A király és a fiai
szerző: Gárdonyi Géza
... Jöve pedig egy ember a mezőről, és megálla és hallgatá Jézus beszédét amint imádkozni tanítja vala a népet.
Jézus pedig végezvén tanítását, megáldá a népet és elbocsátá. A betegekre is ráimádkozék és meggyógyítván őket elbocsátá Isten kegyelmében.
Járula aztán eléje az ember is, mondá:
- Szép a te tanításod uram, de nézd az én tenyeremet: olyan mint a fának a kérge. Nézd az én homlokomat: a gondok szántották fel. Fáradság csigázza az én testemet mindennap, s ha gyermekeimre nézek, szomorú vagyok. Mondhatom-e az imádságban ezt a szót: mi atyánk.
Jézus pedig felelé:
- Nem tudod mit beszélsz. Nem azért vagy te keserü, mert te szegény vagy, hanem azért, mert nincsen hited. Avagy nem látod-e, hogy a gyermek bármilyen szegény is, vidámság az ő játéka, és bármilyen barna kenyeret adsz is neki, édes az ő evése.
És szóla a néphez példabeszédben mondván:
Messze napkeleten élt egy bölcs király, s boldog vala az ő gyermekeinek szépségében és sokaságában.
Azonban, alighogy a gyermekek elszaggatták első ruháikat, álomitalt ada nekik, s elviteté őket egyenkint a tengernek egy távol szigetére.
Látja vala pedig ezt egy oktalan ember és szóla neki:
- Miért cselekszed ezt uram? Gyermekeid itthon bőségben és kényelemben nőhettek volna fel, amott pedig a tövisen járnak és a szegénység asztalához kell ülniök.
A király nem felelt ennek az embernek.
Lőn pedig, hogy a gyermekek felébredvén nem tudják vala hol vannak, és elfelejtvén származásukat élnek vala szegény módon: dolgozván és küzködvén, s erősödvén az ő erejökben.
És éltek azok ott sok munkában és szenvedéssel.
Egy napon összegyüjté őket a legöregebb, és szóla hozzájuk:
- Nem gondoljátok-e hogy mi testvérek vagyunk?
-Azt kell gondolnunk, - felelte a másik, - mert a jelek arra mutatnak a mi orcáinkon és elménkben.
És akkor megismerék egymást, hogy testvérek volnának.
- De ha mi testvérek vagyunk, hol a mi atyánk?
És erre nem tudtak felelni.
A király pedig tudja vala, hogy ezek miképpen élnek ottan, mert gondot visel reájok a távolból is.
És elküldé hozzájuk a következő fiát elmondván neki mindeneket.
S az mikor megérkezék, szóla:
- Valóban testvérek vagytok ti, és én is veletek. A mi atyánk pedig király és hatalmas ura a földnek.
Amazok pedig nem tudják vala, mit higyjenek.
Lőn pedig, hogy mikor a legidősebb eléggé megérék az ő elméjében a király elkülde érte. Álomitalt adata neki, és hazahozatá titkon.
S az mikor felébrede megismeré az ő atyját, és eltelék az ő lelke örvendezéssel.
És szóla neki:
- Bölcs vagy te uram és szerető-szivü. Mert csak most látom, hogy miért kellett érlelődnöm a szenvedés földjén.
Aminek utána hazahozatá egyenkint a többi gyermekeit is, hogy elfoglalnák illő helyöket az atya országában.
És eljöve éjjel egy gazdag farizeus és monda Jézusnak.
- Beszélni kivántam veled. Bocsáss meg, hogy ily későn háborgatlak, az én nevem Nikodémus.
Jézus felele:
- Ismerlek.
S amaz folytatá:
- Hallám a példabeszédet amit a királyról és a fiairól mondottál ma délután, mert egy barátomnál voltam és annak ablakában űlve hallgattalak.
Jézus pedig felelé:
- Láttalak.
S monda Nikodémus tovább:
- Engedd meg, hogy én is mondjak néked egy mesét, és megkérdezzem miként vélekedel.
Jézus felelé:
-Hallgatlak.
S Nikodémus beszéle:
- Vala egy gazdag ember, kinek több fia vala, mint Jákobnak. És az ő birtokai oly nagyok, hogy lovas ember napkeltétől napnyugatig nem futhatá körül.
S lőn, hogy a gazdag ember még életében megosztá az ő vagyonát.
Némelyik fiának ada ékes köntösöket annyit, hogy az nem birja vala elhordani, hanem a szolgáinak is ada belőlük; másik fiának ada egy-kevés rongyot, amelylyel testét se fedheté be teljesen.
Némelyik fiának ada oly földeket, hogy hetekig a maga földén mehet, mig a tengerhez eljuthat; másik fiának nem ada annyi földet amelyből az egy fazekat csinálhatna.
És némelyik fiának ada kincseket: aranyat, gyöngyöt, gyémántot temérdeket; másik fiának pedig ada koldusbotot, hogy éhség sorvasztaná orcáját és szeme ki nem apadna szenvedésének könnyeiben.
- Igazságos volt-e amaz atya?
Jézus pedig látá a farizeus lelkét, mint vízben a víz fenekén mozgó férget, és monda:
- Az ember igazságos vala, és bölcs.
És a farizeust megfeddé az ő álnokságában, mondván:
- Ne káromold Istent se szóval, se gondolattal, se példabeszéddel. Mert az Isten tudja, mit cselekszik, te pedig nem tudod mit beszélsz.
Mert ha meg tudnád itélni az Istent, magad is Isten volnál. Te pedig csak olyan vagy hozzá képest, mint a kisded az ő atyjához képest, sőt még csekélyebb értelmü.
Mert a kisded megismeri az ő csekélységében is atyjának bölcsességét, és engedelmeskedik, te pedig ellene fordulsz a te teremtő atyádnak, mint a skorpió.
De őtet meg nem érintheted a te álnokságoddal.
Bizony mondom neked, bölcs az atya, amikor némely gyermekének javakat oszt, másoknak szenvedéseket.
Mert akik bővelkednek e földi javakban, csak ideiglenesen bővelkednek, s akik meg szenvednek, azok csak ideiglenesen szenvednek.
És ha eljön az óra, amelyben kinek-kinek számolnia kell, sem a gazdag nem viheti az Atya elé a pénzeit, hanem csupán számadásait. És jaj neki ha számadásai a szegények átkaitól feketék. Sem a szegény nem viheti az Atya elé koldusbotját, csupán szenvedéseit. És öröm neki, hogy büneit lemosta a könnyeivel. Az Atya elé csupán a lélek állhat, mely minden embernek egyformán adatott.