A kis urfi jár

A kis urfi jár szerző: Gárdonyi Géza

       Lelkendezve futott ki az öregbéres a tornácívek alól:
- Jár! A kis urfi jár! - kiáltozta az udvaron ujjongva, amire a cselédnép elhajigálta az ásót, kapát és futott befelé.
A kis urfi valóban ott ingadozott a széles kipadlózott tornácon. Körülvették már akkor a bámuló cselédek, az örömkönnyekben úszó mama és a boldog papa, aki sohase hitte volna, hogy ilyen derék kis ember papájává küzdi fel magát.
Valami elképzelhetetlenül is nagyszerű látványosság volt a kis urfi járása; az öregbéres ki is jelentette:
- Sok gyereket láttam mán járni, de ilyen gyönyöröven nem szedte a lábát egy sem.
Pedig milyen egyszerűen indult el! Ahogy ott játszadozott az öreg dadával a tornác padlóján, a lombos leánderek árnyékában, egyszercsak négykézlábra állott a kis urfi, azután fölegyenesedett két lábra, egészen úgy, ahogy a felnőttek szoktak.
Az öreg dadát csaknem szélhűdés érte ijedtéhen: a szeméhez kapott és hirtelen beledörzsölt az öklével, hogy nem-e káprázat űzte vele a játékát, azután hirtelen nagyot visított és befutott a konyhába, ahol így kiáltott éles rikoltó hangon:
- Jézus Mária, tekintetes asszony, ki hamar! a kis urfi jár!
A tekintetes asszony keresztülugrotta az előtte álló nagy uborkás üvegeket, úgy rohant ki a konyhából, Borcsa szakácsné is lefordította az öléből az uborkákkal telt szakajtót, Juli meg Tera, a bájostalpu cselédek, hasonló ugrásra használták föl megtermett lábuk izmait.
A kis urfi akkor lépéseket is tett s hol előre, hol hátra, hol jobbra, hol balra ingadozva ment egyenesen az anyja felé, aki csaknem az égbe röpült örömében.
Az öregbéres és a cselédek kiáltozásaira a tekintetes papa is kilépett a göbölyök istálójából és el nem tudta találni, hogy mi az isten csudája történik az ámbituson, siető lépésekkel tartott tehát arrafelé.
Hát bizony az ő szíve is megdöbbent az örömtől, mikor a fehéringes kis urfit a saját lábain járva pillantotta meg.
Amint a kis urfi fölemelte rózsás pofácskáját és meglátta a papát, azonnal kacagni kezdett.
Le is tottyant hátra emmiatt, de rendkívüli biztonsággal, úgy hogy a korábbi csuszás-mászásokban megedzett ruganyos gömböcskéi ezt meg sem érezték.
A következő pillanatban ismét négykézlábra állott és fölemelkedett a lábára, azután pedig ismét menni kezdett, kacagva és örömtőt repesve, mint egy megelevenült Ráfael angyal.
Ekkor már ott volt az egész udvar, még a libaőrzők is befutottak a mezőről. Biztatták és hujongattak neki.
A kis urfi, mintha érezné, hogy rendkívüli bravurt visz véghez: összeszorított öklöcskékkel folyton kacagva billegett a leguggolt dadától a tekintetes mamáig, meg vissza.
Még a fehérszőrű Hattyu kutya is abbahagyta egy pillanatra a fára futott macska kiböjtölését, odaült a csoport közé és látható tetszéssel nézett az először járó kis urfira.
A dada a váratlanul összecsoportosult hallgatóságnak ott maga körül elmondta, hogy miképpen történt a kis urfi fölállása:
- Játszottunk gombokkal! Az egyik gomb elgurulta A kis urfi utána csúszott, mikor a gombhoz ért, a térdére ült és négykézlábra állott, aztán (uramfia) elfelejtette a gombot és fölemelkedett.
Ezt sokszor elismételte a dada, a legnagyobb részletezéssel s kétségen kívül még többször is elismételte volna, ha a tekintetes ur rá nem szól az egybegyűlt cselédségre, hogy ne tátsák tovább a szájukat, hanem lásson ki-ki a dolga után.
De még este, késő este is, a harangszó után lehetett hallani ilyen párbeszédeket a faluban
- Tudja-e ke nenő, mi az ujság?
- Hogy a kis urfi jár! Hamarább tudtam, mint te!