkül tudományos szófejtés és alaktan lehetetlen. A tudományos hangtan a modern nyelvtudomány legszebb vívmánya: a hangtan terén manapság oly elvi biztosság és egzaktság uralkodik, mint egy más történeti tudomány területén sem.

Érdemes-e a nyelvtudománnyal foglalkozni?

Ha igaz az, hogy a nyelv az emberi szellem legdrágább kincseinek egyike, akkor a nyelv kétségkívül önmagáért is méltó a figyelemre és az érdeklődésre. Egy nyelv ismerete továbbá bizonyos értelemben és bizonyos határig az illető nyelvet beszélő emberek ismerete is, sok tekintetben a néplélek tükre s mivel ősrégi időktől fogva nemzedékről nemzedékre öröklődött, sokszor megvilágítja letűnt korok tettét-vettét és gondolkozását. Oly szavak, mint pl. n. Prügelknabe, fr. quartier, oly kifejezések, mint m. ‘tönkremegy’, ‘körömszakadtig tagad’, egy-egy művelődéstörténeti miniatűr-képet festenek. A nyelvtudomány ezért mint a történelem és a művelődéstörténet segédtudománya sokszor tehet jó szolgálatokat. A mindennapi életben sem minden haszon nélkül való, amennyiben megkönnyíti a ‘rokon’ nyelvek elsajátítását. A gyakorlati élethez egyébként kevés köze van, minélfogva praktikus emberek, tudósok és nemtudósok egyaránt, könnyen arra a gondolatra juthatnak, hogy a nyelvtudomány vagy legalább is apró-cseprő részletkutatásai haszontalan időpocsékolás. Ostwald, a nagynevű kémikus, pl. úgy vélekedett, hogy a nyelvtudomány és filológia mai buzgó művelése jövendő századok előtt oly megfoghatatlanul céltalan foglalkozásnak fog feltűnni, mint mielőttünk a középkori szkolasztika. Ez éppen olyan egyoldalú túlzás, mint egy magyar nyelvészünknek ama kijelentése, hogy a nyelvtudománynál szebb nincsen. Annyi azonban bizonyos, hogy aprólékos pepecselésre s tehetségtelenek foglalkoztatására talán sehol másutt a világon nincs annyi alkalom és szükség, mint a nyelvtudomány terén. Különösen elrettentő hatással lehet távolabb állókra az újabb kutatások statisztikai módszere. Egy indogermanista pl. több mint 500 lapot szentel két-három tőképző elem történetének, egy másik több mint 300 lapon méltatja az ú. n. sympathetikus dativust, tehát egyetlenegy névszói esetnek egyetlenegy használati módját. Ha meggondoljuk, hogy a nyelvtudománynak végső célja elérésére minden egyes élő és holt nyelvet minden nyelvjárásával együtt minden történeti fázisában hasonló mikrologikus kezelésnek kell alávetnie, akkor minden prófétai ihlet nélkül megjósolhatjuk, hogy a nyelvtudomány a világ végén sem fogja végső célját elérni. Arra a kérdésre, hogy megéri-e ez az egész játék a gyertyát, csak vállvonogatással lehet felelni: a nyelvtudománnyal nem kell, de másképpen nem lehet foglalkozni. Alapelveivel és főbb eredményeivel azonban mindenesetre érdemes megismerkedni.

I. A NYELV MIVOLTA ÉS ÉLETE

Nyelv és beszéd. – A nyelv mint pszicho-fizikai és történeti jelenség.

A nyelv nem valami önálló, magában is létező dolog, hanem elvonás (absztrakció), t. i. a beszélés tevékenységéből elvont szabályok összessége. A beszélés vagy beszéd szintén nem dolog, nem kész mű, hanem működés, tevékenység, amely a nyelvvel szemben mindenesetre reális, hallható és látható folyamat, de a beszélő egyénen kívül nem létezik. Beszélni annyi, mint a beszédszervek mozgásai által tagolt (artikulált) hangokat és hangcsoportokat létesíteni, amelyek belső lelki folyamatoknak, emberi tudat-tartalmaknak, t. i. képzeteknek, gondolatoknak, érzelmeknek, indulatoknak és akarásoknak kifejezései. A nyelvi tevékenység tehát ‘kifejező mozgás’ (Ausdrucksbewegung: Wundt), amely pszichikai és fizikai (testi és lelki) folyamatokból áll, tehát pszicho-fizikai életnyilvánulás. Másrészt azonban a nyelv történeti jelenség is, mert apáról fiúra hagyományozódik, egymást felváltó nemzedékek lelkében és ajkán ‘él’ és ‘fejlődik’.

Eszerint a nyelv mivoltának és életének tana pszicho-fizikai és történeti részre oszlik.

A) A NYELV MINT PSZICHO-FIZIKAI JELENSÉG

Külső és belső nyelv. – A nyelvi anyag elrendeződése a lélekben.

Ahhoz, hogy nyelvi tevékenység keletkezhessék, két rendbeli folyamatok szükségesek: külső folyamatok, t. i. a beszédszervek mozgásai, amelyek hallási benyomásokat, hallható hangokat létesítenek, és belső folyamatok, amelyek a beszédszervek mozgásait megelőzik s lehetőkké teszik. Van tehát külső és belső nyelv (langage extérieur et intérieur) Külön tárgyalást igényel a nyelvi anyag elrendeződése a lélekben.

a) A külső nyelv

A külső nyelv fogalma. – A beszéd-apparátus. – Zönge- és nesz-, zár- és réshangok, zöngés és zöngétlen hangok. – A főbb hang-kategóriák leírása és osztályozása. – Szótag: magán- és mássalhangzó. – Akcentus: exspirációs és zenei hangsúly, szótag-, szó- és mondat-hangsúly.

A külső nyelv, a beszélés, a kilélegzett levegő feldolgozása a beszédszervek által. A belélegzett levegő csak egészen kivételes esetekben áll a hangképzés szolgálatában, pl. ásítás közben, hanyag beszéd folyamán (n. ja, so), hirtelen fájdalomérzet jelentkezésekor (f!). Egészen ritkán lélegzetvétel nélkül is jöhet létre hang, ú. n. csettentő hang, aminő pl. a ló elindítására vagy bátorítására használt cs-féle, vagy a csodálkozást kifejező c-féle hang. Ily hangok egyébként csak egyes primitív népek, jelesül az afrikai hottentották és cserjelakók nyelvében játszanak szerepet.

Mikor tehát beszélni akarunk, a tüdőből kilehelt légáram a légcsőn át a gége felé veszi az útját. Ennek gégefő (népiesen: ’Ádám csutkája’) nevű részében két ruganyos izomnyaláb van elölről hátrafelé kifeszítve. Ezek az izomnyalábok az ú. n. hangszalagok. A köztük lévő rés a hangrés. Ha már most a hangszalagok egész közel jutnak egymáshoz vagy egészen összezárulnak, akkor a légáram széleiket szabályos (ritmikus) rezgésekbe hozza. E rezgések a fülben mint zenei zöngék jelentkeznek s a fonetikában a zönge-hang nevet viselik. Ilyen zönge-hangok a nyelvtanból ismeretes magánhangzók, azonkívül az orr-hangok és a ‘folyékony’ hangok. Ha a hangrés szűkül, de zönge nem keletkezik, akkor h-féle hangok támadnak; gyöngébb és erősebb h (ar. hā, hb. hē és ar. ḥā, hb. chēth). Ha a hangrés bezárul, akkor a rajta áttörő légáram többé-kevésbé hallható neszeket kelt. Ilyen nesz az, amely a magyarban pl. a mondat élén álló magánhangzót megelőzi, de csak susogásnál vehető ki jól. Ennek megfelelője a sémiben: ’ (ar. hamza, hb. āleph), s egy másik változata: ’’ (ar. ain, hb. ajin). A felsorolt gége-hangok (laryngales) a sémi nyelvekben nagy szerepet játszanak.

A légáram aztán a gégefőből följebb haladva a garat űrébe jut, ahonnan két úton mehet tovább. Ha az íny-vitorla vagy lágy íny és a nyelv-csap petyhüdten csügg alá, akkor a légáram az orr üregén tódul ki – éspedig vagy egészen vagy csak részben. Az előbbi esetben orr-hang keletkezik (pl. n, m), az utóbbi esetben orrhangú magánhangzó (pl. fr. en, on). Ha azonban az íny-vitorla és a nyelv-csap a garat hátsó falához szorul, akkor a légáram a száj üregébe kerül, ahol a nyelv vagy az ajkak mozgása folytán különböző helyeken, ú. m. a lágy ínyen, a kemény ínyen, a fogaknál vagy az ajkaknál akadályokba ütközik – részint zárakba, amelyeket szétrobbant, részint résekbe, amelyeken átsurran. Ennek folytán szabálytalan (aritmikus) zörejek keletkeznek, ú. n. nesz-hangok – részint zár-hangok (pl. p, b), részint rés-hangok (pl. f, v).

Akusztikai benyomás alapján tehát a nyelvhangok részint zönge-hangok, részint nesz-hangok, s ezek az utóbbiak részint zár-hangok, részint rés-hangok.

A hangszalagok működése vagy tétlensége alapján a nyelvhangok részint zöngések, részint zöngétlenek. Zöngések természetesen a zönge-hangok. De vannak zöngétlen magánhangzók is, azaz a magánhangzók száj-állásán átvonuló leheletek, valamint zöngétlen orr- és folyékony hangok, aminő pl. a g. rh- (rheuma) vagy a walesi ll- (Lloyd). A nesz-hangok két csoportjában is vannak zöngétlenek és zöngések: zöngétlen és zöngés zár-hangok (pl. k, t, p és g, d, b), valamint zöngétlen és zöngés rés-hangok (pl. m. sz, f és z, v). Ezen általános tájékoztatás után álljon itt még a nyelvhangok részletesebb leírása s főbb kategóriáiknak felsorolása.

1. A magánhangzók (vocales) nyitott szájjal ejtett zöngehangok, amelyeknek sajátos, színezete a nyelv és az ajkak helyzetétől függ. Így pl. az i és e kiejtése alkalmával a nyelv elülső része a kemény ínyhez közelít s az ajkak széthúzódnak, ellenben az u és o ejtésénél a nyelv hátulsó része az ínyvitorlához közelít s az ajkak gömbölyödnek. Az ü és ö hangzók ejtésénél a nyelv oly helyzetben van, mint az i és e ejtésénél, de az ajkak egyidejűleg gömbölyítve vannak. – Időmérték szerint a magánhangzók rövidek vagy hosszúak, pl. a és ā = m. a és á. – Vannak tökéletlenül záruló hangszalagokkal és gyönge kilélegzéssel képzett, határozatlan színezetű, ú. n. mormogó-hangok, pl. a n. getan, frage szók e hangja. – Az orrhangú magánhangzók kiejtése alkalmával a légáram egyidejűleg az orron és a szájon át ömlik ki, v. ö. pl. fr. mon enfant.

2. Az orrhangok (nasales) képzésénél a levegő az orron át távozik s a szájüreg valahol (az ajkaknál, a fogaknál stb.) el van zárva. Van tehát ajakhangú m, foghangú n, ínyhangú ń (= m. ny, ol., fr. gn, sp. ñ) és ‘torokhangú’ n (pl. a n. si-ngen szó ng eleme).

3. A folyékony hangok (liquidae) az r- és l-fajták. Az r rendesen úgy jő létre, hogy a légáram a fogak medrei felé feszülő nyelv hegyét rezegteti. De pl. az a. r rezgés nélküli. Az l képzésénél a légáram rendesen a fogak medrei felé feszülő nyelvnek mind a két oldalán özönlik ki.

4. A zárhangok v. pillanatnyi hangok (explosivae) a zár helye szerint lehetnek ajakhangok (labiales): p és b; foghangok (dentales): t és d; ‘torokhangok’ (gutturales): k és g, amelyek nem a torokban, hanem a kemény vagy a lágy ínyen vannak képezve (pl. n. ketten, ging és kann, kommen, gitt); gégehangok (laryngales): ’ és ’’ (l. föntebb).

5. A rés- v. fúvó-hangok (spirantes) lehetnek ajakhangúak: f és v; sziszegők (sibilantes), éspedig fogsorköziek (pl. az a. th a think és the szókban), aztán mindenféle s- és š-fajták: s (fr. a. s, m. sz) és z, ill. š (fr. ch, a. sh, n. sch, m. s) és ž (fr. j, m. zs); ‘torokhangúak’ pl. a n. ch-fajták, amelyek vagy a kemény vagy a lágy ínyen vannak képezve (ich, Blech és ach, Loch, Buch).

Egyszerű hangok kapcsolatai a kettős magánhangzók, hehezetes mássalhangzók és az ú. n. affrikáták. A kettős magánhangzó (diphthongus) két magánhangzó egyesülése egy szótagban. A két magánhangzó közül az egyik, rendesen az első, a ‘szótaghordozó’, a másik az ennek alárendelt ‘együtthangzó’ (l. mindjárt alább). Így pl. a n. Ei és Au egytagú szókban az i, ill. az u a szótaghordozó e, ill. a hangnak van alárendelve. A hehezetes mássalhangzó (aspirata) egy nesz-hang (rendesen zárhang) és h kapcsolata; pl. kh és gh. Az affrikáta egy zár-hangnak s egy ugyanazon helyen képzett rés-hangnak kapcsolata. Ilyen hangkapcsolatok pl. pf; ts (m. c, n. z) és dz; tš (a. ch, m. cs) és dž (a. j, m. ds).

A felsorolt hangokból lesznek a szótagok, ezekből a szók. A szótag lehet egyetlen hang (pl. m. a) vagy egyszeri lélegzetlökéssel kiejtett hangok sorozata (pl. m. azt). Ha egy szótag több hangból áll, akkor leghangzatosabb hangja a ‘hangzó’ (sonans) – a szótag-alkotó v. szótag-hordozó hang, amely magában is lehet szótag, pl. a m. azt szónak a hangja. A szótag többi hangjai, amelyek csak a hangzóval együtt képezhetnek szótagot, az ‘együtt-hangzók’ (consonansok), pl. a m. azt szóban a z és t. Minden szótagban van egy s nem is lehet több, mint egy ‘hangzó’: ahány ‘hangzó’, annyi szótag és megfordítva. Eszerint azt egytagú, azért kéttagú szó. Minden hang lehet ‘hangzó’ – nem csupán a nyelvtanból ismert magánhangzó (vocalis), hanem az orr- és folyékony hang, sőt hébe-hóba a neszhang is. Így pl. a n. Hader, Handel, Haken, Atem = hā-dr, han-dl, ha-kn, ā-tm szavakban az r, l, n, m hangok a szótaghordozó ‘hangzók’, a cs. vrch ’hegy’, vlk ‘farkas’ szókban az r és l; a n. st, bst indulatszókban az s, az a. practical = prek-t-kl szóban a t és l. Másrészt minden hang lehet ‘együtthangzó’ – nem csupán a vulgáris grammatikában szereplő ‘mássalhangzó’ (consonans), hanem a magánhangzó (vocalis) is. Így pl. a n. Ei szóban és a Lilie = līl-ie szó második tagjában lévő i magánhangzó az ‘együtthangzó’. A tudományos grammatika sonans és consonans (hangzó és együtthangzó) mesterszavai tehát a hangoknak a szótagképzéssel kapcsolatos funkcióját jelölik, míg az iskolai és gyakorlati nyelvtanokban a consonans (mássalhangzó) mesterszó a hangok igazi mivoltát akarja megjelölni s a vocalisok (magánhangzók) csoportjával van szembeállítva.

Hangoknak, szótagoknak, szavaknak sorozata még nem igazi szótag, szó, mondat, hanem csak az akcentus által lesz azzá. Akcentus tulajdonképpen minden, ami a puszta hangokhoz járulva azokat szótaggá, szóvá és mondattá egyesíti – többek közt a magánhangzók időmértéke is. Közönségesen azonban csak a hangerősség és hangmagasság váltakozását szokták az akcentus szóval jelölni, amelynek egyértékese ebben az esetben a m. hangsúly szó. A hangok és hangcsoportok beszéd közben nem egyformán erős és magas hangúak, hanem váltakozva erősebb vagy gyöngébb és magasabb vagy mélyebb hangon vannak kiejtve. Így pl. a következő német kijelentő mondatban: Das ist eine Gabe a Gabe szó első szótagja erősebb és magasabb hangú, mint a második. Ellenben a következő német kérdő mondatban: Das nennst du eine Gabe? a Gabe szó első szótagja erősebb, de mélyebb hangon, második szótagja gyöngébb, de magasabb hangon van ejtve. A hang erősségének váltakozása az exspirációs akcentus (a lélegzetlökés erősségén alapuló hangsúly), a hang magasságának váltakozása a muzikális akcentus (zenei hangsúly). Mind a kettő minden nyelvben megvan, de egyik a kettő közül túlnyomó. A francia és orosz hangsúlyozás zeneibb, mint a német vagy az angol. Oly nyelvekben, amelyekben erős exspirációs akcentus van, a magánhangzók időmértéke gyakran megfogyatkozik, v. ö. n. handeln = han-dln, gehandelt = khan-dlt, a. I have = aiv, I shall go = ai šl gou.

Van tehát szótag-, szó- és mondat-akcentus. A szótag-akcentus hordozója egy hang, a szó-akcentusé egy szótag, a mondat-akcentusé egy szó – t. i. a legerősebb vagy legmagasabb hangon ejtett hang, szótag, szó. A szótag-akcentus mivoltáról és nemeiről fogalmat nyújthat a német ja szónak gondolkodó, beleegyező és kérdő hangon ejtése: az első esetben az a elejétől végig egyforma hangerősségű és hangmagasságú, a második esetben az a hangerőssége és hangmagassága egyre csökken, a harmadik esetben az a hangja gyöngül, de emelkedik. Ami a szó-akcentust illeti, minden szóban csak egy fő akcentus van a szótagok valamelyikén – a németben pl. rendesen az első, a franciában az utolsó szótagon, v. ö. német arbeitete, francia visitation. A többi szótagokon többé-kevésbé gyönge vagy mély mellék-hangsúly van, v. ö. n. un⁴-ter²-ge⁵-be¹-ner³, a. un⁴-im²-pro⁵-va¹-ble³. – A mondatakcentus körébe vág a kijelentő, felszólító, felkiáltó és kérdő mondatok ismeretes hanglejtése, v. ö. n. er geht fort, er gehe fort!, er geht fort!, er geht fort? Ide való továbbá a hangsúlyos és hangsúlytalan (orthoton és aton) szavak váltakozása. Így pl. e n. kérdő mondatban: Wer sagt das? a wer szó hangsúlyos, a többi kettő hangsúlytalan.

b) A belső nyelv

Az agy érző és mozgató középpontjai és idegpályái s asszociációs centruma. – Az ideg-apparátus működése. – Szavak és tárgyak emlékezeti képei. – A belső nyelv. – A belső nyelv anatómiai alapja.

A beszédszervek magukban élettelen készülékek volnának, ha nem volna valami, ami mozgásba hozza őket. A nyelvhangok képzéséhez szükséges izommozgások lelki tevékenységek által létesülnek, amelyek az agy középponti szervében székelnek s idegrostok közvetítésével érvényesülnek. Minden idegfolyamat kapcsolatot létesít a külvilággal, mégpedig vagy úgy, hogy külső érzéki benyomásokat vezet az agyba, vagy pedig úgy, hogy akarást cselekvéssé változtat s mozgást idéz elő. A külső érzéki benyomások felfogására különböző gyűjtőhelyek, ú. n. szenzórius centrumok (érző-középpontok) vannak, a mozgásokat pedig ú. n. motorikus centrumok (mozgató-középpontok) váltják ki. Vannak továbbá szenzórius és motorikus (érző- és mozgató-) idegpályák: az előbbiek az agyba mennek, az utóbbiak az agyból indulnak ki. A szenzórius és motorikus középpontok az ú. n. asszociációs centrum (társító v. egyesítő középpont) közvetítésével kapcsolatban vannak egymással.

Hogyan működik ez a készülék? Tegyük fel, hogy kérdést intéznek hozzám. A kérdés elhangzása után a hallási benyomás a befelé vezető hallóidegek pályáin előbb a megfelelő szenzórius centrumba, a hallási érzetek középpontjába jut, aztán az asszociációs centrumba kerül, ahol tudatossá válik. Most felismerem a kérdés értelmét. Ha aztán akaratom válaszra határozza el magát, akkor a kifelé vezető mozgató-idegek útján parancsot ad a nyelv-izmoknak, hogy a fennforgó esetben szükséges hangokat létesítsék. – A folyamat rendkívül komplikált, mert egyetlen hang létesítésére is ezer meg ezer ideg- és izomrost jut működésbe, ennek ellenére rendkívüli pontossággal s pillanatnyi gyorsasággal megy végbe, úgyhogy észrevehetetlen marad. Ahhoz persze, hogy ez a bonyolult készülék ily pontosan és gyorsan működjék, bizonyos ideig tartó begyakorlás szükséges. Íme, hogyan tanul meg a gyermek beszélni. Egy tárgyat, pl. csörgőt, mutatunk neki s egyidejűleg kiejtjük a tárgy nevét, tehát pl. a ‘csörgő’ szót. A kisded addig-addig hallja a szót, míg végre a szónak akusztikai (hallási) képét megtartja emlékezetében. Egyidejűleg a ‘csörgő’ szó kiejtésére is kísérleteket tesz s miután a beszédszervek izommozgásait megtanulta és begyakorolta, utoljára képessé lesz beszédszerveinek a szó kiejtésekor lefolyt működéseire is visszaemlékezni s tehát a ‘csörgő’ szót helyesen kiejteni. Most tehát kettős emlékezeti képe van a csörgő szóról: egy szenzórius hallási s egy motorikus kiejtési képe (Sprach- és Sprech-bild). A gyermek azonkívül természetesen magáról a tárgyról, tehát a csörgőről, is szerez benyomásokat, emlékezeti képeket (Sach-bild) akusztikai (hallási) képet a csörgő hangjáról, optikai (látási) képet a csörgő alakjáról és színéről stb. Ezek a tárgyi vagy dologi képek állandó és szoros kapcsolatban vannak az előbbiekkel, úgyhogy mikor a gyermek a csörgőt látja, hallja stb., képes a ‘csörgő’ szót emlékezetébe visszaidézni s ki is mondani. – Mikor aztán a gyermek írni és olvasni tanul, megint két rendbeli képet szerez. Az egyik szenzórius látási kép, t. i. a ‘csörgő’ szónak leírt vagy lenyomtatott képe (Schrift-bild), a másik motorikus kép, t. i. a ‘csörgő’ szó leírásához szükséges mozgások emlékezeti képe (Schreibe-bild). Ezek a képek megint állandó és szoros kapcsolatban vannak az összes előbb említettekkel. Ha tehát a gyermek a ‘csörgő’ szót írásban vagy nyomtatásban látja, visszaemlékszik a szónak hallási és kiejtési képére s képes a ‘csörgő’ szót elolvasni, egyúttal magának a csörgőnek hangjára, alakjára stb. is emlékezni.

A belső nyelv tehát a hallási és kiejtési képeknek, a hallott és kiejtett szavak emlékezeti képeinek, az ú. n. nyelvi képzeteknek összessége. A belső nyelv minden külső nyelvi tevékenységet megelőz: az ember szinte hallja s mintegy előre kimondja magában, amit mondani akar. A belső nyelv igen jó szolgálatot tesz mások szavainak hallása és olvasás alkalmával. A valóságban ugyanis nem hallunk minden egyes hangot, csak egynéhányat, s a meghallott hangokat a belső nyelv segélyével értelem szerint kiegészítjük. Épp így nem olvasunk el minden egyes betűt, hanem csak egyeseket, a többieket az olvasottak alapján kiegészítjük. Ezért oly nehéz sajtóhibákat észrevenni.

A beszélő-képesség anatómiai alapja a nagyagy-kéregnek szürke állományában van – és pedig jobbkezes embereknél a baloldali agyféltekében. Elöl van a motorikus (mozgató) terület – éspedig a harmadik (alsó) homlok-tekervényben, amely a többi emlősöknél (a majmoknál is) hiányzik, van a Broca-féle v. motorikus beszélés-centrum s felette a második agy-barázdában az írás-mozgásokat szabályozó motorikus írás-centrum. Hátrább van a szenzórius (érző) terület – éspedig a látás szférájában az olvasás optikai (látási) centruma s alatta a hallás szférájában a Wernicke-féle hely, a megértés akusztikai (hallási) centruma. Ha e helyek valamelyike megsérül vagy elpusztul, mindenféle zavarok állnak be a beszélésben, írásban és olvasásban: az ember nem tud beszélni, nem érti a hallott szót, nem tud olvasni, nem tud írni.

c) A nyelvi anyag elrendezkedése a lélekben

Asszociáció: képzetek és szavak társulása. – Régi elemek megmaradása s újak keletkezése az analógia alapján. – Szabályos alakok és rendhagyó alakok. – Lélektani csoportok.

A nyelvben, még a legegyszerűbb ember nyelvében is, sok szó van: egész sereg ige, főnév, melléknév, számnév, névmás, határozó, elöljáró, névutó stb., s e szavak túlnyomó része megint rendkívül sok ragozási alakban lép fel. Hogyan lehetséges, hogy az ember a szavak és alakok e roppant tömegét, java részüket már gyermekkorában elsajátítja s emlékezetében megtartja? A lelki életben igen nagy szerepet játszik a képzetek társulása (asszociáció). A képzetek nem egymástól elszigetelve vannak jelen a lélekben, hanem csoportokba és sorokba verődve, a hasonlóság és ellentét, az egymásmellettiség és egymásután stb. alapján társulva (asszociálódva). Azaz: hasonló vagy ellentétes, egymás mellett lévő vagy egymás után következő képzetek csoportokat és sorokat alkotnak, úgyhogy az egyiknek jelentkezése a tudatban felidézi (reprodukálja) a másikat. A szülő képzete pl. felidézheti a gyermekét, az apa képzete az anyáét és megfordítva; felidézheti egymást kicsiny és nagy, fiatal és öreg, könnyű és nehéz; kettő képzete felkeltheti a három v. általában a szám képzetét stb.

Amint már most a képzetek más képzetekkel együtt lépnek fel a tudatban, úgy a képzeteket jelölő szavak, a nyelvi képzetek is. Minden egyes szó egész sereg más szóval van társulva s mihelyt a tudatban jelentkezik, felidézheti a vele társult szavak valamelyikét. Így pl. a n. Mann szó felidézhet jelentése alapján oly szavakat, mint Frau v. Kind, ragozása alapján (Mannes, Männer) olyanokat, mint Lamm (Lammes, Lämmer), hangzása alapján olyanokat, mint kann, spann, wann stb. Az a körülmény, hogy ily módon minden egyes szó és szóalak, az egész nyelvanyag, mindenféle asszociációs csoportokban van a tudatban elraktározva, a nyelvre nézve óriási jelentőségű, mert a nyelvanyag alkalmazásának formája az asszociáció. Mikor a gyermek beszélni tanul, eleinte csak ismétel és utánoz: ismétli és utánozza a környezetétől hallott s emlékezetében megtartott szavakat, szóalakokat és mondatokat. De csakhamar az önálló alkotás terére lép: a szerzett nyelvkészlet hasonlóságára (analógiájára) szabadon kezdi a nyelvanyagot kombinálni, az eltanult alakok és mondatok mintájára újakat kezd csinálni. Ha a gyermek megtanulta, hogy a ház főnév többes száma házak vagy hogy a sír ige múlt ideje sírt, akkor szükség esetén ezek mintájára egészen önállóan fogja megteremteni a várak és írt alakokat. Épp így önállóan és jól fogja képezni a zárni alakot a járni, várni hasonlóságára, a mászol alakot az alszol, iszol analógiájára. A gyermek érzi az egyforma képzésű alakok hasonlóságát s a hasonlóságnak ez az érzése az, amit a ‘nyelvérzék’ szóval szokás megjelölni. Hogy a gyermek nem minden egyes alakot tanul meg, hanem eltanult hagyományos minták nyomán alkot is, az abból is kiviláglik, hogy oly alakokat is teremthet, amelyek a hagyományozottaktól eltérnek s amelyeket ezért a felnőttek nyelvérzéke helytelenít. Ily alakok pl. eszni (e h. enni), adol (e h. adsz), veszett (e h. vett) stb. A gyermek nyelve tehát alkotó nyelvtevékenység is. De a felnőttek nyelve is az: a felnőttek nyelvtevékenységének is csak kisebb része ismétlés, eltanult alakok és mondatok ismétlése, túlnyomó része alkotás, hagyományozott minták alapján való alkotás.

A képzettársulásnak s a rajta alapuló analógiás nyelvtevékenységnek eredménye a hagyományozott nyelvkészletnek és nyelvrendszernek megmaradása. De csak egyik eredménye. Mivel a szavak, alakok stb. a legkülönbözőbb módon lehetnek társulva s mivel a hagyományozott asszociációk nem mind vannak egyformán megszilárdulva, megeshetik az is, hogy az eredmény a régitől többé-kevésbé eltérő. Ha a gyermek vagy a felnőtt önálló beszélési tevékenységének eredményei megegyeznek az egyébként uralkodó asszociációkkal, t. i. a széltiben használt alakokkal, akkor a gyermek vagy a felnőtt ‘helyesen’ beszél, különben ‘helytelenül’. Hogy valamely alak ‘helyesen’ vagy ‘helytelenül’, azaz a hagyománnyal egyező vagy ettől eltérő módon van-e képezve, az gyakran tisztán véletlenség s mindig attól függ, hogy miféle mintákat tanult el valaki, mekkora a nyelvkészlete s mennyire vannak megszilárdulva az asszociációi. Tegyük fel, hogy egy német gyermeknek a gleiten igéhez tartozó glitt v. geglitten alakot kellene használnia. A gleiten ige hagyományosan oly ‘erős’ igékkel van társulva, mint reiten, schreiten, streiten (ritt, geritten stb.). Ha már most ennek az ‘erős’ sornak a tagjai nincsenek meg kellő számban a gyermek lelkében, illetőleg a kellő pillanatban nincsenek jelen a tudatában, vagy ha nincsenek eléggé megszilárdulva emlékezetében, akkor megeshetik, hogy a gyermek a hagyományozott ‘erős’ glitt, geglitten helyett a ‘gyönge’ ragozású leiten, läuten (leitete, geleitet stb.) sor mintájára a gleitete, gegleitet alakokat fogja képezni. De ez felnőttekkel is megeshetik, sőt meg is esett: a gleitete, gegleitet alakok klasszikus írók (Lessing, Goethe, Schiller) írásaiban is előfordulnak. A felnőttek nyelvkészlete nagyobb s ‘nyelvérzékük’ biztosabb, azaz asszociációik a nyelvalakok folytonos ismétlése folytán szilárdabbak, mindamellett ők is ki vannak téve annak, hogy a hagyománytól a gyermekek módján eltérjenek. A szóalakok ugyanis nem egyformán gyakoriak, nem is egyformán ‘szabályosak’. Mihelyt több minta áll rendelkezésre, a ‘nyelvérzék’ könnyen megtéved. A németben pl. a Tag szó többese Tage, de a délnémetben gyakran Täge; Ort többese a régibb németben Ort, Ört, Orter; ma Orte és Örter; a Held és Herzog szavak többese régebben Helde és Herzogen, ma Keiden és Herzoge v. Herzöge. Az osztrákoknál gefürchtet, getvünscht helyett ‘erős’ g(e)furchten, g(e)wunschen járja, gedacht helyett denkt, a sváboknál gedenkt (minta: lenken, gelenkt). Vannak teljesen eltérő, ú. n. ‘szabálytalan’ v. ‘rendhagyó’ alakok – azaz elavult képzések, amelyek számára ma már egyáltalában nincsen minta, amelyeket tehát nem lehet önállóan képezni, hanem meg kell tanulni. Ilyenek pl. n. ich bin, du bist, er ist, wir sind, ihr seid, sie sind; a. I am, thou art, he is, we are; fr. je suis, tu es, il est, nous sommes, vous êtes, ils sont. Aki glitt, geglitten helyett először használta a gleitete, gegleitet alakokat, az úgy kombinálta ugyan a nyelvi kifejezés eszközeit, ahogyan sokszor vannak a németben kombinálva, de nem ügyelt arra, hogy gleiten nem ‘gyönge’, hanem ‘erős’ ige – tehát ’kocsintott’, tévedett, hibázott, mert nem a helyes mintára, hanem ‘hamis’ analógiára alkotott. De ez megeshetik másokkal, többekkel, mindenkivel is, s ebben az esetben ‘szabály’ lesz abból, ami eleinte ‘hiba’ volt. Jókai peregrinusa a lat. sum ‘vagyok’ igének 2. személyét es helyett így képezte: sus – nyilván a félmúlt (pl. ferēbam, ferēbās ‘vittem, vittél’) hamis analógiájára. Ez a fatális sus (= disznó) szarvashiba volt. De körülbelül ilyen szarvashiba volt valamikor a népies lat. *ses ‘te vagy’ (e. h. es) s a neki megfelelő ol. sei mégis teljesen ‘szabályos’ alak. A ‘hamis’ és ‘helyes’ analógiás képzések között elvileg semmi különbség sincs: a ‘hibás’ n. gleitete éppen olyan analógiás képzés, mint a ‘szabályos’ glitt. Nyelvtörténeti szempontból azonban csak olyan analógiás képzések fontosak, amelyek régibb hagyományos alakoktól eltérnek. Ennélfogva manapság csak a ‘hamis’ analógián alapuló képzések a par excellence analógiás képzések. A nyelvtanban a nyelvanyag mindenféle fő- és alcsoportokba van osztva. Az emberi lélekben is van olyasmi, ami a nyelvtani csoportoknak megfelel – egy nyelvtan-féle valami, ami a beszélést lehetővé teszi. Ez a lélekben lévő nyelvtan a nyelvképzeteknek csoportokba verődött összessége. Oly nyelvtani csoportoknak, mint az ‘ige’, a ‘főnév’ stb., ily lélektani csoportok felelnek meg: ‘minden ige’, ‘minden főnév’ stb. Minden egyes csoportban alcsoportok vannak, mint pl. a németben ‘erős’ és ‘gyönge’ igék, ‘erős’ és ‘gyönge’ főnevek stb., s minden egyes alcsoportban további kisebb alcsoportok, mint pl. az összes igei módok és idők, az összes 1., 2. és 3. személyű igei alakok, az összes főnévi esetek (minden alanyeset, minden tárgyeset stb.) és számok (minden egyes és többes szám) stb. Ezek a lélektani csoportok az egyes ember nyelvi tevékenységének voltaképpeni hordozói s egyúttal, mivel minden egyes embernél némileg mások, minden nyelvi változásnak legvégső okai.

B) A NYELV MINT TÖRTÉNETI JELENSÉG

A nyelvi változások folytonossága és nemei.

A nyelv tapasztalat szerint folytonos változásban van: mint Herakleitos világában, a nyelvben is ‘minden folyik’ (panta rhei). A megfigyelés régi: a szavak már Horatiusnál a folyton pusztuló s megint jelentkező falevelekhez vannak hasonlítva. Igen öreg emberek nem beszélnek egészen úgy, mint a fiatalok: ‘elavult’ szavakat és fordulatokat használnak, amelyek feltűnnek a fiataloknak, viszont a fiatalok beszédében is vannak oly szavak és kifejezések, aminőket az öregek nem használnak. Egymást közvetlenül felváltó nemzedékek nyelvében persze az eltérések nem éppen nagyok, de egy hosszabb időszak nyelvében erősebben domborodnak ki. Minél régiebbek egy nyelv irodalmi emlékei, annál nagyobb az eltérés nyelvük és a mai nyelv között. A kfn. Nibelungenlied pl. ma már csak feléből-harmadából érthető, az ófn. straszburgi eskü jóformán egészen érthetetlen. Többé-kevésbé minden nyelv irodalmi emlékeivel így áll a dolog.

A nyelvben minden alá van vetve a változásnak: a hangok kiejtése (v. ö. n. schwarz < kfn. swarz), a szavak hangalkata (v. ö. n. ich tue < kfn. ih tuon), a szavak jelentése (v. ö. n. krank ‘beteg’ < kfn. kranc ‘gyönge’), a mondatszerkezet (v. ö. n. in den Büchern lesen: kfn. an den buochen lesen), a szókészlet. Mindazon változások összessége, amelyeken egy nyelv idők folyamán átesik, az illető nyelv története. A nyelvi változások megállapítása és vizsgálata a nyelvtörténeti kutatás legelső és legfőbb feladata.

A nyelvi változások mindenféle, részben igen szövevényes folyamatok eredményei, úgyhogy a nyelvfejlődés gyakran hosszadalmas magyarázatra szorul. A változások létrejöhetnek egy nyelven belül ható vagy kívülről jövő (idegen nyelvi) tényezők hatása alatt, kiterjedhetnek a nyelvalakokra vagy a velük kapcsolatos jelentésekre, beállhatnak egyes szavakban vagy szófűzésben. Az áttekintés megkönnyítésére a nyelvanyagot önkényesen szét kell osztani.

a) A szó változása

Az egyes szó különböző tekintetben változhat. Megváltozhat az alakja, éspedig más szavak hatása alatt (pl. n. gleitete e h. glitt a leitete hatása alatt) vagy más szavaktól függetlenül (pl. n. Tagen – tā-gn < kfn. tagen < ófn. tagum), s megváltozhat a jelentése (pl. n. klein ‘kicsi’ < kfn. kleini ‘csinos’). Van tehát analógiás változás, hangváltozás és jelentésváltozás.

α) Analógiás változás

Az analógiás képzés fogalma és sajátos esetei: proporcionális képzés és alakkeveredés. – Az analógiás képzetek három fő csoportja: jelentésen, nyelvtani funkción és hangzáson alapuló újképzések.

Az analógiás képzés, amint ezt már láttuk, a régi hagyományozott alaktól elütő újképzés, egy régi alaknak átalakítása, amely azon alapul, hogy a szavak asszociálva, csoportokba és sorokba verődve vannak jelen a tudatban s folyton átalakító befolyást gyakorolnak egymásra. Hogy pl. a németben a várható glitt, geglitten helyett gleitete, gegleitet jött létre, annak az az oka, hogy az ’erős’ gleiten ige a ‘gyönge’ leiten igéből származó leitete, geleitet alakokkal társult s ezeknek analógiájára (mintájára, hasonlóságára) alakult. Az asszociációnak sajátságos alakja a proporcionális képzés. Ha két eltérő ragozású szónak néhány alakja egyforma, akkor az ellenkező alakok analógiájára az eltérő alakok is hasonlókká válnak. Mivel pl. a ‘gyönge’ fragen és az ‘erős’ tragen (v. schlagen) ragozásában néhány alak hasonló (pl. frage: trage, fragen: tragen), azért a ‘szabályos’ gyönge fragst, fragt, fragte, gefragt alakok mellett az erős trägst, trägt, trug, getragen alakok mintájára ‘szabálytalan’ erős frägst, frägt, frug, gefragen alakok keletkeztek.

A folyamatot a következő analógiás proporció (aránylat) fejezi ki: ich trage: ich trug = ich frage: ich frug.

Egy másik sajátságos alakja az asszociációnak az alak-keveredés (kontamináció). Ha két szó igen szorosan van társulva, úgyhogy az egyik okvetetlenül és azonnal felidézi a másikat, akkor a beszédszervek egyidejűleg két különböző mozgás elvégzésére kapnak parancsot s miközben mind a két parancsot teljesíteni akarják, keverék-alakot produkálnak, amely mind a két létesítendő szótól eltér, de mind a kettőnek bizonyos hangelemeit magában foglalja. Ha pl. valaki a pirkad szó kiejtésekor a pitymallik szóra gondol, az eredmény ez lehet: pirkallik (Bars m.). Eszerint pirkallik < pirkad + pitymallik.

Az analógiás újképzések három csoportba oszthatók – aszerint, amint a jelentésen, a nyelvtani funkción vagy véletlen hangzáson alapulnak.

1. Jelentésen alapuló analógiás újképzések

Azonos vagy hasonló értelmű szavak könnyen befolyásolhatják egymást. Ide tartoznak oly keverék-alakok, mint n. sich befindlich < sich befindend + befindlich, doppelt < doppel + gedoppelt, anbetrifft < anbelangt + betrifft, Überwägung < Überlegung + Erwägung, Mansch < Mann + Mensch; – a. begincement < beginning + commencement; – késői népies lat. grassus (fr. gras) < grossus + crassus ‘vastag’, refūsāre (fr. refuser) < refūtāre + recūsāre. – Ide vonható a nyelvtani nem gyakori megváltozása is. A lat. aestās ‘nyár’ pl. nőnemű, de a neki megfelelő fr. été hímneművé vált, mert a többi fr. évszak-nevek (printemps, automne, hiver) hímneműek. Ellentétes értelmű szavak szintén hatással vannak egymásra. A n. nachts (die Nacht!) az ellentétes jelentésű tags (der Tag!) hatása alatt jutott -s eleméhez. A fr. la nuit < lat. nox ‘éj’ nőnemű, de az összetett le minuit < lat. media nox ’éjfél’ hímneművé lett az ellentétes értelmű le midi < lat. medius diēs ‘dél’ hatása alatt. A lat. gravis ‘nehéz’ (ol. grave) levis ‘könnyű’ befolyása alatt grevis lett, miből ol. greve, fr. grief. A lat. reddere ’visszaadni’ a prendere ‘elvenni’ hatása alatt a rendere alakot vette fel, amiből ol. rendere, fr. rendre.

Párosával vagy sorokban előforduló szók is gyakran hatnak egymásra. Az ol. trio a duo analógiája; a sp. cinco ‘5’ a cuatro ‘4’ szó után igazodott (v. ö. ol. cinque: quattro); a p. hašt ‘8’ (e. h. * ašt, v. ö. ó-p. ašta) a haft ‘7’ szó hatása alá került; az idg. nyelvekben ‘9’ n, ‘10’ d hanggal kezdődött (v. ö. fr. neuf, dix), a szláv nyelvekben ‘9’ is d kezdetű, pl. cs. devět, a ‘10’ hatása alatt (v. ö. cs. deset); a németben elég gyakori ölf (elf h.) a zwölf analógiája stb.

A jelentés rokonsága mellett az alaki hasonlóság is játszik szerepet – jelesül a ragozásban, de egyebütt is. Az analógia eredménye a ragozás terén az, hogy a hagyományozott ‘rendhagyó’ alakok kiküszöbölődnek s a ragozási paradigma egyöntetűbbé válik. Igen sok példát nyújt az igeragozás. A német ‘erős’ igeragozásban a jelentőmódú jelen idő egyes 2. és 3. személyében jelentkező hangzóváltozás (pl. trage: trägst, trägt és sehe: siehst, sieht) régebben sokkal gyakoribb volt (pl. komme: kömmst, fliege: fleugst, krieche: kreuchst és schere: schierst, pflege: pfliegst), ma már jórészt kiegyenlítődött (pl. komme: kommst, kommt és pflege: pflegst, pflegt), ami a jelen idő többi személyeinek hatása. A régi németségben a félmúlt többes számában is sokszor más volt a tőhangzó, mint az egyesben, v. ö. starb: sturben, half: hulfen, sang: sungen; a mai németben itt is kiegyenlítődés állott be az egyes szám hatása alatt: starben, halfen, sangen. A régi különbség emléke még (ward:) wurden és (sang:) sungen – e szólásban: Wie die Alten sungen, so zwitschern die Jungen. A félmúlt többesében s a múlt idejű melléknévi igenévben a tővégi mássalhangzó is sokszor más volt, mint a félmúlt egyes számában és a jelen időben (‘grammatischer Wechsel’), v. ö. kfn. gedīhe gedēch: gedigen gedigen, zīhe zēch: zigen gezigen, mīde meit: miten gemiten, slahe sluoc: sluogen gislagen, kiuse kōs: kurn gekorn, vriuse vrōs: vrurn gevrorn stb. A régi különbség maradványai még: a gediegen melléknév (de a gediehen igenév kiegyenlítődött), a ziehe jelen idő (de zog analógia: kfn. zöch), kiese (de kor a többes szám analógiája) stb. Az ó-franciában még j’aime: nous amons, je treuve: nous trouvons járta, ma már j’aime: nous aimons, je trouve: nous trouvons. A ‘vagyok’ jelentésű ige jelen ideje a latinban még ilyen volt: sum, es, est, sumus, estis, sunt, az olaszban már ilyen: sono, sei, è, siamo, siete, sono – tehát míg a latinban még három e kezdetű alak volt, az olaszban már csak egy van. – A névszói ragozásban is egész sereg példa van az alaki kiegyenlítődésre. A közép-felnémetben hōher, rūher mellett hōch, rūch állott, a mai németben hoher mellett még hoch áll, de rauher mellett rauh – e h. rauch, amely már csak összetételekben kerül elő (Rauch-werk, Rauch-handel). A mai franciában az l végű szók a többes szám jele előtt u hangzót tüntetnek fel (cheval: chevaux), de a régi baux, hosteux, rossignoux stb. helyett ma bals, hôtels, rossignols stb. járja az egyes szám analógiájára.

A szóképzés terén is gyakori a kiegyenlítődés. A kfn. vergülden v. vergulden és guldīn, a golt ‘arany’ szó származékai, a mai németben a Gold alapszó hatása alatt így hangzanak: vergolden és golden (de még Gulden!). A közép-felnémetben az igehatározó sokszor az umlaut hiánya által van megkülönböztetve a megfelelő melléknévtől, v. ö. ange: enge, vaste: veste, trâge: traege, schône: schoene, suoze: süeze stb. Ez a különbség manapság már csak a fast: fest és schon: schön szópárokban van meg, amelyeknek összetartozásáról a nyelvtudat mit sem tud, egyébként az analógia megszüntette az igehatározó és a melléknév közötti különbséget. Az angolban sok ige oly hangalkatú, mint főnévi alapszava – éspedig azért, mert az egyik szó, rendesen a főnév, hatással volt a másikra, v. ö. pl. the hunger: to hunger, ellenben óa. hunger ’éhség’: hyngr(i)an ‘éhezni’.

2. Nyelvtani funkción alapuló újképzések

Egyforma funkciójú alakok, pl. különböző képzésű múlt idők, genitivusok stb., gyakran társulnak s befolyásolják egymást. A kiegyenlítődés eredménye itt az, hogy az egyforma funkciót jelölő szódarabok, a végzetek és ragok, egyforma hangzásúak lesznek. Minden nyelvben megvan az a tudattalan törekvés, hogy ugyanazon funkció ugyanazon hangelemekkel legyen kifejezve.

Sok példát nyújt az igeragozás. A germán nyelvekben a ‘gyönge’ ragozású igealakok mindinkább elharapóznak az ‘erős’ alakok rovására. Így pl. a n. bellen ige a közép-felnémetben még erős ragozású volt (ball, bullen, gebollen) s erős alakjai még 18. századbeli költőknél is előkerülnek (pl. Goethénél: billt, bolt), de már a 17. század végén vannak gyönge alakjai (bellete, gebellet) s manapság egész ragozása gyönge. Erős igék voltak még többek között: spannen (kfn. spien, gespannen), spalten (kfn. spielt, gespalten, ez utóbbi még ma is), falten (kfn. vielt, gevalten, még ma is: mit gefaltenen Händen). Egyes esetekben még tart a küzdelem. Így backen múltja backte és buk (kfn. buoch); pflegen fő alakjai rendesen pflegte, gepflegt (már kfn. pflegete, gepfleget), de olykor még pflog, gepflogen (kfn. pflac, gepflegen, gepflogen). Analógiás elharapózáson alapul az a jelenség, hogy a mai németben az egyes 2. személy ragja mindig -st: du gibst, du gabst stb. Az ó-felnémetben még csak néhány ilyen alak volt: weist, kanst, muost, gitarst ‘wagst’ és bist; ellenben a mai gibst, gabst helyett ilyen alakok voltak: gibis, gābi (kfn. gaebe). Hogyan harapózott el az -st? Az ó-felnémetben voltak oly szókapcsolatok, mint weistu, kanstu, bistu < weist tu, kanst tu, bist tu, amelyekben a tu a 2. személyű névmás (thu, du). Mivel tehát weistu tkp. weist tu volt, azért a gibis tu szókapcsolatot is így elemezték: gibist tu. Az így támadt -st először a jelenben harapózott el (már ófn. gibist, kfn. gibest), aztán a múltban is (n. gabst). – Az olaszban az imperfetto egyes 1. személye nemrégen még -a végű volt: cantava (< lat. cantābam), ma -o végű: cantavo – a canto presente hatása alatt. Hasonló kiegyenlítődések vannak a névszói ragozás terén. A németben az umlaut (hanglágyulás) eredetileg csak i-tövű főnevek többesében jelentkezett (v. ö. ófn. gast: gesti < gasti, ellenben fater: fatera), de miután a többes szám hordozójának kezdték érezni, felette elharapózott, v. ö. Väter, Sättel, Böcke: kfn. veter(e), setel(e), böcke és vater(e), satel(e), bocke; Träume, Bäume, Frösche, Köche: kfn. troume, boume, frosche, koche; szójárásokban Täge, Brünnen, Wässer is van már, az irodalmi nyelvben még Tage, Brunnen, Wasser, de már Mineral-wässer. A németben az -er (ófn. -ir) valamikor csak néhány semlegesnemű szó többesragja volt (v. ö. Lämmer, Kälber < kfn. lember, kelber < ófn. lembir, kelbir), de a mai németben hímnemű szókra is átment, v. ö. Geister, Leiber, Wälder, Würmer stb. (kfn. geister és geiste, lībe, walde v. welde, würme). Az angolban az -s többesrag csaknem egyeduralomra vergődött, amennyiben vagy régi ragtalan többesekhez függedt, pl. year: years, word: words (óa. gēr: gēr, word: word), vagy pedig régi egyes számokhoz járult, v. ö. Cow: cows, book: books (óa. cū: cy, bōc: bēc). A genitivusi -s rag az angolban és a németben szintén nagyon elharapózott, v. ö. a. father’s (óa. faederes és faeder), n. Vaters, Hahnes (kfn. vater(e)s és vater, hanen, ófn. fater, hanen és hanin) stb., sőt átment a nőnemre is, v. ö. a. mother’s (óa. mōdor), n. Mutters Geburts-tag, Bertas, Liebes-handel stb. A németben a genitivusi igehatározók (falls, flugs) -s eleme szintén kiterjedt, v. ö. jenseits, anderseits (kfn. jensīt, andersīt), allerdings (kfn. aller dinge) stb.

3. Hangzáson alapuló újképzések

Egyforma hangzású szók, ha egyébként semmi közük is egymáshoz, hébe-hóba szintén befolyással lehetnek egymásra. Így pl. az eredetileg gyönge n. fragen ige csakis azért vált erős ragozásúvá (frägst, frägt, frug, gefragen), mert egyes alakjai (frage, fraget, fragen) oly hangzásúak voltak, mint az erős ragozású tragen v. schlagen megfelelő alakjai (l. föntebb).

Ide tartoznak a ‘nép-etimológiák’ – többé-kevésbé tudattalan, naiv, nem ritkán igen mulatságos szófejtések. Többé-kevésbé értetlen, jobbára idegen eredetű szavak, hasonló hangzású ismeretes szavakhoz alkalmazkodnak, minek folytán az a megnyugtató látszat keletkezik, hogy most már ‘érthetőek’. Így lett a lat. (Polyanthes) tuberosa növénynév a magyar nép ajkán tubarózsa, a lat. arnica árnyékfű, a n. Liechtenstein (= lichtnštān) Lik Istvįn. A g. argemōnē, egy mákféle növény, a latinban az agrimōnia alakot vette föl, mert így a honi ager ‘szántóföld’ s agricola ‘földműves’ szavakra emlékeztetett; a lat. agrimōnia további eltorzulásai a n. Ackermennig, Ackermännchen (v. ö. Acker, Mennig, Männchen) s a fr. aigremoine (v. ö. aigre ‘savanyú’ és moine ‘barát’). A lat. unguentum Neapolitanum ‘nápolyi kenőcs’ nevű patikaszer a német nép ajkán umg(e)wend(e)ter Napoleon. A németben az ófr. arbaleste (< közép-lat. arbalista < lat. arcuballista ‘íves hajító-gép’) úgy lép fel, mint Armbrust (v. ö. Arm és Brust), a fr. planchette mint Blankscheit (v. ö. blank és Scheit), a fr. bigot mint bigott (v. ö. Gott). A hollandiban az indián hamuka úgy jelentkezik, mint hangmat (v. ö. hangen ‘függni’ és mat ‘gyékény’) s a n. Skandal mint schandaal (v. ö. schande). A lat. asparagus ‘spárga’ az angolban sparrow-gras, tkp. ‘veréb-fű’. – Meghonosodott idegen szavak is ki vannak téve a népetimológiának. A n. kunterbunt (‘tarka-barka’, eredetileg ‘sok-hangú’) a Kontra-punkt (< közép-lat. contrapunctum) szó átalakítása. A kfn. Mīlān (< ol. Milano) mai alakja Mailand, a kfn. velīs (< fr. valise) ma Felleisen, a kfn. tromedār (< lat. dromedārius) Trampeltier (v. ö. Trampel, trampeln). – A gyermeknyelvben is vannak nép-etimológiák, pl. Esztaurant e h. Restaurant (v. ö. essen), Albuch e h. Album (v. ö. Buch).

De tősgyökeres honi szavak is átalakulhatnak nép-etimológia útján. A m. hagymáz (< hagy-máz) tájnyelvileg hagymás betegség. A n. Friedhof nem ‘Friedens-Hof, hanem ‘eingefriedigter Ort’ (v. ö. kfn. wrīde ‘Einfriedigung’); bleuen (bläuen, blauen) nem ‘kékre verni’ (v. ö. blau), hanem az átalakított kfn. bliuwen ‘verni’; Grasmücke ‘poszáta, papfülemüle’ nem Gras-mücke, hanem Gras-smücke ‘Gras-schlüpferin’ (v. ö. schmiegen); Hebamme nem hebe és Amme összetétele, hanem < ófn. hev(i)anna; Maulwurf (kfn. molt-werf) nem ‘Maul-werfer’, hanem ‘Erd-werfer’ (v. ö. kfn. molte ‘Erde’); Murmeltier nem ‘mormogó állat’, hanem az átalakított kfn. murmendīn < ófn. murmentī, murmuntī (< lat. mūs, ill. mūrem montis ‘hegyi egér’); Sünd-flut nem ‘Sünden-flut’ noha sünden-fluot régi (13. sz.), hanem Sind-flut (Luther), sind-ftuot < kfn. sin(t)-vluot < ófn. sin(t)-fluot ‘grosze, allgemeine Flut’ (v. ö. Sin-grün ’Immergrün’); Windsbraut nem ‘Winds-Braut’, hanem < kfn. windes sprout; Wetterleuchten nem ’Wetter-Leuchten’, hanem ‘Wetter-spiel’ (v. ö. kfn. leichen ‘tanzen, hüpfen’); Wahn-witz, Wahn-sinn első tagja nem a Wahn főnév, hanem a kfn. és ófn. wan ‘mangelnd, leer’ melléknév; blut-arm első tagja nem a Blut főnév, hanem a blutt ‘blosz’ melléknév; Blut-igel második tagja nem Igel, hanem kfn. egel(e) ‘pióca’. – A lat. luscinia, lusciniola ‘fülemüle’ szóban a nép valószínűleg a luscus ‘kancsal, rövidlátó’ szó értelmét érezte, s mivel ezzel természetesen nem volt megelégedve, más szavakkal (pl. rōs ‘harmat’, russus ‘vörös’ stb.) hozta kapcsolatba s így megteremtette a népies lat. rusciniolus szót. Ennek reflexe a fr. rossignol és az ó-sp. rosignol, ez utóbbié pedig, újabb nép-etimológiával, a mai sp. ruiseñor (v. ö. Ruy és señor ‘úr’). A fölsorolt és más esetekben az etimologizáló (szófejtő, szómagyarázó) törekvés többé-kevésbé tudattalan és szándéktalan. De vannak teljesen önkényes hangtársításon alapuló, egészen tudatos átalakítások és szándékos elcsavarások is – az élc és gúny szülöttei. Az Armagnaken (fr. Armagnacs) nevű hírhedt fosztogató zsoldosok a 15. században a német nép ajkán az arme Gecken névhez jutottak s a Reichsarmee a hétéves háborúban Reiszausarmee lett. A katolikusoknál Luther annak idején közönségesen Luder volt, a protestánsok viszont a jezsuiták (Jesuiten) számára Jesuwider (dem Jesu zuwider) nevet találták ki. Régibb prédikátorok és írók műveiben a Bischöfe Beisz-schafe (mert a rájuk bízott nyájat, a népet, harapják), a melancholisch maulhän(g)kolisch, a seraphisch sehr affisch. Hasonló eltorzítások a mai németben ratte(n)kahl, ratzekahl < radikal, Lappländer ‘rongyos ember’ (v. ö. Lappen ‘rongy’), von Greifswald sein ‘tolvajkodni’ (v. ö. greifen); az angolban sober water ‘józan víz’ < soda-water; a franciában traîne-moi ‘húzz engem!’ < tramway, Nicodème < nigaud ‘tökfilkó’, venir de Cracovie < craquer. – Ide valók oly indulatszók is, mint n. Potz (Potz Wetter, Potz Blitz, Potz tausend) < Gott(e)s, Jemine < Jesu Domine, Sapperment < Sakrament, Sapperlot < Sackerlot < fr. sacré nom (de Dieu), verflixt < verflucht, Deibel és Deichsel < Teufel; fr. morbleu, régebben morbieu < mort (de) Dieu stb. Az egyforma hangzáson alapuló asszociáció folytán a szavak hanganyaga megfogyatkozhat. A közép-a. pes ‘borsó’ (> óa. pise) oly többes számú alakokkal társult, mint tree-s ‘fák’, cow-s ‘tehenek’, minek folytán a tőhöz hozzátartozó -s elemét többes ragnak fogták föl s az s nélküli pea egyes számú alakot teremtették. Hasonló eredetűek: a. marquee < fr. marquise, a. cherry < óa. čiris, a. riddle < közép-a. redels. A tőhöz tartozó s elem nem veszett ugyan el, de a többes szám jelévé lett a következő szókban: a. alms < lat.-g. eleēmosyna, a. riches < fr. richesse. – Egyes esetekben a szónak elülső része csonkul meg. A m. zászló szó népies alakja ászló, mert a névelős a zászló kapcsolatot oly kapcsolatok alapján, mint az asztal, így elemezték: az ászló. Az a. apprentice mellett álló prentice ‘inas, tanonc’ úgy keletkezett, hogy az előbbi szót úgy fogták föl, mintha határozatlan névelős kapcsolat lett volna (a-pprentice: a premium). A p. lazvard ‘lazúrszerű’ szó l- elemét a román nyelvekben határozott névelőnek érezték (l’azvard: ol. l’amico, fr. l’ami), miért is l- nélküli alakok keletkeztek belőle: ol. azurro, fr. azur. Hasonló úton keletkezett az ol. usignuolo < lusignuolo és ol. avello < lat. labellum. Az a. apron ‘kötény’ a közép-a. napron szóból keletkezett, amennyiben az a napron kapcsolatot oly kapcsolatok nyomán, mint an apple, így elemezték: an apron. Épp így keletkezett az a. auger és adder < közép.-a. nauger és nadder. A fr. mie a m’amie kapcsolatból támadt, amelyet ma mère stb. alapján így fogtak fel: ma mie. A franciában a régi l’Aguyenne (<lat. Aquitānia) úgy lép fel, mint la Guyenne, az olaszban l’Apuglia (< lat. Apūlia) mint la Puglia. Az ol. Teramo a régibb Interamo (< lat. Interamna) helységnévből keletkezett, amelyet in Trieste stb. alapján így értelmeztek: in Teramo.

Ugyancsak a hangzás egyformaságán alapuló asszociáció útján a szótest gyarapodhatih is. A fr. lierre nem más, mint a határozott névelővel (l’) ellátott ó-fr. hierre (< lat. hedera). A n. tájnyelvi Nast e kapcsolatból keletkezett: ‘n Ast (< ein Ast). Az új-g. hēskiį (= iskiį) ‘árnyék’ < ó-g. hē skiį ‘az árnyék’. Ugyanezen folyamat útján új képzők is keletkezhetnek – régi képzőknek bővebb hanganyagú alakjai. Így pl. a m. homlok-zat, szó-zat szavak -zat képzője oly képzésekből van elvonva, mint alapz-at, irányz-at, amelyek -z végű igékből (alapoz, irányoz) -at képzővel vannak alkotva. A n. Tisch-ler, Künst-ler szók -ler képzője oly képzésekből indult ki, mint Sattl-er, Gürtl-er (Sattel, Gürtel). A n. Schaff-ner, Bild-ner szók -ner képzője oly képzésekből van elvonva, mint Wagn-er (Wagen), a Jüng-ling szó -ling képzője olyan -ing képzős szavakból, mint ófn. edil-ing ‘előkelő ember’ (edili ‘edel’). A n. Bitter-keit, Geistlich-keit szók -keit képzője úgy keletkezett, hogy a Gott-heit, Frei-heit szavak -heit képzője kfn. -c (= -k) végű melléknevekhez járult, v. ö. pl. kfn. heilec-heit, ēwic-heit = heilekeit, ēwikeit. Mikor aztán az ilyen képzésű Wahrhaftig-keit szót a wahrhaft melléknévvel hozták vonatkozásba, megint egy új képző keletkezett: a Fest-igkeit, Leicht-igkeit szavak -igkeit képzője. – A franciában oly -ie képzős szavakból, mint boulanger-ie, -erie képző van elvonva, v. ö. diabl-erie, gamin-erie (diable, gamin) stb.

β) Hangváltozás

A hangváltozás fogalma. – Feltételes és feltétlen hangváltozás. – Ugró és lassú hangváltozás. – A hangváltozások oka. – A hangtörvény és értelmezése.

A szavak átalakulásának oka az asszociáción kívül még az, hogy a hangok hagyományos kiejtése idők folyamán megváltozik. Így pl. ófn. gasti még az ó-felnémetben úgy jelentkezik, mint gesti, a közép-felnémetben mint geste, a mai németben mint Gäste; ófn. scrīban, a közép-felnémetben schrīben, ma schreiben. Az ilyen változási folyamat eredménye a hangváltozás nevet viseli, de voltaképpen a kiejtésváltozás nevet viselhetné. A hangváltozások lehetnek feltételesek és feltétlenek.

1. A feltételes hangváltozások bizonyos feltételektől függnek, aminők a szó hangsúlya, a beszéd tempója, a hangok helyzete, elsősorban a szónak többi hangjai.

Érintkező hangok gyakran kiegyenlítődnek, amennyiben a beszédszervek maguktól igyekeznek őket ugyanazon a helyen, tehát lehetőleg kevés mozgással létrehozni. Ily kiegyenlítődés a hasonulás (asszimiláció). Így a n. angenehm szóban az első foghangú n a rákövetkező ‘torokhangú’ g miatt torokhangúvá lett; a n. haben = hā-bm szóban a foghangú n az előtte álló ajakhangú b miatt mint ajakhangú m lép fel. A hasonulás lehet hátra- és előreható (regresszív és progresszív) – aszerint, amint az indukált (elváltozott) hang előbb áll (angenehm) vagy hátrább (haben). A hasonulás továbbá lehet teljes és részleges, v. ö. ol. otto, cattivo < lat. octō, captīvus és n. empfangen, kfn. empfāhen < kfn. ent-fāhen (az orrhangú n ajakhangú m lett, de orrhangú maradt). Nem-érintkező hangok is hasonulhatnak – szintén hátra- vagy előreható irányban, amennyiben t. i. egy hang képzete kelleténél korábban jelentkezik vagy pedig megmarad azután is, hogy a beszédszervek már a következő hangokat akarják létesíteni, v. ö. fr. chercher < ófr. cercher és ófn. piligrīm < késő-lat. pelegrīnus ‘zarándok’. Egymástól távoleső magánhangzók is hasonulhatnak, v. ö. lat. homo < ó-lat. hemo, fr. carnaval < ol. carnevale. Regresszív magánhangzó-hasonulás egy nézet szerint a n. umlaut is, t. i. a tőszótag hangzójának alkalmazkodása a következő szótagban álló i hangzóhoz, v. ö. n. Gäste, kfn. geste, ófn. gesti < ófn. gasti. – Regresszív hasonulás útján új hangok és hangcsoportok létesülhetnek. Így az ol. eglino ‘ők’ a Dantenál még előkerülő egli (< lat. illī) szóból keletkezett – oly kapcsolatokban, mint eglino amano. Hasonló módon jöttek létre oly német tájnyelvi alakok, mint obst, wennst – oly kapcsolatokban, mint obst du gehst, wennst du willst. A hasonulás ellentéte az elhasonulás (disszimiláció). Két egymásra következő egyforma vagy hasonló hang ejtése olykor nehézséget okozhat, amelyet úgy hárítanak el, hogy az egyik hangot másképpen ejtik. Az elhasonulás is hátra- vagy előreható, v. ö. késő-lat. pelegrīnus < lat. peregrīnus ‘külföldi, idegen’, fr. nappe < lat. mappa, n. Kartoffel < Tartuffel (< ol. tartufolo) és ol. Mercole-dì < Mercore-dì (fr. mercredi), ófn. murmulōn < murmurōn. Elhasonulás útján hangok veszhetnek el, v. ö. n. fodern < fordern, Pfennig < Pfenning, ol. propio < proprio. Elveszhetnek egész szótagok is (haplologia), v. ö. ófn. swibogo < *swibi-bogo ‘Schwebe-bogen’, n. elend < ófn. éli-lenti, ol. calendimaggio < calende di maggio ‘május elseje’, lat. tragicōmoedia (fr. tragicomédie) < tragico-cōmoedia, lat. īdōlatrīa (fr. idolâtrie) < īdōlo-latrīa, a. eighteen < óa. eahta-tīene ‘18’.

2. A feltétlen (spontán) hangváltozások ‘feltétlenül’, azaz hangsúlytól, beszéd-tempótól, helyzettől, más hangoktól függetlenül következnek be s így, látszólag legalább, a beszélők szabad önkényén alapulnak. Így pl. a lat. ū a franciában minden körülmények közt mint ü lép fel, v. ö. fr. fumer, mur < lat. fūmāre, mūrus; a p- kezdetű lat. kölcsönszók a németben mindig pf- kezdetűek, pl. n. Pforte, Pfahl < lat. porta, pālus; ellenben p- kezdetű lat. (és román) ősrokon szók a németben s minden germán nyelvben f- kezdetűek, pl. n. Vater (ófn. fater), a. father, d. fader, svéd fader: lat. pater (ol. padre, fr. père).

A feltételes és féltétlen hangváltozások megkülönböztetése nem gyakorlati értékű, mert az utóbbiak sokkal ritkábbak, minélfogva két igen egyenlőtlen csoport áll elő. A megkülönböztetés elméletileg sem sokat ér, mert az egyes hang fogalmán alapul, amelynek határa a hangkapcsolat felé nem áthághatatlan. Így a ph aspiráta úgy is fogható fel, mint egyes hang (t. i. mint lehelettel végződő p), de úgy is, mint hangkapcsolat (t. i. mint p + h), s ehhez képest az f < ph hangváltozás (pl. új-g. féro < ó-g. phérō ‘viszek’) feltétlennek meg feltételesnek is mondható. Aszerint, amint a hangsúlyt a hang mivoltához tartozónak gondoljuk vagy nem, a hangsúlyos magánhangzók változásai is feltétlenek vagy feltételesek. Eszerint oly hangváltozások, mint ol. uo, sp. ue < lat. hangsúlyos o (pl. ol. nuovo, buono, sp. nuevo, bueno < lat. novus ‘új’, bonus ‘jó’) vagy n. ei, au < kfn. ī, ū (pl. n. mein Haus < kfn. mīn hūs), feltétlenek vagy feltételesek. Idők folyamán kétségkívül mind több és több ‘feltétlen’ hangváltozás feltételesnek fog bizonyulni – abban az arányban természetesen, amelyben a hangváltozások okai ismeretesek lesznek, s valamikor remélhetőleg egyáltalában nem is lesz többé ’feltétlen’ hangváltozás, amely elnevezés tkp. csak burkolt kifejezése annak, hogy egyes hangváltozások okait nem ismerjük, s egyébként is értelmetlen velejében, mert feltétel (ok) nélkül nincs változás.

A hangváltozások az esetek bizonyos kis hányadában átmenet nélküli hirtelen ugrások (hangcserék). Ilyenek egyes esetekben az érintkező hangok hasonulásai, pl. oláh patru < lat. quattuor ‘4’; – továbbá a nem érintkező hangok hasonulásai és elhasonulásai, pl. ófn. piligrīm < közép-lat. pelegrīnus (n a távoleső p hatása alatt m lett) és közép-lat. pelegrīnus < lat. peregrīnus (az első r a második távoleső r hatása alatt l lett); – aztán valamennyi haplologia, pl. n. elend < ófn. éli-lenti; – végül valamennyi hangátvetés (metathesis), pl. m. kalán < kanál, teher < tereh, ófn. erila ‘Erle’ < elira ‘Eller’, fr. étincelle < népies lat. *stincilla < lat. scintilla, sp. milagro < lat. mīrāculum. Mindezen esetekben az új hang artikulációja oly messze esik a régitől, hogy a változás csak mintegy hirtelen ugrással mehet végbe. Így pl. az ófn. piligrīm m eleme s a közép-lat. pelegrīnus n eleme közt nem voltak lassú átmeneti fokozatok, hanem az m egyszerre az n helyébe lépett. Ily hirtelen hangcsere azonban kivételes jellegű s oly benyomást tesz, mint egy ismétlődő s többé-kevésbé általánosuló nyelvbotlás. Az ‘ugró’ hangváltozás tényleg nem terjed ki az egész nyelvanyagra, hanem csak egyes szókra, s ezért olyan ‘szórványos’, véletlen és ingadozó jellegű – éppen úgy, mint egy nyelvhiba, amely egy következő alkalommal elkerülhető. Hogy a hangcserék mégis elég gyakoriak, annak az az oka, hogy bizonyos nyelvhibák igen könnyen, sőt akaratunk ellenére is elkövethetők. Bizonyítják ezt többek között az ismert nyelvtörő tréfás mondások, mint pl. sós húst sütsz, kis szűcs?, der Kutscher putzt den Postkutschkasten, Fischers Fritz frisst frische Fische. A hangváltozások azonban az esetek óriási többségében lassan lejátszódó, átmeneti fokozatokkal áthidalt folyamatok. Így az ófn. gesti < gasti esetében a nyelv az a állásából lassankint a nyílt e, majd a zárt e állásába emelkedett; a n. Haus < kfn. hūs esetében az átmeneti alakok a következők voltak: hūs, *huus, *hous, haus. A folyamat megértéséhez tudni kell, hogy a hangképzéshez szükséges mozgás- és hangérzetek nem jutnak világosan a tudatba, hogy tehát a hangokat világos tudat nélkül képezzük és fogjuk fel. Az ellenőrzés nem hiányzik teljesen, mert a szokott ejtéstől való eltérés rögtön feltűnik, de az ellenőrzés lehetősége csak addig terjed, ameddig a megkülönböztetés képessége. Ez pedig nem határtalan, holott a beszédszervek mozgásai (artikulációi) s az általuk létesült hangok igenis végtelen számúak. A hangváltozást éppen az teszi megfoghatóvá, hogy az egymástól igen kevéssé eltérő átmeneti hangoknak rendkívüli sokasága lehetséges. Vannak hangok, amelyek már eltérő módon vannak képezve s még mindig ugyanazt az akusztikai benyomást teszik, mert a kiejtés variabilitása igen szűk határok közt mozog s így észrevétlen marad. Ebből érthető az a különben érthetetlen tény, hogy a kiejtés megváltozik, anélkül hogy a beszélők sejtenék. A mozgás-érzet eleinte egy minimummal tolódik el s így a kiejtésbeli eltérés észrevehetetlen, egy következő alkalommal a mozgás-érzet újra eltolódik valamicskét s ezzel nagyobbodik az eltérés, mígnem utoljára a rendkívül apró és észrevehetetlen eltolódások összességéből lassankint észrevehető kiejtésbeli eltérés áll elő. Az itt vázolt folyamat tulajdonképpen a hangváltozás. A folyamat eredménye voltaképpen egy más szóval volna megjelölendő. A hangváltozás folyamata tehát nagyban és egészben véve felette apró, szinte észrevehetetlen eltolódásoknak, egészen kicsiny átmeneti fokozatoknak hosszú sorozata. Baj volna, ha nem így volna: hirtelen, erőszakos hangváltozások folytán a szavak sokszor érthetetlenekké válnának. Az érthetőségre való tekintet tehát a hangváltozásnál, valamint általában minden nyelvi változásnál, szabályozó tényező.

Mi a hangváltozások oka? Ez a kérdés a legnehezebbek egyike a nyelvtudományban s ma sincs kielégítően megoldva.

Valamikor azt hitték, hogy a hangváltozások oka a törekvés a jó hangzásra (euphonia). Ez tévedés volt. A jóhangzás egészen relatív valami. Miért volna pl. a n. schwarz, mein, Haus jobb hangzású, mint a kfn. swarz, mīn, hūs? Ilyen törekvés, ilyen tudatos magatartás a hangokkal szemben egyébként egyáltalában nem konstatálható.

Ugyancsak régi vélemény az, hogy a hangváltozások oka a kényelemszeretet, a törekvés a kényelmes kiejtésre, azaz a beszédszervek munkájának megkönnyítésére. Ez a nézet sok oldalról ellenmondással találkozott, sokak szemében egészen elavult, de valójában jó adag igazság van benne, csak persze nem szabad azt hinni, hogy minden hangváltozás megmagyarázható vele, Határozottan erre az elvre utal a részleges és teljes hasonulás (pl. n. empfangen < *ent-fangen és ol. otto < lat. octō), valamint hangok és szótagok eltűnése (pl. n. Haupteil < Haupt-teil, Haupspasz < Haupt-spasz, Hauschlüssel < Haus-schlüssel, festellen < fest-stellen és lat. tragicōmoedia < tragico-cōmoedia). Könnyülés az is, ha zöngétlen zárhang zöngéssé válik (ol. padre lat. patrem), ha kettős magánhangzó egyszerűsödik (fr. l’or, égal < lat. aurum, aequālis), ha zárhangból réshang lesz (fr. nation < lat. nātiōnem, fr. cent < lat. centum, fr. chef < lat. caput). Való igaz, hogy hangváltozás útján gyakran keletkeznek kényelmetlenebb hangok, nehezebb hangkapcsolatok – így egyszerű magánhangzóból kettősek (ol. piede, fr. pied < lat. pedem, n. mein Haus < kfn. mīn hūs), zárhangokból affrikáták (n. Pforte < lat. porta), sőt olykor mássalhangzók ékelődnek be (fr. moindre < ó-fr. menre, fr. chambre < lat. cam(e)ra, n. eigentlich < kfn. eigenlīch). De új hang beékelődése nem mindig jelent nehézséget. Így a fr. moindre és chambre esetében a beszédszervek ugyanazon mozgásokat végzik, mint *moinre és *chamre esetében, csak az ínyvitorla még az orrhangú n és m ejtése közben szorul a garat hátsó falához s így az orrüreg hamarább elzáródik, minélfogva b és d hangok keletkeznek, amelyek nemhogy megnehezítenék, hanem egyenesen megkönnyítik a kiejtést. Egyébként könnyű’ és nehéz’ felette relatív valami: ami ma vagy nekem nehéz, más időben vagy másoknak könnyű lehet. ‘Kényelemre törekvés’ helyett mindenesetre munkakönnyítésről vagy munkamegtakarításról kell beszélni – ‘törekvésről’ annál kevésbé, mert a kiejtés könnyebbülése elsősorban mechanikai szükségesség benyomását teszi.

A természeti és művelődési feltételek (éghajlat, légnyomás, talaj, életviszonyok) kétségkívül befolyással vannak a beszélők testi-lelki szervezetére, következőleg a beszédszervekre s tehát a kiejtésre is. Ha a beszédszervekben lassankint elváltozások állnak be, elgondolhatatlan, hogy a kiejtés ne változzék. A kultúra haladásával kétségkívül karöltve jár a lelki élmények gyorsulása, a képzetek gyorsabb játéka, s ezzel kapcsolatban fokozódik a nyelvi gyakorlat, gyorsul az artikuláció és a beszédtempó, módosul és változatosabbá válik a hangsúlyozás. De bármennyire valószínű, sőt elutasíthatatlan is a fizikai és kulturális tényezők befolyása, konkrét esetekben közvetlenül még nem volt kimutatható s módszeres anyaggyűjtésre eddig kísérlet sem történt.

Épp oly kétségtelen, hogy faj- és nép-keveredés, ill. nyelv-keveredés esetében egy idegen nyelv elsajátítása egy nép által nem maradhat következmények nélkül az illető idegen nyelv hangállományára: az átvevő nép az új nyelvet a maga régi nyelvének orgánum-állásával, a régi ajak-, állkapocs-, nyelv- és ínyvitorla-állással, a régi izomfeszültséggel stb. fogja ejteni, megtartja a régi artikulációs bázist (kiejtési alapot), hangsúlyt, tempót, szótagelválasztást stb., ami aztán lassú, de gyökeres változások forrásává lesz. Erre mutatna egy nézet szerint az, hogy a latin nyelv a különböző római provinciák bennszülött népeinek ajkán egész sereg neolatin (román) nyelvvé alakult át (l. II. A. a.). – Mindent persze a nép-, ill. nyelv-keveredéssel sem lehet megmagyarázni, mert a nyelvek a keveredési folyamat lejátszódása után is változnak s mert vannak nyelvek, amelyeknek beszélői sohasem keveredtek másnyelvű emberekkel. Mindamellett kétségtelen, hogy nyelvkeveredés esetében a hangállomány részben azért változik, mert a beszélők csak tökéletlenül tudják a hallott hangokat utánozni. Az utánzás, ill. begyakorlás minden bizonnyal nagy szerepet játszik a nem-keveredett nyelvek hangváltozásaiban is. Az egyéni kiejtés, mint tudjuk, nem egészen állandó, hanem bizonyos határok közt ingadozik: a mozgás-érzetekben eleinte minimális eltolódások állnak be, úgyhogy a kiejtésbeli eltérések észre sem vehetők, de ha az eltolódások folyton ugyanazon irányúak, összességükből utoljára észrevehető különbség áll elő. Mindig persze ez a magyarázat sem állhat meg, mert nemigen lehet érteni, miért következnének be a minimális eltolódások mindig ugyanazon irányban. Mindamellett az esetek jókora hányadában minden bizonnyal a hagyományos kiejtés tökéletlen reprodukálása van a játékban. Új kiejtési alakok képzése az egyéntől, ill. korlátolt számú egyénektől indul ki. Az egyéni újítások esetleg mindvégig egyéniek maradnak s az egyénnel elmúlnak, de esetleg utánzásra találnak s egy nyelvi közösség nagyobb részére vagy egészére is kiterjednek. Hogy az utánzási mozgalom ugyanattól vagy az ifjabb nemzedéktől, tehát a felnőttektől vagy a gyermekektől indul-e ki, az vitás s eddig még el nem döntött kérdés (l. még alább: e.). Az új és a hagyományos kiejtési alakok egy ideig egymás mellett keverve kerülnek elő, míg végre az újak kiszorítják a régieket. – Mindez persze nincsen induktív módon kimutatva. De ha az utánzás az emberi társadalomban minden téren szemlátomást oly nagy szerepet játszik, hogyne nyilatkoznék meg a nyelv terén is? Gondoltak végül arra is, hogy a hangváltozások voltaképpeni oka a kedélymozgalmak. Ebben is lesz valami. A kedélymozgalmak mindenesetre hozzájárulnak a normális kiejtés variálásához. Világosan mutatja ezt bizonyos rész-szócskák (pl. n. so, ja), névmások, felszólító-esetek, felkiáltások, parancsoló-módú igealakok stb. affektuózus hangsúlyozása, v. ö. pl. so lohnst du mir?, du hast es getan? Mivel persze a kedélymozgalmak az egyes embernél változnak s különböző egyéneknél igen különbözőek, fel kell tenni, hogy az ellenkező kedélymozgalmak általában egyensúlyban tartják egymást s csak kivételes esetekben gyakorolnak maradandó hatást a normális kiejtésre. De ilyen kivételes esetek valóban vannak. Ide való pl. a mássalhangzó-kettőzés bizonyos személynevekben és személynévszerű szavakban, v. ö. pl. lat. Juppiter < Jūpiter, cuppes < cūpes ‘nyalánk’ stb.

Arra a kérdésre tehát, hogy mi a hangváltozások oka, egységes és kielégítő felelet nincsen: csak többé-kevésbé különböző és problematikus feltevések vannak, amelyek inkább spekuláción, mint tények alapos kutatásán alapulnak. Mindamellett felette valószínű, hogy a hangváltozásoknak különböző okaik vannak: a munkamegtakarítás, a fizikai és kulturális tényezők, a nyelvkeveredés, az utánzás, a kedélymozgalmak mind szerepelhetnek egy nyelv hanganyagának átalakításában – de hogy melyik mily mértékben, arra ez idő szerint nem tudunk felelni.

Ha valamely hangváltozás egy nyelvközösség egész területén utánzásra és elfogadásra talál, ha tehát általánossá lesz, akkor ‘hangtörvény’ (Lautgesetz, loi phonétique) a neve; Hangtörvény minden nyelvben igen sok van. Íme egynéhány: kfn. hangsúlyos ī és ū a mai németben mint ei és au lép fel, v. ö. n. mein Haus < kfn. mīn hūs; – lat. c (= k) e és i előtt az olaszban mint c (= tš), a franciában mint c (= s) jelentkezik, v. ö. ol. cingere, cento, fr. ceindre, cent < lat. cingere, centum; – lat. c (= k), a előtt a franciában mint ch (= š) lép fel, v. ö. fr. chanter, chef < lat. cantāre, caput.

A ‘hangtörvény’ kifejezés könnyen tévútra vihet. A hangtörvény nem fizikai értelemben veendő törvény, mert helyhez és időhöz van kötve. Így pl. régi ī a mai németben ei alakban lép fel (mein < kfn. mīn), de nem az olaszban (sentire, dire < lat. sentīre, dīcere), s újabb ī a németben sem (Biene, Wiese < kfn. bine, wise); – régi p a németben f lett (ófn. fater: lat. pater), de nem a románban (ol. padre, fr. père < lat. patrem), s későbbi p a németben sem (Pfund < lat. pondō, Poltron < fr. poltron). Abból tehát, hogy egy hang valahol valamikor elváltozott, nem következik, hogy mindenütt és mindenkor elváltozik. A hangtörvények tehát csak hangszabályok – de nem abban az értelemben, hogy megszabják, hogy valaminek történnie kell, hanem csak abban az értelemben, hogy konstatálják azt, ami valahol valamikor történt. A hangszabályok tapasztalati tételek, amelyek megállapítják, hogy egy hang valahol valamikor valamiképpen, tehát bizonyos területen, bizonyos időben, bizonyos módon, elváltozott – éspedig nem egy-két szóban, hanem mindenütt, ahol a feltételek (a szomszédos hangok, a hangsúly, a helyzet, a beszédtempó stb.) azonosak voltak.

A hangváltozás egyformasága, a hangfejlődés szabályossága, amelyet a hangtörvények kimondanak, csak ritkán abszolút: a hangszabályok alól tömérdek ‘kivétel’ van. A kivételek persze sokszor csak látszólagosak s azon alapulnak, hogy a feltételek, a hangok ejtési viszonyai, nem voltak egészen azonosak, hogy tehát valamelyik tényező hatását egy másik keresztezte. Igen nagy a kísérő hangok befolyása. Így pl. a lat. c (= k) a román nyelvekben az utána következő hangok természete szerint más-más módon folytatódik, v. ö. ol. credere, cantare, de cento, fr. croire, de chanter és cent < lat. crēdere, cantāre, centum; – régi t a mai németben mint d lép fel, pl. decken, drei: lat. tegere, trēs, de s, ch, f hangok után megmaradt, v. ö. ist, acht, Haft: lat. est, octō, captus. – Más a hangfejlődés a hangsúlyos és hangsúlytalan szótagokban, v. ö. lat. ago, de redigo < *réd-agō, locō, de illicō <

• ķn-locō; fr. je dois < lat. dēbeo, de nous devons < lat. dēbēmus; ol. Firenze < lat. Flōréntia, de Fiorentino < lat.

Flōrentinus; n. Weib < kfn. wīp, ófn. wīb, de n. weib-lich, kfn. wīp-lich < ófn. wīb-līh. A hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok váltakozásán alapul a germán ‘grammatischer Wechsel’, pl. n. Bruder: Vater (= g. phrātōr: patēr), ich ziehe: wir zogen, ich schneide: wir schnitten. – Másképpen fejlődnek a magánhangzók nyílt és zárt szótagokban, azaz ha szótag végén állnak, vagy ha mássalhangzó zárja a szótagot, v. ö. lat. cōnficio: cōnfectus < *cón-fa-cio: *cón-fac-tus ; fr. il. meurt: mort < lat. mo-rit(ur): mor-tuus; n. jagen (= jā-gen): Jagd. – Szó végén sokszor más sorsra jutnak a hangok, mint a szó testében. Így pl. a németben m a szótestben megmarad, a szó végén n lesz, v. ö. n. wir nahmen < ófn. nāmum. Szó végén hangok eltűnése is gyakori, v. ö. fr. il est, ils sont < lat. est, sunt; lat. cor, lac < *cord, *lact (genit, cord-is, lact-is).

Az itt említett fonetikai tényezőkön kívül az asszociációs működés is igen lényeges és kiterjedt mértékben zavarja a hangváltozások szabályosságát. Az ily úton előállott kivételek a már említett analógiás képzések (l. α). E képzéseknek a hangszabályoktól elütő hangalkata, mint tudjuk, azon alapul, hogy velük társult szavak befolyása alá kerültek s olyan hangalkatúakká váltak, mint ezek. Így a szóvégi m a németben n lett (Faden, Besen < Fadem, Besem), de megmaradt az Arm szóban, mert ez az Armes, Arme alakokkal volt asszociálódva, amelyekben m a szótestben védve volt; – a kfn. sturben, sungen többes alakok a mai németben a starb, sang egyes számú alakok hatása alatt starben, sangen alakban jelentkeznek, megfordítva: az egyes számú ward a többes számú wurden hatása alatt wurde lett; – a franciában a régi ai szabályszerűen mint nyílt e folytatódik (haine < ófr. haïne), ellenben megmaradt a trahir és haïr szavakban, amelyek az ir-végű infinitívusokkal (sentir, périr) társultak. – Az analógiás képzések és a hangváltozások meglehetősen különböznek egymástól. Az analógiás változásoknál oly fontos csoport-alakulatok a hangváltozásoknál nem játszanak szerepet: ha egy hang ejtése valamely szóban megváltozik, akkor minden más szóban is megváltozhat (amint pl. n. schwarz < kfn. swarz, úgy n. Schwan, Schwanz, Schwert stb. is < kfn. swān, swanz, swert stb.). Míg továbbá az analógia hatása abban nyilvánul, hogy összetartozó alakok hangalkat tekintetében még inkább közelednek egymáshoz, addig a hangváltozás összetartozó alakokat szétkülöníthet, v. ö. n. Kalb: Kälber, wir ziehen: wir zogen; ófn. daz cold: demo golde, ih tih: in dih, sālig pin ; dū bist; firenzei ol. il cane ‘a kutya’: i hani ‘a kutyák’, sardiniai ol. sas cosas ‘a dolgok’: una gosa ‘egy dolog’, sos tempos ‘az idők’: su dempu ‘az idő’. A hangtörvények folyton őrlik-rágják a nyelvet s ha analógia nem volna, fatális szabályosságukkal egészen szétzilálnák és felbomlasztanák a grammatikai rendszert, a nyelvtani paradigmákat. A latin ā-igeragozásból a franciában a hangtörvények működése következtében eleinte nem kevesebb, mint három paradigma jött létre: 1. chant, chantes, chantet, chantons, chantez, chantent, 2. aim, aimes, aimet, amons, amez, aiment (tőhangzó-váltakozás!), 3. entre, entres, entret, entrons, entrez, entrent (az 1. személyben új rag!), de az analógia lassankint kiirtotta a különbségeket s manapság az 1. francia igeragozás megint egységes (tőváltakozás sehol s az 1. személyben mindenütt -e rag). Hogy hová vezethet a hangtörvények korlátlan uralma, mutatják a kelta nyelvek, amelyekben odáig jutott a dolog, hogy vannak ‘szavak’, amelyeknek egyáltalában nincsen hangtestük – valóságos szó-kísértetek, amelyeknek létezése csak az utánuk álló szavak kezdő hangjának módosulásából ismerhető fel, v. ö. ó-ír nī cheil ‘nem titkolja el azt’ < nī a ceil (a ceil ige az elveszett a ‘azt’ miatt veszi fel a cheil alakot). Az analógiás változás és a hangváltozás tehát bizonyos fokig ellentétben állanak egymással. Ezt az ellentétet valamikor úgy fogták fel, hogy az analógiás képzéseknél lélektani, a hangváltozásoknál tisztán mechanikai (élettani) tényezők működnek közre. Ez tévedés volt. Lélektani tényezők a hangváltozásoknál is szerepelnek s a különbség az analógiás változások és a hangváltozások között nem lényegbe vágó, csak fokozatbeli.

Vannak-e még másféle kivételek is a ‘hangtörvények’ alól – olyanok, amelyek nem az imént tárgyalt fonetikai és asszociatív tényezők hatása alatt keletkeztek? Egy igen elterjedt nézet szerint nincsenek. Az ú. n. ‘ifjúgrammatikai’ iskola Németországon a múlt század utolsó negyede óta a hangtörvények kivételnélkülisége elvét hirdette: minden hang (hangcsoport) ugyanazon hely- és időbeli határok között s ugyanazon feltételek alatt szükségképp kivétel nélkül egyformán fejlődik. A modern nyelvtudomány valóban jórészt éppen ezen elv hangsúlyozásának és kérlelhetetlen alkalmazásának köszönheti nagy haladását, de az elv elméleti jogosultsága egyáltalában nincs kimutatva. Az elv ugyanis azon a feltevésen alapul, hogy a hangváltozás tisztán mechanikai folyamat, ami pedig nem felel meg a tényeknek, mert a hangváltozások szabályossága is lélektani jelenség. A hangváltozások továbbá lassan-lassan, egyénről egyénre, egyik szóról a másikra terjednek s a ‘hangtörvény’ csak a végső eredményt foglalja össze, amelyet mindenféle ingadozások szaka előzhet meg. Egyes szavak különböző okokból kivonhatják magukat egy különben általános hangfejlődés alól. Minden nyelvben vannak egyes szavak és kifejezések, amelyek a gyakori használat következtében elveszítették eredeti jelentésüket, vagy a szituáció folytán annyira maguktól értetődnek, hogy a beszélők nem látják érdemesnek minden hangelemük pontos kiejtésével törődni, minélfogva többé-kevésbbé hanyagul ejtik, összevonják, megrövidítik őket. Ilyenek egyes indulatszók, felkiáltások, pl. n. naus! nnaus! < hinaus!, sackerlot! < fr. sacré nom (de Dieu)!, fr. ppa vre < ce n’est pas vrai!; – üdvözlések, köszönésformák, udvarias szólások (façon de parler), pl. m. ‘csés jóestét! jójcakát!, n. ntach! < guten Tag!, namt! < guten Abend!, fr. sple, sjuple < s’il vous plaît; – címzések, megszólítások, pl. ol. monna< madonna, sp. usted < vuestra merced, fr. msjö < monsieur < mon seigneur, a. miss < mistress; – személyneveknek rövidített becéző alakjai, pl. n. Lene < Helene; Lore, Leonore < Eleonore; Elise, Else és Lise, Lisbeth < Elisabeth; a. Elisa, Eliza, Elisha és Betha, Betsey < Elisabeth, Elizabeth; n. John, Jan és Hannes, Hans, Hansel < Johannes; Jack, Jock, Jockel és Kob, Köbi, Köbel < Jakob; – igen általános jelentésű és tartalmú igék, jelesül az ú. n. segédigék, pl. a. aim < I am, juv < you have. Az angol népies nyelvben hemzsegnek oly megcsonkított szók, mint bus < omnibus, Jap < Japanese stb., egyesek kezdenek behatolni a közbeszédbe, sőt némelyek, mint cab < cabriolet, mob < mobile (vulgus) stb., már csaknem egészen kiszorították a teljes alakokat. Elméletileg tehát a hangtörvények kivételnélkülisége nincs kimutatva s nem is mutatható ki, sohasem volt s ma sincsen általánosan elismerve axiómának, de mint maxima, gyakorlati formula általános alkalmazásban van s mint módszertani követelés (postulatum) fönntartható. A szabályos hangváltozásnak t. i. oly tengersok esete van, hogy a szabályosság tekintendő normálisnak, minélfogva minden nyelvbúvárnak kötelessége a hangtörvények alól való kivételeket, a tőlük való esetleges eltéréseket magyarázni és indokolni. A hangtörvény tehát nem kivételnélküli érvényességet jelent, hanem kivételnélküli törvényszerűséget – tehát azt, hogy a hangváltozás minden esete szigorú okság (causalitas) uralma alatt áll. Hogy miképpen nyilvánul az okság, hogy vannak-e szélesebb körű határozott szabályok vagy kell-e szórványos ‘kivételes’ eseteket konstatálni, amelyek másképen magyarázandók, mindezen kérdéseket elintézni a speciális kutatás dolga.

γ) Jelentésváltozás

Jelentés és hangalkat. – A jelentésváltozás alapja. – A fő- és mellék-jelentések viszonya. – A jelentésváltozás előfeltétele. – A jelentésváltozások logikai és értékelő osztályozása. – A jelentésváltozások osztályozása keletkezésük belső és külső feltételei alapján.

A szavak hanganyagához fűződő jelentés a legkülönbözőbb módon változhatik – éspedig a hanganyagtól teljesen függetlenül. Bizonyos alaki változások (az analógiás képzések) a jelentéstől függnek ugyan, de azért hangalkat és jelentés között természettől meghatározott kapcsolat nincsen. Ha a hanganyag és a képzettartalom belső összefüggésben volna, akkor azonos fogalmak jelölésére minden nyelvben azonos vagy hasonló hanganyagú szavak volnának, holott a dolog úgy áll, hogy ugyanaz a fogalom sokszor még ‘rokon’ nyelvekben is más-más hanganyagú szóval van megjelölve, v. ö. pl. n. Vogel: a. bird: lat. avis, avicellus (fr. oiseau, ol. uccelló): g. órnis: or. ptica ; n. Tier: lat. animal (fr. animal): or. životnoe: g. zōon; n. Pferd: a. horse: d. hest: fr. cheval: lat. equus: cs. kůň (= kúny), or. lošadj stb. Oly esetek, mint m. kér: fidsi kere, m. nő: sinai nü, g. potamos: indián potomak ‘folyó’ stb., egészen szórványos véletlenségek.

Megváltozhatik a szó hangalkata, de megmarad a jelentése, v. ö. n. zehn, Himmel, Kuh < ófn. zehan, himil, chuo. Megváltozhatik a jelentés, de megmarad a hangalkat, v. ö. n. krank ‘beteg’ < kfn. kranc ‘gyönge’. Rendesen azonban a hangalkat és a jelentés egyaránt megváltozik, v. ö. n. Braut ‘menyasszony < ófn. brūt ‘fiatal asszony’; n. klein ‘kicsi’< ófn. kleini ‘csinos’; fr. tête ‘fej’ < lat. testa ‘cserépedény, fazék, korsó’. A jelentésváltozás alapja az a körülmény, hogy a jelentés egyáltalában nem egyszerű és élesen körülhatárolt valami. A fogalmi tartalom ugyanis különböző jegyekből (képzetekből) áll, melyek csak részben állandóak, részben változók s majd a tudat előterében vannak, majd háttérbe szorulnak. Hogy egy bizonyos szó használatánál miféle fogalmi elemek dominálnak, az azoktól a fogalmaktól függ, amelyekkel az illető szó közönségesen vagy egy adott pillanatban együtt van. Egészen más valami a kő a kőmívesnek, a szobrásznak, az ásványtudósnak, az ékszerésznek (drágakő), az orvosnak (vesekő, epekő); más a tőke a gazdának (szőlőtőke), más az iparosnak (pénztőke); más a daru a falusi parasztnak, más a városi munkásnak (emelődaru). Aszerint tehát, amint a fogalomnak más-más jegyei (képzetelemei) nyomulnak a tudat előterébe, más-más a szónak a jelentése. Más szavakkal ez annyit tesz, hogy a szónak van egy rendes (usualis) vagy főjelentése s több alkalmi (occasionalis) vagy mellékjelentése. Vannak szavak, amelyeknek igen sok jelentésük van, mint pl. a m. föld szónak, v. ö. a föld (a talaj) kőkeményre van fagyva, a föld (a szántóföld) még nincs fölszántva, föld (földbirtok) kell a népnek, nincsen párja messze földön (vidéken), a föld (a szárazföld) eltűnt szemeik elől, a föld (az égitest) a nap körül forog. A m. hang a n. Stimme, Lant, Ton, Klang, Schall jelentéseit egyesíti magában; – az ói. gō ‘szarvasmarha’ szónak vagy két tucat jelentése van: a ‘Bika’ csillagzat (az állatövben), ’tej’, ‘víz’, a ‘nap’ (az égen), a ‘föld’ (a királyok fejőstehene), ’érzékszerv’, ’szem’, ‘billió’ stb. Egyáltalában alig van szó, amely egészen egyjelentésű volna. Leginkább egyjelentésűek még természetesen a számnevek. De ezek sem mindig. Így pl. e kifejezésben: ‘volt egyszer egy ember’ az ’egyszer’ és ‘egy’ egészen más jelentésű, mint ebben: ‘egyszer egy az egy’; ‘egy-két ember’ több a kettőnél, viszont ‘ez már több a kettőnél’ a. m. ‘ez már mégis sok’; ‘maradt itthon kettő-három’ a. m. nem éppen sok, de mindenesetre több, mint kettő vagy három; a n. von allen vier Winden a. m. ‘minden irányból’; a n. mit allen seinen Siebenfachen a. m. ’minden retye-mutyájával, cókostul-mókostul’; a lat. sexcentī ‘600’ néha a. m. ‘igen sok, számtalan’ stb.

Ha már most egy szó jelentése megváltozik, két eset lehetséges. 1. Az eredeti fő- vagy alapjelentés egészen feledésbe merül s a szó csak új jelentésében él tovább. Így pl. a n. Buch-stab(e) ‘betű’ eredetileg ‘bükkfa-pálcika’, amelyre jegyek (betűk) voltak róva; a n. Herzog eredetileg ’Heerführer’ (v. ö. Heer és ziehen); Marschall eredetileg ‘Pferdeknecht’ (v. ö. ófn. marah ‘ló’ és scale ‘szolga’); Gulden eredetileg ‘aranypénz’ (v. ö. golden); werden eredetileg a. m. ‘fordítani’, ill. ‘fordulni’ (v. ö. lat. vertere, vertī); az a. to write ‘írni’ eredetileg a. m. ‘metszeni, róni’ (v. ö. n. ritzen, reiszen); a fr. poison ‘méreg’ eredetileg ‘ital’ (< lat. pōtio); a n. wichsen, régebben wächsen tulajdonképpen a. m. ‘mit Wachs bestreichen’. – 2. A régi jelentés az új mellett tovább él s a szó többjelentésű. Így a n. Feder, fr. plume ‘toll’ majd ‘madár-toll’, majd ‘író-toll’; a n. wirken ‘működni’ és ‘szőni’; a n. Esel és a fr. âne a. m. ‘szamár’, ‘ostoba ember’ és ‘állvány’; a fr. grenade ‘gránátalma’ és ‘űrlövedék’; a n. Feuer, fr. feu ‘tűz’ és ‘tűzvész’; a fr. chef ‘fej’ (par mon chef!, de mon chef) és ‘főnök, elöljáró’; a fr. marguerite ‘gyöngy’ és ‘százszorszép’ (virág); a fr. grue és az a. crane ‘daru’ (madár) és ‘emelődaru’ (gép). A főjelentés mellékjelentéssé válhat. Így a n. Zweck ‘cél’ szó alapjelentése ’cövek, faszög’, amely ma már csak a Schuh-zweck, Schuster-zweck összetételekben él. Ez a példa azt is illusztrálja, hogy a régi és új jelentés annyira eltérhetnek, mintha két különböző szó volna a hordozójuk. V. ö. még ebből a szempontból: n. Mal ‘folt’ és zum zweiten Mal; die Gift (Bürger) ‘Gabe’, Mit-gift, Braut-gift és das Gift ‘méreg’; fr. pas ‘lépés’ és ‘nem’ (pas un, pas du tout). De ily eseteket nem is tekintve egy szónak minden egyes jelentését más-más szónak kell tekinteni, mert egy bizonyos adott esetben rendesen csak az egyik érvényesül: az asztál lába, az üveg nyaka, a kocsi bakja stb. nem idézi fel az emberi láb, az emberi nyak, a bak (állat) képzetét. – Egy szó jelentése tehát ellenkezésben állhat betű szerinti jelentésével: a n. Schneider és a m. szabó nem csupán szab, a n. Tischler és a m. asztalos nem csupán asztalt csinál, a n. Henker nem csupán akaszt. Ilyen esetek minden nyelvben tömegesen fordulnak elő, v. ö. n. Gold-feder ‘aranytoll’, silbernes Huf-eisen, Papier-gulden (tulajdonképpen ‘papiros-aranypénz’), Gold-plombe (tulajdonképpen ’arany-ólom’: fr. plomb), Wachs-streich-hölzer, viereckige Fensterscheibe (végső elemzésben ’négyszögű kör’!), ein biszchen Wasser (tulajdonképpen ‘egy harapás víz’), trockener Humor (tulajdonképpen ‘száraz nedvesség’), morgen Abend (tulajdonképpen ‘reggel este’); n. alte Jungfer, alter Junggesell, fr. un vieux garçon; n. die gröszere oder die kleinere Hälfte, fr. la plus grande moitié; fr. une quarantaine de dix jours ‘10 napos vesztegzár’ (tulajdonképpen ‘10 napos 40 nap’). A többértelműség (polysemia) sokszor szándékos vagy szándéktalan komikum forrása (v. ö. pl. n. so weit die deutsche Zunge reicht), sokszor meddő veszekedések és komoly félreértések okozója is.

Ha egy szó jelentése megváltozik, ez annyit tesz, hogy más fogalom fűződik hozzá, mint eddig. A jelentésváltozás előfeltétele tehát az, hogy a régi és az új fogalom között valamilyen kapcsolat van. A ‘nyelv’ szó sok nyelvben (v. ö. n. Zunge, fr. langue, lat. lingua, g. glōssa, cs. jazyk) a. m.’beszéd’, mert a nyelv a beszélés fő eszköze; a n. Eltern tulajdonképpen a. m. ‘die Älteren’, mert a ‘szülők’ idősebbek a gyermekeknél; a n. Zweck eredetileg a. m. ‘cövek’, aztán ’a céltábla közepén lévő cövek, célpont’ s így végül ‘cél, szándék’; a n. Tisch eredetileg ‘tál’ (ófn. disc, tisc ‘tál’ és ‘asztal’ < g.-lat. discus ‘hajítótányér, tál’) s úgy jutott az ‘asztal’ jelentéshez, hogy a középkorban mindenkinek egy állványra tett lapon (kis asztalon) hozták be a saját külön tálát; a fr. goutte ‘csöpp’ (< lat. gutta) azért jutott ‘köszvény’ jelentéséhez, mert a néphit szerint a köszvényt bizonyos, az ízületekbe behatoló csöppek okozzák.

A jelentésváltozásoknak, a szavak és fogalmak közti vonatkozásoknak vizsgálatával a nyelvtudománynak jelentéstan (semasiologia, semantika) nevű része foglalkozik. A jelentésváltozásokat különböző, jobbára logikai és értékelési szempontok alapján próbálták osztályozni. A jelentésváltozás eredménye alapján a következő kategóriák vannak felállítva: 1. a megváltozott jelentés a régi fogalom körén belül marad, de vagy szűkebbé vagy tágabbá lesz; 2. a megváltozott jelentés más fogalom körébe megy át (átvitel, metaphora) – éspedig vagy pusztán gondolati közvetítés útján (szűkebb értelemben vett metaphora) vagy a fogalmak között lévő tárgyi, t. i. tér- és időbeli vagy oksági kapcsolat alapján (metonymia); 3. a megváltozott jelentés vagy jobb vagy rosszabb a réginél. Íme néhány példa.

1. Jelentésbeli szűkülés esetei. A m. állat régebben ‘élőlény’ volt általában; a n. arm eredetileg ‘sajnálatra méltó, szerencsétlen’ általában (mint még e kifejezésekben: armer Sünder, armer Teufel, arme Seele); a n. Fasz eredetileg mindenféle edény vagy tartó (v. ö. még Salz-fasz, Tinten-fasz); a n. Kunde régebben ‘ismerős’ általában (ófn, kundo, kfn. kunde ’Bekannter’); a n. gerben eredetileg a. m. ‘gar machen’ (csak a 14. század óta ‘bőrt kikészíteni’, azaz ‘cserzeni’); a fr. poison ‘méreg’ régebben ’ital’ (< lat. pōtio ‘ital’ és ‘méreg-ital’). – Jelentésbeli tágulás esetei. A m. ludas ‘schuldig’ régebben csak a lopásban ‘bűnös’ (aki megszégyenítésül deszka-ludat hordozott a hátán); a n. fertig eredetileg csak ‘fahrt-bereit’, ‘útra kész’; a n. Sache eredetileg csak ‘Rechts-sache, Streit’ (v. ö. még Sach-walter, Wider-sacher); a n. schenken valamikor csak ‘Getränke ein-schenken’ (v. ö. még Schenke); a fr. arracher ‘kitépni, kihúzni’ eredetileg csak ‘gyökerestül kitépni’ (< lat. ex-rādīcāre).

2. Metaphorák: asztal-láb, mérleg-nyelv stb. (l. alább részletesen). – Metonymiák. A nyelv különböző nyelvekben a beszélt nyelvet is jelöli, melynek fő eszköze (l. föntebb); a n. Kragen ‘gallér’, ami a nyakon van, eredetileg maga a nyak (kfn. krage ‘Hals’); a n. Mahl-zeit tulajdonképpen a. m. ‘Zeit des Mahles’; a n. Frauen-zimmer valamikor az udvarhölgyek és cselédeik számára elkülönített helyiség, tehát ‘női szoba’, aztán az itt lakó nők, még később egyes előkelő hölgy, végül egyes nőszemély; a n. Hof és a fr. cour nem csupán ‘udvar’, hanem a (fejedelmi) udvarban tartózkodó személyek megjelölése is; a n. K(a)naster azoktól a nád-kosaraktól (sp. canastr) vette a nevét, amelyekben ezt a finom venezuelai dohányt szállították.

3. Jelentésbeli javulás esetei. A n. dichten ’költeni’ eredetileg csak ‘diktálni’ (< lat. dictāre); a n. Marschall valamikor csak ‘Pferde-knecht’ (l. föntebb); a fr. ministre eredetileg csak ‘szolga’ (< lat. minister); a fr. comte ‘gróf’ csak ‘társ, kísérő’ (< lat. comes) és connétable < comte de l’étable csak ‘istálló-mester’ (<lat. comes stabulī); az a. lady < ó-a. hlaef-dige ‘kenyér-dagasztó nő’, queen ‘királynő’ < ó-a. cwēn ‘nő’; ó-szl. kralj ’király’< ófn. Kar(a)l ‘Károly’ (persze N. Károly). – Jelentésbeli rosszabbodás esetei. A n. Kerl kfn. elődje kerl, még a. m. ‘Mann’ (összefügg a Karl finévvel, amelynek eredeti köznévi jelentése: ’férfi, férj, szerető’); a n. Pfaffe Luther előtt még a. m. ‘der Geistliche’; Frau és Fräulein eredetileg nemesi származású asszony és leány (a polgári asszony és leány: Weib és Jungfer); Dirne eredetileg a. m. ‘Mädchen’ (a neki megfelelő ófn. thiorna még Szűz Máriára van alkalmazva); Metze régebben szintén ‘Mädchen’ (kfn. metze, tulajdonképpen Mechtild ‘Matild’ becéző formája); Schimpf régebben ‘Scherz, Kurzweil’ (így még Goethe, Faust 2654); Hoffart eredetije, a kfn. hōchvart, még a. m. ‘előkelő életmód, nemes érzület’; List ‘csel, fortély’ < kfn. list ‘okosság’; Wicht < ófn. wiht ‘Geschöpf, Wesen, Ding’; geil < kfn. geil ‘fröhlich’; frech < kfn. vrech ‘mutig, kühn, lebhaft’; n. albern ’einfältig’ < ófn. ala-wāri ‘gütig’ és ‘wahrhaftig’; fr. simple ‘együgyű’ < lat. simplex ‘egyszerű’; fr. bon-homme < lat. bonus homo ‘jó ember’; fr. benèt ‘együgyű, ostoba’ < lat. benedictus ‘áldott’; fr. crétin ‘hülye ember’ < lat. christiānus ‘keresztény’ (a közbeeső jelentések: ‘jámbor’ és ‘együgyű’); fr. chétif ‘nyomorúságos’ és ol. cattivo ’rossz’ < lat. captīvus ‘fogoly, rab’; fr. bourgeois ‘nyárspolgár’: ol. borghese ‘polgár’; n. fressen ‘zabálni’ tulajdonképpen *ver-essen ‘elfogyasztani, megenni’; n. saufen ’vedelni’ = kfn. sūfen ‘szürcsölni, inni’.

A logikai és értékelési szempontokon alapuló osztályozás a gazdag anyagot mindenesetre áttekinthetőbbé teszi, de velejében oly semmitmondó, amilyen volna pl. az állatoknak színük alapján való osztályozása, s a jelentésváltozások mibenlétének felismerését semmivel sem segíti elő. Hasonlíthatatlanul fontosabb az ilyen osztályozásoknál a jelentésfejlődések keletkezési folyamatának kutatása, elsősorban a jelentésváltozások belső feltételeinek, a lélektani okoknak vizsgálata, amelynél a külső, történeti és művelődéstörténeti viszonyoknak hatása is tekintetbe veendő.

A jelentésváltozások, amint láttuk, jórészben azon alapulnak, hogy a szójelentések nincsenek élesen elhatárolva, hogy a dolgok és fogalmak felcserélhetők, hogy a fogalmi körök folyton metszik egymást. Hol megy át a jóság a gyöngeségbe? (v. ö. fr. bonhomme < lat. bonus homo.) Hol az együgyűség és egyszerűség határvonala? (v. ö. fr. simple < lat. simplex.) Mi a szabatosság, mi a szőrszálhasogatás? Ki a vallásos, ki a vakbuzgó? ’Ifjú’ az ember, ha már nem ‘gyermek’, s ‘férfi’, ha már nem ‘ifjú’, – de melyik pillanatban lesz a gyermekből ifjú, az ifjúból férfi? A n. der Junge a. m. ’fiatal ember’ és fiúgyermek’ s Knabe ’fiúgyermek’ és ‘fiatal ember’. Így van ez igen sok más esetben is: a n. Arm ‘kar’ ugyanaz a szó, mint a lat. armus ‘felső kar, lapocka’; a n. Hachse ‘térdhajlás’ ugyanaz, mint a lat. coxa ‘csípő’ és a fr. cuisse ’comb’; hangtanilag csaknem azonos a g. khordē ‘bél’ és az ói. hrd ‘szív’, valamint a n. Hüfte ‘csípő’ és a lat. cubitus ‘könyök’; az ófn. nioro ‘Niere’ is, meg ‘Hode’ is, az or. ljadveja ‘ágyék’ is, ‘comb’ is. A szavak jelentéseit nem magukkal a dolgokkal együtt szoktuk megtanulni, hanem jobbára a beszédbeli összefüggésből szoktuk kikövetkeztetni. Ennélfogva egyes szók sokáig vagy mindig üres szavak maradnak számunkra, amelyekhez nem fűződik világos fogalom. Vagyunk elegen, akik nem tudjuk pontosan megmondani, hogy mi az ágyék, a csukló, az ízvápa, a mirigy, a lép stb. Azt se feledjük, hogy minden fogalom több képzetből tevődik össze s ami az egyik ember szemében vagy bizonyos körülmények közt a fődolog, az másvalaki szemében vagy más körülmények között mellékes lehet, minélfogva a szavakat más-más értelemben lehet felfogni és alkalmazni.

Ily körülmények közt lépten-nyomon támadhatnak félreértések s ezek alapján új jelentések. Egy szó felfogása tekintetében sokszor a pillanatnyi helyzet a mérvadó, amely nem mindig elég világos. Ahol a csók az üdvözlés jele, ott megeshetik, hogy a csók és üdvözlés fogalma felcserélődnek, v. ö. oláh sarut ‘csókolni’ < lat. salūtāre ‘üdvözölni’. Ha megjön a postakocsi, ‘itt van a levél (a posta)’, miért is a fr. courrier nem csak ‘postakocsi’, hanem ‘levélposta’ is. A ‘vasút’ sokszor ‘vasúti kocsi’ értelemben használatos, v. ö. ‘vasútra ülni’. A fr. toilette eredetileg ‘kis asztalterítő’, aztán ‘öltözőasztal’, amelyre ama kis terítőt tették, végül öltözet, mert être à sa toilette ‘az öltözőasztalnál lenni’ rendes körülmények közt a. m. ‘öltözködni’. A fr. danger ‘veszély’ valamikor annyit tett, mint ‘domination, puissance’ s mai jelentését oly fordulatokban kapta, mint être en danger de mort ‘a halál hatalmában lenni’, ami így is volt érthető: ‘halálos veszedelemben lenni’.

Jelentésváltozás esetén a szavak megtartják eredeti ősszerű (konkrét) vagy elvont (absztrakt) értelmüket. A n. Frauenzimmer eredeti jelentése (‘öltözőszoba’) megváltozott (‘nőszemély’), de ősszerű maradt; éppígy a n. List, noha eredetileg más jelentésű (‘okosság’), ma is elvont értelmű (‘fortély’). De konkrét szó elvont jelentést is vehet föl, mint pl. a n. Zweck ‘cél’, valamikor ’cövek’. Megfordítva: elvont szó is válhatik konkrét jelentésűvé, így a n. Gefängnis eredetileg ‘fogság’, aztán a fogság helye, a ‘fogház’ is, mert pl. im G. sein a. m. ’im Kerker sein’; a fr. prison és ol. prigione ‘fogház’ eredetije is elvont szó, a lat. prehēnsio ‘megfogás’. V. ö. még n. Almosen < lat. eleēmosyna ‘alamizsna’ < g. eleēmosynē ‘alamizsna’ és ‘részvét, könyörület’, fr. charité ‘alamizsna’ és ‘szeretet’ < lat. cāritās ‘szeretet’; fr. témoin ‘tanú’ < lat. testimōnium ‘tanúság’, a. witness ‘tanú’ és ‘tanúság’ < óa. witnes ‘tanúság’. Tulajdonságjelölő elvont főnév jelölheti a tulajdonság hordozóját, személyt vagy dolgot, v. ö. n. Säure ‘savanyúság’ és ‘sav’, Schwärze ‘feketeség’ és ‘fekete festék’, n. Schönheit és fr. beauté ‘szépség’ és ‘szép nő’. Cselekvést jelentő elvont szóból igen gyakran lesz konkrét jelentésű szó, amely a cselekvés helyét, eredményét, tárgyát, eszközét, végrehajtóját jelöli meg, v. ö. n. Ansiedelung ‘telepítés’ és ‘telepítvény’; n. Vereinigung ‘egyesülés’ és ‘egyesület’; n. Lieferung, fr. livraison ‘szállítás’ és ‘szállítmány’; fr. voiture ‘kocsi’ (a szállítás eszköze) < lat. vectūra ‘szállítás’; n. Wache ‘őrködés’ és ‘őrszem’, Bedienung ‘kiszolgálás’ és ‘cselédség’. Főneveken kívül más beszédrészek is megváltoztathatják jelentésüket. Már föllebb voltak említve oly melléknevek, mint n. arm, fr. simple stb., oly igék, mint n. tverden, a. to write. Szép számmal vannak igehatározók is. Így a n. bald ‘nemsokára, csakhamar’ bizonyos fordulatokban (pl. er ist bald da, er ist bald fertig) a beinahe ‘csaknem, majdnem’ határozóval egyértékű és felcserélhető, minélfogva oly fordulatokban is használatos, mint er wäre bald umgekommen; a n. voraussichtlich ‘előreláthatólag’ alkalmilag oly jelentésű, mint wahrscheinlich ‘valószínűleg’ (pl. voraussichtlich wird er morgen ankommen), minélfogva, hasonló jelentésben múltra is van alkalmazva, pl. voraussichtlich ist er gestern angekommen; a n. sehr eredetileg a. m. ’schmerzlich’ (kfn. sēre, ófn. sēro, v. ö. n. versehren), de oly fordulatokban, mint sehr traurig, sehr weinen, a ‘felette, nagyon, rendkívül’ jelentést vette fel, v. ö. sehr schön, sehr grosz. Egyáltalában igen sok ‘nagyon, felette’ értelmű határozó bizonyos fordulatokban jutott ehhez a jelentéshez, így pl. a n. herzlich olyanokban, mint herzlich gerne, a n. riesig olyanokban, mint riesig grosz, a n. scheuszlich olyanokban, mint scheuszlich häszlich, az a. awfully olyanokban, mint awfully ugly stb. E jelentésváltozás folytán érthetők olyan kifejezések, mint n. herzlich wenig, riesig klein ‘roppant kicsiny’, scheuszlich schön, häszlich schön, a. awfully pretty ‘szörnyen szép’. – Kötőszók értelme is változhat. Így a n. weil ‘mert, mivel’ eredetileg a. m. ‘amíg, ameddig’ (v. ö. Weile) – mint még ebben a közmondásban: man musz das Eisen schmieden, weil es warm ist.

Egy szó jelentése sokszor azért változik meg, mert azon szavak befolyása alá kerül, amelyekkel közönségesen együtt van. A n. List eredetileg a. m. ‘okosság’, de az arge List kapcsolatban ‘csel, fortély’ értelemhez jutott. A n. Gift eredetileg ‘Gabe’, természetesen ‘böse Gabe’, amint a fr. poison ‘méreg’ eredetileg ‘ital’, mégpedig ‘mérgezett ital’. A n. begeken eredetileg a. m. ‘ausüben, ausführen’ (még ma is: ein Fest begehen), ma már túlnyomóan rossz mellékjelentéssel bír (v. ö. was hat er begangen?) – oly fordulatok alapján, mint ein Frevel, einen Fehler begehen. A n. verbieten eredetileg a. m. ‘gebieten’ (a kfn. verbieten mind a két jelentésben használatos) s oly fordulatokban kapta új jelentését, mint man verbot das nicht zu tun. A fr. pas ‘lépés’ (< lat. passus) ma a tagadás kifejezésére is szolgál – éspedig a ne tagadószócskával való gyakori kapcsolata miatt: je ne vois pas eredetileg a. m, ‘nem látok egy lépést (sem)’. Hasonló módon jutott tagadó jelentéséhez a fr. point ‘pont’ (< lat. punctum), personne ‘személy’ (< lat. persōna) s egy sereg más szó is. – Szóképző elemek is sajátos mellékjelentéshez juthatnak – mégpedig az által, hogy alkalmazkodnak bizonyos szavak tőbeli jelentéséhez (adaptáció): a tő jelentése mintegy átsugárzik vagy átömlik a szóképző elembe (irradiáció, infúzió). Ily módon egész sereg rosszabbító (pejoratív, deterioratív) képző jött létre. Így az eredetileg közönyös jelentésű n. -ling (Jüng-ling) újabb képzésekben rossz mellékjelentést vett föl, v. ö. Frömmling, Dichterling – oly képzések alapján, mint Feigling, Dümmling, amelyekben magának a tőnek volt rossz jelentése. Ugyancsak rosszabbító képző ma a n. -erei, pl. Tuerei, Schiesserei, Fahrerei – olyan képzések révén, mint Betrügerei,Räuberei. Rosszabbító képzők még többek közt a fr. -ard, pl. communard, revanchard; az ol. -astro, pl. poetastro ’fűzfaköltő’, medicastro ‘kuruzsló’; (v. ö. lat. parasitāster ‘hitvány parazita’); az ol. -accio, pl. popolaccio ‘söpredéknép’, figuraccio ‘gazember’. Jellemző, hogy a becéző használatú kicsinyítő képzőktől eltekintve, voltaképpeni jobbító (melioratív) képzők nincsenek a szép, dicséretes stb. tulajdonságok feltüntetésére. Ennek oka természetesen az, hogy a kellemetlen benyomások jobban izgatnak s könnyebben jutnak kifejezésre, mint a kellemesek. – Nagyobbító (augmentatív, amplifikatív) jelentésű pl. az ol. -one, v. ö. casone ‘nagy ház’, salone ‘nagy terem’ (v. ö. lat. capitō ‘nagyfejű’). Egyáltalában: a jól körülhatárolt jelentéssel bíró szóképző elemek nagy többsége adaptáció útján jutott jelentéséhez.

Megváltozhatik a jelentés akkor is, ha a szó ‘népetimológiai’ módon egy más hasonló hangzású szóval társul, amelyhez különben semmi köze sincs. A m. iromba eredetileg a. m. ‘kendermagos, pettyegetett tyúk’, de újabb irodalmi használatban a. m. ’otromba, idomtalan, esetlen’, ami nyilván a hasonló hangzású otromba szó hatása; az eredetileg ‘okos, ravasz’ jelentésű ildomos szó az illedelmes, illő szók hatása alatt nyerte mai jelentését; a padmaly eredetileg ‘víztől alámosott part’, újabb íróinknál ‘plafond’ – kétségkívül a padlás befolyása alatt. A n. Poltron (< fr. poltron ‘gyáva’) ‘nagyszájú, nagyképű’ értelemben használatos, mert a hasonló hangzású poltern ‘dörömbölni, berzenkedni’ igével társult. – Ily módon rokon szók is felcserélődhetnek, minek folytán az egyik el is veszhet. Így a németben brennen (brannte, gebrannt) ‘égetni’ és ‘égni’ eredetileg két külön ige volt: kfn. brennen (brante) ‘égetni’ és brinnen (bran, gebrunnen) ‘égni’; a verderben (verdarb, verdorben) ‘tönkremenni’ ige felvette magába a műveltető kfn. verderben (verdarbte) ‘tönkre tenni’ ige jelentését. A jelentésváltozásnál sokszor az asszociációnak is van szerepe. Asszociáció útján pl. a gyűjtőnév egyes lény megjelölésévé változik. Miután a Frauenzimmer (tkp. ‘női szoba’) a női szobában lakó nők összességét jelölte (l. föntebb), oly jelentésűvé vált, mint a die Frauen többes szám (die Frauenzimmer standen auf), mire az egyes számú das Frauenzimmer szükségképp die Frau jelentésűvé vált. A n. Stute ‘kanca’ ugyanaz a szó, mint a kfn. stuot ‘ménes’; a n. der Bursch(e) ugyanaz, mint die Bursche ‘Burschenschaft’; a sp. el camarada (> fr. le camarade) ‘bajtárs, szobatárs’ ugyanaz mint a sp. la camarada ‘az egy szobában (camara) lakók összessége’. A jelentésváltozás érdekes módja az elhagyás (ellipszis): egy összetett szónak vagy jelzős kifejezésnek egyik tagja elmarad, mire a megmaradt tag egymagában jelenti azt, amit előbb másodmagával jelentett. Így a m. költő, kelet a versköltő, napkelet rövidítése. Hasonló esetek: a n. Blei < Blei-stift, Bock < Bock-bier, Bahn < Eisen-bahn, Dachs < Dachs-hund, Dezi < Dezi-liter, Gewehr < Schiesz-gewehr, Kilo < Kilogramm, der Korn < Korn-branntwein, Kupfer < Kupfer-stich, Ober < Ober-kellner, Soda < Soda-wasser, Wehr < Feuer-wehr; fr. fusil ‘fegyver’ < mousquet à fusil, vapeur ‘gőz-hajó’ < bateau à vapeur; a. rail < rail-road ‘vasút’; lat. ūniversitās ‘egyetem’ < ūniversitās litterārum ‘a tudományok egyeteme’. – Ily módon sok melléknév válik főnévvé, v. ö. n. fakó, pej, deres (ló), sertés (marha), farkas (állat), fogas (hal), tölgyes, fenyves (erdő), hitves (feleség), ürmös, tokaji (bor), szolgáló (leány), szabó (mester); n. die Rechte, die Linke (Hand), der Gulden < der goldene Pfennig; fr. la droite, la gauche (main), une première (représentation); lat. continēns ‘szárazföld’ < continēns terra (tkp. ‘összefüggő föld’). – Elöljárós kifejezésekből elmaradhat az elöljáró, pl. n. kraft < in, aus, mit Kraft, statt < an statt (kfn. an stat, an stete), laut < nach Laut, wegen < von Wegen (még von Rechts wegen, von Amst wegen); fr. force < à force, crainte < par crainte. Rendkívül gyakori esete a jelentésváltozásnak az átvitel (metaphora) – t. i. a régi jelentéseknek átvitele új dolgokra és fogalmakra.

Emberi testrészek nevei széltében-hosszában, derűre-borúra dolgok és tárgyak részeinek megjelölésére szolgálnak. A magyarban pl. feje van a káposztának, a máknak, a szögnek, a hídnak, sőt a lábnak, szeme a kockának, füle a korsónak, a csészének, a gombnak, orra a hajónak, a cipőnek, szája a barlangnak, a korsónak, nyelve a mérlegnek, a harangnak, foga a fűrésznek, nyaka a palacknak, a hegedűnek, csecse és hasa a korsónak, fara a hajónak, dereka, gerince és háta a hegynek, karja a mérlegnek, emeltyűnek, lába az asztalnak, a széknek, az oszlopnak, a hegynek, talpa a pohárnak stb. Éppígy minden más nyelvben, v. ö. n. Flusz-, Meeres-arm, Schlüssel-bart, Stuhl-bein, Lampen-fusz, Meer-busen, Nagel-, Kehl-, Mohn-, Balken-, Brücken-, Säulen-kopf, Flaschen-hals, Berg-rücken, Land-zunge, Schiffs-schnabel, Felsen-nase, Tal-sohle; fr. le pied d’une montagne, la bouche d’un canon, tête d’un clou, pied d’une chaise, dos d’une montagne, langue de terre stb. Másrészt testrészek, valamint más dolgok és tárgyak a növényvilágból vagy egyebünnen vett kifejezésekkel vannak jelölve. Az orrnak és a fülnek töve van, a fognak gyökere, a könyvnek levele, a lábnak szára, a testnek törzse. ‘Szemgolyó’ németül Aug-apfel, tkp. ‘szem-alma’, s franciául prunelle, tkp. ‘kökényszilva’; ‘torok-mandulák’ németül Mandeln, tkp. ‘mandulák’, s latinul glandulae, tkp. ‘makkocskák’. V. ö. még n. Brust-korb, Herz-kammern, Knie-scheibe, Messer-blatt, Volks-stamm ‘nép-törzs’. – Állatok más állatok neveit kaphatják, v. ö. n. Fleder-maus, Meer-igel, Meer-kalb, Meer-kuh, Meer-ochs, Meer-pferd, See-löwe, See-pferd stb; a. flitter-mouse, sea-hog, sea-cow, sea-lion; fr. chauve-souris, lion marin; lat. anguilla (> fr. anguille) ‘angolna’ tkp. ‘kis kígyó’ (anguis). – Növények más növények neveit kaphatják, v. ö. n. Granat-apfel, Erd-birne, Stock-rose, Taub-nessel; fr. pomme de terre, alcée rose, ortie morte; a. earth-apple, pome-granate, blind nettle. – Eszközök, szerszámok, gépek állatnevekkel lehetnek megjelölve. Az ‘emelő-daru’ nevezetű gép sok nyelvben egyszerűen ‘daru’, v. ö. kfn. krane (n. Kran), holl. kraan, a. crane, fr. grue, g. geranos. A ’festő-állvány’ majd a szamár, majd a ló nevét viseli, v. ö. n. Esel és fr. chevalet. A fegyveren lévő ‘kakas’ v. ‘sárkány’ nevei: n. Hahn, holl. haan, a. cock ‘kakas’, cs. kohoutek ‘kis kakas’, fr. chien ‘kutya’, sp. gatillo ‘kis macska’, új-g. lýkos. A n. Hahn ‘hordó-csap’ is, Bock ‘ülő-bak’ is, Pferd egy tornaszer is. A n. Torpedo szó eredetije, a lat. torpēdo, a. m. ‘zsibbasztó rája’. A latinban aries ‘kos’ és ‘faltörő kos’ (ostromgép), canis ‘kutya’ és egy békó-féle, cicōnia ‘gólya’ és egy mérőeszköz, corvus ‘holló’ és ‘kapó-csáklya’, lupus ‘farkas’ és ‘kézifűrész’ stb.

Élőlények megjelenési formája és tevékenysége gyakran van élettelen dolgokra és tárgyakra átvíve. A nap ‘felkel’ és ‘lenyugszik’; a szél ‘fúj’ és ‘eláll’; a szélvész, vihar és orkán ‘dühöng, ‘tombol’, ‘üvölt’; a golyó és a kő ‘röpül’; a köd a hegyen ‘ül’; az óra ’áll’ v. ‘jár’, ‘siet’ v. ‘késik’; az asztal a szobában ‘áll’; a könyv az asztalon ‘fekszik’; a patak ‘kígyózik’; a sav ‘mar’; a hordó ‘fut’ stb. Hasonló kifejezések minden nyelvben tömegesen kerülnek elő. V. ö. n. das Kleid sitzt gut, diese Farbe steht schlecht zu jener, das Fasz überläuft, der kalte Wind beiszt, die Uhr geht voraus, der Rost greift das Eisen an; fr. le temps presse, approche; le vent gémit, le soleil se lève, le jour baisse, la pâte commenee à lever; la montre ne va pas juste, avance, retarde; le feu a pris à la maison; la rouille ronge, mange le fer stb.

Konkrét dolgok és tárgyak tulajdonságai gyakran vannak más érzékterülethez tartozó vagy elvont képzetek jelölésére használva. A magyarban van pl. éles nyelv, metsző szél; kemény v. lágy vonal v. hang; hideg v. meleg, tompa v. éles hang; rikító szín, nehéz szag, édes anya, ízetlen beszéd, sötét titok, fanyar kedv, meleg v. hűvös fogadtatás, keserű gond v. gúny, savanyú hangulat, nehéz sors, vörös uralom stb. Éppígy a németben: warmer, scharfer, spitzer, schneidender, weicher, rauher, tiefer, hocher Ton; runder, dünner, dunkler Klang; sehreiende Farbe, süszer Duft, scharfe Zunge, scharfer Blick stb.; a franciában un cri aigu, un sentiment amer, à voix basse, à haute voix stb.

Elvont képzetek megjelölései legnagyobbrészt konkrét dolgokról vannak átvíve, ill. elvont jelentésű szavaink, mint már Locke megállapította, túlnyomóan konkrét eredetűek. Így pl. ‘felfogni, megérteni’ sokszor oly igékkel van kifejezve, amelyeknek eredeti vagy első jelentése ‘megfogni, megragadni’, v. ö. n. fassen, erfassen, begreifen, fr. saisir, comprendre < lat. comprehendere, ol. capire < lat. capere; ugyanez a fr. percevoir ‘észrevenni’ ige eredetijének, a lat. percipere igének, első jelentése; a n. vernehmen eredetileg szintén a. m. ‘in Besitz nehmen, ergreifen’. Az ‘érteni, megérteni’ jelentés kifejezésére többször a konkrét értelmű ‘állni’ ige összetételei szolgálnak, v. ö. n. ver-stehen (tkp. ’mellé v. köré állni’), a. under-stand (tkp. ‘közé állni’), g. epi-stasthai (tkp. ‘oda v. hozzá állni’). Az ol. sapere és a fr. savoir ‘tudni’ eredetije, a lat. sapere, a. m. ‘okosnak lenni’ és ‘ízlelni’; a n. Geschmack ‘íz’ és ‘ízlés, tetszés’. A n. er-innern eredetileg a. m. ‘hineinbringen’ (v. ö. das Innere, innerlich), befehlen a. m. ‘übergeben’, lehren a. m. ‘auf den Weg bringen’ és lernen a. m. ‘auf den Weg gebracht werden’ (v. ö. Ge-leise). A n. ver-gessen és az a. to for-get ‘elfeledni’ eredeti jelentése: ‘elveszíteni’ (v. ö. a. to get ‘elérni, megnyerni’). A n. sich vor-stellen ‘elképzelni’ eredetileg a. m. ‘vor sich hin-stellen’, sich ent-schliessen a. m. ‘aus dem Geschlos-sensein heraustreten’, er-fahren a. m. ‘fahrend erwerben’, grübeln a. m. ‘bohrend graben’ (v. ö. graben, Grube), ent-wickeln ‘fejtegetni, kifejteni’ a. m. ‘auseinander wickeln’. A n. abwägen ’mérlegelni’ igének első jelentése ‘lemérni’; a fr. penser ‘gondolni’ ige eredetijének, a lat. pēnsāre ‘meggondolni’ igének, első értelme szintén ’lemérni, megmérni’; a sp. preguntar ‘kérdezni’ igének eredetije, a lat. per-contārī ‘kérdezni, tudakolni’, eredetileg a. m. a víz mélységét ‘rúddal (contus) mérni’. Szemlátomást konkrét képzeten alapulnak n. einsehen, sich etw. vornehmen, sich etw. einbilden, auf etw. verfallen, es fällt mir etw. ein, befangen, verrückt (tkp. ‘aus dem richtigen Zustand gerückt’), verschroben (v. ö. verschrauben); fr. venir en pensée, tomber dans l’esprit, revenir à l’esprit, passer par la tête stb. V. ö. még n. heiter ‘vidám’ < kfn. heiter ‘világos, fényes, felhőtlen’; fr. deviser ‘bizalmasan beszélgetni’, régebben ‘magyarázni’ < késői lat. divisāre ‘felosztani’; fr. craindre ‘félni’ < lat. tremere ‘remegni, reszketni’.

Az egyik állapotból egy másikba való átmenet sokszor mozgást v. növést jelentő szókkal van jelölve. A n. werden ugyanaz a szó, mint a lat. vertitur ‘fordul’ s a velük rokon ói. vartatē jelentése: ‘fordul, forog’ és ‘lesz’. Épp így az a. to turn ‘valamivé lenni’ (pl. to turn red, soldier) tkp. a. m. ‘valamire fordulni’. A fr. devenir ‘vmivé lenni’ (devenir pauvre, marchand, enceinte) eredetije, a lat. dēvenīre a. m. ‘valahová jönni, érkezni’. Épp így az a. to become ‘valamivé lenni’ a to come ’jönni’ ige összetétele. A fr. se convertir en eau ‘vízzé válni’ tkp. a. m. ‘vízre fordulni’ (v. ö. lat. convertit ‘fordul’ és ‘valamire fordul’). V. ö. még fr. tomber malade, qu’en arrivera-t-il?; a. to enter into existence ‘létrejönni’, to pass into a law ‘törvénnyé válni’ (to pass ‘menni’), nothing has come of him ‘semmi sem lett (tkp. jött) belőle’. – Oly kifejezésekben, mint a. to grow old ‘öregedni’, to grow handsome ‘szebbülni’ stb., a to grow ‘nőni’ ige van. A lat. fierī ‘valamivé lenni’ eredetileg szintén a. m. ‘nőni’ (v. ö. g. phýesthai ‘nőni’ és ‘lenni’).

Térbeli viszonyok sokszor időviszonyokra vannak átvíve; v. ö. n. Zeit-raum, fr. espace de temps, a. space of time, lat. spatium temporis; n. Zeit-punkt, a. point of time; n. Zeit-abschnitt, eine Spanne Zeit ‘arasznyi idő’; lange, kurze Zeit; längere, kürzere Tage stb. – A legtöbb elöljáró (praepositio) eredetileg térbeli jelentésű volt, v. ö. n. statt < an-statt tkp. ‘an Stelle’, wegen < von wegen (ahol wegen a Weg szó többes dativusa); für < ófn. furi velejében ugyanaz a szó, mint vor < ófn. fora; vor der Tür régibb típus, mint vor drei Jahren, vor Freude; éppígy aus der Stadt, nach Hause, um den Hals stb. régibb, mint aus Hasz, nach Belieben, um Geld stb.

Egy dolognak vagy tevékenységnek neve megmaradhat akkor is, ha maga a dolog vagy tevékenység megváltozik. A m. toll, n. Feder, fr. plume a hasonnevű írószert is jelenti, noha az író-toll már rég nem madár-toll (lúd-toll), hanem acélból van; az angolban ellenben ‘madár-toll’ feather, de ‘író-toll’ pen < lat. penna ‘madártoll’ és később (a 6. századtól) író-toll’. A n. Wand eredetileg ‘vessző-fonadék’ (v. ö. a. wand ‘vessző’ és n. winden ‘fonni’), ma ‘kő-fal’, amelynek eredeti neve Mauer < lat. mūrus. A n. Hammer eredetileg kőből való kalapács (v. ö. ón. hamarr ‘szikla, szirt’). A n. das Schild ‘cégér, cégtábla’ ugyanaz a szó, mint der Schild ’pajzs’. A lat. testa <

• texta ‘cserép-edény’ valamikor ‘fonott edény’ volt (v. ö. texere ‘fonni’. Az or. striljatj ‘lőni, tüzelni’ tkp. A. m.

nyilazni’ (v. ö. strila ’nyíl’). Az órát ma is szokás ‘felhúzni’ (n. aufziehen, a. to wind up), noha ma már felhúzni való súlyok nincsenek. A n. wichsen tkp. a. m. ‘mit Wachs bestreichen’.

Másrészt akkor is keletkezhetnek átvitel útján új szavak, ha már vannak elnevezések. A szavaknak ugyanis az esetek többségében hangulati vagy érzelmi velejárójuk van. A m. apa szó pl. meghittebb, melegebb, bensőbb (v. ö. édes apám, Kossuth apánk), az atya ünnepélyesebb, pathetikusabb (Mi atyánk, a haza atyja). Ebből érthető, hogy már meglévő szavakhoz és kifejezésekhez folyton újak járulnak – szemléletes, színes, festői, energikus és pathetikus szavak és kifejezések, amelyek a dolgot vagy tevékenységet sajátos egyéni módon, az ember hangulatának, indulatának és ízlésének megfelelő módon juttatják kifejezésre. A franciában pl. az egyszerű pleurer kifejezésére ilyen fordulatok vannak: verser v. répandre des larmes, az irodalmi nyelvben verser un ruisseau, un torrent des larmes, fondre en larmes, bizalmas beszéd közben pleurer comme une fontaine, az argotban pisser de l’œil. A németben egy ember lehet Bengel, Flegel, Klotz, Knoten, Beiszzange, Filz, Kratzbürste. Bizonyos német társadalmi rétegekben a ‘fej’ Kübel, az ‘orr’ Riecher, Lösch-horn és Zinken, a ‘fülek’ Löffel, a ‘száj’ Fresse v. Gefräsz, a ‘has’ Ranzen v. Schwartenmagen, a ‘kalap’ Deckel, az ‘ágy’ Korb v. Nest, a ‘pénz’ Blech, Heu v. Moos, a ‘pofon’ Fünffinger Kraut, a ‘kis leány’ Krot (= Krőte), a ‘varangy’ Kana-rienvogel, a ‘ganéjlé’ Kaffee, a ‘cikória-főzet’ Mokka, a ‘goromba’ klobig, klotzig v. knotig; ‘tanulni’ ochsen v. büffeln, ‘tévedni’ sich schneiden, sich stoszen v. sich verhauen, ‘elfelejteni’ verschwitzen, ‘meghalni’ verrecken. A vulgáris franciában a ‘fej’ boule, bille, citron, citrouille, ciboulot, poire, a ‘láb’ patte, a ‘zseb’ la profonde; ennuyer helyett bizalmas körben embêter járja, mindkettő helyett az argotban assommer, scier, raser, tenir la jambe stb. Ily kifejezések jelesül az evés és ivás, játék, nemi élet terén tömegesen lépnek fel s szemléletes képet nyújtanak a különböző társadalmi osztályok felfogásáról és világnézetéről. Egyesek szélesebb körökben is elterjednek. Ilyenek a németben: Angströhre ‘cilinder(kalap)’, Backfisch, Elefant (aki a figyelmet, főleg egy szerelmes pár érdekében, magára irányítja, mint az elefánt az állatkertben), Fusel ‘rossz pálinka’, Glimmstengel ‘szivar’, abgebrannt ’leégett’ (aki minden pénzét eljátszotta), ledern ‘bárgyú’, anschnauzen ‘anfahren’, bummeln ’lődörögni’, flöten gehen ‘elveszni, elillanni’. De nagyban és egészben az ilyen kifejezések szubjektív színezetük folytán ritkábban jutnak be a nyelvbe. De erre is vannak példák. A n. Kopf előde, az ófn. chopf a. m. ’ivóedény, serleg’ s valószínűleg nem más, mint a kölcsönzött lat. cūpa, cuppa ‘tonna, hordó’ ; a fr. tête eredetije, a lat. testa, a. m. ‘cserépedény, fazék, korsó’, amely a népies latinban caput ‘fej’ helyébe lépett. Hasonló esetek még: fr. bouche ’száj’ < lat. bucca ‘pofa’, amely a népies latinban az ōs ‘száj’ szót egészen kiszorította; fr. jambe < lat. gamba (camba) ‘csülök’, amely a crūs ’lábszár’ szót váltotta föl.

Az átvitelek kategóriájába tartoznak továbbá olyan szitok- és gúnyszók, mint állat, barom, marha, ökör, szamár, disznó, kullancs, liba stb., amelyek mindenütt előkerülnek, v. ö. n. Vieh, Rindvieh, Hornvieh, Ochs, Esel, Hund, Kamel, Sau, Schwein, Gans, Gimpel, Affe stb.; fr. âne, bête, cochon stb.

Vannak dolgok, amelyeket nem szívesen neveznek igazi nevükön. E dolgok tehát oly nevet kapnak, amely kerülő úton, többé-kevésbbé leplezetten, kíméletesen jelöli meg az értelmet (euphemismus). Ha hazudik valaki, azt mondjuk neki, hogy ‘téved’, ‘tévedés áldozata’, hogy ‘túloz’, hogy ’a dolog nem egészen olyan bizonyos’ stb. A kikapós asszonyról azt mondjuk, hogy ‘gyönge pillanatai vannak’, a terhes asszonyról, hogy ’jó reményben, más v. áldott állapotban van’. Ily eufémisztikus kifejezések esetleg általánosan elterjednek s lassankint felveszik a kerülni kívánt szavak értelmét, mert a dolgok maguk természetesen nem változnak meg, akárhogy nevezik is őket. A fr. simple tkp. a. m. ‘egyszerű’ (< lat. simplus), de mivel eufémisztikus módon az ‘együgyű’ jelölésére használták, ‘együgyű’ értelművé is lett. Hasonló kerülő úton kapták jelentésüket: fr. benêt < lat. benedictus ‘áldott’, fr. crétin < lat. christiānus, n. albern (alber) < ófn. ala-wāri ‘ganz aufrichtig’, n. einfältig < kfn. einveltec ‘einfach’. Épp így a n. krank eredetileg a. m. ‘schwach’ (kfn. kranc), de miután kíméletből siech helyett alkalmazták, átvette ennek értelmét; a fr. malade (< lat. male habitus) eredetileg szintén csak a. m. ‘en mauvais état, mal portant’. Amint a betegségről, úgy a halálról sem beszél szívesen az ember. Mutatják ezt oly kifejezések, mint n. abscheiden, verscheiden, dahinscheiden, hingehen, a. to decease, to depart (from this life), fr. décéder. A fr. trépasser ‘meghalni’ eredetileg szintén a. m. ‘átmenni’ (ófr. tres-passer) s a megfelelő ol. tra-passare ma is mind a két jelentésű; a n. sterben eredetileg alighanem a. m. ’sich plagen’ (v. ö. ón. starfa ‘arbeiten, sich abmühen’); a g. kamóntes ‘holtak’ tkp. ‘fáradtak’ (kámnein ‘fáradozni’); a lat. dēfūnctus ‘elhunyt’ tkp. az, ‘aki átesett (az életen), túl van rajta’. – Ami bajt hozó, veszedelmes, azt nem tanácsos emlegetni. A baloldal szerencsétlen. Valószínűleg innen van, hogy ‘baloldali’ megjelölésére egyes nyelvekben több kifejezés van (pl. lat. laevus, scaevus, sinister), s minden bizonnyal ezen alapul, hogy ‘baloldali’ sok nyelvben ‘jó’ jelentésű szavakkal függ össze, v. ö. lat. sinister (> fr. sinistre): ói. sánīyas ‘hasznosabb, előnyösebb’, g. aristerós: áristos ‘legjobb’, ófn. winistar: wini ‘barát’. Ugyancsak eufémizmuson alapul az, hogy a szörnyű Erinnýes az Eumenídes ‘jóságosak’ nevet is viselik, vagy hogy Indiában a rettenetes Rudra isten a śiva ‘jóságos’ jelzőt kapta s e néven lett nagy istenné. Nem jó az ördögöt a falra festeni, de emlegetni sem. Ezért a németben Teufel helyett der Schwarze, der Böse, der Versucher, der alte böse Feind járja s az angolban devil helyett deuce ‘két-szem’, v. ö. deuce tahe it! V. ö. még n. Tausend! < tausend Teufel!, pfui Tausend < pfui Teufel és (a hangalkat szándékos eltorzításával) Deibel, Deichsel. De Isten nevét sem szabad hiába venni: az izraelitáknál Jehova (Jahve) helyett Adonai ‘úr’ használatos, a németben heiliger Gott! helyett heiliger Bimbam!, allmächtiger Strohsack! Ily esetekben is szokásos a torzítás, v. ö. pl. n. Potz < Gott(e)s, fr. morbleu < morbieu < mort (de) Dieu. – Amint Polynesiában tabu (tilalom) alá vannak vetve bizonyos szavak, kivált személyek és halottak nevei s helyettük másokat kell használni, úgy minden jobb társadalmi rétegben tabu alatt állanak bizonyos testrészek s az ember animális életéhez tartozó tevékenységek és folyamatok. A megjelölésükre használt kifejezések egyre-másra felváltják egymást, mert mihelyt valamelyik felvette a tabuszó értelmét, maga is tabu alá kerül. Mindig körül vannak írva a nemzőrészek s minden, ami velük kapcsolatos, v. ö. n. Schamteile, Genitalien, a. the private part, privities, pudenda, fr. parties génitales, lat. genitālia ’nemzőrészek’, pudenda ‘röstelleni valók’, verenda ‘szégyenleni valók’. A n. Brust (der Frau) könnyebben elcsúszik beszéd közben, mint a többesszámú Brüste, amely világosan utal a nemiségre. Az Unió déli részeiben to geld ‘kiherélni’ helyett to alber ‘megváltoztatni’ s bull ‘bika’ helyett ox ‘ökör’ járja, s Sommerset területén a hím állatok nevei (bull, boar, cock, ram) kihalóban vannak. A kfn. fisel ‘penis’ ma már egészen elveszett s a kfn. vut ‘vulva, cunnus’ ma már csak a megváltozott jelentésű Hundsfott (< m. huncfut) szóban él. Jobb társaságban ma már sok ilyen szó helyett más van használatban, így a németben After helyett das untere Ende des Nahrungsschlauches, Steisz v. Gesäsz helyett das Hintere, die vier Buchstaben vagy ‘der Teil des Körpers, wo der Rücken aufhört einen anständigen Namen zu führen’ (Heine), Abort helyett Abtritt, Kabinet, ein gewisses Ort, Ham helyett Wasser stb. A németben unbekleidet is használhatóbb, mint nackt. – Vannak ‘kimondhatatlan’ ruhadarabok is, pl. a nadrág, v. ö. n. die Unaussprechlichen, fr. inexpressibles, a. inexpressibles, ineffables, unmentionables stb.

Címzések kiterjedt használatuk folytán sűrűn változtatják jelentésüket. Ma már minden jól öltözött ember ’nagyságos úr’, minden férjes nő ‘nagyságos asszony’, a kávéházban minden második ember ‘doktor úr’. A n. Herr, mint a hehr melléknév középfoka (< kfn. hērre, ófn. hēriro), eredetileg a. m. ‘der Vornehmere’, csak magasabb állásúakkal szemben dívott, majd mint általános nemesi cím volt alkalmazásban (így még: Herrenhaus), utoljára polgári körökben is elterjedt s ma már minimuma a megszólításnál kijáró megtiszteltetésnek. A n. Frau eredetileg ‘Herrin’ volt (ófn. frouwa, a frō ‘úr’ nőnemű alakja), de aztán egyre tágabb körökbe jutva mindinkább devalválódik, épp így a helyébe lépett gnädige Frau, valamint Fräulein, ill. gnädiges Fräulein is. A fr. sieur, monsieur eredetileg ugyanaz a szó, mint seigneur (le Seigneur ‘az Úr’!), monseigneur; a fr. dame, madame eredetije a lat. dom(i)na ‘úrnő’ (v. ö. Notre-Dame). Általánosult címek használatát aztán a magasabb társadalmi osztályok néha szándékosan kerülik. Így pl. a n. Madame (< fr. madame), valamikor a Frau egyenértékese, kizárólag alsóbbrendű asszonyok címzésévé vált. A németben a Sie v. Er névmással való megszólítás ma már a legkevésbbé sem megtisztelő.

Az eufémizmustól eltérő jelenség, de hasonló eredményekre vezethet az irónia, amely egy dolgot az ellentétével jelöl meg és sok fordulatban állandósulhat. Jelesül melléknevek sokszor ironikus használatúak, v. ö. n. ein sauberer Patron, ein nettes Pflänzchen, das ist eine schöne Geschichte, das ist die rechte Höhe; fr. un joli garçon, de belles promesses; a. a fine blade, a pretty fellow, that’s a pretty thing indeed! Idevalók oly fordulatok is, mint n. ich frage viel danach, ich kümmere mich viel darum. Egyes német szójárásokban az awol ‘ja wohl’ igenlés ironikus használat következtében ‘nein’ értelművé vált.

Túlzó kifejezések használata szintén jelentésváltozásra vezethet: a jelentés energiája az ismétlés következtében megfogyatkozik, minélfogva a szó nem teszi azt a hatást, amelyet eredetileg tett. Az ember ‘meghal’ unalmában, ‘megpukkad’ nevettében v. haragjában, ‘magán kívül van’ meglepetésében, ‘el van ragadtatva’ és ‘el van bájolva’ (n. hingerissen, bezaubert sein, a. to be carried away, to be fascinated, fr. être ravi, enchante), ‘ezerszer’ megmond valamit; az ostoba ‘nem tud háromig számolni’, ha francia, ‘nem ismeri sem az át, sem a bét’ (il ne sait ni A ni B); a megszorult ember ‘eget-földet ígér’; a fecsegő ‘halálra untat’ vagy ‘megöl’ (n. zu Tode langweilen, fr. assommer). Oly fr. fordulat, mint c’est moi qui ai fait cela, eredetileg erősen kifejező volt, ma már csak logikai distinkció. Oly fordulat, mint a n. er wird den Zug verspätet haben, fr. il aura manqué le train, eredetileg szilárd meggyőződés kifejezése volt, ma már csak puszta sejtést fejez ki. ‘Bizonyos’ emberek (n. gewisse Leute, fr. certaines gens, lat. certī hominēs) éppen olyanok, akikről nem sok bizonyosat tudunk; v. ö. még fr. un certain je ne sais quoi. ‘Bizonyosan’ (n. gewisz) szintén szolgál gyanítás kifejezésére. A n. ganz gut nem oly erős, mint az egyszerű gut. Sok minden, amiről azt mondjuk, hogy ‘borzasztó, szörnyű, iszonyú, irtózatos, rettenetes, pokoli’ stb. (n. schrecklich, fürchterlich, entsetzlich, mörderlich, eklig, haarig, ochsig, grausam, kannibalisch, höllisch, fr. affreux, cruel, infemal stb.), a valóságban sokkal kevésbé olyan. A fr. infini, illimité, incommensurable, colossal, monumental nem több, mint très grand, s microscopique, imperceptible, impondérable, infinitésimal csak a. m. très petit. Hasonlóan a fr. extrêmement v. excessivement beau, admirable, incomparable, merveilleux stb. a valóságban très beau. V. ö. még n. himmelweit verschieden, a. different as heaven and earth; n. eine Handvoll Soldaten, fr. une poignée de soldats.

A jelentésváltozásnál a lélektani folyamatok mellett sokszor külső körülményeket is kell tekintetbe venni. A n. Korn ‘gabona’ Németország különböző vidékein ‘rozs’, ‘búza’ v. ‘zab’ – aszerint, hogy hol miféle gabonafajokat termelnek. A n. Kraut déli Németországon Kohl ‘kelkáposzta’ értelemben használatos. A lat. planta ‘növény’ egyes rhaeti szójárásokban a. m. ‘fa’, mert az alpesi lakosoknak oly általános kifejezésre, minő a ‘növény’, nemigen van szükségük. Hasonló okból a lat. bēstia ‘állat’ több rhaeti szójárásban ‘juh’ értelmű s a lat. animal ‘állat’ mindenféle speciális állatok (marha, ökör, disznó) neve. Egyes szavak első pillantásra elárulják, hogy miféle körökben jutottak jelentésükhöz. Csak gazdálkodók körében keletkezhetett a fr. traire ‘fejni’ < lat. trahere ‘húzni’, úgyszintén a m. szüret (= bor-szüret), vetés (= mag-vetés). A m. rántás csak a konyhában kaphatta sajátos szűkebb értelmét, a n. Kunde ’vevő, vásárló, vendég’ < kfn. kunde ‘ismerős’ az üzleti életből való, a n. Gewehr (eredetileg a. m. Wehr) katonai körökben jutott ‘Flinte’ jelentéséhez. Ugyancsak katonáktól valók: Pioniere der Kultur, Bannerträger, Fühlung haben, Schritt halten, fechten, verfechten, den Spiesz umkehren, sich durchschlagen stb.; vadászoktól valók: Wind bekommen, Lunte riechen; játékosoktól valók: die Hand im Spiele haben, das Spiel aufgeben, gute Miene zum bösen Spiel machen, Farbe bekennen.

Ebből érthető, hogy a jelentésváltozás magyarázata sokszor csak a művelődési, társadalmi és történeti viszonyok tekintetbevételével lehetséges. A fr. arracher ’kirántani’ eredetileg a, m. ’gyökerestül kirántani’ (ófr. es-rachier < lat. ex-rādī-cāre) s arra az időre utal, mikor az erdőirtás még a fő foglalkozási ágak egyike volt. A lat. minārī ‘fenyegetni’ szó jelentése baromtenyésztő lakosság ajkán fejlődött – és pedig a következő módon: ‘barmot fenyegetni’ azaz ‘hajszolni’ (már lat. mināre), vagy ‘hajtani’ (oláh mînà) vagy ‘ösztökélni’ (calabriai ol. minare), végül általában ‘vezetni’ (ol. menare, fr. mener). Hajózással foglalkozó lakosság körében keletkeztek többek közt: fr. arriver ‘megérkezni’, eredetileg s ma is ‘kikötni, partra szállani’ < lat. * ad-rīpāre (rīpa ‘part’); fr. aborder ‘közeledni, megszólítani’, eredetileg s ma is ‘parthoz (bord) közeledni, kikötni’; fr. équiper ‘fölszerelni’ < ófr. esquiper, eskiper ‘hajót fölszerelni’ (óa. skipan ‘schiffen’ v. frank skip ‘Schiff’). A lat. rīvālis (> ol. rivale, fr. sp. rival) ‘szerelmi vágytárs’ eredetileg olyan embert jelölt, aki jogosult szomszédjával együtt a földjeik közös határán lévő patakot vagy csatornát (rīvus) öntözésre használni. A sólyomvadászat köréből valók: fr. acharner, ol. accarnare ‘fölizgatni, elkeseríteni’, eredetileg ‘húsra (ófr. charn, ol. carne) uszítani’; fr. dessiller, déciller ‘vkinek a szemeit felnyitni’ (azaz: vkit tévedéséről felvilágosítani), eredetileg a sólyomnak (előbb bevarrott) szemhéjait (cil) felnyitni; fr. voler ‘lopni’ tkp. ‘repülni’ (= ol. volare < lat. volāre) – eredetileg a zsákmányára lecsapó sólyomról volt mondva. A fr. viande valamikor általában ‘táplálék’ volt (ófr. vivande), ma már csak ‘hús’ – természetesen azért, mert a húst tekintették fő tápláléknak. A fr. quartier, n. Stadt-viertel azért kapta e nevet, mert sok román város táborokból keletkezett, amelyek rendesen negyedekre (fr. quartier, n. Viertel) voltak osztva. A fr. bâtir, ol. bastire ‘építeni’ eredetileg a. m. ‘hánccsal (n. Bast) dolgozni, fonni’ s abból az időből való, mikor a házak falait még vesszőből fonták (v. ö. n. Wand: winden). A fr. livre (az egykori franc értékű pénzdarab neve) és az ol. lira tkp. a. m. ‘font’ (< lat. lībra) s arra az időre utal, mikor a nemesfémet a vert pénz ritkasága folytan lemérték. A vert pénz elterjedése után az olvasni nem tudó tömeg természetesen nem törődött a pénz köriratával, hanem a rajta levő képpel, v. ö. fr. écu, ol. scudo tkp. ‘pajzs’, fr. louis, napoléon. – Ha a ‘paraszt, pór’ ‘műveletlen ember’ értelmében használatos (v. ö. n. Bauer, fr. à la paysanne), ez az átvitel a társadalmi osztályok különbségével s az ebből származó érzés- és hangulatbeli különbséggel függ össze; a fr. vilain ‘közönséges, hitvány’ eredetileg szintén a. m. ‘vidéki, falusi’ (v. ö. lat. villa ‘mezei lak, major’). A n. lesen ‘olvasni’ eredetileg a. m. ‘sammeln’, mégpedig ‘Buchstaben nach Sinn und Bedeutung sammeln, mert germán ősidőkben a szétszórt bükkfa-pálcikákat (Buch-stabe) felszedték és összegyűjtötték (v. ö. aus-lesen, er-lesen); a rokon gót lisan, valamint a lat. legere is a. m. ‘összegyűjteni’ és ‘olvasni’. A fr. bigot (> n. bigott) eredetije, a sp. hombre de bigote ’szilárd jellemű ember’, tkp. a. m. ‘bajuszos ember’ (sp. bigote ‘bajusz’), mert a bajusz- és szakáll-viselet könnyen lesz bizonyos jellem v. pártállás jelévé; a jelentésfejlődés tehát ez volt: ‘szilárd jellemű’: ‘szilárd hitű’: ‘vakbuzgó’. A n. Prügelknabe, Prügeljunge ‘bűnbak’ eredetileg az a fiú, aki a fiatal princ által megérdemelt büntetést kiállotta; az újabb keletű Sündenbock ‘bűnbak’ az Izrael fiai bűneiért bemutatott áldozati bak (Mózes III. 16. 9). A n. Sünden-register az ember bűneinek jegyzéke, amelyet középkori felfogás szerint az ördög készít s az ember halála után felmutat. A n. unter die Haube bringen v. kommen szólásnak az a magyarázata, hogy a főkötő a házasnők régi viselete. A lat. hostis ‘ellenség’ ugyanaz a szó, mint a n. Gast és a cs. host ’vendég’: az ősi közös alapjelentés ‘idegen, külföldi’, amelyből a rómaiak harcias természete folytán az ’ellenség’ jelentés keletkezett. A jelentésváltozás oka néha egészen véletlen és elszigetelt jelentés. A fr. la grève ‘munkabeszüntetés, sztrájk’ ugyanaz a szó, mint a párizsi place de la Grève, ahol a munkanélküliek valamikor összegyülekeztek, minélfogva être en Grève ‘a Grève-téren lenni’ annyit tett, mint ‘munka nélkül lenni’. A fr. gobelin a feltaláló Jean Gobelin (15. sz.) nevét viseli. Az a. grog Vernon tengernagy gúnyneve, aki grogran (< fr. grosgrain) kelméből készíttette kabátját s elsőként adatott matrózainak tiszta rum helyett rumból és cukros vízből álló keveréket. Az a. boycott egy Boycott nevű szigorú írlandi földbirtokosról van elnevezve, akinél az ír liga határozatából kifolyólag (1880) senkinek sem volt szabad dolgoznia, aki tehát első áldozata volt a társadalmi és üzleti érintkezésből való kizárásnak. Az amerikai a. lynch ‘népítélet’ állítólag egy Lynch nevű békebíróra megy vissza, aki a 16. század végén Északi Karolina állam területén korlátlan hatalmat kapott a gyarmatosoktól a szökevény rabszolgák és gonosztevők ráncbaszedésére. A fr. guillotine Guillotine orvos találmánya (1789). Az a. havelock Havelock tábornok kelet-indiai viselete (1850). A fr. baïonnette nevű fegyvert állítólag Bayonne város ostroma alkalmával használták legelőször (1665) vagy itt találták föl (1640). A fr. ladre eredetije a Bibliai ‘bélpoklos’ Lázár (Lazarus), éppúgy a sp. lazaro ‘koldus’ szóé is. A fr. pantalon eredetije az ilyen hosszú nadrágot viselő ol. pantalone, az olasz népies vígjátéknak egyik állandó alakja.

a) A szó változása

Az egyes szó különböző tekintetben változhat. Megváltozhat az alakja, éspedig más szavak hatása alatt (pl. n. gleitete e h. glitt a leitete hatása alatt) vagy más szavaktól függetlenül (pl. n. Tagen – tā-gn < kfn. tagen < ófn. tagum), s megváltozhat a jelentése (pl. n. klein ‘kicsi’ < kfn. kleini ‘csinos’). Van tehát analógiás változás, hangváltozás és jelentésváltozás.

α) Analógiás változás

Az analógiás képzés fogalma és sajátos esetei: proporcionális képzés és alakkeveredés. – Az analógiás képzetek három fő csoportja: jelentésen, nyelvtani funkción és hangzáson alapuló újképzések.

Az analógiás képzés, amint ezt már láttuk, a régi hagyományozott alaktól elütő újképzés, egy régi alaknak átalakítása, amely azon alapul, hogy a szavak asszociálva, csoportokba és sorokba verődve vannak jelen a tudatban s folyton átalakító befolyást gyakorolnak egymásra. Hogy pl. a németben a várható glitt, geglitten helyett gleitete, gegleitet jött létre, annak az az oka, hogy az ’erős’ gleiten ige a ‘gyönge’ leiten igéből származó leitete, geleitet alakokkal társult s ezeknek analógiájára (mintájára, hasonlóságára) alakult.

Az asszociációnak sajátságos alakja a proporcionális képzés. Ha két eltérő ragozású szónak néhány alakja egyforma, akkor az ellenkező alakok analógiájára az eltérő alakok is hasonlókká válnak. Mivel pl. a ‘gyönge’ fragen és az ‘erős’ tragen (v. schlagen) ragozásában néhány alak hasonló (pl. frage: trage, fragen: tragen), azért a ‘szabályos’ gyönge fragst, fragt, fragte, gefragt alakok mellett az erős trägst, trägt, trug, getragen alakok mintájára ‘szabálytalan’ erős frägst, frägt, frug, gefragen alakok keletkeztek.

A folyamatot a következő analógiás proporció (aránylat) fejezi ki:

ich trage: ich trug = ich frage: ich frug.

Egy másik sajátságos alakja az asszociációnak az alak-keveredés (kontamináció). Ha két szó igen szorosan van társulva, úgyhogy az egyik okvetetlenül és azonnal felidézi a másikat, akkor a beszédszervek egyidejűleg két különböző mozgás elvégzésére kapnak parancsot s miközben mind a két parancsot teljesíteni akarják, keverék-alakot produkálnak, amely mind a két létesítendő szótól eltér, de mind a kettőnek bizonyos hangelemeit magában foglalja. Ha pl. valaki a pirkad szó kiejtésekor a pitymallik szóra gondol, az eredmény ez lehet: pirkallik (Bars m.). Eszerint pirkallik < pirkad + pitymallik.

Az analógiás újképzések három csoportba oszthatók – aszerint, amint a jelentésen, a nyelvtani funkción vagy véletlen hangzáson alapulnak.

1. Jelentésen alapuló analógiás újképzések

Azonos vagy hasonló értelmű szavak könnyen befolyásolhatják egymást. Ide tartoznak oly keverék-alakok, mint n. sich befindlich < sich befindend + befindlich, doppelt < doppel + gedoppelt, anbetrifft < anbelangt + betrifft, Überwägung < Überlegung + Erwägung, Mansch < Mann + Mensch; – a. begincement < beginning + commencement; – késői népies lat. grassus (fr. gras) < grossus + crassus ‘vastag’, refūsāre (fr. refuser) < refūtāre + recūsāre. – Ide vonható a nyelvtani nem gyakori megváltozása is. A lat. aestās ‘nyár’ pl. nőnemű, de a neki megfelelő fr. été hímneművé vált, mert a többi fr. évszak-nevek (printemps, automne, hiver) hímneműek.

Ellentétes értelmű szavak szintén hatással vannak egymásra. A n. nachts (die Nacht!) az ellentétes jelentésű tags (der Tag!) hatása alatt jutott -s eleméhez. A fr. la nuit < lat. nox ‘éj’ nőnemű, de az összetett le minuit < lat. media nox ’éjfél’ hímneművé lett az ellentétes értelmű le midi < lat. medius diēs ‘dél’ hatása alatt. A lat. gravis ‘nehéz’ (ol. grave) levis ‘könnyű’ befolyása alatt grevis lett, miből ol. greve, fr. grief. A lat. reddere ’visszaadni’ a prendere ‘elvenni’ hatása alatt a rendere alakot vette fel, amiből ol. rendere, fr. rendre.

Párosával vagy sorokban előforduló szók is gyakran hatnak egymásra. Az ol. trio a duo analógiája; a sp. cinco ‘5’ a cuatro ‘4’ szó után igazodott (v. ö. ol. cinque: quattro); a p. hašt ‘8’ (e. h. * ašt, v. ö. ó-p. ašta) a haft ‘7’ szó hatása alá került; az idg. nyelvekben ‘9’ n, ‘10’ d hanggal kezdődött (v. ö. fr. neuf, dix), a szláv nyelvekben ‘9’ is d kezdetű, pl. cs. devět, a ‘10’ hatása alatt (v. ö. cs. deset); a németben elég gyakori ölf (elf h.) a zwölf analógiája stb.

A jelentés rokonsága mellett az alaki hasonlóság is játszik szerepet – jelesül a ragozásban, de egyebütt is. Az analógia eredménye a ragozás terén az, hogy a hagyományozott ‘rendhagyó’ alakok kiküszöbölődnek s a ragozási paradigma egyöntetűbbé válik. Igen sok példát nyújt az igeragozás. A német ‘erős’ igeragozásban a jelentőmódú jelen idő egyes 2. és 3. személyében jelentkező hangzóváltozás (pl. trage: trägst, trägt és sehe: siehst, sieht) régebben sokkal gyakoribb volt (pl. komme: kömmst, fliege: fleugst, krieche: kreuchst és schere:

schierst, pflege: pfliegst), ma már jórészt kiegyenlítődött (pl. komme: kommst, kommt és pflege: pflegst, pflegt), ami a jelen idő többi személyeinek hatása. A régi németségben a félmúlt többes számában is sokszor más volt a tőhangzó, mint az egyesben, v. ö. starb: sturben, half: hulfen, sang: sungen; a mai németben itt is kiegyenlítődés állott be az egyes szám hatása alatt: starben, halfen, sangen. A régi különbség emléke még (ward:) wurden és (sang:) sungen – e szólásban: Wie die Alten sungen, so zwitschern die Jungen. A félmúlt többesében s a múlt idejű melléknévi igenévben a tővégi mássalhangzó is sokszor más volt, mint a félmúlt egyes számában és a jelen időben (‘grammatischer Wechsel’), v. ö. kfn. gedīhe gedēch: gedigen gedigen, zīhe zēch: zigen gezigen, mīde meit: miten gemiten, slahe sluoc: sluogen gislagen, kiuse kōs: kurn gekorn, vriuse vrōs: vrurn gevrorn stb. A régi különbség maradványai még: a gediegen melléknév (de a gediehen igenév kiegyenlítődött), a ziehe jelen idő (de zog analógia: kfn. zöch), kiese (de kor a többes szám analógiája) stb. Az ó-franciában még j’aime: nous amons, je treuve: nous trouvons járta, ma már j’aime: nous aimons, je trouve: nous trouvons. A ‘vagyok’ jelentésű ige jelen ideje a latinban még ilyen volt: sum, es, est, sumus, estis, sunt, az olaszban már ilyen: sono, sei, è, siamo, siete, sono – tehát míg a latinban még három e kezdetű alak volt, az olaszban már csak egy van. – A névszói ragozásban is egész sereg példa van az alaki kiegyenlítődésre. A közép-felnémetben hōher, rūher mellett hōch, rūch állott, a mai németben hoher mellett még hoch áll, de rauher mellett rauh – e h. rauch, amely már csak összetételekben kerül elő (Rauch-werk, Rauch-handel). A mai franciában az l végű szók a többes szám jele előtt u hangzót tüntetnek fel (cheval: chevaux), de a régi baux, hosteux, rossignoux stb. helyett ma bals, hôtels, rossignols stb. járja az egyes szám analógiájára.

A szóképzés terén is gyakori a kiegyenlítődés. A kfn. vergülden v. vergulden és guldīn, a golt ‘arany’ szó származékai, a mai németben a Gold alapszó hatása alatt így hangzanak: vergolden és golden (de még Gulden!). A közép-felnémetben az igehatározó sokszor az umlaut hiánya által van megkülönböztetve a megfelelő melléknévtől, v. ö. ange: enge, vaste: veste, trâge: traege, schône: schoene, suoze: süeze stb. Ez a különbség manapság már csak a fast: fest és schon: schön szópárokban van meg, amelyeknek összetartozásáról a nyelvtudat mit sem tud, egyébként az analógia megszüntette az igehatározó és a melléknév közötti különbséget. Az angolban sok ige oly hangalkatú, mint főnévi alapszava – éspedig azért, mert az egyik szó, rendesen a főnév, hatással volt a másikra, v. ö. pl. the hunger: to hunger, ellenben óa. hunger ’éhség’: hyngr(i)an ‘éhezni’.

2. Nyelvtani funkción alapuló újképzések

Egyforma funkciójú alakok, pl. különböző képzésű múlt idők, genitivusok stb., gyakran társulnak s befolyásolják egymást. A kiegyenlítődés eredménye itt az, hogy az egyforma funkciót jelölő szódarabok, a végzetek és ragok, egyforma hangzásúak lesznek. Minden nyelvben megvan az a tudattalan törekvés, hogy ugyanazon funkció ugyanazon hangelemekkel legyen kifejezve.

Sok példát nyújt az igeragozás. A germán nyelvekben a ‘gyönge’ ragozású igealakok mindinkább elharapóznak az ‘erős’ alakok rovására. Így pl. a n. bellen ige a közép-felnémetben még erős ragozású volt (ball, bullen, gebollen) s erős alakjai még 18. századbeli költőknél is előkerülnek (pl. Goethénél: billt, bolt), de már a 17. század végén vannak gyönge alakjai (bellete, gebellet) s manapság egész ragozása gyönge. Erős igék voltak még többek között: spannen (kfn. spien, gespannen), spalten (kfn. spielt, gespalten, ez utóbbi még ma is), falten (kfn. vielt, gevalten, még ma is: mit gefaltenen Händen). Egyes esetekben még tart a küzdelem. Így backen múltja backte és buk (kfn. buoch); pflegen fő alakjai rendesen pflegte, gepflegt (már kfn. pflegete, gepfleget), de olykor még pflog, gepflogen (kfn. pflac, gepflegen, gepflogen). Analógiás elharapózáson alapul az a jelenség, hogy a mai németben az egyes 2. személy ragja mindig -st: du gibst, du gabst stb. Az ó-felnémetben még csak néhány ilyen alak volt: weist, kanst, muost, gitarst ‘wagst’ és bist; ellenben a mai gibst, gabst helyett ilyen alakok voltak: gibis, gābi (kfn. gaebe). Hogyan harapózott el az -st? Az ó-felnémetben voltak oly szókapcsolatok, mint weistu, kanstu, bistu < weist tu, kanst tu, bist tu, amelyekben a tu a 2. személyű névmás (thu, du). Mivel tehát weistu tkp. weist tu volt, azért a gibis tu szókapcsolatot is így elemezték: gibist tu. Az így támadt -st először a jelenben harapózott el (már ófn. gibist, kfn. gibest), aztán a múltban is (n. gabst). – Az olaszban az imperfetto egyes 1. személye nemrégen még -a végű volt: cantava (< lat. cantābam), ma -o végű: cantavo – a canto presente hatása alatt.

Hasonló kiegyenlítődések vannak a névszói ragozás terén. A németben az umlaut (hanglágyulás) eredetileg csak i-tövű főnevek többesében jelentkezett (v. ö. ófn. gast: gesti < gasti, ellenben fater: fatera), de miután a többes szám hordozójának kezdték érezni, felette elharapózott, v. ö. Väter, Sättel, Böcke: kfn. veter(e), setel(e), böcke és vater(e), satel(e), bocke; Träume, Bäume, Frösche, Köche: kfn. troume, boume, frosche, koche;

szójárásokban Täge, Brünnen, Wässer is van már, az irodalmi nyelvben még Tage, Brunnen, Wasser, de már Mineral-wässer. A németben az -er (ófn. -ir) valamikor csak néhány semlegesnemű szó többesragja volt (v. ö. Lämmer, Kälber < kfn. lember, kelber < ófn. lembir, kelbir), de a mai németben hímnemű szókra is átment, v. ö. Geister, Leiber, Wälder, Würmer stb. (kfn. geister és geiste, lībe, walde v. welde, würme). Az angolban az -s többesrag csaknem egyeduralomra vergődött, amennyiben vagy régi ragtalan többesekhez függedt, pl. year: years, word: words (óa. gēr: gēr, word: word), vagy pedig régi egyes számokhoz járult, v. ö. Cow: cows, book: books (óa. cū: cy, bōc: bēc). A genitivusi -s rag az angolban és a németben szintén nagyon elharapózott, v. ö. a. father’s (óa. faederes és faeder), n. Vaters, Hahnes (kfn. vater(e)s és vater, hanen, ófn. fater, hanen és hanin) stb., sőt átment a nőnemre is, v. ö. a. mother’s (óa. mōdor), n. Mutters Geburts-tag, Bertas, Liebes-handel stb. A németben a genitivusi igehatározók (falls, flugs) -s eleme szintén kiterjedt, v. ö. jenseits, anderseits (kfn. jensīt, andersīt), allerdings (kfn. aller dinge) stb.

3. Hangzáson alapuló újképzések

Egyforma hangzású szók, ha egyébként semmi közük is egymáshoz, hébe-hóba szintén befolyással lehetnek egymásra. Így pl. az eredetileg gyönge n. fragen ige csakis azért vált erős ragozásúvá (frägst, frägt, frug, gefragen), mert egyes alakjai (frage, fraget, fragen) oly hangzásúak voltak, mint az erős ragozású tragen v. schlagen megfelelő alakjai (l. föntebb).

Ide tartoznak a ‘nép-etimológiák’ – többé-kevésbé tudattalan, naiv, nem ritkán igen mulatságos szófejtések. Többé-kevésbé értetlen, jobbára idegen eredetű szavak, hasonló hangzású ismeretes szavakhoz alkalmazkodnak, minek folytán az a megnyugtató látszat keletkezik, hogy most már ‘érthetőek’. Így lett a lat. (Polyanthes) tuberosa növénynév a magyar nép ajkán tubarózsa, a lat. arnica árnyékfű, a n. Liechtenstein (= lichtnštān) Lik Istvįn. A g. argemōnē, egy mákféle növény, a latinban az agrimōnia alakot vette föl, mert így a honi ager ‘szántóföld’ s agricola ‘földműves’ szavakra emlékeztetett; a lat. agrimōnia további eltorzulásai a n. Ackermennig, Ackermännchen (v. ö. Acker, Mennig, Männchen) s a fr. aigremoine (v. ö. aigre ‘savanyú’ és moine ‘barát’). A lat. unguentum Neapolitanum ‘nápolyi kenőcs’ nevű patikaszer a német nép ajkán umg(e)wend(e)ter Napoleon. A németben az ófr. arbaleste (< közép-lat. arbalista < lat. arcuballista ‘íves hajító-gép’) úgy lép fel, mint Armbrust (v. ö. Arm és Brust), a fr. planchette mint Blankscheit (v. ö. blank és Scheit), a fr. bigot mint bigott (v. ö. Gott). A hollandiban az indián hamuka úgy jelentkezik, mint hangmat (v. ö. hangen ‘függni’ és mat ‘gyékény’) s a n. Skandal mint schandaal (v. ö. schande). A lat. asparagus ‘spárga’ az angolban sparrow-gras, tkp. ‘veréb-fű’. – Meghonosodott idegen szavak is ki vannak téve a népetimológiának. A n. kunterbunt (‘tarka-barka’, eredetileg ‘sok-hangú’) a Kontra-punkt (< közép-lat. contrapunctum) szó átalakítása. A kfn. Mīlān (< ol. Milano) mai alakja Mailand, a kfn. velīs (< fr. valise) ma Felleisen, a kfn. tromedār (< lat. dromedārius) Trampeltier (v. ö. Trampel, trampeln). – A gyermeknyelvben is vannak nép-etimológiák, pl. Esztaurant e h. Restaurant (v. ö. essen), Albuch e h. Album (v. ö. Buch).

De tősgyökeres honi szavak is átalakulhatnak nép-etimológia útján. A m. hagymáz (< hagy-máz) tájnyelvileg hagymás betegség. A n. Friedhof nem ‘Friedens-Hof, hanem ‘eingefriedigter Ort’ (v. ö. kfn. wrīde ‘Einfriedigung’); bleuen (bläuen, blauen) nem ‘kékre verni’ (v. ö. blau), hanem az átalakított kfn. bliuwen ‘verni’; Grasmücke ‘poszáta, papfülemüle’ nem Gras-mücke, hanem Gras-smücke ‘Gras-schlüpferin’ (v. ö. schmiegen); Hebamme nem hebe és Amme összetétele, hanem < ófn. hev(i)anna; Maulwurf (kfn. molt-werf) nem ‘Maul-werfer’, hanem ‘Erd-werfer’ (v. ö. kfn. molte ‘Erde’); Murmeltier nem ‘mormogó állat’, hanem az átalakított kfn. murmendīn < ófn. murmentī, murmuntī (< lat. mūs, ill. mūrem montis ‘hegyi egér’); Sünd-flut nem ‘Sünden-flut’ noha sünden-fluot régi (13. sz.), hanem Sind-flut (Luther), sind-ftuot < kfn. sin(t)-vluot < ófn. sin(t)-fluot ‘grosze, allgemeine Flut’ (v. ö. Sin-grün ’Immergrün’); Windsbraut nem ‘Winds-Braut’, hanem < kfn. windes sprout; Wetterleuchten nem ’Wetter-Leuchten’, hanem ‘Wetter-spiel’ (v. ö. kfn. leichen ‘tanzen, hüpfen’); Wahn-witz, Wahn-sinn első tagja nem a Wahn főnév, hanem a kfn. és ófn. wan ‘mangelnd, leer’ melléknév; blut-arm első tagja nem a Blut főnév, hanem a blutt ‘blosz’ melléknév; Blut-igel második tagja nem Igel, hanem kfn. egel(e) ‘pióca’. – A lat. luscinia, lusciniola ‘fülemüle’ szóban a nép valószínűleg a luscus ‘kancsal, rövidlátó’ szó értelmét érezte, s mivel ezzel természetesen nem volt megelégedve, más szavakkal (pl. rōs ‘harmat’, russus ‘vörös’ stb.) hozta kapcsolatba s így megteremtette a népies lat. rusciniolus szót. Ennek reflexe a fr. rossignol és az ó-sp. rosignol, ez utóbbié pedig, újabb nép-etimológiával, a mai sp. ruiseñor (v. ö. Ruy és señor ‘úr’).

A fölsorolt és más esetekben az etimologizáló (szófejtő, szómagyarázó) törekvés többé-kevésbé tudattalan

és szándéktalan. De vannak teljesen önkényes hangtársításon alapuló, egészen tudatos átalakítások és szándékos elcsavarások is – az élc és gúny szülöttei. Az Armagnaken (fr. Armagnacs) nevű hírhedt fosztogató zsoldosok a 15. században a német nép ajkán az arme Gecken névhez jutottak s a Reichsarmee a hétéves háborúban Reiszausarmee lett. A katolikusoknál Luther annak idején közönségesen Luder volt, a protestánsok viszont a jezsuiták (Jesuiten) számára Jesuwider (dem Jesu zuwider) nevet találták ki. Régibb prédikátorok és írók műveiben a Bischöfe Beisz-schafe (mert a rájuk bízott nyájat, a népet, harapják), a melancholisch maulhän(g)kolisch, a seraphisch sehr affisch. Hasonló eltorzítások a mai németben ratte(n)kahl, ratzekahl < radikal, Lappländer ‘rongyos ember’ (v. ö. Lappen ‘rongy’), von Greifswald sein ‘tolvajkodni’ (v. ö. greifen); az angolban sober water ‘józan víz’ < soda-water; a franciában traîne-moi ‘húzz engem!’ < tramway, Nicodème < nigaud ‘tökfilkó’, venir de Cracovie < craquer. – Ide valók oly indulatszók is, mint n. Potz (Potz Wetter, Potz Blitz, Potz tausend) < Gott(e)s, Jemine < Jesu Domine, Sapperment < Sakrament, Sapperlot < Sackerlot < fr. sacré nom (de Dieu), verflixt < verflucht, Deibel és Deichsel < Teufel; fr. morbleu, régebben morbieu < mort (de) Dieu stb.

Az egyforma hangzáson alapuló asszociáció folytán a szavak hanganyaga megfogyatkozhat. A közép-a. pes ‘borsó’ (> óa. pise) oly többes számú alakokkal társult, mint tree-s ‘fák’, cow-s ‘tehenek’, minek folytán a tőhöz hozzátartozó -s elemét többes ragnak fogták föl s az s nélküli pea egyes számú alakot teremtették. Hasonló eredetűek: a. marquee < fr. marquise, a. cherry < óa. čiris, a. riddle < közép-a. redels. A tőhöz tartozó s elem nem veszett ugyan el, de a többes szám jelévé lett a következő szókban: a. alms < lat.-g. eleēmosyna, a. riches < fr. richesse. – Egyes esetekben a szónak elülső része csonkul meg. A m. zászló szó népies alakja ászló, mert a névelős a zászló kapcsolatot oly kapcsolatok alapján, mint az asztal, így elemezték: az ászló. Az a. apprentice mellett álló prentice ‘inas, tanonc’ úgy keletkezett, hogy az előbbi szót úgy fogták föl, mintha határozatlan névelős kapcsolat lett volna (a-pprentice: a premium). A p. lazvard ‘lazúrszerű’ szó l- elemét a román nyelvekben határozott névelőnek érezték (l’azvard: ol. l’amico, fr. l’ami), miért is l- nélküli alakok keletkeztek belőle: ol. azurro, fr. azur. Hasonló úton keletkezett az ol. usignuolo < lusignuolo és ol. avello < lat. labellum. Az a. apron ‘kötény’ a közép-a. napron szóból keletkezett, amennyiben az a napron kapcsolatot oly kapcsolatok nyomán, mint an apple, így elemezték: an apron. Épp így keletkezett az a. auger és adder < közép.-a. nauger és nadder. A fr. mie a m’amie kapcsolatból támadt, amelyet ma mère stb. alapján így fogtak fel: ma mie. A franciában a régi l’Aguyenne (Aquitānia) úgy lép fel, mint la Guyenne, az olaszban l’Apuglia (< lat. Apūlia) mint la Puglia. Az ol. Teramo a régibb Interamo (< lat. Interamna) helységnévből keletkezett, amelyet in Trieste stb. alapján így értelmeztek: in Teramo.

Ugyancsak a hangzás egyformaságán alapuló asszociáció útján a szótest gyarapodhatih is. A fr. lierre nem más, mint a határozott névelővel (l’) ellátott ó-fr. hierre (< lat. hedera). A n. tájnyelvi Nast e kapcsolatból keletkezett: ‘n Ast (< ein Ast). Az új-g. hēskiį (= iskiį) ‘árnyék’ < ó-g. hē skiį ‘az árnyék’.

Ugyanezen folyamat útján új képzők is keletkezhetnek – régi képzőknek bővebb hanganyagú alakjai. Így pl. a m. homlok-zat, szó-zat szavak -zat képzője oly képzésekből van elvonva, mint alapz-at, irányz-at, amelyek -z végű igékből (alapoz, irányoz) -at képzővel vannak alkotva. A n. Tisch-ler, Künst-ler szók -ler képzője oly képzésekből indult ki, mint Sattl-er, Gürtl-er (Sattel, Gürtel). A n. Schaff-ner, Bild-ner szók -ner képzője oly képzésekből van elvonva, mint Wagn-er (Wagen), a Jüng-ling szó -ling képzője olyan -ing képzős szavakból, mint ófn. edil-ing ‘előkelő ember’ (edili ‘edel’). A n. Bitter-keit, Geistlich-keit szók -keit képzője úgy keletkezett, hogy a Gott-heit, Frei-heit szavak -heit képzője kfn. -c (= -k) végű melléknevekhez járult, v. ö. pl. kfn. heilec-heit, ēwic-heit = heilekeit, ēwikeit. Mikor aztán az ilyen képzésű Wahrhaftig-keit szót a wahrhaft melléknévvel hozták vonatkozásba, megint egy új képző keletkezett: a Fest-igkeit, Leicht-igkeit szavak -igkeit képzője. – A franciában oly -ie képzős szavakból, mint boulanger-ie, -erie képző van elvonva, v. ö. diabl-erie, gamin-erie (diable, gamin) stb.

β) Hangváltozás

A hangváltozás fogalma. – Feltételes és feltétlen hangváltozás. – Ugró és lassú hangváltozás. – A hangváltozások oka. – A hangtörvény és értelmezése.

A szavak átalakulásának oka az asszociáción kívül még az, hogy a hangok hagyományos kiejtése idők folyamán megváltozik. Így pl. ófn. gasti még az ó-felnémetben úgy jelentkezik, mint gesti, a közép-felnémetben mint geste, a mai németben mint Gäste; ófn. scrīban, a közép-felnémetben schrīben, ma schreiben. Az ilyen változási folyamat eredménye a hangváltozás nevet viseli, de voltaképpen a kiejtésváltozás nevet viselhetné. A hangváltozások lehetnek feltételesek és feltétlenek.

1. A feltételes hangváltozások bizonyos feltételektől függnek, aminők a szó hangsúlya, a beszéd tempója, a hangok helyzete, elsősorban a szónak többi hangjai.

Érintkező hangok gyakran kiegyenlítődnek, amennyiben a beszédszervek maguktól igyekeznek őket ugyanazon a helyen, tehát lehetőleg kevés mozgással létrehozni. Ily kiegyenlítődés a hasonulás (asszimiláció). Így a n. angenehm szóban az első foghangú n a rákövetkező ‘torokhangú’ g miatt torokhangúvá lett; a n. haben = hā-bm szóban a foghangú n az előtte álló ajakhangú b miatt mint ajakhangú m lép fel. A hasonulás lehet hátra- és előreható (regresszív és progresszív) – aszerint, amint az indukált (elváltozott) hang előbb áll (angenehm) vagy hátrább (haben). A hasonulás továbbá lehet teljes és részleges, v. ö. ol. otto, cattivo < lat. octō, captīvus és n. empfangen, kfn. empfāhen < kfn. ent-fāhen (az orrhangú n ajakhangú m lett, de orrhangú maradt).

Nem-érintkező hangok is hasonulhatnak – szintén hátra- vagy előreható irányban, amennyiben t. i. egy hang képzete kelleténél korábban jelentkezik vagy pedig megmarad azután is, hogy a beszédszervek már a következő hangokat akarják létesíteni, v. ö. fr. chercher < ófr. cercher és ófn. piligrīm < késő-lat. pelegrīnus ‘zarándok’. Egymástól távoleső magánhangzók is hasonulhatnak, v. ö. lat. homo < ó-lat. hemo, fr. carnaval < ol. carnevale. Regresszív magánhangzó-hasonulás egy nézet szerint a n. umlaut is, t. i. a tőszótag hangzójának alkalmazkodása a következő szótagban álló i hangzóhoz, v. ö. n. Gäste, kfn. geste, ófn. gesti < ófn. gasti. – Regresszív hasonulás útján új hangok és hangcsoportok létesülhetnek. Így az ol. eglino ‘ők’ a Dantenál még előkerülő egli (< lat. illī) szóból keletkezett – oly kapcsolatokban, mint eglino amano. Hasonló módon jöttek létre oly német tájnyelvi alakok, mint obst, wennst – oly kapcsolatokban, mint obst du gehst, wennst du willst.

A hasonulás ellentéte az elhasonulás (disszimiláció). Két egymásra következő egyforma vagy hasonló hang ejtése olykor nehézséget okozhat, amelyet úgy hárítanak el, hogy az egyik hangot másképpen ejtik. Az elhasonulás is hátra- vagy előreható, v. ö. késő-lat. pelegrīnus < lat. peregrīnus ‘külföldi, idegen’, fr. nappe < lat. mappa, n. Kartoffel < Tartuffel (< ol. tartufolo) és ol. Mercole-dì < Mercore-dì (fr. mercredi), ófn. murmulōn < murmurōn. Elhasonulás útján hangok veszhetnek el, v. ö. n. fodern < fordern, Pfennig < Pfenning, ol. propio < proprio. Elveszhetnek egész szótagok is (haplologia), v. ö. ófn. swibogo < *swibi-bogo ‘Schwebe-bogen’, n. elend < ófn. éli-lenti, ol. calendimaggio < calende di maggio ‘május elseje’, lat. tragicōmoedia (fr. tragicomédie) < tragico-cōmoedia, lat. īdōlatrīa (fr. idolâtrie) < īdōlo-latrīa, a. eighteen < óa. eahta-tīene ‘18’.

2. A feltétlen (spontán) hangváltozások ‘feltétlenül’, azaz hangsúlytól, beszéd-tempótól, helyzettől, más hangoktól függetlenül következnek be s így, látszólag legalább, a beszélők szabad önkényén alapulnak. Így pl. a lat. ū a franciában minden körülmények közt mint ü lép fel, v. ö. fr. fumer, mur < lat. fūmāre, mūrus; a p- kezdetű lat. kölcsönszók a németben mindig pf- kezdetűek, pl. n. Pforte, Pfahl < lat. porta, pālus; ellenben p- kezdetű lat. (és román) ősrokon szók a németben s minden germán nyelvben f- kezdetűek, pl. n. Vater (ófn. fater), a. father, d. fader, svéd fader: lat. pater (ol. padre, fr. père).

A feltételes és féltétlen hangváltozások megkülönböztetése nem gyakorlati értékű, mert az utóbbiak sokkal ritkábbak, minélfogva két igen egyenlőtlen csoport áll elő. A megkülönböztetés elméletileg sem sokat ér, mert az egyes hang fogalmán alapul, amelynek határa a hangkapcsolat felé nem áthághatatlan. Így a ph aspiráta úgy is fogható fel, mint egyes hang (t. i. mint lehelettel végződő p), de úgy is, mint hangkapcsolat (t. i. mint p + h), s ehhez képest az f < ph hangváltozás (pl. új-g. féro < ó-g. phérō ‘viszek’) feltétlennek meg feltételesnek is mondható. Aszerint, amint a hangsúlyt a hang mivoltához tartozónak gondoljuk vagy nem, a hangsúlyos magánhangzók változásai is feltétlenek vagy feltételesek. Eszerint oly hangváltozások, mint ol. uo, sp. ue < lat. hangsúlyos o (pl. ol. nuovo, buono, sp. nuevo, bueno < lat. novus ‘új’, bonus ‘jó’) vagy n. ei, au < kfn. ī, ū (pl. n. mein Haus < kfn. mīn hūs), feltétlenek vagy feltételesek. Idők folyamán kétségkívül mind több és több ‘feltétlen’ hangváltozás feltételesnek fog bizonyulni – abban az arányban természetesen, amelyben a hangváltozások okai ismeretesek lesznek, s valamikor remélhetőleg egyáltalában nem is lesz többé ’feltétlen’ hangváltozás, amely elnevezés tkp. csak burkolt kifejezése annak, hogy egyes hangváltozások okait nem ismerjük, s egyébként is értelmetlen velejében, mert feltétel (ok) nélkül nincs változás.

A hangváltozások az esetek bizonyos kis hányadában átmenet nélküli hirtelen ugrások (hangcserék). Ilyenek egyes esetekben az érintkező hangok hasonulásai, pl. oláh patru < lat. quattuor ‘4’; – továbbá a nem érintkező hangok hasonulásai és elhasonulásai, pl. ófn. piligrīm < közép-lat. pelegrīnus (n a távoleső p hatása alatt m lett) és közép-lat. pelegrīnus < lat. peregrīnus (az első r a második távoleső r hatása alatt l lett); – aztán valamennyi

haplologia, pl. n. elend < ófn. éli-lenti; – végül valamennyi hangátvetés (metathesis), pl. m. kalán < kanál, teher < tereh, ófn. erila ‘Erle’ < elira ‘Eller’, fr. étincelle < népies lat. *stincilla < lat. scintilla, sp. milagro < lat. mīrāculum. Mindezen esetekben az új hang artikulációja oly messze esik a régitől, hogy a változás csak mintegy hirtelen ugrással mehet végbe. Így pl. az ófn. piligrīm m eleme s a közép-lat. pelegrīnus n eleme közt nem voltak lassú átmeneti fokozatok, hanem az m egyszerre az n helyébe lépett. Ily hirtelen hangcsere azonban kivételes jellegű s oly benyomást tesz, mint egy ismétlődő s többé-kevésbé általánosuló nyelvbotlás. Az ‘ugró’ hangváltozás tényleg nem terjed ki az egész nyelvanyagra, hanem csak egyes szókra, s ezért olyan ‘szórványos’, véletlen és ingadozó jellegű – éppen úgy, mint egy nyelvhiba, amely egy következő alkalommal elkerülhető. Hogy a hangcserék mégis elég gyakoriak, annak az az oka, hogy bizonyos nyelvhibák igen könnyen, sőt akaratunk ellenére is elkövethetők. Bizonyítják ezt többek között az ismert nyelvtörő tréfás mondások, mint pl. sós húst sütsz, kis szűcs?, der Kutscher putzt den Postkutschkasten, Fischers Fritz frisst frische Fische.

A hangváltozások azonban az esetek óriási többségében lassan lejátszódó, átmeneti fokozatokkal áthidalt folyamatok. Így az ófn. gesti < gasti esetében a nyelv az a állásából lassankint a nyílt e, majd a zárt e állásába emelkedett; a n. Haus < kfn. hūs esetében az átmeneti alakok a következők voltak: hūs, *huus, *hous, haus. A folyamat megértéséhez tudni kell, hogy a hangképzéshez szükséges mozgás- és hangérzetek nem jutnak világosan a tudatba, hogy tehát a hangokat világos tudat nélkül képezzük és fogjuk fel. Az ellenőrzés nem hiányzik teljesen, mert a szokott ejtéstől való eltérés rögtön feltűnik, de az ellenőrzés lehetősége csak addig terjed, ameddig a megkülönböztetés képessége. Ez pedig nem határtalan, holott a beszédszervek mozgásai (artikulációi) s az általuk létesült hangok igenis végtelen számúak. A hangváltozást éppen az teszi megfoghatóvá, hogy az egymástól igen kevéssé eltérő átmeneti hangoknak rendkívüli sokasága lehetséges. Vannak hangok, amelyek már eltérő módon vannak képezve s még mindig ugyanazt az akusztikai benyomást teszik, mert a kiejtés variabilitása igen szűk határok közt mozog s így észrevétlen marad. Ebből érthető az a különben érthetetlen tény, hogy a kiejtés megváltozik, anélkül hogy a beszélők sejtenék. A mozgás-érzet eleinte egy minimummal tolódik el s így a kiejtésbeli eltérés észrevehetetlen, egy következő alkalommal a mozgás-érzet újra eltolódik valamicskét s ezzel nagyobbodik az eltérés, mígnem utoljára a rendkívül apró és észrevehetetlen eltolódások összességéből lassankint észrevehető kiejtésbeli eltérés áll elő. Az itt vázolt folyamat tulajdonképpen a hangváltozás. A folyamat eredménye voltaképpen egy más szóval volna megjelölendő.

A hangváltozás folyamata tehát nagyban és egészben véve felette apró, szinte észrevehetetlen eltolódásoknak, egészen kicsiny átmeneti fokozatoknak hosszú sorozata. Baj volna, ha nem így volna: hirtelen, erőszakos hangváltozások folytán a szavak sokszor érthetetlenekké válnának. Az érthetőségre való tekintet tehát a hangváltozásnál, valamint általában minden nyelvi változásnál, szabályozó tényező.

Mi a hangváltozások oka? Ez a kérdés a legnehezebbek egyike a nyelvtudományban s ma sincs kielégítően megoldva.

Valamikor azt hitték, hogy a hangváltozások oka a törekvés a jó hangzásra (euphonia). Ez tévedés volt. A jóhangzás egészen relatív valami. Miért volna pl. a n. schwarz, mein, Haus jobb hangzású, mint a kfn. swarz, mīn, hūs? Ilyen törekvés, ilyen tudatos magatartás a hangokkal szemben egyébként egyáltalában nem konstatálható.

Ugyancsak régi vélemény az, hogy a hangváltozások oka a kényelemszeretet, a törekvés a kényelmes kiejtésre, azaz a beszédszervek munkájának megkönnyítésére. Ez a nézet sok oldalról ellenmondással találkozott, sokak szemében egészen elavult, de valójában jó adag igazság van benne, csak persze nem szabad azt hinni, hogy minden hangváltozás megmagyarázható vele, Határozottan erre az elvre utal a részleges és teljes hasonulás (pl. n. empfangen < *ent-fangen és ol. otto < lat. octō), valamint hangok és szótagok eltűnése (pl. n. Haupteil < Haupt-teil, Haupspasz < Haupt-spasz, Hauschlüssel < Haus-schlüssel, festellen < fest-stellen és lat. tragicōmoedia < tragico-cōmoedia). Könnyülés az is, ha zöngétlen zárhang zöngéssé válik (ol. padre lat. patrem), ha kettős magánhangzó egyszerűsödik (fr. l’or, égal < lat. aurum, aequālis), ha zárhangból réshang lesz (fr. nation < lat. nātiōnem, fr. cent < lat. centum, fr. chef < lat. caput). Való igaz, hogy hangváltozás útján gyakran keletkeznek kényelmetlenebb hangok, nehezebb hangkapcsolatok – így egyszerű magánhangzóból kettősek (ol. piede, fr. pied < lat. pedem, n. mein Haus < kfn. mīn hūs), zárhangokból affrikáták (n. Pforte < lat. porta), sőt olykor mássalhangzók ékelődnek be (fr. moindre < ó-fr. menre, fr. chambre < lat. cam(e)ra, n. eigentlich < kfn. eigenlīch). De új hang beékelődése nem mindig jelent nehézséget. Így a fr. moindre és chambre esetében a beszédszervek

ugyanazon mozgásokat végzik, mint *moinre és *chamre esetében, csak az ínyvitorla még az orrhangú n és m ejtése közben szorul a garat hátsó falához s így az orrüreg hamarább elzáródik, minélfogva b és d hangok keletkeznek, amelyek nemhogy megnehezítenék, hanem egyenesen megkönnyítik a kiejtést. Egyébként könnyű’ és nehéz’ felette relatív valami: ami ma vagy nekem nehéz, más időben vagy másoknak könnyű lehet. ‘Kényelemre törekvés’ helyett mindenesetre munkakönnyítésről vagy munkamegtakarításról kell beszélni – ‘törekvésről’ annál kevésbé, mert a kiejtés könnyebbülése elsősorban mechanikai szükségesség benyomását teszi.

A természeti és művelődési feltételek (éghajlat, légnyomás, talaj, életviszonyok) kétségkívül befolyással vannak a beszélők testi-lelki szervezetére, következőleg a beszédszervekre s tehát a kiejtésre is. Ha a beszédszervekben lassankint elváltozások állnak be, elgondolhatatlan, hogy a kiejtés ne változzék. A kultúra haladásával kétségkívül karöltve jár a lelki élmények gyorsulása, a képzetek gyorsabb játéka, s ezzel kapcsolatban fokozódik a nyelvi gyakorlat, gyorsul az artikuláció és a beszédtempó, módosul és változatosabbá válik a hangsúlyozás. De bármennyire valószínű, sőt elutasíthatatlan is a fizikai és kulturális tényezők befolyása, konkrét esetekben közvetlenül még nem volt kimutatható s módszeres anyaggyűjtésre eddig kísérlet sem történt.

Épp oly kétségtelen, hogy faj- és nép-keveredés, ill. nyelv-keveredés esetében egy idegen nyelv elsajátítása egy nép által nem maradhat következmények nélkül az illető idegen nyelv hangállományára: az átvevő nép az új nyelvet a maga régi nyelvének orgánum-állásával, a régi ajak-, állkapocs-, nyelv- és ínyvitorla-állással, a régi izomfeszültséggel stb. fogja ejteni, megtartja a régi artikulációs bázist (kiejtési alapot), hangsúlyt, tempót, szótagelválasztást stb., ami aztán lassú, de gyökeres változások forrásává lesz. Erre mutatna egy nézet szerint az, hogy a latin nyelv a különböző római provinciák bennszülött népeinek ajkán egész sereg neolatin (román) nyelvvé alakult át (l. II. A. a.). – Mindent persze a nép-, ill. nyelv-keveredéssel sem lehet megmagyarázni, mert a nyelvek a keveredési folyamat lejátszódása után is változnak s mert vannak nyelvek, amelyeknek beszélői sohasem keveredtek másnyelvű emberekkel. Mindamellett kétségtelen, hogy nyelvkeveredés esetében a hangállomány részben azért változik, mert a beszélők csak tökéletlenül tudják a hallott hangokat utánozni.

Az utánzás, ill. begyakorlás minden bizonnyal nagy szerepet játszik a nem-keveredett nyelvek hangváltozásaiban is. Az egyéni kiejtés, mint tudjuk, nem egészen állandó, hanem bizonyos határok közt ingadozik: a mozgás-érzetekben eleinte minimális eltolódások állnak be, úgyhogy a kiejtésbeli eltérések észre sem vehetők, de ha az eltolódások folyton ugyanazon irányúak, összességükből utoljára észrevehető különbség áll elő. Mindig persze ez a magyarázat sem állhat meg, mert nemigen lehet érteni, miért következnének be a minimális eltolódások mindig ugyanazon irányban. Mindamellett az esetek jókora hányadában minden bizonnyal a hagyományos kiejtés tökéletlen reprodukálása van a játékban. Új kiejtési alakok képzése az egyéntől, ill. korlátolt számú egyénektől indul ki. Az egyéni újítások esetleg mindvégig egyéniek maradnak s az egyénnel elmúlnak, de esetleg utánzásra találnak s egy nyelvi közösség nagyobb részére vagy egészére is kiterjednek. Hogy az utánzási mozgalom ugyanattól vagy az ifjabb nemzedéktől, tehát a felnőttektől vagy a gyermekektől indul-e ki, az vitás s eddig még el nem döntött kérdés (l. még alább: e.). Az új és a hagyományos kiejtési alakok egy ideig egymás mellett keverve kerülnek elő, míg végre az újak kiszorítják a régieket. – Mindez persze nincsen induktív módon kimutatva. De ha az utánzás az emberi társadalomban minden téren szemlátomást oly nagy szerepet játszik, hogyne nyilatkoznék meg a nyelv terén is?

Gondoltak végül arra is, hogy a hangváltozások voltaképpeni oka a kedélymozgalmak. Ebben is lesz valami. A kedélymozgalmak mindenesetre hozzájárulnak a normális kiejtés variálásához. Világosan mutatja ezt bizonyos rész-szócskák (pl. n. so, ja), névmások, felszólító-esetek, felkiáltások, parancsoló-módú igealakok stb. affektuózus hangsúlyozása, v. ö. pl. so lohnst du mir?, du hast es getan? Mivel persze a kedélymozgalmak az egyes embernél változnak s különböző egyéneknél igen különbözőek, fel kell tenni, hogy az ellenkező kedélymozgalmak általában egyensúlyban tartják egymást s csak kivételes esetekben gyakorolnak maradandó hatást a normális kiejtésre. De ilyen kivételes esetek valóban vannak. Ide való pl. a mássalhangzó-kettőzés bizonyos személynevekben és személynévszerű szavakban, v. ö. pl. lat. Juppiter < Jūpiter, cuppes < cūpes ‘nyalánk’ stb.

Arra a kérdésre tehát, hogy mi a hangváltozások oka, egységes és kielégítő felelet nincsen: csak többé-kevésbé különböző és problematikus feltevések vannak, amelyek inkább spekuláción, mint tények alapos kutatásán alapulnak. Mindamellett felette valószínű, hogy a hangváltozásoknak különböző okaik vannak: a

munkamegtakarítás, a fizikai és kulturális tényezők, a nyelvkeveredés, az utánzás, a kedélymozgalmak mind szerepelhetnek egy nyelv hanganyagának átalakításában – de hogy melyik mily mértékben, arra ez idő szerint nem tudunk felelni.

Ha valamely hangváltozás egy nyelvközösség egész területén utánzásra és elfogadásra talál, ha tehát általánossá lesz, akkor ‘hangtörvény’ (Lautgesetz, loi phonétique) a neve; Hangtörvény minden nyelvben igen sok van. Íme egynéhány: kfn. hangsúlyos ī és ū a mai németben mint ei és au lép fel, v. ö. n. mein Haus < kfn. mīn hūs; – lat. c (= k) e és i előtt az olaszban mint c (= tš), a franciában mint c (= s) jelentkezik, v. ö. ol. cingere, cento, fr. ceindre, cent < lat. cingere, centum; – lat. c (= k), a előtt a franciában mint ch (= š) lép fel, v. ö. fr. chanter, chef < lat. cantāre, caput.

A ‘hangtörvény’ kifejezés könnyen tévútra vihet. A hangtörvény nem fizikai értelemben veendő törvény, mert helyhez és időhöz van kötve. Így pl. régi ī a mai németben ei alakban lép fel (mein < kfn. mīn), de nem az olaszban (sentire, dire < lat. sentīre, dīcere), s újabb ī a németben sem (Biene, Wiese < kfn. bine, wise); – régi p a németben f lett (ófn. fater: lat. pater), de nem a románban (ol. padre, fr. père < lat. patrem), s későbbi p a németben sem (Pfund < lat. pondō, Poltron < fr. poltron). Abból tehát, hogy egy hang valahol valamikor elváltozott, nem következik, hogy mindenütt és mindenkor elváltozik. A hangtörvények tehát csak hangszabályok – de nem abban az értelemben, hogy megszabják, hogy valaminek történnie kell, hanem csak abban az értelemben, hogy konstatálják azt, ami valahol valamikor történt. A hangszabályok tapasztalati tételek, amelyek megállapítják, hogy egy hang valahol valamikor valamiképpen, tehát bizonyos területen, bizonyos időben, bizonyos módon, elváltozott – éspedig nem egy-két szóban, hanem mindenütt, ahol a feltételek (a szomszédos hangok, a hangsúly, a helyzet, a beszédtempó stb.) azonosak voltak.

A hangváltozás egyformasága, a hangfejlődés szabályossága, amelyet a hangtörvények kimondanak, csak ritkán abszolút: a hangszabályok alól tömérdek ‘kivétel’ van. A kivételek persze sokszor csak látszólagosak s azon alapulnak, hogy a feltételek, a hangok ejtési viszonyai, nem voltak egészen azonosak, hogy tehát valamelyik tényező hatását egy másik keresztezte. Igen nagy a kísérő hangok befolyása. Így pl. a lat. c (= k) a román nyelvekben az utána következő hangok természete szerint más-más módon folytatódik, v. ö. ol. credere, cantare, de cento, fr. croire, de chanter és cent < lat. crēdere, cantāre, centum; – régi t a mai németben mint d lép fel, pl. decken, drei: lat. tegere, trēs, de s, ch, f hangok után megmaradt, v. ö. ist, acht, Haft: lat. est, octō, captus. – Más a hangfejlődés a hangsúlyos és hangsúlytalan szótagokban, v. ö. lat. ago, de redigo < *réd-agō, locō, de illicō < *ķn-locō; fr. je dois < lat. dēbeo, de nous devons < lat. dēbēmus; ol. Firenze < lat. Flōréntia, de Fiorentino < lat. Flōrentinus; n. Weib < kfn. wīp, ófn. wīb, de n. weib-lich, kfn. wīp-lich < ófn. wīb-līh. A hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok váltakozásán alapul a germán ‘grammatischer Wechsel’, pl. n. Bruder: Vater (= g. phrātōr: patēr), ich ziehe: wir zogen, ich schneide: wir schnitten. – Másképpen fejlődnek a magánhangzók nyílt és zárt szótagokban, azaz ha szótag végén állnak, vagy ha mássalhangzó zárja a szótagot, v. ö. lat. cōnficio: cōnfectus < *cón-fa-cio: *cón-fac-tus ; fr. il. meurt: mort < lat. mo-rit(ur): mor-tuus; n. jagen (= jā-gen): Jagd. – Szó végén sokszor más sorsra jutnak a hangok, mint a szó testében. Így pl. a németben m a szótestben megmarad, a szó végén n lesz, v. ö. n. wir nahmen < ófn. nāmum. Szó végén hangok eltűnése is gyakori, v. ö. fr. il est, ils sont < lat. est, sunt; lat. cor, lac < *cord, *lact (genit, cord-is, lact-is).

Az itt említett fonetikai tényezőkön kívül az asszociációs működés is igen lényeges és kiterjedt mértékben zavarja a hangváltozások szabályosságát. Az ily úton előállott kivételek a már említett analógiás képzések (l. α). E képzéseknek a hangszabályoktól elütő hangalkata, mint tudjuk, azon alapul, hogy velük társult szavak befolyása alá kerültek s olyan hangalkatúakká váltak, mint ezek. Így a szóvégi m a németben n lett (Faden, Besen < Fadem, Besem), de megmaradt az Arm szóban, mert ez az Armes, Arme alakokkal volt asszociálódva, amelyekben m a szótestben védve volt; – a kfn. sturben, sungen többes alakok a mai németben a starb, sang egyes számú alakok hatása alatt starben, sangen alakban jelentkeznek, megfordítva: az egyes számú ward a többes számú wurden hatása alatt wurde lett; – a franciában a régi ai szabályszerűen mint nyílt e folytatódik (haine < ófr. haïne), ellenben megmaradt a trahir és haïr szavakban, amelyek az ir-végű infinitívusokkal (sentir, périr) társultak. – Az analógiás képzések és a hangváltozások meglehetősen különböznek egymástól. Az analógiás változásoknál oly fontos csoport-alakulatok a hangváltozásoknál nem játszanak szerepet: ha egy hang ejtése valamely szóban megváltozik, akkor minden más szóban is megváltozhat (amint pl. n. schwarz < kfn.

swarz, úgy n. Schwan, Schwanz, Schwert stb. is < kfn. swān, swanz, swert stb.). Míg továbbá az analógia hatása abban nyilvánul, hogy összetartozó alakok hangalkat tekintetében még inkább közelednek egymáshoz, addig a hangváltozás összetartozó alakokat szétkülöníthet, v. ö. n. Kalb: Kälber, wir ziehen: wir zogen; ófn. daz cold: demo golde, ih tih: in dih, sālig pin ; dū bist; firenzei ol. il cane ‘a kutya’: i hani ‘a kutyák’, sardiniai ol. sas cosas ‘a dolgok’: una gosa ‘egy dolog’, sos tempos ‘az idők’: su dempu ‘az idő’. A hangtörvények folyton őrlik-rágják a nyelvet s ha analógia nem volna, fatális szabályosságukkal egészen szétzilálnák és felbomlasztanák a grammatikai rendszert, a nyelvtani paradigmákat. A latin ā-igeragozásból a franciában a hangtörvények működése következtében eleinte nem kevesebb, mint három paradigma jött létre: 1. chant, chantes, chantet, chantons, chantez, chantent, 2. aim, aimes, aimet, amons, amez, aiment (tőhangzó-váltakozás!), 3. entre, entres, entret, entrons, entrez, entrent (az 1. személyben új rag!), de az analógia lassankint kiirtotta a különbségeket s manapság az 1. francia igeragozás megint egységes (tőváltakozás sehol s az 1. személyben mindenütt -e rag). Hogy hová vezethet a hangtörvények korlátlan uralma, mutatják a kelta nyelvek, amelyekben odáig jutott a dolog, hogy vannak ‘szavak’, amelyeknek egyáltalában nincsen hangtestük – valóságos szó-kísértetek, amelyeknek létezése csak az utánuk álló szavak kezdő hangjának módosulásából ismerhető fel, v. ö. ó-ír nī cheil ‘nem titkolja el azt’ < nī a ceil (a ceil ige az elveszett a ‘azt’ miatt veszi fel a cheil alakot). Az analógiás változás és a hangváltozás tehát bizonyos fokig ellentétben állanak egymással. Ezt az ellentétet valamikor úgy fogták fel, hogy az analógiás képzéseknél lélektani, a hangváltozásoknál tisztán mechanikai (élettani) tényezők működnek közre. Ez tévedés volt. Lélektani tényezők a hangváltozásoknál is szerepelnek s a különbség az analógiás változások és a hangváltozások között nem lényegbe vágó, csak fokozatbeli.

Vannak-e még másféle kivételek is a ‘hangtörvények’ alól – olyanok, amelyek nem az imént tárgyalt fonetikai és asszociatív tényezők hatása alatt keletkeztek? Egy igen elterjedt nézet szerint nincsenek. Az ú. n. ‘ifjúgrammatikai’ iskola Németországon a múlt század utolsó negyede óta a hangtörvények kivételnélkülisége elvét hirdette: minden hang (hangcsoport) ugyanazon hely- és időbeli határok között s ugyanazon feltételek alatt szükségképp kivétel nélkül egyformán fejlődik. A modern nyelvtudomány valóban jórészt éppen ezen elv hangsúlyozásának és kérlelhetetlen alkalmazásának köszönheti nagy haladását, de az elv elméleti jogosultsága egyáltalában nincs kimutatva. Az elv ugyanis azon a feltevésen alapul, hogy a hangváltozás tisztán mechanikai folyamat, ami pedig nem felel meg a tényeknek, mert a hangváltozások szabályossága is lélektani jelenség. A hangváltozások továbbá lassan-lassan, egyénről egyénre, egyik szóról a másikra terjednek s a ‘hangtörvény’ csak a végső eredményt foglalja össze, amelyet mindenféle ingadozások szaka előzhet meg. Egyes szavak különböző okokból kivonhatják magukat egy különben általános hangfejlődés alól. Minden nyelvben vannak egyes szavak és kifejezések, amelyek a gyakori használat következtében elveszítették eredeti jelentésüket, vagy a szituáció folytán annyira maguktól értetődnek, hogy a beszélők nem látják érdemesnek minden hangelemük pontos kiejtésével törődni, minélfogva többé-kevésbbé hanyagul ejtik, összevonják, megrövidítik őket. Ilyenek egyes indulatszók, felkiáltások, pl. n. naus! nnaus! < hinaus!, sackerlot! < fr. sacré nom (de Dieu)!, fr. ppa vre < ce n’est pas vrai!; – üdvözlések, köszönésformák, udvarias szólások (façon de parler), pl. m. ‘csés jóestét! jójcakát!, n. ntach! < guten Tag!, namt! < guten Abend!, fr. sple, sjuple < s’il vous plaît; – címzések, megszólítások, pl. ol. monna< madonna, sp. usted < vuestra merced, fr. msjö < monsieur < mon seigneur, a. miss < mistress; – személyneveknek rövidített becéző alakjai, pl. n. Lene < Helene; Lore, Leonore < Eleonore; Elise, Else és Lise, Lisbeth < Elisabeth; a. Elisa, Eliza, Elisha és Betha, Betsey < Elisabeth, Elizabeth; n. John, Jan és Hannes, Hans, Hansel < Johannes; Jack, Jock, Jockel és Kob, Köbi, Köbel < Jakob; – igen általános jelentésű és tartalmú igék, jelesül az ú. n. segédigék, pl. a. aim < I am, juv < you have. Az angol népies nyelvben hemzsegnek oly megcsonkított szók, mint bus < omnibus, Jap < Japanese stb., egyesek kezdenek behatolni a közbeszédbe, sőt némelyek, mint cab < cabriolet, mob < mobile (vulgus) stb., már csaknem egészen kiszorították a teljes alakokat.

Elméletileg tehát a hangtörvények kivételnélkülisége nincs kimutatva s nem is mutatható ki, sohasem volt s ma sincsen általánosan elismerve axiómának, de mint maxima, gyakorlati formula általános alkalmazásban van s mint módszertani követelés (postulatum) fönntartható. A szabályos hangváltozásnak t. i. oly tengersok esete van, hogy a szabályosság tekintendő normálisnak, minélfogva minden nyelvbúvárnak kötelessége a hangtörvények alól való kivételeket, a tőlük való esetleges eltéréseket magyarázni és indokolni. A hangtörvény tehát nem kivételnélküli érvényességet jelent, hanem kivételnélküli törvényszerűséget – tehát azt, hogy a hangváltozás minden esete szigorú okság (causalitas) uralma alatt áll. Hogy miképpen nyilvánul az okság, hogy vannak-e szélesebb körű határozott szabályok vagy kell-e szórványos ‘kivételes’ eseteket konstatálni, amelyek másképen magyarázandók, mindezen kérdéseket elintézni a speciális kutatás dolga.

γ) Jelentésváltozás

Jelentés és hangalkat. – A jelentésváltozás alapja. – A fő- és mellék-jelentések viszonya. – A jelentésváltozás előfeltétele. – A jelentésváltozások logikai és értékelő osztályozása. – A jelentésváltozások osztályozása keletkezésük belső és külső feltételei alapján.

A szavak hanganyagához fűződő jelentés a legkülönbözőbb módon változhatik – éspedig a hanganyagtól teljesen függetlenül. Bizonyos alaki változások (az analógiás képzések) a jelentéstől függnek ugyan, de azért hangalkat és jelentés között természettől meghatározott kapcsolat nincsen. Ha a hanganyag és a képzettartalom belső összefüggésben volna, akkor azonos fogalmak jelölésére minden nyelvben azonos vagy hasonló hanganyagú szavak volnának, holott a dolog úgy áll, hogy ugyanaz a fogalom sokszor még ‘rokon’ nyelvekben is más-más hanganyagú szóval van megjelölve, v. ö. pl. n. Vogel: a. bird: lat. avis, avicellus (fr. oiseau, ol. uccelló): g. órnis: or. ptica ; n. Tier: lat. animal (fr. animal): or. životnoe: g. zōon; n. Pferd: a. horse: d. hest: fr. cheval: lat. equus: cs. kůň (= kúny), or. lošadj stb. Oly esetek, mint m. kér: fidsi kere, m. nő: sinai nü, g. potamos: indián potomak ‘folyó’ stb., egészen szórványos véletlenségek.

Megváltozhatik a szó hangalkata, de megmarad a jelentése, v. ö. n. zehn, Himmel, Kuh < ófn. zehan, himil, chuo. Megváltozhatik a jelentés, de megmarad a hangalkat, v. ö. n. krank ‘beteg’ < kfn. kranc ‘gyönge’. Rendesen azonban a hangalkat és a jelentés egyaránt megváltozik, v. ö. n. Braut ‘menyasszony < ófn. brūt ‘fiatal asszony’; n. klein ‘kicsi’< ófn. kleini ‘csinos’; fr. tête ‘fej’ < lat. testa ‘cserépedény, fazék, korsó’.

A jelentésváltozás alapja az a körülmény, hogy a jelentés egyáltalában nem egyszerű és élesen körülhatárolt valami. A fogalmi tartalom ugyanis különböző jegyekből (képzetekből) áll, melyek csak részben állandóak, részben változók s majd a tudat előterében vannak, majd háttérbe szorulnak. Hogy egy bizonyos szó használatánál miféle fogalmi elemek dominálnak, az azoktól a fogalmaktól függ, amelyekkel az illető szó közönségesen vagy egy adott pillanatban együtt van. Egészen más valami a kő a kőmívesnek, a szobrásznak, az ásványtudósnak, az ékszerésznek (drágakő), az orvosnak (vesekő, epekő); más a tőke a gazdának (szőlőtőke), más az iparosnak (pénztőke); más a daru a falusi parasztnak, más a városi munkásnak (emelődaru). Aszerint tehát, amint a fogalomnak más-más jegyei (képzetelemei) nyomulnak a tudat előterébe, más-más a szónak a jelentése. Más szavakkal ez annyit tesz, hogy a szónak van egy rendes (usualis) vagy főjelentése s több alkalmi (occasionalis) vagy mellékjelentése. Vannak szavak, amelyeknek igen sok jelentésük van, mint pl. a m. föld szónak, v. ö. a föld (a talaj) kőkeményre van fagyva, a föld (a szántóföld) még nincs fölszántva, föld (földbirtok) kell a népnek, nincsen párja messze földön (vidéken), a föld (a szárazföld) eltűnt szemeik elől, a föld (az égitest) a nap körül forog. A m. hang a n. Stimme, Lant, Ton, Klang, Schall jelentéseit egyesíti magában; – az ói. gō ‘szarvasmarha’ szónak vagy két tucat jelentése van: a ‘Bika’ csillagzat (az állatövben), ’tej’, ‘víz’, a ‘nap’ (az égen), a ‘föld’ (a királyok fejőstehene), ’érzékszerv’, ’szem’, ‘billió’ stb. Egyáltalában alig van szó, amely egészen egyjelentésű volna. Leginkább egyjelentésűek még természetesen a számnevek. De ezek sem mindig. Így pl. e kifejezésben: ‘volt egyszer egy ember’ az ’egyszer’ és ‘egy’ egészen más jelentésű, mint ebben: ‘egyszer egy az egy’; ‘egy-két ember’ több a kettőnél, viszont ‘ez már több a kettőnél’ a. m. ‘ez már mégis sok’; ‘maradt itthon kettő-három’ a. m. nem éppen sok, de mindenesetre több, mint kettő vagy három; a n. von allen vier Winden a. m. ‘minden irányból’; a n. mit allen seinen Siebenfachen a. m. ’minden retye-mutyájával, cókostul-mókostul’; a lat. sexcentī ‘600’ néha a. m. ‘igen sok, számtalan’ stb.

Ha már most egy szó jelentése megváltozik, két eset lehetséges. 1. Az eredeti fő- vagy alapjelentés egészen feledésbe merül s a szó csak új jelentésében él tovább. Így pl. a n. Buch-stab(e) ‘betű’ eredetileg ‘bükkfa-pálcika’, amelyre jegyek (betűk) voltak róva; a n. Herzog eredetileg ’Heerführer’ (v. ö. Heer és ziehen); Marschall eredetileg ‘Pferdeknecht’ (v. ö. ófn. marah ‘ló’ és scale ‘szolga’); Gulden eredetileg ‘aranypénz’ (v. ö. golden); werden eredetileg a. m. ‘fordítani’, ill. ‘fordulni’ (v. ö. lat. vertere, vertī); az a. to write ‘írni’ eredetileg a. m. ‘metszeni, róni’ (v. ö. n. ritzen, reiszen); a fr. poison ‘méreg’ eredetileg ‘ital’ (< lat. pōtio); a n. wichsen, régebben wächsen tulajdonképpen a. m. ‘mit Wachs bestreichen’. – 2. A régi jelentés az új mellett tovább él s a szó többjelentésű. Így a n. Feder, fr. plume ‘toll’ majd ‘madár-toll’, majd ‘író-toll’; a n. wirken ‘működni’ és ‘szőni’; a n. Esel és a fr. âne a. m. ‘szamár’, ‘ostoba ember’ és ‘állvány’; a fr. grenade ‘gránátalma’ és ‘űrlövedék’; a n. Feuer, fr. feu ‘tűz’ és ‘tűzvész’; a fr. chef ‘fej’ (par mon chef!, de mon chef) és ‘főnök, elöljáró’; a fr. marguerite ‘gyöngy’ és

‘százszorszép’ (virág); a fr. grue és az a. crane ‘daru’ (madár) és ‘emelődaru’ (gép). A főjelentés mellékjelentéssé válhat. Így a n. Zweck ‘cél’ szó alapjelentése ’cövek, faszög’, amely ma már csak a Schuh-zweck, Schuster-zweck összetételekben él. Ez a példa azt is illusztrálja, hogy a régi és új jelentés annyira eltérhetnek, mintha két különböző szó volna a hordozójuk. V. ö. még ebből a szempontból: n. Mal ‘folt’ és zum zweiten Mal; die Gift (Bürger) ‘Gabe’, Mit-gift, Braut-gift és das Gift ‘méreg’; fr. pas ‘lépés’ és ‘nem’ (pas un, pas du tout). De ily eseteket nem is tekintve egy szónak minden egyes jelentését más-más szónak kell tekinteni, mert egy bizonyos adott esetben rendesen csak az egyik érvényesül: az asztál lába, az üveg nyaka, a kocsi bakja stb. nem idézi fel az emberi láb, az emberi nyak, a bak (állat) képzetét. – Egy szó jelentése tehát ellenkezésben állhat betű szerinti jelentésével: a n. Schneider és a m. szabó nem csupán szab, a n. Tischler és a m. asztalos nem csupán asztalt csinál, a n. Henker nem csupán akaszt. Ilyen esetek minden nyelvben tömegesen fordulnak elő, v. ö. n. Gold-feder ‘aranytoll’, silbernes Huf-eisen, Papier-gulden (tulajdonképpen ‘papiros-aranypénz’), Gold-plombe (tulajdonképpen ’arany-ólom’: fr. plomb), Wachs-streich-hölzer, viereckige Fensterscheibe (végső elemzésben ’négyszögű kör’!), ein biszchen Wasser (tulajdonképpen ‘egy harapás víz’), trockener Humor (tulajdonképpen ‘száraz nedvesség’), morgen Abend (tulajdonképpen ‘reggel este’); n. alte Jungfer, alter Junggesell, fr. un vieux garçon; n. die gröszere oder die kleinere Hälfte, fr. la plus grande moitié; fr. une quarantaine de dix jours ‘10 napos vesztegzár’ (tulajdonképpen ‘10 napos 40 nap’). A többértelműség (polysemia) sokszor szándékos vagy szándéktalan komikum forrása (v. ö. pl. n. so weit die deutsche Zunge reicht), sokszor meddő veszekedések és komoly félreértések okozója is.

Ha egy szó jelentése megváltozik, ez annyit tesz, hogy más fogalom fűződik hozzá, mint eddig. A jelentésváltozás előfeltétele tehát az, hogy a régi és az új fogalom között valamilyen kapcsolat van. A ‘nyelv’ szó sok nyelvben (v. ö. n. Zunge, fr. langue, lat. lingua, g. glōssa, cs. jazyk) a. m.’beszéd’, mert a nyelv a beszélés fő eszköze; a n. Eltern tulajdonképpen a. m. ‘die Älteren’, mert a ‘szülők’ idősebbek a gyermekeknél; a n. Zweck eredetileg a. m. ‘cövek’, aztán ’a céltábla közepén lévő cövek, célpont’ s így végül ‘cél, szándék’; a n. Tisch eredetileg ‘tál’ (ófn. disc, tisc ‘tál’ és ‘asztal’ < g.-lat. discus ‘hajítótányér, tál’) s úgy jutott az ‘asztal’ jelentéshez, hogy a középkorban mindenkinek egy állványra tett lapon (kis asztalon) hozták be a saját külön tálát; a fr. goutte ‘csöpp’ (< lat. gutta) azért jutott ‘köszvény’ jelentéséhez, mert a néphit szerint a köszvényt bizonyos, az ízületekbe behatoló csöppek okozzák.

A jelentésváltozásoknak, a szavak és fogalmak közti vonatkozásoknak vizsgálatával a nyelvtudománynak jelentéstan (semasiologia, semantika) nevű része foglalkozik. A jelentésváltozásokat különböző, jobbára logikai és értékelési szempontok alapján próbálták osztályozni. A jelentésváltozás eredménye alapján a következő kategóriák vannak felállítva: 1. a megváltozott jelentés a régi fogalom körén belül marad, de vagy szűkebbé vagy tágabbá lesz; 2. a megváltozott jelentés más fogalom körébe megy át (átvitel, metaphora) – éspedig vagy pusztán gondolati közvetítés útján (szűkebb értelemben vett metaphora) vagy a fogalmak között lévő tárgyi, t. i. tér- és időbeli vagy oksági kapcsolat alapján (metonymia); 3. a megváltozott jelentés vagy jobb vagy rosszabb a réginél. Íme néhány példa.

1. Jelentésbeli szűkülés esetei. A m. állat régebben ‘élőlény’ volt általában; a n. arm eredetileg ‘sajnálatra méltó, szerencsétlen’ általában (mint még e kifejezésekben: armer Sünder, armer Teufel, arme Seele); a n. Fasz eredetileg mindenféle edény vagy tartó (v. ö. még Salz-fasz, Tinten-fasz); a n. Kunde régebben ‘ismerős’ általában (ófn, kundo, kfn. kunde ’Bekannter’); a n. gerben eredetileg a. m. ‘gar machen’ (csak a 14. század óta ‘bőrt kikészíteni’, azaz ‘cserzeni’); a fr. poison ‘méreg’ régebben ’ital’ (< lat. pōtio ‘ital’ és ‘méreg-ital’). – Jelentésbeli tágulás esetei. A m. ludas ‘schuldig’ régebben csak a lopásban ‘bűnös’ (aki megszégyenítésül deszka-ludat hordozott a hátán); a n. fertig eredetileg csak ‘fahrt-bereit’, ‘útra kész’; a n. Sache eredetileg csak ‘Rechts-sache, Streit’ (v. ö. még Sach-walter, Wider-sacher); a n. schenken valamikor csak ‘Getränke ein-schenken’ (v. ö. még Schenke); a fr. arracher ‘kitépni, kihúzni’ eredetileg csak ‘gyökerestül kitépni’ (< lat. ex-rādīcāre).

2. Metaphorák: asztal-láb, mérleg-nyelv stb. (l. alább részletesen). – Metonymiák. A nyelv különböző nyelvekben a beszélt nyelvet is jelöli, melynek fő eszköze (l. föntebb); a n. Kragen ‘gallér’, ami a nyakon van, eredetileg maga a nyak (kfn. krage ‘Hals’); a n. Mahl-zeit tulajdonképpen a. m. ‘Zeit des Mahles’; a n. Frauen-zimmer valamikor az udvarhölgyek és cselédeik számára elkülönített helyiség, tehát ‘női szoba’, aztán az itt lakó nők, még később egyes előkelő hölgy, végül egyes nőszemély; a n. Hof és a fr. cour nem csupán ‘udvar’, hanem a (fejedelmi) udvarban tartózkodó személyek megjelölése is; a n. K(a)naster azoktól a nád-kosaraktól (sp. canastr) vette a nevét, amelyekben ezt a finom venezuelai dohányt szállították.

3. Jelentésbeli javulás esetei. A n. dichten ’költeni’ eredetileg csak ‘diktálni’ (< lat. dictāre); a n. Marschall valamikor csak ‘Pferde-knecht’ (l. föntebb); a fr. ministre eredetileg csak ‘szolga’ (< lat. minister); a fr. comte ‘gróf’ csak ‘társ, kísérő’ (< lat. comes) és connétable < comte de l’étable csak ‘istálló-mester’ (comes stabulī); az a. lady < ó-a. hlaef-dige ‘kenyér-dagasztó nő’, queen ‘királynő’ < ó-a. cwēn ‘nő’; ó-szl. kralj ’király’< ófn. Kar(a)l ‘Károly’ (persze N. Károly). – Jelentésbeli rosszabbodás esetei. A n. Kerl kfn. elődje kerl, még a. m. ‘Mann’ (összefügg a Karl finévvel, amelynek eredeti köznévi jelentése: ’férfi, férj, szerető’); a n. Pfaffe Luther előtt még a. m. ‘der Geistliche’; Frau és Fräulein eredetileg nemesi származású asszony és leány (a polgári asszony és leány: Weib és Jungfer); Dirne eredetileg a. m. ‘Mädchen’ (a neki megfelelő ófn. thiorna még Szűz Máriára van alkalmazva); Metze régebben szintén ‘Mädchen’ (kfn. metze, tulajdonképpen Mechtild ‘Matild’ becéző formája); Schimpf régebben ‘Scherz, Kurzweil’ (így még Goethe, Faust 2654); Hoffart eredetije, a kfn. hōchvart, még a. m. ‘előkelő életmód, nemes érzület’; List ‘csel, fortély’ < kfn. list ‘okosság’; Wicht < ófn. wiht ‘Geschöpf, Wesen, Ding’; geil < kfn. geil ‘fröhlich’; frech < kfn. vrech ‘mutig, kühn, lebhaft’; n. albern ’einfältig’ < ófn. ala-wāri ‘gütig’ és ‘wahrhaftig’; fr. simple ‘együgyű’ < lat. simplex ‘egyszerű’; fr. bon-homme < lat. bonus homo ‘jó ember’; fr. benèt ‘együgyű, ostoba’ < lat. benedictus ‘áldott’; fr. crétin ‘hülye ember’ < lat. christiānus ‘keresztény’ (a közbeeső jelentések: ‘jámbor’ és ‘együgyű’); fr. chétif ‘nyomorúságos’ és ol. cattivo ’rossz’ < lat. captīvus ‘fogoly, rab’; fr. bourgeois ‘nyárspolgár’: ol. borghese ‘polgár’; n. fressen ‘zabálni’ tulajdonképpen *ver-essen ‘elfogyasztani, megenni’; n. saufen ’vedelni’ = kfn. sūfen ‘szürcsölni, inni’.

A logikai és értékelési szempontokon alapuló osztályozás a gazdag anyagot mindenesetre áttekinthetőbbé teszi, de velejében oly semmitmondó, amilyen volna pl. az állatoknak színük alapján való osztályozása, s a jelentésváltozások mibenlétének felismerését semmivel sem segíti elő. Hasonlíthatatlanul fontosabb az ilyen osztályozásoknál a jelentésfejlődések keletkezési folyamatának kutatása, elsősorban a jelentésváltozások belső feltételeinek, a lélektani okoknak vizsgálata, amelynél a külső, történeti és művelődéstörténeti viszonyoknak hatása is tekintetbe veendő.

A jelentésváltozások, amint láttuk, jórészben azon alapulnak, hogy a szójelentések nincsenek élesen elhatárolva, hogy a dolgok és fogalmak felcserélhetők, hogy a fogalmi körök folyton metszik egymást. Hol megy át a jóság a gyöngeségbe? (v. ö. fr. bonhomme < lat. bonus homo.) Hol az együgyűség és egyszerűség határvonala? (v. ö. fr. simple < lat. simplex.) Mi a szabatosság, mi a szőrszálhasogatás? Ki a vallásos, ki a vakbuzgó? ’Ifjú’ az ember, ha már nem ‘gyermek’, s ‘férfi’, ha már nem ‘ifjú’, – de melyik pillanatban lesz a gyermekből ifjú, az ifjúból férfi? A n. der Junge a. m. ’fiatal ember’ és fiúgyermek’ s Knabe ’fiúgyermek’ és ‘fiatal ember’. Így van ez igen sok más esetben is: a n. Arm ‘kar’ ugyanaz a szó, mint a lat. armus ‘felső kar, lapocka’; a n. Hachse ‘térdhajlás’ ugyanaz, mint a lat. coxa ‘csípő’ és a fr. cuisse ’comb’; hangtanilag csaknem azonos a g. khordē ‘bél’ és az ói. hrd ‘szív’, valamint a n. Hüfte ‘csípő’ és a lat. cubitus ‘könyök’; az ófn. nioro ‘Niere’ is, meg ‘Hode’ is, az or. ljadveja ‘ágyék’ is, ‘comb’ is. A szavak jelentéseit nem magukkal a dolgokkal együtt szoktuk megtanulni, hanem jobbára a beszédbeli összefüggésből szoktuk kikövetkeztetni. Ennélfogva egyes szók sokáig vagy mindig üres szavak maradnak számunkra, amelyekhez nem fűződik világos fogalom. Vagyunk elegen, akik nem tudjuk pontosan megmondani, hogy mi az ágyék, a csukló, az ízvápa, a mirigy, a lép stb. Azt se feledjük, hogy minden fogalom több képzetből tevődik össze s ami az egyik ember szemében vagy bizonyos körülmények közt a fődolog, az másvalaki szemében vagy más körülmények között mellékes lehet, minélfogva a szavakat más-más értelemben lehet felfogni és alkalmazni.

Ily körülmények közt lépten-nyomon támadhatnak félreértések s ezek alapján új jelentések. Egy szó felfogása tekintetében sokszor a pillanatnyi helyzet a mérvadó, amely nem mindig elég világos. Ahol a csók az üdvözlés jele, ott megeshetik, hogy a csók és üdvözlés fogalma felcserélődnek, v. ö. oláh sarut ‘csókolni’ < lat. salūtāre ‘üdvözölni’. Ha megjön a postakocsi, ‘itt van a levél (a posta)’, miért is a fr. courrier nem csak ‘postakocsi’, hanem ‘levélposta’ is. A ‘vasút’ sokszor ‘vasúti kocsi’ értelemben használatos, v. ö. ‘vasútra ülni’. A fr. toilette eredetileg ‘kis asztalterítő’, aztán ‘öltözőasztal’, amelyre ama kis terítőt tették, végül öltözet, mert être à sa toilette ‘az öltözőasztalnál lenni’ rendes körülmények közt a. m. ‘öltözködni’. A fr. danger ‘veszély’ valamikor annyit tett, mint ‘domination, puissance’ s mai jelentését oly fordulatokban kapta, mint être en danger de mort ‘a halál hatalmában lenni’, ami így is volt érthető: ‘halálos veszedelemben lenni’.

Jelentésváltozás esetén a szavak megtartják eredeti ősszerű (konkrét) vagy elvont (absztrakt) értelmüket. A n.

Frauenzimmer eredeti jelentése (‘öltözőszoba’) megváltozott (‘nőszemély’), de ősszerű maradt; éppígy a n. List, noha eredetileg más jelentésű (‘okosság’), ma is elvont értelmű (‘fortély’). De konkrét szó elvont jelentést is vehet föl, mint pl. a n. Zweck ‘cél’, valamikor ’cövek’. Megfordítva: elvont szó is válhatik konkrét jelentésűvé, így a n. Gefängnis eredetileg ‘fogság’, aztán a fogság helye, a ‘fogház’ is, mert pl. im G. sein a. m. ’im Kerker sein’; a fr. prison és ol. prigione ‘fogház’ eredetije is elvont szó, a lat. prehēnsio ‘megfogás’. V. ö. még n. Almosen < lat. eleēmosyna ‘alamizsna’ < g. eleēmosynē ‘alamizsna’ és ‘részvét, könyörület’, fr. charité ‘alamizsna’ és ‘szeretet’ < lat. cāritās ‘szeretet’; fr. témoin ‘tanú’ < lat. testimōnium ‘tanúság’, a. witness ‘tanú’ és ‘tanúság’ < óa. witnes ‘tanúság’. Tulajdonságjelölő elvont főnév jelölheti a tulajdonság hordozóját, személyt vagy dolgot, v. ö. n. Säure ‘savanyúság’ és ‘sav’, Schwärze ‘feketeség’ és ‘fekete festék’, n. Schönheit és fr. beauté ‘szépség’ és ‘szép nő’. Cselekvést jelentő elvont szóból igen gyakran lesz konkrét jelentésű szó, amely a cselekvés helyét, eredményét, tárgyát, eszközét, végrehajtóját jelöli meg, v. ö. n. Ansiedelung ‘telepítés’ és ‘telepítvény’; n. Vereinigung ‘egyesülés’ és ‘egyesület’; n. Lieferung, fr. livraison ‘szállítás’ és ‘szállítmány’; fr. voiture ‘kocsi’ (a szállítás eszköze) < lat. vectūra ‘szállítás’; n. Wache ‘őrködés’ és ‘őrszem’, Bedienung ‘kiszolgálás’ és ‘cselédség’.

Főneveken kívül más beszédrészek is megváltoztathatják jelentésüket. Már föllebb voltak említve oly melléknevek, mint n. arm, fr. simple stb., oly igék, mint n. tverden, a. to write. Szép számmal vannak igehatározók is. Így a n. bald ‘nemsokára, csakhamar’ bizonyos fordulatokban (pl. er ist bald da, er ist bald fertig) a beinahe ‘csaknem, majdnem’ határozóval egyértékű és felcserélhető, minélfogva oly fordulatokban is használatos, mint er wäre bald umgekommen; a n. voraussichtlich ‘előreláthatólag’ alkalmilag oly jelentésű, mint wahrscheinlich ‘valószínűleg’ (pl. voraussichtlich wird er morgen ankommen), minélfogva, hasonló jelentésben múltra is van alkalmazva, pl. voraussichtlich ist er gestern angekommen; a n. sehr eredetileg a. m. ’schmerzlich’ (kfn. sēre, ófn. sēro, v. ö. n. versehren), de oly fordulatokban, mint sehr traurig, sehr weinen, a ‘felette, nagyon, rendkívül’ jelentést vette fel, v. ö. sehr schön, sehr grosz. Egyáltalában igen sok ‘nagyon, felette’ értelmű határozó bizonyos fordulatokban jutott ehhez a jelentéshez, így pl. a n. herzlich olyanokban, mint herzlich gerne, a n. riesig olyanokban, mint riesig grosz, a n. scheuszlich olyanokban, mint scheuszlich häszlich, az a. awfully olyanokban, mint awfully ugly stb. E jelentésváltozás folytán érthetők olyan kifejezések, mint n. herzlich wenig, riesig klein ‘roppant kicsiny’, scheuszlich schön, häszlich schön, a. awfully pretty ‘szörnyen szép’. – Kötőszók értelme is változhat. Így a n. weil ‘mert, mivel’ eredetileg a. m. ‘amíg, ameddig’ (v. ö. Weile) – mint még ebben a közmondásban: man musz das Eisen schmieden, weil es warm ist.

Egy szó jelentése sokszor azért változik meg, mert azon szavak befolyása alá kerül, amelyekkel közönségesen együtt van. A n. List eredetileg a. m. ‘okosság’, de az arge List kapcsolatban ‘csel, fortély’ értelemhez jutott. A n. Gift eredetileg ‘Gabe’, természetesen ‘böse Gabe’, amint a fr. poison ‘méreg’ eredetileg ‘ital’, mégpedig ‘mérgezett ital’. A n. begeken eredetileg a. m. ‘ausüben, ausführen’ (még ma is: ein Fest begehen), ma már túlnyomóan rossz mellékjelentéssel bír (v. ö. was hat er begangen?) – oly fordulatok alapján, mint ein Frevel, einen Fehler begehen. A n. verbieten eredetileg a. m. ‘gebieten’ (a kfn. verbieten mind a két jelentésben használatos) s oly fordulatokban kapta új jelentését, mint man verbot das nicht zu tun. A fr. pas ‘lépés’ (< lat. passus) ma a tagadás kifejezésére is szolgál – éspedig a ne tagadószócskával való gyakori kapcsolata miatt: je ne vois pas eredetileg a. m, ‘nem látok egy lépést (sem)’. Hasonló módon jutott tagadó jelentéséhez a fr. point ‘pont’ (< lat. punctum), personne ‘személy’ (< lat. persōna) s egy sereg más szó is. – Szóképző elemek is sajátos mellékjelentéshez juthatnak – mégpedig az által, hogy alkalmazkodnak bizonyos szavak tőbeli jelentéséhez (adaptáció): a tő jelentése mintegy átsugárzik vagy átömlik a szóképző elembe (irradiáció, infúzió). Ily módon egész sereg rosszabbító (pejoratív, deterioratív) képző jött létre. Így az eredetileg közönyös jelentésű n. -ling (Jüng-ling) újabb képzésekben rossz mellékjelentést vett föl, v. ö. Frömmling, Dichterling – oly képzések alapján, mint Feigling, Dümmling, amelyekben magának a tőnek volt rossz jelentése. Ugyancsak rosszabbító képző ma a n. -erei, pl. Tuerei, Schiesserei, Fahrerei – olyan képzések révén, mint Betrügerei,Räuberei. Rosszabbító képzők még többek közt a fr. -ard, pl. communard, revanchard; az ol. -astro, pl. poetastro ’fűzfaköltő’, medicastro ‘kuruzsló’; (v. ö. lat. parasitāster ‘hitvány parazita’); az ol. -accio, pl. popolaccio ‘söpredéknép’, figuraccio ‘gazember’. Jellemző, hogy a becéző használatú kicsinyítő képzőktől eltekintve, voltaképpeni jobbító (melioratív) képzők nincsenek a szép, dicséretes stb. tulajdonságok feltüntetésére. Ennek oka természetesen az, hogy a kellemetlen benyomások jobban izgatnak s könnyebben jutnak kifejezésre, mint a kellemesek. – Nagyobbító (augmentatív, amplifikatív) jelentésű pl. az ol. -one, v. ö. casone ‘nagy ház’, salone ‘nagy terem’ (v. ö. lat. capitō

‘nagyfejű’). Egyáltalában: a jól körülhatárolt jelentéssel bíró szóképző elemek nagy többsége adaptáció útján jutott jelentéséhez.

Megváltozhatik a jelentés akkor is, ha a szó ‘népetimológiai’ módon egy más hasonló hangzású szóval társul, amelyhez különben semmi köze sincs. A m. iromba eredetileg a. m. ‘kendermagos, pettyegetett tyúk’, de újabb irodalmi használatban a. m. ’otromba, idomtalan, esetlen’, ami nyilván a hasonló hangzású otromba szó hatása; az eredetileg ‘okos, ravasz’ jelentésű ildomos szó az illedelmes, illő szók hatása alatt nyerte mai jelentését; a padmaly eredetileg ‘víztől alámosott part’, újabb íróinknál ‘plafond’ – kétségkívül a padlás befolyása alatt. A n. Poltron (< fr. poltron ‘gyáva’) ‘nagyszájú, nagyképű’ értelemben használatos, mert a hasonló hangzású poltern ‘dörömbölni, berzenkedni’ igével társult. – Ily módon rokon szók is felcserélődhetnek, minek folytán az egyik el is veszhet. Így a németben brennen (brannte, gebrannt) ‘égetni’ és ‘égni’ eredetileg két külön ige volt: kfn. brennen (brante) ‘égetni’ és brinnen (bran, gebrunnen) ‘égni’; a verderben (verdarb, verdorben) ‘tönkremenni’ ige felvette magába a műveltető kfn. verderben (verdarbte) ‘tönkre tenni’ ige jelentését.

A jelentésváltozásnál sokszor az asszociációnak is van szerepe. Asszociáció útján pl. a gyűjtőnév egyes lény megjelölésévé változik. Miután a Frauenzimmer (tkp. ‘női szoba’) a női szobában lakó nők összességét jelölte (l. föntebb), oly jelentésűvé vált, mint a die Frauen többes szám (die Frauenzimmer standen auf), mire az egyes számú das Frauenzimmer szükségképp die Frau jelentésűvé vált. A n. Stute ‘kanca’ ugyanaz a szó, mint a kfn. stuot ‘ménes’; a n. der Bursch(e) ugyanaz, mint die Bursche ‘Burschenschaft’; a sp. el camarada (> fr. le camarade) ‘bajtárs, szobatárs’ ugyanaz mint a sp. la camarada ‘az egy szobában (camara) lakók összessége’.

A jelentésváltozás érdekes módja az elhagyás (ellipszis): egy összetett szónak vagy jelzős kifejezésnek egyik tagja elmarad, mire a megmaradt tag egymagában jelenti azt, amit előbb másodmagával jelentett. Így a m. költő, kelet a versköltő, napkelet rövidítése. Hasonló esetek: a n. Blei < Blei-stift, Bock < Bock-bier, Bahn < Eisen-bahn, Dachs < Dachs-hund, Dezi < Dezi-liter, Gewehr < Schiesz-gewehr, Kilo < Kilogramm, der Korn < Korn-branntwein, Kupfer < Kupfer-stich, Ober < Ober-kellner, Soda < Soda-wasser, Wehr < Feuer-wehr; fr. fusil ‘fegyver’ < mousquet à fusil, vapeur ‘gőz-hajó’ < bateau à vapeur; a. rail < rail-road ‘vasút’; lat. ūniversitās ‘egyetem’ < ūniversitās litterārum ‘a tudományok egyeteme’. – Ily módon sok melléknév válik főnévvé, v. ö. n. fakó, pej, deres (ló), sertés (marha), farkas (állat), fogas (hal), tölgyes, fenyves (erdő), hitves (feleség), ürmös, tokaji (bor), szolgáló (leány), szabó (mester); n. die Rechte, die Linke (Hand), der Gulden < der goldene Pfennig; fr. la droite, la gauche (main), une première (représentation); lat. continēns ‘szárazföld’ < continēns terra (tkp. ‘összefüggő föld’). – Elöljárós kifejezésekből elmaradhat az elöljáró, pl. n. kraft < in, aus, mit Kraft, statt < an statt (kfn. an stat, an stete), laut < nach Laut, wegen < von Wegen (még von Rechts wegen, von Amst wegen); fr. force < à force, crainte < par crainte.

Rendkívül gyakori esete a jelentésváltozásnak az átvitel (metaphora) – t. i. a régi jelentéseknek átvitele új dolgokra és fogalmakra.

Emberi testrészek nevei széltében-hosszában, derűre-borúra dolgok és tárgyak részeinek megjelölésére szolgálnak. A magyarban pl. feje van a káposztának, a máknak, a szögnek, a hídnak, sőt a lábnak, szeme a kockának, füle a korsónak, a csészének, a gombnak, orra a hajónak, a cipőnek, szája a barlangnak, a korsónak, nyelve a mérlegnek, a harangnak, foga a fűrésznek, nyaka a palacknak, a hegedűnek, csecse és hasa a korsónak, fara a hajónak, dereka, gerince és háta a hegynek, karja a mérlegnek, emeltyűnek, lába az asztalnak, a széknek, az oszlopnak, a hegynek, talpa a pohárnak stb. Éppígy minden más nyelvben, v. ö. n. Flusz-, Meeres-arm, Schlüssel-bart, Stuhl-bein, Lampen-fusz, Meer-busen, Nagel-, Kehl-, Mohn-, Balken-, Brücken-, Säulen-kopf, Flaschen-hals, Berg-rücken, Land-zunge, Schiffs-schnabel, Felsen-nase, Tal-sohle; fr. le pied d’une montagne, la bouche d’un canon, tête d’un clou, pied d’une chaise, dos d’une montagne, langue de terre stb.

Másrészt testrészek, valamint más dolgok és tárgyak a növényvilágból vagy egyebünnen vett kifejezésekkel vannak jelölve. Az orrnak és a fülnek töve van, a fognak gyökere, a könyvnek levele, a lábnak szára, a testnek törzse. ‘Szemgolyó’ németül Aug-apfel, tkp. ‘szem-alma’, s franciául prunelle, tkp. ‘kökényszilva’; ‘torok-mandulák’ németül Mandeln, tkp. ‘mandulák’, s latinul glandulae, tkp. ‘makkocskák’. V. ö. még n. Brust-korb, Herz-kammern, Knie-scheibe, Messer-blatt, Volks-stamm ‘nép-törzs’. – Állatok más állatok neveit kaphatják, v. ö. n. Fleder-maus, Meer-igel, Meer-kalb, Meer-kuh, Meer-ochs, Meer-pferd, See-löwe, See-pferd stb; a. flitter-mouse, sea-hog, sea-cow, sea-lion; fr. chauve-souris, lion marin; lat. anguilla (> fr. anguille) ‘angolna’ tkp. ‘kis kígyó’ (anguis). – Növények más növények neveit kaphatják, v. ö. n. Granat-apfel, Erd-birne, Stock-rose, Taub-nessel; fr. pomme de terre, alcée rose, ortie morte; a. earth-apple, pome-granate, blind nettle. – Eszközök,

szerszámok, gépek állatnevekkel lehetnek megjelölve. Az ‘emelő-daru’ nevezetű gép sok nyelvben egyszerűen ‘daru’, v. ö. kfn. krane (n. Kran), holl. kraan, a. crane, fr. grue, g. geranos. A ’festő-állvány’ majd a szamár, majd a ló nevét viseli, v. ö. n. Esel és fr. chevalet. A fegyveren lévő ‘kakas’ v. ‘sárkány’ nevei: n. Hahn, holl. haan, a. cock ‘kakas’, cs. kohoutek ‘kis kakas’, fr. chien ‘kutya’, sp. gatillo ‘kis macska’, új-g. lýkos. A n. Hahn ‘hordó-csap’ is, Bock ‘ülő-bak’ is, Pferd egy tornaszer is. A n. Torpedo szó eredetije, a lat. torpēdo, a. m. ‘zsibbasztó rája’. A latinban aries ‘kos’ és ‘faltörő kos’ (ostromgép), canis ‘kutya’ és egy békó-féle, cicōnia ‘gólya’ és egy mérőeszköz, corvus ‘holló’ és ‘kapó-csáklya’, lupus ‘farkas’ és ‘kézifűrész’ stb.

Élőlények megjelenési formája és tevékenysége gyakran van élettelen dolgokra és tárgyakra átvíve. A nap ‘felkel’ és ‘lenyugszik’; a szél ‘fúj’ és ‘eláll’; a szélvész, vihar és orkán ‘dühöng, ‘tombol’, ‘üvölt’; a golyó és a kő ‘röpül’; a köd a hegyen ‘ül’; az óra ’áll’ v. ‘jár’, ‘siet’ v. ‘késik’; az asztal a szobában ‘áll’; a könyv az asztalon ‘fekszik’; a patak ‘kígyózik’; a sav ‘mar’; a hordó ‘fut’ stb. Hasonló kifejezések minden nyelvben tömegesen kerülnek elő. V. ö. n. das Kleid sitzt gut, diese Farbe steht schlecht zu jener, das Fasz überläuft, der kalte Wind beiszt, die Uhr geht voraus, der Rost greift das Eisen an; fr. le temps presse, approche; le vent gémit, le soleil se lève, le jour baisse, la pâte commenee à lever; la montre ne va pas juste, avance, retarde; le feu a pris à la maison; la rouille ronge, mange le fer stb.

Konkrét dolgok és tárgyak tulajdonságai gyakran vannak más érzékterülethez tartozó vagy elvont képzetek jelölésére használva. A magyarban van pl. éles nyelv, metsző szél; kemény v. lágy vonal v. hang; hideg v. meleg, tompa v. éles hang; rikító szín, nehéz szag, édes anya, ízetlen beszéd, sötét titok, fanyar kedv, meleg v. hűvös fogadtatás, keserű gond v. gúny, savanyú hangulat, nehéz sors, vörös uralom stb. Éppígy a németben: warmer, scharfer, spitzer, schneidender, weicher, rauher, tiefer, hocher Ton; runder, dünner, dunkler Klang; sehreiende Farbe, süszer Duft, scharfe Zunge, scharfer Blick stb.; a franciában un cri aigu, un sentiment amer, à voix basse, à haute voix stb.

Elvont képzetek megjelölései legnagyobbrészt konkrét dolgokról vannak átvíve, ill. elvont jelentésű szavaink, mint már Locke megállapította, túlnyomóan konkrét eredetűek. Így pl. ‘felfogni, megérteni’ sokszor oly igékkel van kifejezve, amelyeknek eredeti vagy első jelentése ‘megfogni, megragadni’, v. ö. n. fassen, erfassen, begreifen, fr. saisir, comprendre < lat. comprehendere, ol. capire < lat. capere; ugyanez a fr. percevoir ‘észrevenni’ ige eredetijének, a lat. percipere igének, első jelentése; a n. vernehmen eredetileg szintén a. m. ‘in Besitz nehmen, ergreifen’. Az ‘érteni, megérteni’ jelentés kifejezésére többször a konkrét értelmű ‘állni’ ige összetételei szolgálnak, v. ö. n. ver-stehen (tkp. ’mellé v. köré állni’), a. under-stand (tkp. ‘közé állni’), g. epi-stasthai (tkp. ‘oda v. hozzá állni’). Az ol. sapere és a fr. savoir ‘tudni’ eredetije, a lat. sapere, a. m. ‘okosnak lenni’ és ‘ízlelni’; a n. Geschmack ‘íz’ és ‘ízlés, tetszés’. A n. er-innern eredetileg a. m. ‘hineinbringen’ (v. ö. das Innere, innerlich), befehlen a. m. ‘übergeben’, lehren a. m. ‘auf den Weg bringen’ és lernen a. m. ‘auf den Weg gebracht werden’ (v. ö. Ge-leise). A n. ver-gessen és az a. to for-get ‘elfeledni’ eredeti jelentése: ‘elveszíteni’ (v. ö. a. to get ‘elérni, megnyerni’). A n. sich vor-stellen ‘elképzelni’ eredetileg a. m. ‘vor sich hin-stellen’, sich ent-schliessen a. m. ‘aus dem Geschlos-sensein heraustreten’, er-fahren a. m. ‘fahrend erwerben’, grübeln a. m. ‘bohrend graben’ (v. ö. graben, Grube), ent-wickeln ‘fejtegetni, kifejteni’ a. m. ‘auseinander wickeln’. A n. abwägen ’mérlegelni’ igének első jelentése ‘lemérni’; a fr. penser ‘gondolni’ ige eredetijének, a lat. pēnsāre ‘meggondolni’ igének, első értelme szintén ’lemérni, megmérni’; a sp. preguntar ‘kérdezni’ igének eredetije, a lat. per-contārī ‘kérdezni, tudakolni’, eredetileg a. m. a víz mélységét ‘rúddal (contus) mérni’. Szemlátomást konkrét képzeten alapulnak n. einsehen, sich etw. vornehmen, sich etw. einbilden, auf etw. verfallen, es fällt mir etw. ein, befangen, verrückt (tkp. ‘aus dem richtigen Zustand gerückt’), verschroben (v. ö. verschrauben); fr. venir en pensée, tomber dans l’esprit, revenir à l’esprit, passer par la tête stb. V. ö. még n. heiter ‘vidám’ < kfn. heiter ‘világos, fényes, felhőtlen’; fr. deviser ‘bizalmasan beszélgetni’, régebben ‘magyarázni’ < késői lat. divisāre ‘felosztani’; fr. craindre ‘félni’ < lat. tremere ‘remegni, reszketni’.

Az egyik állapotból egy másikba való átmenet sokszor mozgást v. növést jelentő szókkal van jelölve. A n. werden ugyanaz a szó, mint a lat. vertitur ‘fordul’ s a velük rokon ói. vartatē jelentése: ‘fordul, forog’ és ‘lesz’. Épp így az a. to turn ‘valamivé lenni’ (pl. to turn red, soldier) tkp. a. m. ‘valamire fordulni’. A fr. devenir ‘vmivé lenni’ (devenir pauvre, marchand, enceinte) eredetije, a lat. dēvenīre a. m. ‘valahová jönni, érkezni’. Épp így az a. to become ‘valamivé lenni’ a to come ’jönni’ ige összetétele. A fr. se convertir en eau ‘vízzé válni’ tkp. a. m. ‘vízre fordulni’ (v. ö. lat. convertit ‘fordul’ és ‘valamire fordul’). V. ö. még fr. tomber malade, qu’en arrivera-t-il?; a. to enter into

existence ‘létrejönni’, to pass into a law ‘törvénnyé válni’ (to pass ‘menni’), nothing has come of him ‘semmi sem lett (tkp. jött) belőle’. – Oly kifejezésekben, mint a. to grow old ‘öregedni’, to grow handsome ‘szebbülni’ stb., a to grow ‘nőni’ ige van. A lat. fierī ‘valamivé lenni’ eredetileg szintén a. m. ‘nőni’ (v. ö. g. phýesthai ‘nőni’ és ‘lenni’).

Térbeli viszonyok sokszor időviszonyokra vannak átvíve; v. ö. n. Zeit-raum, fr. espace de temps, a. space of time, lat. spatium temporis; n. Zeit-punkt, a. point of time; n. Zeit-abschnitt, eine Spanne Zeit ‘arasznyi idő’; lange, kurze Zeit; längere, kürzere Tage stb. – A legtöbb elöljáró (praepositio) eredetileg térbeli jelentésű volt, v. ö. n. statt < an-statt tkp. ‘an Stelle’, wegen < von wegen (ahol wegen a Weg szó többes dativusa); für < ófn. furi velejében ugyanaz a szó, mint vor < ófn. fora; vor der Tür régibb típus, mint vor drei Jahren, vor Freude; éppígy aus der Stadt, nach Hause, um den Hals stb. régibb, mint aus Hasz, nach Belieben, um Geld stb.

Egy dolognak vagy tevékenységnek neve megmaradhat akkor is, ha maga a dolog vagy tevékenység megváltozik. A m. toll, n. Feder, fr. plume a hasonnevű írószert is jelenti, noha az író-toll már rég nem madár-toll (lúd-toll), hanem acélból van; az angolban ellenben ‘madár-toll’ feather, de ‘író-toll’ pen < lat. penna ‘madártoll’ és később (a 6. századtól) író-toll’. A n. Wand eredetileg ‘vessző-fonadék’ (v. ö. a. wand ‘vessző’ és n. winden ‘fonni’), ma ‘kő-fal’, amelynek eredeti neve Mauer < lat. mūrus. A n. Hammer eredetileg kőből való kalapács (v. ö. ón. hamarr ‘szikla, szirt’). A n. das Schild ‘cégér, cégtábla’ ugyanaz a szó, mint der Schild ’pajzs’. A lat. testa < *texta ‘cserép-edény’ valamikor ‘fonott edény’ volt (v. ö. texere ‘fonni’. Az or. striljatj ‘lőni, tüzelni’ tkp. A. m. nyilazni’ (v. ö. strila ’nyíl’). Az órát ma is szokás ‘felhúzni’ (n. aufziehen, a. to wind up), noha ma már felhúzni való súlyok nincsenek. A n. wichsen tkp. a. m. ‘mit Wachs bestreichen’.

Másrészt akkor is keletkezhetnek átvitel útján új szavak, ha már vannak elnevezések. A szavaknak ugyanis az esetek többségében hangulati vagy érzelmi velejárójuk van. A m. apa szó pl. meghittebb, melegebb, bensőbb (v. ö. édes apám, Kossuth apánk), az atya ünnepélyesebb, pathetikusabb (Mi atyánk, a haza atyja). Ebből érthető, hogy már meglévő szavakhoz és kifejezésekhez folyton újak járulnak – szemléletes, színes, festői, energikus és pathetikus szavak és kifejezések, amelyek a dolgot vagy tevékenységet sajátos egyéni módon, az ember hangulatának, indulatának és ízlésének megfelelő módon juttatják kifejezésre. A franciában pl. az egyszerű pleurer kifejezésére ilyen fordulatok vannak: verser v. répandre des larmes, az irodalmi nyelvben verser un ruisseau, un torrent des larmes, fondre en larmes, bizalmas beszéd közben pleurer comme une fontaine, az argotban pisser de l’œil. A németben egy ember lehet Bengel, Flegel, Klotz, Knoten, Beiszzange, Filz, Kratzbürste. Bizonyos német társadalmi rétegekben a ‘fej’ Kübel, az ‘orr’ Riecher, Lösch-horn és Zinken, a ‘fülek’ Löffel, a ‘száj’ Fresse v. Gefräsz, a ‘has’ Ranzen v. Schwartenmagen, a ‘kalap’ Deckel, az ‘ágy’ Korb v. Nest, a ‘pénz’ Blech, Heu v. Moos, a ‘pofon’ Fünffinger Kraut, a ‘kis leány’ Krot (= Krőte), a ‘varangy’ Kana-rienvogel, a ‘ganéjlé’ Kaffee, a ‘cikória-főzet’ Mokka, a ‘goromba’ klobig, klotzig v. knotig; ‘tanulni’ ochsen v. büffeln, ‘tévedni’ sich schneiden, sich stoszen v. sich verhauen, ‘elfelejteni’ verschwitzen, ‘meghalni’ verrecken. A vulgáris franciában a ‘fej’ boule, bille, citron, citrouille, ciboulot, poire, a ‘láb’ patte, a ‘zseb’ la profonde; ennuyer helyett bizalmas körben embêter járja, mindkettő helyett az argotban assommer, scier, raser, tenir la jambe stb. Ily kifejezések jelesül az evés és ivás, játék, nemi élet terén tömegesen lépnek fel s szemléletes képet nyújtanak a különböző társadalmi osztályok felfogásáról és világnézetéről. Egyesek szélesebb körökben is elterjednek. Ilyenek a németben: Angströhre ‘cilinder(kalap)’, Backfisch, Elefant (aki a figyelmet, főleg egy szerelmes pár érdekében, magára irányítja, mint az elefánt az állatkertben), Fusel ‘rossz pálinka’, Glimmstengel ‘szivar’, abgebrannt ’leégett’ (aki minden pénzét eljátszotta), ledern ‘bárgyú’, anschnauzen ‘anfahren’, bummeln ’lődörögni’, flöten gehen ‘elveszni, elillanni’. De nagyban és egészben az ilyen kifejezések szubjektív színezetük folytán ritkábban jutnak be a nyelvbe. De erre is vannak példák. A n. Kopf előde, az ófn. chopf a. m. ’ivóedény, serleg’ s valószínűleg nem más, mint a kölcsönzött lat. cūpa, cuppa ‘tonna, hordó’ ; a fr. tête eredetije, a lat. testa, a. m. ‘cserépedény, fazék, korsó’, amely a népies latinban caput ‘fej’ helyébe lépett. Hasonló esetek még: fr. bouche ’száj’ < lat. bucca ‘pofa’, amely a népies latinban az ōs ‘száj’ szót egészen kiszorította; fr. jambe < lat. gamba (camba) ‘csülök’, amely a crūs ’lábszár’ szót váltotta föl.

Az átvitelek kategóriájába tartoznak továbbá olyan szitok- és gúnyszók, mint állat, barom, marha, ökör, szamár, disznó, kullancs, liba stb., amelyek mindenütt előkerülnek, v. ö. n. Vieh, Rindvieh, Hornvieh, Ochs, Esel, Hund, Kamel, Sau, Schwein, Gans, Gimpel, Affe stb.; fr. âne, bête, cochon stb.

Vannak dolgok, amelyeket nem szívesen neveznek igazi nevükön. E dolgok tehát oly nevet kapnak, amely

kerülő úton, többé-kevésbbé leplezetten, kíméletesen jelöli meg az értelmet (euphemismus). Ha hazudik valaki, azt mondjuk neki, hogy ‘téved’, ‘tévedés áldozata’, hogy ‘túloz’, hogy ’a dolog nem egészen olyan bizonyos’ stb. A kikapós asszonyról azt mondjuk, hogy ‘gyönge pillanatai vannak’, a terhes asszonyról, hogy ’jó reményben, más v. áldott állapotban van’. Ily eufémisztikus kifejezések esetleg általánosan elterjednek s lassankint felveszik a kerülni kívánt szavak értelmét, mert a dolgok maguk természetesen nem változnak meg, akárhogy nevezik is őket. A fr. simple tkp. a. m. ‘egyszerű’ (< lat. simplus), de mivel eufémisztikus módon az ‘együgyű’ jelölésére használták, ‘együgyű’ értelművé is lett. Hasonló kerülő úton kapták jelentésüket: fr. benêt < lat. benedictus ‘áldott’, fr. crétin < lat. christiānus, n. albern (alber) < ófn. ala-wāri ‘ganz aufrichtig’, n. einfältig < kfn. einveltec ‘einfach’. Épp így a n. krank eredetileg a. m. ‘schwach’ (kfn. kranc), de miután kíméletből siech helyett alkalmazták, átvette ennek értelmét; a fr. malade (< lat. male habitus) eredetileg szintén csak a. m. ‘en mauvais état, mal portant’. Amint a betegségről, úgy a halálról sem beszél szívesen az ember. Mutatják ezt oly kifejezések, mint n. abscheiden, verscheiden, dahinscheiden, hingehen, a. to decease, to depart (from this life), fr. décéder. A fr. trépasser ‘meghalni’ eredetileg szintén a. m. ‘átmenni’ (ófr. tres-passer) s a megfelelő ol. tra-passare ma is mind a két jelentésű; a n. sterben eredetileg alighanem a. m. ’sich plagen’ (v. ö. ón. starfa ‘arbeiten, sich abmühen’); a g. kamóntes ‘holtak’ tkp. ‘fáradtak’ (kámnein ‘fáradozni’); a lat. dēfūnctus ‘elhunyt’ tkp. az, ‘aki átesett (az életen), túl van rajta’. – Ami bajt hozó, veszedelmes, azt nem tanácsos emlegetni. A baloldal szerencsétlen. Valószínűleg innen van, hogy ‘baloldali’ megjelölésére egyes nyelvekben több kifejezés van (pl. lat. laevus, scaevus, sinister), s minden bizonnyal ezen alapul, hogy ‘baloldali’ sok nyelvben ‘jó’ jelentésű szavakkal függ össze, v. ö. lat. sinister (> fr. sinistre): ói. sánīyas ‘hasznosabb, előnyösebb’, g. aristerós: áristos ‘legjobb’, ófn. winistar: wini ‘barát’. Ugyancsak eufémizmuson alapul az, hogy a szörnyű Erinnýes az Eumenídes ‘jóságosak’ nevet is viselik, vagy hogy Indiában a rettenetes Rudra isten a śiva ‘jóságos’ jelzőt kapta s e néven lett nagy istenné. Nem jó az ördögöt a falra festeni, de emlegetni sem. Ezért a németben Teufel helyett der Schwarze, der Böse, der Versucher, der alte böse Feind járja s az angolban devil helyett deuce ‘két-szem’, v. ö. deuce tahe it! V. ö. még n. Tausend! < tausend Teufel!, pfui Tausend < pfui Teufel és (a hangalkat szándékos eltorzításával) Deibel, Deichsel. De Isten nevét sem szabad hiába venni: az izraelitáknál Jehova (Jahve) helyett Adonai ‘úr’ használatos, a németben heiliger Gott! helyett heiliger Bimbam!, allmächtiger Strohsack! Ily esetekben is szokásos a torzítás, v. ö. pl. n. Potz < Gott(e)s, fr. morbleu < morbieu < mort (de) Dieu. – Amint Polynesiában tabu (tilalom) alá vannak vetve bizonyos szavak, kivált személyek és halottak nevei s helyettük másokat kell használni, úgy minden jobb társadalmi rétegben tabu alatt állanak bizonyos testrészek s az ember animális életéhez tartozó tevékenységek és folyamatok. A megjelölésükre használt kifejezések egyre-másra felváltják egymást, mert mihelyt valamelyik felvette a tabuszó értelmét, maga is tabu alá kerül. Mindig körül vannak írva a nemzőrészek s minden, ami velük kapcsolatos, v. ö. n. Schamteile, Genitalien, a. the private part, privities, pudenda, fr. parties génitales, lat. genitālia ’nemzőrészek’, pudenda ‘röstelleni valók’, verenda ‘szégyenleni valók’. A n. Brust (der Frau) könnyebben elcsúszik beszéd közben, mint a többesszámú Brüste, amely világosan utal a nemiségre. Az Unió déli részeiben to geld ‘kiherélni’ helyett to alber ‘megváltoztatni’ s bull ‘bika’ helyett ox ‘ökör’ járja, s Sommerset területén a hím állatok nevei (bull, boar, cock, ram) kihalóban vannak. A kfn. fisel ‘penis’ ma már egészen elveszett s a kfn. vut ‘vulva, cunnus’ ma már csak a megváltozott jelentésű Hundsfott (< m. huncfut) szóban él. Jobb társaságban ma már sok ilyen szó helyett más van használatban, így a németben After helyett das untere Ende des Nahrungsschlauches, Steisz v. Gesäsz helyett das Hintere, die vier Buchstaben vagy ‘der Teil des Körpers, wo der Rücken aufhört einen anständigen Namen zu führen’ (Heine), Abort helyett Abtritt, Kabinet, ein gewisses Ort, Ham helyett Wasser stb. A németben unbekleidet is használhatóbb, mint nackt. – Vannak ‘kimondhatatlan’ ruhadarabok is, pl. a nadrág, v. ö. n. die Unaussprechlichen, fr. inexpressibles, a. inexpressibles, ineffables, unmentionables stb.

Címzések kiterjedt használatuk folytán sűrűn változtatják jelentésüket. Ma már minden jól öltözött ember ’nagyságos úr’, minden férjes nő ‘nagyságos asszony’, a kávéházban minden második ember ‘doktor úr’. A n. Herr, mint a hehr melléknév középfoka (< kfn. hērre, ófn. hēriro), eredetileg a. m. ‘der Vornehmere’, csak magasabb állásúakkal szemben dívott, majd mint általános nemesi cím volt alkalmazásban (így még: Herrenhaus), utoljára polgári körökben is elterjedt s ma már minimuma a megszólításnál kijáró megtiszteltetésnek. A n. Frau eredetileg ‘Herrin’ volt (ófn. frouwa, a frō ‘úr’ nőnemű alakja), de aztán egyre tágabb körökbe jutva mindinkább devalválódik, épp így a helyébe lépett gnädige Frau, valamint Fräulein, ill.

gnädiges Fräulein is. A fr. sieur, monsieur eredetileg ugyanaz a szó, mint seigneur (le Seigneur ‘az Úr’!), monseigneur; a fr. dame, madame eredetije a lat. dom(i)na ‘úrnő’ (v. ö. Notre-Dame). Általánosult címek használatát aztán a magasabb társadalmi osztályok néha szándékosan kerülik. Így pl. a n. Madame (< fr. madame), valamikor a Frau egyenértékese, kizárólag alsóbbrendű asszonyok címzésévé vált. A németben a Sie v. Er névmással való megszólítás ma már a legkevésbbé sem megtisztelő.

Az eufémizmustól eltérő jelenség, de hasonló eredményekre vezethet az irónia, amely egy dolgot az ellentétével jelöl meg és sok fordulatban állandósulhat. Jelesül melléknevek sokszor ironikus használatúak, v. ö. n. ein sauberer Patron, ein nettes Pflänzchen, das ist eine schöne Geschichte, das ist die rechte Höhe; fr. un joli garçon, de belles promesses; a. a fine blade, a pretty fellow, that’s a pretty thing indeed! Idevalók oly fordulatok is, mint n. ich frage viel danach, ich kümmere mich viel darum. Egyes német szójárásokban az awol ‘ja wohl’ igenlés ironikus használat következtében ‘nein’ értelművé vált.

Túlzó kifejezések használata szintén jelentésváltozásra vezethet: a jelentés energiája az ismétlés következtében megfogyatkozik, minélfogva a szó nem teszi azt a hatást, amelyet eredetileg tett. Az ember ‘meghal’ unalmában, ‘megpukkad’ nevettében v. haragjában, ‘magán kívül van’ meglepetésében, ‘el van ragadtatva’ és ‘el van bájolva’ (n. hingerissen, bezaubert sein, a. to be carried away, to be fascinated, fr. être ravi, enchante), ‘ezerszer’ megmond valamit; az ostoba ‘nem tud háromig számolni’, ha francia, ‘nem ismeri sem az át, sem a bét’ (il ne sait ni A ni B); a megszorult ember ‘eget-földet ígér’; a fecsegő ‘halálra untat’ vagy ‘megöl’ (n. zu Tode langweilen, fr. assommer). Oly fr. fordulat, mint c’est moi qui ai fait cela, eredetileg erősen kifejező volt, ma már csak logikai distinkció. Oly fordulat, mint a n. er wird den Zug verspätet haben, fr. il aura manqué le train, eredetileg szilárd meggyőződés kifejezése volt, ma már csak puszta sejtést fejez ki. ‘Bizonyos’ emberek (n. gewisse Leute, fr. certaines gens, lat. certī hominēs) éppen olyanok, akikről nem sok bizonyosat tudunk; v. ö. még fr. un certain je ne sais quoi. ‘Bizonyosan’ (n. gewisz) szintén szolgál gyanítás kifejezésére. A n. ganz gut nem oly erős, mint az egyszerű gut. Sok minden, amiről azt mondjuk, hogy ‘borzasztó, szörnyű, iszonyú, irtózatos, rettenetes, pokoli’ stb. (n. schrecklich, fürchterlich, entsetzlich, mörderlich, eklig, haarig, ochsig, grausam, kannibalisch, höllisch, fr. affreux, cruel, infemal stb.), a valóságban sokkal kevésbé olyan. A fr. infini, illimité, incommensurable, colossal, monumental nem több, mint très grand, s microscopique, imperceptible, impondérable, infinitésimal csak a. m. très petit. Hasonlóan a fr. extrêmement v. excessivement beau, admirable, incomparable, merveilleux stb. a valóságban très beau. V. ö. még n. himmelweit verschieden, a. different as heaven and earth; n. eine Handvoll Soldaten, fr. une poignée de soldats.

A jelentésváltozásnál a lélektani folyamatok mellett sokszor külső körülményeket is kell tekintetbe venni. A n. Korn ‘gabona’ Németország különböző vidékein ‘rozs’, ‘búza’ v. ‘zab’ – aszerint, hogy hol miféle gabonafajokat termelnek. A n. Kraut déli Németországon Kohl ‘kelkáposzta’ értelemben használatos. A lat. planta ‘növény’ egyes rhaeti szójárásokban a. m. ‘fa’, mert az alpesi lakosoknak oly általános kifejezésre, minő a ‘növény’, nemigen van szükségük. Hasonló okból a lat. bēstia ‘állat’ több rhaeti szójárásban ‘juh’ értelmű s a lat. animal ‘állat’ mindenféle speciális állatok (marha, ökör, disznó) neve. Egyes szavak első pillantásra elárulják, hogy miféle körökben jutottak jelentésükhöz. Csak gazdálkodók körében keletkezhetett a fr. traire ‘fejni’ < lat. trahere ‘húzni’, úgyszintén a m. szüret (= bor-szüret), vetés (= mag-vetés). A m. rántás csak a konyhában kaphatta sajátos szűkebb értelmét, a n. Kunde ’vevő, vásárló, vendég’ < kfn. kunde ‘ismerős’ az üzleti életből való, a n. Gewehr (eredetileg a. m. Wehr) katonai körökben jutott ‘Flinte’ jelentéséhez. Ugyancsak katonáktól valók: Pioniere der Kultur, Bannerträger, Fühlung haben, Schritt halten, fechten, verfechten, den Spiesz umkehren, sich durchschlagen stb.; vadászoktól valók: Wind bekommen, Lunte riechen; játékosoktól valók: die Hand im Spiele haben, das Spiel aufgeben, gute Miene zum bösen Spiel machen, Farbe bekennen.

Ebből érthető, hogy a jelentésváltozás magyarázata sokszor csak a művelődési, társadalmi és történeti viszonyok tekintetbevételével lehetséges. A fr. arracher ’kirántani’ eredetileg a, m. ’gyökerestül kirántani’ (ófr. es-rachier < lat. ex-rādī-cāre) s arra az időre utal, mikor az erdőirtás még a fő foglalkozási ágak egyike volt. A lat. minārī ‘fenyegetni’ szó jelentése baromtenyésztő lakosság ajkán fejlődött – és pedig a következő módon: ‘barmot fenyegetni’ azaz ‘hajszolni’ (már lat. mināre), vagy ‘hajtani’ (oláh mînà) vagy ‘ösztökélni’ (calabriai ol. minare), végül általában ‘vezetni’ (ol. menare, fr. mener). Hajózással foglalkozó lakosság körében keletkeztek többek közt: fr. arriver ‘megérkezni’, eredetileg s ma is ‘kikötni, partra szállani’ < lat. * ad-rīpāre (rīpa ‘part’); fr. aborder ‘közeledni, megszólítani’, eredetileg s ma is ‘parthoz (bord) közeledni, kikötni’; fr. équiper ‘fölszerelni’ <

ófr. esquiper, eskiper ‘hajót fölszerelni’ (óa. skipan ‘schiffen’ v. frank skip ‘Schiff’). A lat. rīvālis (> ol. rivale, fr. sp. rival) ‘szerelmi vágytárs’ eredetileg olyan embert jelölt, aki jogosult szomszédjával együtt a földjeik közös határán lévő patakot vagy csatornát (rīvus) öntözésre használni. A sólyomvadászat köréből valók: fr. acharner, ol. accarnare ‘fölizgatni, elkeseríteni’, eredetileg ‘húsra (ófr. charn, ol. carne) uszítani’; fr. dessiller, déciller ‘vkinek a szemeit felnyitni’ (azaz: vkit tévedéséről felvilágosítani), eredetileg a sólyomnak (előbb bevarrott) szemhéjait (cil) felnyitni; fr. voler ‘lopni’ tkp. ‘repülni’ (= ol. volare < lat. volāre) – eredetileg a zsákmányára lecsapó sólyomról volt mondva. A fr. viande valamikor általában ‘táplálék’ volt (ófr. vivande), ma már csak ‘hús’ – természetesen azért, mert a húst tekintették fő tápláléknak. A fr. quartier, n. Stadt-viertel azért kapta e nevet, mert sok román város táborokból keletkezett, amelyek rendesen negyedekre (fr. quartier, n. Viertel) voltak osztva. A fr. bâtir, ol. bastire ‘építeni’ eredetileg a. m. ‘hánccsal (n. Bast) dolgozni, fonni’ s abból az időből való, mikor a házak falait még vesszőből fonták (v. ö. n. Wand: winden). A fr. livre (az egykori franc értékű pénzdarab neve) és az ol. lira tkp. a. m. ‘font’ (< lat. lībra) s arra az időre utal, mikor a nemesfémet a vert pénz ritkasága folytan lemérték. A vert pénz elterjedése után az olvasni nem tudó tömeg természetesen nem törődött a pénz köriratával, hanem a rajta levő képpel, v. ö. fr. écu, ol. scudo tkp. ‘pajzs’, fr. louis, napoléon. – Ha a ‘paraszt, pór’ ‘műveletlen ember’ értelmében használatos (v. ö. n. Bauer, fr. à la paysanne), ez az átvitel a társadalmi osztályok különbségével s az ebből származó érzés- és hangulatbeli különbséggel függ össze; a fr. vilain ‘közönséges, hitvány’ eredetileg szintén a. m. ‘vidéki, falusi’ (v. ö. lat. villa ‘mezei lak, major’). A n. lesen ‘olvasni’ eredetileg a. m. ‘sammeln’, mégpedig ‘Buchstaben nach Sinn und Bedeutung sammeln, mert germán ősidőkben a szétszórt bükkfa-pálcikákat (Buch-stabe) felszedték és összegyűjtötték (v. ö. aus-lesen, er-lesen); a rokon gót lisan, valamint a lat. legere is a. m. ‘összegyűjteni’ és ‘olvasni’. A fr. bigot (> n. bigott) eredetije, a sp. hombre de bigote ’szilárd jellemű ember’, tkp. a. m. ‘bajuszos ember’ (sp. bigote ‘bajusz’), mert a bajusz- és szakáll-viselet könnyen lesz bizonyos jellem v. pártállás jelévé; a jelentésfejlődés tehát ez volt: ‘szilárd jellemű’: ‘szilárd hitű’: ‘vakbuzgó’. A n. Prügelknabe, Prügeljunge ‘bűnbak’ eredetileg az a fiú, aki a fiatal princ által megérdemelt büntetést kiállotta; az újabb keletű Sündenbock ‘bűnbak’ az Izrael fiai bűneiért bemutatott áldozati bak (Mózes III. 16. 9). A n. Sünden-register az ember bűneinek jegyzéke, amelyet középkori felfogás szerint az ördög készít s az ember halála után felmutat. A n. unter die Haube bringen v. kommen szólásnak az a magyarázata, hogy a főkötő a házasnők régi viselete. A lat. hostis ‘ellenség’ ugyanaz a szó, mint a n. Gast és a cs. host ’vendég’: az ősi közös alapjelentés ‘idegen, külföldi’, amelyből a rómaiak harcias természete folytán az ’ellenség’ jelentés keletkezett.

A jelentésváltozás oka néha egészen véletlen és elszigetelt jelentés. A fr. la grève ‘munkabeszüntetés, sztrájk’ ugyanaz a szó, mint a párizsi place de la Grève, ahol a munkanélküliek valamikor összegyülekeztek, minélfogva être en Grève ‘a Grève-téren lenni’ annyit tett, mint ‘munka nélkül lenni’. A fr. gobelin a feltaláló Jean Gobelin (15. sz.) nevét viseli. Az a. grog Vernon tengernagy gúnyneve, aki grogran (< fr. grosgrain) kelméből készíttette kabátját s elsőként adatott matrózainak tiszta rum helyett rumból és cukros vízből álló keveréket. Az a. boycott egy Boycott nevű szigorú írlandi földbirtokosról van elnevezve, akinél az ír liga határozatából kifolyólag (1880) senkinek sem volt szabad dolgoznia, aki tehát első áldozata volt a társadalmi és üzleti érintkezésből való kizárásnak. Az amerikai a. lynch ‘népítélet’ állítólag egy Lynch nevű békebíróra megy vissza, aki a 16. század végén Északi Karolina állam területén korlátlan hatalmat kapott a gyarmatosoktól a szökevény rabszolgák és gonosztevők ráncbaszedésére. A fr. guillotine Guillotine orvos találmánya (1789). Az a. havelock Havelock tábornok kelet-indiai viselete (1850). A fr. baïonnette nevű fegyvert állítólag Bayonne város ostroma alkalmával használták legelőször (1665) vagy itt találták föl (1640). A fr. ladre eredetije a Bibliai ‘bélpoklos’ Lázár (Lazarus), éppúgy a sp. lazaro ‘koldus’ szóé is. A fr. pantalon eredetije az ilyen hosszú nadrágot viselő ol. pantalone, az olasz népies vígjátéknak egyik állandó alakja.

b) A szókészlet változása

Régi szavak kihalása s új szavak keletkezése Egy nyelv szókészlete nemcsak úgy változik, hogy a meglévő szavak hangalkata és jelentése módosul, hanem úgy is, hogy régi szavak eltűnnek s új szavak keletkeznek.

A szókincs egyrészt folyton fogy, másrészt folyton gyarapodik.

α) Régi szavak kihalása

Régi szavak eltűnésének egyik természetes oka az, hogy a velük megjelölt dolgok és fogalmak megszűnnek létezni. Az élet az anyagi és szellemi kultúra különböző területein, a ruházkodás, fegyverkezés, társadalmi intézmények, ipar, kereskedelem stb. terén folyton újat alkot, minélfogva a régi kimegy a használatból s vele együtt feledésbe merül a régi szó is, amely megjelölésére szolgált. A fölöslegessé vált szó ’kihal’, illetőleg ‘történeti’ szóvá lesz, amely csak régi állapotok leírásánál kerül alkalmazásba. A kereszténység felvétele után a régi ‘pogány’ vallások terminológiája mindenütt pusztulásnak indult. Történeti szókká lettek oly hivatalnok-nevek, mint n. Kurfürst, Truchsesz, fr. sénéchal, connétable stb. A kihalt szók persze néha, jelesül költők útján, ismét feltámadhatnak. Ilyenek pl. a németben Aar, bieder, Elf, Fee, Fehde, Gau, Ger, Hain, Halle, Harm, Heim, Hort, Kämpe, kosen, Lindwurm, Minne, minnen, Recke. A régiségből vette Wagner Richárd ezeket: freislich, Friedel, glau, neidlich, Nicker. Fönnmarad a régi szó akkor is, ha új dolog vagy fogalom jelölésévé válik, v. ö. n. Feder, Wand stb. (l. föntebb). Egyes köznevek tulajdonnevek alakjában is tovább élhetnek, v. ö. n. Sauter, Sutter (Sütterlin) < kfn. sūtaere ‘Schuster’, Weigand < kfn. wīgant ‘Kämpfer’, fr. Le-sueur < ófr. sueur (< lat. sūtor) ‘varga’, a. Eames < eame ‘Oheim’ stb.

Szavak akkor is kihalhatnak, ha a velük megjelölt dolgok és tevékenységek megmaradnak. A primitív gondolkodás a konkrét szemlélethez tapad, szívesen specializál s irtózik az abstrakciótól, minélfogva primitív népek szókészletében csőstül vannak kifejezések oly dolgok és tevékenységek megjelölésére, amelyeket civilizált népek nem tartanak érdemesnek külön megjelölésre. Egyes primitív nyelvekben pl. a lónak mind a négy lába más nevet visel. A tasmaniai bennszülöttek nyelvében egyes fák (pl. gummi-fa stb.) különböző fajtáinak megjelölésére külön szók vannak, de oly általános jelentésű szó, mint ’fa’, egyáltalában nincsen. A zuluk nyelvében vannak olyan szók, mint ’vörös tehén, fehér tehén, barna tehén’, de olyan, mint ‘tehén’, nincsen; az eszkimók nyelvében van ‘egyéves fóka’, ‘kétéves fóka’, ‘hároméves fóka’, de ‘fóka’ nincs. A cherokee (csirokí) indiánok nyelvében ‘mosni’ jelentésű ige nincsen, ellenben van egész sereg olyan speciális kifejezés, mint ’mosom magamat’, ‘mosom a fejemet’, ‘mosom más valakinek a fejét’, ‘mosom az arcomat’, ‘mosom más valakinek az arcát’, ‘mosom a kezeimet v. a lábaimat’, ‘mosom a ruháimat’, ‘mosok egy gyermeket’. Nem igen kétséges, hogy a mai művelt nyelvek valamikor szintén duskálkodtak hasonló szavakban, amelyek később, az absztrakció képességének kifejlődése után, feleslegesekké váltak és elvesztek. A mosás kifejezésére a régi germán nyelvekben is két szó volt: * waskan (ófn. wascan, óa. wascan ‘waschen’) és * thwahan (ófn. dwahan, óa. thwēan), ma már csak egy van (n. waschen, a. wash). Az óa. thwēan soha sincs élettelen tárgyakra alkalmazva, hanem csak személyekre s ezeknek kezeire és lábaira stb., ellenben óa. wascan elsősorban ruhákra van alkalmazva, ami némi részben a cherokee indiánok gazdagságára emlékeztet; azonfelül az ős-germán * waskan, amint ezt -sk-eleme mutatja, valamikor csakis a jelenidőben volt használatos (v. ö. lat. pāsco: pāvī, nōsco: nōvī). Az idg. nyelvekben egyáltalában ugyanazon dolog v. fogalom megjelölésére sokszor más-más szó van, v. ö. n. Feuer: lat. ignis; n. Lamm: lat. agnus; n. Gerste (lat. hordeum): a. barley (lat. far): g. zéa; n. Gott: lat. deus (> fr. dieu): g. theós: or. bog stb. A dolog magyarázata nem az, hogy pl. a lat. agnus szónak megfelelő szó pl. a germánban nem volt meg, hanem az, hogy megvolt (v. ö. a. to ean < óa. ēanian ‘bárányozni’), de később nélkülözhetőnek látszott s kiment a használatból. A régi idg. nyelveknek bőven voltak hasonló felesleges és elveszett ékességei. Ilyen pl. a külön activum és medium megkülönböztetése, v. ö. g. lúō ‘mosok’ általában s valakit v. valamit, de lúomai ‘mosom magamat’ (= mosdom) és tàs kheîras ‘a magam kezeit’, ami megint a cherokee gazdagságra emlékeztet. A primitív gazdagság egy további jele a suppletivizmus – az a jelenség, hogy egy formacsoport tagjai különböző tövű szavak, v. ö. n. ich: mich, fr. je: me, lat. ego: mē; n. ich bin: ich war, fr. je suis: je fus, lat. sum: fuī; n. gut: besser, fr. bon: meilleur, lat. bonus: melior: optimus stb. Régi szavak helyébe sokszor azért lépnek újak, mert a nép szereti a szubjektív, kifejező, színes, festői, erélyes kifejezéseket (l. föntebb). Valószínűleg ezen alapul az a feltűnő jelenség, hogy a ‘fiú’ és ‘leány’ fogalmának megjelölésére szolgáló szavak közelrokon nyelvekben is gyakran eltérnek, v. ö. n. Knabe és Mädchen, de a. boy és girl; lat. puer és puella, de fr. garçon és fille stb. A n. Stift tényleg a. m. ‘pecek’ és ‘serdületlen fiú’; a n. Kegel (a Kind und Kegel kapcsolatban) valószínűleg ugyanaz a szó, mint Kegel (im Kegelspiel); a n. Knabe a hesseni tájszólásban még a. m. ‘Stift, Bolzen’ (származéka: Knebel). A festőiség általában nagy szerepet játszik a szókészlet alakításában. A lat. vitricus ’mostohaapa’ szó utóda a kifejezőbb (mert rosszabbító képzős) patrāster > sp. padrastro, fr. parâtre. A németben a régi Haupt szót ‘fej’ jelentésében kiszorította a festői Kopf < közép-lat. cuppa ‘ivóedény, serleg’, s a franciában a régi chef < lat. caput ‘fej’ szót csaknem egészen kiszorította a tête < lat. testa ‘cserépedény, fazék, korsó’. A provencei cop ‘koponya’ és az északi ol. coppa ‘tarkó’ eredetije szintén az említett lat. cuppa. A lat. ōs ‘száj’ szót a népies latinban felváltotta a bucca ‘pofa’ > ol. bocca, fr. bouche. A lat. crūs ‘lábszár’ szó helyébe a románban gamba (camba) ‘csülök’ lépett, miből ol. gamba, fr. jambe ‘lábszár’. A lat. gena(e) ‘arc’ szó örököse a románban gabata, gavata ‘főzőedény, tál, csésze’, miből ol. gota, fr. joue ‘állkapocs’. A lat. edere ‘enni’ szót kiszorította a szemléletesebb mandūcāre ‘rágni’ > ol. mangiare, fr. manger ‘enni’. Szavak eltűnésének egy további oka az eufémizmus: tabu alá helyezett szavaknak helyettesítése enyhítő, szebbítő kifejezésekkel (l. föntebb). A kfn. fisel ‘penis’ ma már egészen eltűnt s a kfn. vut már csak tájnyelvileg használatos. Ezzel a tabu-szokással függhet össze, hogy egyes régi szavak közelrokon nyelvekben hiányoznak. Így pl. a ‘medve’ régi alapnyelvi neve (lat. ursus, g. arktos stb.) a germán és szláv nyelvekben nincsen meg: helyettesei a germánban *beran (n. Bär, a. bear), tkp. ‘a barna’, s a szlávban *medv-ēdi (or. medvjedj, cs. medvěd), tkp. ‘méz-evő’. Az ‘isten’ régi idg. neve (lat. deus) szintén több rokon nyelvben hiányzik: helyettesei a germánban *guda (n. Gott, a. god), a szlávban * bogu (or. bog, cs. bůh), g. theós.

Szavak elveszésének egyik oka talán a homonymia – különböző értelmű szavaknak egyforma hangzása, amely félreértést idézhet elő. A kfn. wīch ‘heilig’ szónak megfelelő n. *weich (v. ö. Weih-nachten, weihen) esetleg azért veszett el, mert egybeesett volna a n. weich < kfn. weich ’lágy, puha’ szóval. A ‘marha’ neve a latinban a tájnyelvi bōs, nem pedig a várható *vōs, amely oly hangzású lett volna, mint a vōs ‘ti’ személyes névmás. A németben sok szó csak tájnyelvi használatú, pl. Aue ‘anyajuh’, Beute ‘sütőteknő, méhkas’, Schnur ‘meny’ stb. – valószínűleg azért, mert oly hangzású, mint Aue ‘liget, rét’, Beute ‘zsákmány’, Schnur ‘zsinór’ stb. A magyarázat persze nem egészen biztos, mert hiszen egyébként minden nyelvben bőven vannak egyforma hangzású szavak, v. ö. n. acht és Acht, fr. vain és vin, lat. planta ‘növény’ és planta ‘talp’, m. fog, vár, ég stb. De valami mégis lehet a dologban, mert hiszen ugyanazon tőből való rokon jelentésű szók valóban gyakran felcserélődnek, v. ö. n. brennen ‘égetni’ és ‘égni’ < kfn. brennen ‘égetni’, amely a kfn. brinnen ‘égni’ igét kiszorította.

Szavak elveszhetnek azért is, mert idegen nyelvekből átvett szavak, kiszorítják őket. A n. Tante < fr. tante már egészen kiszorította a Base és Muhme szókat, amelyek még csak tájnyelvileg használatosak; a régi n. Oheim is már csaknem egészen kiszorult az Onkel < fr. onde elől. Idegen nyelvek befolyása vagy általánosabb, vagy bizonyos társadalmi osztályok közvetítésével megy végbe. Jobb német körökben a schwitzen helyett transpirieren (< lat. trānsspīrāre), dick helyett korpulent (< lat. corpulentus) járja. A ‘fizetés, munkabér’ orvosoknál és íróknál Honorar (< lat. honōrārium ‘tiszteletdíj’), színészeknél és katonáknál Gage (< fr. gage). A n. Schwindsucht és schwindsüchtig szavakat mindinkább szorongatja az orvosi körökben dívó Tuberkulose és tuberkulös < fr. tuberculeux, amely viszont a régibb phthisique és poitrinaire szók helyébe lépett.

A szavak természetesen nem egyszerre tűnnek el, hanem előbb ritkábban használatosak s lassanként, néha emberöltők folyamán vesznek el egészen. Ennek folytán minden nyelvben vannak ’elavult’ szók, amelyek legföljebb az irodalmi nyelvben kerülnek elő. Mivel pedig a szók nem egyenként, hanem más szavakkal együtt használatosak, azért egyik-másik elavult szó bizonyos kapcsolatban mint ‘nyelvi kövület’ tovább is fönnmaradhat.

Szólásokban, közmondásos fordulatokban sok elavult szó marad fönn. Íme néhány német példa: mit Fug und Recht ‘teljes joggal’, ahol Fug < kfn. vuoc ‘illendőség, megfelelőség’ (v. ö. n. fügen, füglich); zur Genüge, einem Genüge tun; kein Hehl haben, kein Hehl aus etw. machen, ohne Hehl, hol Hehl < kfn. haele ‘Verheimlichung’; gang (gänge) und gäbe, ahol gang (gänge) < kfn. genge ‘közönséges, elterjedt’ és gäbe < kfn. gebe ’elfogadható, forgalomban lévő’; in die Irre gehen ; Kind und Kegel, ahol Kegel < kfn. Kegel ‘uneheliches Kind’; sich aus der Klemme ziehen; klipp und klar, ahol klipp a klippen (= klappen) igéhez való; eine Lache aufschlagen; in Saus und Braus, ahol Saus < kfn. sūs ‘Sausen’, tkp. ‘geräuschvolles Treiben’; zur Schau tragen. Néhány ige még igenevekben él tovább: einem etw. anhaben, sein Bewenden haben, einflieszen lassen; aufgedunsen (kfn. dinsen ‘ziehen’, sich dinsen ’anschwellen’), verlegen (kfn. sich verligen ‘durch zu langes Liegen verderben’); vertrackt (kfn. vertrecken ‘verziehen, verzerren’), verwegen (kfn. sich verwegen ‘sich frisch wozu entschlieszen’). A régi fr. mont és val már rég kiszorult montagne és vallée elől, de él még a par monts et par vaux ‘hegyen-völgyön, mindenütt’ fordulatban. A régi chef (< lat. caput) ‘fej’ jelentésében már rég elavult, de fönnmaradt még néhány fordulatban: par mon chef! cent chefs de brebis. – Szólásokban elavult szóalakok is maradhatnak fönn, jelesül a rím védelme alatt, v. ö. wie die Alten sungen, so zwitsehern die Jungen, ahol sungen a mai sangen régi alakja; Gott des Himmels und der Erden, ma: der Erde; es ist nichts so fein gesponnen, es kommt endlich an die Sonnen, ma: an die Sonne; keines des Viere steckt in dem Tiere (Goethe, Faust), er streckte alle viere von sich, er hat alle neune geschoben, ahol viere és neune régi ragos alakok, mint kfn. fünve, ófn funfi.

Összetételekben szintén maradhatnak fönn elavult szavak. Német példák: Auer-ochs: kfn. ūr ‘bölény’; Augen-lid: kfn. lit ‘Deckel’; Bräuti-gam, tkp. ‘Mann der Braut’: ófn. gomo ‘Mann’; Kar-freitag, tkp. ‘Klage-, Trauer-freitag’: kfn. kar ‘Wehklage, Trauer’; Lind-wurm: ófn. lint ‘Schlange’ és ófn. kfn. wurm ‘Drache’; Maul-tier, Maul-esel: kfn. mūl (< lat. mūlus ‘öszvér’); Nachti-gall, tkp. ‘Nacht-sängerin’: ófn. gala ‘Sängerin’; Saum-tier: kfn. soum ‘Traglast eines Tieres’; Schnurr-bart, tkp. ‘Schmauz-bart’: al-német snurre ‘Schnauze’; Schwieger-mutter: Schwieger ‘anyós’; Span-ferkel: kfn. spen ‘Brust, Milch’; Tam-kappe: ófn. tarni ‘heimlich’; Truch-sesz, tkp. ‘der über dem Gefolge sitzt (gesetzt ist)’: kfn. truht ‘Trupp, Schar’ és ófn. sāgo ‘Sasse, Sitzender’; Walstatt: kfn. wal ‘Kampfplatz’; Wer-wolf, Wer-geld: ófn. wer ‘Mann’; wahr-nehmen: kfn. war ‘Aufmerksamkeit’; Wiede-hopf, tkp. ‘Wald-hüpfer’: ófn. witu ‘Holz’. – A latinban sok egyébként elveszett tőszó maradt fönn összetételekben, v. ö. haru-spex ‘bél-jós’, tkp. ‘bél-néző’ (v. ö. ó-lat. specio ‘nézek’), iū-dex ‘bíró’, tkp. ‘jog-mondó’ < iūs-dix (v. ö. dīco ‘mondok’) stb. V. ö. még fr. couvre-chef ‘kalap’, tkp. ‘fej-fedő’, ahol chef még ‘fej’ jelentésben szerepel; or. vodo-voz ‘víz-hordó’, holott voz egyébként már csak ‘jármű’ értelemben használatos.

β) Új szavak keletkezése

Szó-összetétel és szó-képzés Meglévő szavakból folyton újak állhatnak elő részint összetételezés, részint képzés v. származtatás útján. Mind a két folyamat kiapadhatatlan forrása az új szavaknak.

1. Szó-összetétel

A szó-összetétel két vagy több, mondatbeli kapcsolatban álló és mondattani egységet képező szónak kapcsolata, v. ö. n. Halb-stiefel, Rot-stein, Weisz-kohl. De nem minden egység igazi összetétel. Ha az egyes tagok önállósága még érzik, akkor a kapcsolat csak ‘össze-rakás’ (iuxta-positum) vagy egymás mellé helyezés, v. ö. n. acht-geben (Acht geben), statt-haben (Statt haben), haus-halten (Haus halten) vagy Saus und Braus, Freund und Feind, Hab und Gut, amely kapcsolatoknak egysége csak abban jelentkezik, hogy csak egyik tagjuk változik, v. ö. er hält haus, Freund und Feindes-hand. Igazi összetétel (compositum) akkor áll elő, ha az említett egység valamiképpen, jobbára a jelentés specializálódása útján, izolálódik. Így pl. Halb-stiefel nem ‘ein halber Stiefel’, Rot-stein (‘vörös irón v. kréta’) nem ‘ein roter Stein’, Schwarz-beere (‘fekete áfonya’) nem ‘eine schwarze Beere’, Schwarz-wild (‘vad-disznó’) nem ‘ein schwarzes Wild’, Blau-strumpf (‘tudákos nő’) nem ‘kék harisnya’, Blau-säure (‘kéksav’) nem akármelyik kékszínű sav, Blau-kohl csak egy bizonyos fajta káposzta. A határ persze a compositum és a iuxtapositum között nem áthághatatlan. – Az összetétel tagjai rendesen egymás mellett vannak, de egymástól távol is állhatnak, v. ö. fr. je ne donne pas (ne pas donner), n. wenn ich gleich leide (wenn-gleich ich leide), er hält mit wenig haus (wer mit wenig haushält), was ist das für ein Wetter? (was für ein Wetter ist das?).

Mondatbeli iuxtapositumok mindig összetételekké válhatnak, de azért az összetételek csak részben jöttek ily módon létre, jó részben már meglévő minták alapján, tehát analógia útján, keletkeztek. A mindennapi életben a pillanatnyi szükséghez képest folyton alakulnak összetételek, amelyeknek nagy része sohasem lesz általános használatúvá. A tényleg előkerülő összetételek a legteljesebb szótárakba sincsenek fölvéve.

Az összetételek tagjai a legkülönbözőbb beszédrészek lehetnek. Össze lehet téve főnév és főnév (Gast-hof, Garten-pflanze), főnév és melléknév (haar-breit, ellen-lang), főnév és ige (hohn-lachen, lob-singen); – melléknév és melléknév (hell-dunkel, dunkel-blau), melléknév és főnév (Jung-gesell, Alt-meister); – számnév és számnév (drei-zehn, zwei-hundert), számnév és főnév (Drei-fusz, Sieben-schläfer); – határozó és főnév (Wohl-tat), határozó és melléknév (wohl-tätig), határozó v. elöljáró és ige (wohl-tun, ver-tun); – ige és főnév (Halte-stelle, Fürchte-gott, Strecke-bein, Wage-hals, Habe-recht). Rendesen az első tag határozza meg a másikat, v. ö. Baum-stamm és Stamm-baum, Baum-garten és Garten-baum, Affen-mensch és Menschen-affe, Stein-grund és Grund-stein. – A tagok között lévő mondattani viszony igen különböző lehet, v. ö. Acker-bau (des Ackers Bau), Acker-bauer (den Acker bauend), Vaters-bruder, gott-ähnlich (dem Gott ähnlich), Voll-mond (voller Mond), Mutter-milch: Kinder-milch: Butter-milch. – Alak szempontjából vannak ‘igazi’ és ‘nem-igazi’ összetételek. Az igazi összetételekben az előtag valamikor tő-alak volt, v. ö. Tag-lohn: ófn. taga-lōn, Meer-schwein: ófn. meri-swīn, Hage-stolz: ófn. hagu-stalt. A nem-igazi összetételekben az első tag névszói eset (casus), pl. Tages-arbeit: ófn. tages-sterro (‘des Tages Stern’). E csoportba tartoznak oly román összetételek, mint fr. pomme de terre, verre à vin. A két típus sokszor egymás mellett áll, v. ö. Himmel-reich és Hwimels-gewölbe, Heer-fahrt (ófn. heri-fart) és Heeres-säule, Amt-mann (ófn. ambaht-man) és Amts-richter stb.

Magától értetődik, hogy minden igazi tő-compositum egy szó, mert első tagja nem kész szó, hanem csak tő-alak. Ez a bölcsesség egy német államnak öt pfennigjébe került. Egy kereskedő távirati megrendelést adott föl s a benne előforduló Zweiuhr-Zug szóért 10 pfenniget fizetett. A felülvizsgáló hatóság abban a hiszemben, hogy három szóért kell fizetni, még 5 pfenniget követelt a kereskedőtől. A dolog perre került. A törvényszék előtt természetesen egy nyelvtudós adott szakvéleményt, amely úgy hangzott, hogy a Zweiuhrzug nem hogy három szó volna, de még nem is két, hanem csak egyetlen egy szó. Az államnak tehát még 5 pfenniget vissza is kellett fizetnie.

Mivel tehát az összetétel egységes szó, maga is lehet egy hosszabb összetétel tagja, v. ö. Hand-werk: Handwerks-mann, Weich-nacht(en): Weihnachts-lied. Ily módon imponáló hosszúságú összetételek keletkezhetnek, v. ö. Dampf-straszen-bahn-aktien-gesellschaft. A klasszikus ó-indben 10-20 s még több tagú összetételek is vannak. De bárhány tagú legyen is az összetétel, mindig két tagra bomlik. Így a föllebbi compositum két tagja: Dampfstraszenbahn és Aktiengesellschaft; e tagok tagjai: Dampf és Straszenbahn, ill. Aktien és Gesellschaft. – Oly összetétel, amelynek első összetett tagja nem közhasználatú kész szó, hanem csak pillanatnyi képzés, meglehetősen sajátságos, néha humoros hatást tehet, v. ö. ländliche Arbeiter-frage (tkp. ‘mezei munkáskérdés’, de ‘mezőmunkás-kérdés’ akar lenni), silberne Hochzeitreise (nem az utazás ‘ezüst’, hanem a menyegző), saure Gurken-zeit (értsd: a savanyú ugorka évada), reitende Artilleriekaserne (azaz: a lovas tüzérség laktanyája).

Ha egy szó összetétel tagjává lesz, veszít önállóságából s másképpen fejlődik, mint összetételen kívül. Önállóságának megfogyatkozása többféleképpen juthat kifejezésre. Mindenekelőtt az összetétel egyik tagja kevésbé hangsúlyos, mint a másik, v. ö. n. Wéisse-rübe, níchts-würdig, Lándes-verrat, Góttes-haus, Mutter-góttes. Aztán: a tagok sajátos hangalkatot tüntetnek föl, v. ö. Hoffart (< kfn. hōch-vart): hoch; Grumt, Grummet ‘sarjú’ (< kfn. gruommāt < * gruon-māt ‘grüne Mahd’): grün; Her-zog: Heer; Drittel ( < Dritteil): Teil; dar-an: da. Továbbá: egyébként kihalt szók összetételekben tovább élnek, pl. Wer-wolf: ófn. wer ‘Mann’, Lind-wurm: ófn. lint ‘Schlange’ stb. (l. föntebb). Azonkívül összetételben a szó megtarthatja eredeti jelentését, amely összetételen kívül megváltozott. Így pl. erst-geboren a. m. ‘zuerst geboren’, holott az önálló erst a. m. ‘vorher, zuvor’; Mit-gift a. m. ‘Mit-gabe’, holott az önálló Gift az ‘adag’ (dózis), majd a ‘méreg’ jelentést vette föl; a Wall-fahrt és Vor-fahren összetételekben a fahren szó eredeti ‘sich bewegen, gehen’ jelentésében van meg; a Gelb-sucht szóban Sucht eredeti ‘Krankheit’ értelmében jelentkezik; a Leich-dorn ‘tyúkszem’, tkp. ‘Dorn im Körper’, szóban a Leiche ‘hulla’ szó még a. m. ‘test’ (kfn. lích, ófn. líh ‘Leib’). Végül: összetételekben régi ragozási alakok is megmaradhatnak. Így a Vater-land szóban a Vater régi genitivus (= kfn. vater, ófn. fater), hasonlóképpen a Frauen-bild szóban a Frauen (még Goethe írásaiban is és megmerevülve az unserer lieben Frauen kapcsolatban); a vor-handen (tkp. ’vor den Händen’) szóban handen régi többes dativus (= kfn. handen).

Vannak szavak, amelyek egyszerű szók benyomását teszik, holott régi összetételek, amelyeknek jellege egy-más okból elmosódott. Ezek az elhomályosult összetételek. Ilyenek a németben többek között: Adler, tkp. ‘Adel-aar’ (< kfn. adel-ar); bieder, tkp. ‘einem Bedürfnis entsprechend’ < kfn. bi-derbe, ófn. bi-darbi ‘nütze’ és ‘wozu geschickt’ (bi elöljáró és ófn. durfan ‘Bedürfnis haben’); elend < ófn. eli-lenti eredetileg a. m. ‘im anderen Land, fern von der Heimat’ (v. ö. lat. alius ‘más’ és Land); folgen < ófn. fola-gān (v. ö. voll és gehen); heint < ófn. hī-naht ‘ezen az éjjelen’; heuer < ófn. *hiu jāru ‘in diesem Jahr’; heute < ófn. hiu-tu < *hiu tagu ‘an diesem Tage’; Jangfer < Jung-frau; Junker < junc-herre ‘junger Herr’; Kiefer < Kien-föhre; Messer < ófn. mezzi-rahs, mezzi-sahs, tkp. ’Speise-schwert’ (ófn. maz és sahs); neben < ófn. in-eben ered. ‘in gleicher Linie’; Schuster < kfn. schuoch-sūtaere tkp. ‘Schuh-näher’; Nachbar < kfn. nāch-gebūr tkp. ‘der nahe Mitbewohner’; Sperber tkp. ‘Sperlings-adler’ < ófn. sparw-ari (sparo ‘Sperling’ és aro ‘Aar’); Welt < kfn. wer(e)lt, ófn. wer-alt eredetileg ‘Menschen-alter, Zeit-alter’ (ófn. wer ‘Mann’ és gót alds ‘Alter, Zeit’); Wimper < kfn. wint-brāwe (v. ö. ó-ír find ‘haj’ és Braue); Wurzel tkp. ‘Kraut-stock’ (Wurz ‘Kraut’ és óa. walu ‘Knoten’, gót walus ‘Stab’). V. ö. még lat. Dēnuō < dē novō ‘újból’; īlico ‘legott’ < in locō; auceps ‘madarász’ < * avi-caps (avis ‘madár’ és capere ‘megfogni’) stb.

Egyes esetekben az elhomályosult összetétel második tagja szóképző elem benyomását teszi, v. ö. n. Drittel, Fünftel < Dritteil, Fünf-teil; tájnyelvi Hampfel, Mumpfel, Arfel < Hand-voll, Mund-voll, Arm-voll; lat, nāvigāre ‘hajózni’, lītigāre ‘pörösködni’ tkp. nāvem agere ‘hajót hajtani’, lītem agere ‘pört folytatni’ stb. – Ha az összetétel első tagja elég világos marad, akkor az elhomályosult második tag valóságos szóképző elemmé válhatik (l. mindjárt alább). Megfordítva: szóképző elem önálló szó benyomását teheti, v. ö. n. Leumund < ófn. hliu-munt, ahol -munt képző (= lat. -mentum, pl. strā-mentum ‘álmodás’); a n. armselig, mühselig szók -selig végzete nem önálló szó, hanem a -sal képző (kfn. armsal, müejesal) továbbképzése -ig (pl. durst-ig) képzővel.

2. Szó-képzés

A szó-képzés v. szó-származtatás szó-képző elemek útján megy végbe. A szó-képzők önálló léttel nem bíró hangok vagy szótagok, amelyek meglévő alap-szókhoz (eredetileg szótövekhez és gyökerekhez) függedve más jelentésű, ú. n. származék-szavakat létesítenek, v. ö. pl. n. Kind-chen: Kind, Tief-e: tief, hand-eln: Hand. Ily módon mindenféle beszédrészek keletkeznek: igék, pl. stürmen (Sturm), heilen (heil); fischen (Fisch), betteln (bitten), sehläfern (sehlafen), kräftigen (Kraft); – főnevek, pl. Zuch-t (ziehen), Lab-sal (laben), Salbung (salben), Gemein-de (gemein), Finster-nis (finster), Kind-lein és Kind-chen (Kind), Wagn-er (Wagen) ; Jüng-ling (jung), Held-in (Held), Gürt-el (gürten); – melléknevek, pl. gold-en (Gold), himml-isch (Himmel), durst-ig (Durst), grün-lich (grün); – határozók, pl. lang-e (lang), tag-s, blind-lings stb.

A szó-képzők tehát lehetnek főnév-képzők, ige-képzők stb. A képzők funkciója, legalább manapság, jól körül van határolva: a főnév-képzők főneveket képeznek, az ige-képzők igéket stb. – éspedig megint jól elhatárolt jelentésű főneveket, igéket stb. A n. -chen és -lein pl. kicsinyítő szókat képeznek – természetesen kicsinyíthető dolgokból. Szórványos kivételek mindamellett vannak. Az említett német képzők pl. nem kicsinyíthető főnevekhez is függednek, v. ö. Räuschchen, Mütchen stb., sőt gyermekekkel való beszélgetésben mindenféle más beszédrészekhez is, v. ö. schönchen, sachtchen; wasele denn? ’was denn?’; so’chen, so’le, ‘so’; ich habele, ich willele ‘ich habe, ich will’.

Az eddig említett német szóképző elemek nem önálló szavak s egyáltalában nem valószínű, hogy a német nyelvnek bármely történetelőtti szakában valaha önálló szavak lettek volna. Mindamellett éppen a németben vannak nagyobb számban oly képzők is, amelyek a német nyelv fejlődése folyamán önálló szavakból keletkeztek. A Gott-heit szó képzője nem más, mint a kfn. heit ‘Beschaffenheit’, úgyhogy szavunk eredetileg a. m. ‘göttliche Beschaffenheit’. A Reich-tum képzője kfn. és ófn. tuom ‘Stand, Zustand’; Freund-schaft képzője a kfn. schaft ‘Gestalt, Beschaffenheit’. Több melléknévképző is hasonló eredetű. Így weib-lich képzője nem más, mint a kfn. līch, ófn. līh ‘Leib, Gestalt, Aussehen’ szó (v. ö. Leiche, Leich-nam), úgyhogy szavunk eredetileg a. m. ‘weibliche Gestalt habend’. A fried-sam melléknév képzője a kfn. sam (ófn. samo) ‘der selbe, der nämliche, der gleiche’; sieg-haft képzője kfn. és ófn. haft ’gefangen, haftend’; dank-bar képzője önállóan már nem mutatható ki, de eredetileg bizonnyal ‘tragend, an sich tragend’ jelentésű melléknév volt (a kfn. bern, ófn. beran ’tragen’ igéből), mint a lat. lūci-fer képzője (a fero ‘viszek, hordok’ igéből). A n. kreuz-weise, teil-weise határozók képzője szemlátomást a Weise főnév (v. ö. gleicher-weise, möglicher-weise); az a. like-wise, other-wise szavakban is a wise főnév lett képzővé. – Kitűnő példa e fejlődésre még a román -mente (ol. és sp. -mente, fr. -ment) határozóképző, amely eredetileg a lat. mēns (‘gondolkodásmód, jellem’, később ‘minőség, mód, jelleg’ jelentésű) nőnemű szó ablativusa. Már a népies latinban voltak vele képezett határozói kifejezések – először lelkiállapot jelölésére, pl. forti mente, laeta mente, majd általánosabb értelemben, pl. pari mente. Még később mente segélyével bármely melléknévből lehetett határozót képezni. Mivel pedig oly kifejezés, mint dara mente ‘világos módon’ mondattani egység volt s tehát a ragozás eltűnte után is szilárdul tartotta magát, azért a clarus melléknévből alkotott határozói képzésnek látszott s mente határozó-képzővé vált (v. ö. ol. chiara-mente, sp. clara-mente, fr. claire-ment). Képzőnk egykori önállóságából érthető, hogy a spanyolban két ‘és’ kötőszóval kapcsolt határozónak csak másodikához függed mente: sabia y elocuente-mente ‘bölcs és ékesszóló módon’. Hasonló módon előragok is keletkeznek. A n. aus-führen, auf-nehmen, hinter-gehen, unter-ordnen s más összetételek előtagjai még önállóan is előkerülnek, de oly esetekben, mint be-streichen (ófn. bi-strīhhan), er-fahren (ófn. ir-faran), ent-hüllen (gót and-huljan), ver-lassen (ófn. far-lāz-zan) stb., a be-, er-, ent-, ver- elemek már nem önálló szók, csak előragok, amelyek az ige jelentését módosítják. Valamikor azonban ezek is önálló szók voltak, és pedig elöljárok, v. ö. be- < ófn. bi-: ófn. bi ‘um-herum, ringsum’; ent-, gót and-:. gót and ‘an, auf, entlang’; er- < ófn. ir-, ar-, ur-: ófn. ar, ur ‘aus’. V. ö. még bleiben < * be-leiben (kfn. be-līben), fressen tkp. ver-essen (gót fra-itan). Hasonló latin esetek: au-fert ‘elvisz’ (v. ö. ói. ava ‘el, le’), amb-īre ‘körüljárni’ (v. ö. g. amphí ‘körül’).

Az analógia a szóképzés terén is nagy szerepet játszik. A román nyelvekben az említett -mente csak kis számú eredeti összetételek analógiájára terjedt el: ol. fermamente, fr. fermement egyenes folytatása a népies lat. firma mente kifejezésnek, ellenben ol. recentemente, fr. récemment ‘újabban, legutóbb, a minap’ természetesen nem lehet < lat. * recente mente, hanem analógia. A n. -er képző valamikor csak főnevekből képezett szavakat, és cselekvő személyt jelentő szókat, mint pl. Fischer, Sänger, Krämer, Wagner (Fisch stb.); mivel azonban egyes ilyen szók, mint Fischer, Sänger igékkel is kapcsolatba voltak hozhatók (fischen, singen), azért igékből is kezdtek -er képzős szavakat alkotni, v. ö. Lehrer, Dichter, Jäger (lehren stb.), s mivel cselekvő személyt jelentő szó jelentésátvitel folytán eszközt, szerszámot, berendezést is jelölhet, azért -er tárgyakat jelentő szavak képzésére is használatos, v. ö. Bohrer, Brenner, Hauer, Leuchter, Wecher, Wegweiser, Gasmesser.

Meglehetősen nagy szerepet játszik a szóképzés terén az elvonás v. megfordított leszármaztatás (retrográd deriváció). Ez abban áll, hogy bizonyos módon képzett (derivált) szavakból ‘alapszó’ jellegével bíró új szavakat vonnak el. A németben pl. a wandeln ige a Wandel főnévi alapszó származéka, hamdeln ellenben a Hand szóból van képezve. Mivel már most a wandeln ige mellett Wandel főnév állott, azért a handeln ige mellé is egy hasonló hangzású új szó, egy látszólagos alapszó került: Handel – a következő analógiás proporció alapján: wandeln: Wandel = handeln: Handel.

Ily módon igen sok főnév van elvonva igéből, v. ö. n. Geiz < geizen, Sitz < sitzen, Druck < drucken, Dauer < dauern (< lat. dūrāre), Kelter < keltern (< lat. calcitrāre), Scherz < scherzen; fr. appel < appeler, relief < relever; ol. liga < ligare; m. kapa < kapál, ború < borul, derű < derül, átok < átkoz. – Ily módon melléknevek is keletkeztek igéből. Mivel pl. a n. siechen ige a siech melléknévből származott, azért a wachen ige mellé is került melléknév: wach. V. ö. még lat. pūrus ‘tiszta’ < pūrāre ‘tisztítani’, dēgener ‘elfajult’ < dēgenerāre ‘elfajulni’. – Sok főnév is származott retrogád úton melléknévből, v. ö. n. Aussatz < aussätzig, Freimut < freimütig, Tiefsinn < tiefsinnig, Zukunft < zukünftig, Ausland < ausländisch, Kleinstadt < kleinstädtisch, Übermensch < übermenschlich. V. ö. még m. csend < csendes, ildom < ildomos. – Ily módon igék is származtak névszókból. A fr. somnolent (< lat. somnolentus) úgy hangzik, mint egy -ant végű part. prés., pl. restant, portant, s mivel ezek mellett rester, porter igék állottak, azért somnolent mellé is került ige: somnoler. V. ö. még fr. indifférer < indifférent (< lat. indifferēns). Mivel a déclarer, augmenter igék mellett belőlük képzett déclaration, augmentation főnevek állanak, azért a horripilation (< lat. horripilātio) főnév mellé egy új horripiler ige került. Egyszerű (nem-összetett) igékből az angolban igen közönséges az -er és -ing képzővel alkotott szó (pl. doer, doing: to do), minélfogva összetett névszókból gyakran vannak képezve retrográd igék, pl. to housekeep < the house-keeper, house-keeping; to thoughtread < the thought-reader, thought-reading. Az a. sideling ‘oldalt, ferdén határozó oly képzés, mint n. rittlings, schrittlings, de mivel oly benyomást tett, mint egy igéből képezett cselekvést jelentő szó (doing: to do), azért melléje is került ige: to sidle ‘oldalogni, bicegni’. V. ö. még a. to grovel ‘csúszni’ < groveling. – A retrográd derivációval rokon az a jelenség, hogy az angolban főnév igéül s ige főnévül használható, pl. the man ‘der Mann’: to man (a ship) ‘bemannen’ és to build ‘építeni’: a build ‘építésmód’ – éspedig azért, mert egyes esetekben ugyanazon tőből származó főnevek és igék egybeestek, v. ö. fish és to fish < óa. fisc és fiscian; the love és to love < óa. lufu és lufian. Ily esetek analógiájára roppant sok névszó változott igévé, pl. ape ‘majom’ és ‘majmolni’, cook ‘Koch’ és ‘kochen’, worship ‘tisztelet’ és ‘tisztelni’, jelesül sok testrészt jelölő szó, pl. eye, beard, tongue, shoulder, hand, finger, foot stb. – és megfordítva, sok ige vált főnévvé, pl. cut ‘metszeni’ és ‘metszés’, glance ‘fényleni’ és ‘fény’, embrace ‘megölelni’ és ‘megölelés’ stb.

Vannak-e egészen önkényes szóalkotások? Keletkeznek-e még egészen új szótövek és gyökerek? E kérdésekre habozás nélkül igennel felelhetünk, de egészen biztos példákat csak hangutánzó szók (pl. csicsereg) és hanggal utánzó v. festő szók (pl. ballag) nyújtanak. Egészen új keletű szavak a németben pl. Töff-töff (Automobil), Krikri (egy hangszer), Tingel-tangel (a réztányérok csörömpöléséről), Trick-track < fr. tric-trac (a leeső kockák kopogásáról). Többé-kevésbbé újabb eredetűek a németben oly főnevek, mint Truthahn, Uhu, továbbá az igéknek egész serege: bimmeln, bammeln, baumeln, bummeln, flimmern, gackern, gluck(s)en, kiechern, klatschen, klimpern, klirren, knacken, knarren, knirren, knurren, knirschen, muck(s)en, munkeln, platschen, platzen, panschen, plaudern, plappern, plumpsen, quaken, quieken, summen, zwitschern, zische(l)n stb. stb. Kis gyermekek sokszor csinálnak egészen új szókat, pl. huhu (lokomotív), mek-mek (kecske), pipi (csibe) stb., s ezek közül egyik-másik környezetük útján a felnőttek nyelvébe is belekerülhet. Egyes újabb keletű angol szók a gyermek-nyelvből eredhetnek, pl. big ‘vastag, magas, nagy’, job ‘to peck with the beak’, fuss ‘haste, flurry, jam ‘to presse, to squeeze’ és ‘a conserve of fruit’ stb. Egy sereg messze elterjedt szó minden bizonnyal a gyermekek nyelvéből való. A n. Amme, ón. amma ‘nagyanya’, sp. és port. ama ‘dajka’, lat. amīta ‘nagynéni’, basc ama ‘anya’ stb. egy ősrégi ama szóra utalnak, amelyet a gyermek az anyjára alkalmaz. A n. Mama, sp. mama, fr. maman, ol. mamma ‘mama’ < lat. mamma ‘mama’ és ‘emlő’, g. mámma ‘mama’, bolgár mama ‘anya’ stb. nem más, mint a gyermek-nyelvből való ma szótag megkettőzése. Ebből van képezve az idg. alapnyelvi * mā-ter ‘anya’ szó is (lat. māter, n. Mutter stb.). A n. papa < fr. papa < lat. pappa, pāpa ‘papa’, g. pāppa, valamint a n. Pappe ’gyermek-pép’ pappen, ol. pappare, ófr. paper, sp. és port. papar < lat. pappāre ‘papálni’, pappa, pāpa ‘papi’ (az étel gyermek-nyelvi megjelölése) szintén nem más, mint a megkettőzött gyermeknyelvi pa szótag, amelyből az ‘apa’ jelentésű idg. szó is származik (v. ö. lat. pater, n. Vater stb.). Ugyancsak gyermek-nyelvi eredetűek még: n. Bube, kfn. bābe ‘öregasszony’, svájci Bābi ‘Mädchen’, a. baby, ószl. baba ‘öregasszony, nagyanya’; – n. és holl. pissen, a. to piss < fr. pisser, ol. pisciare; – n. lallen, lat. lallāre ‘lallázni, dúdolni’, g. laleîn ‘csevegni, csacsogni’ és n. lullen, a. to lull stb.

Vannak továbbá mesterségesen gyártott szavak. A modern tudománynak gyakran van szüksége új megjelölésekre, amelyek elsősorban görög és latin szavakból készülnek, v. ö. ión, ózon, oxigén, oxid, szulfát, szeizmográf, deltoid stb. Ezeknek egyike a ma már megint elveszett Od, amelyet Reichenbach természetbúvár egy állítólag felfedezett természeti erő megjelölésére egészen önkényesen csinált. Ellenben a J. B. van Helmont alchimista alkotta gáz (n. Gas, fr. gaz, a. gas) nem egészen ujjból szopott szó, hanem a g. khaos befolyás alatt készült. Ide tartoznak a modern reklám-nevek is, mint pl. Biomalz, Ovo-maltine, Sanatogen, Haemoglobin, Odol stb., mindenféle nyelvekből vett szóknak és szótagoknak keverései. – Sőt újabban puszta betűkből alakított szavak is vannak, mint pl. n. D-Zug = Durch-gangs-zug, Hapag = Hamburgisch-Amerikanische Paketfahrt-Aktien-Gesellschaft; m. Move, Kansz stb.

Vannak végül olyan szók, amelyek meglévő Szavakból szótagok betoldása útján készültek – körülbelül úgy, mint gyermekek és kis diákok körében szokás (v. ö. n. wipir wopollepen foport-gepehn = wir wollen fortgehen, m. Garba-lirbi-barba Perbe-tirbi = Galiba Peti). Ez a szokás a csirkefogók nyelvében is megvan s talán innen indult is ki. Ily eredetű szók a németben arról ismerhetők fel, hogy a német hangsúlyozás alaptörvénye ellenére a második szótagon vannak hangsúlyozva. Ilyenek lehetnek többek között: Klabáuter-mann ‘Schiffskobold’ < holl. klauteren klettern, kladátschen < klatschen, scharwénzeln v. scherwénzeln < schwänzeln, tralátschen < tratschen, rabánzen és rabátzen ‘geschäftig, unruhig sein’ < ranzen ‘sich bald da, bald dorthin wenden, ungestüm hin- und herspringen’, stibítzen < stitzen ‘stehlen’, Halúnké < Hunke stb. A példák nem mind meggyőzőek s másképpen is magyarázhatók, de az alapgondolatban lehet valami.

c) A szófűzés változása

Szókapcsolatok alakjának és értelmének változása. – Új szókapcsolatok A szófűzés jelentékeny változásokat szenvedhet: megváltozhatik egy szókapcsolat alakja vagy értelme s egy szókapcsolat helyébe egészen más is léphet.

Egy szókapcsolat egy más rokon v. ellenkező értelmű kapcsolat befolyása alatt más alakot nyerhet. A folyamat velejében ugyanaz, mint egy szónak átalakulása analógia útján. Régebben azt mondták: szűkölködik valami nélkül, ma azt mondjuk: szűkölködik valamiben, ami az ellentétes jelentésű bővelkedik valamiben hatása alatt következett be. Régente azt mondták: törődik valamin, ma ezt mondjuk: törődik valamivel, ami a rokon értelmű gondol valamivel befolyása. A n. über etw. vergnügt sein kifejezés mintája über etw. froh sein. A teljesen logikátlan fr. vers les une heure mintája vers les deux, trois heures. A fr. reflexív igék összetett idői régebben ily alakúak voltak: je suis loué stb., ma az egyszerű idők (je me loue stb.) analógiájára ilyenek: je me suis loué stb. – Főnevek gyakran igei alapszavaik mintájára vannak szerkesztve, v. ö. fr. peintre en miniature v. sur porcelaine (mint peindre en v. sur), brodeur en perles, broderie au crochet, tisserand en drap; a. lecture on the science of language (mint to lecture on), departure for India; lat. domum itio ‘hazatérés’ (mint domum īre ‘hazamenni’). A mondattani funkció hasonlósága is módosíthatja a szófűzést. A németben és más idg. nyelvekben eredetileg ezt mondták: ich lehre dich die Kunst (lat. doceo tē artem), ich verhehle dich die Sache (lat. cēlo tē rem), ma már ich lehre dir die Kunst épp oly gyakori s ich verhehle dir die Sache egyedül használatos – oly kifejezések analógiájára, mint ich gebe dir etwas.

Ha két szókapcsolat ugyanazt a gondolatot fejezi ki, akkor keveredhetik s előáll a szerkezetkeveredés v. szófűzési kontamináció – olyasmi, mint a szó-keveredés (pl. n. Mansch < Mann + Mensch). A szerkezet-keveredések sokszor csak a pillanat szülöttei. Ilyenek jelesül a közkeletű frázisok, szólások, közmondások keveredései, mint pl. Das ist des langen Pudels kurzer Kern, ahol a következő két közhasználatú szólás keveredett; Das ist der langen Rede kurzer Sinn és Das ist des Pudels Kern. Hasonló stiláris virágok: der Strom der Zeit, der an der Stirnlocke ergriffen wird; der Grundstein, von dem man kaum eine solche Frucht erwartet hätte; der Zahn der Zeit, der auch diese Träne trocknet. De vannak oly keveredések is, amelyek többé-kevésbé állandósulnak. A magyarban nem ritka fordulat: láttam Pétert, hogy jön < láttam Pétert jönni + láttam, hogy Péter jön. Igen gyakoriak oly esetek, mint n. das gehört mein < d. g. mir + d. ist mein; mich freut deines Mutes < m. f. dein Mut + ich freie mich deines Mutes; das lohnt sich der Mühe < d. l. s. + d. l. der Mühe; sich auf eine Sache erinnem < s. a. e. S. besinnen + s. einer Sache erinnern; fr. se rappeler de quelque chose < s. r. qu. ch. + se souvenir d. qu. ch.; sp. muchas de virgenes ‘sok szűz’ < muchas virgenes + mucho d. v. ‘szüzek soka’; lat. manum inicere aliquem ‘kezét rátenni valakire’ < m. i alicui + capere aliquem ‘elfogni vkit’. – Igen sok nyelven előkerülő kontaminált szerkezet a következő: A mit B kommen < A und B kommen + A kommt mit B, v. ö. fr. nous avons fait un voyage avec mon ami; a. I am friends with him (tkp. ‘én barátok vagyok vele’). V. ö. még n. es geben keine Engel < es gibt k. E. + es existieren k. E.; er ist nach Hause < er ist zu H. + er kommt n. H.; lat. in potestatem est < i. p. venit ‘hatalmába kerül’ + in potestate est ‘hatalmában van’. – Ily kontaminációk néha ősrégiek, v. ö. n. ich lehre dich die Kunst < i. l. dich + i. l. die Kunst; lat. doceo tē artem < d. tē + d. artem.

Épp oly gyakori a grammatikába ütköző, de értelmileg megfelelő v. értelem szerinti szerkesztés (constructio ad intellectum). Alakilag egyes számú, de többséget vagy sokaságot jelentő szavak úgy vannak szerkesztve, mint alakilag többes számú szavak, pl. n. ein Hundert (Soldaten) sind gefallen; fr. une centaine d’hommes sont morts, un grand nombre des soldats sont morts, beaucoup sont morts, sőt néha la moitié sont morts; lat. magna multitudo convenerant (e h. convenerat) ’nagy sokaság jött össze’; a. people say (e h. says). Megfordítva: alakilag többes számú, értelmileg egyes számú szók úgy vannak néha szerkesztve, mint alakilag egyes számú szók, v. ö. a. the Times says.

A természetes nem (sexus) gyakran elnyomja a grammatikai nemet, v. ö. n. die Fräulein; lat. capita coniurationis securi percussi (e h. percussa) sunt ‘az összeesküvés fejei lefejeztettek’. Nőnemű főnevek, amelyek férfiszemélyek neveivé lettek, hím-neműekké váltak, v. ö. n. der Bursch(e) < die Bursche, fr. le garde, sp. el guarda ‘őr’ < fr. la garde, sp. la guarda ‘őrség’; lat. Cupīdo < cupīdo ‘vágy’; ószl. junota ‘ifjú’ < junota ‘ifjúság’. Olykor egy mondatrész befolyásolja az előtte vagy utána álló mondatrészt – olyanformán, mint egy szónak egyik hangja a másikat (v. ö. Wischenschaft < Wissenschaft). A mondatrészek ilyetén asszimilációja a vonzás (attractio). V. ö. n. meinen Tod, den sie beweinen, ist für sie gerechter Schmerz, e h. mein Tod stb.; lat. in eo, quo dixi, libro e h. quem dixi ‘abban a könyvben, amelyet említettem’. E latin fordulat a legnagyobb római szónoktól való.

Megváltozhatik a szófűzés azért is, mert egy kapcsolatot másképpen értenek, más értelemben vesznek, mint eredetileg. Ebben az esetben a tagok egyike új jelentésében elszakad a kapcsolattól s oly kapcsolatban is fellép, ahol tkp. nem volna alkalmazható. A lat. servus frūgī est eredetileg oly fordulat volt, mint servus bonō est ‘a szolga jóra való’ (frūg a frūx ‘termés, haszon’ szó dativusa), de mivel a kapcsolat oly értelmű és felépítésű volt, mint servus bonus est ‘a szolga jó’, azért a servus bonus ‘jó szolga’ analógiájára létrejött servus frūgī ‘jóra való szolga’. A n. was für Bücher hast du? eredetileg a. m. ‘was anstatt (v. als) Bücher hast du?’, de mivel oly értelmű volt, mint ‘welche Bücher hast du?’, azért a für elöljáró elszakadt a Bücher szótól s a was szóhoz csatlakozott, illetőleg was für egységgé vált, v. ö. was für ein Mensch? – Hasonló értelmezés útján a mondat alanya vagy tárgya elöljárós kifejezés is lehet. Így a lat. ad duo milia ceciderunt ‘mintegy kétezren estek el’ mondatban ad duo milia tkp. a. m. ‘kétezerig’; a fr. il aime jusqu’à ses ennemis ‘ellenségeit is szereti’ eredetileg a. m. ‘ellenségeiig szeret (mindenkit)’.

A határ tehát egy mondatbeli kapcsolat tagjai között eltolódhatik, s ami eredetileg összetartozott, szétkülönülhet. Oly mondatban, mint man hat dem Mann sein Geld gestohlen, a dem Mann az állítmányhoz tartozik, de mivel a mondat egészen oly értelmű, mint man hat das Geld des Mannes gestohlen, azért a dem Mann sein Geld kifejezés egyértékűvé vált a das Geld des Mannes kifejezéssel, v. ö. dem Mann sein Geld ist hin. A genitivusnak ilyetén körülírása a mai német közbeszédben egészen közönséges. A n. der, die, das vonatkozó névmás a der, die, das mutató névmásból keletkezett. Oly mondat, mint ‘es war der, der gepredigt hat’ az ó-felnémetben így hangzott: iz was, der bredigōta, ami valamikor ennyit tett: ‘es war der: er hat gepredigt’. Éppígy a n. dasz kötőszó ugyanaz a szó, mint a das mutató névmás (régebben mind a kettő dasz v. das), s oly mondat, mint ich weisz, dasz er lebt vagy bedenke, dasz du sterben muszt eredetileg a. m. ich weisz das: er lebt, illetőleg bedenke das: du muszt sterben. A n. ehe (= bevor, früher als) kötőszó nem más, mint az ehe (= vorher, früher) határozó, amennyiben pl. ich kehre nicht heim, ehe ich ihn finde eredetileg a. m. ich kehre nicht heim: ehe (= vorher) finde ich ihn. A fr. il fait beau | voir ‘es is schön zu sehen’ eredetileg így tagolódott: il fait | beau voir ‘es gibt schönes Sehen’ – azaz: beau és voir összetartozott, mint az il fait | beau temps mondatban beau és temps. A mondattani tagolódás eltolódása útján keletkeztek különböző idg. nyelvekben az ú. n. abszolút (független) particípiumi szerkezetek, pl. a latinban az ablativus absolutus. Oly mondatban, mint quassante capite tristes incedunt ‘wankenden Hauptes schreiten sie finster einher’, a quassante capite kifejezés eredetileg az incedunt állítmányhoz tartozó határozó volt, de később olyféle szerepet játszott a tudatban, mint egy mellékmondat (‘indem das Haupt wankt’), mire elszakadt állítmányától és függetlenné vált. – Hasonló módon jött létre a lat. accusativus cum infinitivo. Oly mondatban, mint Caesar milites pontem rescindere iussit ‘C. lerontatta a katonákkal a hidat’ a milites accusativus eredetileg a iussit átható ige tárgya volt (‘C. utasította a katonákat a hidat lerontani’), de aztán a rescindere infinitivus alanyává vált (‘C. megparancsolta, hogy a katonák rontsák le’), úgyhogy tárgyatlan ige mellett is állhat accusativus cum infinitivo, pl. gaudeo te valere ‘örülök, hogy jól vagy’. A syntaktikai tagolódás eltolódása esetében néha a szóhatár sincsen betartva s új szó jöhet létre. A n. während elöljáró oly kapcsolatokban keletkezett, mint währendes Krieges (Lessing), währender Zeit (Möser), währendem Essen (Schupp), amelyeket hibásan így fogtak föl: während des Krieges, während der Zeit, während dem Essen (e fordulat elavult, de Lessing és Goethe még használja). Mivel a fr. l’enfant aime (= èm) kijelentő mondat és a l’enfant aime-t-il? (=èm-ti) kérdő mondat csak a ti szótag által különböznek, e szótag a népies franciában kérdő szócskává lett: j’aime-ti? Az ó-ír nyelvben n-végű szavak -n végződéséből önálló visszahozó névmás keletkezett. Funkció-változás folytán egy szó megváltoztathatja kategóriáját. Főnévből könnyen lesz melléknév, mert a kettő közt csak az a különbség, hogy amaz képzet-csoportot jelöl, emez egyes tulajdonságot, s az ilyen főnév fokozható is, v. ö. m. szamár: szamár ember, szamarabb, legszamarabb; n. Schade: es ist schade, sehr sehade (kfn. schade, seheder, schedist!), Ernst (es ist Ernst, es wird Ernst): ernst, Not: not (es ist, es tut mit not), Schuld: schuld (schuld sein an etw.), Feind: feind (feind sein, werden), Brache: brach (liegen), Freund: freund (jmdm freund sein); fr. le dommage: c’est (bien) dommage, très dommage; la farce: c’est farce, une bête farce; g. kýōn ‘kutya’: kýnteros ‘kutyább’. – Megfordítva: melléknévből könnyen lesz főnév, v. ö. n. Gut, Übel, Stolz, Gehorsam < gut, übel, stolz, gehorsam; lat. bonum ‘a jó’ < bonus ‘jó’, malum ‘a rossz’ < malus ‘rossz’ stb. V. ö. még n. der Junge, die Alte, das Letzte stb. A főnevesítés minden időben fellépő jelenség s a legrégibb időkig követhető visszafelé. A n. Jünger szemlátomást ugyanaz, mint der jüngere, a Greis ugyanaz, mint der greise; a Fürst (ófn. furisto) tkp. a. m. ‘der erste’ (ófn. furist); a n. Zahn (bajor és ófn. Zand) és a lat. dēns ‘fog’ valamikor ‘evő’ volt (v. ö. lat. edēns); a lat. serpēns (> fr. serpent) ugyanaz a szó, mint serpēns ‘csúszó’ (serpere ’csúszni’), a g. gérōn és az ói. dšárant ‘öreg ember’ ugyanaz, mint az ói. dšárant ‘öreg, törékeny’. A n. viel ősrégi időkben melléknév volt (mint g. polýs ‘sok’), aztán semlegesnemű főnévvé vált (ma is: mit viel Behagen, viel Aufhebens, viel Wesens machen), ma már megint melléknév. – Melléknévből határozó lehet, pl. n. nach < nahe. – Megfordítva: határozóból is lehet melléknév. A n. das Fenster ist zu egy színvonalra jutott a das Fenster ist offen kifejezéssel, mire ein offenes Fenster analógiájára ein zues Fenster jött létre. A n. er ist zu Frieden (= im Frieden) oly benyomást tett, mint er ist bescheiden, azért ein bescheidener Mensch hatása alatt ein zufriedener Menscli keletkezett. Éppígy a n. ein behender Mensch oly kifejezés alapján született meg, mint er ist behende, ahol behende korábban határozó volt. V. ö. még n. vorhanden < vor Handen (= vor den Händen); loh ‘lobogó, lángoló’ < lichterloh ‘lobogva’ (< genitiv. lichter Lohe ‘mit heller Flamme’); bajor ein zuwiderer Kerl < zuwider ‘ellen, ellenére’. – Határozóból kötőszó is válhat, v. ö. lat. et (> fr. et) ‘és’: g. éti ‘még’. – Főnév névmássá alakulhat át, v. ö. n. man < Mann, fr. on < homme; n. jemand < je Mann (t. i. jemals ein Mann, kfn. ie-man), niemand < nie Mann (= niemals ein Mann, kfn. nie-man). – Sok kötőszó névmásból keletkezett, v. ö. n. dasz < das (l. föntebb) = a. that ‘hogy’ < that ‘az’; fr. que ‘hogy’ < que ‘ami’ = lat. quod ‘hogy’ < quod ‘ami’. A n. entweder kötőszó a kfn. ein-deweder ‘eins von beiden’ névmásból támadt, amennyiben pl. entweder das Auge oder das Herz eredetileg így tagolódott: entweder: das A. o. das H., tehát tkp. ‘eins von beiden: das A. o. das H’. – Sokszor keletkezik elöljáró mindenféle más szófajokból. A fr. malgré elöljáró eredetileg ‘mauvais gré, déplaisir’ értelmű főnév, s oly kifejezés mint malgré le roi eredetileg a. m. ‘avec malgré du roi’ – az avec elöljáró elhagyásával (v. ö. crainte < par crainte) s a birtokviszony megjelölése nélkül (mint még ma is Hôtel-Dieu, l’église St. Pierre); mihelyt aztán le roi nem lehetett többé genitivus, a malgré főnév szükségképpen elöljárónak tűnt föl. A fr. pendant l’orage eredetileg a. m. l’orage planant, étant encore suspendu au-dessus de nous (‘bei hängen-dem Gewitter’, lat. ‘pendente tempestate’), de mivel oly értelmű volt, mint durant l’orage, azért pendant elöljáróvá lett (pendant l’été stb.). A fr. aussitôt határozó (aussitôt dit, aussitôt fait) sokszor préposition is (aussitôt la lettre reçue, aussitôt mon arrivée). A lat. trāns ‘át, túl’ praepositio eredetileg a

• trāre ‘átmenni’ (v. ö. in-trāre ‘bemenni’) igének jelen idejű particípiuma, úgyhogy pl. trāns mare eredetileg a. m.

‘a tengeren átmenve’. A lat. versus ‘felé’ postpositio nem más, mint a versus participium, úgyhogy Rōmam versus ‘Róma felé’ tkp. a. m. ‘Rómának fordulva’. A lat. secundum ‘után’ jelentésű praepositio a secundus ‘következő’ melléknév semlegesneme.

A már meglévő szófűzésekhez újak járulhatnak, amelyek gyakran egészen kiszorítják a régieket. A német szórendben pl. jelentékeny változások állottak be: a régiségben az ige gyakran a főmondat élén állott (spricht zu ihm der Herr) s a mellékmondatban nem állott legutolsó helyen, amint tájszólásokban és a közbeszédben ma sem (wie wir vorkommen an die breite Strasze). A régi állapot nyomai ily esetekben sokszor egyes megmerevült szólásokban, közmondásokban maradnak fönn, v. ö. fr. qui térre a, guerre a (ma: qui a terre, a guerre). Új szókapcsolatok sokszor azért keletkeznek, mert a meglévők nem elég kifejezők, nem elég festőiek és szemléletesek a beszélő számára. A franciában valamikor ne egymagában szolgált a tagadás kifejezésére (il ne vient), de az emocionális beszédmód nem érte be vele: erősítő és szemléletes szavakat tett melléje, mint pl. pas ‘lépés’, point ‘pont’, goutte ‘csöpp’, mie ‘morzsa’ stb. Köztük pas lett a tagadásnak legközönségesebb s lassanként nélkülözhetetlen alkotórészévé (il ne vient pas), úgyhogy a voltaképpeni tagadás-hordozó ne a népnyelvben egészen eltűnt (il vient pas) s az irodalmi nyelvben sem mindig nélkülözhetetlen (pas un, pas beaucoup, pas du tout).

Más esetekben más tényezők hatnak. A szórend pl. sokszor logikai szempontokhoz igazodik, v. ö. n. ich will gehen: gehen will ich (nicht fahren). A latinban a mondathangsúly hordozói a mondatnak első és utolsó szava (az alany és az igei állítmány). Ez a szórend azonban logikai szempontból, sőt jóhangzás szempontjából is igen gyakran módosul, v. ö. Gallia est omnis divisa in partes tres e h. Gallia omnis in partes tres divisa est ‘egész Gallia három részre oszlik’.

Új szófűzés jöhet létre akkor is, ha arról van szó, hogy valamely jelentésbeli különbség világosabban jusson kifejezésre. Az ős-germán alapnyelvben az ich fand és ich habe gefunden között lévő különbség ismeretlen volt, mert ich habe gefunden nem is létezett. Hogyan jött létre? Úgy, hogy oly kapcsolatban, mint ófn. habēm inan (gi-)funtanan ‘ich habe ihn als einen gefundenen’, az ich habe és a gefunden szavakat egymással hozták kapcsolatba, minélfogva utoljára tárgyeset nélkül is lehetett mondani: ich habe gefunden. Így áll a dolog a románban is: ol. ho comparato un cavallo, sp. he comprado un caballo, fr. j’ai acheté un cheval eredetileg a. m. ‘vásárolt lovam van’ (lat. habeo caballum comparatum), aztán ‘lovat vásároltam’. Az összetételezés folyamata már a klasszikus latinban megkezdődött, v. ö. scrīptum habeo (Cicero) ‘megírtam’, compertum habeo (Sallustius) ‘megtudtam, bizonyosan tudom’ stb., sőt már a régiségben is kimutatható. Az ily módon létrejött összetett kifejezések erősen szorongatják a régi egyszerű alakokat: a déli németségben a régi praeteritum (ich fand) egészen kiszorult, éppígy a francia köznyelvben a passé défini (je portai < lat. portāvī). Hogy két konkurráló nyelvtani alak közül az egyik kiszorul, az nyelv-oekonomiai jelenség, s hogy az egyszerű alak szorul ki, az azzal függ össze, hogy sokszor ‘rendhagyó’ v. ‘szabálytalan’. A lat. futurum szintén elveszett a románban s körülírással van képezve, v. ö. fr. chanterai, ol. canterò, sp. cantaré < népies lat. cantāre habeo, tkp. ‘ich habe zu singen’.

Hosszabb szókapcsolat kényelmi szempontból megrövidülhet. Ez az elhagyás (ellipsis) – ugyanaz a folyamat, amelynek útján egy összetett szó egyik tagja elmarad (pl. költő < vers-költő). Ami az eredeti szókapcsolatból megmarad, az oly jelentésű, mint az egész kifejezés – még akkor is, ha a kapcsolat voltaképpeni lényeges eleme van elhagyva, v. ö. m. mulatni < időt mulatni (tkp. a múlni ige műveltető alakja); n. sprengen (das Pferd), an- v. aus-spannen (Haustiere), ein- v. aus-treiben (Vieh), den Kürzeren (Halm) ziehen; n. legen (Eier) = fr. pondre < lat. pōnere (ova ‘tojásokat’); ol. intendere, fr. entendre ‘hallani’ és ‘érteni’ < lat. intendere, tkp. ‘irányítani’, t. i. aurem ‘fület’ és animum ‘figyelmet’; fr. propre comme un sou (neuf); lat. dūcere ‘sereget (exercitum) vezetni’, cōnscendere (t. i. nāvem) ‘hajóra ülni’, appellere ‘kikötni’, tkp. ‘hajót (nāvem) parthoz hajtani’, solvere ‘horgonyt (ancoram) fölszedni’, ill. ‘eloldozni’, azaz ‘elindulni’. A rövidülés néha különös körülmények között következik be, mint az imént idézett kifejezéseknél, amelyek túlnyomóan gazdálkodók és hajósok köreiben keletkeztek. De a rövidülés oka néha általánosabb természetű, pl. káromlások, átkozódások, szitkozódások esetében. Egyáltalában: ami a helyzetből könnyen kiegészíthető vagy magától értetődik, elmaradhat, v. ö. m. jut neki mindenre (pénz), termett neki bőven (gabonája), tizenkettőt ütött (az óra); n. Tag! v. ‘ntag! < guten Tag!, Mahlzeit! < gesegnete Maidzeit!, ‘schamster! < gehorsamster Diener!, er musz fort (gehen). Bizonyos helyzetekben egész fő- és mellékmondatok elmaradhatnak, v. ö. n. dasz du mir das gleich besorgst!, wenn er nur kommt!, wenn du das noch einmal tust (so wird es dir schlecht ergehen)!, fr. si je pouvais lui parler!; lat. verbum si addideris! ‘ha még egy szót szólsz!’, quam hoc non curo! ‘mennyire nem törődöm vele!’ – n. ich habe mir gestern ein Schnupfen geholt!, er redete so auf mich ein!; fr. il s’est mis dans une fureur!

d) Idegen befolyáson alapuló változás

Kölcsönzött szók: kultúrszók, nemzetközi kölcsönszók, tudós szók. – Kölcsönzött szóképzők. – Bastard szók. – Visszakölcsönzött kölcsönszók. – Kölcsönszók mennyisége. – Idegen szavak lefordítása. – Idegenes szófűzés és kiejtés. – Kölcsönzött ragok. – Nyelvtisztogatás A népek nem egymástól elszigetelve élnek a föld hátán, hanem mindenféle közelebbi-távolabbi kapcsolatban vannak egymással, ami szükségképen nyelveikben is nyomokat hagy hátra. A dolgok és fogalmak, következőleg neveik, a szavak, is idestova vándorolnak, úgyhogy aligha van nyelv a világon, amelyben kölcsönzött szavak ne volnának. De kedvező körülmények között az idegen befolyás nem szorítkozik a szókincsre, hanem kiterjed a ragozásra, szófűzésre és kiejtésre is, tehát a nyelv egész anyagára, Idegen befolyások különböző úton-módon érvényesülhetnek. Két vagy több nép oly benső érintkezésben állhat egymással, hogy legtöbb tagja egy vagy több idegen nyelvet beszél, mint pl. a volt osztrák–magyar monarchia területén vagy a Balkán-félszigeten. Hódító nép ráerőszakolhatja a maga nyelvét egy leigázott népre, mint pl. a rómaiak a latin nyelvet a római birodalom területén élt (etruszk, ligur, gallus, keltibér, dák stb.) népekre vagy a spanyolok a spanyol nyelvet a közép- és dél-amerikai indiánokra, vagy pedig a hódítók veszítik el a maguk nyelvét, mint pl. a frankok Galliában, a normannok Angliában, a török eredetű bolgárok Bulgáriában. Szomszédos népek határterületei kétnyelvűekké válhatnak s az eleinte lokális idegen befolyás később tovább harapózhat. Politikai, műveltségi és társadalmi viszonyok igen sok embert rávisznek idegen nyelvek elsajátítására. Idegen befolyás közvetve, irodalmi úton is érvényesülhet. Ily módon térben és időben elválasztott nyelv is hathat: a francia nyelv igen távoleső területeken s a latin nyelv még kihalta után is hatott. Ha idegen szavak átvételére alkalom van, akkor rendesen csak az egyik nép vesz át kölcsön-szókat – éspedig az, amelyik a másiknak nyelvét elsajátítja, tehát a kétnyelvű nép. A régi görögök nemigen tanultak latinul, de a rómaiak igenis görögül, minélfogva a latin nyelvben szinte hemzsegnek a görög szók; éppígy a franciák sohasem törődtek a némettel, ellenben az angolok sokáig, a németek mindig foglalkoztak a franciával, miért is a németben igen sok francia eredetű szó van, az angolban még sokkal több. Hogy melyik nép kölcsönöz a másiktól, az mindenféle politikai, társadalmi és gazdasági feltételektől függ. A magasabb műveltség nemigen téveszti el a hatását, de azért uralkodó nép nemigen tanulja meg a tőle leigázott nép nyelvét. Aki idegen nyelvet tud, szívesen vesz át belőle – egyrészt, mert büszkélkedni akar vele, másrészt mert a megfelelő honi szót hirtelenében nem bírja megtalálni.

A kölcsönzött szók bizonyos idő alatt ‘meghonosodhatnak’, azaz hangsúlyozás, hangalkat és ragozás tekintetében alkalmazkodhatnak a honi szavakhoz, úgyhogy idegen eredetük nem ismerszik föl (l. alább). Mindamellett a hangalkat sokszor elárulja a kölcsönzés útját. Így pl. a közép-ind sakkharā ‘cukor’ két úton jutott be az európai nyelvekbe: az arab sukkar útján (v. ö. n. Zucker, a. sugar, fr. sucre stb.) és a görög sákkhar(on) útján (v. ö. or. sachar stb.); – az ói. pippalī ‘bors’ az európai nyelvekben l helyett r elemet tüntet föl (g. péperi, lat. piper, fr. poivre, a. pepper, n. Pfeffer), tehát perzsa közegen kellett átmennie, amelyben régi l helyett csaknem kizárólag r jelentkezik; – a n. T(h)ee, fr. thé, ol. tè stb. e hangzója arra utal, hogy a dél-sinai (annami) t(h)a angol közegen ment át, ahol eredetileg tä hangzású volt. – A hangalkatból sokszor a kölcsönvétel idejére is lehet következtetni, mert minden hangváltozás bizonyos időre korlátozódik s ha valamely szó egy bizonyos hangváltozás lefolyása után kerül bele egy nyelvbe, akkor természetesen nem tüntetheti fel többé az illető hangváltozást. Az ó-felnémetben az e hangzó n + mássalhangzó előtt i lett, v. ö. minza ‘Minze’ < lat. menta, zins < lat. cēnsus, de a 7. század után már nem, v. ö. spentōn ‘spenden’ < lat.-ol. spendere (expendere) ‘kiadni’. A n. Pein és a n. Pflanze egyaránt a latinból való < pēna (poena) és planta, de Pflanze sokkal korábbi kölcsönvétel, mint Pein. A lat. c körülbelül a Kr. utáni 7. századig minden helyzetben k hangértékű volt, ettől fogva e és i előtt úgy hangzott, mint ts (= m. c). Ennélfogva a n. Kerker, Kiste < lat. carcer, cista régibb kölcsönvételek, mint a n. Zins, Kreuz < lat. cēnsus, crucem (crux).

Idegen szavak átvételének különböző okai lehetnek. A legegyszerűbb eset az, hogy egy nép az új dologgal együtt átveszi ennek a nevét is. Ilyen kultúrszók igen sok nyelvben elterjedhetnek. Ilyenek pl. a különféle termékek, mint az imént említett cukor, bors, tea. Íme még egynéhány: n. Kaffee, a. coffee, fr. café, ol. caffé, sp. café < ar. kahva, török kahve; – n. Tabak, a. tobacco, fr. tabac, ol. tabacco < indián tabake (cigarettaféle); – n. Zigarre, a. cigar, fr. cigare, ol. sigaro < sp. cigarro(< cigarra ’sáska’ – az alakjáról vagy a színéről); – n. Safran, a. saffron, fr. safran, ol. zafferano < ar. za’farān; – n. Sago, fr. sagou, sp. sagú, ol. sagù < maláji sāgu; – n. Sirup, a. sirup, fr. sirop, ol. siroppo < ar. šarāb ‘ital’; – n. Sorbet, fr. sorbet, ol. sorbetto < török-perzsa šerbet ‘édes hűsítőital’; – n. Bambus, a. bamboo, fr. bambou, ol. bambù < maláji bambū; – n. Mais, fr. maïs, a. maize, sp. maiz < indián mahis; – n. Schokolade, a. chocolate, fr. chocolat, sp. chocolate, ol. cioccolata < mexikói tšokolatl; – n. Kakao, a. fr. ol. sp. cacao < mexikói kakao, kakahuatl.

A technikus kifejezések szintén igen könnyen kelnek vándorútra s művelődéstörténeti szempontból megbecsülhetetlen felvilágosításokat nyújtanak. Túlzás nélkül elmondhatni: másnemű adatok hiányában pusztán a kölcsönszók alapján is ki lehetne mutatni, legalább nagyjában, az európai népek különböző kulturális vonatkozásait. Ki lehet mutatni pl., hogy a magyar nép perzsa, török, szláv, latin (neolatin) és német befolyás alatt állott, hogy a rómaiak egész magasabb műveltségüket a görögöknek köszönhetik, hogy a németek és az angolok előbb a rómaiak, majd a franciák kulturális befolyása alatt voltak. A franciák a hadviselésben az olaszok tanítványai voltak, v. ö. fr. bataillon. canon, caporal, cavalerie, escadron stb. < ol. battaglione, cannone, caporale, cavalleria, squadrone stb., később azonban a franciák vergődtek a hadászatban vezető szerepre, mert egész sereg európai nyelvben megvannak oly katonai műszók, mint fr. armée, artillerie, compagnie, caserne, cuirassier, garde, général, grénadier, lieutenant, officier, pionnier, pistole(t), sergent, étendard stb. Hogy a német az ivás nagymestere, mutatja, hogy nyelvéből való a fr. bock < n. Bock(bier), choppe és choppine < Schoppen, trinquer < trinken, valamint az ol. brindisi ‘felköszöntő’ < (ich) bring’ dir ‘s! A mesterszók (a szó legtágabb értelmében) szintén széles kiterjedésben nemzetköziekké váltak, v. ö. n. Frack, d. or. frak, fr. ol. sp. frac < a. frock; – n. d. or. Klub, fr. ol. sp. club < a. club; – n. d. a. holl. or. Park, ol. parco < fr. parc; – n. Pudding, fr. pouding, or. puding, ol. pudino < a. pudding; – n. d. fr. or. Grog < a. grog; – n. d. Punsch, fr. ponche, ol. ponce, sp. ponche, or. punš < a. punch (< ind. pānts ‘öt’, mert öt alkotórésze van: rum, víz, tea, cukor, citrom); – n. fr. Toast, d. or. tost < a. toast stb. stb. A mai egységes civilizációnak jórészben közös szókincs felel meg, amennyiben új találmányok és neveik mindenüvé gyorsan eljutnak. Az új szók először természetesen csak az érdeklődők szűkebb köreiben használatosak s abban az arányban terjednek el, amelyben a velük megjelölt dolgok és fogalmak másokat érdekelnek. Az olasz zenei műszók, mint forte, piano, allegro, adagio, andante, lento stb., a legtöbb művelt nyelvben megvannak, de rendesen csak művelt körökben használatosak. A sportok szélesebb köröket érdekelnek, azért tágabb körökben is vannak elterjedve olyan szók, mint a. sport, golf, lawntennis, football, racket, turf, handicap, jockey, canter, outsider, odds stb. Idegen szavak terjedése általában a műveltség terjedésétől függ.

Néha oly szavakat is átvesznek, amelyeknek egyértékesei az átvevő nyelvben már megvannak; v. ö. n. Orkan, holl. orkaan, a. hurricane, or. uragan, ol. uracano, fr. ouragan, sp. huracan < karaib uragan. A finn nyelvben igen sok ilyen germán szó van, v. ö. multa ‘föld’, kaltio ‘forrás’, kallio ‘szikla’, aalto ‘hullám’ < ón. mold, kelda, hella, alda stb. Az angolban igen sok germán és román eredetű doublet van, pl. ox: beef, calf: veal, sheep: multon, pig: pork stb. Ilyen doublet-k főleg akkor vannak, ha egy nyelv magasabb kultúra hordozója, amely esetben t. i. divatossá válhat idegen kifejezéseket használni, v. ö. pl. n. Präses (< lat. praeses) és Präsident (< fr. président): Vorsitzer, Vorsitzender; Sekretär (< közép-lat. secretārius): Geheimschreiber; prätentiös (< fr. prétentieux): anmaszend; korpulent (< lat. corpulentus): wohlbeleibt, dick; transpirieren (< fr. transpirer): schwitzen stb. Főleg a latin és a francia minden időben hatalmas befolyással volt szomszédos és távoli népekre. – A szubjektív kifejezésre való hajlandóság, amely szereti a közönségestől eltérő, új, szokatlan és feltűnő kifejezéseket, szintén bőséges és könnyen hozzáférhető anyagra talál az idegen szavakban. Különben mikor nem mindennapi dolgokról vagy fogalmakról van szó, könnyebb egy kéznél lévő idegen szót használni, mint megfelelő és találó honi kifejezést találni. Ebből érthető, hogy főleg a műveltek nyelve és az irodalmi nyelv szokott gazdagodni idegen nyelvkinccsel, mindenekelőtt a görög és latin nyelvnek, Európa két legrégibb kultúrnyelvének, szókincsével. Mikor az írók a középkor folyamán a latin nyelv helyett lassanként a honi népies nyelveket kezdték használni, eleinte nem is találtak megfelelő kifejezéseket, különösen elvont fogalmak számára. A tudósok egyébként, bármilyen anyanyelvűek voltak is, sokáig a latint használták. Dantét még a 14. század elején sokan lenézték, hogy egyik tudományos művét nem latinul, hanem olaszul írta. Érthető tehát, hogy a neolatin (román) nyelvek tele vannak klasszikus latin, ú. n. tudós szavakkal (mots savants), amelyek nem mentek át a népies latin szavak népies retortáján. A franciában igen nagy számban vannak román népnyelvi és klasszikus latin szópárok, v. ö. pl. poison: potion, raison: ration, échelle: escalade, chevalier: cavalier, chose: cause, chétif: captif, plain: plan stb. Gyakran az alapszó honi, a származékszó latin eredetű, v. ö. n. Gesicht: optisch, Gehör; akustisch, Nase: nasal, Greis: senil; fr. aveugle: cécité, chauve: calvitie, homme: humain, fleuve: fluvial, foi: fidèle, sentir: odorat; a. mouth: oral, town: urban, nose: nasal, eye: ocular, mind: mental, son: filial, ox: bovine, worm: vermicular, house: domestic, book: litterary, moon: lunar, sun: solar, man: human. Mikor aztán oly tudományok keletkeztek, amelyek a régiek előtt ismeretlenek voltak, új latin szavakat alkottak – gyakran a görög segélyével. Így járt el mindenekelőtt a zoológia, botanika, mineralógia, anatómia és kémia. Az újkori találmányokkal kapcsolatban is folyton keletkeztek és keletkeznek oly nemzetközi szavak, mint a. photo-graphy, phono-graph, tele-gram, stereo-scope, fr. télé-graph, stéréo-typ, auto-mobile, aero-plan, mono-plan stb.

A kölcsönzött szavak sorsa nem egyforma. Olyanok, amelyek közszükségletnek felelnek meg, lassanként egészen alkalmazkodnak a honiakhoz: honi módon vannak kiejtve, hangsúlyozva és ragozva, úgyhogy az avatatlan nem is sejti idegen eredetüket. Ilyen igazi kölcsönszavak pl. a németben Wein, schreiben, Mauer, Laune (< lat. vīnum, scrībere, mūrus, lūna), Ziegel, Zwiebel (< lat. tēgula, caepula), Kessel, Schüssel (< lat. catīnus, scutella), Pflanze, Pforte (< lat. planta, porta), Tisch, kochen (< lat. discus, coquere), Grenze, Dolmetseh (< szl. granica, tlumatš) stb. A franciából átvett nation, nature, spectacle, ocean, final, general stb. szók írása az angolban megmarad, de kiejtése és hangsúlyozása teljesen más – egészen angolos, nem is emlékeztet a franciára. Semmi sem árulja el, hogy az or. mololco ‘tej’, chlěb ‘kenyér’ germánból átvett szók (v. ö. gót miluks, hlaifs, n. Milch, Laib). Az ilyen behonosodott kölcsönszók az átvevő nyelveknek nem csupán szükséges, hanem harmonikus elemei is. Ilyeneket kifogásolni a nyelvtisztaság szempontjából soha sehol senkinek sem jutott az eszébe. – Meghonosodott kölcsönszavak képzői is elterjedhetnek, azaz: honi szavakból idegen képzőkkel is lehet új szavakat teremteni. A németben egész sereg idegen eredetű képző van. Így a mancher-lei, aller-lei szavak -lei képzője, amely a közép-felnémetben még önálló szó (aller lei, maniger lei), nem más, mint az ófr. ley ‘út-mód’ (< lat. lēx); a rendkívül elterjedt -er képző (Fisch-er, Gerb-er, Denk-er) oly latin kölcsön-szavakból indult ki, mint Münzer, Müller < lat. monētārius, molinārius; a stolz-ieren, schatt-ieren szók -ieren képzője oly francia kölcsönszókból indult ki, mint turnieren < ófr. tournier; a Gaukel-ei, Heuchel-ei szók -ei (kfn. -īe) képzője nem más, mint az ófr. -ie (maladie) s a Lauf-erei, Tanz-erei szók -erei képzője a fr. -erie (gami-nerie). Másrészt azonban irodalmi szavak és technikus kifejezések sokáig megtarthatják idegen hangalkatukat, sőt idegen ragozásukat is, v. ö. n. Solo, Tempo: Soli, Tempi (ol.), Numerus: Numeri, Faktum: Fakta, Pronomen: Pronomina, Pronominibus (lat.); a. phenomenon: phenomena (g.), nucleus: nuclei, larva: larvae, index: indices (lat.). Ilyesmi természetesen csak latinul és görögül tudók köreiben dívik s avatatlanok köreiben igen rossz vért szül. Mindamellett még az ilyen meg nem honosodott szavak képzői is elterjedhetnek, illetőleg honi szavakhoz függedhetnek, minek folytán bastard v. hybrid (fattyú) képzések állanak elő. A németben pl. vannak német alapszókból latin v. román képzőkkel alkotott származékszavak, v. ö. Grob-ian, Kant-ianer (lat. Cicerōn-iānus), Anhalt-iner (lat. Flōrent-īnus), Hall-enser, (lat. Mutin-ēnsis), Lapp-alien (lat. māter-iālia), Messi-ade (lat. Ili-adem), bursch-ikos (g. polit-ikôs ‘polgári módon, nyilvánosan’), Stell-age (fr. pass-age), Liefer-ant (fr. dilett-ant), Grob-ität (fr. dign-ité). Rendkívül messze megy e tekintetben az angol nyelv. Roppant számban vannak benne germán és latin-görög v. román tagokból álló bastard összetételek, v. ö. pl. counter-weigh (fr. contre), dis-like (lat. dis-), em-bodg (fr. em- < lat. im-, in-), inter-twist (lat. inter), sub-way (fr. lat. sub), saper-man (lat. super) stb. Vannak továbbá az angolban roppant számú bastard képzések – éspedig egyrészt germán képzős francia szavak, pl. serv-ing, nobl-est, simple-ness, prince-ly, beanti-ful, art-less, court-ship, martyr-dom stb., másrészt francia v. latin képzős germán szavak, v. ö. pl. godd-ess, better-ment, short-age, hindr-ance, murder-ous, fisher-y, eat-able stb. és Milton-iana, backward-ation, turf-ite, freelov-ism, talk-ative, woman-ize stb. Egy régi élc szerint Lucifer a világ összes nyelveit egy üstben felforralta s a keverék habjából gyártotta az angol nyelvet. Az élc célpontja az angol nyelv hangállománya, de éppen ennyi vagy még több joggal szóállománya is lehetne. – Hasonló dolgok a latinban oly összetételek, mint thermo-pōtāre ‘meleg itallal itatni’ (g. thermós ‘meleg’), s oly tréfás képzések, mint a Cicero alkotta fac-teon e h. faciendum (v. ö. prāk-téon ‘megteendő’) és a plautusi rapāc-ida ’rabló’, tkp. ‘a Rapāx (rabló) nemzetségbõl való’ (g. Aiak-ídēs ’Aiakos utóda’). Az oláhban néhány magyar képző van: -şag, -şug < m. -ság, pl. furti-şag ‘lopás’ (‘tolvaj-ság’); -ău < m. -ó, pl. mânc-ău ‘falánk’ (‘fal-ó’).

Vannak visszakölcsönzött szavak – azaz valamikor átadott s később visszavett szavak. Az a. equip a kölcsönvett fr. équiper ‘fölszerelni’, eredetileg ‘hajót fölszerelni’, mint az ófr. esquiper, eskiper, de az ófr. szó nem más, mint az átvett óa. skipan ‘schiffen’. A n. Bankett az átvett fr. banquet, ez pedig az ol. banchetto ‘lakoma’, amely a banco < n. Bank szóból van képezve. Hasonló esetek még: n. Balkon < fr. balcon, ill. ol. balcone < Balken (ófn. balko); – n. Billard < fr. billard < kfn. bickel-spil ‘Würfel-spiel’; – n. Biwak < fr. bivouac < al-n. bīwake ‘Beiwache’; – n. Chic < fr. chic < n. Schick; – n. Fauteuil < fr. fauteuil (ófr. faldestuel) < kfn. valtstuol (ma népetimológiával: Feld-stuhl); – n. Garde < fr. garde < n. Warte (ófn. warta); – n. Liste < fr. liste (ol. lista) < Leiste (kfn. līste, ófn. līsta); – n. Paletot < fr. paletot (< *pal-toc) < holl. palt-rok ‘Falten-rock’; – n. Boule-vard < fr. boulevard < kfn. bol(e)-werc ‘Boll-werk’ stb.

A kölcsönszók mennyisége különböző nyelvekben természetesen különböző. Vannak nyelvek, amelyekben igen sok s igen sokféle eredetű idegen szó van. A latinban a görögből átvett szavak száma jóval több mint 20 000. A német nyelv telidesteli van mindenféle idegen elemekkel. A Heyse-féle nagy oktáv alakú Fremdwörterbuch több mint 900 lapos. Óriási a meghonosodott átvételek száma is. Rengeteg sok a latin szó, v. ö. pl. Kaiser (< Julius Caesar, a legrégibb lat. kölcsönszó a germánban), Pfeil, Strasze, kaufen, Wein, Most, Keller, Trichter, Keleh, Becher, mischen, Winzer; Münze, Meile, Pfund, Unze, Kirsche, Pflaume, Pfirsich, Kohl, Rettich, Kümmel, Minze, Senf; Koch, kochen, Küche, Mühle; Mauer, Pforte, Pfosten, Pfeiler, Schindel, Kalk, Mörtel, Fenster; Sack, Kiste, Sehrein, Korb; Abt, Altar, Feier, Klause, Marter, Messe, Mönch, Nonne, Pein, Priester, predigen, segnen; schreiben, Schule, Tinte, Brief, Siegel stb. Van aztán igen sok francia szó, pl. fein, Manier, Tanz, turnieren, Platz, Barre, Preis, Banner, Abenteuer stb. Vannak továbbá, kisebb számban régi kelta szók: Amt, Reich és reich, Eisen és eisern; – olasz szók: Stiefel, tasten, Scharmützel, Dukaten; – szláv szók: Dolch, Grenze, Knute, Peitsche, Zobel; – zsidó szók: Gauner, Jubel-jahr, Mammon, Schacher, schächten, schäckern; – magyar szók: Husar, Heiduck (< hajdúk), Kandare, Kutsche, Tolpatsch, (< talpas), Paprika, Gulasch. – Még sokkal erősebb az idegen befolyás az angolban. A latin hatás az angolban úgyszólván mérhetetlen: egy angol szakember szerint az egész latin szókincs ‘potentially’ angollá vált, ami annyit tesz, hogy alkalomadtán jóformán minden latin szó átvehető és használható. Rendkívül erős a francia befolyás is, amely részben irodalmi úton érvényesült. A franciából átvett szavak között vannak rokonságnevek, mint uncle, aunt, nephew, nice, cousin stb., s oly elterjedt igék, mint pay, change, turn, push, use, pass, touch, trouble, serve, enjoy, join, remember. Az angolban továbbá jó néhány nord (skandináv) kölcsönszó is van, köztük oly közönséges szavak, mint egg, knife, law, call, take stb. Az angol szókincsnek csaknem 5/7 része idegen, jobbára latin és francia eredetű. Innen van az, hogy az angol nyelv oly szembeszökően hybrid jellegű, de ugyancsak innen van, hogy az angol nyelv a legfinomabb gondolati árnyalatok kifejezésére annyira alkalmas – alkalmasabb, mint bármely más kultúr-nyelv a világon. – Az oláh szókincsben hemzsegnek a szláv, görög, török, magyar stb. kölcsönszók. Magyar kölcsönszók pl. lăcui (< lakni), făgădui ‘ígérni’ (< fogadni), oraş (< város), neam (< nem), gând (< gond), bolund, părcălab stb. – Az örmény nyelv tele van perzsa elemekkel, úgyhogy korábban iráni tájnyelvnek tekintették, míg J. H. Hübschmann önálló voltát ki nem mutatta (1877). – Híres keveréknyelv az albán, amelynek önálló voltát G. Meyer mutatta ki (1892). Az albán szókincsnek csak mintegy 10 százaléka eredeti, 90 százaléka román, szláv, török és görög eredetű. Jellemző, hogy még a škjipetār ‘albán ember’ szó sem eredeti, hanem latin eredetű – a škjiponj < lat. excipere ‘érteni’ szó származéka.

Megjegyzendő mégis, hogy a kölcsönszavak nagy számából nem lehet mindig túlságos jelentőségükre következtetni, hanem tekintettel kell lenni az élőbeszédben való előfordulásukra és elterjedtségükre is. Honi szók még felette kevert nyelvekben is nélkülözhetetlenek szoktak lenni. Legkönnyebben vándorolnak a főnevek és melléknevek, igék sokkal ritkábban kelnek vándorútra. A spanyol nyelvnek sok arab s az oláh nyelvnek sok török kölcsönszava közt aránylag kevés az ige. Számnevek, jelesül az alsóbb számnevek, átvétele jobbára igen élénk érintkezést feltételez, de nem éppen ritkaság, v. ö. a. second < lat. secundus; alb. katrö, kjint < lat. quattuor, centum; cigány efta, ochto, ennia < új-g. eftá ‘7’, ochtó ‘8’, enniá ‘9’; m. tíz, száz, ezer: oszét des, perzsa sad, häzār. Hébe-hóba más egyéb is vándorol: névmás, kötőszó, elöljáró – de más csak egészen szórványosan, v. ö. a. they, them, their < ón. their, theim, their(r)a; d. hvis < al-n. wes ‘was’; sp. hasta < ar. hatta ‘-ig’; alb. u ‘én’, é ‘és’, a ‘vagy’, kundrö ‘ellen’ < népies lat. eo (ego), et, aut, contrā stb.

Van közvetett kölcsönzés is, t. i. idegen szavak lefordítása. Idevaló mindenekelőtt igen sok latin, illetőleg görög nyelvtani mesterszó a legkülönbözőbb nyelvekben, pl. n. Geschlecht (fr. genre, a. gender), or. rod < lat. genus < g. génos ’nem’; n. Fall (fr. cas, a. case), or. padež < lat. cāsus < g. ptōsis ‘eset’ stb. Vannak aztán olyan fordítások, mint n. Zahn der Zeit < a. tooth of time, Kron-zeuge < a. king’s evidence, schneiden ‘társadalmilag mellőzni’ < a. cut, Arbeits-teilung < a. division of labour, Blau-strumpf < a. blue-stocking, Gemein-platz < a. common-place; Halb-welt < fr. demi-monde, Zwie-back < fr. bis-cuit, Freuden-mädchen < fr. fille de joie, Zwischenfall < fr. incident, Gegen-besuch < fr. contre-visit, Gegend < fr. contrée, Geistes-gegenwart < fr. présence d’esprit, erkenntlich < fr. reconnaissant, höfisch < fr. courtois; Queck-silber < lat. argentum vīvum, tkp. ‘eleven ezüst’; barm-herzig < lat. misteri-cors, Baueh-redner < lat. ventri-loquus, Durch-messer < lat. (g.) dia-metros, be-kehren < lat. con-vertere, Ge-fatter < lat. com-pater, Nas-horn < lat. (g.) rhīno-cerōs, Tausend-fusz < lat. mīlle-peda, Pflegling < lat. alumnus, ein-gefleischt < lat. in-carnātus, Volks-herrschaft < lat. (g.) dēmo-kratīa; n. Sonn-tag, Mon(d)-tag < lat. diēs Sōlis, diēs Lūnae; a. citizen of world, n. Welt-bürger < g. kosmo-polītēs, a. gospel (óa. god-spel) < g. euangelion (lat. evangélium) ‘jó hír’; fr. presqu’île < lat. paen(e)-īnsula ‘félsziget’, tkp. ‘majdnem sziget’ stb. Sok ilyen fordítás nemzetközi, pl. n. Wolken-kratzer, fr. racleur de ciel, or. skrebnica neba < a. sky-scraper. Egész sereg fogalomjelölő szó görög-latin szóknak szolgai fordítása, pl. n. Ge-wissen, or. so-znanie < lat. con-scientia < g. syn-eídēsis, tkp. ‘Mit-wissen’; n. Mit-leid, or. so-boleznovanie < lat. com-passio < g. sym-pátheia, tkp. ‘Mit-leiden’; n. wahr-scheinlich, fr. vrai-semblable, or. pravdo-podobnyj < lat. vēri-similis.

A szófűzés és a kifejezésmód (frazeológia) szintén kerülhet idegen befolyás alá. A svájci és a rajnavidéki németségben vannak franciás szólások (gallicizmus), pl. es macht schön Wetter < fr. il fait beau temps, es macht kalt < fr. il fait froid, es geht 12 Uhr schlagen < fr. il va sonner midi. Megfordítva: a hessen-nassaui Friedrichsdorf (francia hugenotta kolónia) nyelvében igen sok a németes szólás (germanizmus), pl. à l’homme son cheval < dem Mann sein Pferd, donner dehors < n. ausgeben. – Idegen befolyások sokszor irodalmi úton érvényesülnek. A latin, az egész középkoron át az újabb időkig az iskola és a tudomány nyelve, körülbelül valamennyi nyugat-európai irodalmi nyelv szófűzésére és stílusára igen nagy befolyással volt, amely részben ma sem veszett el. Latin befolyáson alapul pl. a mellékmondatokat beskatulyázó művészi és bonyodalmas mondat-felépítés. Lessing pl., aki pedig a modern német próza egyik atyja s a legkiválóbb német stilisták egyike, alkalmilag olyan latinizmustól csepegő mondatokat szerkeszt, mint: ‘Seien Sie, wer Sie wollen, wenn Sie nur nicht der sind, der ich nicht will, dasz Sie sein sollen’. Latin hatás alatt keletkezett továbbá sok részlet, többek között a föntebb említett accusativus cum infinitivo, v. ö. a. England expects, every man to do his duty to-day. A szerkezet a németségben az ó-felnémet időktől fogva megvolt az újabb időkig s alkalmilag Lessingnél is előkerül még, v. ö. die Theaterstücke, die er so vollkommen … zu sein urteilte; ein Band altér Fabeln, die sie … aus den nämlichen Jahren zu sein urteilten. Sokkal elterjedtebbek és szívósabban tartják magukat az ú. n. abszolút particípiumi szerkezetek, amelyek a föntebb említett lat. ablativus absolutus örökösei. Ó-felnémet írók még a németben hiányzó ablativust is megteremtik, hogy a latin szerkezetet minél hívebben utánozhassák, v. ö. gote helphante = lat. deo adiuvante ‘isten segélyével’ (Otfried, 9. sz.). Későbbiek beérik az accusativus absolutus egy nemével (vagy egy nach praepositiós fordulattal) v. ö. dies Geschäft berichtigt, eilen alle Statthalter nach ihren Provinzen (Schiller), den Kopf entblöszt, trat er ein (ill. nach aufgehobenem Kloster: Goethe; nach genommenem Abschiede von seinem Freunde: Schiller). Az accusativus absolutus meglehetősen kiterjedt használatú más nyugat-európai nyelvekben is, v. ö. a. everything considered, this being the case; fr. la danse finie (onse met à table), cela dit; ol. durante la guerra, operti gli occhi, detto v. fatto questo. – Francia befolyáson alapul a németben oly fordulat, mint er ist ein Mann von groszem Ansehen < fr. il est un homme de grande considération vagy az olyasmi, mint von hier aus ist es, dasz… < fr. c’est d’ici, que… Angol hatás in 1900 e h. im Jahre 1900 stb.

Hébe-hóba a kiejtés is idegen befolyás alá kerül, amennyiben t. i. idegen szavak kiejtésénél a szokatlan hangokat hasonlókkal cserélik föl – olyanokkal, amelyek jobban be vannak gyakorolva (hanghelyettesítés). A németek a nyelvükben hiányzó ž (= m. zs) helyett š (= m. s) hangot ejtenek, sőt néha írnak is, v. ö. Genie = Schenie (Schiller) < fr. génie, genieren = scheniren (Goethe) < fr. gêner. Oly francia eredetű szavakban, mint Mansarde, Rany, Tambur (< fr. mansarde, rang, tambour) a francia orrhang helyett n, ng és m hangzik, s olyanokban, mint Campagne, Champagner (< fr. campagne, Champagne) a francia gn (= m. ny) helyett nj. A franciában viszont a hiányzó ch (= n. ch) helyébe k lép, pl. Munich (= münik) < n. München, archange (= ark-) < lat. archangelus; épp így a magyarban is, pl. arkangyal < lat. archangelus, sőt szórványosan Münken < München. Az oroszban a hiányzó ü, ö, th (= a. th, pl. thank) és h hangok u, é (= jo), f és g hangokkal vannak helyettesítve, v. ö. Bjurger, Djuma < Bürger, Dumas; Gëte (= Gjote), aktër (= aktjor) < Goethe, fr. acteur; Fëdor (= Fjodor) < g. Theodōros; Geine, Gamburg < Heine, Hamburg. V. ö. még bolgár Gedele < m. Gödöllő; litván parvas, pībeles < n. Farbe, Fibel; ó-lat. tūs, purpura, calx < g. thýos, porphýrā, khįlix.

Hellyel-közzel ragozott alakokat és ragokat is kölcsön vesznek. Ragos alakok átvétele ritkább jelenség. Néhány balkáni oláh szójárásban az este ’van’ segédige néhány alakja szláv jövevény, pl. sam (e h. sînt) < bolgár sam ‘vagyok’. Gyakoribb egyes ragok átvétele. Az -s többesrag használata a németben (Waggons, Diwans, Tunnels és Fräuleins stb.), legalább részben, bizonnyal francia eredetű s kiterjedése mindenesetre francia befolyás következménye, mint az angolban is. A spanyol -s többesrag behatolt a spanyol cigányok nyelvébe, v. ö. beng ‘ördög’: bengues (e h. benga). A spanyol gitanok ragozása még sok más esetben is spanyol minta után igazodott, v. ö. haboro de Debel ‘Isten fia’ (e h. Depleskero tšavo), jelesül az igeragozás majdnem teljesen a spanyolból van átvéve, v. ö. pl. pentšab-ar ‘gondolni’, pentšab-o ‘gondolok’, pentšab-aba és he pentšab-ado ‘gondoltam’ < sp. pens-ar, pens-o, pens-aba és he pens-ado stb. Az albánban az s-praesens az új-görög s-aoristosra megy vissza, pl. kjöndis ‘hímzek’ < új-g. e-kéndisa ‘hímeztem’, s az óhajtómód ragjai (-ša stb.) a lat. plusquamperfectum végzeteire (-vissem stb.). Az arab -āt többesrag perzsa és török főnevekhez is járul s a perzsa -ān és -hā többesragok arab és török szókhoz is függednek. – Ilyesmi kevésbé egzotikus nyelvekben is előfordul. Aranykori latin költők nyelvében gyakran kerülnek elő görög ragozású főnévi alakok, v. ö. Pēnelopēn, Hesperon, Tītānida, Cyclōpas (tárgyesetek e h. Pēnelopam, Hesperum, Tītānidem, Cyclōpēs) stb. A latinban az -us végű genitivus (Venerus, nōminus – Veneris, nōminis) eredeti és régi ugyan, de Itália déli részében a leggyakoribb – talán a görög -os végű genitivus hatása alatt.

Idegen szavak átvételének ellensúlyozására különböző országokban időről-időre nyelvtisztogató (purista) mozgalmak keletkeznek, amelyeknek célja az idegen szavakat kiküszöbölni s honiakkal helyettesíteni. Ez valóban sokszor sikerül is – hol többé, hol kevésbbé szerencsésen. Purisztikus alkotások pl. a németben: Abteil (Coupé), Beweggrund (Motiv), Bittsteller (Supplikant), Briefwechsel (Korrespondenz), Dreibund (triple alliance), Dunst-kreis (Atmosphäre), Ehrensold (Honorar), Einzelwesen (Individuum), entsprechen (repondieren < fr. répondre), Feingefühl (Takt), Fernsprecher (Telephon), Flugschrift (Pasquill, Pamphlet, Broschüre), Hörsaal (Auditorium), Kerbtier (Insekt), Kraftwagen (Automobil), Badfahrer (Bicyclist), Stelldichein (Rendezvous), verwirklichen (realisieren), Zartgefühl (Delikatesse), Zerrbild (Karikatur) stb. A magyarban és a csehben olyan nemzetközi szavak, mint a n. Theater, Musik, Chemie, Telegraph, Teleskop, Lokomotive stb., legnagyobbrészt ki vannak irtva, v. ö. m. színház, cs. divadlo; m. zene, cs. hudba; m. vegytan, cs. lučba; m. táv-író, cs. daleko-pis; m. táv-cső, cs. daleko-hled; m. mozdony, cs. paro-stroj stb. Mindazonáltal valamennyi idegen szót (nem is szólva azokról, amelyek egészen elveszítették idegen jellegüket s teljes polgárjogot nyertek) aligha lehet kiküszöbölni, mert bajos dolog egy idegen fogalomnak polgárjogot adni s egyidejűleg köntösét róla lehúzni. Az sem egészen bizonyos, vajon ajánlatos-e az idegen szavakat csak úgy derűre-borúra, minden teketória nélkül irtogatni. Szakembertől pl. nem lehet rossz néven venni, ha tudományszakának görög-latin eredetű s más idegen származású mesterszavaihoz ragaszkodik – nemcsak azért, mivel ezek nemzetköziek és hagyományosak, hanem azért is, mert a köznyelv szavaitól élesen elválnak s világosan és szabatosan jelölik meg a dolgokat és a fogalmakat. Virágok és rovarok nevei gyakran szójárásról-szójárásra változnak: a németben pl. a kankalin (Primula elatior) mintegy 70, az őszi kikerics (Colchicum autumnale) vagy 50 különböző szóval van megjelölve s a Schmetterling (lepe, lepke, pille, pillangó) megjelölésére közép- és alsó-frank nyelvterületen több mint 60 kifejezés van. A botanikus és a zoológus tehát nem szívesen mellőzi a latin műkifejezést, igen sok esetben egyáltalában nem is mellőzheti. Így van vele a többi szakember is: a mineralógus, az anatómus, a kémikus, a filológus, a filozófus stb.

De nem csupán a tudomány, a mindennapi élet sem lehet el teljesen idegen kifejezések nélkül. Az orvos pl. már betegére való tekintettel sem mellőzheti a tudományos műkifejezéseket. Tabu alá vetett szavak használatának kényszerűsége esetében oly idegen szavak, mint Genitalien, Excrement, Urin stb., nagyon kapóra jönnek. Aztán: alig van szó, amelynek valami sajátos jelentésbeli árnyalata vagy hangulati velejárója ne volna – oly eleme, amely más nyelven többé-kevésbé visszaadhatatlan. A fr. galant több, mint ‘udvarias’, kevesebb, mint ’lovagias’ – lefordíthatatlan. Éppoly kevéssé fordítható le a fr. cavalier és az a. gentleman, a fr. par excellence és a g. kat’ exokhēn, a fr. chic, a n. Gemüt, a lat. virtus, a g. sōphrosżnē s ezer meg ezer más. Ezen alapul, mellékesen megjegyezve, minden, még a legsikerültebb fordításnak is szükségképpi fogyatékossága. Az a követelés, hogy az ember az idegen szavakat szóban és írásban mindig és elvileg kerülje, nevetséges pedantéria – méltó Schiller epigrammjára: Sinnreich bist du, die Sprache von fremden Wörtern zu säubern.

Nun, so sage doch, Freund, wie man Pedant uns verdeutscht.

Goethe egy levelében azt írja, hogy nem egyszer tapasztalta, ‘dasz es eigentlich geistlose Menschen sind, welche auf die Sprachreinigung mit so groszem Eifer dringen: denn da sie den Werth eines Ausdrucks nicht zu schätzen wissen, so finden sie gar leicht ein Surrogat, welches ihnen ebenso bedeutend scheint…’ Még erélyesebb, hogy ne mondjuk gorombább, Schopenhauer: ‘Bisweilen auch drückt eine Sprache einen Begriff mit einer Nüance aus, welche unsere eigene ihm nicht giebt und mit der wir ihn jetzt gerade denken: dann wird Jeder, dem es um einen genauen Ausdruck seiner Gedanken zu thun ist, das Fremdwort gebrauchen, ohne sich an das Gebelle pedantischer Puristen zu kehren.’ De nemcsak nagy költők és gondolkodók ítélték el a túlzott nyelvtisztogatást, hanem egészen közönséges halandók is. Az olyan cseh purisztikus kifejezések, mint divadlo ‘színház’ stb., az orosz Porzeziński szerint a többi szláv népek előtt nevetségesek.

A purizmusnak mindenesetre van egy igén erős ütőkártyája: ‘Nyelvében él a nemzet!’ Való igaz: ha egy nép a nyelvét elhagyja, magát hagyja el. Oly esetben pl., mikor egy nyelvet egy más nyelv által való felszivatás veszélye fenyeget, minden népnek isten és természet adta joga és kötelessége kézzel-lábbal védekezni. Egészen jogosult az a kívánság is, hogy pusztán kényelemszeretetből, szellemi tunyaságból vagy előkelősködésből, hivalkodásból ne használjunk idegen szavakat. Olyan szavak, mint Armee, Campagne, Complot, Kreatur, influieren, inoculieren, konvenieren stb., a németben egyáltalában nem szükségesek s elvégre könnyen nélkülözhetők. Olyasmi, mint n. Elephanten-baby nemcsak fölösleges, hanem mosolyt keltő is. Nehéz belátni, miért kell az automobilnak garage, amely elvégre csak olyan kocsiszín, mint a többi. Mivel Halsband minden kutya nyakán van, azért a német hölgyek nyakán Collier van – de hiába, mert ilyen meg minden francia kutyának van (collier d’un chien). Idegen szavakkal tudvalevőleg pórul is lehet járni, v. ö. pl. meine Tochter hat die höhere Tochterschule absorbiert (absolviert). Ezt nem is tekintve, nem praktikus eljárás azon lenni, hogy meg ne értsenek vagy félreértsenek bennünket: idegen szavaknak fölösleges és gyakori használata semmi esetre sem mozdíthatja elő a beszédnek fő célját, a közlést. De épp oly kevéssé praktikus a széles rétegekben elterjedt idegen szavakat irtogatni – különösen, ha megfelelő honi szavakkal nem tudjuk őket helyettesíteni. A n. Schriftleiter és Schriftleitung e h. Redakteur, Redaktion semmitmondó, Abteil e h. Coupé merénylet a német nyelv szelleme ellen, vertonen és Vertonung e h. komponieren és Komposition utálatos sületlenség (ver-tonen a. m. ‘fehlerhaft komponieren, durch die musikalische Zutat verderben’!) Mennyivel praktikusabb a rövid és könnyű Billett, mint a nehézkes Eintrittskarte v. Teilnehmerkarte! Igen hosszú szó nem felel meg a szükségletnek, amint ezt mutatják oly szócsonkítások, mint a. cab < cabriolet, fr. vélo < vélociped, auto < automobile, svéd-dán bil < automobil. Hol marad a Kraftwagen és a géperejű kocsi az autó v. a bil mögött! Hát még ha összetételekre és származékszavakra van szükség! Ha a németben a Telegraphie helyébe az egykor ajánlott Fernschreibekunst lépne, akkor telegraphisch és Telegraphenschlüssel helyébe szükségképpen fernschreibekünstlich és Fernschreibekunstschlüssel lépne. Ez igen kevéssé valószínű. Éppoly kevéssé remélheti a géperejű kocsi alkotója, hogy az, aki autózni akar, géperejűkocsizni fog. – Alig kell említeni, hogy idegen szavaknak puszta lefordítása nem elég. Így pl. theismus és deismus betű szerinti jelentése ugyanaz, valóságos értelme egészen más.

A nyelvtisztogatást, mint a mondottakból kiviláglik, nem végezheti akárki fia, hanem csak akinek a gondolat és a forma iránt is van érzéke. De mint mindenütt, e téren is sokan vannak a hivatottak, kevesen a választottak. Hogy meddig lehet és kell elmenni a purifikálásban, azt bajos volna megmondani. De bizonyos, hogy minden ok nélkül nem szabad minden határon átmenni s a szellemnek, gondolatnak, kultúrának is meg kell adni a magáét.

e) A nyelvváltozással kapcsolatos problémák

A nyelv változásának oka. – A hagyományozott nyelvanyag fogyatékos reprodukálása a gyermekek és felnőttek által. – Az utánzás és az indulat szerepe a nyelv változásában. – A nyelv változásának tempója A nyelv, mint a föntebbiekben láttuk, folytonosan és minden tekintetben változik: változik az egyes szavak jelentése és hangalkata, fogy és nő a szókészlet, módosul a szófűzés. Most bizonyos, a nyelv változásával összefüggő általános kérdésekre kell felelnünk. A feleletek, előre jelezhetjük, egyáltalában nem kielégítőek s nem véglegesek: noha a nyelv mivoltával és fejlődésével nagyban és egészben tisztában vagyunk, egész sereg általános természetű probléma vár a megoldásra.

Ilyen probléma a nyelvváltozások oka. Miért változik a nyelv folytonosan és minden tekintetben? A változások egy része érthető: új szavak, új jelentések, új szerkezetek azért jönnek létre, mert szükség van reájuk. De vannak olyan változások is, amelyek a hagyományozott s folyton reprodukálandó régi nyelvanyagon mennek végbe, noha a nyelvnek az volna a rendeltetése, hogy a társas érintkezés eszközéül szolgáljon. Min alapulnak ezek a voltaképpen fölösleges és céltalan nyelvváltozások? Igen tetszetős az a gondolat, hogy a nyelvváltozások, legalább jórészben, a hagyományozott nyelvanyag tökéletlen reprodukálásán alapulnak. Ez körülbelül általánosan el van ismerve, annál vitásabb az a kérdés, hogy hol van a nyelvanyag tökéletlen reprodukálásának kiindulópontja: a gyermekeknél-e vagy a felnőtteknél. Igen elterjedt nézet, hogy a nyelvváltozások megindítói a gyermekek. E nézet szerint a gyermek minden erőfeszítése ellenére csak fogyatékosan sajátítja el és használja a felnőttek nyelvét, bizonyos kiejtési finomságokat nem hall meg, bizonyos ragozási sajátságokat nem figyel meg, bizonyos szerkezeteket nem ért meg stb., következőleg nem is alkalmaz. Egy és más, úgy látszik, valóban erre utal – jelesül a hangváltozások terén. A gyermekek nyelvében pl. a hátrább képzett s tehát nehezebb k helyett csaknem mindig az elöl képzett s tehát könnyebb t szerepel (v. ö. m. töp < köp). Ez a gyermeknyelvi sajátság jelentkezik talán oly esetekben, mint ol. Otricoli < lat. Ocriculum, ol. stinco < ófn. skinko ‘Schinken, ón. tyggwa < * kyggwa ‘rágni’ (v. ö. ófn. kiuwan ‘kauen’). Ez nem olyan bizonyos, ellenben kétségtelen tény, hogy a gyermekek nyelvében igen sűrűn lépnek fel a hangcserék: nem érintkező hangok hasonulásai és elhasonulásai és hangátvetések, amelyek felnőttek nyelvében is közönségesek (fr. ehercher <ófr. cercher, n. Kartoffel < Tartuffel, m. kalán < kanál). A gyermeknyelv gyámoltalanságára emlékeztetnek továbbá az olyan ragozási dolgok, mint pl. hogy az ó-angolban a többes szám 3. személye többes 1. és 2. személyül is használatos (pl. óa. berad ‘they bear’ és ‘we bear, you bear’), vagy hogy a gót medio-passivumban az egyes 3. személy 1. személy is (pl. haitada ‘er wird genannt’ és ‘ich werde genannt’) és a többes 3. személy 1. és 2. személy is (pl. haitanda ‘sie werden genannt’ és ‘wir werden, ihr werdet genannt’). Ritka vagy bonyolult szerkezetű szavak a gyermeknyelvben könnyen új lélektani asszociációba kerülnek s ‘népetimológiák’ keletkeznek (pl. Albuch < Album). Gyönge formakategóriák a gyermeknyelvben nem igen tartják magukat: a német gyermekek pl. nagyon hajlandók ‘erős’ igéket ‘gyöngén’ ragozni (gleiten: gleitete e h. glitt), a magyar gyermekek az ikes igeragozást elhanyagolni (eszek e h. eszem). – De a felsorolt dolgok a felnőttek nyelvében sem hiányoznak. Olyan gyermeknyelvi hasonulások, mint gug gegangen < gut gegangen, Meringer önvallomása szerint az ő saját beszédében is előkerülnek, s olyasmi, mint zum beippi(l) < zum Beispiel természetesen nem is keletkezhetik gyermekek nyelvében. A nyelv folyton igyekszik minden fölösleges egyenetlenséget eltüntetni s az egyforma funkciót egyforma hanganyaggal kifejezésre juttatni: az analógia e munkáját mindenki minden korban elvégzi. Egyes népetimológiák szintén csak felnőttek körében keletkezhetnek. A Mont Valérien erőd lövegeinek csak német katonák adhatták (az 1870–71. évi német–francia háborúban) az ‘Onkel Baldrian cukorsüvegei’ nevet. Ezért sokan azt hiszik, hogy a nyelvváltozások nem a gyermekek, hanem a felnőttek beszédéből indulnak ki. Sok minden szól e föltevés helyessége mellett is. Oly változások mellett ugyanis, amelyek más egyénektől függetlenek (mint a kiejtés könnyítésével járó hangváltozások, az analógiás képzések), vannak olyanok is, amelyek társaséleti érintkezésen alapulnak. Ha az ember a nyelvet nagyjában elsajátította, tovább is, voltaképpen egész életén át, foglalkozik még részletek elsajátításával: egész sereg szót, jelentést és szerkezetet csak lassan-lassan tanul meg. Ezt a munkát különböző egyének különböző mérvben s különböző tökéletességgel végzik el, úgyhogy alig van két ember, aki egészen egyformán beszélne, még két édes testvér sem: az egyes emberek testi és lelki tekintetben sohasem egyformák, minélfogva ki-ki a maga sajátosságaihoz igyekszik a nyelvet akkomodálni. S minél befolyásosabb, hatalmasabb valaki, annál inkább fogja beszédének módja a többi emberekét befolyásolni. Majd minden társaságban akad valaki, akinek kifejezésmódját, esetleg hanglejtését is utánozzák. Bizonyos társadalmi osztályok, jelesül fokozott osztályöntudattal bíró, zárkózottabb körök is saját külön kasztnyelvet használnak; az arisztokrata nyugodtan, kimérten, közönyösen, szinte hanyagul beszél, a katona keményen, pattogva, fölényesen, a tanár felette világosan, körülményesen s érttető, magyarázó módon, a szónok lendületesen, a pap kenetesen stb. Minden ilyen kasztnyelv kétségkívül olyan emberekre megy vissza, akik valaha valahol kitűntek s akiket ezért társaik utánoztak. A családi, úgyszintén a nyilvános, társadalmi és állami életben is minden változás felnőttektől indul ki. Ennélfogva felette valószínű, de csak valószínű, hogy a nyelvváltozások terén is a felnőttek játsszák a főszerepet.

Ezek után arra a kérdésre, hogy mi a nyelvváltozások elterjedésének oka és útja-módja, szintén csak ez lehet a felelet: az utánzás. Az ember utánzási ösztöne igen nagy, legnagyobb persze a gyermekben (e nélkül a nyelv elsajátítása lehetetlen volna), de a felnőtt emberben sem kicsiny. Mióta a világ áll, mindenütt és mindig szívesen utánozták a tekintélyt – persze csak könnyen utánozható külsőségekben: wie er sich räuspert, wie er spuckt, das hat man ihm glücklich abgeguckt. Ilyen könnyen utánozható külsőségek közé tartozik a kiejtés, a hangsúlyozás, bizonyos szók és fordulatok használata. A nyelvi újítások egy nyelvközösségen belül mindig egyes emberektől indulnak ki s lassanként utánzás útján általánosulnak: egyének újítanak, tömegek utánoznak. Új szavak és szólások, mint láttuk, kimutathatólag jól körülhatárolt, szűkebb körökből indulnak ki, s nemigen lehet kétséges, hogy a hangváltozások jórészével éppen így áll a dolog.

Az egyes egyénektől kiinduló, ú. n. elsődleges (primarius) nyelvváltozások keletkezésénél kétségkívül nagy szerepet játszanak az indulatok (affektusok) is. A nyelvi élet jelenségei részben abból magyarázandók, hogy indulat-levezető eszközükül szerepelnek. Mivel a beszéd érthetőségét a nyelvhasználattól való eltérés általában nem mozdítja elő, azért a nyelvváltozások egyik oka bizonnyal a beszéddel együtt járó indulatok. Indulatok levezetésére már most igen alkalmas és gyakori eszköz az energikus hangsúlyozás és a vele sokszor kapcsolatos mássalhangzó-kettőzés (v. ö. m. gazzember! fr. forrmidable! la pllainte du vent!), amely néha maradandóvá is válik (pl. lat. Varro < vārus ‘horgas v. kajla lábú’), valamint a magánhangzó-kettőzés is (fr. foorme, administraation), ami talán szintén játszott szerepet a nyelvtörténetben (v. ö. g. me: lat. mē ‘engem’). Az affektusoknak egy másik hatása régi szóknak kiszorítása újak által, mert el nem koptatott új szók és szólások alkalmasabbak indulatok levezetésére, mint a hagyományos régiek (v. ö. n. Kopf < lat. cuppa ‘hordó’ e h. Haupt). Az affektusok továbbá a szavak jelentésváltozásának is fontos tényezői, amennyiben az indulathordozó szó felveszi az általa kiszorított közönséges szó jelentését és érzéstartalmát, minélfogva a jelentésváltozás a szó eredeti affektus-erősségének csökkenésével jár (v. ö. fr. colossal, pyramidal=très grand). Egyéni nyelvi eltérések keletkezése s új tárgyak elnevezése esetében is oly kifejezésbeli lehetőségek részesülnek előnyben, amelyek indulatok levezetésére alkalmasabbak. Az indulatok mint rögzítő tényezők is fontosak lehetnek, amennyiben egyéni újképzések csak akkor általánosulnak, ha indulat-levezető természetűek. Szóval: a nyelv életében és fejlődésében a képzetek és fogalmak mellett az indulatok és érzelmek is igen jelentős tényezők lehetnek. Van-e a nyelvfejlődésnek valami célja? Nagyban és egészben nincs és nem is lehet, mert a nyelvfejlődés velejében tudattalan folyamat. Mindamellett új szók és jelentések alkotása sokszor tudatos, sőt olykor a régiekhez való ragaszkodás is tudatos lehet. Az elsődleges (primarius), azaz egyesektől kiinduló nyelvváltozások nemigen szoktak tudatosak lenni, de erre is vannak esetek. Az ember néha szántszándékkal önkényes hangasszociációkat létesít (rattenkahl < radikal), tudatosan torzít el oly szavakat, amelyeket nem akar kiejteni (Potz < Gottes, Deichsel < Teufel), önkényesen válogat szavakban és kifejezésekben. A másodlagos (secundarius), azaz utánzó nyelvváltozásoknál az utánzás meglehetős gyakran tudatos: az ember sokszor szántszándékkal és készakarva használ vagy kerül bizonyos szavakat és alakokat, hogy közönségesnek ne tűnjék fel, hogy mások gúnyjának ki ne tegye magát (v. ö. Mund: Maul: Gosche; Unreinlichkeit: Schmutz: Dreck). Olykor ez vagy az a kiejtésmód ‘divatos’ lehet: egyének vagy egész társadalmi osztályok teljes tudatossággal raccsolnak, orrukon át beszélnek, selypítenek, affektálnak vagy tudatosan ragaszkodnak a régi kiejtéshez. Ilyen divatos bolondéria volt a rómaiaknál egy időben a p, t, k hangokat hehezetesen ejteni, hogy előkelő görögös jelleget adjanak a szavaknak. Egy Sempronius pl. a maga jó latin hangzású és eredetű Graccus nevének a Gracchus alakot adta, hogy a görög Bacchus istennévvel rímeljen. Ugyancsak a rómaiaknál a népnyelvben eltűnt h a műveltek nyelvében sokáig megmaradt s a ‘finom’ beszéd sibbolethjévé vált. Az úrhatnám elemek aztán, megint tudatosan, mind a két kiejtési sajátosságot túlságba vitték. Catullus egy Arrius nevű uracsot szúr a tolla hegyére,

aki a commodus és īnsidiae szavakat így ejtette: chommodus és hīnsidiae. – Az irodalmi nyelv, amely mindig van valami befolyással a beszélt nyelvre, tekintélyek által önkényesen szabályozható. A francia nyelv sokáig nyögte a tekintélyek uralmát: miután nyelvtana a latin grammatikához igazodott s a művelt nyelv sok új szó felvételével gazdagodott, a népnyelvtől mindinkább távolodó választékos irodalmi és társalgási nyelv jórészben a francia Akadémia tevékenysége által szigorúan szabályozott alakot nyert, amelytől csak újabb időben kezdtek eltérni az új-romantikusok. A szanszkrit (ói. sans-krta ‘ékített, művelt, finom’), a műveltek nyelve Indiában, Pānini nyelvtudósnak korlátlan tekintélyű grammatikája révén több mint egy évezred óta semmit sem változott. – Az iskolában is figyelmeztetni szoktak bennünket arra, hogy bizonyos ejtési módokhoz, alakokhoz stb. ragaszkodjunk, másokat kerüljünk. Az önkényes nyelvszabályozás persze nem mindig sikerül. A magyar iskola fáradozása pl. a halálraítélt ‘úri’ (azaz: irodalmi) ikes igeragozás megmentésére nyelv-oekonomiai okból szükségképp meddő: ‘eszek’, ‘iszok’ és hasonló alakok, iskolázott emberek beszédében is előkerülnek. Ezen nem kell sem csodálkozni, sem bosszankodni. A tudattalanul ható nyelvtényezők hatalmasabbak minden tekintélynél. Zsigmond királyunk a konstanzi zsinaton a lat. schisma ‘szakadás’ szót nőneműnek használta s egy barát figyelmeztetésére, hogy a szó semlegesnemű, ezt felelte: Imperator supra grammaticam. De schisma azért semlegesnemű maradt. Ellenben olyan többes számú semlegesnemű szó, mint a lat. mīrābilia ‘csodás dolgok’ egyszerű névtelen emberek ajkán egyes számú nőnemű főnévvé vált (fr. merveille, ol. maraviglia). A fejlődés tempója különböző nyelvekben különböző. A litván nyelv pl. manapság is rendkívül ószerű: vannak oly alakjai, amelyek a rokon idg. nyelvekben rég eltűntek s homerosi görög és ó-ind. (tehát több mint 3000 éves) alakok színvonalán állanak, v. ö. eimì ‘megyek’, estì ‘van’: g. eīmi, estì; sūnùs ‘fiú’, avìs ‘juh’: ói. sūnùs, ávìs. A svéd nyelv ószerűbb, mint édestestvére, a dán. Az idg. nyelvek egyébként általában erősen megváltoztak. Máskép az urál-altaji nyelvek: a török igen konzervatív; a finn két évezred óta alig változott, úgyhogy ősgermán kölcsönszavai részben máig megőrizték régi alakjukat (l. alább). Rendkívül konzervatív a sémi nyelvcsaládhoz tartozó arab is. – Az egyes nyelvek körén belül is más-más a fejlődés tempója: hol gyorsul, hol lassul – hogy miért, nemigen lehet tudni. Úgy látszik, mintha zavartalan politikai és társadalmi élet kedvezne a lassú nyelvfejlődésnek. Az elszigetelt Sardinia kiejtése pl. régiesebb, mint a szárazföldi olasz nyelvé (v. ö. logudoro-i kenta, kimighe: ol. cento, cimice < lat. centim, cīmicem – kentum, kīmikem), s nyelvalakjai is régiesebbek. A messze északon fekvő Izland nyelve ószerűbb, mint bármely más élő germán nyelv.

II. A NYELV AZ ÉRINTKEZÉS SZOLGÁLATÁBAN

Tájnyelv. – Köznyelv és irodalmi nyelv. – Mesterséges nyelv.

Némely nyelvi változások nagyon elharapóznak, mások csak kis területre szorítkoznak. Ősrégi p pl. valamennyi germán nyelvben úgy folytatódik, mint f, pl. n. Vater (ófn. fater), holl. vader, a. father, svéd-dán fader: lat. pater; ellenben későbbi p (lat. kölcsönszók p eleme) a legtöbb germán nyelvben megmarad, de a németségben részint p, részint mint pf és f jelentkezik, v. ö. svéd-dán pund, a. pound, holl. pond, északi és közép-német Pund, thüringeni stb. Fund, egyébként Pfund < lat. pondō. A n. laufen, machen, essen, zu északi Németországban lopen, maken, eten, to; a n. Last, Kost a sváboknál Lascht, Koscht. Egyáltalában: minden nyelvben a közös vonások mellett nagyszámú eltérések vannak: különböző hangok és hangkapcsolatok, más hangalkatú és jelentésű szavak, más ragozási alakok, más szerkezetek.

Szóval: minden nyelvben vannak szó- v. nyelvjárások, tájnyelvek (dialektusok).

A) TÁJNYELV

Földrajzi és társadalmi szójárások A nyelvi jelenségek egy nyelv körén belül nem csupán tájak (vidékek) szerint térhetnek el egymástól, hanem társadalmi milieu szerint is. Azaz: nem csupán földrajzi (geográfiai), hanem társadalmi (szociális) dialektusok is vannak, amelyek különben sokszor keresztezik az előbbieket.

a) Földrajzi szójárások

Éles tájnyelvi határok hiánya: dialektus-mag. – Tájnyelvi határok keletkezése. – Dialektus-alkotó tényezők. – Dialektus-különbség és törzskülönbség. – Tájnyelv és nyelv A geográfiai (lokális) dialektusok vidékekről vannak elnevezve: a németben pl. a bajor, sváb, frank, szász stb. tájnyelvek hasonnevű területek nevét viselik. De ha közelebbről akarjuk meghatározni, hogy melyek az egyes német tájnyelvek bélyegző sajátosságai, nyomban kitűnik, hogy a tájnyelvek nem határolhatók el élesen, illetőleg hogy a tájnyelvi különbségek határvonalai nem esnek egybe a vidékek határaival. Így pl. régi p, t, k az északi németségben megmarad (lopen, eten, maken), de e hangok egyike-másika megmarad oly területeken is, amelyek a régit egyébként nem őrizték meg; így pl. p a közép-németben megmarad szó belsejében és végén (dapper ‘tapfer’, Kopp ‘Kopf), a közép-német nyugati részében szó elején is (Pund,. Pand), s ugyanitt a régi t is megmarad néhány szóban (dat, wat, dit, it, allet ‘das, was, dies, es, alles’). Egyáltalában: a nagy területekre kiterjedő közös vonások mellett egész serege van a kevésbé elterjedt jelenségeknek, amelyeknek határai a legkülönbözőbb irányokban haladnak. A nyelv gyakran helységről-helységre módosul, de csak igen jelentéktelenül, úgyhogy az eltérések csak akkor tűnnek fel jobban, ha egymástól távol eső helységek tájszólásait közvetlenül hasonlítjuk össze. Egy összefüggő nyelvterület távoleső részei nagyon eltérhetnek egymástól, anélkül hogy valahol hirtelen, ugrásszerű átmenetek volnának. Ha tehát ilyképpen úgyszólván minden helységnek saját szójárása van, akkor természetesen nem lehet nagyobb tájnyelvi egységeket felállítani, hanem be kell érni egyes nyelvjelenségek (hangok, szavak stb.) elterjedésének megjelölésével. Ebből azt akarták következtetni, hogy tájnyelvi területek és határok egyáltalában nincsenek, csak különböző kiterjedésű nyelvjelenségek. Ez azonban kétségkívül túlzás. Tájnyelvi határok vannak, de oly nyelvjelenségeket kell tekintetbe venni, amelyek nagyban és egészben állandóak, jelesül hangjelenségeket, mégpedig olyanokat, amelyek lehetőleg sok szóban jelentkeznek. Ebben az esetben a nyelvjelenségek határvonalai jobbára ugyanazon irányban haladnak s e fő irányon belül egy ‘dialektus-mag’ van.

Miért nem terjednek ki egyformán az egyes nyelvjelenségek s hogyan keletkeznek tájnyelvi határok? Amily érdekes, oly nehéz kérdés. Első tekintetre világos, hogy a nyelvjelenségek elterjedése az érintkezés folytonosságától függ: ahol megszűnik a közlekedés, megszűnik a nyelvi közösség. De mi szünteti meg vagy gátolja az érintkezést? Elsősorban kétségkívül tengerek, nagy hegységek, sivatagok stb., szóval: természetes akadályok. Ez sokszor így is van. De sokszor ilyenek sem elégségesek az érintkezés megszüntetésére. Az albán nyelv a tengeren át benyomult Olaszország déli részébe és Szicíliába, az oláh nyelv a Kárpátok mind a két oldalán el van terjedve stb. Eszerint más tényezőknek is kell lenniük, amelyek az érintkezést meggátolhatják. Ilyenek a politikai, társadalmi, vallási és gazdasági viszonyok. A régi görög nyelv számtalan (ión-attikai, dór, aiol) dialektusra volt oszolva, ami az ókori Hellas politikai szétforgácsolódásával, városállamaival függ össze. Egy politikai, gazdasági vagy kulturális centrum felszívhatja az átmeneti öveket, mint pl. Attika és Róma nyelve a görög, illetőleg az itáliai dialektusokat.

Nem alapulhatnak-e dialektusok régi etimológiai viszonyokon? Első tekintetre valószínűnek tetszik, hogy ha egy nyelv kiszorít egy másikat, az új nyelv átvevői többet-kevesebbet megőriznek a maguk régi nyelvéből. Az a körülmény pl., hogy az egységes latin nyelvből egy sereg neolatin (román) nyelv keletkezett, támogatja azt a feltevést, hogy a latin nyelv a római birodalom területén különböző nyelvek hatása alatt szakadt különböző dialektusokra. Másképpen: úgy látszik, hogy a latin nyelvből az etruszkok a toscanai olasz dialektust alkották, a rhaetusok a rhaeto-románt, a thrákok az oláhot, a ligurok a provençalt, az ókori belgák a picardiai francia tájnyelvet, a galliai kelták a franciát, a hispániai ibérek a spanyolt stb. E nézet támogatására fel lehet hozni egyrészt azt, hogy ha egy idegen nyelvet tanulunk és beszélünk, hajlandók vagyunk az idegen nyelv hangjait a megszokott régi módon ejteni, szólásainkat és mondatainkat anyanyelvünk szellemében alakítani. Hivatkozni lehet másrészt arra, hogy gallo-román és kelta (főleg kymro v. walesi) nyelvterületen sok párhuzamos hangváltozás van. Így régi kt és pt a franciában és a kymroban egyaránt úgy lép fel, mint it (< cht), v. ö. fr. huit, ófr. chaitif (fr. chétif) < lat. octō, captīvus és kymro wyth (= uith), seit: lat. octō ‘8’, septem ‘7’; – fr. dur (= dür) < lat. dūrus oly hangváltozás, mint kymro din < * dūn = ó-ír dūn ‘vár’; – fr. roi < lat. rēx olyasmi, mint kymro cluit <

• clēt = gallus clēta ‘cserény, karám’; – ol. guardia, fr. garde < ó-germán * warda (ófn. warta ‘Warte’) oly

hangváltozás, mint kymro guin < lat. vīnum ‘bor’ stb. De ezen s még más felhozható párhuzamok nem elég meggyőzőek. Egyes búvárok meg vannak ugyan győződve, hogy minden dialektus-alakulás rég eltűnt nyelvek befolyásán alapul, de ez bizonnyal egyoldalú túlzás. Dialektus-fejlődés ott is van, ahol sohasem volt idegen nép, pl. Izland szigetén. Másrészt vannak területek, amelyeknek mai dialektusai nem esnek össze az ókori dialektusokkal, mint pl. Görögország. Mai tájnyelvi határok néha valóban összeesnek régi törzshatárokkal. Franciaországban pl. a mai picardiai, gascognei és centrális francia nyelvterület egybeesik az ókori belgák, aquitanusok és gallusok területével. De ez úgy is magyarázható, hogy a római közigazgatás nagyban és egészben megtartotta a régi nép- és törzshatárokat s az egyházi adminisztráció jórészben ezeken épített tovább. – Az egész kérdés még nem tekinthető véglegesen elintézettnek.

Tájnyelvből önálló nyelv fejlődhetik. Tájnyelv és nyelv között nem vonható éles határ s a nyelv fogalmának nincsen általánosan elfogadott meghatározása. Nyelvről ott szokás beszélni, ahol a beszélők nemzeti, politikai, kulturális és irodalmi egységet alkotnak. Eszerint a német, a hollandi, a svéd és a dán külön-külön nyelvek, noha nem állanak messzebb, mint egy nyelvnek dialektusai. Az alnémet (plattdeutsch) épp oly távol áll a felnémettől, mint a hollandi, mégis csak német dialektusnak számít, míg a hollandi önálló nyelvnek. Éppígy a ruthén (kisorosz) csak orosz dialektus, mert a ruthén népnek eddig nem volt politikai és irodalmi önállósága. Megfordítva: a provençal, noha nemzeti és politikai tekintetben Franciaországhoz tartozik, a nyelvtudósok körében önálló nyelv számba megy. Sokan, még filológusok is, akik filológiai meggyőződésüket a politika porondján szerezték, a tót nyelvet is önálló nyelvnek akarták feltüntetni, holott a szlavisták cseh-morva dialektusnak veszik. – Tisztán nyelvtudományi szempontból ‘tájnyelv’ ott van, ahol a különbségek mellett nagyobb számú érintkezési pontok vannak, ‘nyelv’ ellenben ott, ahol ilyen érintkezési pontok nincsenek. Mihelyt más szempontok érvényesülnek, ingadozás áll be a megjelölésben, s megállapodás vagy ízlés dolga egyik vagy másik megjelölést használni.

b) Társadalmi szójárások

Férfiak és nők nyelve. – Felsőbb és alsóbb osztályok nyelve: művelt és közönséges nyelv. – Foglalkozások nyelve. – Tolvajnyelv. – Szalon-nyelv A társadalmi (szociális) dialektusok annak következményei, hogy az emberek társadalmi állásuk, foglalkozásuk, műveltségük szerint elszigetelődve, csoportokba és rétegekbe verődve élnek. Éles határokat vonni már a földrajzi szójárásoknál is nehéz, a társadalmiaknál lehetetlen, mert egy és ugyanazon ember egyidejűleg több társadalmi csoportba is tartozhatik.

A két legnagyobb csoportot a férfiak és a nők alkotják. A nők beszéde általában sok tekintetben eltér a férfiakétól, aminek oka részint a két nem különböző társadalmi helyzete, részint a nemi különbség. A római nők Cicero szerint másképpen beszéltek, mint a férfiak, mert nem vettek részt a nyilvános életben, amely természetesen más kifejezéseket kíván, mint a mindennapi otthoni élet. Törökországban a nők nyelve tisztább, mint a férfiaké, akik sokkal több arab és perzsa kifejezést használnak. Hasonlóan áll a dolog Görögországban s általában a Balkán-félszigeten, ahol a férfiak sokfelé megfordulnak s több nyelvet beszélnek, míg a nők otthon ülnek s nem ismernek nyelveket. Franciaországban a nők jobban megőrzik a tájnyelveket, mint a férfiak, akik sokfelé katonáskodnak s mindenféle idegen befolyásoknak vannak kitéve. Németországban a művelt nők több francia és angol, a művelt férfiak több latin és görög szót használnak. A mexikói chiquito- (csikito-) indiánoknál a nők bizonyos fogalmak kifejezésére más szavakat használnak, mint a férfiak. A kaffereknél a nők más nyelven beszélnek egymással, mint a férfiakkal. Az indiai mundák házasnőről duálisban (kettős számban) szólnak, mert nem illik vagy nem lehet őt férje nélkül gondolni. A nők sok primitív nyelvben az élettelen lények kategóriájába vannak sorozva, aminek több-kevesebb nyoma szláv nyelvekben is van. Az oroszban pl. hímnemű élőlényt, legyen ember vagy állat, genitivusban szeretnek vagy gyűlölnek, de nőnemű lényt és élettelen tárgyat accusativusban. Az orosz feministák eggyel több jogot lesznek kénytelenek reklamálni: a genitivus jogát. – A nemi különbségből folyólag a nők beszéde nagyban és egészben véve impulzív – tele van célzásokkal, rövidítésekkel, túlzásokkal, viszont ment a férfiaknál gyakori durvaságoktól és szitkoktól. – Itt-ott állítólag a nők kiejtése is más: a krétai nők l helyett r hangot ejtenek, a grönlandi nők k és t helyett ng és n hangokat. Felsőbb és alsóbb társadalmi osztályok, főleg a városokban, meglehetősen eltérő nyelven beszélnek. A magasabb vagy műveltebb osztályok irodalmi műveltségük folytán olyan honi és idegen szavakat és kifejezéseket használnak, amelyeket a nép zöme nem ismer, s változatosabb, fordulatosabb nyelven beszélnek, míg a nép zöme szellemi tunyaságból szívesen használ megszokott, közmondásos kifejezéseket és stereotíp fordulatokat. Ilyenek pl. a németben Geld machen, Holz machen, einen König machen, lang machen, in etw. machen, in die Stadt machen, es macht (= regnet). Ide való a tun ige kiterjedt használata: ich tu(e) kehren, ich tu(e) schreien, ich tu(e) eine Ohrfeige kriegen. A jobb társadalmi rétegek kerülik és tabu alá helyezik a nyers vagy megbotránkoztató szavakat és szólásmódokat, sőt néha egyes ‘közönséges’ hangokat is mellőznek, más kiejtésmódra törekszenek: raccsolnak stb. A ‘művelt’ nyelvnek továbbá különböző stiláris fajai vannak: van társadalmi érintkezési nyelv (a rómaiaknál a sermo urbānus), van meghitt körökben dívó, valamivel hanyagabb beszédmód, van különös esetekben használatos emelkedettebb és ünnepélyesebb nyelvforma. A városi lakosság alsóbb rétegeinek beszédmódja a ‘közönséges’ (a rómaiaknál vulgaris) nyelv, sokszor tájnyelvi elemeket is tartalmaz, amelyek a nagy városokba özönlő vidékiek nyelvéből valók. – A művelt és műveletlen osztályok nyelvei egyébként nincsenek egymástól élesen elválasztva. A vulgáris beszédmód gyakran van befolyással a műveltek nyelvére, főleg a fiatalokéra, jelesül a cselédség nyelve a gyermekekére. Másrészt az alsóbb rétegek igyekeznek a művelteket beszédmódban is utánozni: futnak utánuk, de persze soha el nem érhetik őket. Mert amit elsajátítottak és használnak, a ‘jobb’ körök szemében nyomban devalválódik: ‘das Wort hat einen Stich in’s Kleinbürgerliche’, ‘ça sent le petit bourgeois’. Mióta a német parasztok az előkelő hangzású Arno, Alma, Ida nevekre keresztelik gyermekeiket, az előkelő körökben a korábban parasztos Hans, Grete nevek divatosak. Az idegen szavakkal sok baj szokott lenni, v. ö. er baut lukrativ (e h. luxuriös), ein Schlaganfall repartiert (e h. repetiert), Sanhtimeter (fr. centimètre), Renässangs (Resonanz), Augustik (Akustik). – Messze elterjedt szokás a kifejezéseket a beszélő és megszólított rangja szerint válogatni. Az előkelők nem ‘esznek’, hanem ‘étkeznek’, nem egyszerűen ‘tesznek’, hanem ‘méltóztatnak tenni’. A németben a kegyelmes úr felesége Gemahlin, a kormánytanácsosé Gattin, a közönséges halandóé Frau. A német hivatalos nyelvben fölfelé ilyen kifejezések járják: anzeigen, beriehten, melden – mégpedig: pflichtschuldigst, (ganz) gehorsamst, ehrerbietigst, (aller) untertänigst, lefelé pedig: benachrichtigen, verständigen, eröffnen, zu wissen geben, kundgeben. A japán igeragozásban külön udvariassági alakok vannak. Az első és második személyű névmásoknak az egész világon sokat kell szenvedniük az udvariasság folytán. ‘Én’ helyett gyakori az ilyesmi: ‘az én csekélységem’ (n. meine Wenigkeit, fr. ma petite personne), ‘az Ön szolgája’ (n. Ihr Diener, fr. votre serviteur, votre humble serviteur, ol. servitore, schiavo). A beszélő néha meg sem nevezi magát, v. ö. danke, bitte, ami a kereskedői stílusban egészen közönséges. A ’te’ helyett széltiben más névmások használatosak, mint n. Er, Ihr, Sie, fr. vous, ol. Ella, Lei, Voi, vagy pedig oly kifejezések, mint n. Euer Gnaden, Euer Hoheit, gnädige Frau, fr. monsieur, madame, ol. Vostra Signoria (Vossignoria) stb. Egészen egyedül áll az olyan német fordulat, mint wie befehlen der Herr Oberst? (eredetileg: Oberst, was befiehlst du?) A praktikus angol mindenkit önöz (you), csak az Istent tegezi (thou), s a maga személyi értéke tudatában az 1. személyű névmást mindig nagy betűvel írja (I am) s kétségkívül mondja is.

Különböző foglalkozású emberek beszédmódja sok tekintetben jellemző különbségeket tüntet föl. Mindenekelőtt minden foglalkozásnak, szakmának és hivatásnak megvan a maga külön szókincse: a vadászok, halászok, tengerészek, bányászok, sportemberek, iparosok, művészek, tudósok egész sereg műszót v. mesterszót (terminus technicus) használnak, amely jórészben csak az ő szakköreikben ismeretesek A szakmabeli közösség folyománya aztán a gondolkozás- és beszédmód közössége. Az orvos pl. latin szavakat és kifejezéseket kever beszédébe, a jogász nem csupán latin műkifejezéseket használ, hanem régi elavult fordulatokat is stb. Minden foglalkozású kör sajátosan alakítja beszédét: nem csupán új szakkifejezéseket teremt, amelyekre szüksége van, hanem az egész világot és életet a maga mestersége szemüvegén át nézi s a szakkifejezéseket általános jelenségekre is átviszi. Így keletkezik az argot, amelyben az energikus, szemléletes, festői kifejezések nagy szerepet játszanak. Így a németben a katonák nyelvében az ‘oldalfegyver’ Käsmesser, a ‘tarisznya (borjú)’ Affe, a ‘gyakorlótér’ Jammertal, a ‘fegyver’ Schieszprügel; – a vadászok nyelvében Schweisz állati vér; Lauf, Pranke, Arm, Ständer, Fang, Ruder, Latsche különböző állatok lába; Löffel, Schüssel, Lauscher, Gehör mindenféle állatok füle; Lunte a róka farka; – a nyomdászok nyelvében Eierkuchen v. Zwiebelfische a. m. összekeveredett mondat, Leichen oly kéziratrészek, amelyeket a szedő nem szedett ki, tehát eltett a láb alól, Hochzeiten kétszer szedett kéziratrészek; – a diákok nyelvében bemoostes Haupt öregebb diák, Fuchs féléves diák, Kater ‘Katzenjammer’, auskneifen ‘elillanni’, pumpen ‘kölcsönözni’, prellen ‘rászedni’, Maul ‘Mund’, Fressen ‘Essen’, Saufen ’Trinken’. A kisdiákoknak is saját nyelvük van. Nem egy argot-szó messze túlmegy eredeti körén. Így pl. a cipészek nyelvéből való über einen Leisten schlagen ‘egy kaptafára verni’, a borbélyokéból jemand über den Löffel balbieren, a mészárosokéból einen in die Pfanne v. zur Bank hauen, az ácsokéból über die Schnur hauen, a molnárokéból Wasser auf seine Mühle, a sport-barátokéból Matsch, Rekord, trainieren (< a. match, record, to train) stb. Társadalmi csoport-alakulás folyománya a tolvajok, csavargók és gonosztevők nyelve is. Minden ilyen nyelv velejében egy vulgáris nyelv tovafejlődése – tele mindenféle idegen elemekkel, amelyek más nemzetbeli kétes egzisztenciák közvetítésével kerültek beléjük, valamint nehezen érthető népies fordulatokkal és szócsavarásokkal. Ilyen a német Rotwelsch ’tolvajnyelv’, tkp. ‘koldusnyelv’ (Rot ebben a nyelvben a. m. ‘koldus’ és welsch a. m. ‘külföldi, érthetetlen’). E nyelv velejében német, de egész sereg körülírást, sajátságos jelentésű és képzésű szót használ, aminők pl. Bählert ‘juh’, Trappert ‘ló’, Flossling ‘hal’, Trittling ‘láb’ v. ‘cipő’, Windfang ‘köpeny’, Plattfusz ‘liba’, Heu és Blech ‘pénz’, blechen ‘pénzt adni’, blätteln ‘kártyázni’, brummen ‘dutyiban ülni’, Brummstall ‘dutyi’, beschuppen ‘rászedni’ stb. Van benne továbbá sok zsidó-német és héber szó, mint pl. Bovel v. Bafel ‘öreg állott áru’ (< héber Bābel ‘Babylon’), Dalles ‘baj, szegénység, pénzhiány’, Gauner ‘ravasz csaló’, koscher (< héber kōšēr ‘törvényszerű, helyes’), Moos ‘pénz’, schachern ‘üzérkedni’, Schicksel ‘leány’ stb. Van benne jó néhány cigány és másféle, sőt egypár latin szó is, pl. benschen ‘áldani’ (< lat. benedīcere) – annak jeléül, hogy tanult emberek is csavargásra adták fejüket. Ilyen tolvajnyelvekben egyes szavak önkényesen el vannak torzítva, pl. stibitzen < stitzen (l. föntebb: I. B. b.). Ellenben a folytonos torzítás, aminő pl. a p-nyelv, a bi-nyelv s több efféle játék, amely sok nyelvben megvan, jobbára csak gyermekek körében szokásos, noha állítólag párizsi mészárosok is használják a vevők rászedésére.

Az említett társadalmi külön-nyelveken kívül még mások is vannak. Bizonyos társadalmi körökben nem ritkán rövidebb-hosszabb ideig tartó sajátos nyelvhasználat alakul ki. Híres példája ennek a 17. századbeli francia préciosité – az előkelő hölgyek (précieuses) és bel esprit-k zárt köreiben kialakult finom, de csakhamar elfajult, természetellenes finomkodó beszédmód, amelyet Molière Les précieuses ridicules darabjában kigúnyolt. – Azonkívül gyakran egyes családi köröknek is vannak bizonyos nyelvi sajátosságaik, sőt szigorúan véve minden egyes embernek is megvan a maga saját nyelve, noha persze az egyéni nyelvek közötti különbségek sokkal kisebbek, semhogy egyéni szójárásokról lehetne beszélni.

A társadalmi szójárások megegyeznek a földrajziakkal abban, hogy egyéni nyelveknek kisebb-nagyobb egységekké való tömörülésén alapulnak, de eltérnek tőlük abban, hogy velejében csak a szókincsre s a kifejezés módjára terjednek ki s nem nehezítik meg a megértést. Másként áll a dolog a földrajzi szójárásokkal, amelyek jobbára régibb időkben keletkeztek, mikor az érintkezés körülményes dolog volt: a különbségek e dialektusokban a nyelvi élet minden területére kiterjednek s nem kis mértékben nehezítik meg a megértést. Egy westphaleni német paraszt éppoly kevéssé ért meg egy távoli német pásztort, mint egy arab beduint vagy egy sínai mandarint. Ha egy lakosság sok eltérő dialektust beszél, akkor köznyelv válik szükségessé.

B) KÖZNYELV ÉS IRODALMI NYELV

Köznyelv keletkezése. – Az irodalmi nyelv értékelése

A köznyelv közönségesen a dialektusok valamelyikéből áll elő – mégpedig abból, amelyet az ország politikai vagy kulturális középpontjában beszélnek. A legrégibb nyelvemlékek általában tájnyelviek s csak lassanként vergődik uralkodó állásra a dialektusok valamelyike – így az ókori Hellasban Attika tájnyelve, Itáliában Róma városának, illetőleg Latiumnak a nyelve (a ‘latin’), Olaszországban a toscanai nyelvjárás. Franciaországban Párizs nyelve, Németországban (jelesül Luther Bibliafordítása útján) a szász udvari kancellária nyelve, Oroszországban a moszkvai dialektus. Mindenekelőtt közös irodalmi nyelv keletkezik, amely mellett a tájnyelvek fönnmaradhatnak. Így pl. a német vagy olasz irodalmi nyelvet vidékek szerint igen különböző módon beszélik. Igazán egységes és közös országos nyelv csak akkor keletkezik, ha a lokális különbségek élénk szóbeli érintkezés folytán eltűnnek, minek folytán helyhez nem kötött beszédforma keletkezik. Mivel az érintkezés a nagy városokban a legélénkebb, azért az országos nyelv eredetileg városi nyelv. Az országos nyelv a városokból terjed s mindinkább háttérbe szorítja a tájnyelveket. Munkáját hatalmasan előmozdítja az irodalmi műveltség terjedése, mert az irodalmi nyelv sok tekintetben közel áll az országos nyelvhez.

Egy irodalmi nyelv megteremtése elsőrendű kulturális vívmány, amely hatalmasan előmozdítja a civilizációt s a társadalmi összetartozás tudatát, de egyben könnyen az élőnyelv lebecsülésére vezethet. Az irodalmi nyelv ugyanis az élőnyelvnek, főleg a tájnyelveknek folytonos változásaival szemben erősen konzervatív s mivel minden magasabb kulturális tevékenység orgánuma, kánoni tekintélyre vergődik s a helyes beszéd (ortho-epia) normájává lesz. Ennek következtében a folyton fejlődő és változó élőnyelv, főleg a kevésbé művelt osztályok nyelve, még inkább a tájnyelv ‘közönséges’ és ‘pórias’ színben tűnnek föl s eltéréseik az irodalmi nyelvtől torzításoknak és nyelvhibáknak látszanak. Sokan hiszik, hogy az irodalmi nyelv a ‘helyes’, a köznyelv és a tájnyelv ‘helytelen’ beszédmód, hogy a kettő úgy viszonylik egymáshoz, mint szabály és önkény. Semmi sem lehet tévesebb, mint az irodalmi nyelvnek e bálványozása, egy minden idők mintaképének feltüntetett, változhatatlan,’klasszikus’ nyelv babonája. Az élőnyelv, jelesül a népies szójárás legalábbis annyira ‘helyes’, mint az irodalmi nyelv – legfőképpen a németben, ahol a dialektusok még a városokban is teljes erőben vannak s ahol az irodalmi nyelv közép- és felső-német szójárási elemekből van összegyúrva. Minden irodalmi nyelv tájnyelv volt valamikor, amely csak különös politikai vagy szociális okokból vált mintává, befolyásos és uralkodó társadalmi körök nyelvévé, amelyet aztán a grammatikusok szabályok bilincseibe vertek. Nyelvtudományi szempontból ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Aki csak az irodalmi nyelvvel törődik, az a nyelv mivoltára vonatkozó nézeteit is az irodalmi nyelv alapján fogja megalkotni s hajlandó lesz az élőnyelvet elhanyagolni. Márpedig nyelvtudományi szempontból az irodalmi nyelv nem is versenyezhet az élőnyelvvel, főleg nem a tájnyelvvel. Az élőnyelv az igazi nyelv; élő vízként özönlik az irodalmi és konvencionális nyelv jégkérge alatt, míg egyszer csak ellenállhatatlanul felszakítja s magával sodorja. Tipikus példája ennek a latin nyelv átmenete a románba.

Mindamellett az irodalmi nyelv sem papirosnyelv s nem is egészen merev és változatlan: életre kel a beszélők ajkán, újra meg újra vesz fel anyagot az élőnyelvből s költők, írók, szónokok közreműködésével fejlődik is. A köznyelv nem csupán a tájnyelv, hanem az irodalmi nyelv befolyása alatt is áll. Aki mind a kettőt beszéli, rendesen keveri is, ami sokszor felette komikus hatást tesz, v. ö. pl. (egy pfalzi költő költeményében) man sagt doch nicht: ’mar sächt’, mar sächt: ‘man sagt’. Az irodalmi nyelv hatása alatt nem ritkán ‘túlirodalmi (hyper-urbán) alakok keletkeznek. Miután pl. au a népies latinban ō lett (ōrum < aurum ’arany’) s a népies ō a műveltek nyelvébe is behatolt (sōdēs < si audes ‘ha úgy tetszik, tessék’), a pórias kiejtéstől való félelem nem-népies, tehát ‘művelt’, ō helyett is au hangot ejtett, v. ö. plaudere ‘ütni’ e h. plōdere. Hogy az au ejtés ‘finom’ volt, mutatja Suetonius anekdotája, amely szerint az előkelő Mestrius Flōrus egy napon figyelmeztette az alacsony szįrmazású Vespasianus császárt, hogy a tőle használt plōstrum ‘társzekér’ szó így ejtendő: plaustrum, mire a császár másnap Florust így üdvözölte: Flaurus. A legjobb a dologban, hogy a Florus ajánlotta plaustrum hyperurbán alak. Épp így mivel a lipcsei szász a ’művelt’ laufen helyett ezt mondja: lofen, azért a máris elég ‘művelt’ Ofen helyett ezt mondja: Aufen. Mivel a sváb a német irodalmi nyelv ei hangja helyett sokszor i hangot ejt (sehliche e h. schleichen), azért a máris irodalmi ich versichere Sie helyett ezt mondja: ich verseichere Sie. Mivel a ’művelt’ volna sokszor vóna, azért a csónak nem ritkán csolnak stb. – Az irodalmi nyelv tehát tisztán nyelvtudományi szempontból is mellőzhetetlen tényező.

C) MESTERSÉGES NYELV

Mesterséges nyelvek: volapük, esperanto, ido. – Egy mesterséges világnyelv elméleti lehetősége és gyakorlati értéke Az irodalmi nyelv elég messze áll a beszélt élőnyelvtől, de mégsem lehet róla mondani, hogy mesterséges alkotás. Vannak azonban a szó szoros értelmében vett mesterséges alkotások, tisztán logikai reflexió útján keletkezett gyártmányok – homunculus-nyelvek, amelyek úgy viszonylanak a természetes nyelvekhez, mint a Faust famulusa által kémiai úton előállított homunculus az anya szülte emberhez. Mivel a kultlrahordozó nyelvek sokasága a nemzetközi szó- és írásbeli érintkezést felette megnehezíti, magától felmerül az a gondolat, hogy nem lehetne-e ezen a bajon egy egységes nemzetközi nyelv behozatalával segíteni. Hogy a gondolat nem éppen halva született, mutatja az a tény, hogy egyes természetes nyelvek már tényleg széles kiterjedésben állottak a nemzetközi érintkezés szolgálatában. A latin az ókorban óriási területen beszélt nemzetközi nyelv volt, amit többek között a belőle keletkezett neolatin nyelvek sokasága is bizonyít, s a középkor folyamán is, legalább egyházi és tudós körökben, erősen tartotta magát. A francia nyelv Európában XIV. Lajos óta a művelt elemek nyelvévé s a diplomáciai érintkezés eszközévé lett. Mesterséges világnyelv gondolata azonban csak az újkorban született meg. Először filozófusok és tudósok (Descartes, Leibniz) foglalkoztak vele. Az első kísérletek velejében csak tudósok szükségleteit tartották szem előtt s papiroson maradtak. A legújabb időben azonban a világnyelv-feltalálók a legtágabb körű nyilvánosságra és nemzetköziségre vannak tekintettel, a világ minden részében igyekeznek híveket gyűjteni s nyelvük terjesztésére egyesületeket és folyóiratokat alapítani. Három ilyen nyelv, a volapük, az esperanto és az ido, a legszélesebb körökben ismeretes, de ezeken kívül egész sereg más, tojásában fulladt kísérlet van. A volapük, a ‘világnyelv’ (vol < a. world ‘világ’ és pük < a. speak ‘beszélni’) Joh. Mart. Schleyer badeni lelkész alkotása, egy emberöltő előtt már csaknem meghódította a világot, ma már a múlté. A volapük nyelvanyaga az angol, és pedig nem az írott, hanem a beszélt angol nyelvből van véve s egyetlen egy főnévi és igei ragozást állít föl, amely alól ‘kivételek’ nincsenek. Utána az esperanto, ‘a reménység nyelve’, Samenhof (Zamenhof) Lázár varsói orvos találmánya, terjedt el s manapság kétségkívül ez a legelterjedtebb mesterséges nyelv. Az esperanto jóval tökéletesebb, mint a volapük. Feltalálója a szóalakoknak még nagyobb szabályosságára és egyszerűségére törekedett, tekintettel volt a hangoknak minél könnyebb kiejthetőségére s a szókincs megtarthatóságára. Egyik baja az, hogy szókészletének kétharmada román nyelvekből van véve, miért is németek és szlávok nehezen tanulhatják meg. Hangtani fogyatkozásai is vannak, amelyek persze csak beszéd közben érezhetők. Mindezen és más bajokon egy legújabb mesterséges nyelv akar segíteni: az ido, az ‘utód’, t. i. az esperanto utóda. Ezt a nyelvet nem egy ember csinálta, hanem egy nemzetközi bizottság (1907), amelynek tagjai kiváló tudósok, részben neves nyelvészek voltak (W. Ostwald, L. Couturat stb., ill. Jespersen, Baudouin de Courtenay). E nyelv grammatikája a lehető legegyszerűbb, úgyhogy pár óra alatt elsajátítható. Nem nincsen benne; minden főnév o-, minden melléknév a-, minden igehatározó e-végű; a főnév csak a többesben kap (-i) ragot, egyébként változatlan: a genitivus és a dativus elöljárókkal (di, a) van kifejezve; az igeragozás személy- és számkülönbséget nem ismer; minden szónak egyetlen jelentése van s minden egyes fogalom egyetlen szóval van megjelölve stb., szóval: az egyértelműség (univocité) elve következetesen minden legapróbb részletre ki van terjesztve. Íme néhány ido-nyelvű mondat: me vidis la gardeno ‘láttam a kertet’, quanta homin tu vidis? ‘hány embert láttál?’, nur enemiko di me povis tale informar vu pri mea afero ‘csak ellenségem volt képes így informálni önt ügyemről’.

Egy mesterséges világnyelv elméleti lehetősége és hasznossága egy pillanatig sem vonható kétségbe. Az esperanto és az ido nem csupán a mindennapi élet szükségleteinek felelnek meg, hanem irodalmi termékek, tudományos és költői művek alkotására is alkalmas eszközöknek bizonyultak. Hogy mindezek ellenére sikerül-e valamelyik világnyelv-tervezetnek valóságos nemzetközi világnyelvvé válnia, az felette kétséges, ha nem is végképpen lehetetlen.

III. A NYELVEK ROKONSÁGA

Rokonnyelvek és alapnyelv. – A nyelvrokonság kritériumai: a szókincs, a hangalkat és a ragozás egyezése. – Alapnyelv rekonstruálása összehasonlítás útján. – Az idg. alapnyelv rekonstruálása Minél messzebb követjük visszafelé a román nyelvek történeti emlékeit, annál inkább közelednek egymáshoz s utoljára a latin nyelvben egyesülnek. Ha két vagy több nyelv ilyen viszonyban van egymással, akkor azt mondjuk róluk, hogy ‘rokon’ nyelvek, egy közös ‘alapnyelv’ folytatásai. Ez nem úgy értendő, mintha a rokonnyelvek úgy viszonylanának az alapnyelvhez, mint egy család tagjai a szülőkhöz. Egy rokon nyelv nem más, mint maga az alapnyelv – fejlődésének egy későbbi stádiumában, ugyanaz a nyelv más alakban. A francia nyelv a latin nyelvnek egy későbbi alakja, az olasz nyelv a latinnak egy másik későbbi alakja stb. Hogy hol szűnik meg a latin s hol kezdődnek a román nyelvek, azt nem lehet pontosan megjelölni: az alapnyelv és rokon nyelvek között lassú és folytonos átmenetek vannak.

A román nyelvek tehát történeti kezdőpontjukig követhetők visszafelé. Más rokon nyelvekkel nem áll ily kedvezően a dolog. A germán vagy szláv nyelveknél a nyelvi hagyomány, bár messzire követhető visszafelé, nem nyúlik vissza kezdőpontjukig, az ‘ős-germán’, illetőleg az ‘ős-szláv’ alapnyelvig. Még rosszabbul is állhat a dolog. Igen sok esetben a nyelvi hagyomány csak rövidebb időközön át követhető visszafelé vagy éppen csak egy bizonyos időből, múltból vagy jelenből, származó nyelvemlékekre szorítkozik. A rokonság azonban ebben az esetben is meghatározható, mert a rokon nyelvek, mint egy közös, meglévő vagy elveszett alapnyelv fejlődési fokozatai többé-kevésbbé hasonlók egymáshoz.

A nyelvi hasonlóságok persze nem mind egyformán bizonyító erejűek. Egyes hasonlóságok a véletlen játékai, v. ö. m. kérni: fidsi kere, m. nő: sinai nü, n. Hose: mandsu hosihon, szl. dva ‘2’: maláj duva stb. Így véletlen egyezések rokon nyelvekben is vannak, v. ö. a. bad: p. bad, a. much: sp. mucho, a. mis-(take): ol. mis-(prendere), a. deer v. n. Tier: g. thēr, lat. cord-(cor): ói. hrd ’szív’ stb. Hogy e szavak hasonlósága csak véletlenség, rögtön kitűnik, mihelyt régibb alakjaikat nézzük. Így az a. much óa. alakja micel (=mikel), a sp. mucho szóé a lat. multus; az a. deer szó óa. alakja dēor (gót dius) stb.

Szóegyezések általában, még ha tömegesen fordulnak is elő, nem sokat bizonyítanak, mert szavak igen könnyen s igen gyakran kelnek vándorútra s rokon vagy nem-rokon nyelvekbe egyaránt behatolhatnak (l. föntebb: I. B. d.). De egészen a szavak sem közönyösek: az ú. n. ‘elemi’ szavak (természeti jelenségek és dolgok megjelölései, testrész- és rokonság-nevek, alsóbb számnevek, névmások) aránylag ritkán vannak átvéve, s ha két nyelvben másféle egyezések vannak, az ilyen ‘elemi’ szók szintén egyeznek.

Sokkal megbízhatóbbak a szavaknál a grammatikai, t. i. név- és igeragozási alakok, amelyek tapasztalat szerint sokkal nehezebben és ritkábban vándorolnak (l. föntebb). Mivel a ragozási alakok hanganyaga és jelentése között természetszerű kapcsolat nincs, azért két vagy több nyelv grammatikai alakjainak egyezése nemigen lehet véletlenség műve. Ha tehát két vagy több nyelv között grammatikai egyezések vannak, akkor az illető nyelvek ‘rokonok’ – még akkor is, ha a szavak meglehetősen különböznek is.

A rokonságnak még egy igen fontos kritériuma van – fontosabb még a grammatikai szerkezetnél is, mert rokon nyelvek egészen eltérő szerkezetűekké válhatnak s nem-rokon nyelvek nagyjában egyforma szerkezetűek is lehetnek (l. alább). Ez a fontos kritérium a hangalkat. Rokon nyelvek leszármazása a közös alapnyelvből szabályos hangváltozások sorozata útján megy végbe. Ha egy alapnyelvi szónak x hangja egy rokon nyelvben mint x¹, egy másikban mint x², egy harmadikban mint x³ stb. jelentkezik, akkor valamennyi vagy a legtöbb más alapnyelvi szó x hangja is mint x¹, x², x³ stb. fog a rokon nyelvekben jelentkezni – azaz: rokon nyelvek hangbeli eltérései az esetek nagy többségében állandóak.

Ha tehát pl. a lat. caelum ‘ég’ szónak c(=k) eleme a sardiniai logudorói nyelvjárás kelu szavában k maradt, a fr. ciel szóban mint s lép fel, a sp. cielo szóban mint fogközi s (= a. th), az olasz cielo szóban mint tš (= m. cs), akkor várhatjuk, hogy a lat. centum ‘100’, cerasus ‘cseresnye’, certus ‘biztos’ szók c( = k) eleme hasonló módon fog fellépni, v. ö.: lat. centum: log. kentu, fr. cent, sp. ciento, ol. cento; lat. cerasus: log. kerasa, fr. cerise, sp. cerezo, ol. ciriegio; lat. certus: log. – , fr. certes, sp. cierto, ol. certo.

Más példa: lat. et reflexei fr. it, sp. ch (= tš = m. cs), ol. tt, v. ö.: lat. tractus ‘húzás’: ol. tratto, fr. trait, sp. trecho; lat. frūctus ‘gyümölcs’: ol. frutto, fr. fruit, sp. frucho.

Lat. mn reflexe ol. nn, fr. m(m), sp. ñ (= m. ny), v. ö.: lat. damnum ‘kár’: ol. danno, fr. dam, sp. daño; lat. somnus ‘álom’; ol. sonno, fr. somme, sp. sueño.

A germán nyelvekben hasonlóképpen egész sereg szabályos hangmegfelelés van, v. ö.: n. Bein, Stein: holl. been, steen: d. ben, sten: a. bone, stone; n. Vater, vier: holl. vader, vier: d. fader, fire: a. father, four; n. Hund, Hunger: holl. hond, honger: d. hund, hunger: a. hound, hunger; n. Zunge, zwei: holl. tong, twee: d. tonge, to: a. tongue, two.

A germán nyelvekben a melléknév fokozása azonos és a fokozásnál ugyanazon szabálytalanságok vannak, v. ö. n. weit, weiter, iveitest és gut, besser, best: d. vid, videre, videst és god, bedre, best: a. wide, wider, widest és good, better, best. – Egyező a személyes névmások ragozása, v. ö. n. ich, mich és wir, uns: d. jeg, mig és vi, ós: a. I, me és we, us. – Egyezik az igeragozás is: mindenütt csak két egyszerű alak van, t. i. jelen és (fél-)múlt, amely utóbbi vagy foghangú (t, d) elemmel van karakterizálva, vagy ragtalan, de hangmásulást (ablautot) tüntet fel, v. ö. n. hörte, redete: d. horte ‘hörte’, elskede ‘liebte’: a. dwelt, asked és n. binde, band: d. binde: bandt: a. bind: bound. – A hangmásulás a szóképzésben is nagy szerepet játszik, v. ö. n. binden: Band, d. binde: baand, a. bind: bond. – Egyezik továbbá az ‘elemi’ szavak egész serege: természeti tünemények és jelenségek nevei (n. Tag, Nacht, Sonne, Mond, Erde, Berg, Meer, Wind, Regen stb.), testrésznevek (n. Auge, Nase, Zahn, Arm, Hand, Knie, Fusz, Zehe, Nabel, Finger stb.), rokonság-nevek (n. Vater, Mutter, Sohn, Tochter stb.), számnevek, névmások stb. A germán nyelvek régi emlékeiben még több hasonlóság akad. A (fél-)múlt egyes és többes száma között lévő ablaut-különbség, amely ma már kiegyenlítődött, a régibb nyelvemlékekben még megvan, v. ö. n. stieg: stiegen, bisz: bissen, ellenben ófn. steig: stigum, beiz: bizzum. – A főnévi vég-flexio, amely ma már csak a németben és az izlandiban van meg teljesen, az ó-angol és ó-nord nyelvekben is megvan, v. ö. a. stone, of the stone, to the stone: óa. stān, stānes, stāne stb.

Mindez világosan utal arra, hogy a germán nyelvek voltaképpen egy és ugyanazon nyelvnek, a ma már elveszett ős-germán alapnyelvnek, dialektusai. Lehetséges-e ezt az ős-germán nyelvet, legalább bizonyos határig, megismerni? Történeti úton nem lehetséges, mert már a legrégibb germán nyelvemlékek is igen jellegzetesen elütnek egymástól. Lehetséges azonban más úton: összehasonlítás útján.

Az eljárás abban áll, hogy a germán nyelveknek, éspedig legrégibb fázisaiknak, egyezéseit és különbözéseit egybevetjük s következtetések segélyével igyekszünk közös kiindulópontjukat, az ős-germán alapnyelvet visszaállítani vagy, mint mondani szokás, rekonstruálni. Az eljárás megvilágítására álljon itt néhány példa. A n. Tag szónak megfelelő szavak a germán nyelvek legrégibb emlékeiben a következők: ófn. tag, óa. daeg, ón. daer, gót dags. Hogyan hangzott a megfelelő ős-germán ‘alap-alak’? Illetőleg: melyek voltak ezen alapalak egyes hangelemei? Az ófn. szókezdő t elemmel szemben a többi régi germán alakokban d van, amely kétségkívül régibb, azaz eredetibb, mint a t, mert hiszen t helyett (úgy e szóban, mint másokban) a németségen belül is d lép föl, v. ö. al-német, holl. és ó-szász dag, ó-fries dach. Szavunk ős-germán alapalakja tehát d hanggal kezdődött. Az óa. daeg szónak ae eleme a többi germán szavakkal szemben szintén későbbi fejlemény, mert az ó-angolban a helyett általánosan ae lép fel (v. ö. óa. aecer, waeter, naegel: ófn. ackar, wazzar, nagal). Az ős-germ. szó második hangja tehát a volt. A g elem mindenütt megvan, megvolt tehát az ős-germ. alapalakban is. Az ón. dagr g és r eleme, ill. a gót dags g és s eleme között valamikor a magánhangzónak kellett állnia, mert az e deklinációs osztályhoz tartozó főnevek alanyesete ős-nord rúna-feliratokon még -aR végű, v. ö. stainaR (ón. steinn, gót stains) ‘Stein’ s ófn. nyelvemlékekben néha még -a végű, v. ö. chunna (ón. hundr, gót hunds) ‘Hund’, focla (gót fugls) ‘Vogel’. Ami végül az ón. -r (ős-nord R) és a gót s hangokat illeti, a gót -s minden bizonnyal eredetibb, mint a nord -r, mert r hangból sohasem lesz (sem a germánban, sem egyebütt) s, ellenben s hangból (úgy a germánban, mint egyebütt) gyakran lesz r, v. ö. pl. ón. kōs, kaus: kƟrom, kƟrenn = ófn. chiusu, chōs: churum, gichoran = n. kiese (kor): koren, gekoren. Eszerint szavunk ős-germán alapalakja ilyenformán hangzott: * dagas. – Hasonló módon megállapítható, hogy az ófn. gast, óa. giest, ón. gestr, gót gasts szavak ős-germ. alapalakja: * gastis. Az óa. ie és az ón. e magában is arra utal, hogy a következő szótagban valamikor i volt (v. ö. n. Gäste = ófn. gesti < gasti), s szemmel láthatóan feltünteti ezt az ős-nord rúna-föliratokon előkerülő -gastiR. Az ős-nord gastiR és a gót gasts pedig csak egy közös ős-germ. *gastis alakból magyarázhatók.

Ily módon igen sok esetben rekonstruálhatók az ős-germán alapalakok. Az eljárás annál bátorságosabb, mert a nyert eredmények nem ritkán ellenőrizhetők – többek között a finn nyelv segélyével. A finn ugyanis időszámításunk kezdete körül igen sok germán szót vett át s mivel azóta igen keveset változott, az átvett ős-germ. szavak máig híven megőrizték régi alakjukat. Így az ófn. arm, ón. armr, gót arms ’szegény’ (valamikor ’sajnálatra méltó’) szavak alapján ős-germ. *armas rekonstruálandó, amelyet a f. armas ‘kedves, drága’ híven visszatükröztet; éppígy ófn. kuning, ón. konungr < ős-germ. *kuningas = f. kuningas; ófn. scōni, gót skauns < ős-germ. *skaunis = f. kaunis ‘szép’; ófn. maht, gót mahts < ős-germ. *mahtis = f. mahti stb. A germán nyelvek tehát időszámításunk kezdete körül még kétségtelenül egységet képeztek. De ennek az ős-germán egységnek közelebbi ismerete, illetőleg rekonstruálása pusztán a germán nyelvek segítségével lehetetlenség, s ha a germánság elszigetelten állana, lehetetlenség is maradna. Ámde a germán nyelvek rokonságban vannak más nyelvekkel – többek közt a román nyelvekkel, ami futólagos tekintetre is feltűnik, v. ö. n. ich, mich: fr. je, me; n. ist, sind: fr. est, sont stb. A tüzetesebb összehasonlításnál természetesen lehetőleg régi, illetőleg eredeti jelenségeket kell tekintetbe venni. A germán nyelvek eredetije, amint láttuk, a többé-kevésbbé rekonstruálható ős-germán, a román nyelveké pedig az ó-román, latin. A germán és a latin összehasonlításából már most kitűnik, hogy köztük nagyszámú állandó hangmegfelelések vannak. Ilyenek pl. a hangzó-rendszer terén többek közt lat. o: germ. a, v. ö. lat. hostis, octō: n. Gast, acht; – lat. ā: germ. ō, v. ö. lat. frāter, māter: óa. brōdor, mōdor; – lat. ū < ó-lat. oi: germ. ai, v. ö. lat. ūnus, commūnis < ó-lat. oinos, commoinis: gót ains, gamains (n. ein, gemein). A lat. p, t és c (= k) hangokkal szemben a germánban f, th (n. d) és h áll, v. ö. lat. piscis, pecu: n. Fisch, Vieh; lat. tū, trēs: óa. thū, thrī (n. du, drei); lat. collum, cornu: n. Hals, Horn. A lat. b, d és g hangoknak a germánban p, t és k felel meg, v. ö. lat. baculum ‘bot’, trabs gerenda’: al-n. Pegel, óa. thorp (n. Dorf); lat. dūco ‘vezetek’, duo ‘2’: gót tiuha, twai (n. ziehe, zwei); lat. genu ‘térd’, gena ‘arc’: n. Knie, Kinn. – Olyan ablaut, mint a németben binde: Band, a latinban is van, v. ö. pendo ‘mérek’: pondus ‘súly’. Vannak továbbá egyezések a főnévi ragozás terén, v. ö. n. Wolf, Wolf, Wolfe < ős-germ. *wulfas, *wulfan, *wulfai: lat. lupus, lupum, lupō (ólat. lupoi); gót fadar ‘Vater’, fadrs ‘Vaters’, lat. pater, patris stb. Nagyban és egészben egyezik a jelen idő ragozása, v. ö. lat. dūco, dūcis, dūcit, dūcimus, dūcitis, dūcunt: ófn. ziuhu, ziuhis, ziuhit, ziohemēs, ziohet, ziohent. – Mind ezen és más egyezések arra utalnak, hogy a latin és a germán úgy állanak egymás mellett, mint a germánságon belül pl. a német és az angol, hogy tehát a latin és a germán ‘rokonok’.

A latin és a germán egy sereg európai nyelvvel állanak további kapcsolatban. Ezek a kelta és a szláv nyelvek, amelyek egy ‘ős-kelta’, ill. ‘ős-szláv’ alapnyelvből keletkeztek, továbbá a szlávhoz közel álló litván, a görög és az albán. Ezekhez az európai nyelvekhez egy sereg ázsiai nyelv járul: az örmény, az iráni és az ind nyelvek (l. IV.). Mindezen nyelvek és nyelvcsoportok, amelyek elterjedési területükről az indoeurópai v. indogermán nevet viselik, nagy méretekben ugyanazt a képet tüntetik fel, mint a latinon belül a román nyelvek vagy az ős-germánon belül a germán nyelvek – azaz: valamikor egységet alkottak s egy közös nyelvnek, a ma már elveszett indoeurópai v. indogermán alapnyelvnek a dialektusai.

Minden egyes idg. nyelv tehát magának az idg. ős-nyelvnek egy-egy fejlődési fázisa. Amint a francia vagy az olasz a latin nyelvnek egy-egy alakja, úgy a latin vagy a germán az idg. ős-nyelvnek egy-egy újabb alakja – azzal a különbséggel, hogy mindegyik más-más módon fejlődött tovább. Az ős-idg. nyelvtípus idők folyamán különböző területeken annyira megváltozott, hogy nem sok maradt belőle. A litván ugyan még ma is közel áll a bonyolult ragozási rendszerű ős-nyelvhez, az angol ellenben majdnem teljes flexio-nélküliségével a sínai nyelvre emlékeztet. A különbségek a litván és az angol között oly nagyok, hogy első pillantásra alig lehet hinni, hogy valami közük van egymáshoz. Egy nyelv tehát nem azért idg., mert idg. jellege van, hanem azért, mert az idg. alapnyelv fejlődési fázisa. Hogy oly sok, részben oly eltérő jellegű idg. nyelvet egységbe sikerült összefoglalni, az velejében onnan van, hogy több idg. nyelvnek igen régi fázisai ismeretesek, amelyekben a hasonlóságok jobban szembetűnnek. A n. Zähre és a fr. larme szavakat senki sem merné ‘rokonítani’, azaz u. a. ősalakból keletkeztetni, ha csupán ezek az alakok volnának ismeretesek. Ámde megállapítható, hogy a n. Zähre a régibb kfn. zeehre, zahere szóból indult ki, amely a zaher szó többese, s hogy a kfn. zaher és ófn. zahar ős-germán alapalakja *tahras, amely egy idg. alapnyelvi *dakros alapalakra utal; másrészt megállapítható, hogy a fr. larme eredetije a lat. lacrima, amelynek ó-lat. alakja dacruma. Épp így áll a dolog a n. Zunge és a fr. langne szókkal: a n. Zunge ős-germ. alapalakja *tungōn (v. ö. gót tangō), a lat. lingua mellett pedig ó-lat. dingua áll. A n. Wespe és a fr. guêpe kapcsolatára csak úgy lehetett rájönni, hogy a fr. szó alapalakja, a latin vespa, ismeretes volt. Ami már most az idg. nyelvek történetelőtti összefüggésének mikéntjét illeti, megállapítható, hogy hangbeli eltéréseik szabályszerűen ismétlődnek. Ilyenek többek között pl. lat. és gör. e és o: ói. a, v. ö. lat. fero, g. phérō: ói. bhárāmi ‘viszek’, lat. decem, g. déka: ói. dáśa ‘10’; lat. octō, ovis, g. oktō, óis: ói. aštā, įvis; – lat. és g. ā, ē, ō: ói. ā, v. ö. lat. frāter, mēnsis, dōnum, g. phrātēr, mēn, dōron: ói. bhrātā, mās, dānam. A mássalhangzók rendszere is szabályszerű eltéréseket tüntet föl. A legérdekesebb köztük az, hogy a lat., gör., kelta és germ. nyelvek bizonyos k hangjaival szemben az ind és iráni, a litván és szláv s még más nyelvekben s- vagy š-hangok lépnek föl, v. ö. lat. centum (= kentum), g. he-katón, walesi (kelta) cant, gót hund ‘100’: ói. śatám, avestā (ó-irįni) satem, litván szimtas (= šimtas), ószl. suto.

A hangmásulás (ablaut) nem a germán és latin nyelvek specialitása, hanem valamennyi idg. nyelvben megvan, v. ö. g. lēgō ‘mondok’: lógos ‘beszéd’; ó-ír rethid ‘fut’: roth ‘kerék’; ószl. vezon (-on = fr. on) ‘kocsin megyek’: vozu ‘kocsi’. Az ablaut nem csupán a germán igeragozásban játszik szerepet, hanem egyebütt is, főleg a görögben, v. ö. g. oîda: idmen – ói. vēda (< *vįida): vidmį = gót wait: witum = n. weisz; wissen; – g. kléptō ‘lopok’: ké-klopha ‘loptam’ = gót hlifa: hlaf.

A névszói ragozás velejében azonos, v. ö. lat. lupus, lupum, lupō, lupe = g. lykos, lykon, lykō(i), lyke – ói. vrkas, vrkam, vrkāya, vrka; lat. pater, patris, patre, pater – g. patēr, patrós, patéri, pįter = ói. pitā, pitśr, pitįri, pķtar. – Az igeragozás szintén egyező, v. ö. lat. fero, fers, fert, ferimus, fertis, ferunt: g. phérō, phéreis, phérei, phéromen, phérete, phérūsi: ói. bhárāmi, bhįrasi, bhįrati, bhįrāmas, bhįratha, bhįranti; – n. ich weisz, du weiszt, er weisz, wir wissen: g. oîda, oîstha, oîde, ídmen: ói. vēda, vēttha, vēda, vidmį.

A szókincs terén az idg. nyelvekben tömérdek egyezés van: egyezik rendkívül sok főnév, melléknév, számnév, névmás, elöljáró, kötőszó, határozó, ige, amire itt hely szűkében nem térhetünk ki. Az alakok természetesen nem egészen azonosak: hasonlók, de egyidejűleg eltérők is, mert különböző nyelvekben más-más volt a hangfejlődés. Az ö. hayr és az ó-ír athir minden eltérés ellenére ugyanaz a szó, mint a n. Vater és a lat. pater. Egyező v. túlságosan hasonló szavak kölcsönvételek lehetnek és sokszor kimutathatólag azok is. Így a lat. mālum, ancora, cupressus, balineum stb. a görög mālon, įnkyra, kypįrissos, balaneīon szók átvételei; – a gót rīks ‘uralkodó’ a keltából való (v. ö. gallus rīx ‘király’), az ó-porosz rīks ‘gazdag’ a németből (v. ö. ófn. rīchi ‘reich’). Hangmegfelelésekbe ütköző hasonlóság mit sem számít: a lat. deus és a g. theós ‘isten’ vagy a lat. cord- (cor) és az ói. hrd ‘szív’ szavaknak semmi közük egymáshoz. – Egyik-másik szó gyakran egy v. több nyelvben hiányzik s más szóval van pótolva. Így a lat. māter szónak megfelelő szó minden germán nyelvben megvan (ófn. muoter, holl. moeder, svéd-dán moder, a. mother stb.), de a gótban aithī lépett a helyébe; – a n. Sohn és Tochter szóknak megfelelő szavak sok idg. nyelvben megvannak (litván sūnus, dukte, ószl. synu, dušti, ói. sūnśs, duhitā stb.), de a latinban fīlius és fīlia lépett a helyükbe, amiben különben semmi feltűnő nincsen (l. föntebb: I. B. b. α.). – A szavak jelentése sem mindig egyező. Így a lat. māter ‘anya’ szónak megfelelő litv. mōtē a. m. ‘asszony, feleség’; a lat. frāter ‘fitestvér’ szónak megfelelő g. phrātēr a. m. egy phrātria (egy politikai jellegū, de eredetileg vérrokonsįgon alapuló néposztįly) tagja. De ez is összhangban van azzal, amit a jelentésvįltozįs terén śjabb nyelv-fįzisokban lépten-nyomon tapasztalhatni.

Az idg. nyelvek rokonságát már a legrégibb külön-nyelvi jelenségeknek puszta egymás mellé állítása is világosan mutatja. De itt is kérdezhetni: nem lehet-e a rokon alakoknak eredeti összetartozását egzaktabb módon is kimutatni? Azaz: nem lehet-e az idg. alapnyelvet is rekonstruálni? Bizonyos határig ez valóban lehetséges. A rekonstruálás eszköze itt is az összehasonlítás. Nézzük pl., hogy mi lehetett a lat. decem, g. déka, gót tehun (n. zehn), ói. dáśa ‘10’ jelentésű szók idg. alapnyelvi alakja.

A felsorolt szavakban az első hang mindenütt d, csupán a gót szóban t. Ez az eltérő t azonban mindenesetre régibb d hangból keletkezett, mert hangtörténeti tapasztalat, hogy az idg. nyelvek d elemével szemben a germán nyelvek (a felnémet kivételével) mindig t elemet tüntetnek föl, v. ö. gót tiuha, twai, tehun (n. ziehe, zwei, zehn): lat. dūco, duo, decem. Régi elemeknek közös megőrzése egyáltalában sokkal gyakoribb, mint közös megváltoztatása. – A második hang mindenütt e, csak az ó-indben a. De ez az ói. a minden bizonnyal régibb e hangból fejlődött, mert az ó-indben egyáltalában nincsen e s helyette mindig a jelentkezik, v. ö. lat. fero, septem, est: ói. bhárāmi ‘viszek’, saptá ‘7’, ásti ‘van’. Hogy az ói. a sokszor e hangból fejlődött, azt az is mutatja, hogy az óindben olyan a előtt, amellyel szemben a rokon nyelvekben e áll, a k-hang úgy lép fel, mint tš (= m. cs), v. ö. ói. pántša = lat. quīnque < * pénque, ói. pátšati ‘főz’ = lat. coquit < *péqueti (de: ói. paktár- ‘főző’ = lat. coctor). A k-hangnak ez a ‘jésülése’ (palatalizációja) más nyelvekben is előkerül, v. ö. sard logud. kentu: ol. cento (= tšento); ószl. pekon (-on = fr. on) ‘sütök’: petšeti ‘süt’. E szerint az a hang valamikor az ó-indben is e-hangú volt s az e hang csak a k hang jésítése után vált a-hangúvá. – Szavunk harmadik hangja a germánban h, az ó-indben ś, egyebütt k. A germán h k-hangból fejlődik, mert hangtörténeti tapasztalataink szerint a germánban a többi idg. nyelvek k hangjával szemben mindig h jelentkezik, v. ö. n. hundert, Hals, Herz: lat. centum, collnm, cor. Az ói. s is okvetetlenül k hangból lett. Egyrészt ugyanis egy k < ś hangváltozás az idg. nyelvek történetében példátlan s hangfiziológiailag megmagyarázhatatlan volna; ellenben az s < k hangfejlődés a nyelvtörténetben igen gyakori (v. ö. fr. cheval < lat. caballus) s fonetikailag is egészen világos: a k előbb elülső vagy palatális k lesz, amiből először tš vagy ts állhat elő (ol. cento, ófr. cent), aztán š vagy s (fr. cent). Szavunk harmadik hangja tehát alapnyelvi elülső k volt. – A még hátralevő elemek a latinban -em, a germánban -un < * -um (v. ö. ófr. tagun < tagum ‘Tagen’), a görög és ó-ind nyelvekben a, amely mögött nem veszett el egy m, mert szóvégi m az ó-indben megmarad, a görögben n lesz (v. ö. lat. lupum: ói. vrkam, g. lykon). Mivel ezek a hangok egymásból le nem származtathatók s tehát egyikük sem lehet az eredeti, nincs más hátra, mint föltenni, hogy az egykori közös eredeti hang ‘hangzó (sonans’) m volt (l. föntebb: I. A. α.), amely a görög és ó-ind nyelvekben a hangzóvá fejlődött, egyebütt hangzót fejlesztett magából. – Szavunk alapnyelvi alakja tehát körülbelül ez volt: *dékm.

Hasonló módon kimutatható, hogy a lat. centum, gót hund, ói. śatám ‘100’ szavak alapnyelvi alakja * kmtóm – még régebben esetleg *dekm-tó-m, amely alak az o hangzó erős exspirációs hangsúlya folytán e hangzóját elvesztve (v. ö. n. ghandlt < gehándelt) előbb a * dkmtóm, majd a * kmtóm alakot vette fel. Alapnyelvi szóalakok igen sok esetben rekonstruálhatók, néha egész ragozási paradigmák. Így pl. a lat. ager szónak megfelelő alapnyelvi főnév paradigmája az egyes számban a következő volt; nominativus * agros, accusativus * agrom, genitivus * agrosjo, * agroso, * agreso, * agrī, dativus * agrōi, ablativus * agrōd, * agrēd, locativus * agroi, * agrei, vocativus * agre. – A lat. fero igének és társainak cselekvő alkatú jelentő módú jelenideje az alapnyelvben így hangzik: * bhérō, *bhéresi, * bhéreti, * bhéromes, * bhérete, * bhéronti. A n. ich weisz igének és társainak alapnyelvi alakjai az egyes számban ezek voltak: *vóida, *vóittha, *vóide. Az ilyképpen rekonstruált alakok voltaképpen csak arról nyújtanak felvilágosítást, hogy milyen volt körülbelül a idg. ős-nyelv közvetlenül az idg. nyelvű népek szétválása előtt – körülbelül a Kr. előtti 4. v. 3. évezred táján. Hogy ez idő előtt milyen volt az idg. alapnyelv, arról úgyszólván mit sem tudunk s csak abban az esetben tudhatnánk, ha az idg. nyelvek körén kívül más nyelvcsaládokban is egyező nyelvjelenségeket találnánk. Ilyenek hiányában csak ragozási paradigmák ablaut-viszonyainak számbavételével lehet hébe-hóba némi valószínűséggel még régibb, ú. n. próto-idg. alakokat rekonstruálni. Így a n. sind, ói. sánti stb. alakok alapján rekonstruálható idg. *sénti próto-idg. alakja kétségkívül * esénti volt, v. ö. n. ist, ói. ásti < idg. * esti. Egyáltalában minél régibb időkbe mennek vissza a rekonstrukciók, annál bizonytalanabbak. Már az idg. alapnyelvi alakok sem oly biztosak, mint pl. az ős-germán alakok, s mivel minden nyelvi hagyomány előtt vannak, nem is ellenőrizhetők. A rekonstruált alapnyelvi alakok sokszor megközelítik a valóban beszélt ősnyelvi alakokat, de éppen nem mindig, és sok esetben csak realitás nélkül való, praktikus összehasonlítási formulák, amelyekkel kényelmes és gazdaságos módon juttatjuk kifejezésre azt, hogy minőnek gondoljuk a nyelvfejlődést a nyelvtörténet nem hagyományozott periódusaiban. Az idegen alapnyelv teljes rekonstrukciója végképpen lehetetlenség. A román nyelvek segélyével nem lehetne a latin nyelvet rekonstruálni, annál kevésbbé lehet az idg. ősnyelvet az idg. nyelvek segélyével, mert ezek csak részben maradtak ránk s csak részben ismeretesek olyan mértékben, mint a román nyelvek.

IV. A NYELVEK OSZTÁLYOZÁSA

Genealógiai és morphológiai osztályozás. – Genealógiai nyelvcsoportok: nyelvtörzsek. – A főbb nyelvtörzsek, nyelvtörzsek rokonsága, a nyelvtörzsek egységes eredete. – Nyelvek és népek viszonya. – Morphológiai csoportok: izoláló, agglutináló, bekebelező és flektáló nyelvek. – A morphológiai osztályozás értéke. – A nyelvek értékelése A világon beszélt nyelvek összességét két szempontból osztályozták: genealógiai és morphológiai szempontból. A genealógiai osztályozás a nyelvek genealógiáján (rokonságán, leszármazásán) alapul, a morphológiai osztályozás alapja a nyelvi ‘alak’ (morphē), szerkezet.

A genealógiai osztályozás alapján a ‘rokon’ nyelvek nyelvtörzs’ nevű nagyobb egységekbe tömörülnek. A legfontosabb nyelvtörzsek és tagjaik a következők.

Igen nagy s művelődéstörténeti tekintetben jelentékeny az indoeurópai vagy indogermán nyelvtörzs, amelyhez a legtöbb európai s több ázsiai nép nyelve tartozik. Közülük azok, amelyek jól vannak hagyományozva s tehát közelebbről ismeretesek, nyolc csoportba vannak összefoglalva. E csoportok: a germán, a kelta, az itáliai, a görög, az albán, a balti-szláv, az örmény és az indo-iráni. A germán csoport alcsoportjai a keleti, északi és nyugati germán. A keleti germán körébe tartoznak a régi gótok, vandálok, burgundok stb. kihalt nyelvei. Köztük csak egy ismeretesebb közelebbről: a (nyugati) gót, amelynek legrégibb emléke Vulfila gót püspök Bibliafordítása (4. sz.), az egész germánság legrégibb irodalmi emléke. – Az északi germán v. nord tagjai (a 11. századból) a norvég és izlandi (keleti csoport) s a svéd és dán (nyugati csoport). A dán nyelv Norvégiában századokon át az irodalom és közigazgatás nyelve volt, miért is Norvégiában a felsőbb társadalmi osztályokban egy dán-norvég nyelv alakult ki, míg a voltaképeni norvég nyelv csak mint népnyelv tartotta magát s csak újabb időben vált irodalmi nyelvvé. Izland és Färöer szigetek nyelve sok mindent megőrzött az ó-nord ragozásból. A nord legrégibb fázisa az ú. n. ős-nord, amelynek legrégibb emlékei rúna-feliratok (3. sz.). – A nyugati germán csoport tagjai egyrészt az angol és a fries, másrészt a német (deutsch). Az angol nyelvet az 5. sz. folyamán Jütlandban lakó angolok és szászok vitték be az akkor még kelta Brittanniába. A fries igen közel áll az angolhoz. A német igen sok al- és felnémet tájnyelvre oszlik. Az alnémet a 9. sz. óta körülbelül a 17. századig irodalmi nyelv volt, ma már csak népnyelv (platt-deutsch). Igen közel áll hozzá a hollandi (neder-duitsch), amelynek Afrika déli részében sajátos alakja van. A felnémet a 8. sz. óta középnémet (frank) és felsőnémet (alemann, bajor) szójárásokra tagolódik. – Európában manapság mintegy 145 millió ember beszél germán nyelveken.

A kelta nyelvek az ókorban az Atlanti-óceántól Kis-Ázsiáig nagy darabokon el voltak terjedve, többek közt Németország területére is benyúltak. Ma már a kelta nyelveken beszélők száma csak mintegy 3 millió. A kelta ágnak két főcsoportja: az 5. sz. körül kihalt s igen kevéssé ismert szárazföldi (kontinentális) kelta v. gallus és a szigeti (inzuláris) kelta, amelynek két alcsoportja: a gael és brittanniai. A gael tagjai: az ír, a skót és Man sziget nyelve. A legrégibb köztük az ír, amely feliratokból a 4., glosszákból a 7. század óta ismeretes. A brittanniai csoport tagjai: a Walesben beszélt welsh v. kymro, a Bretagneban beszélt breton s a Cornwallban beszélt, de a 18. sz. végén kihalt corn.

Az itáliai ág két főcsoportja az ókorban a latin és az oscus-umber dialektusok. A latin, Latium (eredetileg csak Róma városa) nyelve, lassankint minden rokon és nem-rokon nyelvet elnyomott Itáliában, majd a római hódítások folytán az egész római birodalom területén szétáradt s számos, legnagyobbrészt ma is élő nyelvre szakadt, amelyeket manapság Európában mintegy 120 millió ember beszél. Ezek a ma is élő újlatin (neo-latin) v. román nyelvek: a portugál, a spanyol, a provençal (Provence nyelve), a francia, a ladin v. rhaeto-román, az olasz és az oláh (román). A dalmát nyelv a 19. században kihalt.

A görög ág igen korai és igen gazdag tájnyelvi tagolódásával tűnik ki. Az ókori görög dialektusok három főcsoportja: a nyugati görög (v. dór), az északkeleti görög (v. aiol, akhív) és a keleti görög (v. ión-attikai). A görög nyelv legrégibb emléke a Homeros nevéhez fűződő eposzok (Kr. e. 1000 körül), az ind Rg-vēda utįn a legrégibb idg. nyelvemlék, amelynek nyelve aiol elemekkel keveredett ión irodalmi nyelv. A Kr. előtti 5. sz. vége felé köz-görög irodalmi nyelv keletkezik, majd nemsokára egy hellenisztikus köznyelv (koinē), amelynek folytatásai a mai új-görög (északi és déli csoportra oszló) tájnyelvek. – Manapság mintegy 25 millió ember beszél görögül. Az albán csak a 17. századtól ismeretes nyelv, amelynek ókori alapja az illyr (esetleg a messapius v. a thrák) s amely manapság tele van szláv, török, görög s elsősorban latin elemekkel, úgyhogy fél-román keverék-nyelvnek mondható (l. föllebb: I. B. d.). Csak mintegy 2 millió ember beszéli a Balkán-félszigeten s Olaszország déli vidékein. Két fő dialektusa van: az északi (ószerűbb) geg és a déli toszk.

A balti-szláv (litu-szláv) csoport tagjai a balti és a szláv. A balti ág tagjai: a felette ószerű litván, a hozzája igen közel álló lett és a 17. században kihalt ó-porosz. A litván nyelvet, amely a 16. sz. óta ismeretes, Ostpreuszen területén s Kovno, Suvalki és Vilna orosz kormányzóságokban mintegy 25 millió ember beszéli, a lett nyelvet Kurland, Livland és Vitebsk kormányzóságokban körülbelül 1 millió. Az ó-porosz csak 15-16. századbeli gyér maradványokból ismeretes. – A szláv nyelvek a Visztulától keletre eső területekről, a szlávok ősi földjéről, terjedtek szerteszét s keleti, nyugati és déli csoportokba foglalhatók. A keleti szláv v. orosz csoport tagjai: a nagy orosz, amelyből az irodalmi nyelv fejlődött, a fehér orosz a lengyel tartományokban és a kis orosz v. ruthén Volhynia, Podolia, Ukrajna, keleti Galícia, északi Magyarország és Bukovina területén. Az orosz a legelterjedtebb szláv nyelv: beszélik Európában, a Kaukázusban. Turkesztánban és Szibériában, ahol mindinkább terjed. – A nyugati csoport tagjai a cseh-morva-tót (az utóbbi Magyarország északnyugati vidékén), a lengyel, a szorb v. vend (Felső- és Alsó-Lausitzban), a 18. sz. folyamán kihalt polab (elbai szláv) stb. – A déli szláv csoport tagjai: a bolgár, a szerb-horvát és a szlovén. A legrégibb és legószerűbb szláv nyelv az ó-szláv (ó-bolgár), a Kyrill és Method szláv apostolok által lefordított Biblia (9. sz.) nyelve. E nyelvnek valamivel későbbi, az élő-szláv nyelvek befolyása alatt módosult alakja az egyházi szláv. – Európában ma mintegy 135 millió ember beszél szláv nyelveken.

Az örmény az ázsiai Örményországban, valamint különböző európai és ázsiai kolóniákban, jelesül déli Oroszországban és Törökországban van elterjedve s mintegy 25 millió ember ajkán él. Az 5. századból ismeretes irodalmi nyelv velejében ma is változatlan. Az örmény igen világos szerkezetű nyelv, de hang- és alaktani tekintetében rendkívül megváltozott s tele van iráni, és pedig ószerű perzsa elemekkel. A mai (keleti és nyugati) népies tájnyelvek igen messze állanak tőle, de egymástól nem sokat különböznek.

Az indo-iráni v. árja nyelvek két fő csoportja: az ind és az iráni. Az iráni csoport ókori képviselői: a nyugat-iráni ó-perzsa, a perzsa királyi kancellária hivatalos nyelve, amelynek egyedüli maradványai az Achaemenidák, jelesül Dareios és Xerxes feliratai, az indogermánság legrégibb datálható emlékei: aztán egy kelet-iráni dialektus, az Avestā (a mai pārsī Biblia) névtelen idiómįja. Az ó-perzsa folytatįsa a pählävī (< parthus) vagy közép iráni. Az új-iráni dialektusok az ókori nyugati és keleti dialektusoknak folytatásai, amelyek között a legnevezetesebbek a következők: az igen sok szójárásra oszló s arab elemekkel tarkított új-perzsa (a 9. századból), a pählävī folytatįsa, a hozzį közel įlló kurd, az Avestā nyelvéhez közel įlló afghān, a bälūtšī, a kaukázusi oszét, talán az ókori skytha nyelv folytatása stb. – Az ind nyelvek Elő-india északi részében vannak elterjedve. Az ó-ind két fő változata: a védikus és a klasszikus ind. A védikus ind nyelv emléke, amelyről el van nevezve, a Vēda nevű szent irodalom, jelesül az Rg-vēda nevű himnusz-gyűjtemény, amelynek legrégibb darabjai legalább a Kr. előtti 2. évezred közepéről valók s tehát az indogermánság legrégibb, éspedig költői emlékei, míg a brāhmana nevű teológiai és teozófiai értekezések az idg. próza legrégibb maradványai. A klasszikus ó-ind v. szanszkrit valamivel ifjabb irodalmi nyelv, a klasszikus ind irodalom nyelve, de ez is felette ószerű, úgyhogy a 19. sz. elején még azt hitték róla, hogy nem csupán a legrégibb idg. nyelv, hanem maga az idg. ős-nyelv. Tényleg azonban az ó-ind, épp úgy, mint minden más idg. nyelv, csak az idg. alapnyelvnek egyik speciális tovafejlődése, amely főleg hangállomány tekintetében jelentékenyen eltér az idg. alapnyelvtől. A szanszkrit már a Kr. előtti 5. sz. körül nem volt igazi élő nyelv, de mint a papok, tudósok, költők s általában a műveltek nyelve a mai napig tartotta magát s oly szerepet játszik manapság Indiában, mint a héber a mai zsidóknál vagy a latin a középkori Európában. – Az ó-indnek fejlődési fázisai a közép-ind v. prákrit nyelvek, amelyeknek legrégibb datálható emlékei a híres Aśōka kirįlynak, a buddhizmus nagy patrónusįnak, szikla- és pillér-feliratai (Kr. e. 3. sz.). A prákritok egyike a pāli, a ‘déli’ buddhizmus Tipitaka nevű kánoni iratainak nyelve. – A prákritok folytatásai az új-ind nyelvek, amelyeket ma mintegy 100 millió ember beszél. Új-ind nyelvek többek között: a hindū, a perzsa-arab elemekkel keveredett s leginkább elterjedt hindūstānī, a sindhī, a gudsärātī, a pändsābī, a marāthī, a bängālī, az urijā stb. Új-ind tájnyelvet beszélnek a cigányok is, akik India északi részéből vándoroltak ki. – Nem idg. eredetűek, hanem Elő-india őslakóinak nyelveiből keletkeztek a mintegy 3 milliónyi mundák és a mintegy 75 millió főre rúgó dravidák nyelvei (l. alább).

Egyes idg. nyelvek korán kihaltak, de idg. jellegük feliratokból, személy- és helynevekből stb. kisebb-nagyobb biztossággal megállapítható. Idg. nyelv volt az ókori thrákok és phrygek nyelve, amely közel állhatott az örmény nyelvhez, aztán az ókori makedón, amely közel állott a göröghöz, továbbá az ókori Itáliában beszélt venetus, messapius, siculus és esetleg a ligur is. A kis-ázsiai Lykia nagyszámú feliratainak nyelve egy nézet szerint szintén idg. nyelv. Ellenben a jelen század eleje körül felfedezett turfáni (kelet-kesztáni) leletek nyelve, az ú. n. tokhár, egészen biztosan idg. eredetű.

Közelebbről érdekel bennünket a kis finnugor nyelvtörzs, amelynek nyelveit, túlnyomóan Európában, mintegy 15 millió ember beszéli. Csoportjai: az ugor, a permi és a finn. Az ugor csoport tagjai: a mi magyar nyelvünk, gazdag fejlődésű kultúrnyelv, amelyet körülbelül 10 millió ember beszél, aztán a kihaláshoz közel álló vogul az Urai-hegység mindkét oldalán és az osztják Szibériában az Ob középső és alsó folyásánál. A permi csoport tagjai: a zürjén északi Oroszországban s tőle délre a votják. A finn csoport tagjai: a szűkebb értelemben vett finn (szuomi), gazdagon fejlődött irodalmi nyelv, amely a 16. századból ismeretes s amelyet mintegy 25 millió ember beszél a Keleti-tenger partján, aztán a mordva a Volga alsó folyásánál, a cseremisz az előbbitől északra és a lapp a skandináviai félsziget északi részében. Mindezen nyelvek közös kiindulópontja a finn-ugor alapnyelv, amelynek bölcsője Oroszország délkeleti részében, esetleg az Ural középső vidékén keresendő.

A szabályszerű hangmegfelelések természetesen e nyelvtörzs nyelveiben is megvannak, v. ö. m. három, hal: f. kolme, kala; m. savanyú, sovány: f. happame- (nominat. hapan), hupa (genit, huvan); m. öl, in: f. süle-, suone-; m. nyal, nyil: f. nuole-, nuole-; m. két, kéz: f. kahte- (nom. kaksi), käte- (nom. kesi); m. fészek, fiú; f. pesä, pojka; m. lúd, ad: f. lintu ‘madár’, anta- (1. sz. annan); m. száz, szarv: mordv. śada, śura; m. negyven, ötven: vogul nälmen, ätmen stb. – A legtöbb finn-ugor nyelvben megvan ú. n. magánhangzó-illeszkedés (vokális-harmónia), azaz az előreható hangzó-hasonulás: a tőszótag hangzójának színe befolyásolja a képző és rag hangzójának a színét, v. ö. m. kert-be(n), ház-ba(n), kert-ből: ház-ból, hat-van: het-ven, három-szor: négy-szer, öt-ször; kér-tek: ad-tok: ül-tök stb.; f. sano-vat ‘mondanak’: mene-vät ‘mennek’, vere-llä ‘vérrel’: suola-lla ‘sóval’, sū-hun ‘szájba’: tüö-hön ‘munkába’, tä-ssä ‘itt1: tuo-ssa ‘ott’ stb. A magánhangzó-illeszkedés különben a finn-ugor alapnyelvben, úgy látszik, még nem volt meg s csak a külön-nyelvekben fejlődik ki. A régi magyarban még ily alakok vannak: fajá-nek, jou-ben, másod-szer stb., sőt mai tájnyelvekben is vannak ilyenek: tánc-be, kert-ho(z) stb. A nyelvtani szerkezet egyező. Néhány bélyegző ismerve a következő: Nyelvtani nem (olyasmi, mint das Weib, das Kind) nincsen, sőt a természetes nem (sexus) sincsen megjelölve oly esetekben, mint m. ő, f. hän (= n. ‘er’ és ‘sie’). A főnévi ragozás elve azonos. A többes szám ragja mindig ugyanaz, pl. m. -k, f. -t, v. ö. m. fazekak, vizek: f. padat, vedet (holott pl. lat. rosae, equī, rēgēs stb.) s a többes számi esetragok nem különböznek az egyes számúaktól, v. ö. m. embert: embereket (holott pl. lat. hominem: hominēs), embernek: embereknek (holott pl. lat. hominī: hominibus). Igen sok eset (casus) van, a finnben pl. 15, a magyarban 21, amelyek azonban jórészben névutós alakok, v. ö. m. -ben < benn, -ből < belől, -be < bele, -hoz < hozzá, -ra < reá stb. Ezek a névutós alakok olyanok, mint az idg. elöljárós casusok, azaz főnevek és praepositiók kapcsolatai, de sorrendjük fordított, v. ö. m. udvar-ban, udvarok-ban, de n. in dem Hofe, in den Höfen. A birtokviszony kifejezésére szintén ragok (nem birtokos névmások) szolgálnak, v. ö. f. kalani, kalasi, kalansa, kalamme, kalanne, kalansa, m. halam, halad stb., de pl. n. mein Fisch stb. – Az igeragozás gazdagon ki van alakulva, de az igei és a névszói ragozás között nincs olyan éles határ, mint az indogermánságban, mert az egyes finn-ugor igealakok személyragos igenevek s személyragjaik ugyanazon alapalakokra mennek vissza, mint a birtokosragok, v. ö. m. fogom, fogod, fogja, fogunk, fogtok: fogam, fogad, foga, fogunk, fogatok. A harmadik személyű alakokban jobbára a puszta idő-tő (= igenév), illetőleg ennek többese jelentkezik, pl. m. történt ‘ist geschehen’ eredetileg a. m. ‘geschehen’ és történtek ‘sind geschehen’ eredetileg a. m. ‘geschehene’; f. sanō < sanovi ‘mond’ eredetileg a. m. ‘mondó’ és sanovat ‘mondanak’ eredetileg a. m. ‘mondók’.

Az ‘elemi’ szókincs (a természeti jelenségeket jelölő szavak, a rokonság- és testrésznevek, a számnevek, névmások stb.) nagyban és egészben azonosak – éppúgy, mint az indogermán nyelvekben.

A finn-ugor nyelvcsaládhoz közel áll az Európa északkeleti s Ázsia északnyugati részében lakó, mintegy 15-20 000 főre rúgó szamojédek nyelve. Ezért a finn-ugor és a szamojéd nyelvcsalád az uráli nyelvtörzs magasabb egységébe van összefoglalva.

Az uráli nyelvtörzzsel uralkodó felfogás szerint szoros kapcsolatban áll az altáji nyelvtörzs, amelynek tagjai a török, a mongol és a tunguz nyelvek, állítólag a japán is. Török nyelven közönségesen csak a török birodalom hivatalos nyelvét szokták érteni – az oszmán- török (oszmanli) nyelvet, amelyet Európában és Kis-Ázsiában mintegy 10 millió ember beszél s amelynek irodalmi alakja tele van perzsa és arab elemekkel. De ez a török csak egyik tagja egy rendkívül kiterjedt nyelvcsoportnak, amelyhez egész sereg európai és ázsiai nyelv tartozik, ú. m. a nogaj és kumük (északi Kaukáziában), a csuvas (a Volga mellett), a volgai és krimi tatár, a baškír (a déli Uralban), a kirgiz (a Volgától és a Kaspi-tótól az Altai hegységig), a türkmen (a Kaspi-tótól keletre és az Oxustól délre), az özbeg (a Kaspi-tótól a sínai Tatárországig), a kojbál (a felső Jeniszei két oldalán), az altaji (az Altainál), a jakut (a szibériai Lena mellékén) stb. Eltűnt török népek a hunok, a kunok s a kelet-ázsiai ujgurok, akiknek írásbeli emlékei a 11. századba mennek vissza. Még régiebbek, a 8. századból valók, a kök-török nyelv emlékei, az Orchon folyó melletti feliratok. – A mongol ág tagjai: a keleti vagy szűkebb értelemben vett mongol (Mongolország nyelve), a nyugati mongol vagy kalmük (Dzungáriában) és az északi mongol vagy burját (a Bajkál-tó körül). – A tunguz ág tagjai: a szűkebb értelemben vett tunguz (a Jeges-tengernél) és a mandsu (Mandsuriában). – Az altaji nyelvek rokonsága távolról sincs oly biztossággal megállapítva, mint a finn-ugor nyelveké. Még kevésbé van tisztázva az altaji csoport viszonya a finn-ugor-szamojédhoz.

A török nyelvek szerkezete mindenesetre emlékeztet a finn-ugor nyelvekére. Grammatikai nem a törökben sincsen. A magánhangzó-illeszkedés itt is megvan s a ragozásban és szóképzésben nagy szerepet játszik, v. ö. ata-lar ‘atyák’: ev-ler ‘házak’; dost-luk ‘barátság’: güzel-lik ‘szépség’ stb. Arab és perzsa többesragoktól eltekintve itt is csak egyetlen többesrag van, t. i. -lar, ill. -ler, s az esetragok az egyesben és többesben egyenlők, v. ö. az er ’férfiú’ szó paradigmáját: nom. er, gen. er-in, dat. er-e, acc. er-i, loc. er-de, abl. er-den, többes nom. er-ler, gen. er-ler-in, dat. er-ler-e, acc. er-ler-i, loc. er-ler-de, abl. er-ler-den. Itt is birtokosragok vannak (nem névmások), v. ö. kuju-m, kuju-n, kuju-su, kuju-muz, kuju-nuz, kuju-lary ‘kutam, kutad’ stb. A birtokosragok hangzóinak színe különböző, v. ö. dil-im ‘nyelvem’, kul-um ‘rabszolgám’, gül-üm rózsám’ stb. A segédigének is négy alakja van: ym, im, um, üm ’vagyok’, syn, sin, sun, sün ‘vagy’, dyr, dir, dur, dür ’van’ stb. Egyetlen igeragozás van, amelyben a személyragok a magánhangzó-illeszkedés törvényei szerint váltakoznak. Az igeragozásban nagy szerepet játszanak igei eredetű névszók (particípium, infinitivus) a segédigével kapcsolatban, pl. sevér-im, sevér-sin, sevér, sevér-iz, sevér-siniz, sever-lér ‘szeretek’ stb., tkp. ‘szerető vagyok’, sevér ‘szeret’, tkp. ‘szerető’, sever-lér ‘szeretnek’, tkp. ‘szeretők’. Sok igerag megegyezik a birtokosragokkal, v. ö. sevér-im ‘szeretek’: ev-im ‘házam’ stb. – Mindez finn-ugor nyelvekben is megvan.

Ama nyelvtörzsek között, amelyek Európában nem lépnek fel összefüggő területen, a legismertebb a sémi, amely Šēmrõl, Noé fiįról, van elnevezve. E nyelvtörzs tagjai a babyloni-assyr (keleti sémi), a kana’ani és az aramaeus (északnyugati sémi), az arab és az abessiniai v. aethiojnai (délnyugati sémi). E nyelvek sokkal közelebb állanak egymáshoz, mint az idg. nyelvek, s legrégibb fázisaikban alig térnek el jobban egymástól, mint a különböző germán nyelvek. Az ékiratos emlékekből ismeretes babyloni-assyr a Kr. előtti 3000 évig nyúlik visszás N. Sándor kora körül (4. sz.) már egészen ki volt halva. – A kana’ani nyelv legrégibb emléke néhány glossza a 15. századból és Mēša moabita kirįly győzelmi felirata (900 körül). Ennek a nyelvéhez igen közel áll a héber, a legjobban ismert kana’ani dialektus, amelynek legrégibb emléke Debora dala (Bírák k. 5), körülbelül a 2. évezred közepéről való. A héber körülbelül a Kr. előtti 2. századig élőnyelv volt, de mint a vallás és az iskola nyelve túlélte élő használata korát, sőt mint irodalmi nyelv, a latin és szanszkrit nyelvekhez hasonlóan, máig fönnmaradt. Egy másik kana’ani dialektus a phoenikiai. Ez feliratokból ismeretes, amelyek részben a Kr. előtti 10-9., de túlnyomóan az 5. századból valók. A phoenikiai nyelv a kis-ázsiai Phoenikiában körülbelül a héberrel egyidejűleg kihalt, de mint pun nyelv Afrika északi partvidékén, Karthágóban és környékén, a Kr. utáni 5. századig tartotta magát. A pun nyelv emlékei nagyszámú, de igen rövid feliratok, valamint egyes, Plautus római vígjátékíró Poenulus című darabjában fönnmaradt versek, amelyekből a nyelv hangzását is megismerjük. – Valamennyi kana’ani dialektust, valamint az assyrt is, kiszorította az aramaeus, amelynek legrégibb irodalmi emlékei Ezrás és Dániel könyveinek egyes részei (Bibliai aramaeus). Jézus idejében az aramaeus, éspedig a nyugati aramaeus, uralkodott Palaestinában s ennek egy változata volt a galilaeai nyelvjárás, amelyen Jézus beszélt. A Márk nevéhez fűződő legrégibb evangéliumnak aramaeus alapja a görög mezben is világosan felismerszik a mondatfűzésben és kifejezésmódban, részben a szókincsben is. Az aramaeusnak egy keleti variánsa a syrus (szíriai). Az aramaeus nyelv kelet felé hatalmas kulturális tényező volt. Perzsiában már az Achaemenidák alatt az érintkezés nyelvéül szolgált s még a Sāsānidįk alatt is oly nagy befolyįsś volt, hogy a perzsįk įtvették az aramaeus ķrįst és sok aramaeus szót, névszót és igét, jelesül névmįst és kötõszót, ideogrammokul alkalmaztak. Írták pl. malkā, málkā-ān malkā, yamalalūn-d, min-aš stb., de ezeket az aramaeus szókat így ejtették: šāh (‘király’), šāh-ān šāh (‘királyok királya’), gōvēnd (‘mondanak’), až-aš (’ő tőle’). A manichaeusok is syriai írástípust alkalmaztak perzsa nyelvű vallási irataikban, amelyeket Közép-ázsia belsejébe, Keleti-Turkesztánba vittek. Példájukat követték a nestorianusok, akik a kereszténységet Sináig elvitték. Az aramaeus ma sem halt ki egészen, sőt a 19. sz. folyamán egy aramaeus dialektus amerikai hittérítők útján irodalmi nyelvvé vált. – Az aramaeust az arab szorította háttérbe s manapság ez az egyetlen jelentékeny sémi nyelv. A mekkai arab dialektus az alapja Muhammad próféta Qur’ān (Korán) c. könyvének, amelynek útján az arab annyira elterjedt, mint talán más nyelv sem a világon. Arab szó járja manapság Arábiában, Mesopotamiában, Syriában, Egyiptomban és északnyugati Afrikában s járta valamikor Hispániában is, ahol a portugál és spanyol nyelvek sok nyomát őrizték meg az egykori arab befolyásnak. Több keleti nyelv is erős arab befolyás alá került: a perzsa, a török, a hindūstānī és a malįji nyelvek hemzsegnek az arab kölcsönszóktól s arab alfabétával vannak írva. – Az abessiniai (aethiopiai) nyelv, amelynek legrégibb emlékei a Kr. utáni 4. századból valók, ma is él. E nyelven igen jelentékeny keresztény irodalom is maradt fönn.

A sémi nyelvek bélyegző vonásai a következők. A mássalhangzók állományában nagy szerepet játszanak a gégehangok (l. föntebb: I. A. a). A szavak testét a mássalhangzók alkotják, a magánhangzók csak a főfogalom módosítására szolgálnak, v. ö. ar. qátala, hb. qåtál ‘megölt’; ar. qutila ‘megöletett’; ar. ya-qtulu, hb. yi-qtol ‘öl’; ar. u-qtul, hb. q’tol ‘ölj!’; ar. qáttala, hb. qittel ‘gyilkolt’; ar. quttila, hb. qattel ‘meggyilkoltatott’; ar. qátala ‘küzdött’ (tkp. ‘ölni igyekezett’); ar.’a-qtala’ hb. hi-qtīl’ öletett’ stb. Ez a hangzóváltakozás az idg. ablautra emlékeztet, de a sémiben sokkal nagyobb szerepet játszik, v. ö. még ar. nominat. muslim (‘igazhitű, mohammedán’): genit, muslim-in: accusat. maslim-an, többes nom. muslim-ūna: gen. és acc. muslim-īna. Csaknem minden sémi szó jelentés-magya a három mássálhangzóból álló bázis (gyökér). Így a föntebbi igei alakok gyökere: q-t-l. A hb. målach ’uralkodott’, melech ’király’, ma-mlåchå ‘ország’ szavaknak magva: m-l-k. – Csak két idő-alak van: múlt és jelen. A névszó és ige ellentéte oly jól ki van fejlődve, mint az idg. nyelvekben, s a sémi és idg. nyelvtörzset valamennyi többitől megkülönbözteti. Csak két nem van: hím- és nőnem. Összetételek csaknem egészen hiányoznak. A mondatfűzés igen egyszerű: jobbára mellérendelés uralkodik, kötőszó kevés van.

A sémi nyelvekhez igen közel állanak az afrikai hamita nyelvek, amelyek Chāmról, Noé mįsodik fiįról vannak elnevezve s általános feltevés szerint eredetileg egységet képeztek velük: a hamito-sémita nyelvtörzset. A hamita nyelvek egyike az egyiptomi nyelv, amelynek legrégibb emlékei az ó-birodalom (2800–2500) hieroglyphikus feliratai s amely mint irodalmi nyelv, velejében változatlanul fönnmaradt a római korig. Az egyiptomi népnyelv N. Sándor kora óta mindinkább háttérbe szorult a görög előtt, de a kereszténység behozatala után új életre ébredt, főleg Felső-Egyiptomban. Ez a népnyelv a kopt (ar. gobt e h. gibt < g. Aigyptios ’egyiptomi’), amelynek legrégibb irodalmi emlékei a Kr. utáni 3. századból valók. A kopt a 16. században kiszorult az arab előtt, de mint egyházi nyelv a latinhoz hasonlóan máig fönnmaradt. A többi hamita nyelvek, amelyek csak legújabb fejlődési fázisaikban ismeretesek, a berber és a kusita. A berber nyelv, valószínűleg az ó-libyai nyelv modern alakja, egész sereg dialektusra oszlik s északi Afrikában a Senegal partjaitól az egyiptomi oázisokig el van terjedve. A kusita ág, amely Kušról, Chām fiįról van elnevezve, szintén sok nyelvjįrįsra oszlik. Ezek egyike a somali, amely Abessiniától délre, Afrika keleti részében nagyon el van terjedve.

A rendkívül nagyszámú afrikai néger nyelvek között a legrégiebbek az afrikai őslakók, a hottentották (< holl. hottentot ‘dadogó’) és a busmanok (< holl. bosjes-man ‘cserje-lakó’) nyelvei. E nyelvek egyik sajátossága a csettentő-hangok (l. föntebb: I. A. a.). – A többi ‘neo-afrikai’ (új-afrikai) nyelvek között a legismeretesebbek az ú. n. bantu-nyelvek, amelyek Afrikának déli részében nagyon el vannak terjedve s egészen sajátságos nyelvtípust tüntetnek föl. A bantu-nyelvek bélyegző vonása a túlságos egyeztetés (excessiv congruentia). Annak megjelölésére t. i., hogy a szavak bizonyos fogalmi kategóriába tartoznak, előragok járulnak hozzájuk. Ilyen kategória-jelölő előragok pl. mu- egy személynek, ba- több személynek megjelölésére, v. ö. ntu férfi’: mu-ntu ‘egy férfi (személy)’, ba-ntu ‘több v. sok férfi (személy), férfiak’ (innen e néger törzsek neve). Más előragok testrészt, tárgyat, állati v. növényi organizmust, minőséget, irányt, felületet, belső részt jelölnek, v. ö. tši-samo ‘fa’: zi-samo ‘fák’, i-dindi ‘lyuk’: ma-dindi ‘lyukak’. A szófűzés vezérgondolata e fogalmi kategóriák feltűntetése, v. ö. szubija mu-ntu mu-lotu ‘egy szép férfi’, ba-ntu ba-lotu ‘szép férfiak’; mu-ntu u-zo mu-bi ‘e férfi rossz’; ba-kazana ba-enda ‘a leányok mennek’. Épp így a zulu nyelvekben. Ha pl. az umuntu ‘férfi’ szó a mondatba kerül, akkor e mondatnak minden egyes szava oly elemmel kezdődik, amely az umunta szó kezdetére emlékeztet. Az emlékeztető (kategória-jelző) elemek ebben az esetben: mit, u, v, m. Tehát pl. umuntu vetu omuchle uyabonakala simtanda ‘man ours handsome appears, we-him-love’. Épp így a többesben abantu betu abache bayabonakala sibatanda. – Ragozásnak egyébként nyoma sincs.

Hatalmas nyelvtörzs az indo-sínai, amelynek két főága a tibeto-birmai és a siamo-sinai – tömérdek nyelvvel és nyelvjárással. A sínai (kínai) nyelvet az emberiségnek harmad v. negyed része beszéli. Több felette eltérő szójárásra oszlik, de a beszélt tájnyelvek mellett egy konvencionális írásnyelv is van, amelyet minden olvasni tudó megért, mert nem a hangokat, hanem a fogalmakat jelöli. Amint például a 4 számjegyet magyar, német, francia, angol stb. egyaránt megérti, noha más-más módon (négy, vier, quatre, four) ejti, úgy a sínai írás X jegyét minden olvasni tudó az ’ember’ szóval adja vissza, noha a megfelelő sínai szó hangalkata vidékenként más és más: jan, nyin, nong, šan stb. – Ragozás ma már egyáltalában nincsen: minden szó változatlanul egytagú s a szavaknak mondatbeli vonatkozásai csak a szórendből és a hangsúlyozásból tűnnek ki. A sínai ta szó pl. mondatbeli helyzetéhez képest lehet melléknév (‘nagy’), főnév (‘nagyság’), határozó (‘nagyon’), ige (‘nagyobbítani’) stb. A hasonló hangzású, de másképpen hangsúlyozott tà a. m. ‘ütni’ s ngò tà nì a. m. ’én ütlek téged’, tkp. ‘én üt te’, ellenben nì tà ngò a. m. ‘te ütsz engem’, tkp. ‘te üt én’.

A felsoroltakon kívül még igen sok, részben igen nagy nyelvtörzs van. Ilyen a dravida nyelvtörzs, amelynek főcsoportjai: a tamil, telugu, kanāra és malayālam. – Ismeretesebb a kaukázusi nyelvtörzs, amelynek rendkívül sok tagja van, így az abcház, a cserkesz, a csecsencz, a georgiai (grúz), a lak, a láz, a mingrél, a lezgh (ennek egy variánsa az avar) stb. – A roppant számú amerikai indián nyelvek egész sereg nyelvtörzset alkotnak. Ilyenek délen: a karaib, az arankán stb.; északon: az athapaszk, az algonkin, az irokéz, a sziu v. dakota stb.; középütt: az azték (nahuatl), a Cortez Ferdinánd által meghódított hatalmas mexikói birodalomnak s a legvirágzóbb közép-amerikai indián kultúrának nyelve, továbbá a kulturális szempontból épp oly fontos maja nyelvtörzs és mások. – Az óceániai négerek nyelvei az ausztráliai, andamáni és pápua nyelvtörzsekbe foglalhatók össze. – Óriási nagy a maláj-polynesiai v. austro-nesiai nyelvtörzs, amely Polynesia és Indo-nesia nyelveit foglalja magában. A fő nyelv a maláj, az indiai szigetvilágban az érintkezés nyelve.

A világon beszélt nyelvek összessége 1000 és 1500 között van. Teljes osztályozásuk ma még nem lehetséges, mert igen sok nyelv még nem eléggé ismeretes és nincs eléggé feldolgozva. Egyes nyelvek meglehetősen elszigetelve állanak. Ilyenek többek közt: a baszk v. vaszk (euscara, escuara), az ókori hispániai ibér mai alakja; a japán, bár egyes búvárok szerint az urál-altaji nyelvtörzs tagja; az ókori nyelvek közt az Itáliában beszélt etruszk, amelyet mindenféle idg. (itáliai, örmény), kaukázusi (grúz, lezgh), finn-ugor stb. nyelvekkel próbáltak rokonítani; a kisázsiai hetita, amelyet újabban idg. nyelvnek adtak ki; az ősrégi šumir-akkad, Mesopotamia ősi kultúrájának nyelve.

A nyelvtörzsek nagy száma bizonyos határig redukálható, amennyiben egyesek, jelesül a legjobban ismeretesek, többé-kevésbé alapos feltevések szerint rokonságban vannak egymással vagy legalább közelebb állanak egymáshoz, mint másokhoz.

Meglehetősen általános feltevés szerint a finnugor, a szamojéd, a török, a mongol és a tunguz nyelvcsaládok egyetlen nagy, az ú. n. urál-altaji nyelvtörzsben egyesítendők. A finn-ugor és a szamojéd nyelvcsaládok kétségtelenül szorosabban tartoznak össze, épp így esetleg a török, mongol és tunguz nyelvcsaládok: az előbbiek az uráli, az utóbbiak az altaji törzs tagjai. De az uráli és az altaji törzsek összetartozása, a nyelvtípus bizonyos hasonlóságától eltekintve, nincs bebizonyítva.

Másrészt a finn-ugor és az idg. nyelvcsaládok sok tekintetben közel állanak egymáshoz, úgyhogy egyes búvárok a két nyelvcsalád ősrokonsága mellett kardoskodnak. Vannak mindenekelőtt szóegyezések, pl. m. méz, f. mesi (genit. meden): ói. mádhu ‘méz, méhsör’, g. méthy ’részegítő ital’; m. víz, f. vesi (genit, veden): ószl. voda; m. név, f. nimi: lat. nōmen; m. hal, f. kala: ón. hvalr ’Wal-fisch’; f. sana ‘szó’: lat. sonus, or. saná- ‘hang’ stb. – Vannak névmási egyezések, pl. f. minä ‘én’, sinä < *tinä ‘te’, hän < *sän ‘ő’: lat. accusat. mē, tē, sē; f. tämä ‘ez’: ói. tám ‘azt’; f. ken, m. ki: lat. quis; f. joka ‘aki’: ói. yás. – A névragozás terén tekintetbe jöhetnek oly esetek, mint nominat. f. kala: lat. equa ‘kanca’; accusat. f. kalan: lat. equam; ablat. mordva tolgada ‘tolltól’, f. ulkoa < *ulkoda ‘kívülről’: ó-lat. Gnaivōd, meritōd ‘méltán’. Az igeragozás terén feltűnő az 1. és 2. személyek hasonlósága, v. ö. f. elän < *eläm ‘élek’: lat. ferēbam ‘vittem’; f. elät ‘élsz’: ói. vēttha ‘tudsz’; f. elämme ‘élünk’: lat. ferimus ‘viszünk’; f. elätte ‘éltek’: g. phérete ‘visztek’. A többes 3. személy névszói eredetű: amint pl. f. antavat ‘adnak’ tkp. a. m. ‘adók’, úgy idg. *bhéronti (lat. ferunt) ‘visznek’ szintén összefügg a *bhéront- (g. phéront-, lat. ferent-) ‘vivő’ particípiummal. A tőképzés terén is van néhány egyezés, v. ö. f. pahin ‘legrosszabb’ < *pahima-: lat. summus ‘legfőbb’ < *sup-mo-; f. ui-ske-ntelen ‘úszom’: lat. crē-sci-t ‘nő’; mordva kuloś ‘meghalt’: lat. dīx-ī ‘mondtam’. Ámde a felhozott s még felhozható hasonlóságok nem eléggé meggyőzőek. Az egyező szókincs az indogermánságból lehet kölcsönözve, mert szavak igen könnyen vándorolnak s velük együtt képzők és ragok is. Tapasztalati tény, hogy gyakran már meglévő fogalmak és dolgok is kölcsönzött szókkal vannak megjelölve. Ha pl. a f. aalto ‘hullám’, kaltio ‘forrás’ stb. a germánságból való (< ón. alda, kelda), mért ne lehetne a f. vesi, m. víz az indogermánságból való? Feltűnő, hogy a családnevek terén alig van számbavehető egyezés s ami a számnevek terén egyezik, az biztosan kölcsönzés (v. ö. m. hét, tíz, száz, ezer-, ói. sapta, oszét des, perzsa sad, häzār). A névmási egyezések erejét csökkenti, hogy a legtöbb egyezés mindenféle nyelvcsaládokban megvan, tehát véletlenség lehet, így a k elem kérdőnévmásban az egész világon előkerül, v. ö. somali kuma ‘ki?’, bantu ki micsoda?’, hottentotta khama ‘hogyan?’; hasonlóan az 1. és 2. személyű névmások m és t eleme afrikai és amerikai nyelvekben is megvan, v. ö. bantu mi ‘én’, azték teva ‘te’ stb. Az is felette feltűnő, hogy a névragozásban csak három eset ‘egyezik’ – köztük az ablativus, de nem a sokkal fontosabb genitivus és dativus. Mindezt tekintetbe véve az egész bizonyító anyag összezsugorodik. Mindez különben nem jelenti azt, hogy a finn-ugor és az idg. nyelvcsaládok nem lehetnek rokonok, hanem csak azt, hogy a rokonság bizonyítására felhozott anyag nem elégséges. A bizonyítás mindenesetre nehéz lesz.

Az idg. nyelvcsalád továbbá egy nézet szerint a semitával is kapcsolatban állna. E föltevésnek korábban már voltak igen tekintélyes szóvivői, s újabban, mióta a sémi ősnyelv rekonstrukciója folyamatban van, megint vannak. De vannak igen tekintélyes ellenei is. A föltevés tényleg igen gyönge lábon áll. A grammatikai szerkezet és a szófüzés egészen eltérő, úgyhogy még távoli genealógiai kapcsolatról sem lehet szó. A szókincs persze részben egyező, de ez nem sokat jelent: az egyezések részben vándorszavak lesznek, részben véletlenségek, v. ö. pl. lat. calāre ‘kikiáltani, hívni’: aramaeus ‘qala, hb. qōl ‘hang’; ófn. erda ‘Erde’: aram. ‘ara, hb. ‘eres’ stb. A dolog körülbelül úgy áll, hogy még ha a két nyelvcsalád rokonságban volna is, ez bebizonyíthatatlan volna, mert a feltételezendő ‘idg.-sémi alapnyelv’ oly messze múltba menne vissza, hogy az eredeti közösség minden nyomának el kellett volna tűnnie a történetileg hagyományozott nyelvekben.

Ha az idg. és a sémi nyelvcsaládok rokonságban állanának egymással, akkor az idg. nyelvcsalád természetesen rokonságban állhatna a sémi nyelvcsaládhoz közelálló hamita nyelvcsaláddal is. Ha mindezek a feltevések helytállnak, akkor egy óriási egységes nyelvterület áll elő, amely kiterjed Európára, Afrika északkeleti részére, Kis-, Elő- és Észak-Ázsiára s India északi részére. E terület nyelvei számára a nostratikus (‘a mienkkel rokon’) megjelölést találták ki.

Újabb kutatások szerint az austro-ázsiai nyelvtörzs is összefüggésben volna az austro-ázsiai nyelvtörzzsel, t. i. az elő-indiai munda-nyelvekkel (mundāri, santal, korva stb.) és a hátsó-indiai mōn-khmēr-nyelvekkel (Pegu, Kambodzsa, Annam nyelveivel), s ezzel együtt egy óriási, az ú. n. austrikus nyelvtörzzsé volna egyesítendő. – Az óceániai négerek nyelvtörzsei talán szintén egyetlen ősnyelvből keletkeztek.

A nyelvtörzsek számának csökkentése tehát nem olyan könnyű dolog. Még súlyosabb probléma természetesen az a kérdés, hogy összefoglalható-e valamennyi nyelvtörzs, azaz hogy egyeredetűek-e a földkerekség összes nyelvei. A nyelvek egységes és közös eredete (monogenesis) magában véve nem volna éppen lehetetlen, de az a baj, hogy az eredeti egység, még ha megvolt is valaha, teljességgel és végképpen kimutathatatlan. Ki kellene ugyanis mutatni, hogy az egyes nyelvtörzsek alapnyelvei egyetlen közös ősnyelv variánsai, ami elsősorban azzal volna kimutatva, hogy közöttük szabályszerű hangmegfelelések vannak. Ez a bizonyítás azonban lehetetlenség, mert a legtöbb nyelvtörzs alapnyelve ma már rekonstruálhatatlan, s oly nyelvtörzseknél, amelyeknek csak mai alakjai ismeretesek, mindenkorra rekonstruálhatatlan marad is – nem is szólva arról, hogy igen sok régi nyelv nyomtalanul eltűnt. A. Trombetti olasz nyelvbúvár újabb kísérlete valamennyi nyelv egységes eredetének kimutatására kudarccal végződött s nem igen kérdéses, hogy hasonló kísérlet sohasem lesz sikerrel megújítható. Minél régiebbek ugyanis az alapnyelvek, természetszerűleg annál egyszerűbb a szerkezetük, annál kisebb a szókészletük stb., annál kevésbbé lehet tehát eldönteni, hogy az összehasonlítható szerény anyag esetleges hasonlósága genetikus kapcsolatból származik-e vagy az ember psycho-physikai szervezetének általános egyformaságából. A monogenesis és polygenesis dilemmáját a történeti összehasonlító nyelvtudomány meg nem oldhatja.

Ami végül a nyelvek és népek egymáshoz való viszonyát illeti, nyelvrokonságból faj- vagy vérrokonságra nem lehet következtetni, mert a nyelvnek és a fajnak (race) kevés vagy semmi köze egymáshoz. A nyelv nem tartozik az egyes emberfajok szilárd és állandó ismérvei közé, semmi összefüggésben sincs azokkal az anatómiai kritériumokkal, amelyek alapján az anthropológia az emberiséget fajokra igyekszik osztani. Egy nép a történelem bizonysága szerint egy fizikailag vagy szellemileg erősebb nép befolyása alatt elég könnyen elveszítheti a nyelvét. A török eredetű bolgárok ma szláv nyelvet beszélnek, az észak-amerikai négerek angolul beszélnek, a dél-amerikai indiánok spanyolul stb. Az angol nyelv alapjában germán dialektus, de az angol nép germán, román; kelta és caledoniai elemek keveréke. A ’román’ népek a régi rómaiak nyelvét beszélik, de a mai franciák, spanyolok, olaszok, oláhok nem lehetnek mind a régi rómaiak vér szerint való utódai. Azok a száz meg száz milliók, akik ma idg. nyelveket beszélnek s ezért az ‘idg. népek’ nevet viselik, anthropológiailag különböző eredetűek. Semmi okunk sincs azt hinni, hogy a nyelvnek és a fajnak valaha sokkal több köze volt egymáshoz, sőt minden oda mutat, hogy a régi idg. népek sem voltak homogénebbek, mert terjeszkedésük folyamán folyton idegen elemekre akadtak, amelyekkel keveredniük kellett. Vannak tehát idg. nyelvek, de idg. népek nincsenek. – Hasonlóképpen áll a dolog az idg. ősnyelv alapján kikövetkeztetett idg. ősnéppel is. Az idg. ősnyelvet valamikor, magától értetődik, egy népnek kellett beszélnie. De hogy ez a nép anthropológiailag egységes volt-e s hogy vannak-e leszármazottai és mily mértékben vannak a mai idg. nyelvű népek között, erről a nyelvtudomány mit sem mondhat s a feleletet az anthropológiára kell bíznia. De az idg. ősnép típusáról az anthropológia sem nyújthat felvilágosítást addig, míg nincsen tisztázva az, hogy merre volt az idg. ősnép hazája. Ebben a kérdésben a nyelvtudomány valóban szolgálhat útmutatással, de dűlőre még nem jutott.

A genealógiai osztályozáson kívül, mint említettük, egy másik is van: a morphológiai osztályozás, amelynek alapja a szó ‘alakja’ (morphē) – t. i. az a mód, ahogyan a jelentés és a vonatkozás kifejezésre jut, a jelentéshordozó gyökereknek és töveknek s a vonatkozást kifejező képzőknek és ragoknak egymáshoz való viszonya, szóval: a nyelv felépítése, a szerkezet (struktúra). Ezen az alapon három, illetőleg négy csoportba osztották be a nyelveket. E csoportok: az izoláló, az agglutináló, bekebelező és flektáló nyelvek. Az izoláló (elszigetelő) vagy egytagú nyelvekben, aminő pl. a sínai, csak egytagú szavak vannak, tehát csak a materiális jelentés jut kifejezésre: a vonatkozás csak a beszélő lelkében van meg, hangbelileg nincs kifejezve s a hallgató által kiegészítendő. A kiegészítést megkönnyíti a szórend, v. ö. sínai ngò tà nì ‘én ütlek téged’ és nì tà ngò ‘te ütsz engem’, valamint a hangsúlyozás, v. ö. sínai kvéi kvok ‘devil country’ és kveì kvok ‘honoured country.’ Az agglutináló (összetételező, tkp. összeragasztó) nyelvekben jelentéshordozó gyökereken és töveken kívül jelentésmódosító képzők és vonatkozásjelölő ragok is vannak s egységet is képeznek ugyan az előbbiekkel, de világosan megkülönböztethetők tőlük, mintha csak hozzájuk volna ragasztva. Ide tartozik a ma ismert nyelvek óriási többsége; az urál-altaji, a kaukázusi, a dravida, a maláj-polynesiai, a bantu stb. E nyelvekben a nyelvelemek egyszerűen egymás mellé sorakoznak – meghatározott rendben, sajátos alakjuk és jelentésük megtartásával, v. ö. pl. oszmanli-török sev-mek ‘szeretni’, sev-iš-mek ’egymást szeretni’, sev-iš-dir-mek ‘egymással megszerettetni’, sev-iš-dir-il-mek ‘egymás megszeretésére indíttatni’, sev-iš-dir-il-me-mek ‘egymás megszeretésére nem indíttatni’ stb. V. ö. még m. meg-csinál-tat-hat-ná-tok, le-ír-hat-atlan-ság.

A flektáló (hajlító) nyelvekben szintén megvannak a gyökerek és tövek, valamint a képzők és ragok s agglutinálva is vannak, de jobbára úgy, hogy egymástól meg nem különböztethetők s el nem választhatók (v. ö. lat. nucēs, m. dió-k-at), azonfelül a gyökérhangzók a vonatkozás kifejezésére szabályos változást tüntetnek föl, v. ö. német binde; band: ge-bunden, ar. qátala: qutila: ya-qtulu. E csoportba csak az idg. és sémi nyelvtörzsek vannak felvéve. Az előbbiek ‘tisztán flektálók’, az utóbbiak ‘agglutinálva flektálók’.

Az agglutináló nyelvek alcsoportja a bekebelező (inkorporatív) vagy polysynthetikus (sokszorosan összétételező) nyelvek, mint pl. a baszk és az amerikai őslakók nyelvei. E nyelvekben a mondatrészek tő-alakban a mondat középpontjának tekintett igéhez járulnak, mintegy az igébe vannak ‘bekebelezve’, úgyhogy az egész mondat egyetlen összetett szónak látszik. Így a mexikói (nahuatl) nyelvben kva a. m. ‘esse’: ni-kva a. m. ich-esse’ (ni ‘én’ abszolút alakja: nevatl): ni-k-kva ‘ich-es-esse’ (k ‘es’ abszolút alakja: jevatl): ni-naka-kva ‘ich-Fleisch-esse’ (naka ‘hús’ abszolút alakja: nakatl); – ni-maka ‘ich-gebe’: o-ni-k-te-maka-k ‘ich-habe-es-jemandem-gegeben’ (az o a múlt idő jelzésére szolgáló járulék a maka igéhez tartozik s mégis a ni ‘én’ névmás előtt áll, tehát az egész mondat úgy van kezelve, mint egyetlen ige).

E morphológiai osztályozásnak természetesen semmi köze a genealógiai osztályozáshoz. Vannak ugyan egyes nyelvtörzsek (pl. a török vagy a bantu), amelyek valamennyi mai elágazásukban is bizonyos morphológiai típust tüntetnek föl, de ugyanez a típus gyakran egyebütt is előkerül. Így a török nyelvek általános struktúrája a finn-ugor és más nyelvek szerkezetére emlékeztet. Az idg. nyelvek mai alakjai annyira eltérnek egymástól, hogy közös típusról ma már szó sem lehet. A régi latin és a régi görög még ‘synthetikus’ nyelvek, a neo-latin és az új-görög ’analytikus’ nyelvek, v. ö. lat. caballī, caballō, de fr., de cheval, à cheval; lat. cantāvī, cantābo, de fr. j’ai chanté, je chante-rai; – g. lélyka ‘oldottam’, lýsō ‘oldani fogok’, de új-g. écho lýsi, thélo lýsi. Az angol nyelv mindinkább közelít a ragozás nélküli sínaihoz, v. ö. how do you do? what will you do with you? Csak az idg. nyelvek legrégibb fázisaiban vannak bizonyos közös bélyegző vonások, ú. m. az igei és névszói ragozás teljes szétválasztása, ami még csak a sémiben van meg, de ami kétségtelenül csak lassú evolúció eredménye; aztán a grammatikai nem, amely a finn-ugorban hiányzik, illetőleg a grammatikai nem hármassága, amellyel szemben a sémiben kettősség (hím- és nőnem) áll; végül a ragozási rendszer képtelen bonyolultsága és rendszertelensége, amely az egész világon páratlanul álló jelenség.

Egy bizonyos nyelv típusát különben nem mindig könnyű élesen meghatározni – főleg ha irodalom nélküli, primitív nyelvről van szó. Feltéve, hogy a francia nyelv is ilyen volna, egy nyelvbúvár ilyen szavakat gyűjtene össze: zsem, tü em, ilem, nuzemon, vuzeme, ilzem (j’aime stb.), s szógyűjteménye alapján kénytelen volna a franciának agglutináló tendenciát tulajdonítani, sőt az ilem és ilzem alakok egybevetése alapján bekebelező tendenciát tulajdonítana neki (mert a többesség z eleme az igei komplexumba volna beékelve). De ily lehetőségektől egészen eltekintve tény, hogy sok nyelvi sajátosság a legkülönbözőbb típusú nyelvekben előkerül. Oly elemek, mint a finn-ugor birtokosragok, nagyon el vannak terjedve s idg. nyelvekben is előkerülnek. Így pl. p. pidar-am, pidar-at, pidar-aš ‘atyám, atyád, atyja’ vagy nápolyi ol. patre-mo, patre-to (< padre mio, tuo) olyanféle képzés, mint lapp tsalmem, tšalmed, tšalmeš ‘szemem, szemed, szeme’; – ó-ír immum, immut, imbi olyan, mint m. körülem, körüled, körüle. Egyes és többes esetragok egyezése, amely a finn-ugorban s egyebütt általánosan el van terjedve, szórványosan idg. nyelvekben is megvan. Így az örményben az egyes és többes instrumentális ragja ugyanez, v. ö. am-av ‘évvel’ és am-av-kh ‘évekkel’; a görögben a -phin rag egyes- és többesszámú, pl. ek theó-phin ‘istentől’ és para naû-phin ‘a hajóknál’; az idg. alapnyelvben az -a többes semlegesek és egyes nőneműek ragja, v. ö. lat. (iugum:) iuga ‘jármok’ és (bi-iugus:) bi-iuga ‘kétfogatú’. A lapp mo-kum, to-kum, so-kum olyasmi, mint a lat. mē-cum, tē-cum, sē-cum ‘velem, veled, vele’. – Ha tehát a legkülönbözőbb eredetű nyelvekben ugyanazon nyelvi jelenségek fejlődhetnek, akkor a morphológiai osztályozás nagyban és egészben véve értéktelen, mert egészen felületes módon össze nem tartozó dolgokat egy kalap alá foglal.

A morphológiai osztályozással kapcsolatos az a nézet, hogy a három fő nyelvtípus fejlődési rendszert tüntetne föl: az agglutináló típus az izoláló típuson épülne fel, a flektáló az agglutináló típuson. Ha pl. a ‘menés’ fogalmának hordozója i s az ‘én’ fogalmának hordozója mi, akkor ‘megyek’ az izoláló fokon így volna kifejezve: í mi (tkp. ‘megy én’), az agglutináló fokon így: ími (‘megy-én’), a flektáló fokon így: éími, mert az i gyökér-hangzó a folyó cselekvés vonatkozásának kifejezésére az ei alakot vette föl. Tényleg azonban a gyökér-hangzónak ez a ‘belső’ elváltozása (t. i. az ablaut) nem e vonatkozás megjelölése végett jött létre, hanem tisztán mechanikus folyamat, az exspirációs hangsúly elmozdulásának folyománya (idg. *éi-mi ‘megyek’: *i-més ‘megyünk’) – tehát egészen céltalan és másodlagos jelenség, amely nem különíti el a flektáló és agglutináló típust egymástól. Másodlagos fejlemény az izoláló típus is. A sínai nyelv egytagúsága pl. bebizonyítottan nem ősrégi és nem eredeti, hanem korábbi soktagúság leromlása útján állott elő. A ‘flektáló’ germán nyelvek egyike, az angol, mint láttuk, mai alakjában az izoláló típushoz kezd hasonlítani.

Éppoly tarthatatlan az a nem oly régen még tágabb körökben uralkodó nézet, hogy a három típus közt értékbeli különbség van – mégpedig oly értelemben, hogy az izoláló típus a legalsó fokozat, mert az emberi beszédnek két szükséges momentuma (a jelentés és vonatkozás) közül csak az egyiket (a jelentést) fejezi ki; az agglutináló típus kifejezi a vonatkozást is, de a jelentés- és vonatkozás-jelölő elemeket csak lazán sorakoztatja egymás mellé s tehát a vonatkozást is önálló elemként juttatja érvényre; a flektáló típus a legmagasabb fokozat, mert azt, ami a gondolkozásban nincs elválasztva, a gyökér-hangzó elváltoztatásával egységes hangképben adja vissza. Ez mind csak szó-fia-beszéd, bár többé-kevésbé tudatosan manapság is gyakran elhangzik. Az emberek többsége szemében a nyelvek egymás fölé vagy alá vannak rendelve: egyik különb a másiknál. Az értékelés normájául természetesen tudva vagy nem tudva saját anyanyelvünk szolgál, mert ez lényünk integráló része. Egy idegen hangsúlyozás tetszik vagy nem tetszik nekünk, aszerint, amint anyanyelvünkével egyezik vagy nem egyezik. Az orosz énekelő akcentus bizarrnak tűnik fel olyanok szemében, akiknek nyelvében zenei hangsúly nincsen. A francia nézete szerint az angol kettőshangzók macskanyávogás benyomását keltik (v. ö. why and how have I bound my mule?) A német Schopenhauer fönnakadt a ‘scheuszlich’ francia orrhangú magánhangzókon (en, on), a francia viszont fönnakad a német ach-hangokon s a ‘rudesse germanique’ jelének tekinti őket, de – jellemző! – ugyanazt a ch hangot elragadónak találja a spanyoloknál. Ha tehát értékelni akarjuk a nyelveket, meg kell mindenekelőtt szabadulnunk a nemzeti és másféle természetű elfogultságtól s tárgyilagos zsinórmértéket kell alkalmazni. Ha ilyen objektív norma egyáltalában van, az csak oekonomiai jellegű lehet. A nyelveket csak abból a szempontból lehet tárgyilagosan értékelni, vajon megfelelnek-e annak a rendeltetésüknek, hogy a gondolatközlés eszközei legyenek. Ezt a rendeltetést az ‘alsóbb’ fokozaton álló nyelvek éppoly tökéletesen betöltik, mint a ‘magasabb’ fokon állók, néha még tökéletesebben. Mivel a mai idg. nyelvű népek közt van az emberiség crème-je, azért az idg. nyelveket, főleg a régieket, általában rendkívül magas fejlődési fokon álló, a ‘legtökéletesebb’ nyelveknek szeretik kiadni. De nagyon kevés vagy éppen semmi joggal. Egy nyelvnek nem lehet más feladata, mint hogy kifejezésre juttassa azt, amit a beszélő gondol, érez és akar. Ennélfogva nyilván az a nyelv a ‘legtökéletesebb’, amelyik minél kisebb erőfeszítéssel, minél kevesebb munkával végzi ezt a feladatot, amelyik tehát a legoekonomikusabb (a leggazdaságosabb).

Ha mármost ebből az oekonomiai szempontból nézzük a nyelveket, egész sereg jelenséget találhatunk bennük, ami merőben fölösleges s azonkívül a konkréthoz ragaszkodó s az elvonásban gyakorlatlan, primitív szellem alkotása. Ha pl. az ó-ind v. a régi görög duális (kettős szám, pl. ói. pādau, g. póde ‘két láb’) a tökéletesség jele, akkor a mai művelt népek nyelvei tökéletlenebbek, mert a duálist mind elvesztették – a szlovének kivételével, akik nem haladnak éppen a kultúra élén, s még tökéletesebbek volnának egyes primitív nyelvek, amelyekben triális (hármas szám) is van. A régi latinban három fokozati alak volt (malus: peior: pessimus). Ha ez tökéletesség, akkor a művelt francia nyelv lehanyatlott, mert a fokozási alakok számát kettőre, jobbára egyre redukálta (mauvais: pire, le pire vagy plus mauvais, le plus mauvais). A régi idg. nyelvekben a melléknév nemben, számban és esetben egyezett főnevével. Ha ez a kongruencia előny, mit szóljunk akkor a bantu-nyelvek excesszív kongruenciájához? Vagy mit szóljunk ahhoz, hogy a mai román nyelvekben a melléknév egyeztetése már alig ismeretes s az angolban egészen eltűnt? A nemek megkülönböztetése grammatikai fényűzés – sem nem oekonomikus, sem nem logikus (v. ö. fr. le soleil, la lune, de n. die Sonne, der Mond). A latin és germán nyelvekben valamikor három grammatikai nem volt, a franciában már csak kettő van, az angolban egy sincs. A névelő (articulus, pl. fr. le és un) közfelfogás szerint az intelligencia diadala, de a latinban nem volt articulus, noha a latin elismerten egy egzakt nyelv mintaképe, viszont megvan a vörösbőrű dakota-indiánok nyelvében, amely egyébként nem ideálisan logikus. A névragozás a mai idg. nyelvek jórészében kezdet-flexióvá alakult át (v. ö. fr. du père, au père, a. of the father, to the father), a szlávoknál a nyelv közelebb áll az ősrégi állapothoz, de a kultúra is. A germán ‘erős’ és ‘gyönge’ ragozás a képzelhető legfölöslegesebb dolog a világon. A magyar nyelvben az idg. nyelvek legtöbb ’ékessége’ hiányzik s e részben a magyar nyelv kétségtelenül tökéletesebb náluk, viszont az ikes és iktelen, tárgyas és tárgyatlan igeragozások kettőssége a magyar nyelvben oekonomiaellenes. A munkamegtakarítás elve erős hajtóerő a nyelvek életében s ha az egyetlen hajtóerő volna, a nyelvek mind az angol nyelv fokára jutnának, amely a leginkább megmunkált és kipallérozott, de egyúttal a leginkább elkopott nyelv is. Egészen ‘tökéletes’ nyelv ezek szerint csak egy mesterségesen gyártott homunculus-nyelv lehet, amelynek ideálját ez idő szerint leginkább a föntebb említett ido közelíti meg. Az emberek gondolkozása és lelke kétségkívül visszatükröződik nyelvükben s amint egy ember beszédéből bizonyos határig következtethetünk gondolkozására, lelkére, vérmérsékletére, úgy a különböző nyelvekből szívesen következtetnénk a népek szellemi tulajdonságaira. Mióta W. Humboldt híres műve, Ueber die Verschiedenheit des menschlichen Sprachbaues und ihren Einflusz auf die Entwicklung des Menschengeschlechts (1836), megjelent, sokat foglalkoztak hasonló tanulmányokkal. Egy igen széles látókörű német nyelvbúvár, F. N. Finck, pl. a német nyelv szerkezetét a német világnézet kifejezésének fogva fel, arra az eredményre jutott, hogy a német nyelv rendkívüli szellemi és akarati energia kifejezése. Más búvárok valószínűleg más eredményekre jutottak volna. Hasonló megállapításoknak még nem érkezett el az ideje, egyáltalában aligha érkezik el valaha: a néplélektan terén minden pillanatban elveszíthetjük a talajt lábunk alól s meddő spekulációk hínárjába keveredhetünk.

Visszatérve a morphológiai osztályozásra: az említett morphologiai kategóriák elutasítása nem jelenti azt, hogy a morphológiai osztályozás gondolata is elutasítandó. Az a kérdés, amelyből a morphológiai osztályozás kiindul, hogy t. i. miféle és hányféle módon jut kifejezésre az emberi gondolat, sokkal érdekesebb s lélektani szempontból sokkal fontosabb, semhogy kísérleteket ne kellene tenni megoldására. A legújabb s egyelőre legjobb ilyen kísérletet a föntebb említett Finck tette, aki jól megválogatott nyelvi jelenségek alapján a föld valamennyi nyelvét nyolc kategóriába osztotta. E kategóriák tipikus képviselői: a sínai, a grönlandi (eszkimó), a szubija (egy bantu-nyelv), a török, a szamoai (egy polynesiai nyelv), az arab, az újgörög és a georgiai (egy kaukázusi nyelv). Hogy az ilyen morphológiai kategóriák nem lehetnek oly élesen körülhatárolva, mint a genealógiaiak, a dolog természetéből folyik.

V. A NYELV EREDETE

Csoda-elmélet. – Feltalálási elmélet. – Hangutánzási elmélet. – Interjekcionális elmélet. – Fejlődési elmélet Arra a kérdésre, vajon a föld kerekségén beszélt összes nyelvek egy vagy több ősnyelvből származtak-e, nincsen felelet. Még homályosabb az a kérdés, hogy miképpen keletkezett egy vagy több ősnyelv, egyáltalában az emberi beszéd.

A nyelv eredetének kérdése ama problémák egyike, amelyekkel a gondolkodó ember a legrégibb idők óta foglalkozott, mert mihelyt Ikaros röpülni tud, mindjárt a napba akar röpülni. De igen sok időbe telt, míg a problémát tudományos alakban formulázták s tudományos módon próbálták megoldani. A régibb megoldási kísérletek négy főirányzatra vezethetők vissza.

A csoda-elmélet szerint a nyelv eredete éppoly megmagyarázhatatlan csoda, mint az ember teremtése: amint az ember csodás módon jött létre, úgy nyelve is. A Biblia szerint Ádám teremtése pillanatától tudott beszélni. A csoda-elmélet egy változata szerint a nyelv istenek vagy félistenek kegyes adománya. Ha azonban igaz az, hogy a nyelv mindenféle pszicho-fizikai tényezők közreműködésének eredménye, akkor nem lehet emberfeletti eredetű. Ha pedig a gondolatok és érzelmek hangokkal való kifejezésének tehetsége csakugyan nem gyökerezik az emberi természetben, akkor a hangok és jelentések összefüggése valóban csoda, amelyhez a tudománynak semmi köze.

A feltalálás elmélete (a görög thesis, a 17. és 18. századbeli angol és francia filozófia) értelmében a nyelv az emberek közmegegyezésén alapuló emberi találmány. De hogyan állapodhatott meg egy primitív közösség abban, hogy gondolatai és érzelmei kifejezésére bizonyos közös hangokat alkalmaz, ha egyáltalában semmi beszéd nem volt a világon? Hogyan lehet valamit kitalálni, ha az embernek a kitalálandó dologról semmiféle fogalma nincs? A hangutánzás elmélete (a stoikus onomatopoesis, Herder, Humboldt) szerint a szavak természeti hangok utánzása (onomatopoeia), tehát hangot utánzók, részben hanggal utánzók, amennyiben t. i. oly érzeteket és képzeteket keltenek, amelyek olyanfélék, mint amelyek egy bizonyos tárgy vagy jelenség közvetlen észrevevése alkalmával keletkeznek (hang-szimbolika). Ilyen szavak kétségtelenül vannak (l. föllebb: I. B. b. β.). Hangutánzó szók többek között: n. grunzen, a. grunt, fr. grondir < lat. grundīre ‘röfögni’; n. klingen, Klang, a. clink, clank, lat. clangere ‘hangzani’; n. murmeln, fr. murmurer < lat. murmurāre, m. morogni, mormolni; n. piepen, a. peep, fr. pépier, ol. pipare, lat. pīpāre, g. pippízein, cs. pipati; n. quaken, fr. coasser, lat. coaxāre, g. koáx (a béka hangja); n. glucken, a. cluck, ol. chiocciare, ír. glousser, lat. glōcīre; lat. cachinnus, or. chochot ‘hahota’, g. kakházein, ói. kakhati ‘kacag, hahotáz’; n. Kuckuck, lat. cucūlus, g. kókkyx, fr. coucou, a. cuckoo, or. kukuška, f. käki, m. kakuk; n. Finck, a. finch, g. spíza ‘pinty’; n. Kiebitz, holl. kievit; n. Pirol, uhu stb. Állati hangok utánzásai: n. mäh, g. bē (v. ö. m. bé-get); n. wau, g. baú (v. ö. m. u-gat); n. miau, a. miew, fr. miaou; n. kikeriki (v. ö. m. kuko-rékol); fr. can-can, coin-coin, oláh mac-mac, a. rab-rab (a kacsa hangja) stb. Hanggal utánzó szók többek közt: n. bimmeln, bammeln, bummeln, baumeln, flimmern; m. billeg, ballag, biceg stb. A hangutánzó szók hangalkata különböző is lehet (v. ö. n. grunzen, m. röfög; n. schnarchen: fr. ronfler: m. hortyog stb.), mert természeti hangoknak hű utánzása természetesen lehetetlenség: a nyelv válogat a hangokban és stilizál. Abban a tekintetben persze, hogy mely szavak hangot utánzók vagy hanggal utánzók, könnyű tévedni. Egyes szavak, amelyek hangutánzó szóknak látszanak, eredetileg semmi esetre sem voltak azok. Így pl. a fr. ronfler, ol. ronfiare ‘hortyogni’ hangutánzó szók benyomását teszik, de nem az eredetijük, a lat. * re-in-flāre (* re-un-flāre); a n. Donner és az a. thunder hangutánzónak tetszik, a velük rokon ói. stanayitnú ‘dörgés’ és tanayitnú ‘dörgő’ már kevésbbé, a g. sténei ‘nyög, sóhajt’ és tónos ‘hang’ még kevésbé, illetőleg semmiképen; a g. būs ’marha, bika, tehén’ szót hangutánzónak gondolták (v. ö. n. muh), de a szó egykori ejtése bous és ez az alak a dór g. bōs és a n. Kuh szavakkal azonos; a lat. susurrus ‘susogás’ és a n. surren hangutánzónak látszik, de bizonnyal nem ily eredetű, v. ö. ói. svára ‘hang’, svárati ‘hangzik. Hangutánzó szavak minden bizonnyal vannak, de a nyelvanyagnak csak elenyésző kis részét teszik s hozzá jobbára aránylag késői eredetűek. Már azért sem lehet róla szó, hogy a hangutánzás a nyelv keletkezésénél nagyobb szerepet játszott. Ellenkezőleg: a beszéd, úgy látszik, ott kezdődik, ahol a hangutánzás végződik. Oly szavak, mint Kund, Katze, Kuh, Schaf, Hahn stb. egészen másfélék, mint a hangjukat utánzó wau, miau, muh, mäh, kikeriki. A hangutánzás elméletének különben az az Achilles-sarka, hogy képzet és hang között közvetlen összefüggés nincsen: egy külső inger (pl. a dörgés), amely az agyba eljut, kiválthatja a beszédszervek mozgásait, minek folytán csakugyan hangok állanak elő, de nem lehet belátni, hogy miért kellene az ily módon keletkezett hangoknak (tehát pl. a dörög szó hangjainak) olyanoknak vagy olyanféléknek lenniük, mint amilyen a külső inger (a dörgés hangja).

A valamikor igen elterjedt s ma is élő interjekcionális elmélet (az epikureusok, Lucretius, Rousseau, Max Müller, Geiger, Noiré) szerint a nyelv alapanyaga az indulatszók (interjekciók) – önkénytelen indulat- és érzelem-kifejező-hangok, amelyek bizonyos lelkiállapotok kísérői, pl. n. ach, oh, iveh, pfui, m. ej, jaj stb. A dolgot úgy gondolják, hogy a primitív ember bizonyos dolgok, jelenségek, cselekvések láttára, hallatára stb. önkéntelenül valamiféle hangot vagy hangcsoportot hallatott, amely aztán tartósan társult az illető dologgal, jelenséggel, cselekvéssel. Az elmélet hívei arra utalnak, hogy a kis gyermek a felnőttek nyelvének el tanulása előtt először tagolatlan, majd tagolt hangokat hallat (pl. papa, mama stb.), amelyeket aztán bizonyos fogalmak jelölésére használ. De valószínű, hogy az ily reflektorikus hangoknak fogalmakkal való összekapcsolása a gyermek környezetéből származik, hogy a gyermeknyelv voltaképpen dajkanyelv. Ettől egészen eltekintve: az indulatszavak száma elenyészően csekély – sokkal kisebb, semhogy a nyelv szókészletét belőlük lehetne származtatni.

Nem minden részletében kielégítő, de a tudomány mai álláspontján mégis a legkielégítőbb magyarázatot W. Wundt, a nagynevű német polyhistor, fejlődési elmélete nyújtja. Az elmélet alapja egyrészt a különböző nyelveknek többé-kevésbé hozzáférhető fejlődése, másrészt az emberi tudatnak közvetlenül megfigyelhető jelenségei, jelesül az affektusokat kísérő kifejező-mozgások. Ilyenek többek között: a mimikai mozdulatok, jelesül a szájizmok reakciói (‘arc-játék’), amelyek a különböző (édes, savanyú, keserű) ízek érzetét kísérő reflexekhez hasonlók; aztán a pantomimikai mozdulatok (taglejtések), amelyekkel részint az indulatot felkeltő dolgokra mutatnak (rámutató taglejtések), részint a tárgyakról és a velük kapcsolatos folyamatokról akarnak fogalmat nyújtani (utánzó taglejtések); végül a beszédszervek mozgásai (Lautgebärden), amelyeknek eredményei a hangok. Mindezen mozgások eredetileg ösztönszerűek voltak, tehát semmit sem ‘jelentettek’: csak szükségszerű kísérői voltak először az indulatoknak, később a képzeteknek, de mivel állandó kapcsolatban voltak velük, idővel az indulatok, érzelmek és képzetek ‘jeleivé’ váltak. A beszédszervek mozgásai eredetileg szoros összefüggésben voltak az arcjátékkal és a taglejtésekkel (jelbeszéd), de idővel úgy ők maguk, mint eredményeik, a hangok, mindinkább uralkodó szerephez jutottak, mert könnyebben jönnek létre, felette változatosak s könnyebben appercipiálhatók. A nyelv további fejlődése párhuzamos az emberi tudat fejlődésével: a nyelv fejlődési foka megfelel a tudat fejlődési fokának. Nincs tudat nyelv nélkül, nincs nyelv tudat nélkül. A kettő egymással együtt és egymás által lett, miért is az a kérdés, hogy a tudat (az én) volt-e korábban vagy a nyelv (a beszéd), épp oly értelmetlen, mint az a híres vitás kérdés, hogy a tojás volt-e előbb vagy a tyúk.