A királyleány és apródja

A királyleány és apródja
szerző: Garay János

Volt egy öreg királynak
Szép lánya hajdanán;
Ketten szerették egymást,
Egy ifjú s a leány.

Az ősz király kegyelte
Szerette gyermekét,
De gyülölé az ifjút,
S átszúrta hő szivét.

„Atyám, atyám, hová lett
Apródom, a lovag?
Nem jő szolgálatomra,
Érette szívem agg!”

,A Vértes erdejében
Egy rózsaszál terem,
Elküldtem az erdőre,
Hadd hozza el nekem.’

A Vértes erdejébe
Elment a szép leány;
Ott lelte az apródot
A zöld fű bársonyán.

Szép arca mint a liljom
Oly halvány, oly fehér;
Szívén piroslik a rózsa,
Az ontott ifju vér.

A lányka mellé térdel,
Megmossa könnyivei,
Megtörli szép hajának
Aranyló fürtivel.

Ketté hasítja keblén
Hónál havabb mezét,
S gyengéden bepólyázza
Az ifjunak sebét.

Éles, acél kardjával
Sírt ás szegény neki,
S két hattyu- szép karával
Beléje fekteti.

Sírjára egy virágot,
Egy árva rózsát tűz:
Ő maga volt c rózsa,
A bús királyi szűz.