A mennyei halál suttogása
A mennyei halál suttogása hallatszott fülembe,
az éj ajkának fecsegése, zümmögő korálok,
lágyan közeledő lábzajok, csendesen lebegő misztikus
szellők,
láthatatlan patakpk fodrozatjai, folyó, örökre folyó víz
áradatai
(vagy könnyek locsogása? az emberi könnyek mérhetetlen
vizei?)
Nézek, az égre nézek s Játok nagy felhőtömegeket,
gyászosan, lassan hömpölyögnek, halkan dagadnak,
keverőznek,
időnként egy homályosuló, elszomorodó csillag
a messzeségben feltűnik, eltűnik.
(Én azt hiszem inkább, valami vajúdik, valami halhatatlan
születik az ünnepi percben;
a határokon, a szemnek láthatatlanul, valami lélek száll tova.)