A magyar (François Coppée)

A magyar szerző: François Coppée, fordító: Kosztolányi Dezső

Benkó István gróf volt a magyar síkságon,
hüvelykén türkiszkő lángolt, haloványon,
mely a török jöttén hagyta színét, mondják,
elverte bolondul ősei vagyonját.
Igazi nábob ő. Egyszerre megjelen
cselédei közt az aratóünnepen,
gyémánttal, zafírral, rubinttal kivarrva,
tündökletes ékes, remek díszmagyarba.
Mentéjére pedig szeszélyes-szaggatott
rendbe csupa nehéz aranyat aggatott,
hogy amikor táncol, jobbra meg balra lép,
lehulljon a földre, s fölkapkodja a nép.
Szedik a zsellérek, egy csöppet se restek,
és hogy az aranyok mind a földre estek,
a nemes uraság nyomban odafordul
egy öreghez, aki csak néz a sarokbul.
Karakán magyar volt, lobogós az inge,
pörge a kalapja, kesely-orra szinte
szigorú a fehér bajsza fölött. „Látja,
kendnek is adnék már valamicskét bátya,
mondotta István gróf, ingerkedve véle,
de elkelt az arany, nincs is semmiféle.
Mért nem jutott kendnek ilyen drága holmi?"

Az agg szólt: „Mivelhogy nem tudok hajolni."