A mi engem vidámított
A mi engem vidámított,
Örömet, és kedvet adott,
Attól mind meg vagyok fosztva,
Az öröm másnak elosztva.
Nékem a legtisztább estve,
Fekete szinre van festve;
Fölöttem komor az ég is,
Elhagyott a reménység is.
Esik eső szép csendesen,
Sir a szemem keservesen;
Sirat engem a madár is,
Meghajlik értem az ág is.
Nem átkozlak, nem szokásom,
Gyakran sürü sohajtásom;
Felhat a magas egekre,
Babám, felelj meg ezekre.
Élj kedvedre, már nem bánom,
Kedvesebb más, a mint látom.
Sok szép szavaim sajnálom,
Kit rád raktam csókot, bánom.
Házad előtt folyik a viz,
Már én bennem többet ne bizz.
Ha bizol is, nem ér semmit,
Nem szeretek többé senkit.
Elmehetsz spaczirozni már,
Mint egy fehér hattyu madár,
Nem sirat egy fecskét egy nyár,
Bolond, a ki lány után jár.