A meghökkentek

A meghökkentek szerző: Arthur Rimbaud, fordító: József Attila

Feketéllőn hóban, homályban,
a pince fénylő ablakában,
   faruk kerek,

öt kicsi térden leskelődve
nézi, hogy készít a Pék szőke,
   nagy kenyeret.

Látják nagy, fehér karját, éppen
szakít egyet a szürke pépen
   s láng-lukba tol.

Hallják, hogy sül a jó kenyér ki.
A kövér mosolyú Pék régi
   nótát dudol.

Az ölmeleg, piros luk mellett
kuporognak, hol száll a szellet,
   egy se mozog.

Majd mikor lakomára készen
cipót kiveszik a résen
   s a füstfogott

gerendák alatt a befröcskölt
cipók fölzengenek s a prücskök
   a padlaton,

hogy életet leheli e langy luk -
lelküket elbűvölik rongyuk
   alatt nagyon.

Úgy érzik, igen-igen élnek,
a zúzos Jézuskák, szegények,
   mind, amikor

bedörmögnek a résen s rózsás
állat-orrocskájuk a vasrács
   rudjára forr,

midőn úgy sírnak, mint a barmok
s úgy görnyednek a megnyilt csarnok
   fényeinél,

hogy mindnek szétreped nadrágja
s kilógó ingüket babrálja
   a téli szél.