A magyar helyesírás szabályai/A kiejtés szerinti írásmód

← A betűkA magyar helyesírás szabályai
Magyar Tudományos Akadémia
(A kiejtés szerinti írásmód)
A szóelemző írásmód →

A kiejtés szerinti írásmód szerkesztés

17. A szóelemek leírásának alapja a történeti hagyományban kialakult, a helyesírás által is őrzött mai köznyelvi kiejtés.

Szavaink legnagyobb részének köznyelvi kiejtése határozottan megállapítható; például a kísér, kell, szalma, akác, zöld, négy stb. köznyelvi alakok, szemben a nyelvjárási (ill. régies) „késér”, „kő”, „szóma”, „ákác”, „ződ”, „nígy” stb. formákkal. Így van ez a toldalékok esetében is: a látni, házból stb. köznyelvi alakokkal szemben a „látnyi”, „házbul” stb. formák nyelvjárási (ill. régies) kiejtésűek, ezért az írásban kerülendők. A beszélt nyelvben mutatkozó ingadozásokat (pl. az „erőssen”, „szöllő” stb.), esetleg nyilvánvaló helytelenségeket (pl. a „kőrut”, „köppeny”, „ellemez” stb. ejtésmódot) helyesírásunk nem veszi figyelembe, hanem az írásgyakorlat alapján is kikristályosodott köznyelvi formákat rögzíti, hogy általánossá válásukat segítse.

Művészi vagy tudományos célból azonban nyelvjárási, régies vagy más nem köznyelvi alakok használatára is szükség lehet.

18. A kiejtés szerinti írás elve azt jelenti, hogy a szóelemek (szótövek, képzők, jelek, ragok) írásformáját köznyelvi kiejtésük szerint rögzítjük: láz, fény, ír, véd, tíz, húsz; -s, -talan, -telen, -va, -ve; -bb, -t, -j; -n, -tól, -től, -kor; stb. Legnagyobb részük ezt az írásformáját tartja meg akkor is, ha több szóelemből álló szóalakokba kerül. Bizonyos típusokban azonban a szóelemek kiejtésbeli módosulását az írás is feltünteti.

A szótövek írása szerkesztés

19. Szavaink legnagyobb részének csak egyetlen, az általános köznyelvi kiejtést tükröző írott formája van. Néhány szócsoport azonban – a nyelvhasználatbeli váltakozás vagy ingadozás miatt – bizonytalanságokra ad okot.

Az i, u, ü és az í, ú, ű szerkesztés

20. Szavaink többségében az i, u, ü az egész magyar nyelvterületen rövid: igaz, fizet; ugat, fut; ürge, füst; stb. Bár sok szóban ingadozik a kiejtés, helyesírásunkban már általában kialakult, hogy mely esetekben írunk i, u, ü-t, illetőleg í, ú, ű-t.

21. Egyes szavaknak minden alakjában hosszú a szókezdő, illetőleg a szóbelseji í, ú, ű: íz, ízes, íznek; szín, színes, színez; szív, szíves, szívből; hús, húsok, húsból; súly, súlyos, súlya; új, újság, újra, újabb; gyűjt, gyűjtemény, gyűjtjük; hűs, hűsít, hűsek; tű, tűk, tűvel; stb. (Vö. 27.)

22. A szavak végén legtöbbször rövid i van: kocsi, kifli, bácsi, néni, kicsi, nini; Peti, Mari; stb. – Van azonban néhány hosszú í-re végződő szavunk is: sí, zrí, nyí, rí, csicsí, gyí, kikirikí stb.

23. Hosszú ú, ű van a legtöbb főnév végén: ágyú, borjú, faggyú, fiú, gyanú, háború, kátyú, koszorú, szú, tanú, varjú; betű, fésű, gyepű, gyűrű, gyűszű, mű, seprű; stb.

Vannak azonban olyan főneveink is, amelyeknek a végén az u, ü rövid: adu, alku, áru, bábu, batyu, daru, falu, gyalu, hamu, hindu, kapu, lapu, saru, satu, szaru, zsalu; bürü, eskü, menü, revü, ürü; stb. – Rövid u-val írjuk a becézett alakokat is: anyu, apu; Icu; stb.

24. A melléknevek végén mindig hosszú ú, ű van: domború, homorú, hosszú, savanyú, szomorú; gömbölyű, gyönyörű, könnyű, nagyszerű, szörnyű; stb. (Vö. 34.)

Az alakváltozatok szerkesztés

25. Vannak olyan szavaink, amelyek a köznyelvben kétféle alakban használatosak. Ilyenkor az írásban is mindkét alakváltozat használata jogos és helyes.

a) Magánhangzók tekintetében váltakoznak többek között a következő szavak:
fel – föl, csepeg – csöpög, fedél – födél, seprű – söprű;
csoda – csuda, csorog – csurog;
dől – dűl;
hova – hová;
levő – lévő, tied – tiéd, mienk – miénk, föveny – fövény;
lábas – lábos;
lány – leány, mért – miért, rá – reá; stb.
b) Mássalhangzók tekintetében váltakoznak többek között a következő szavak:
lenn – lent, fenn – fent, kinn – kint;
gyerek – gyermek;
foltoz – foldoz; stb.
Az alakváltozatok legtöbbször nem azonos értékűek. A hova és a hová, a lenn és a lent stb. korlátozás nélkül egymás helyébe léphet. A lány, rá stb. általános használatú, a leány, reá stb. választékos hangulatú. A csepp és a csöpp, a csend és a csönd stb. önálló szóként egymással váltogatható, de néhány összetett szavunk csak egy változatban szokásos: cseppkő, cseppfertőzés, csendháborítás stb.

A tőváltozatok szerkesztés

26. Az igék és a névszók bizonyos csoportjai egyes toldalékok előtt megtartják, más toldalékok előtt megváltoztatják alapformájukat.

27. Hosszú í, ú, ú hangot tartalmazó szavaink két csoportra oszlanak. (Vö. 21.)

a) Számos szó a toldalékos alakok többségében is megőrzi a tőbeli magánhangzó hosszúságát, s csak néhány származékban váltja rövidre: zsír, zsírt, zsíros, de: zsiradék; – húsz, húszat, húszas, de: huszadik, huszad, huszon-; – tíz, tízen, tízes, de: tized, tizen-; stb. – ír, írok, írás, írat (ige); de: irat (főnév), iroda, irodalom; stb. – bújik, bújjon, bújócska, bújtat; de: bujkál, bujdosó; stb. – dűl, dűlt, dűlve, dűlő; de: düledezik, dülöngél, dülleszt; stb.
b) Vannak viszont szabályos í – i, ú – u, ű – ü váltakozást mutató főnevek. Írásukat megkönnyíti a nyár – nyarat, kéz – kezet típusú szavakkal való összehasonlításuk: általában ugyanazon toldalékok előtt vált rövidre az í, ú, ű, mint a nyár vagy a kéz magánhangzója. Például:
kéz víz út tűz
kézben vízben útban tűzben
kézre vízre útra tűzre
kézi vízi úti tűzi
de: kezet vizet utat tüzet
kezek vizek utak tüzek
kezes vizes utas tüzes
kezünk vizünk utunk tüzünk

28. A közkeletű idegen szavak jelentős részében egyes idegen eredetű képzők előtt a tőbelseji hosszú magánhangzó rövidre változik: szláv – szlavista, szlavisztika; szociális – szocialista, szocializmus; hérosz – heroikus, heroizmus; hipnózis – hipnotikus, hipnotizál, hipnotizmus; szuverén – szuverenitás; irónia – ironikus, ironizál; stb. Ez a szabályszerűség a továbbképzésben is érvényesül; kolléga – kollegiális – kollegialitás stb. – De: akadémia, akadémikus, akadémizmus, akadémista; stb. (Vö. 206.)

29. A szóvégi a és e csak néhány toldalék előtt marad rövid, a legtöbb toldalék előtt á-ra, illetőleg é-re változik: apa, apai, de apát, apátlan; stb. – lencse, lencseféle, de: lencsét, lencsével, lencsék; stb. – Hasonlóképpen: Tompa, de: Tompát, Tompával; Ráckeve, ráckevei, de: Ráckevén, Ráckevéig; stb. – A szabály nem vonatkozik azonban a betűszókra: MTA, az MTA-t, az MTA-nak; ELTE, az ELTE-re; stb. [Vö. 286. a)]

30. A borjúk – borjak, borjút – borjat, varjúk – varjak, zászlója – zászlaja, erdője – erdeje stb. ma is élő kettős alakok, bár az a, e váltóhangú változatok jobbára választékosabbak és ritkábbak. Ugyanígy egyes v tövű névszóknak mind magánhangzós, mind pedig v hangzós tövéből létrejöhet (főképp összetételekben) azonos toldalékolású forma, például: lét – levet, szók – szavak, faluk – falvak, tetűk – tetvek; (halas)tót – (halas)tavat; stb.

31. A ború, bosszú, csepű, derű, fésű, hegedű, köpű, köszörű szó végén levő hosszú ú-val, ill. ű-vel szemben az -l képzős formában rövid u, ill. ü van: borul, bosszul, csepül, derül, fésül, hegedül, köpül, köszörül.

32. A metsz, a látszik és a tetszik ige felszólító módú alakjait – a kétféle kiejtés miatt – vagy tssz, vagy ss betűkapcsolattal írjuk: metssze és messe, látsszék és lássék, tetsszem és tessem stb. (Vö. 81.)

A toldalékok írása szerkesztés

33. A szavakhoz járuló toldalékoknak – a köznyelvi kiejtésben élő ingadozások ellenére – általában megvan az irodalmi nyelvben kikristályosodott, egyöntetű formájuk. A helyesírás ezeket rögzíti, s csak néhány indokolt esetben ad helyt a toldalékolásbeli kettősségeknek is.

A magánhangzók a toldalékokban szerkesztés

34. Mindig hosszú a magánhangzója az alábbi szóelemeknek:

az -ít, a -dít és a -sít igeképzőnek: épít, építmény, tanít, tanító, buzdít, buzdítás, mozdít, mozdítva, állandósít, állandósítani stb.;

az -ú, -ű, -jú, -jű melléknévképzőnek: négylábú, egyenáramú, fehér falú, mérsékelt árú, bőkezű, jószívű, nagy kiterjedésű, tiszta vizű; hosszú szempillájú, erős rugójú, éles elméjű, lapos tetejű; stb. (vö. 24.);

a főnevek -tyú, -tyű és -ttyú, -ttyű képzőféle végződésének: fogantyú, sarkantyú, billentyű, töpörtyű, dugattyú, szivattyú, csengettyű, pörgettyű stb. (vö. 23.);

a -ból, -ből, a -ról, -ről és a -tól, -től határozóragnak: szobából, erdőből, házról, tetőről, fától, víztől stb.;

a honnan? kérdésre felelő névutók ragszerű -ól, -ől végződésének: alól, elől, felől, mellől stb.

35. Mindig rövid a magánhangzója az alábbi szóelemeknek:

az -ul, -ül és a -dul, -dül igeképzőnek: gyógyul, gyógyulás, kerül, kerület, fordul, fordulva, pezsdül, pezsdülő stb.;

az -ul, -ül és a -stul, -stül határozóragnak: magyarul, például, feleségül, végül, ruhástul, családostul, cipőstül, csőstül stb.;

a névutók és a határozószók -ul, -ül végződésének: alul, hátul, belül, felül és fölül, közül, mögül, keresztül, nélkül stb. (kivéve: túl);

a -szor, -ször határozóragnak: háromszor, hússzor, ötször, többször stb.;

az időhatározó -kor ragjának: éjfélkor, hatkor, szürkületkor, nyolc órakor stb.;

az -ig határozóragnak: városig, hazáig, holnapig, négyig, mindig stb.;

a toldalékos szóalakok végén levő i-nek: esti, kecskeméti, házai, kertjei, kérdi, nézi, dalolni, írni, öklömnyi stb.

36. Néhány igeképzőnk különbségét az o – ó, ö – ő közti eltérés mutatja:

-odik, -ödik: alkonyodik, gömbölyödik; -ódik, -ődik: oldódik, kezdődik;

-ozik, -özik: fáradozik, öltözik; -ózik, -őzik: hallgatózik, kergetőzik;

-kodik, -ködik: árulkodik, fésülködik; -kódik, -kődik: rázkódik, veszkődik;

-kozik, -közik: kínálkozik, törülközik; -kózik, -kőzik: zárkózik, mérkőzik; stb.

A mássalhangzók a toldalékokban szerkesztés

37. A tárgy ragját, a t-t, mindig röviden ejtjük, ezért egy t-vel írjuk: hajót, könyvet, sast, sárgát, nyolcat, valakit stb.

38. A -képp, -képpen határozóragot két p-vel írjuk: ekképp, másképp; tulajdonképpen, voltaképpen; stb.

39. Több toldalékunk mássalhangzóját magánhangzó után megkettőzzük, mássalhangzó után nem. Az ilyen váltakozást mutató toldalékok a következők:

a -t, -tt időjel: folyt, kente, varrtuk; csengetett, dobott, hatott, hallottuk, megrótták; stb.;

a -t, -tt igenévképző: bérelt (lakás), felforrt (víz), kitalált (történet); mosott (ruha); kitűzött (cél), elvégzett (munka); stb.;

a -t, -tt helyhatározórag: Vásárhelyt; Győrött, Pécsett, Vácott; Kaposvárt v. Kaposvárott; stb.;

a -t, -tt a névutók végén: iránt, közt, szerint; alatt, fölött, között, mögött stb.; kivéve: át és hosszat;

a -b, -bb középfokjel: idősb, kevésbé, helyesbít; idősebb, kevesebb, helyesebb, jobb, szebb, távolabb; stb.;

a -d, -dd személyrag a felszólító módbeli tárgyas ragozású, egyes szám 2. személyű rövidebb formában: írd, nézd; sződd, edd, idd; stb.; a hosszabb formában azonban mindig csak egy -d a személyrag: írjad, szőjed stb. (vö. 45.);

a ’valamilyennek látszik’, ’valamilyennek tart’ jelentésű -l, -ll képző: fehérlik, piroslik, sötétlik; zöldell, barnállik, nagyollom; keveslem v. kevesellem, kéklett v. kékellett, kicsinyli v. kicsinyelli; stb. (vö. 45., 66.). De: helyesel.

Hasonlóképpen viselkedik a -tyú, -tyű és a -ttyú, -ttyű képzőféle végződés: fogantyú, kösöntyű; tolattyú, csengettyű; stb.

Magánhangzós és mássalhangzós kezdetet váltakoztató toldalékok szerkesztés

40. A fosztóképző a t végű igékhez -atlan, -etlen, a t végű névszókhoz pedig -talan, -telen változatában járul: csorbítatlan, osztatlan, fűtetlen; vetetlen; úttalan, parttalan, élettelen; stb., de: észrevétlen, ill. hitetlen stb.

Az -atlan, -etlen képző van a befejezetlen, éretlen, fedetlen, fegyelmezetlen, képzetlen, sértetlen stb. fosztóképzős származékokban is, ezért (bár jelentésük alapján a befejezett, érett stb. alakokkal állnak ellentétben) ezekben sem kettőzzük a képző t-jét.

41. A műveltető képző a t végű igékhez vagy -at, -et, vagy -tat, -tet formában járul. Ha a szóvégi t-t mássalhangzó előzi meg (pl. bont), akkor -at, -et, ha a t-t magánhangzó előzi meg (pl. arat), akkor -tat, -tet a képző. Tehát (új üveget) bontat, (vasat) gyűjtet, (szobát) festet, sejteti (vele), (erdőt) irtat; de: (búzát) arattat, taníttatja (a lányát); (kenyeret) süttet, (könyvet) köttet, (ablakot) nyittat; stb.

Ugyanez a szabálya a ma már ritka -atik, -etik, -tatik, -tetik szenvedő igeképző írásának is: oltatik, gyűjtetik; kinyittatik, kihirdettetik; stb. – És természetesen: megadatik, kéretik; foglaltatik, viseltetik; stb.

Sajátos viselkedésű toldalékok szerkesztés

42. A -val, -vel és a -vá, -vé határozórag magánhangzóra végződő tőhöz alapalakjában kapcsolódik, például: babával, kővé; csehvel, pléhvé; stb. (A h végű szavak egy részét – mivel bennük a h-t nem ejtjük ki – magánhangzós tövűnek kell tekintenünk.) Mássalhangzós végű tőhöz járulva a -val, -vel és a -vá, -vé rag v eleme a szótő végső mássalhangzójával azonossá válik; ezekben az alakokban a tő és a toldalék határán hosszú mássalhangzót írunk, például: dobbal, szénnel, jósággal, emberré; Allahhal, dohhal; stb. (Ez utóbbi szavak alapformájában kiejtjük a h-t, ezért ezek kiejtésük szerint is mássalhangzós tövűek.) (Vö. 75., 83–84.)

43. A felszólító mód -j jele a szótövek nagyobb részéhez -j (a rendhagyó ragozású jön ige rövid magánhangzós tőváltozatához pedig -jj) alakban kapcsolódik: lépjen, fújjon; szőjön, lőjön; jöjjön; stb.: – Más esetekben a tővégi mássalhangzóval azonos hangként jelentkezik: ásson, vesszen, öntözzön, lopóddzék stb. – A t végű igékhez sajátos szabályok szerint járul. (Vö. 77–79.) – Az eszik, iszik, lesz, tesz, vesz, visz igék magánhangzós tövéhez -gy alakban járul: egyem, igyál, legyen, tegyek, vegye, vigyed. A hisz ige felszólító alakjaiban ez a -gy megnyúlt: higgyem, higgyen, higgyünk stb. (Vö. 55–58., 68., 82.)

44. A tárgyas ragozás kijelentő módú személyragjainak -j eleme az s, sz, z, dz végződésű tövekhez járulva ugyanúgy viselkedik, mint a -j módjel, azaz a tővégi mássalhangzóval azonos kezdő hanggal jelentkezik: mossuk, visszük, nézzük, peddzük stb. (Vö. 43., 80–81.)

Toldalékolásbeli kettősségek szerkesztés

45. Mind az igék, mind a névszók toldalékos formái között vannak olyan kettős alakok, amelyek a köznyelvben egyaránt használhatók. Írásban is helyes tehát mindkét forma.

Ilyen toldalékolásbeli kettősségek például a következők:

hallgatódzik – hallgatózik, lopódzik – lopózik, rugdalódzik – rugdalózik;

dobj – dobjál, kérj – kérjél, vágj – vágjál, higgy – higgyél, írj – írjál, moss – mossál, nézz – nézzél, dolgozz – dolgozzál;

dobd – dobjad, vágd – vágjad, kérd – kérjed, hidd – higgyed, írd – írjad, mosd – mossad, nézd – nézzed, vájd – vájjad (vö. 39.);

állsz – állasz, hullt – hullott, rosszallnám – rosszallanám, szégyellni – szégyelleni;

keveslem – kevesellem, kicsinyli – kicsinyelli (vö. 66.);

öregedik – öregszik;

igyekezik – igyekszik;

küldte – küldötte, kezdték – kezdették, mondta – mondotta, toldták – toldották (vö. 39.);

értem – érettem, érted – éretted;

ezzel – evvel, azzal – avval;

látniuk – látniok, várniuk – várniok, tűrniük – tűrniök, szeretniük – szeretniök;

rég – régen, most – mostan, épp – éppen, nincs – nincsen, oly – olyan, hogy – hogyan, itt – itten; stb.

Az alakváltozatok nem mindig azonos értékűek. A hallgatódzik és hallgatózik, az evvel és ezzel stb. között nemigen van különbség. Viszont az írj, moss, add, hidd stb. nyomatékosabb felszólítás, mint az írjál, mossál, adjad, higgyed stb. Az állsz, keveslem, küldte, érte stb. hétköznapi használatú, az állasz, kevesellem, küldötte, érette stb. kissé ünnepélyesebb, régiesebb. A látniok, szeretniök stb. elavuló formák.

A szóelemek elhomályosulása szerkesztés

46. Több szavunk összetett, illetőleg képzett volta annyira elhomályosult, hogy az alkotóelemek eredeti hangalakját nem vesszük figyelembe, hanem a szót a kiejtése szerint írjuk. Így járunk el például a kesztyű vagy a lélegzik esetében, bár az első a kéz, a második a lélek szóból származik. Nem tartjuk már számon az aggat, faggat, szaggat összefüggését sem az akaszt, akad, fakaszt, fakad, szakít, szakad igék tövével.

47. Bár a benn, fenn vagy fönn, kinn, lenn szavakkal függenek össze, egy n-nel írjuk ezeket a szavakat: benső, fenséges; bent, fent vagy fönt, kint, lent. – Ugyanezek a szavak azonban az összetételekben általában a két n-es formájukban szerepelnek: bennlakás, bennszülött, fenntart vagy fönntart, kinnlevőség stb. – Ha az összetételnek a t végű alak az előtagja, természetesen csak egy n-et írunk: bentlakó stb. (Vö. 49.)

48. A be, fel vagy föl, ki és le határozószók középfokát részben vagy egészen a kiejtést követve írjuk: beljebb, feljebb vagy följebb; kijjebb, lejjebb.

A betűk A magyar helyesírás szabályai (A kiejtés szerinti írásmód) A szóelemző írásmód