A logika szövétneke

A logika szövétneke
szerző: Gótama

A MEGISMERÉS ANALÍZISE

néhány szó a hindu logikáról

Annak a vallásfilozófiai fejlődésnek eredményeként, amely a késővédikus kor áldozati misztikájából egzakt filozófiát teremtett, időszámításunk első évszázadaiban kialakultak az úgynevezett „darsana irányzatok”, a hinduizmus ortodox lét-szemléleti rendszerei és aszketikus iskolái. Ezek egyike volt a logikai megkülönböztetés útját járó njája-vaisésika irányzata.

Természetesen, amikor hindu logikáról beszélünk, nem szabad megfeledkeznünk annak gyökeréről, magáról az indiai gondolkodásról sem. A legtöbb indiai lét- vagy ismeretelméleti rendszer csak ennek fényében értelmezhető, így építhető át mai korunkra és mai gondolkodásunkra. Messzemenőkig érvényes ez Gótama híres logikai tankönyvére, a Njájaszútrára is.

A legkiválóbb indiai bölcselők pedig – kövessék akár a hinduizmus, akár a buddhizmus, akár valamelyik kevéssé ismert vallási irányzat tanításait – nem kisebb célt tűznek ki maguk elé, mint az emberi tapasztalás legmélyén rejlő végső igazság, igazi valóság felkutatását, megragadását és megvalósítását. Erre a szellemi célra utal a buddhizmus nirvánája, a Véda, az ősi Tudás fogalma, és ezt jelenti az előbb említett darsana szó is.

Erről a végső igazságról ugyan sokféleképpen nyilatkoznak az egyes irányzatok, mindegyikük sajátossága azonban az, hogy a lényeget nem annyira az „ilyen hát a lét” eszméjében keresik, hanem az „ilyen módon tapasztaljuk a létet” gondolat felé kutatnak. Ez pedig nem lényegtelen különbség, hiszen így nyílik majd út az indiai filozófia végső konklúziójához, a szellemi tapasztalás határtalanságának és az ember abszolút szabadságának megállapításához.

Gótamát „Aksapádának”, vagyis „Szemlábúnak” nevezték tanítványai. Némely tudósok rámutatnak e jelző mélyebb jelentésére. Ez a szellemi tisztaság ama fokára utal, ahol a megismerő tudat már nem homályos vágyképek és indíttatások hullámain hánykolódik – mint a legtöbbünk esetében –, hanem önmagában megáll. Nem táplálja és tartja fenn más, mint önnön megismerése, rácsodálkozása a valóságra. Ezért érdemes njája-vaisésikával foglalkozni.

A hindu logika alapjában véve nem dogmák bizonyítására született, és nem is „tudós” papok képzését szolgálta, ez már a mű első gondolataiból nyilvánvaló. Célja a „szenvedéstől való megváltás” elérése, amit a lételemek, pontosabban az anyagi elemek és a hozzájuk kötődő megismerő lélek, e legvégső emberi princípium helyes megkülönböztetésével próbál meg-valósitani. Ha alaposabban megvizsgáljuk a „megismerendők” kategóriáit, észrevesszük, hogy azok nem annyira a világot, mint inkább a létet tapasztaló és a létben cselekvő tudatot fedik. Ennek a tudatnak a helyes megismerése pedig a lélek megszabadulását jelenti.

Ennek alapján a nyáját sok filozófiatörténeti mű a hinduizmus ismeretelméleti rendszerének tekinti, melynek lételméletét testvér-irányzata, a vaisésika képezi. Való igaz, a két iskola már nagyon korán összefonódott, és nehezen értelmezhető egymás nélkül. Hogy a mű mégis érthető legyen, a szútrákat magyarázatokkal láttuk el, amelyekben sok helyen utalunk az érintett ontológiai tételekre. Egy körülmény azonban mégis indokolttá teszi, hogy a Njája-szútrát ezúttal önmagában, a lételméleti rész, a Vaisésika-szútra nélkül adjuk ki.

A njája-vaisésika lételmélete ugyanis közvetlenül a tapasztalásból indul ki. Érzékszervekről, érzéktárgyakról és az ezekhez kapcsolódó tudatfolymatokról beszél, az ezek alapján felépülő világ pedig az eltelt évszázadok során sem igen változott. Így hát megpróbálhatjuk – akár csak kísérletképpen – Gótama tanításait saját tapasztalásunkra és ebből felépülő saját világunkra alkalmazni.

A szenvek és vágyak által motivált tudat megszabadítását a njája iskola egy sajátos úton kívánta megvalósítani. Ez az út a filozófiai disputa, a logikai vita volt. Nem ismeretlen ez India más vallásainak gyakorlatában sem. Hasonló cél elérésén fáradozott a buddhista logika is, amelynek mesterei sokáig a njája-vaisésika legfontosabb vitapartnerei voltak. A nagy hallgatóság előtt, avatott mesterek vezetésével megtartott filozófiai disputák később valóságos művészetté fejlesztették úgy a hindu, mint a buddhista logikát.

Ennek ismeretében fény derül a Njája-szútra sajátos szerkezetére is. A njája-vaisésika filozófiája rendszerét a filozófiai vita stílusában építi fel, amelyben a kor többi iskoláira jellemző ellenvetésekkel próbálja megcáfolni önnön állításait, mígnem azok „végső bizonyítást” nyernek. Ezeket az ellenvetéseket a szövegben a szútrák mellé tett körrel [alien-szimbólummal, Θ] emeltük ki.

Így hát a Njája-szútra nem is annyira önálló filozófiai mű volt, mint inkább az iskola vitamestereinek kézikönyve. Azokat a legalapvetőbb ismereteket tartalmazza, amelyek a filozófiai vita művészetéhez szükségesek. Elvei ma is élők, fogalmai pedig tetszés szerint alkalmazhatók bármelyik más lételméleti rendszerre. Úgyhogy, kedves olvasó, jó vitatkozást!

Tenigl-Takács László

ELSŐ TANÍTÁS

első szakasz

A FOGALMAK MEGHATÁROZÁSA

a szenvedés megszüntetéséről

1. A Legjobbhoz a megismerés, a megismerendő, a kétség, a célkitűzés, a példázat, a tétel, az okfejtés, a kutatás, a döntés, a megvitatás, a vita, a civódás, a hibás érvelés, a szócsavarás, a hibás ellenvetés és az elcsúszás lényegi megértése vezet.

Magyarázat: A felsorolt fogalmak a hindu logika pozitív és negatív kategóriái. Mint látni fogjuk, a Njája-szútra ezek pontos meghatározásából, vizsgálatából, és egymástól való megkülönböztetéséből áll. Célja a tökéletes megismerés, a szenvedéstől való megváltás, a Legjobb.

2. Abból lesz megváltás, hogy a szenvedés – születés – cselekvés – hiba – tévedés sorozatából egy elem kihullik, és így az előzőeket megszünteti.

Magyarázat: Ezek alapján a njája a megszabadulást tűzi ki célul a tévedés–tévelygés körforgásából. A fenti sorozatból a helyes megismerés a legutolsó elemet, a tévedést szünteti meg. Ezáltal sorra kioltódnak az előző tagok, és az ember eléri a szenvedéstől való megváltást.

a helyes megismerésről

3. A megismerés módjai: tapasztalás, következtetés, társítás és elhitt beszéd.

Magyarázat: E négy módszer a helyes, megváltásra vezető négy megismerési utat foglalja össze. Mint a későbbi definíciók is mutatják, a tapasztalás tisztán érzékszervi tapasztalást jelent, a következtetés a logika szabályait betartó helyes következtetést, a társítás két dolog azonosságából von le konzekvenciát, az elhitt beszéd pedig megbízható forráson, leginkább a szentiratokon vagy a mester tanúbizonyságán alapul.

4. A tapasztalás az érzékszervek és az érzéktárgyak kapcsolatából születő, kimondhatatlan, tévedhetetlen belső bizonyosság.

Magyarázat: Lényeges tehát, hogy az érzékszervi tapasztalás nem fogalmazható meg, és nem lehet kétséges.

5. Ezt követi az előzményre, a következményre és az összefüggésre rálátó háromfajta következtetés.

Magyarázat: Azért követi, mert a következtetés mindig tapasztalásból indul ki, így mutat rá egy nem tapasztalt dologra. Három fajtája: okból az okozatra (felhők gyűlnek — eső lesz), okozatból az okra (árad a folyó — eső volt), időbeli periodicitásra (mindig felkelt a nap — holnap is felkel).

6. A társítás bizonyított hasonlóság alapján bizonyítja a bizonyítandót.

Magyarázat: Lényeges elem a hasonlóság bizonyított volta, ami szintén a logika eszközein alapul. Tülkös szarva van, patás, legel és nem tehén – tehát bivaly. A következtetés módszeréhez fűződő rokonsága alapján más rendszerek a társítás és a következtetés kategóriáit egynek veszik.

7. Az elhitt beszéd megbízható tanítás.

Magyarázat: A megbízható tanítás az igaz tudással bíró tanítót vagy szentiratot jelenti, ezek hitelességét szintén bizonyítani kell.

8. Ez kétféle, látható vagy láthatatlan tárgya van.

Magyarázat: A látható tárgy a világban tapasztalható dolgokat jelenti (egy ember úszik a folyóban – gyere, nézd meg te is), a láthatatlan pedig az érzékfeletti dolgokra vonatkozik (a lélek örök – hidd el nekem).

a megismerendő fogalmakról

9. A megismerendők pedig: lélek, test, érzékszerv, érzéktárgy, tudat, ész, cselekvés, hiba, halál utáni lét, tett-eredmény, szenvedés és megváltás.

Magyarázat: Ha alaposabban megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy az első hat fogalom a megismerés szerveit, a második hat pedig a megismerés útját írja le.

10. A lélek jelei: kívánság, viszolygás, akarat, öröm, szenvedés és értelem.

Magyarázat: Az első két ismérv a hiba kategóriájába tartozik, ennek következménye lesz majd az öröm és a szenvedés. Az akarat és az értelem a lélek tevékenységei.

11. A test a mozdulatok, az érzékszervek és az érzetek otthona.

Magyarázat: A mozdulatok lehetnek tudatosak (tettek) és ösztönösek. Az érzékelések, tapasztalások és cselekvések eredménye a testben csapódik le. Itt örömként és szenvedésként jelentkezik, amit a lélek a test nélkül nem tudna átélni.

12. Az érzékszervek: szagló, ízlelő, látó, tapintó és halló, a lételemeknek megfelelően.

13. A lételemek: föld, víz, fény, levegő, űr.

14. Az érzéktárgyak: szag, íz, szín, érzet és hang. Ezek a föld és a többi lételemek tulajdonságai.

Magyarázat: Az érzékszervi tapasztalás az öntudatban érzékszerveken keresztül megy végbe. Az érzékszervek a lételemek tulajdonságaihoz, vagyis az érzéktárgyakhoz (érzetekhez) kapcsolódnak. Az érzékszervek és a lételemek összefüggései: a föld szagolható, ízlelhető, látható és tapintható, a víz ízlelhető, látható és tapintható, a fény látható és tapintható, a levegő csak tapintható, az űr pedig a hallást teszt lehetővé.

15. A tudat annyi, mint tapasztalás vagy felismerés.

16. Az ész jele az, hogy nem egyszerre keletkeznek a felismerések.

Magyarázat: Az okfejtés a következő: ha a lélek közvetlenül kapcsolódna az érzékszervekkel, úgy a lélek végtelen természetéből fakadóan egyidőben lehetne tudatosan látni, szagolni, hallani és így tovább. Ez azonban nem így van, mert egyszerre csak egyetlen érzékelési folyamat tudatosítható. Ezeket egy másik szerv, az ész egyesíti és közvetíti a lélek felé, így áll össze a lélek megismerése. Ugyanakkor az, hogy nincs mindig jelen a tudatosság, hanem vannak tudattalan tapasztalások, sőt az ember alszik is, megint csak a lélek és az ész különbözőségét bizonyítja.

17. A cselekvés beszédből, tudatból, testből indul ki.

Magyarázat: A szöveg a szavakra, gondolatokra és fizikai tettekre utal. Mindhárom cselekvésfajta tett-eredménnyel jár, és a 2. szútrában felsorolt következményekhez vezet.

18. A hibák ismérve az, hogy cselekvésre késztetnek.

Magyarázat: A hibák, mint azt a IV.1.2. szútra kimondja, a szenvekből fakadnak, és mindig valamilyen cselekvésfajtába ágyazva nyilvánulnak meg.

19. A halál utáni lét újraszületés.

Magyarázat: Az örökkévaló lélek a halál után újra testhez, érzékszervekhez és észhez kapcsolódik, amik mulandók. A 2. szútrában leírt folyamat egészen addig ismétlődik, míg a megismerő lélek el nem éri a megváltást.

20. A tett-eredmény a hibás cselekvésből születik.

21. A szenvedés ismérve a fájdalom.

22. A megváltás az ettől való végső megszabadulás.

a vita művészetének eszközeiről

23. A kétség a tárgy sajátosságát kutató megfontolás. Több dolog közös tulajdonságának tapasztalásából, véleménykülönbségből, valamint a tapasztalás bizonytalanságából származik.

Magyarázat: Több dolog közös tulajdonságaiból adódó kétség: áll előttem valami a félhomályban. Fa vagy ember? Véleménykülönbségből: X ezt állítja, Y azt állítja egy adott dologról. A tapasztalás bizonytalanságából: például a délibáb tapasztalása.

24. A célkitűzés az, aminek eléréséért az ember cselekszik.

25. A példázat olyan eszköz, amelyet a képzetlenek és a képzettek egyaránt megértenek.

26. A tétel egy tanrendszer, egy tantétel vagy egy feltételezés alapján köt ki valamit.

27. Négy különböző tételfajta létezik aszerint, hogy minden tanrendszer elfogadja-e, csak egy tanrendszerhez tartozik, egy tantételre vonatkozik, vagy csak egy feltételezés.

28. A minden tanrendszer által elfogadott tétel a tanrendszer olyan kikötése, amely minden más tanrendszerrel egybecseng.

29. Az egy tanrendszerhez tartozó tétel az adott tanrendszerre érvényes, a másikra azonban nem.

30. Az egy tantételre vonatkozó tétel érvénye csak az adott kérdés vizsgálatára terjed ki.

31. A feltételezés egy tétel vizsgálat nélküli elfogadása, hogy az adott tárgy sajátosságai kutathatók legyenek.

Magyarázat: A tétel filozófiai állítás. Olyan tétel az indiai filozófiában nemigen létezik, amelyben minden filozófiai iskola egyetértene. Talán a következő kijelentést vehetnénk ilyennek: „van létezés”. A hindu és buddhista tanrendszerek tételeik alapján különböznek egymástól. A hindu filozófiai iskolák például egyetértenek abban, hogy megismerésre a megismerés eszközei vezetnek, a buddhista mádhjamika iskola azonban ezt is tagadja. Az egy tantételre vonatkozó tézis valaminek a vizsgálatában jelenik meg. Először feltételezés, a vizsgálat során azonban bizonyossággá válik. A feltételezés egy dolog vizsgálatához szükséges. „Tegyük fel, hogy a hang állag, és vizsgáljuk meg, hogy bír-e egy állag sajátosságaival.” A feltételezés eredményéül így a feltételezés cáfolatát is kaphatjuk.

a logikai okfejtés tagjairól

32. Az okfejtés tagjai: állítás, érvelés, példa, átkötés és végkövetkeztetés.

33. Az állítás a bizonyítandó megfogalmazása.

34. Az érvelés a bizonyítandó bizonyítása, ami a hozott példához való hasonlóságból,

35. vagy pedig az attól való különbségből indul ki.

36. A példa olyan példázat, amely jellegében a bizonyítandóra hasonlít,

37. vagy pedig ellentétes vele, mert annak fordítottja.

38. Az átkötés a példát figyelemben tartó és a bizonyítandóhoz kötő eme kijelentés: „ezért tehát ...”, „ezért tehát nem ...”.

39. A végkövetkeztetés az állítás megismétlése az érvelés ismeretében.

Magyarázat: Tekintsük hát végig egy példán az öttagú hindu okfejtést: a hang mulandó (állítás), mert keletkezik (indoklás), éppúgy, ahogy a keletkezett szappanbuborék is mulandó (pozitív példa), ezért tehát (átkötés) a hang keletkezett volta miatt mulandó (végkövetkeztetés). Negatív példával: a hang mulandó, mert keletkezik, nem úgy, mint a nemkeletkezett és ezért örök lélek, ezért tehát a hang mulandó.

40. A kutatás egy lényegében ismeretlen dolog lényegi megértésére irányuló vizsgálódás annak okai alapján.

41. A döntés a kétség megszüntetése a felmerült érvek és ellenérvek alapján.

Magyarázat: Mindkét fogalom már a njája gyakorlatainak körébe tartozik. A kutatás szellemi erőfeszítés, a célja mindig megismerés kell, hogy legyen. Ennek során a kutató a meglévő okokból következtet egy újabb megállapításra. A döntés a megvitatás célja, és a két fél érvelését megvizsgálva dönti el valamelyikük igazát.

Második szakasz

a vitatkozási módokról

1. A megvitatás az érveket és ellenérveket foglalja össze, ennek során a felek a helyes megismerés eszközeivel és kutatással bizonyítják kijelentéseiket, nem mondanak ellent az elfogadott tételeknek, és az öttagú okfejtést használják.

2. Ilyen a vita is, de ebben már a szócsavarás, a hibás ellenvetés és az elcsúszás is előfordul a bizonyításkor.

3. A civódás az, amikor már ellenvéleménye sincs a feleknek.

Magyarázat: A fenti három szútra a filozófia disputa helyes és helytelen módjait tárgyalja. A megvitatás betartja a logika szabályait, a vitában már meg nem engedett módszerek is felmerülnek, a civódás esetében pedig a felek célja már nem az igazság kutatása, hanem pusztán a másik véleményének megcáfolása.

a hibás érvelésről

4. A hibás érvelés pontatlan, ellentmondásos, hiányos, bizonytalan vagy elkésett.

5. A pontatlan érvelés többértelmű.

6. Az ellentmondásos érvelés egy megállapított tételnek mond ellent.

7. A hiányos érvelés az, mikor a kérdés vizsgálata elhamarkodott döntéshez vezet.

8. A bizonytalan érvelés olyan, mint a bizonyítandó, mert maga is bizonyításra szorul.

9. Az elkésett érvelésnél az ok már nincs jelen.

Magyarázat: Példák a téves okfejtés fajtáira: A hang örök, mert nem tapintható, mint az örök állagok. Igen ám, de a gondolatok sem tapinthatók, pedig azok mulandóak (pontatlan). Az ellentmondásos okfejtés az önnön tanrendszeren belül megállapított tézisnek mond ellent. A hang örök, mert nincsenek meg benne a mulandóság ismérvei. Igen ám, de az örökkévalóságé sem (hiányos). Az árnyék szubsztancia, mert mozog. Igen, de nem bizonyított, hogy az árnyék önálló mozgással bír-e, vagy maga is mozgatott (bizonytalan). A hang a dob és a dobverő kapcsolatából születik, mint a szín a korsó és a fény kapcsolatából. Igen, de ez csak akkor van így, ha a dob mellett állok. Ha messziről nézek a dobosra, akkor a hang időben később jelentkezik, mint önnön oka, a dob megverése (elkésett).

a szócsavarásról

10. A szócsavarás ellenséges közbevetés, amit a szavak többértelműsége tesz lehetővé.

11. Három fajtája van: kiforgatás, ködösítés és szőrszálhasogatás.

12. A kiforgatás egy többértelmű szót meglovagolva szándékosan félreérti a beszélő mondanivalóját.

13. A ködösítés a lehetséges értelmezések közül azt a nem megfelelőt választja ki, ami túl messzire szállva általánosít.

14. A szőrszálhasogatás olyan átvitt értelmű megfogalmazásokba köt bele, amelyek általánosan elfogadottak.

Magyarázat: Nézzünk három példát a szócsavarásokra: Ég a tűz — nem ég, mert a tűz és az ég (menny) különböző fogalmak (kiforgatás). Ez a pap erényes — nem biztos, mert vannak méltatlan papok is (ködösítés). Hangos a tömeg — nem a tömeg hangos, hanem azok az emberek, akik a tömeget képezik (szőrszálhasogatás).

15. ΘA kiforgatás azonos a szőrszálhasogatással, mert nem különbözik tőle.

16. Nem így van, mert mást jelentenek,

17. illetve, ha csak közös vonásaikat tekintenénk, akkor csak egyféle szócsavarás merülne fel.

Magyarázat: A Njája-szútra itt önnön kijelentéseit teszi kérdésessé, ellenvetéseit azonban a következő szútrákban el is utasítja. Az említett szócsavarások azért nem azonosak, mert a szőrszálhasogatás egy átvitt értelmű megfogalmazás jogosságát tagadja, a kiforgatás pedig az adott szó és annak jelentése közötti kapcsolatot. Ha eltekintünk ettől a finom különbségtől, és csak a bennük lévő azonos elemet, a szándékos félreértést vesszük figyelembe, akkor lényegében az általánosító ködösítés sem különbözik tőlük. Így hát a 15. szútra téves ellenvetés, mert nem tesz különbséget a hasonlóságok és különbségek között.

a hibás ellenvetésről és az elcsúszásról

18. A hibás ellenvetés a hasonlóságok és a különbségek kiforgatásával cáfol.

19. Az elcsúszás félreértés vagy nem-értés.

20. Mivel ezeknek sok fajtája van, sokféle a hibás ellenvetés és az elcsúszás is.

Magyarázat: Mint láttuk, a hibás ellenvetés elhamarkodottan dönt, csak az ok-okozati összefüggésből indul ki, és nem vizsgálja meg alaposan a kérdőre vont fogalmak sajátosságait. A hasonlóságok és különbségek, félreértések és nem-értések sok fajtájából adódik a hibás ellenvetések és elcsúszások sok fajtája is. Ezekkel az Ötödik Tanítás foglalkozik részletesen.

MÁSODIK TANÍTÁS

első szakasz

A MEGISMERÉS VIZSGÁLATA

a kétség vizsgálata

1. ΘTöbb dolog közös tulajdonságának, illetve két tulajdonság egyikének tapasztalásából nem támad kétség.

2. ΘA véleménykülönbség vagy a bizonytalan tapasztalás fennállásából sem.

3. ΘMert véleménykülönbség esetén valójában meggyőződésről van szó.

4. ΘA bizonytalan tapasztalásban pedig a bizonytalanság a biztos.

5. ΘÖrökös kétség lenne az első esetben, mert a közös tulajdonság örökké fennáll.

6. Éppen a fenti esetekben támad a kétség, mivel azok a kétséges dolgok sajátosságait kutatják. Ezért sem lesz örökös kétség belőlük.

7. Ahol kétség van, ott lép a megismerés tovább és tovább.

Magyarázat: Gótama a fenti öt szútrában saját kétség-definícióját próbálja megcáfolni. Az I.1.23. szútra leírja, hogy a kétség két hasonló dolog közös tulajdonságának tapasztalásából („fa vagy ember árnyékát látom?”), véleménykülönbségből („X ezt állítja, Y azt, melyik az igazság?”) és bizonytalan tapasztalásból (délibáb) származhat. Az ellenvetés alapján egyik sem lehet a kétség oka. Az egyazonos tulajdonság tapasztalásából ennek a tulajdonságnak a megállapítása származik, és nem kétség („valami áll ott”). Az ötödik szútra még hozzáfűzi, hogy ha a kétség ennek a tulajdonságnak a tapasztalásából fakadna, úgy örökké kellene tartania, mivel ez a tulajdonság szintén örökké megvan. A véleménykülönbségből azért nem származhat kétség, mivel a felek éppen hogy bizonyosak saját megállapításaikban. A bizonytalan tapasztalás esetén pedig szintén nem a kétség a következmény, hanem a bizonytalanság megállapítása. Gótama rögtön meg is cáfolja az önmaga ellen hozott érveket. Nem igaz, hogy a fentiek pusztán az eldönthetetlenség megállapításához vezetnek, hiszen az ember ezekben az esetekben éppen a kétséges dolog alternatíváit kutatja, el akarja dönteni azokat. Ha már megállapította a közös tulajdonságot, nem áll meg itt („ez hát egy álló valami”), hanem tovább lép, és a különbséget kezdi fejtegetni („de hát ember vagy fa?”). A 7. szútra a kétség fontosságára mutat rá, hiszen a megismerés a már megismert kétségbevonása és újbóli eldöntése révén képes egyre magasabb és magasabb szintre emelkedni. Így tehát nem egy örökös kétség-állapotról van szó, hanem a kétség – megismerés folyamatáról, ahol a kétség magasabb szempontból merül fel újra meg újra.

a tapasztalás vizsgálata

8. ΘA tapasztalás és a többi megismerési módok a háromidejűség miatt nem vezetnek biztos megismerésre,

9. Θmert ha a megismerés megelőzné a megismerendőt, akkor a tapasztalás nem az érzékszervek és az érzéktárgyak kapcsolatából adódna,

10. Θha követné, akkor a megismerendő nem a megismerés által válna bizonyossá,

11. Θha pedig egyidejű lenne vele, akkor nem lehetne tudatfolyamatokból fellépő megismerés, mert a tudatnak mindig az érzéktárgyakhoz kellene kötődnie.

12. Ez az ellenvetés hibás, éppen a háromidejűség teszi bizonytalanná.

13. Ez az ellenvetés hibás, mert minden megismerési módot tagad.

14. Azért is, mert ha helyes megismerésre visz, nem cáfolhatja az összes megismerési módot.

15. Végül pedig hibás azért is, mert a háromidejűségre hivatkozik, a hangból pedig igenis bizonyítható a dob létezése.

Magyarázat: Emlékszünk rá, hogy a megismerés módszerei a tapasztalás, a következtetés, a társítás és az elhitt beszéd voltak. A hozott ellenvetés a megismerés és a megismerendő időbeli kapcsolatára építkezik. Ha a megismerés megelőzi a megismerendőt, úgy lehetetlen a tapasztalás, mivel a tapasztalás az érzékszervek és érzéktárgyak egyidejű kapcsolatából fakad. Ha a megismerés követi a megismerendőt, akkor viszont nem igaz az a kijelentés, hogy a megismerendőt a megismerés teszi bizonyossá. Ha pedig egyidejűleg lépne fel a megismerés és a megismerendő, akkor tapasztalás lehetne ugyan, de következtetés, társítás és elhitt beszéd nem, mivel azok nem érzéktárgyhoz kötöttek. Gótama a következőképpen cáfolja meg az ellenvetést: ellentmond önmagának, hiszen kizárta a megismerés és a megismerendő időbeli kapcsolatát. Márpedig az ellenvetés megismerendő tárgya jelen esetben éppen az, amit kizárt. Ezen kívül az ellenvetés következtetésre építkezik, ugyanakkor viszont cáfolta a következtetést is. Ha igaz lenne az ellenvetés, akkor a következtetésnek is igaznak kellene lennie, ha pedig nem igaz, akkor a cáfolatnak nincsen értelme. Végül pedig nem igaz az, hogy a megismerés nem előzheti meg a megismerendőt, hiszen a dob hangjából következtetni lehet a dob létére, és meg lehet tapasztalni azt.

16. A megismerés módjai maguk is megismerendő tárgyak, mint a mérleg.

17. ΘHa a megismerés módjai maguk is megismeréssel válnak bizonyossá, akkor új megismerési módszerek kellenek, amik ezeket bizonyítják.

18. ΘHa pedig a megismerési eszközök sorozatát megszakítjuk, akkor a megismerendő tárgyra is az érvényes, ami a megismerés eszközére, azaz nem kell bizonyítani.

19. Nem így van. Olyan annak bizonyossága, mint amikor a mécses világít.

Magyarázat: Az ellenvetés lényege: ha a megismerés eszköze maga is megismerendő, akkor rá új megismerési eszközt kell találni, ez megint csak megismerendő, ami egy végtelen folyamatot eredményez. Ez nyilvánvalóan képtelenség. Ha viszont van olyan megismerési eszköz, ami egyértelmű, nem kell vizsgálni, akkor miért ne lehetne magát a megismerés tárgyát is megismerő vizsgálat nélkül elfogadni? Gótama egy hasonlattal cáfolja az ellenvetést. A mécses (megismerési eszköz) ugyanis megvilágítja maga körül a szobát (megismerendő tárgy), és egyben saját magát is. Nincs szükségünk újabb fényforrásra, hogy az égő mécsest észrevehessük. Vagy olyan, mint a mérleg: súlyt mér, de saját súlya is megmérhető.

20. ΘA tapasztalás meghatározása elégtelen, mert nem sorol fel mindent.

21. ΘNem lesz tapasztalás, ha a lélek és az ész nincsen kapcsolatban.

22. ΘA teret, az időt és az űrt is fel kellene sorolni.

23. A lélek nem hiányzik, mert a „felismerés” szó őt jelzi.

24. Az ész sem. Az ő jele az, hogy a felismerések nem egyidejűek.

25. Azért hangsúlyoztuk az érzékszervek és az érzéktárgyak kapcsolatát, mert azok kapcsolatba lépésekor van tapasztalás.

26. Azért is emeltük ki az érzékszervek és az érzéktárgyak kapcsolatát, mert azok kapcsolatba lépésekor tudatosul az alvó és a gondolataiban elmerült.

27. És velük írtuk le a különféle felismeréseket.

Magyarázat: Az ellenvetés egyrészt az ész hiányát kifogásolja, ami a tapasztalás definíciójából (I.1.4) valóban kimaradt, másrészt azt veti fel, hogy a tapasztaláshoz nemcsak a tapasztalható állagok (föld, víz, fény, levegő), hanem az érzékszervileg nem tapasztalhatók, a tér, idő, űr és lélek is szükségesek. Gótama a következőképpen védi meg saját tapasztalás-definícióját: A felismerés a lélek jele, együtt jár a lélekkel, ezért a lelket nem szükséges külön megemlíteni. Az ész jele az, hogy egyszerre csak egy tapasztalás tudatosul, ezeket a tapasztalásokat azonban valami mégis összeköti. Az érzékszervek és az érzéktárgyak kapcsolata azért kiemelten hangsúlyozott a tapasztalás meghatározásakor, mert csak itt lép fel, a többi megismerési módnál nem, s mert bizonyos értelemben prioritása van a lélek és az értelem folyamataival szemben. Példa erre, hogy úgy az alvó, mint a gondolataiban elmerült ember felrezzen, amikor hallószerve egy erőteljes hanggal kerül kapcsolatba. Erre a prioritásra utal a 27. szútra is, hiszen a tapasztalásokat az érzékelés alapján írjuk le, és mondjuk azt: színérzéklet, hangérzéklet, szagérzéklet, és így tovább.

a rész és az egész

28. ΘA tapasztalás valójában következtetés, mert egy rész megragadásával fogjuk fel egy tárgy egészét.

29. Nem így van, mert amíg tapasztalás van, addig ebben az esetben is azzal fogunk fel,

30. és nemcsak a részt fogjuk fel, hanem az Egészet is.

31. ΘKétséges az Egész, bizonyítani kellene.

32. Ha az Egész nem lenne bizonyos, úgy semmit sem lehetne megragadni.

33. A megfogás és a vízhordás is példa erre.

34. Nem úgy tapasztaljuk, mint az erdőt vagy a hadsereget, mert a parányok nem érzékelhetők.

Magyarázat: Mikor egy fát tapasztalunk, akkor annak csak felénk eső részét látjuk, ebből következtetünk a fa egészére – véli az ellenvetés. Ezzel azonban nem cáfolta meg a tapasztalást, mert a rész megragadása így is tapasztalás által tudatosul. Emellett a részben benne rejlik az Egész is, így a rész felfogása egyben az Egész felfogását is eredményezi. A 31. szútra ellenvetése kétségbe vonja azt, hogy a tapasztalás a részeken túli Egészt ragadja meg. Gótama ezt a következőképpen cáfolja meg: ha nem lenne az Egész kategóriája, akkor a tapasztalandó újra meg újra részekre esne szét, ennek végső állapota, az atomi létezés pedig érzékszervileg felfoghatatlan (32., 34.). Továbbá: ha az Egész a részek tulajdonságaiból adódna, akkor egy kupac agyagot éppúgy meg lehetne fogni, és vizet lehetne vele hordani, mint egy korsóval, hiszen a korsó agyagból készült. Ez azonban nem így van, az Egész tehát önálló, nem a részekből adódó kategória.

a következtetés vizsgálata

35. ΘA következtetés nem vezet megismerésre, mert pontatlan. Ezt mutatja a gát,. a dúlás és az utánzás példája.

36. Nem így van, mert más az, hogy csak egy helyen, félelemből, vagy csupán hasonlóság miatt.

37. ΘNincs jelen idő, mert csak múltbeli vagy jövőbeli állapota van a lehulló dolognak.

38. Jelenidő nélkül ez a kettő sem lenne, mivel a jelentől függenek.

39. ΘNem így van. A múlt és a jövő bizonyítják egymást.

40. Ha nem lenne jelen idő, semmit sem lehetne megragadni, mert nem lenne tapasztalás.

41. Az a kettő pedig úgy fogható fel, mint megtett és megteendő.

Magyarázat: Az ellenvetés három, jól ismert példával próbálja a következtetés hitelességét kétségbevonni: Nem biztos, hogy a megáradt folyó esőre utal, lehet hogy gát rekeszti el folyását. A tojásaikat mentő hangyák szintén nem biztos, hogy esőt jeleznek, lehet, hogy valaki szétdúlta a hangyabolyt. A bozótból hangzó pávarikoltás szintén nem feltétlenül az esőt jelzi, lehet, hogy egy vadász utánozza ezt a hangot. Az erre adott cáfolat kibővíti a hozott példákat: Ha a folyó nem csak egy helyen, hanem teljes hosszában megáradt, akkor az bizony esőre utal. Ha a hangyák az adott vidéken mindenütt mentik tojásaikat, és nem csak egy boly teszi ezt félelemből, ez megint csak egyértelműen az esőt jelzi. Ha a pávarikoltás mellett más jelek is a madár jelenlétére utalnak, akkor nem csupán hasonlóságról van szó, hanem a madár tényleg ott van, és szintén az esőt jelzi. Így hát a helyes és alaposan végigjárt következtetés igaz megismerésre vezet. Az ellenvetés ezek után az idő létét próbálja megcáfolni, ami a következtetés lehetőségét is kizárná. Erre a mozgást próbálja felhasználni. Egy mozgó tárgynak nincs, és nem is lehet jelenbeli (= mozdulatlan) állapota, mivel ez rögtön a mozgás megszűnését jelentené. Gótama egy másik koncepcióval válaszol: a mozgás kiindulópontja a jelenbeli tett, így a mozgó tárgy múltbeli és jövőbeli állapotai a már megtett és a majd megteendő fogalomkörébe esnek. Mellesleg: ha valóban nem létezne jelen, akkor tapasztalás sem létezhetne, hiszen az csak a jelenben lehetséges. Ebben az esetben pedig megismerés sem létezhetne, mivel a többi megismerési módok a tapasztaláson alapulnak.

a társítás vizsgálata

42. ΘBizonytalan a társítás, mert vagy teljes, vagy hozzávetőleges, vagy csupán részleges hasonlóságon alapul.

43. Biztos módszer a társítás, mert bizonyított hasonlóságon alapul. Így hát az említett hiba nem áll fenn.

Magyarázat: Ha teljes a hasonlóság, úgy nem lehetséges a társítás, mivel ugyanarról a dologról van szó. Ha csak hozzávetőleges, mint például a bivaly és a tehén szarva, megint csak nem, hiszen a hasonló elemek nem ugyanolyanok, miként lehetne őket felismerni? Ha pedig részleges a hasonlóság, akkor méginkább cáfolható, hogy a társítás valós eredményre vezet. Gótama ezt az ellenvetést a társítás definíciójának megismétlésével cáfolja meg. A társításnál a két dolog hasonlóságának ugyanis bizonyítottnak kell lennie. Így például a bivaly és a tehén szarvának hasonlósága a megismerés eszközeivel több szempontból is bizonyított, ennek alapján pedig a társítás is igaz megismerésre vezet.

44. ΘA társítás következtetés, mert egy tapasztalt dologból bizonyít egy nem tapasztaltat.

45. Nem így van. Mert a társítás nem egy nem tapasztalt bivaly megismerésére, hanem egy tapasztalt felismerésére szolgál.

46. Azért sem, mert a társításnál mindig ott van az a kijelentés: „Ez olyan mint ...”. Ez pedig különbség.

Magyarázat: Az ellenvetés itt a társítás és a következtetés azonosságát próbálja bizonyítani. Mint Gótama válaszából kitűnik, lényeges különbség van a két módszer között, hiszen a következtetés egy most tapasztaltból egy még nem tapasztaltra következtet, a társítás pedig egy eddig még nem látott és éppen most tapasztalt tárgyat ismer fel a hasonlóság alapján. „Ez a lény itt olyan, mint a tehén, de nem tehén. Tudom, hogy a bivaly hasonlít a tehénre, így hát ez bivaly”.

az elhitt beszéd vizsgálata

47. ΘAz elhitt beszéd következtetés, mert egy nem tapasztalt dologra következtet.

48. ΘÉs mert a felfogás ebben az esetben sem kétfelé működik.

49. ΘAzért is, mert a szó és a jelentés eredendően egyek.

50. Nem így van, mert ebben az esetben a jelentés megértése a szóból történik, a hiteles magyarázat elfogadása révén.

51. A szó és a jelentés pedig nem ugyanaz; mert senki sem tapasztalt még olyat, hogy valaki az „étel”, „tűz” vagy „kés” szavaktól jóllakna, elhamvadna vagy kettéhasadna.

Magyarázat: Az ellenvetés megkísérli az elhitt beszéd (a mástól való tanulás) és a következtetés azonosítását. Igaz ugyan, hogy mindkét megismerési mód egy tapasztalt dologtól jut el egy nem tapasztaltig, és az is, hogy a megismerési folyamat itt nem kétirányú, mint a tapasztalás esetében (érzéktárgy — lélek), a következtetés azonban önálló szellemi művelet, amit az ember a logika szabályait betartva egyedül végez el. Az elhitt beszéd viszont mindig a tanító, esetleg a szentirat segítségével, annak erejével jut eredményre. A másik ellenérv, vagyis hogy a szó és a jelentés ugyanaz lenne, így a tanítótól hallott vagy a szentiratokban olvasott tanítás magával a tárggyal lenne azonos, megint csak hibás, amint azt az 51. szútra nyelvi példája is mutatja.

52. ΘEz az ellenvetés hibás, mert a dolgoktól elválaszthatatlan a szó és a jelentés.

53. Nem így van, mert a szó jelentésének megértése a nyelvi hagyományon múlik,

54. és mert egy szó a különböző népek körében mást és mást jelent.

Magyarázat: Az ellenvetést, hogy minden szóalakhoz természetszerűen hozzá tartozik annak jelentése, így például a szanszkrit „vár” hangalak eredendően jelentésével, a „vízzel” azonos, Gótama úgy cáfolja meg, hogy rámutat: a szavak jelentését a nyelvhasználat során tanuljuk meg. Emellett ugyanaz a hangalak, a „vár”, magyarul „erődítményt” jelent, ami szintén igazolja, hogy a szó és a jelentés közötti kapcsolat művi és nem természetes.

a Véda vizsgálata

55. ΘA Véda nem vezet megismerésre, mert hibái vannak: hazug, ellentmondó és ismétel.

56. Nem így van. Néha nem megfelelő minőségű a tett, a cselekvő vagy az eszköz.

57. Az áldozat választott időpontjától való eltérés számít hibának.

58. Az ismétlés pedig refrén,

59. és eme refrének sajátos célból kerültek ide.

Magyarázat: Az ellenvetés az elhitt beszéd megismerési útjának alapját képező védikus szövegek hitelességét próbálja kétségbe vonni. Az említett hibák: a Véda hazudik, mert sok esetben az áldozati tettet nem követi a megígért jutalom. A Véda ellentmondásos, mert míg egy helyen megjegyzi, az embernek napfelkelte előtt, alatt vagy után kell áldoznia, ugyanakkor a kommentár hozzáfűzi, hogy bármelyiket is választja az ember a három időpont közül, valamiféle kárt szenved az áldozat. És végül a Véda ismétel, ami a logikai okfejtésben hibának számít. Gótama a következő magyarázatot adja: a megígért jutalom nem a Véda hazugsága, hanem az áldozati rítus valamilyen hibája miatt marad el; az említett idézetet az ellenvetés félreérti, nem az egyik időpont választása számít hibának, hanem az, ha az áldozó időközben meggondolja magát, és eltér ettől az időponttól; a védikus szövegek ismétlései nem logikai hibák, hanem a recitációs praxis sajátosságából adódó refrének.

a Véda magyarázata

60. A Véda szövegei szabályra, magyarázatra és refrénre oszlanak.

61. A szabály a törvényt mondja ki.

62. A magyarázat dicséret, feddés, óvás vagy legenda.

63. A refrén a szabály által kifejtett törvényt ismétli meg.

64. ΘNincs különbség a refrén és az önismétlés között, hiszen mindkét esetben szóismétlés történik.

65. Van különbség, mert a refrén olyan módon ismétel, mint amikor a „Gyere! Gyere!” hívással ösztökélünk gyorsabb jövésre.

66. Azonkívül: a Véda azért is megismerésre vezet, mert alkotói hatást érnek el, mint ahogyan a varázsigék és a gyógyító ráolvasások is hatásosak.

Magyarázat: A védikus tanítások hagyományos szerkezete három részből állt. Az első a „szabály”, azaz a tan kijelentése volt, a második a „magyarázat”, ez általában a szabály dicséretét, az ellene vétők megrovását, esetleg egy, a szabállyal kapcsolatos legendát tartalmazott, a harmadik részben pedig megismételték a kifejtett szabályt. Ennek meghatározott szerepe volt, elmélyültebb és átfogóbb megismerésre sarkallta a tanítványt. Itt tehát az ismétlésnek sajátos célja volt, és nem lehet pusztán tautológiának bélyegezni, amint azt a 64. szútra ellenvetése teszi. A Véda hitelességét ezen kívül alkotóinak hite-lessége is szavatolja. Gótama azért hozza hasonlatként a varázsigéket és a ráolvasásokat, mert ezek hitelességét abban az időben minden filozófiai iskola elfogadta.

második szakasz

a megismerési módok vizsgálata

1. ΘNem csak négy megismerési mód van, mert a legenda, a magától értetődő, az együttvalóság és a nemlét is megismerésre vezet.

2. Ez az ellenvetés hibás, mert a legenda nem más, mint az elhitt beszéd, a magától értetődő, az együttvalóság és a nemlét pedig nem más, mint következtetés.

Magyarázat: Az ellenvetés felveti, hogy léteznek más megismerési módok is. Ilyen a mítosz, vagyis a legendákban és hagyományokban rejlő bölcsesség, a magától értetődő, amikor egy tényből magától értetődően fakad egy másik, az együttvalóság, amikor egy tény megjelenésével szükségszerűen együtt jár egy másik, és a nemlét, mikor az egyik tény kizárja a másik lehetőségét. Gótama ezeket a módszereket az igaz beszéd és a következtetés kategóriájába sorolja.

a magától értetődő és nemlét

3. ΘA magától értetődő nem vezet megismerésre, mert nem mindig egyértelmű.

4. Csak abban az esetben van így, ha egy nem magától értetődő dologról feltételezünk egyértelműséget.

5. Maga az ellenvetés sem vezet megismerésre, mert nem egyértelmű.

6. Vagy ha igen, akkor nem lehet tagadni, hogy a magától értetődő is megismerésre vezet.

Magyarázat: A 3. szútra ellenvetése azt a példát hozza fel, hogy igaz ugyan, az eső mindig felhőket is jelent, a felhők viszont nem mindig magától értetődően járnak együtt az esővel. A példa tehát hibás, és így hibás a módszer is. Gótama szerint az említett példának csak az első fele magától értetődő, a második nem. Ugyanakkor az ellenvetés sem egyértelmű, hiszen azt állítja, a magától értetődő nem mindig egyértelmű, vagyis a módszer meglétét magát nem tagadja. A „nem mindig” ebben az esetben nyilván olyan egyértelműségeket takar, amelyek valójában nem tartoznak ebbe a kategóriába. Ha pedig az ellenvetés egyértelmű és igaz, akkor bizonyítja a magától értetődő meglétét, függetlenül attól, hogy mit állít.

7. ΘA nemlét nem vezet megismerésre, mert nincsen megismerendő tárgya.

8. De lehet megismerendő tárgya, például egy, a jelzett dolgok között a jelző hiányával jelzett dolog.

9. Az az állítás pedig téves, hogy egy tárgy hiánya esetén a tárgy nemléte nem lehet a megismerés alapja, mivel ekkor a tárgyat a többi dolog jelzi.

10. ΘEgy hiányzó dolog jele nem lehet a megismerés alapja olyan dolgok között, amelyekből ez a jel hiányzik.

11. Nem így van, mert a hiányzó dolog jele a meglévő nem ilyen dolgok szempontjából lesz bizonyossá.

12. És van a meglét előtti nemlét is.

Magyarázat: Tegyük fel, azt mondom X-nek, hozzon egy nem piros ruhát. Ebben az esetben a jel hiányával (nem piros) jelöltem egy dolgot, amit X a létező dolgok alapján fel fog ismerni. Amennyiben kék, zöld vagy fehér ruhát hoz, a nemlétre alapuló definícióm megismerésre vezetett. A 7. és a 10. szútra ellenvetései így hibásak. Amennyiben pedig a nemlétet eddig-még-nemlét-ként és nem már-nemlét-ként fogjuk fel, megint csak megismerésre vezethet. Így ismerhető fel például az, hogy egy fehér ruha piros lett.

a hang vizsgálata

13. A hang mulandó, mert kezdete van, mert érzékszervileg tapasztalt, és mert okozatként beszélünk róla.

14. ΘNem így van, mert a széttört korsó széttörtsége is örök, bár kezdete van, a „közös” fogalma is örök, bár érzékszervileg tapasztalt, és örök dolgokról is szoktunk úgy beszélni, mintha okozatok lennének.

15. A hang kezdete más, mert különbség van a valódi és az átvitt értelem között.

16. A hang tapasztalása más, mert következtetni lehet az érzékelési láncolatra.

17. A hang pedig igazi okozat, mert csak az okként megfogalmazott állagoknak lehet a „helyéről” beszélni.

Magyarázat: A hang mulandóságára felhozott három érvet az ellenvetés a következő gondolatmenettel próbálja megcáfolni: ha széttörünk egy korsót, létrejön a korsó nemléte, ami ettől kezdve már örökké fennáll, bár kezdete volt, a korsó széttörése. A közösség fogalma szintén örökkévaló, bár érzékszervi úton állapítjuk meg. Néha az örök dolgokról is úgy beszélünk, mintha okozott tárgyak lennének. Így például azt mondjuk: a lélek helye itt meg itt van. Lehet, hogy a hangot is ilyen átvitt értelemben használjuk a beszédben. A 15. szútrában Gótama a nemlét örökkévalóságát átvitt értelemnek minősíti, és a kommentárban hozzáfűzi, a nemlétnek nincsen léte, így örökléte sem. A közös fogalmának tapasztalása – bár az érzékszervekből indul – végül is az értelem műve, a hang esetében ezzel szemben kikövetkeztethető az ok-érzéktárgy-érzékszerv láncolat. Ugyanígy csak átvitt, és voltaképpen hibás értelemben lehet a lélek „helyéről” beszélni, mivel az örök, végtelen és oszthatatlan. Helye csak az anyagi állagoknak van.

18. A hang mulandó, mert kiejtése előtt sem ő maga nem tapasztalható, sem pedig az az akadály, ami meggátolná tapasztalását.

19. ΘMegvan ez az akadály, csak éppen nem tapasztaljuk a nem tapasztalását.

20. ΘAzért mert az ember nem tapasztalja, még nem lehet kijelenteni, hogy nincs, hiszen létezik az akadály „nem-tapasztalása”, bár az akadályt magát nem tapasztaljuk.

21. Ez az érvelés hibás, mert a nem-tapasztalás azt jelenti, hogy nincs tapasztalás.

Magyarázat: Amennyiben a hang örök, úgy léteznie kell tapasztalása előtt is. Viszont nem tapasztaljuk azt, hogy létezne, sem pedig azt, hogy létezik valami, ami ezt a tapasztalást megakadályozná. Az a kijelentés pedig, hogy létezik ez az akadály, csak éppen nem tapasztorjuk, és ez a nem-tapasztalás éppen meglétének jele, téves ellenvetés.

22. ΘA hang örök, mert nem tapintható.

23. Nem így van, mert a mozgás is mulandó.

24. Azért sem, mert a parány meg örök.

Magyarázat: Abból, hogy a hang nem tapintható, nem következik az, hogy örök, mint az ugyancsak nem tapintható örök állagok. Ugyanis a mozgás sem tapintható, mégis mulandó, az atomok pedig tapinthatók, és mégis örökkévalók.

25. ΘA hang az átadás miatt örök.

26. Ez az érvelés hibás, mert nem tapasztaljuk, hogy létezne közben.

27. ΘTéves ez az ellenvetés, a tanítás rá a példa.

28. Az előbbi ellenvetés téves, mivel két fél között megy végbe a tanítás.

Magyarázat: Mivel a szavakba foglalt Tan örök, az ellenvetés ebből a hang örök voltára következtet. A 26. és 27. szútrában Gótama azzal cáfolja ezt, hogy a tanítás mindig két fél, a mester és a tanítvány között megy végbe, és amikor éppen nem történik átadás, akkor a tanítás sem létezik önmagában. A hang mindig az őt kiejtő személy akaratának okozata, ezért mulandó.

29. ΘA hang örök, mert ismétlődik.

30. Nem így van, mert nem azonos dolgokat is ismétlésnek mondanak.

31. ΘNincs is olyan, hogy másság, mert ha azt a dolgot, ami más, egy másik dologhoz viszonyítjuk, kiderül, hogy ott nem más.

32. ΘHa nincsen másság, akkor nem-másság sincs, mert a kettő egymás szempontjából létezik.

Magyarázat: Ha valami folytonosan ismételve kimondható, akkor ez mégiscsak a hang örök voltát bizonyítja. Gótama ezzel szemben tagadja, hogy ugyanaz a hang kétszer kimondható lenne. Egy kicsit más, csak a szóhasználat nevezi ismétlésnek. A 31. szútra téves ellenvetés, amit a következő logikai úton cáfol.

33. ΘA hang örök, mert nem tapasztaljuk megszűnésének okát.

34. Örökké kellene hallani, ha a megszűnés okának nem tapasztalásából ez következik.

35. Nem igazi bizonyítás az, ami a megszűnés okának nem tapasztalásából annak nemlétére következtet.

36. Van ellenpélda is, amikor a rezgő húr lefogása okozza a hang megszűnését. Ez tapasztalható,

37. és téves az az ellenvetés, hogy nem ez az érintés a megszűnés oka.

38. Ezenkívül a hang mulandóságát bizonyítja az is, hogy a hasonulások során más és más alakokban jelenik meg.

Magyarázat: Míg a szín, szag, íz és érzet megszűnését többnyire meg lehetett indokolni, és ha a megszüntető ok nem merül fel, úgy az érzékelési folyamat is folytonosan fennáll, addig a hang megszűnésének kétséges volt az oka. Egyes tanítók ebből a hang örök voltára következtettek. Gótama rámutat arra a következményre, hogy ebben az esetben minden hangot örök időkön át kellene tapasztalni. Ez azonban nem így van. Mellesleg vannak olyan esetek is, ahol tapasztalható a megszűnés oka. Az egyik példa az, hogy ahol a kéz hangot képes kelteni, ott meg is tudja szüntetni azt, a másik érv pedig nyelvészeti példát hoz: a hangok a hasonulás során gyakran megváltoznak, esetleg el is tűnhetnek. Ez pedig a hang mulandóságára utal.

a hang és a nyelv kapcsolatának vizsgálata

39. Kétséges, hogy a hasonulásban a szóvégi hang átalakul vagy kicserélődik-e.

40. Kicserélődik, mert különben az eredeti hang hosszúságát is jelölni kellene.

41. ΘEz az érvelés hibás, mert egy dolog alakváltozata lehet kisebb, mint a dolog, lehet nagyobb vagy ugyanakkora.

42. Nem így van, mert csak nem azonos természetű dolgoknak különböznek az alakváltozatai.

Magyarázat: A szanszkrit szavak szóvégi hangja az utána álló hang jellegének megfelelően fonetikai változáson megy keresztül. Ezt a különböző nyelvészeti és filozófiai iskolák különbözőképpen magyarázták. A hang örök természetét valló irányzatok a hangok átalakulásáról beszéltek, érvként használva ezt tézisük bizonyítására, más iskolák pedig a hang kicserélődéséről beszéltek. Gótama ez utóbbit vallja, és egy fonetikai törvénnyel próbálja ezt bizonyítani. Magánhangzó előtt ugyanis a szó végén álló rövid vagy hosszú i-hang j-ként szerepel. Márpedig, ha átalakulásról van szó, akkor a rövidségnek és hosszúságnak az átalakult hang esetében is meg kellene jelennie. A 41. szútra ellenvetése pedig hibás, mert ha az i és í hangokat különböző oknak fogjuk fel, akkor okozatuk is különböző kell, hogy legyen.

43. ΘEgy alaphang változatai lehetnek úgy is különbözőek, mint egy állag alakváltozatai.

44. Nem így van, mert eme alakváltozatok tulajdonsága nem olyan,

45. ugyanis egy végleg átalakult dolog nem tud visszaváltozni.

46. ΘEz az érvelés hibás, mivel az arany is visszaváltozik.

47. Ott nem erről van szó, mivel az arany alakváltozatai mindig az arany természetével bírnak.

Magyarázat: Ahogy az agyagból korsót, tálat, fazekat lehet készíteni, miért ne feltételezhetnénk egy „ős-hangot”, aminek az i, í és j hangok csupán alakváltozatai? – véli az ellenvetés. Ez azért nincs így, mert egy állag alakváltozata visszafordíthatatlan, a ki-égetett korsóból sosem lesz újra agyag. Ezzel szemben az „átalakult” j-hang egy másik szövegösszefüggésben újra i-ként jelenhet meg. Az a példa pedig, hogy egy aranytárgy is beolvasztható, és újabb tárgy önthető belőle, téves: Ebben az esetben ugyanis nem igazi alakváltozatról van szó, hiszen az arany mindig megtartja eredeti tulajdonságait.

48. Cserélődik a hang, mivel az örök nem változik, a mulandónak pedig nincsen tartama.

49. ΘA hang alakváltozatai ellen hozott eme ellenvetés hibás, mivel a többi örök dolgok érzékfölöttiek, és ebből a szempontból különböznek a hangtól.

50. ΘKülönben is: ha nem is tartós a hang, mégis csak tapasztalható, így hát át is tud alakulni.

51. Az előbbi ellenvetés hibás, mivel az öröknek nincsen alakváltoztató tulajdonsága, és mert az igazi alakváltozat mindig egy időbeli folyamat során jön létre.

Magyarázat: A hang nem alakulhat át. Ha örök, akkor azért nem, mert az örök nem változik, ha pedig mulandó, akkor azért nem, mert a változáshoz tartam szükséges. Azért sem lehet szó átalakulásról, mivel annak folyamata van, amint az egy aranytárgy átalakításánál is látható. A hangok viszont egyik pillanatról a másikra tűnnek fel új alakban, és a kettő között nincs átmenet. Ezért tehát csak kicserélődésről lehet beszélni.

52. A hangok alakváltozatai nem követik a természet változásait.

53. ΘA nem-követéssel követik azt, amit nem követnek.

54. Ez az ellenvetés hibás, mert a követés és a nem-követés ellentétesek, és nem lehet nem-követően követni.

55. Hangsúlyváltozás, tőcsere, rövidülés és nyúlás, hang-eltűnés, tőbővülés esetén azonban átalakulnak a hangok.

Magyarázat: A természet változásai – mint már volt róla szó – visszafordíthatatlanok. A hangok átalakulása azonban nem. Az 53. szútra egyszerű szócsavarás. Gótama az utolsó szútrában bizonyos fonetikai törvények esetében mégis elismeri, hogy léteznek hangátalakulások. Ezzel bizonyos értelemben ellentmondásba kerül önmagával. A kommentár azonban megjegyzi, hogy ezeket is inkább „helyváltoztatásoknak”, mintsem valódi átalakulásoknak kell tekinteni.

56. A hangok végződést kapva lesznek szavakká.

a fogalom vizsgálata

57. Mivel a konkrét tárgy, a forma és a faj a szóban együtt jelenik meg, kétséges, hogy melyik utal a fogalomra.

58. ΘEz a konkrét tárgy, hiszen a névmások, a többesszám, a hiány, a birtokviszony, a számnév, a bővítmény, az eltűnés, a jelző, a szóösszetétel és a továbbképzés mind a konkrét tárgyra utalnak vissza.

59. Nem így van, mert faj nélkül nincs konkrét tárgy.

60. Mikor azt mondom: „a botos”, „a nézőtér”, „a gyékény”, „a király”, „egy mérő”, „egy kanál”, „gangeszi”, „fekete”, „ivadék” akkor csak átvitt értelemben gondolok a „papra”, a „közönségre”, a „gyékényszálra”, a „halálra”, a „gabonára”, a „vajra”, a „Gangesz mellett lakó emberre”, a „ruhaszegélyre” és az „emberre”.

Magyarázat: A szó jelentése három síkra bontható. Mikor azt mondom: „kutya”, akkor ez a szó egyrészt egy konkrét dologra, a szó tárgyára vonatkozik, másrészt azonban utaltam a „kutyaság” vagy az „állat” jelentésre is. E szó kimondását ugyanakkora kutya képe is követi. Ez a harmadik sík, a forma. Mikor egy szót megformálok – a szanszkrit nyelvben ez formailag abból áll, hogy a szógyököt végződéssel látom el – egyszerre mondom ki mindhárom értelemben. Megnevezek valamit (konkrét tárgy), bekötöm a nyelv egészébe (faj) és egy képet társítok hozzá (forma). A feltételezést, hogy csak a szó konkrét tárgya adná a fogalmat, Gótama elveti. Igaz ugyan, hogy az 58. szútrában felsorolt nyelvi törvények formailag mindig a konkrét tárgyra utalnak (például számban, személyben és nemben egyeznek vele), mégsem létezik olyan szó, ami csak ezzel a konkrét jelentéssel bírna. Példa: amikor azt mondom: „piros”, azt is mondtam: „szín”, mivel a piros a színek fajtájába tartozik. A nyelv egyébként olyan átvitt jelentéseket is használ, ahol a konkrét tárgy meg sem jelenik, hanem más konkrét tárgyakat jelentő szavak utalnak rá. Mikor azt mondom: hangos a nézőtér, mindenki azt fogja gondolni, hogy az ott lévő emberek hangosak annak ellenére, hogy a „nézőtér” szó konkrétan a „megtekintésre való helyet” jelenti.

61. ΘAkkor a formából fakad a fogalom, mivel ennek alapján állapítjuk meg a dolog lényegét.

62. ΘVagy pedig a faj, mert egy agyagbivalynak van formája és konkrét tárgy, áldozni mégsem lehet vele.

63. Nem így van, mert a faj mindig csak a forma és a konkrét tárgy függvényeként jelenik meg.

Magyarázat: Egy agyagból készült bivaly konkrét dolog, bivalyformája van, mégsem alkalmas az áldozásra, mert ott élő állatot kell felajánlani. Az agyag-bivaly pedig nem tartozik egyik állatfajtába sem. Így hát a faj lenne a fogalom lényege. Igen ám, csakhogy nem lehet olyan szót kimondani, ami csak a fajt jelöli, és nem vonatkozik konkrét dologra. Ugyanígy forma sem létezhet önmagában, kell egy szó által megnevezett dolog, amihez köthető.

64. A fogalom ezzel szemben a konkrét tárgy, a forma és a faj egységéből adódik.

65. A konkrét tárgy a sajátos tulajdonságok otthonát képező dolog.

66. A formában mutatkoznak meg a faj jellegzetességei.

67. A faj lényege, hogy összefogja a közös tulajdonságokat.

Magyarázat: Gótama tehát a szó végső lényegét, a fogalmat a három elem egységeként fogalmazza meg.

HARMADIK TANÍTÁS

első szakasz

A LÉLEK VIZSGÁLATA

a lélek bizonyítása

1. Van a lélek, mert az ember ugyanazt a tárgyat látással és tapintással egyaránt felismeri.

2. ΘNem így van, mert az érzékszervek külön-külön fogják fel az érzékleteket.

3. Ez az ellenvetés hibás, éppen azok külön-külön felfogása bizonyítja a lélek létezését.

Magyarázat: A tézis azt állítja, hogy a különböző érzékszervek által tapasztalt érzetek a lélek megismerésében futnak össze. Ezért képes az ember a látott és tapintott almát egynek tudni. Az ellenvetés úgy próbálja ezt cáfolni, hogy a tapasztalás folyamatát az érzékszervekhez köti. Ennek alapján az alma látványa a látószervben fogalmazódik meg, és ezt a képet más érzékszerv nem képes kialakítani. Az ellenvetés hibás, hiszen a tézis nem tagadta a látószerv fontosságát, hanem azt hangsúlyozta, hogy a külön-külön csatornákon történő tapasztalás ugyanazt a tárgyat képes felismerni, és így a tárgy egészének megragadásihoz jut el. Ez viszont a lélek, és nem a részeket tapasztaló érzékszervek működése.

4. Van a lélek, ezért nem bűn akkor elégetni a testet, mikor a lélek már kiszállt.

5. ΘNem bűn azt elégetni akkor sem, mikor a lélek még benne van, hiszen a lélek halhatatlan.

6. Nem így van. A bűn a lélek ama otthonának szétrombolása, ahol az cselekedni tud.

Magyarázat: A tézis az élő és halott test közötti különbségből vezeti le a lélek valóságát. Az élő test elégetése gyilkosság, a halotté pedig kegyes szertartás. Az ellenvetésre, hogy voltaképpen az élő test elégetése sem bűn, hiszen a halhatatlan lelket nem lehet vele együtt elégetni, Gótama azt válaszolja, hogy ebben az esetben nem a lélek megölése a bűn, hanem annak az otthonnak a szétrombolása, ahol a lélek tapasztalni tud.

7. Van a lélek, mert az ember a bal szemmel látott tárgyat a jobb szemmel újra felismeri.

8. ΘNem így van, mert nem két látószerv van, hanem egy, amit az orrcsont választ ketté.

9. A két szem két szerv, mert ha az egyik el is pusztul, a másik ép marad.

10. ΘEz az érvelés hibás, mert ha a rész meg is semmisül, az egész azért tapasztalható.

11. Ez az ellenvetés hibás, mert a példa ellentmondásban áll a tárggyal.

Magyarázat: Ha igaz is lenne a 2. szútra ellenvetése, és az érzékszervek maguk ismernék fel az érzékleteket, a páros érzékszervek vizsgálatakor ez az állítás mégis megdől, hiszen akkor a jobb szemmel látott tárgyat nem lehetne a bal szemmel nézve felismerni. A két szem pedig nem egyetlen érzékszerv, ahogy az ellenvetés állítja, hanem két külön csatornán továbbítja a léleknek az érzékletet. Igaz ugyan, hogy ha egy fa ágát levágjuk, a fa egésze a rész megsemmisítése után is tapasztalható, ha viszont az egyik szem egy részét metsszük ki, már nem képes ellátni a látás funkcióját. A példa tehát ellentmondásos. Igaz a fára, de a szemre nem.

12. Van a lélek, mert az egyik szerv érzékelésekor a másik is működésbe lép.

13. ΘNem így van, mert az emlékezés az emlékezet tárgyához kötődik.

14. Ez az ellenvetés hibás, mert az emlékezés a lélek tulajdonsága.

15. ΘNem így van, mert ez a lélekre vonatkozó érvelés csak az ész meglétét bizonyítja.

16. Ez csak fogalmi különbség, mivel a megismerőnek kell, hogy szerve legyen a megismerésre.

Magyarázat: Kell, hogy legyen egy összekötő princípium, hiszen hogyan volna lehetséges az, hogy egy gyümölcs megpillantásakor megindul a nyálképződés. Az ekképpen kimutatott új fogalom, az emlékezés nem az érzéktárgyhoz kötődik, hiszen ekkor az is megfogalmazódik, hogy én ezt a tárgyat láttam már valahol, ismerem. Az ész pedig nem lehet a megismerés végső alanya, hiszen akkor magának is gondolkodó szervvel kellene bírnia. Mivel ilyen szerv nem létezik, az ész maga a gondolkodás szerve, a gondolkodó, a megismerő pedig a lélek.

a lélek halhatatlanságának bizonyítása

17. Van a halhatatlan lélek, mert az újszülött a korábbi életre emlékezve örömöt, félelmet és fájdalmat tapasztal.

18. ΘOlyanok ezek a folyamatok, mint ahogy a lótuszvirág és hasonlók kinyílnak és összecsukódnak.

19. Nem így van, mert az öt lételem alakváltozásai sem maguktól mennek végbe, hanem a meleg, a hideg, az eső és az idő az okuk.

Magyarázat: Az ellenvetés azzal próbálja cáfolni az újraszülető lélek létezését, hogy azt mondja, az újszülöttben feltámadó szenvek nem az emlékezés okából vannak, hanem spontán módon kelnek fel, mint ahogy a virágok kinyílnak. Azonban a természetben végbemenő átalakulások sem véletlenszerűek, hanem mindig okra vezethetők vissza. Az újszülött lelki alakváltozásainak oka pedig az emlékezés.

20. Van halál utáni lélek, mert az újszülött szomjazik az emlőre. Ebben a szomjban az előző életben való táplálkozás emléke tér újra vissza.

21. ΘOlyan öntudatlan vonzódás ez, mint ahogy a mágnes a vasat magához vonzza.

22. Nem így van ez, a másféle mozgások hiánya miatt.

Magyarázat: Nem igaz az, hogy az újszülött és az emlő vonzása spontán működés lenne. Úgy az újszülött és az emlő, mint a vas és a mágnes közötti vonzás sajátos, és csak ebben az egyetlen esetben áll fenn, így tehát mindkettőnek oka van. Az előbbi oka pedig megint csak az emlékezés.

23. Van a halhatatlan lélek, mert vágy nélkül született embert nem lehet találni.

24. ΘÚgy születnek a szenvek az emberrel, mint egy dologgal önnön tulajdonságai.

25. Nem így van, mert a szenvek a vágyból fakadnak.

Magyarázat: A dolgok tulajdonságai a dolgokat létrehozó okok tulajdonságaiból születnek. Így például a korsó színe az agyag színéből, amiből készült. Ezért, ha a szenv tulajdonsága is az újszülöttnek, akkor is a lélek korábbi meglétét bizonyítja, hiszen a vágy és a többi szenv, a viszolygás és a tompaság a lélek tulajdonsága.

26. Földből van a test, mert az a másik tulajdonsága is tapasztalt,

27. és mert az írás is így ismerteti meg.

Magyarázat: Az a „másik” tulajdonsága szagot jelenti, ezzel pedig egyedül a föld eleme rendelkezik. Az elemek és tulajdonságok összefüggése a njája-vaisésikában a következő: a föld színes, ízes, tapintható és szagos, a víz színes, ízes és tapintható, a fény színes és tapintható, a levegő tapintható, az űr jele pedig a hallás. A másik érv arra, hogy a test földből való, a szentiratok tanúbizonysága.

a látás vizsgálata

28. A szembogárral való tapasztalás ténye miatt és a távolságból való tapasztalás ténye miatt kétséges, hogy mi a látás szerve.

29. ΘCsak a szem tapasztal, a hatalmas és a parányi felfogása bizonyítja ezt.

30. A látósugár és a tárgy sajátos kapcsolata által lehet felfogni a tárgyat.

31. ΘEz az érvelés hibás, mert ez a sugár nem tapasztalható.

32. Hogy valami nem tapasztalható, hanem csak kikövetkeztethető, még nem ok arra, hogy tagadjuk létezését.

33. Néha a tulajdonságok és a dolgok tapasztalhatósága sajátos jeleikre korlátozódik.

34. A látósugár éppúgy nem tapasztalható, mint ahogy a tűz fénye sem tapasztalható délidőben.

Magyarázat: Kétséges az, hogy a látás szerve egyedül a szem lenne. Bár valóban nem létezhet látás a szembogár nélkül, mégis csak a szemtől bizonyos távolságra lévő tárgyakat lehet tapasztalni, ez arra utal, hogy valami másra – a szem és a tárgy kapcsolatára – is szükség van a látás folyamatához. A 29. szútra ellenvetése kijelenti, hogy a szem saját maga tapasztal a tárgy érintése nélkül, hiszen hogyan is tudná a szembogár a hatalmas erdőt és a parányi porszemet egyaránt megérinteni? Gótama erre felveti a látósugár elméletét, ami a tárgyat a szemmel összeköti. Ez úgy működik, mint a kicsiny mécses fénye, ami egy hatalmas szobát is képes bevilágítani. Bár maguk a sugarak nem tapasztalhatók, létükre következtetni lehet, mint a tűz fényére délidőben.

35. ΘNem így van, mert a látósugár éjjel sem tapasztalható.

36. A tárgyakat külső fény világítja meg, ezért tapasztalhatók. A látósugarat nem, ezért nem tapasztalható.

37. Nappal pedig azért nem látható, mert a kinti fény elnyomja.

38. Egyébként: az éjjeli állatok látósugara látható.

Magyarázat: A látósugár azért nem tapasztalható, mert ha bármilyen külső fény jelen van, elnyomja, láthatatlanná teszi, mint a tűző nap a tűz fényét. Meglétét az éjjeli állatok szemének csillogása is bizonyítja – véli Gótama.

39. ΘA szem nem érinti a tárgyat, ezért lehet azt üvegen, csillámon, kristályon keresztül is tapasztalni.

40. Ez az ellenvetés hibás, mert nem lehet tapasztalni, ha fal választja el.

41. Éppen abból következik a kapcsolat ténye, hogy az előbbiek nem választják el,

42. mint ahogy a napsugarat sem választja el a kristály a felhevítendő dologtól.

43. ΘNem így van, mert az egyik dolog tulajdonsága a másikra is vonatkozik.

44. Úgy tapasztalható az, mint ahogy a formák tükröződnek a tükörben vagy a vízben annak tisztasága miatt.

45. A látott vagy következtetett dolgokat nem lehet önkényesen elfogadni vagy tagadni.

Magyarázat: Az ellenvetés alapján nem lehetséges a látószerv és a tárgy kapcsolata, hiszen a látás folyamata közbeiktatott tárgyakon keresztül is végbemegy. Gótaura szerint éppen ez a tény bizonyítja a kapcsolat meglétét, mivel ezek a tárgyak átlátszóak, és a látósugár áthatol rajtuk. Az az újabb ellenvetés pedig, hogy akkor vagy minden tárgyon át kellene hatolnia, vagy pedig egyiken sem, megint csak hibás, hiszen a tárgyak tulajdonságai különböznek egymástól. Bizonyos tárgyak átlátszóak, bizonyos tárgyak nem, ahogy bizonyos tárgyak tükröznek, bizonyos tárgyak pedig nem. Ez cáfolhatatlan tapasztalati tény.

az érzékszervek vizsgálata

46. Kétséges, hogy egy vagy több érzékszerv van-e. Lehet, hogy több van különböző helyeken, lehet, hogy egyetlen egységes érzékszerv részei oszlanak el különböző helyeken.

47. ΘEz a tapintás szerve, mert a bőr mindent beborít.

48. Nem csak egy érzékszerv van, mert nem lehet egyidőben több érzékletet tapasztalni.

49. És nem a tapintás van egyedül, mert az ellenvetés hibás.

Magyarázat: Ha feltételezzük, hogy egyetlen érzék-szerv létezik, aminek a szem, fül, stb. csak különböző nyílásai, akkor ez az érzékszerv a bőr, a tapintás kell, hogy legyen, mivel az a test egész felületén érzékel. Az ellenvetés két szempontból is hibás. Ha így van, akkor egyszerre kellene látni, hallani, érezni, és így tovább. Ez azonban nem lehetséges, mivel egyidőben mindig csak egy érzet tudatosul. A bőr valóban a test egész felületén érzékel, mindenütt képes felfogni a hideg és meleg érzetét. A látásét, hallásét, ízlelését és szaglásét azonban sehol sem, mivel azok más érzékszervekhez tartoznak.

50. Öt érzékszerv van, mert ötféle érzéktárgy létezik.

51. ΘNem öt érzéktárgy van, hanem rengeteg.

52. Ez az ellenvetés hibás, mert minden szag a szagok csoportjába tartozik.

53. ΘAkkor viszont csak egy érzékszerv van, mert minden érzéktárgy az „érzéktárgy” csoportba tartozik.

54. Nem így van, mert az érzeteknek ötféle tudatosulása van, öt helye, öt menete, öt formája, öt fajtája.

55. Az érzékszervek a hozzájuk kapcsolódó elemekből állnak, mivel azok sajátos tulajdonságait tapasztalják.

Magyarázat: Az ellenvetés lényege, hogy amennyiben a szagérzeteket a szaglás osztályába lehet sorolni, akkor valamennyi érzéklet összefoglalható az „érzékletek osztálya” címszó alatt. Az érzékletek azonban lényegesen különböznek egymástól. Másképpen, más elemekből alakulnak ki, és másféle úton tudatosulnak. A látószerv a látósugáron át a tárgyhoz mozdul, a hallás mozdulatlanul fogadja be a hangot, a tapintás érinti, az ízlelés és a szaglás pedig mintegy „bekebelezi” a tárgyat, illetve annak tulajdonságait. Emellett ugyancsak lényeges különbség az, hogy az egyes érzékszervek abból a lételemből állnak, aminek sajátos tulajdonságát tapasztalják. A szaglás így földtermészetű, az ízlelés víztermészetű, a látás fénytermészetű, a tapintás levegőtermészetű, a hallás pedig űrtermészetű.

az elemek vizsgálata

56. A szag, íz, tapintás, érzet [szín, tapintásérzet] és hang közül az első négy a föld elemhez tartozik.

57. A vízhez, fényhez és levegőhöz a másodiktól, mindig csökkentve eggyel. Az űr elemhez az utolsó.

58. ΘNem így van, mert az érzékszervek nem tapasztalják az elemek minden tulajdonságát.

59. ΘAzért nem tapasztalják, mert az egymás után felsorolt tulajdonságokhoz kapcsolódnak.

60. ΘA lételemeknek azért lehet többféle tulajdonságát tapasztalni, mert vegyülnek a többiekkel,

61. Θminden lételemet áthat a sorban következő.

62. Ez azért nincs így, mert a föld és a víz közvetlenül tapasztalható.

63. Mindig az első tulajdonság mutatja az adott lételem anyagi természetét.

Magyarázat: A föld-elemnek tehát négyféle tulajdonságát lehet tapasztalni: szagát, ízét, színét és érzetét. A víz már csak ízlelhető, látható és tapintható. A fényhez a szín és az érzet tartozik, a levegőhöz az érzet, az űrhöz pedig a hang. Az ellenvetés azzal cáfolja ezt, hogy akkor az adott elem sajátos érzékszerve miért nem képes önnön elemének minden tulajdonságát tapasztalni? Miért nem képes a szaglás látni, szagolni és tapintani a földet? Sokkal inkább arról lehet szó, hogy egy lételemhez csak egy tulajdonság tartozik, és azért lehet az elemeket többféle érzék-szervvel tapasztalni, mert azok egymásba keverednek. A levegő a tűzbe keveredik, a tűz a vízbe, a víz a földbe. Így például, amikor az ember látja a földet, akkor valójában a belekeveredett fényt látja meg. Gótama azzal cáfolja meg ezt az ellenvetést, hogy a föld és a víz közvetlenül tapasztalható, színük saját színük, és nem a fény-tűz színe. A föld zöld vagy barna, a víz átlátszó, a tűz-fény pedig vörös vagy sárgaszínű. Igaz, hogy az elemeknek van egy kitüntetett minőségük, az, ami nem található meg az utánuk következőben. Az elemek ebben különböznek egymástól, ez mutatja igazi elem voltukat, azaz anyagi természetüket.

az érzékszervek és az elemek kapcsolatáról

64. Az érzékszervek aszerint különülnek el, hogy melyik elem van túlsúlyban bennük.

65. Saját tulajdonsággal bírnak, ezért tudnak érzékelni.

66. Saját magukat viszont nem érzékelik, mert valami nem érzékelheti saját magát.

67. ΘNem így van, a hang-tulajdonság tapasztalása miatt.

68. Ennek tapasztalása különbözik a többi állag tulajdonságaitól.

Magyarázat: Ezek alapján tehát a szaglás földtermészetű, a látás fénytermészetű, az ízlelés víztermészetű, a tapintás levegőtermészetű, a hallás pedig űrtermészetű, az érzékek így a nekik megfelelő állagtulajdonságot tapasztalják. Önmagukat viszont nem képesek tapasztalni. A 67. szútra azt veti ez ellen, hogy a hang tapasztalása ellentmond ennek az állításnak, hiszen ott nem az űrállagot tapasztaljuk. Ez így is van, viszont a hang kivétel. Kiváltó oka a szétválás, a kapcsolódás, vagy egy másik hang, lehetővé pedig az atomok közötti űr teszi.

második szakasz

a tudat vizsgálata

1. Kétséges a tudat, mert a mozgásra és az űrre egyaránt hasonlít.

2. ΘA tudat folyamatos, mert a tárgyat újra felismeri.

3. Ez az érvelés hibás, mert nem bizonyított.

Magyarázat: A kétség azzal kapcsolatban merül fel, hogy az értelem pillanatnyi-e vagy folyamatos. Az a körülmény, hogy nem tapintható, úgy a mozgással, mint az űrrel rokonságba hozza. A mozgás pillanatnyi, az űr tartós.

4. A tudat nem folyamatos, mert nem egyidőben érzékei az ember.

5. És a folyamatosan fennálló tudatnak abban a pillanatban meg kellene semmisülnie, amikor nem ismer fel újra.

6. A nem egyidejű érzékelés oka az, hogy az ész sorban rezdül az érzékekhez.

7. Az újra-fel-nem-ismerés oka pedig az, hogy egy másik tárgy téríti el az észt.

Magyarázat: Ha a tudat folyamatos tulajdonság vagy netán állag lenne, akkor egyidőben minden megértési pillanatnak jelen kellene lennie. Annak a ténynek, hogy az ember képes valamit újra felismerni, nem az értelem folyamatossága, hanem az ész ismétlő mozgása az oka. Ezenkívül, ha a tudat folyamatosan meglenne, akkor újra meg újra a felismerés pillanatában kellene lennie, és meg kellene semmisülnie, ha nincs meg ez a felismerés. Ez azonban nem így van. A tudat tehát nem más, mint értési pillanat, a folyamatosan meglévő lélek ész-szervének pillanatnyi mozdulata.

8. Nem végtelen, mert akkor nem mozogna.

9. ΘOlyan téves vélekedés a tudat mássága, mint ahogyan tévesen véli az ember másnak a kristályt.

10. ΘDe még ez az érvelés is téves, mert mindig új kristály lép a régi helyére, mivelhogy minden megnyilvánult dolog pillanatnyi.

11. Csak ahol látjuk, ott ismerjük el a pillanatnyiságot, mert nincs okunk általánosítani.

12. Nem minden pillanatnyi, csak az, aminek tapasztaljuk keletkezési és elmúlási okát.

Magyarázat: Az ellenvetés azt állítja, hogy a tudat végtelen, örök és mozdulatlan princípium, ami csak a közelébe kerülő tárgyak hatása miatt színeződik mindig másmilyenné, éppen úgy, mint ahogy a kristály. Ahogy értelmetlenség lenne azt feltételezni, hogy a kristály minden tükröződési pillanatban más és más, éppúgy tévedés így vélekedni a tudatról is. A 10. szútra még meg is fejeli ezt, és azt állítja, a kristály (a tudat) minden pillanatban új és új. Gótama ezzel szemben igenis megkülönbözteti a pillanatnyi és a tartós dolgokat.

13. ΘA tej megalvásánál nem tapasztaljuk az édes tej elmúlásának és az aludttej keletkezésének okát.

14. Nem igaz, hogy nem tapasztaljuk, hiszen jelei megfoghatók.

15. ΘItt nem is elmúlásról van szó, hanem a tej átalakulásáról, új tulajdonságok felvételéről.

16. Ha azt látjuk, hogy egy vegyület más állagúvá válik, akkor arra következtethetünk, hogy eltűnt előző állaga.

17. Mivel tehát az egyik esetben nem tapasztaljuk az eltűnés okát, a másikban pedig igen, nem egyértelmű a kristály-hasonlat.

Magyarázat: Mikor a tej megalszik, sűrű részei kicsapódnak, víztermészete pedig leszáll. Ezért bár az alvadás okára nem tud közvetlen magyarázatot adni Gótama, az édes tej elmúlásának jeleit igenis tapasztalja. Téves az az ellenvetés, hogy a tej ugyanaz, hiszen úgy állaga, mint tulajdonsága megváltozik ebben a folyamatban, tehát az alvadt tej esetében új dologról van szó. Ezek a jelek azonban a kristály esetében nem tapasztalhatók, így tehát megdől a hasonlat.

18. A tudat nem az érzékszervek vagy az érzéktárgyak tulajdonsága, mert akkor el kellene tűnnie, ha nincs érzékelés.

19. Nem is az ész tulajdonsága, mert akkor egyidejűleg kellene tapasztalni az összes felismeréseket.

Magyarázat: A tudatról bebizonyosodott, hogy pillanatnyi, tehát nem önálló állag. Akkor viszont mihez kötődik? Az érzékeléshez nem, hiszen annak hiányában is működhet (képzelet), az észhez sem, hiszen ha az ész lenne a tapasztalás végső alanya, akkor mindkettőjüknek folyamatosan fenn kellene állnia. Így tehát a lélek tulajdonsága.

20. ΘAkkor is így kellene lennie, ha a lélek tulajdonsága lenne.

21. Azért nem lép fel egyszerre több tudatfolyamat, mert az ész nem képes egyszerre több érzékkel kapcsolatba lépni.

22. ΘNem igaz, hogy a tudat pillanatnyi, hiszen keletkezési okának nincsen magyarázata.

23. ΘEltűnésének okát sem tapasztaljuk, tehát folytonosan fennáll.

24. Az egyik tudatpillanat a másik miatt tűnik el, mint a hangok sora, így hát mulandósága mégis érzékelhető.

Magyarázat: A tudat az örökkévaló lélek mozgó szerve. Ebből adódik, hogy pillanatnyi. Csak akkor lép fel, ha a lélek ész-állaga rezdül, erről pedig tudjuk, hogy nem képes egyszerre többfelé rezdülni. A tudat-pillanat keletkezésének tehát ez az oka. Mulandóságát pedig az okozza, hogy új mozdulat, új tudatpillanat lép az előző helyébe. Úgy cserélődnek, követik egymást, mint a hangok egy szó kiejtésekor.

az emlékezésről

25. ΘAzért nem lép fel több emlék egyidőben, mert az emlék úgy keletkezik, hogy az ész egyidőben a léleknek csak ama pontjával lép kapcsolatba, ami a néki megfelelő felismerést rejti.

26. Nem így van, mert az ész a testen belül mozog.

27. ΘEz az érvelés hibás, mert bizonyításra szorul.

28. Az ellenvetés hibás, hiszen az ész tartja fenn az emlékező ember testét.

29. ΘNem az, hanem az ész cikázása.

30. Nem így van, hiszen az emlékezés időtartama korlátlan.

Magyarázat: A 25. szútra állítása csak félig igaz. Tény, hogy egy emlékkép felmerülése mindig egy adott megértési pillanathoz kötődik, az emlékezés azonban nem az ész, hanem a lélek működése. Az ész nem oka ennek a kapcsolatnak, hiszen – az indiai gondolkodás szerint – soha nem léphet ki a testből. A lélek pedig nem a testben van. Az az ellenvetés sem helyes, hogy az észnek az emlékező lélek és a test közötti gyors cikázása miatt nincs ideje a testnek összeesni, hiszen egy emlékkép hosszú ideig is fenntartható.

31. ΘNem ez a sajátos kapcsolat az ok, sem a lélek nem küldi, sem pedig az ész magától való értelme, sem nem véletlenszerű.

32. Olyan ez, mint az ész sajátos kapcsolata a lábbal, mikor megbotlik a gondolataiban elmerült ember.

33. Az emlékképek pedig azért nem egyidejűleg lépnek fel, mert az őket kiváltó elmélyedés, jellegzetesség és egyebek felismerési pillanata nem esik egybe.

Magyarázat: Mint majd látni fogjuk, Gótama az emlékkép felvillanását „külső” okokra is visszavezeti, nem elégszik meg azzal a magyarázattal, hogy az az ész és a lélek sajátos kapcsolatából adódik. Ha az észt pusztán a lélek irányítaná ezekhez a kapcsolódási pontokhoz, akkor a léleknek már a kapcsolat előtt is emlékeznie kellene. A kapcsolat véletlenszerű sem lehet, mivel akkor az emlékeknek semmilyen értelmezhető viszonyuk sem lenne a jelen tapasztalási pillanathoz. Az észnek pedig nincs magától való értelme, hiszen ő maga az értelem eszköze. Az emlékképet sokkal inkább jelen tapasztalások, gondolatok keltik fel. Eme kiváltó okok felsorolását a 41. szútra tartalmazza.

a tudat és a lélek kapcsolatáról

34. A tudat a cselekvésben nyilvánul meg, mivel a meglendülést–leállást egy értelmes lény vágy–viszolygása váltja ki.

35. ΘEz az elgondolás hibás, mert ezek szerint a földből és a többi lételemből álló test a tudat hordozója, hiszen vágyra és viszolygásra ennek mozgásából következtethetünk.

36. Balták és hasonló tárgyak esetében is láthatunk meglendülést és leállást.

37. A mozgás pedig annak megfelelően kiváltott vagy nem kiváltott, hogy van-e sajátos célja.

Magyarázat: Gótama állítása szerint magábanvaló értelem nem létezik, hanem az mindig egy mozgásban (tevékenység) nyilvánul meg. A világban megnyilvánuló mozgások ennek megfelelően értelmileg késztetettek (cselekvések) vagy nem késztetettek (folyamatok). Az értelmi késztetésű mozgás mozgatórugója a vágy–viszolygás, ezek a test meglendülő–leálló mozdulatában fejeződnek ki, és mindig egy sajátos célra irányulnak. Példa: a kéz egy gyümölcs után nyúl, majd megtorpan, mikor látja hogy az férges. Az az ellenvetés pedig hibás, hogy ezek alapján a test az értelem oka, mivel csak annak mozgásai láthatók, hiszen a testet a lélek úgy használja, mint a kéz a megfogott baltát.

38. Az említett okok miatt a tudat nem lehet az ész tulajdonsága, mivel az ész a lélektől függ, s mivel akkor a lélekre az is visszahatna, amit nem ő cselekedett.

39. A tudat tehát a lélek tulajdonsága az említett okok miatt, és mert a többi lehetőség kizárt.

40. így hát az emlékezés is a lélek tulajdonsága, mivel értelmi természetű.

Magyarázat: A 34-37. szútrák kifejtették, hogy a tudat nem a test függvénye, nem is az észé, mivel az maga is eszköz, és mindig a lélekkel együttvaló. Az egyedüli állag a lélek maradt. A tudat, s a vele azonos természetű emlékezés ennek a tulajdonsága kell, hogy legyen.

41. Az emlékezést elmélyedés, kapcsolatosság, ismétlődés, jel, ismérv, hasonlóság, birtoklás, lakhely, lakó, velejáróság, sorrend, hiány, egyneműség, ellentétesség, túllépés, elérés, rejtettség, öröm, szenvedés, vágy, viszolygás, félelem, cél, mozgás, szeretet, erény és bűn váltja ki.

Magyarázat: Az emlékezés igazi oka a lélek, létrejöttéhez azonban „külső” okra is szükség van, ami kiváltja: Mint a felsorolás is mutatja, ezekben az esetekben mindig valamilyen ok–okozati összefüggés rejlik. Példák a felsorolt esetekre: tudatosan felidézek valamit; X-ről eszembe jut Y, akivel mindig együtt láttam; eszembe jut, hogy ugyanezt már tapasztaltam; a hangról eszembe jut az űr; a tehén szarváról a tehén; a kutyáról a róka; a kertről a gazda; a házról a lakó; a lakóról a ház; a pengéről a nyél; az elalvásról az ébredés; a férjről a távol levő feleség; a papról a többi pap; a tűzről a víz; a templomról az Isten; az ételről az étel adója; a tokról a benne rejlő penge; az örömről, fájdalomról, vágyról, viszolygásról és félelemről mindaz, ami ezeket kiváltja; a tettről a célja; a mozgásról a vége; a szeretetről annak tárgyai; a bűnről és erényről az, ami ezeket okozza, vagy az, amihez ezek vezetnek.

42. A tudat pillanatnyi, mert mozgáspillanatot ragad meg.

43. ΘHa így lenne, akkor csak elmosódottan fogna fel bármit az ember, mint ahogy elmosódottan látja villámláskor a színeket.

44. Nem így van. Felfogása olyan, mint mikor a mécses fénysugarakat szór szét egymás után, és éles képet ad.

Magyarázat: A külső és belső világ állandó mozgásban, átalakulásban van, az értelem ennek pillanataira irányul. Azért kapunk mégis aránylag éles képet az értett dologról, mert az értési pillanatok sorozattá állnak össze. Az ész működése tehát a mécseshez hasonló, ami meghatározhatatlanul rövid idő-pillanatokban lövi ki egymás után a fénysugarakat, és az eredmény az állandó, megvilágított szoba képe lesz.

45. Kétséges, hogy hová tartozik a tudat, mivel egy állagban úgy a saját, mint más állagok tulajdonságai is tapasztalhatók.

46. Nem a testhez, mert annak színe és többi eredendő tulajdonsága mindaddig fennáll, amíg test van, a tudat azonban nem.

47. ΘNem így van. Példa rá a kiégetett agyag, aminek új tulajdonsága keletkezik.

48. Ez az ellenvetés hibás, mivel a kiégetésnél a tulajdonságok kicserélődéséről van szó.

Magyarázat: A 45. szútra újra azt a gondolatot pedzegeti, hogy a tudat jele a testen figyelhető meg, annak mozgásaiban. Ez azonban nem igazi tulajdonság, hiszen a halál után ezek a jelek eltűnnek, míg a test valódi tulajdonságai – színe, szaga, és így tovább – megmaradnak. Az az ellenvetés pedig hibás, hogy a kiégetett agyag színe is eltűnik, mivel itt a szín megváltozásáról van szó. A kiszállt tudat helyét pedig semmi sem tölti be.

49. A tudat nem olyan, mint a test tulajdonságai, hanem áthatja a testet.

50. ΘNem így van, mert a hajban és a körömben ez nem tapasztalható.

51. Azért nincs a hajjal és körömmel kapcsolatban, mert a test határa a bőr.

Magyarázat: Az 51. szútra indoklásából kiderül, hogy a test tudat általi áthatottságának az érzékelés a jele.

52. A tudat nem tartozik a test tulajdonságai közé, mert különbözik azoktól.

53. ΘNem így van, hiszen a szín és a többi tulajdonság is különböznek egymástól.

54. Ez az ellenvetés hibás, mert a szín és a többi tulajdonság mindegyike érzékszervileg tapasztalható, a tudat azonban nem.

Magyarázat: Az anyagi tulajdonságok érzékszervileg tapasztalhatók, a szellemi tulajdonságokra pedig a jelek alapján következtetni lehet.

55. Egyetlen ész van, mert nem lép fel több felismerés egyidőben.

56. ΘNem így van, hiszen egyidejűleg több cselekvést is lehet tapasztalni.

57. Ezek tapasztalása olyan, mint amikor körnek látjuk a gyorsan pörgetett parázsló botot.

58. Az ész pedig az előbb említett okok miatt parányi.

Magyarázat: Az ész nem tapasztalható, ennek oka az indiai gondolkodás szerint vagy az, hogy végtelenül kicsi, vagy pedig az, hogy végtelenül nagy. Egyidejűleg csak egyetlen tény felismerése lehetséges. Az, hogy mégis láthatunk egy erdőben sétáló és a barátjával beszélgető fehér ruhás embert, annak tudható be, hogy ezek a felismerések végtelen gyorsasággal követik egymást, és egységes képet adnak, mint amikor körré áll össze a pörgetett fénypont. Ha pedig az ész ilyen gyorsan mozog az egyes felismerések között, és nem képes egyszerre befogadni azokat, akkor végtelenül parányinak kell lennie.

a test vizsgálata

59. A test a korábbi tettek eredményeképpen keletkezik.

60. ΘNem, hanem az elemek alakzata, amit úgy használunk, mint bármilyen használati tárgyat.

61. Nem így van, ez nem bizonyított.

62. Azért sem, mert születését apa és anya váltja ki.

63. A táplálkozás miatt sem.

64. Azért sem, mert nem minden szerelmi egyesülés vezet szükségszerűen születéshez.

Magyarázat: Szépen hangzik az az elmélet, hogy a test pusztán eszköz, mint a hajó, amin átkelünk a túlsó partra. Az a kijelentés azonban, hogy pusztán a lételemek összetevődése lenne, nem bizonyított, és felmerül a további kérdés: vajon a lételemek (állagok) nem ugyanígy a korábbi tettek eredményei-e? A test egyben adottságokkal is jár, és bizonyos sorshoz kötött, mivel az apa és anya egyesüléséből születik. Táplálkozás és ezzel együtt tapasztalás során épül fel. Annak pedig, hogy nem a szülők egyesülése a valós oka, az a bizonyítéka, hogy nem minden egyesülésükből születik új gyermek, hanem csak akkor, ha a születendő lélek tett-előzményei és az anyagi világ körülményei egybeesnek.

65. A tett-eredmények nem csak a test keletkezéséhez vezetnek, hanem ahhoz is, hogy a lélekhez kapcsolódik.

66. Ez pedig kizárja azt, hogy ne lenne azzal szükségszerűen kapcsolatban.

67. Ha véletlenszerű lenne a test keletkezése, úgy az lenne a megváltás elnyerése is.

Magyarázat: A korábbi tettek tehát nem pusztán a test keletkezését okozzák, hanem a lélek megtestesülését is. A megváltás pedig éppen ezeket az újra-megtestesítő, keletkeztető erőket oltja ki. Ha véletlenszerűen születne az ember, úgy nem lenne megszabadulás, illetve ez is véletlenszerű lenne, semmit sem lehetne tenni érte.

68. Ha az ész cselekvése váltaná ki ezt a kapcsolatot, úgy sohasem lenne vége,

69. és örökké élne a test, mert nem lépne fel a halál.

70. ΘÚgy is lehetne mulandó, mint ahogy az agyagparányok sötét színe.

71. Nem így van, mert akkor a lélekre az is visszahatna, amit nem ő cselekedett.

Magyarázat: A test és a lélek kapcsolódásához – a születéshez – a lélek korábbi szenves cselekvései vezetnek. Ha az ész „tudatosan” tartaná fenn ezt a kapcsolatot, úgy nem létezne a sorsszerű halál, hiszen az ész újra meg újra megújítaná a testet, és az halhatatlanná lenne. Az ember azonban halandó. A kiégetett agyag színváltozásának példája megint rossz. Ott ugyanis tulajdonságváltozásról és nem megszűnésről van szó. Azonkívül a cselekvések következményei mindig a lélekre hatnak vissza. Ha a cselekvés végső princípiuma az ész lenne, akkor a léleknek olyan következményeket kellene elfogadnia, amelyeket nem ő okozott. Ez pedig a tapasztalás esetleges voltához, és végső soron a megváltás tagadásához vezetne.

NEGYEDIK TANÍTÁS

első szakasz

a lélek cselekvésének vizsgálata

1. Amint elmondtuk, annyi a cselekvés.

2. A hibák ugyancsak.

3. Ez utóbbiaknak három különböző csoportja van aszerint, hogy vágy, viszolygás vagy tompaság okozza őket.

4. ΘNem, csak egyféle hiba van, mert egy az ellenszerük.

5. Ez az érvelés pontatlan, tehát hibás.

6. A tompaság a legrosszabb közülük, mivel a másik kettő csak tompa emberben keletkezik.

7. ΘA tompaság nem lehet hiba, hiszen kiváltó-kiváltott viszonyban áll a többivel.

8. Nem így van, mert a hiba ismérvével bír a tompaság is.

9. Azért is téves az ellenvetés, mert valami állhat kiváltó-kiváltott viszonyban a véle egyneműekkel.

Magyarázat: A hiba voltaképpen a szenves cselekvést jelenti, a szenvek pedig, mint a 3. szútra elmondja, háromfélék. A 4. és 7. szútra szőrszálhasogatás. Igaz ugyan, hogy a szenveknek egyetlen ellenszerük van, a tudás, ez azonban nem bizonyítja azt, hogy azonosak lennének egymással. A szenvek között valamiféle rangsor is fennáll, a tompság mintegy feltétele a másik kettőnek.

10. A lélek örökkévalósága bizonyítja a halál utáni életet.

Magyarázat: A lélek örök princípium, hasonlóan az anyagi állagokhoz, így tehát nem szűnhet meg a halálban sem.

A LÉT VIZSGÁLATA

a dolgok eredetéről

11. Megnyilvánultból lesz minden megnyilvánulás, amint azt a tapasztalás bizonyítja.

12. ΘNem így van, mert nem korsóból lesz a korsó.

13. Ez az ellenvetés hibás, mert a korsó is megnyilvánultból keletkezik.

Magyarázat: Amint a tapasztalás bizonyítja, semmi sem keletkezik csak úgy magától, hanem létrejöttének anyagi feltételei vannak. A lét alakzatai előző formákból alakulnak ki, ahogyan az agyagból korsó lesz.

14. Egy dolog nemlétéből lesz a másik dolog léte, mert semmi sem jöhet létre úgy, hogy meg ne szüntetné önnön okát.

15. ΘAz állítás ellentmondásos, ezért elfogadhatatlan.

16. Nem így van, hiszen múltbeli és jövőbeli dolog is lehet a mondat alanya.

17. ΘAzért is téves az állítás, mert a megszűntből semmi sem keletkezik.

18. Ez az ellenvetés hibás, mert csupán a sorrendet írtuk le ezzel.

Magyarázat: Mikor valami okozatként létrejön, az ok megszűnik, ahogy a növény keletkezésének az elvetett mag megszűnése a feltétele. A lét oka tehát a lét oldaláról nézve nemlétező. A megfogalmazás valóban „pontatlan”, hiszen az okozat nem tudja megszüntetni önnön okát, mert akkor már eleve léteznie kellene, és nem lehetne okozat. A 15. szútra azonban csak a szavakba köt bele, mivel a nyelv megenged ilyen megfogalmazásokat. A 17. szútra ellenvetése ugyanezt fordítja ki: a megszűnt ok nem hozhat létre okozatot. Valójában az ok megszűnése és az okozat keletkezése egyidőben megy végbe.

az Úrról

19. Az Úr a keletkezés oka, hisz látjuk, hogy pusztán az emberi cselekvés nem hoz eredményeket.

20. ΘNem így van, mert emberi cselekvés nélkül nincs eredmény.

21. Ez az érvelés hibás, mert Ő az eredmény igazi oka.

22. ΘA dolgokat semmi sem váltja ki. Ok nélküliek, mint ahogy a tövis hegyes, és így tovább.

23. ΘS minthogy semmi sem, így hát a „ki-nem-váltás” váltja ki.

24. Ez az ellenvetés hibás, mert a „ki-nem-váltás” nem kiváltás.

Magyarázat: Gótama így a létnek két okát nevezi meg. Igaz, hogy minden tapasztalás korábbi emberi cselekvések eredménye, és anélkül nem tudna létrejönni, az a törvény azonban, hogy a dolgok íly módon keletkezzenek, egy magasabb princípiumtól, az Istentől való. A másodrendű, kiváltó ok tehát a cselekvő ember, az elsőrendű, teremtő ok pedig az Úr. A njája célja éppen az, hogy az emberi cselekvést az Úr isteni szintjére emelje. A lét tehát nem véletlenszerű, ahogy a 22. szútra állítja, ez már a testetöltéssel kapcsolatban bebizonyosodott (III.2.67). A 23. szútra pedig téves ellenvetés.

a muladóságról

25. ΘMinden mulandó, mert a keletkezés és elmúlás jegyeit viseli magán,

26. Θ így hát egy örökkévaló van: maga a mulandóság.

27. A mulandóság is elmúlik, ahogy kialszik a tűz, ha elfogy a tűzrevaló.

28. Nem lehet tagadni az örökkévaló dolgok létezését, mivelhogy a mulandóktól különbözőknek tapasztaljuk őket.

Magyarázat: A mulandóság nem örök, mivel a dolgok tulajdonsága, és a dolgok elmúlásával maga is elmúlik. Éppen úgy, ahogy a tűz is kialszik, ha nincs már hordozója. Nem igaz az az állítás, hogy minden princípiumot mulandónak tapasztalunk. Van, ami sohasem változik, nem viseli a kialakulás és az elmúlás jegyeit. A njája-vaisésika a következő princípiumokat tartja örökkévalónak: az atomi lét (a „parányok”), az űr, az idő, a tér, a lélek, az ész állagai, ezek bizonyos tulajdonságai, valamint a közös, a sajátos és a bennerejlés fogalma.

29. ΘMinden örökkévaló, mert örök az öt lételem.

30. Nem így van, hiszen akkor nem lenne különbség örök és mulandó között.

Magyarázat: A 29. szútra a másik végletes kijelentés hibájába esik. Természetesen nem minden örökkévaló, hiszen akkor sem a mulandó, sem az örök fogalmának nem lenne értelme.

a dolgok egyediségéről

31. ΘMinden egyedi, hiszen a dolgok ismérve éppen az, hogy egyediek.

32. Nem így van, mert több ismérv eredőjeként keletkezik egy dolog.

33. Az ellenvetés azért is hibás, mert ellentmondásban áll a kimondott ismérv sajátosságával.

Magyarázat: A dolgok valóban „egyediek”, ez a tulajdonság azonban több más tulajdonság eredőjeként jön létre. Így például egyedi egy „apró kék tehén”, az „apró”, a „kék” és a „tehén” fogalmai azonban általánosak. Az ellenvetés azért ellentmondásos, mert a „minden egyedi” kijelentés a dolgok azonosságát mondja ki. Amellett: ha valóban minden egyedi lenne, nem létezhetne a megismerés.

a lét és a nemlét vizsgálata

34. ΘMinden nemlétező, mivel minden dolog egyben a többi nemlétének bizonysága.

35. Nem így van, mivel a dolgok éppenhogy saját létüknek bizonyságai.

36. ΘNem saját létüknek, hiszen ellentétüktől függenek.

37. Ez az állítás ellentmondásos, ezért elfogadhatatlan.

Magyarázat: Mikor azt mondom: „rövid”, ezzel valóban nem valami mást mondtam. Ugyanakkor mindenki a „rövid” jelentésre fog gondolni, és senkinek nem jut eszébe e szó hallatán: „aha, tehát nem piros”. Az is igaz, hogy a „rövid” relatív fogalom, és függ a „hosszú” fogalmától. Ha viszont a „rövid” szó jelentését a „hosszú” magyarázza, akkor mi magyarázza a „hosszú” szóét? A „rövid”? Az ellenvetés azért is ellentmondásos, mert ha azt jelenti ki, hogy „minden nemlétező”, akkor ezt a kijelentést is ellentéte magyarázza, vagyis mindennek létezőnek kellene lennie.

38. A mindenség „számosítása” bizonytalan, akár van megokolása, akár nincs.

39. ΘNem így van, mert a megokolás az egész részét képezi.

40. Ez az érvelés hibás, mert az egésznek nincsenek részei.

Magyarázat: A njája-vaisésika kortárs iskolái (elsősorban a számkhja és a buddhizmus) azt a kedvelt módszert alkalmazták a tantételek lefektetésére, hogy felsorolták a megismerendő tényezőket. Ebből a felsorolásból viszont általában kimaradt a „bizonyítási faktor”. A módszer abból a szempontból hibás, hogy ha bizonyítani kezdjük a felsorolt princípiumokat, akkor egy új elemmel, a bizonyítással növeltük az alkotókat, vagyis megdől az eredeti szám. Ha pedig nem bizonyítunk, akkor az állítás bizonytalan marad. A njája-vaisésika ezt a hibát úgy küszöböli ki, hogy a megismerendő területén mindig gondosan megnevezi a megismerés eszközét is. Más kérdés, hogy ezt a többi iskolák is megteszik, csak nem tulajdonítanak neki ilyen nagy jelentőséget.

a tett-eredmény vizsgálata

41. Kétséges a tett-eredmény, mert vagy a cselekvés pillanatában keletkezik, vagy pedig más időben.

42. ΘNem keletkezhet más időben, mert akkor már eltűnt az oka.

43. Akkor viszont már a fa elültetésekor meg kellene teremjen annak gyümölcse.

Magyarázat: A tett és annak következménye ok-okozati összefüggésben állnak egymással. A probléma abból adódik, hogy a tettek eredménye általában nem rögtön a cselekvés utáni pillanatban keletkezik, hanem csak egy idő múlva. A cselekvés pedig pillanatnyi. Gótama az ellentmondást úgy próbája feloldani, hogy a tett-eredmény végső okául nem pusztán magát a cselekvést nevezi meg, hanem a szenvesen cselekvő lélek princípiumát.

44. ΘMivel a lét és nemlét különböző fogalmak, a tett-eredmény a tett pillanatában sem nem létező, sem nem nemlétező, sem nem létezve nemlétező.

45. A tett-eredmény ekkor nemlétező, mert látjuk a keletkezést és elmúlást.

46. De csak a tudat számára nemlétező.

Magyarázat: Ha a tett-eredmény már megszületése előtt, azaz a tett pillanatában létezne, ez azt feltételezné, hogy valami létezhet önnön keletkezése előtt, vagyis nem tapasztalnánk keletkezést és elmúlást. Ha nem létezik, akkor viszont nem a tett a következmény oka. Mivel pedig a lét és nemlét különböző fogalmak, annak a szócsavarásnak sincs értelme, hogy „létezik is, meg nem is”, ahogy egyes iskolák állítják. A tudat számára mindenesetre nem létezik, hiszen ha az ember tudna a tettek következményéről, sohasem tenne olyat, ami az öröm-fájdalom körforgásába taszítja. Viszont tesz. Mivel pedig a tettek indítója nem az ész, akkor a lélek kell, hogy legyen. Ez bizonyos szempontból magyarázza is a fenti ellentmondást, mivel a lélek nem áll mindig racionális kapcsolatban a tapasztalással.

47. ΘA gyümölcsfa hasonlata téves érvelés, mivel a tett-eredményeknek más a hordozója.

48. Ez az ellenvetés hibás, mivel a lélek az élvezet hordozója.

49. ΘNem így van, mert „nyájakról, fiakról, asszonyokról, szolgákról, aranyról, ételről” és hasonlókról beszélnek.

50. Az „élvezetet” átvitt értelemben használtuk, mint ahogy a „gyümölcs” szó is átvitt értelemben jelenti ezeket.

Magyarázat: A tettek gyümölcsét sokszor nem is ugyanabban az életben aratja le az ember. Az elültetett és gyümölcsöt termő fa viszont ugyanaz. A hasonlat azonban mégis találó, mert a tettek és a következmények hordozója az örök, újraszülető lélek, ő az, aki e gyümölcsöket „élvezi”. A 49. szútra szőrszálhasogatás. Az „élvezet” átvitt értelemben jelenti a szentiratok visszatérő refrénjében említett nyájakat és más javakat.

a szenvedés vizsgálata

51. A születés szenvedést jelent, mert sokféle rosszal jár együtt.

52. ΘNem így van, hiszen néha örömérzet is keletkezik.

53. Ez az ellenvetés hibás, mert a rossz sohasem szűnik meg, hiszen az érzékelő mindig csalódik a vágyott kapaszkodókban.

54. Azért is, mert az „öröm” fogalma téves. Nem más az, mint a szenvedés sajátos formája.

Magyarázat: Az életben „örömtelinek” megélt élmények pillanatnyiak, csalódáshoz fognak vezetni. A földi lét alaptulajdonsága a szenvedés. Feltűnő, hogy Gótama nem igen vizsgáztatja saját állításait, és nem is kívánja alátámasztani. Valószínűleg azért, mert ezzel a tézissel minden korabeli iskola egyetértett.

a megváltás vizsgálata

55. ΘNincs megváltás, mert „a bűnök és a szenves cselekvés örökké tartanak”.

56. A „bűnt” nem eredeti jelentésében kell itt érteni. Ez a refrén a „bűn” fogalmát átvitt értelemben olyan kötelességnek érti, amelynek teljesítése dicsőséget, elmulasztása pedig megszégyenülést von maga után.

57. Azért is téves az ellenvetés, mert az ember maga is felvállalhatja az áldozatot.

58. Mivel ez az áldozat nem jelenti minden esetben a halotti urna áldozatát, így nem is lépnek fel minden esetben a tett-eredmények.

Magyarázat: Az 55. szútra egy ismert szólást forgat ki, és azt állítja, hogy a szenvedés körforgásából nincs kiút. Az ember számára nem marad más, mint hogy áldozatot mutasson be az isteneknek, és reménykedjen a mennyben. Utolsó – és egyetlen – áldozata így halála és testének elégetése lesz. Gótama elveti az eredendő bűn fogalmát, és rámutat, hogy a bűn, a szanszkrit „rna” szó kétértelmű, bűnt is, kötelességet is jelent. Hasonló gondolat figyelhető meg a német „Schuld” szóban, amit vagy „bűn” vagy „adósság” értelemben használnak. A bűn visszafordíthatatlan, az adósság azonban letörleszthető. A megoldás a megismerés útja, amelyen az ember már nem áldozati állatként adja át magát a sors törvényeinek, hanem kézbe veszi és maga hajtja végre az áldozatot. E tett eredménye nem a földi bilincsekbe való újraszületés lesz, hanem a megszabadulás, a szenvedéstől való megváltás.

a szenvek vizsgálata

59. Mikor az ember a mélyálomban nem lát álomképeket, akkor szenvei sincsenek. Tehát van megváltás.

60. Akinek pedig nincsenek szenvei, azt a cselekvés sem köti.

61. ΘNem így van, mert a szenv eredendően a lélekhez tartozik.

62. Ahogy egy dolog öröktől fogva fennálló nemléte is megszűnik azzal, hogy a dolog megszületik, ugyanígy megszűnhetnek az öröktől fogva meglévő szenvek is.

63. Vagy aképpen is mulandók, mint az agyagparány sötét színe.

64. Azért sem örökkévalók a szenvek, mert a vágy készteti őket.

Magyarázat: Van rá példa, hogy az ember létezik, és mégsincsenek szenvei: a mélyálom. A szenv tehát nem feltétlen velejárója a léleknek. Igaz ugyan, hogy a lélek a múltban örök időktől fogva a szenvekhez kötődött, ez azonban nem jelenti azt, hogy örök időkig a szenvekhez is kell kötődnie. A szenvedés a lét ténye, ez a tény azonban nem változtathatatlan, mivel oka a szenv, és ez az ok megszüntethető. A szenves létezés voltaképpen felfogható a szabad létezés hiányának is, melynek megszületése okának eltűnését jelenti, mégha az ok öröktől fogva létezett is.

második szakasz

AZ IGAZ TUDÁS VIZSGÁLATA

a rész és Egész vizsgálata

1. A hibákat kiváltó okok lényegi megértése után eltűnik az énképzet.

2. A hibákat kiváltó ok a színek és a többi érzéktárgyak iránti vágy.

3. Ez a kiváltó ok pedig hamis képzetet ad az Egészről.

Magyarázat: A szútrákból kiderül, hogy a szenvek és hibák az énképzet érdekeit szolgálják. Az énképzet által motivált tapasztalás nem a valóságot veszi észre, hanem a helyes megkülönböztetés hiányában vágytárgyakat alkot.

4. Mivel kétféle dolog a tudás és a nemtudás, kétséges, hogy létezik-e az Egész.

5. Nem kétséges, mert a korábbi érvek bizonyítják.

6. ΘAz sem kétséges, hogy nincsen, mivel nem fordulhat elő az,

7. Θhogy a részek a teljes Egészben benne legyenek, de az sem, hogy csak egy részében az Egésznek. Így hát nem létezik az Egész.

8. ΘAzért sem létezik az Egész, mert az nincs a részeiben,

9. Θmásrészt viszont nem is lehet független önnön részeitől.

10. ΘEzek alapján pedig az Egész részei sem létezhetnek.

11. Ez nem kérdéses. Nem lehet az Egész részeiről beszélni, mivel nincsenek részei.

12. Az érvelés azért is hibás, mert ha még léteznének is részei az Egésznek, akkor sem az Egész lenne a részekben.

Magyarázat: A probléma a következő: tapasztalásunk korlátozott, mindig a tudás és nemtudás kettősségéből adódik. Ezért nem vagyunk képesek felfogni a teljes Abszolútumot, amit a njája-vaisésika „Egész”-nek nevez. Csak részeit tudjuk befogadni. A 6–10. szútra a következőt állítja: sem a rész nem lehet benne a teljes Egészben, hiszen az nála sokkal hatalmasabb, sem pedig a teljes Egész nem lehet benne a részben, hiszen az nála jóval kisebb. Amennyiben pedig a rész nem a teljes Egészben van benne, hanem az Egésznek csak egy részében, akkor az Egésznek két értelemben van része. Ugyanakkor viszont, ha az Egésznek olyan része is van, ami egy más értelemben vett részét tartalmazza, akkor olyan részének is lennie kell, ami ezeket együtt tartalmazza, és így tovább. Könnyen belátható, hogy ez egy vég nélküli folyamatot eredményez, és sohasem jutunk el az Egész és a rész egységéhez. Ha viszont ekképpen bebizonyosodik, hogy nem létezik az Egész fogalma, akkor a részfogalma is illúzió, mivel a részt az Egész magyarázza. Így tehát sem az Egész, sem a rész nem létezik. Gótama ezt az ellenvetést azzal veti el, hogy az Egészet a részektől különböző kategóriának nevezi, ami a részekkel nem térbeli, hanem kölcsönösen egymásban rejlő kapcsolatban áll.

13. ΘAkkor viszont csak olyan az Egész tapasztalása, mint ahogy a rövidlátó látja a hajtincset.

14. Mivel az érzékszerv úgysem tudja tapasztalni azt, ami túl van saját érzéktárgyán, és azon a területen nem működik, mindegy, hogy éles-e vagy tompa az érzékszerv és az érzékelés.

Magyarázat: Az Abszolútumot az ember nem az érzékszerveken keresztül tapasztalja meg, hanem az érzékelésen keresztül értelmileg és lelkileg jut el hozzá. Mindegy tehát, hogy milyen mélységig képesek az érzékszervek tapasztalni. Valamilyen részét felfogják az Egésznek, és az Egész valamennyi részében tükröződik.

15. ΘHa a végsőkig bontjuk a rész és Egész kapcsolatát, akkor a semmibe olvadunk bele.

az atomokról

16. Nem így van, mert ott a parány.

17. Az pedig kisebb a porszemnél is.

18. ΘA parány nem létezik, mert benne is űr van.

19. ΘVagy pedig az űr nem hat át mindent.

20. A kint és bent fogalma csak egy keletkezett dolog esetében merül fel, mivelhogy ezekkel a szavakkal annak ellentétes részeit jelöljük. A nem keletkezett paránynál nincs ilyen.

21. Az űr pedig mindent áthat, mert mindenhol terjed a hang, és mindenütt ott van a kapcsolat.

22. Az űr tulajdonsága az, hogy oszthatatlan, nincsen ellenállása és mindent betölt.

Magyarázat: Ha végigvezetjük a rész és az Egész viszonyát, akkor végtelen folyamatot kapunk, hiszen minden rész egésznek vehető, aminek újabb részei vannak, ezek a részek pedig megintcsak összetevőkből állnak, és így tovább. A njája-vaisésika ezt az ellentmondást a „parány”, az atom fogalmával próbálja feloldani, vagyis egy olyan végső egységet feltételez, ami már nem osztható tovább. A 18-19. szútrák ellenvetése úgy próbálja ennek oszthatatlanságát megcáfolni, hogy előveszi az űr fogalmát. Az űr az indiai filozófiában mindent átható és körülvevő princípium. Ha az atomot is áthatja, akkor annak van belseje és külseje, vagyis máris részekre oszlott. Gótama azzal válaszol erre, hogy a „külső” és „belső” fogalmát értelmetlen dolog egy oszthatatlan princípiumra alkalmazni. Külseje és belseje csak olyan dolgoknak van, amelyek maguk is részekből állnak, vagyis produktumok. Az űr ezek alapján a mindenütt jelenlevő, atomok közötti űrként képzelendő el. Hogy mindenütt ott van, annak az a bizonyítéka, hogy mindenhol terjed az űr ismérve, a hang, és minden dolog benne van valamiben, vagy tartalmaz valamit, illetve, hogy az atomok és a tárgyak az űr révén kapcsolódni tudnak egymáshoz.

23. ΘA formával bíró dolgoknak szerkezete van, így hát a paránynak is vannak részei.

24. ΘAzért is, mert a többi paránnyal kapcsolatban áll.

25. Ez az ellenvetés hibás, mert ha tovább vezetjük, végtelen folyamat lenne az eredménye.

Magyarázat: Amennyiben egy dolog formával bír, és más dolgokkal is kapcsolatban áll, akkor részei kell, hogy legyenek. Így például, ha két atom érintkezik, úgy kell, hogy legyen felületük. Akkor pedig belsejük is van, tehát az atom nem oszthatatlan. Az okfejtés helyes, csak felvetése nem. Folytathatjuk ugyan a bontogatást, előbb-utóbb azonban el kell jussunk a végtelenül kicsiny fogalmához, mert különben a semmiben való feloldódáshoz jutunk. Márpedig tapasztalás van, tehát kell lennie egy végső princípiumnak, amit közvetetten tapasztalunk – állítja a njája-vaisésika.

26. ΘA tudati megkülönböztetés által nem foghatjuk fel a dolgok lényegét, mint ahogy a kendő boncolgatásával sem foghatjuk fel annak lényegét, ha eltekintünk a szálaktól, amelyekből szőtték.

27. Ez az érvelés ellentmondásos, tehát hibás.

28. Az Egészet a részek rejtik magukba, azért nem fogható fel külön.

29. És a dolgok lényegét a megismerés tárja fel.

Magyarázat: A 26. szútra ellenvetése újra az Egész megtapasztalásának lehetőségét próbálja cáfolni. A kendő „kendőségét” a szálak tapasztalásán keresztül fogjuk fel, hiszen az Egész mindig tükröződik a részekben. Az ellenvetés azért hibás, mert voltaképpen azt mondja ki, hogy a tudati megkülönböztetés a dolgok meg-nem-ismeréséhez vezet. Akkor viszont nem tudati. Az ellenvetést az is cáfolja, hogy bizonyítást nyert: a dolgok megismerés által ismerhetők meg. A megismerés eszköze pedig éppen ez a tudati megkülönböztetés.

a lét valóságának vizsgálata

30. Nem lehet azt mondani, hogy semmi sem létezik, mert vagy van bizonyság, vagy nincs.

31. ΘTéves ez az elképzelés a megismerésről és a megismerés tárgyairól. Olyan, mint mikor tévesen valóságosnak hisszük az álomban látott tárgyakat,

32. Θvagy pedig olyan érzékcsalódás, mint amikor a vadak inni szaladnak a délibábhoz.

33. Ez a hasonlat téves, mert nincs semmiféle érv, ami bizonyítaná.

34. A tévesen valóságosnak hitt álombeli tárgyak pedig sóvárgott emlékképekre vezethetők vissza.

Magyarázat: Ha kijelentjük, hogy semmi sem valóságos, akkor ezt a logika szabályai szerint bizonyítani kell. Ebben az esetben a bizonyítás valóságos, vagyis nem igaza bizonyítandó. Ha pedig nem bizonyítjuk, akkor a kijelentésnek nincsen alapja. Az a kedvelt hasonlat pedig, hogy a tapasztalt világ illuzórikus, mint az álomképek vagy az érzékcsalódás, nem bizonyított, így csak puszta kijelentés marad. Az álomképeknek egyébként igenis van valóságos alapjuk, mivel egy korábbi, vágyott érzéklet tükröződik vissza bennük.

az igazi tudásról

35. A dolgok lényegi megismerése által eltűnik a téves felfogás. Úgy, mint ahogy felébredve eltűnnek a tévesen valóságosnak hitt álomképek is.

36. A tudattal bizonyított és valóban megismert tárgy pedig bizonyítja, hogy van valódi megismerés.

37. Ez egyébként a tévedő tudatból is adódik, hiszen ott is van egy helyesen és egy tévesen felismert dolog. így tehát kétféle megismerés van: téves és helyes.

Magyarázat: Hogy van valódi, tehát a tárgy igazi lényegét felismerő megismerési mód, ez úgy a helyes mint a téves felismerésből bebizonyítható. Ha egy tárgy helyesen ismerszik fel, úgy a megismerés eme módja más tárgyakra is alkalmazható, és ismét helyes megismerésre fog vezetni. Ha viszont tévesen ismerek fel valamit, ott két tárgyat kapok. Ha embernek nézek egy fatörzset, lesz egy helyes tárgyam (a fatörzs) és egy téves tárgyam (az ember), ez megint csak kétféle megismerést ad: helyeset és helytelent. A tárgy és a felismerési módszer helyességét pedig a vizsgálat és a bizonyítás dönti el.

a révület vizsgálata

38. A sajátos révület gyakorlásából lesz igaz tudás.

39. ΘIlyen révület nem létezik, mert mindig vannak olyan érzékletek, amelyek erősebbek nála.

40. ΘAzonkívül az éhség és hasonlók is eltérítik.

41. Erdőben, barlangban, folyóparton kell az Igázást gyakorolni.

42. ΘMég a megváltás állapotában is fennállnak ezek az akadályok.

43. Nem így van, mert ezek érzékeléséhez született test kell,

44. a megváltás állapotában pedig ilyen már nincsen.

Magyarázat: Az Abszolútum megtapasztalásának végső stádiuma már a meditáció és a révület állapotában történik. Ennek „sajátos” volta azt jelenti, hogy a tudat nem az ész és az érzékszervek felé fordul, hanem a lélek végső megismerésére irányul. A 39. és 40. szútrában felsorolt akadályok kiküszöbölésére megfelelő körülményeket kell biztosítani. A megváltás állapotában pedig már nem létezhet eltérítettség, mert megszűnik a testhez kötöttség és a testi érzékelés.

45. Ecélból arra kell ösztökélni a lelket, hogy az önmegtartóztatást, a késztetnivalókat, valamint az Igázás lélektudásának további eszközeit gyakorolja.

Magyarázat: Itt kapcsolódik az ismeretelméleti részhez a njája-vaisésika etikája. Ennek meghatározott szerepe van, a révületet és a végső megismerést segíti elő. Az önmegtartóztatás tagjai szinte minden irányzatban ugyanazok: ártatlanság, igazság, igénytelenség, alázat és nem-ragaszkodás. A késztetnivalók, vagyis azok a lelki erények, amelyeket aktívan gyakorolni kell: tisztaság, elégedettség, lemondás, önképzés és az Úrnak való odaadás. A lélek megismerésének további eszközei: testi- és lélekzés-gyakorlatok, az érzékeléstől való elfordulás gyakorlatai, összpontosító, elmélyedő gyakorlatok, valamint maga a révület.

a szent vita

46. Ezért kell megragadni és gyakorolni a felismerést, ezért kell megvitatni azt olyanokkal, akik rendelkeznek ezzel a tudással.

47. Tanítvánnyal, mesterrel, szellemi társsal, szenttel, törekvővel társalogjon az ember, olyanokkal, akik bizalommal vannak egymás iránt.

48. Lehet folytatni ellenvélemény nélkül is, ha a megvitatás célja a megváltás maga.

49. A vita és civódás is megengedett, ha az igazságot akarja megtartani és megvédeni az ember. Olyan ez, mint mikor tüskés ágakkal körülrakva védjük az elvetett magot.

50. Csak szócsatában lehet meg ez a kettő.

Magyarázat: A njája-vaisésika a filozófiai disputát a lényegi megismerés egyik módjának tartja. Ennek két fokozata van. A magasabb szellemi törekvők közötti párbeszéd, a tanítás, aminek célja nem az ellenfél legyőzése, hanem az, hogy a felek közös megismerésre jussanak. A másik a szócsata, amit egy másik iskola képviselőjével, esetleg egy avatatlannal folytat az ember. Ebben az esetben az elvileg helytelen módszerek, a szócsavarás, a hibás okfejtés és ellenvetés is megengedettek, bár ez – ha az ellenfél logikailag képzett volt – könnyen a vitában való alulmaradást vonhatta maga után.

ÖTÖDIK TANÍTÁS

első szakasz

A VITÁBAN EJTETT HIBÁK

a hibás ellenvetésekről

1. A hibás ellenvetés lehet: a hasonlóságra építő (1.), a különbségre építő (2.), túlmagyarázó (3.), leszűkítő (4.), a bizonyítandót a példával felcserélő (5.), a példát a bizonyítandóval felcserélő (6.), túlszaporító (7.), túlbizonyító (8.), az ok és okozat közvetlen kapcsolatára hivatkozó (9.), az ok és okozat közvetlen kapcsolatának hiányára hivatkozó (10.), túlbonyolító (11.), ellenpéldát hozó (12.), a még-nem-létre építő (13.), kétséges (14.), problémakeltő (15.), érvtagadó (16.), egyértelműnek vevő (17.), azonosító (18.), okforgató (19.), beleegyező (20.), a nem tapasztaltra hivatkozó (21.), a mulandóságra hivatkozó (22.), a mulandótlanságra hivatkozó (23.), az okozatot kiforgató (24.).

2. A hasonlóságra és különbségre építő ellenvetések abba kötnek bele, hogy a bizonyítandó dolognak és a példának több hasonló és különböző tulajdonsága van.

3. A bizonyítandót úgy kell bizonyítani, mint a tehenet a tehénség ismérvei alapján.

Magyarázat: Nézzük meg a hasonlóságot és a különbséget kiforgató ellenvetéseket egy-egy példán: A. azt állítja: a lélek mozog, mivel állag, és az állagoknak mozgásuk van. Éppen úgy, ahogyan például mozgása van a földgöröngynek. B. erre a következőképpen válaszol: a léleknek nincs mozgása, mivel végtelen állagú, mint az űr, és az űr sem mozog. Látjuk, hogy B. ellenvetése a lélek és az űr hasonlóságát lovagolja meg, de valójában nem az eredeti kijelentést cáfolja. A különböző tulajdonságokat B. a következő kijelentéssel tudná meglovagolni: A: a lélek mozdulatlan mert végtelen, nem úgy mint a mozgó földgöröngy, ami véges. B: a lélek is és az űr is végtelen. Az űr nem tudatos és mozdulatlan. A lélek tudatos, tehát mozgó kell, hogy legyen. Láthatjuk, hogy mindkét téves ellenvetés ugyanazt a hibát követi el: a bizonyítandó dolog egy másik tulajdonságát használja fel az eredeti állítás cáfolatára. Helyes módon úgy kell eljárni, hogy a bizonyítandó – lehetőség szerint – valamennyi tulajdonságát számba kell venni, ezek alapján dől el az állítás igazsága. Ugyanúgy, ahogy a tehénség valamennyi ismérvét fel kell sorolni ahhoz, hogy a látott dolog tehénnek bizonyuljon. Az a kijelentés, hogy „szarva van, tehát tehén” nem elég, hiszen szarva más állatnak is lehet.

4. A túlmagyarázó, a leszűkítő, a bizonyítandót a példával és a példát a bizonyítandóval felcserélő, a túlszaporító és a túlbizonyító ellenvetések arra építenek, hogy a bizonyítandó és a példa többféle tulajdonsággal is rendelkezik, s hogy mindkettőt lehetne bizonyítani.

5. A téves ellenvetések eme fajtája azért hibás, mert az állítás a példa egy bizonyos tulajdonságát vette alapul, és nem lehet azt egy másik tulajdonsággal megcáfolni.

6. Illetve azért, mert a példa csak arra való, hogy rámutasson a bizonyítandóra.

Magyarázat: A példa definíciójánál kiderült, hogy az csak a könnyebb megértésre hozott eszköz, maga nem igényel logikai bizonyítást. A fenti hat ellenvetés azért hibás, mert az előző két ellenvetéshez hasonlóan szintén a példa egy másik tulajdonságát veszi alapul, illetve magából a példából is bizonyítandót alkot. Nézzük meg ezt az előbbi példán: A. állítása: a lélek mozgással bír, miként a földgöröngy. B. így válaszol: akkor viszont a léleknek tapinthatónak kell lennie, hiszen a földgöröngy az, vagy ha nem tapintható, akkor mozgása sincs (túlmagyarázó). Ha ez így van, akkor a lélek nem is végtelen, miként a földgöröngy sem az (leszűkítő). Ha a lélek mozgását kívánjuk bizonyítani, és példának a földgöröngyöt hozzuk, akkor a földgöröngy mozgását is bizonyítanunk kell (a bizonyítandót a példával felcserélő). Ha a földgöröngy mozgása nem bizonyított, akkor a léleké sem (a példát a bizonyítandóval felcserélő). Sokféle dolognak van mozgása. Ezek vagy végtelenek és nagyok, mint a levegő, vagy kicsik, mint a földgöröngy, vagy pedig mozdulatlanok, mint a lélek (túlszaporító). Ha a lélek olyan mint a földgöröngy, akkor a földgöröngy mozgását is bizonyítani kell, mint a lélekét (túlbizonyító). Látjuk, a téves ellenvetések eme hat fajtája között nincs igazi különbség. Különösen a túlmagyarázó és a túlszaporító, valamint a túlbizonyító és a bizonyítandót a példával felcserélő hasonlít egymásra.

7. Az ok és az okozat közvetlen kapcsolatára, illetve ennek hiányára hivatkozó ellenvetések arra építenek, hogy ezek vagy érintik egymást, vagy nem.

8. A téves ellenvetések eme két fajtája hibás, amint azt látjuk a korsó és a baj esetében.

Magyarázat: Ezek az ellenvetések voltaképpen a logikai összefüggés tényét tagadják. Gondolatmenetük a következő: ha az ok érinti az okozatot, akkor egy vele, tehát nem lehet ok–okozati összefüggésről beszélni. Ha viszont az ok nem érinti az okozatot, akkor nem is lehet az oka. Gótama a következő ellenérvet állítja: a fazekas (ok) érinti a megformált agyagedényt (okozat), és létrejön a korsó. Ugyanakkor mégsem lehet azt mondani, hogy a fazekas azonos lenne a korsóval. Mikor valaki bajában, szorultságában áldozatot hajt végre, nem érinti közvetlenül annak eredményét, az isteni segítséget. Ezt azonban – a hindu filozófia alaptézise alapján – mégis az ő áldozása hozta létre.

9. A túlbonyolító és ellenpéldát hozó érvelések arra építenek, hogy a példát is bizonyítandónak veszik, illetve szembeállítanak egy másik példát.

10. A téves ellenvetések eme két fajtája azért hibás, mert az égő mécses látásához nem kell egy másik mécsest gyújtani,

11. s mert ha el is fogadjuk az ellenpéldát, az eredeti példa igazságát ez nem cáfolja meg.

Magyarázat: A túlbonyolító ellenvetés az előbbiekkel rokon. Az ellenféltől azt kívánja meg, hogy a hozott példát újabb példával támassza alá. Az ellenpéldát hozó pedig nem cáfol, hanem egy ellenpélda irányába tereli a vitát. Ez a két ellenvetés azért hibás, mert mindkettő egy végtelen folyamathoz vezet. A példa példáját újabb példával kellene alátámasztani, az ellenpéldára újabb ellenpélda hozható, és így tovább. Ez pedig gyakorlatilag a vita megrekedését jelenti.

12. A még-nem-létre építő ellenvetés azzal érvel, hogy egy dolog keletkezése előtt nem lehet annak okáról beszélni.

13. Ez az ellenvetés azért hibás, mert a megokolás a már létrejött dologra vonatkozik, annak pedig van oka.

Magyarázat: Ez a téves ellenvetés így gondolkozik: amennyiben a hang oka a beszélő szándéka, akkor a hang voltaképpen nem is létezik. Hiszen kiejtése előtt nincsen. Márpedig hogyan lehetne létező oka egy nemlétező dolognak? Az ellenvetés két szempontból is hibás. Egyrészt, a kijelentés a már létező hangról beszél, amiben benne rejlik oka is. Másrészt, ha ezt az ellenvetést elfogadjuk, úgy minden ok-okozati összefüggés elveszíti értelmét.

14. A kétséges ellenvetés azon alapul, hogy a bizonyítandó dolognak örök és mulandó tulajdonságai is vannak, mert az érzékelhetőség alapján úgy a közös fogalmához, mint a korsó példájához hasonlít.

15. A kétség azonban a hasonlóságból és nem a különbözőségből származik. Ha mind a kettőből kétség születne, úgy a kétségek végtelen sorozata lenne az eredmény. Ha pedig a hang örök volta megcáfolható, akkor téves az az ellenvetés, ami mégis a közösre hivatkozik.

Magyarázat: Ez a téves ellenvetés a hang definíciójával kapcsolatban merül fel. A hang mulandó vagy örök volta ugyanis kétséges. Okra vezethető vissza, ezért mulandó, mint például a korsó. Mulandó azért is, mert érzékszervi. Igen ám, de a közösség fogalma is tapasztalható érzékszervileg, és mégis örök. Miután azonban bebizonyosodott a hangnak az örök dolgoktól való különbsége, nincs értelme ezt egy kétség felvetésével cáfolgatni. Úgy kell eljárni, mint a kétség esetében: keresni a különbségeket, és eldönteni a kétséget, különben a kétségek végeláthatatlan sorozata lesz az eredmény.

16. A problémakeltő ellenvetés azon alapul, hogy a bizonyítandó állítás két dologgal való hasonlóságára építkezik, és nem az eredeti állítást cáfolja.

17. Ez az ellenvetés azért nem megfelelő, mert úgy teremt problémát, hogy egyszerűen ellenérvet hoz a példával szemben.

Magyarázat: Az előbbi példa itt is használható. A: a hang mulandó, mert oka van. B: a hang örök, mert nem tapintható, mint az űr. B. ellenvetése nem A. állítását cáfolja meg. A. elkövethetné ugyanezt a hibát, ha azt mondaná: a hang mulandó, mert eltűnik. Ez azonban nem vitához, hanem az ellenérvek örökös láncolatához vezetne.

18. Az érvtagadó ellenvetés azt állítja, hogy az érvelés a háromidejűség miatt semmit sem bizonyít.

19. Az érvelés azonban háromidősen bizonyít, mert a bizonyítandó éppen az érvelés által válik bizonyossá,

20. és ha az érvtagadó ellenvetést elfogadjuk, akkor maga az ellenvetés is bizonytalanná válik.

Magyarázat: Láttunk erre a téves ellenvetésre egy példát a II.1.8. szútrában. Érvelése a következő: ha az ok megelőzi az okozatot, akkor nem lehet oka valaminek, ami még nincsen. Ha követi, akkor szintén nem lehet ok, hiszen az ok megelőzi az okozatot. Ha pedig egyidejűek, akkor azonosak is egymással. Ez az ellenvetés persze üres szofizmus, hiszen az ok megállapítása mindig utólagos, az okozatból történik. Emellett, ha elfogadjuk, akkor minden ok–okozati összefüggés elveszíti érvényét. Így maga az ellenvetés is.

21. Az egyértelműnek vevő ellenvetés azon alapul, hogy az állításból egyértelműnek veszi az ellenérvet.

22. Ez az ellenvetés hibás, mert ha egyértelműnek vesz mindent, amit a kijelentés nem tartalmazott, azt nem veheti egyértelműnek, ami a kijelentés tagadása lenne. Továbbá hibás az egyértelműség kétoldalú használhatósága miatt is.

Magyarázat: Nézzük még egyszer az előbbi példát: A: a hang mulandó, mert oka van. B: jó, azt viszont te sem tagadtad, hogy nem tapintható. Márpedig az űr sem tapintható, az viszont örök. Így hát a hang is örök. A. erre elkövetheti azt a hibát, hogy B. módszerét választja: jó, azt viszont te sem tagadtad, hogy eltűnik. Ha viszont eltűnik a hang, akkor mégis mulandó. A kétoldalú használat ugyancsak megszünteti a vitát, és az érvek-ellenérvek végtelen sorozatához vezet.

23. Az azonosító ellenvetés olyan módon érvel, hogy például: „A dolgok között nincsen különbség, hiszen azonosak abban, hogy mindegyikük létezik. Márpedig amik azonos tulajdonságokkal bírnak, azok nem különböznek.”

24. Ez az ellenvetés azért hibás, mert a bizonyítandók néha közös tulajdonsággal bírnak, néha pedig nem.

Magyarázat: A téves ellenvetés eme fajtájára a IV. Tanítás I. szakaszában láthatunk példákat.

25. Az okforgató ellenvetés azon alapul, hogy a bizonyítandót másként okolja.

26. Ez az ellenvetés azért hibás, mert valójában mind a két okolást elfogadja.

Magyarázat: Jól ismert példánk erre az ellenvetésre is illik: amennyiben A. azzal indokolja a hang mulandóságát, hogy rámutat annak okára, és B. azzal válaszol, hogy a hang mégis örök, mert nem tapintható, akkor B. ezzel nem cáfolta meg A. állítását, hanem két állítás van érvényben.

27. A beleegyező ellenvetés úgy működik, hogy az állítást az ismertetett ok nélkül fogadja el.

28. Ez az ellenvetés azért hibás, mert a bizonyítandó tulajdonságát egy másik okból vezeti le.

Magyarázat: A beleegyező ellenvetés a következő módszerrel próbálkozik: azt állítottad, hogy a hang mulandó, mert oka van, a beszélő szándéka. Így van. De a hang oka lehet az is, hogy a szél az ágakat megrezegteti. Akkor viszont állításod indoklása a hozott példán megbukott, vagyis a hang nem mulandó.

29. A nem-tapasztaltra hivatkozó ellenvetés azon alapul, hogy azt feltételezi, az ok létezik, csak nem tapasztaljuk, illetve hogy a nem-tapasztalást tapasztaljuk, és ezért az állítás ellentéte az igaz.

30. Ez az érvelés hibás, mert a nem-tapasztalás az nem tapasztalás.

31. Azért is, mert tudomásunk van felőle, hogy van-e valamiféle felismerés vagy nincsen.

Magyarázat: Erre a téves ellenvetésre is volt egy példa a II.2.19. szútrában, ami azt állította, hogy igenis létezik a hang még a kimondása előtt, csak mi nem tapasztaljuk, mert van egy akadály, amit szintén nem tapasztalunk. Viszont ez a nem-tapasztalás éppen a nem tapasztalható akadály tapasztalása, ekképpen a hang örök volta bizonyítást nyert. Ez az ellenvetés két értelemben is ellentmond a logika szabályainak. A nem-tapasztalás nem tapasztalás, innentől kezdve pedig érdektelen. A megismerés pedig a tudattal történik, ami vagy tud valamit vagy nem. Ha nem tud a tárgyról, és nem is tud felé értelemmel közeledni, akkor nem tartozik a megismerendők körébe, hanem üres misztifikáció.

32. A mulandóságra hivatkozó ellenvetés azt jelenti ki, hogy minden mulandó, mert a dolgok tulajdonságai abban hasonlók, hogy mulandók.

33. Ez az ellenvetés azért hibás, mert ha a dolgok eme hasonlóságuk alapján bizonyíthatatlanok, akkor az ellenvetés is az, hiszen ahhoz hasonlít, amit cáfolni akar.

34. Márpedig a dolgok különböznek is egymástól, és csak az a tulajdonság lehet az érvelés alapja, amit a példa is mutat, a könnyebb megértés kedvéért. S mert az érvelés kétirányú is lehet.

Magyarázat: Volt már ilyen érvelés a szövegben is (IV.1.25). A kijelentés lényege: a dolgoknak egyetlen közös tulajdonságuk van, hogy mulandók. Ennek alapján viszont egyetlen örökérvényű kijelentés sem tehető. Maga az ellenvetés sem általános érvényű, hanem sajátos és mulandó. Ugyanakkor, ha az állítás azt mondta ki, hogy a hang nem állag, mivel nem rendelkezik tulajdonsággal és mozgással, mint például a víz, akkor a cáfolatban csak a felhozott azonosság és különbség merülhet fel. Az az ellenvetés nem tehető meg, hogy ezek szerint a víz is mulandó, egyszerűen csak azért, mert hasonlatossággal bír a mulandó hanggal. Emellett az indoklásra hozott példa negatív is lehet: a hang mulandó, tulajdonság, mert nincsen mozgása és tulajdonsága, ellentétben a levegővel, ami rendelkezik ezekkel.

35. A mulandótlanságra hivatkozó ellenvetés azt jelenti ki, hogy a mulandóban az az örök, hogy örökké megvan benne a mulandóság.

36. Ez az ellenvetés azért hibás, mert valójában abból a célból jelenti ki a mulandó örökkévalóságát, hogy örök legyen az a mulandó, aminek mulandóságát cáfolni akarja.

Magyarázat: Ennek a téves ellenvetésnek a következő a gondolatmenete: jó, fogadjuk el, hogy a hang mulandó. Akkor viszont mindig is az lesz. Így hát a hangnak van egy örök tulajdonsága, az, hogy mulandó. Ha viszont a hangnak örök tulajdonsága van, akkor maga is örök. Gótama már a IV.1.27. szútrában rámutatott ennek az ellenvetésnek a téves voltára: a mulandóság ugyanis az elmúlással együtt eltűnik, mint ahogy a tűz is elfogy, ha elfogy a tűzrevaló.

37. Az okozatot kiforgató ellenvetés azon alapul, hogy az akarat többféle okozatára mutat rá.

38. Ha a hang nem okozat, akkor helytelen az akarattal indokolni, mivel olyan okai vannak, amik hallását megakadályozzák.

Magyarázat: A hang örökkévalóságát bizonyítandó B. érvelhetne így is: mikor a fazekas arra irányítja akaratát, hogy egy korsót létrehozzon, akkor kétféle eredményt ér el. Létrehoz egy korsót, ugyanakkor eltávolítja azokat az akadályokat, amelyek a korsó eddigi létét megakadályozták. Így hát amikor a beszélő megszólal, lehet hogy arra irányítja akaratát, hogy felszámolja azokat az akadályokat, amelyek az öröktől fogva létező hang tapasztalását megakadályozzák. Ez az ellenvetés azért ellentmondásos, mert ha a beszélő szándéka tényleg csak arra elég, hogy eltávolítsa a hangot elzáró akadályokat, akkor a hang nem a beszélő akaratából következik. Márpedig B. ezt a hozott példában elismerte. Ugyanakkor képtelenség azt állítani, hogy a hang hallásának oka az lenne, hogy eltűnnek azok az okok, amelyek ezt a hallást megakadályozzák.

a céltalan vita

39. A: – Az ellenvetés hasonló hibát követ el.

40. (Ez bármelyik hibával előfordulhat.)

41. B: – Az én ellenvetésemben ugyanaz a hiba volt, amit te is vétettél.

42. A: – Ha beismered, hogy ellenvetésedben ugyanaz a hiba, mint az enyémben, akkor elkövetted a „másik igazának elismerését”.

43. B: – Ezt te már akkor elkövetted, amikor azt mondtad: „Az ellenvetés hasonló hibát követ el.”

Magyarázat: A fenti öt szútra azt a folyamatot modellezi, hogyan fajul a filozófiai disputa veszekedéssé. Tegyük fel, hogy A. elkövette valamelyik hibás ellenvetést. B. elköveti erre ugyanazt a hibát. A. ekkor rámutat B. hibájára (39.). B. azzal védekezik, hogy a hibát nem ő követte el először (41.). A. erre a szemére olvassa a „másik igazának elismerését” (42.). Ez komoly elcsúszás, a vita végét is jelentheti. B. azzal védekezik, hogy ezt az elcsúszást A. már akkor elkövette, amikor a magáéhoz hasonló hibára hivatkozott (43.). A vitavezető itt rendszerint leállítja a veszekedést, és megállapítja, hogy ki követte el elsőnek az elcsúszást. A megoldás kulcsa az, hogy az elkövetett hibát vagy meg kell védeni, vagy ki kell javítani, és nem az ellenfél szemére vetni.

második szakasz

az elcsúszásokról

1. Az elcsúszások: az állítás feladása, az állítás átértelmezése, az állítás ellentmondásba kerülése, az állítás feladása, az eltérő érvelés, a mellébeszélés, a zagyvaság, az érthetetlen beszéd, az értelmetlen beszéd, az időbeli keveredés, a túl kevés, a túl sok, az ismétlés, a megismételni nem tudás, a nem-értés, a válaszképtelenség, a kitérés, a másik igazának elismerése, a támadás elmulasztása, a nem támadható megtámadása, a tételtől való eltérés és a téves érvelés.

2. Az állítás feladása abban áll, ha az állító az ellenpéldában említett tulajdonságokat a saját példájában is elfogadja.

Magyarázat: A: a hang mulandó, mert tapasztalható érzékszervileg, miként a korsó. B: a közös fogalma is tapasztalható érzékszervileg, és az örök. A: akkor a korsó is örök. A. ezzel feladta állítását, vagyis azt, hogy a hang és a korsó mulandó dolgok, mert érzékszervileg tapasztalhatók.

3. Az állítás átértelmezése abban áll, ha az állító a cáfolt állítást a dolgok sokféle tulajdonságára alapozva egy újabb érveléssel próbálja bizonyítani.

Magyarázat: A: a hang mulandó, mert érzékszervileg tapasztalható, mint a korsó. B: a közös fogalma is érzékszervileg tapasztalható, és az örök. A: a közös fogalma minden dologban benne van, a korsó és a hang pedig egyes dolgok, tehát a hang mulandó, mint a korsó. Mint látjuk, A. újabb érvelése – függetlenül attól, hogy igaz-e vagy sem – nem indokolja az előző állítást.

4. Az állítás ellentmondásba kerülése abban áll, ha az állítás és az indoklás ellentmondanak egymásnak.

Magyarázat: A: létezik egy nem tapasztalható, tulajdonságokon túli állag, mivel az ember csak a tulajdonságokat tudja tapasztalni.

5. Az állítás feladása abban áll, ha az állító a megcáfolt állítást megtagadja.

Magyarázat: A. a cáfolatra: én ugyan nem mondtam, hogy a hang mulandó.

6. Az eltérő érvelés abban áll, ha az állító a cáfolt érvelésre az érv olyan tulajdonságával is előhozakodik, ami az előbb nem fordult elő.

Magyarázat: A. a cáfolatra: igen, de a hangnak és a korsónak kezdete van, a közös fogalmának pedig nincsen. Ez is lehet igaz, azonban az előző érvelést, vagyis hogy a hang azért mulandó, mert érzékszervileg tapasztalható, nem bizonyítja.

7. A mellébeszélésnek nincsen köze a vitatott dologhoz.

Magyarázat: A. a cáfolatra: igen, de a mesterem úgy tanítja, hogy a hang mulandó, és én neki hiszek.

8. A zagyvaság értelmetlen hangok felsorolása.

Magyarázat: Ez az elcsúszás két értelemben is bekerülhetett a vitába. Egyrészt bizonyos varázsmondások jelentés nélküli szavakból álltak, ezeknek természetesen semmi helye nincs a filozófiai vitában. Másrészt az egyik fél próbálkozhatott olyan szavakkal, és mondatokkal, amit az ellenfél nem ért meg (V.2.16. szútra). Ezt azonban kivédte az, hogy a vita általában közönség előtt zajlott, és egy vitavezető vezette.

9. Az érthetetlen beszéd az, amit sem az ellenfél, sem a hallgatóság nem ért meg háromszori kimondás után sem.

Magyarázat: Ilyen lehetett egy ismeretlen vagy többértelmű szó, egy részletesen nem ismertetett példázat, túl gyorsan vagy túl halkan kiejtett szavak.

10. Az értelmetlen beszéd esetében a közlések tartalmilag nem állnak összefüggésben egymással.

Magyarázat: A: a hang örök, mert tegnap főtt babot ettem vacsorára, hogy el ne felejtsétek az utazás idejét. Ehhez hasonló irracionális kijelentések később a mahájána buddhizmus tanítási metodikájában jelentek meg.

11. Az időbeli keveredés olyan beszéd, ami összekeveri az okfejtés tagjait.

Magyarázat: Az I.1.32. szútrában ismertetett okfejtés tagjainak pontosan ebben a sorrendben kellett követnie egymást, vagyis a végkövetkeztetés sohasem előzhette meg az állítást vagy az érvelést.

12. A túl kevés az, ahol akár csak egyetlen tag is hiányzik.

13. A túl sok az, amelyben több indoklás vagy példa is van.

Magyarázat: Az öttagú okfejtés egyetlen eleme sem hiányozhatott, az pedig, hogy az okfejtő esetleg több indoklást vagy példát is hozott a bizonyítandóra, nem erősítette, hanem gyengítette az okfejtést, mivel azt feltételezte, hogy azok önmagukban nem bizonyítanák az állítást.

14. Az ismétlés egy szó vagy egy mondat újramondása. Kivétel ez alól a refrén.

15. Az az ismétlés, mikor az ember egy magától értetődő dolgot mond ki újra.

Magyarázat: Bizonyító ereje csak az érvelésnek van, az állítás ismételgetésének nincsen. Ismétlésnek számít az is, mikor az egyik fél egy magától értetődő szinonimát használ. Például: a hang örök, mert nem múlik el. A védikus szövegek refrénjének más volt a szerepe, erről a II.1.58. szútrában olvashattunk már. Ezeknek azonban nincs helye a logikai vitában.

16. A megismételni nem tudás az, amikor az ellenfél nem tud megismételni egy háromszor kimondott és a hallgatóság által megértett kijelentést.

17. A nem értés az, amikor az ellenfél ugyanezt nem érti.

Magyarázat: Mindkét esetben ugyanis arról van szó, hogy az egyik fél nem tudja követni az ellenfél gondolatmenetét.

18. A válaszképtelenség az, amikor az egyik fél nem tud válaszolni.

Magyarázat: Az ellenérvet meghatározott időn belül kellett kimondani. Ha az egyik félnek ez idő alatt semmi nem jutott eszébe, akkor elveszítette a vitát.

19. A kitérés az, amikor az egyik fél félbeszakítja a vitát, mondván, hogy valami más dolga van.

Magyarázat: A válasz alóli kitéréssel ugyanis többnyire a válaszképtelenséget szokták palástolni.

20. A másik igazának elismerése az, amikor az egyik fél saját hibás érvelését a másik szemére veti.

Magyarázat: Vagyis ha bármelyik fél így válaszol a kifogásolt hibára: te is ugyanezt követted el itt és itt. Ezzel ugyanis két ponton is elcsúszik az érvelő: beismeri azt, hogy az előbb nem vette észre a másik hibáját, ugyanakkor pedig azt, hogy most ő is elkövette ezt a hibát.

21. A támadás elmulasztása az, ha az egyik fél nem veszi észre a másik elcsúszását.

22. A nem támadható megtámadása az, ha az egyik fél olyat támad, ami nem elcsúszás.

Magyarázat: Ezek szerint a vitát úgy is el lehetett veszteni, ha valaki nem vette észre a másik elcsúszását. Ilyenkor a vitavezető hozott ítéletet, hogy ki követett el nagyobb hibát. A vita elvesztését vonta maga után az is, ha az egyik fél nem azért az elcsúszásért vonta felelősségre a másikat, amit az valójában elkövetett, vagy ha olyasmit támadott, ami nem számított elcsúszásnak.

23. A tételtől való eltérés az, amikor valaki elfogad egy tételt, és azután úgy megy tovább, hogy ellentmondásba kerül azzal.

Magyarázat: Ez egyben azt is jelenti, hogy filozófiai vitát csak bizonyos keretek, feltételek között lehet tartani. Ha valaki megfeledkezett a már megállapított tételekről, és azokkal ellentmondásos következtetésre jutott, akkor elveszítette a vitát. Természetesen a tételekben a feleknek egyet kellett érteniük.

24. A téves érveléseket már elmagyaráztuk.

Magyarázat: Lásd a II.2.4. szútránál.