A kenyér-lesők

A kenyér-lesők szerző: Arthur Rimbaud, fordító: Kosztolányi Dezső

A téli hóba, téli ködbe
a széles pincelyukra dőlve
áll öt gyerek.

Feszült inakkal lesve, térden
bámulják, hogy süti a pék benn
a kenyeret...

Erős, fehér nagyizmú karja
a tűzre rakja, magcsavarja.
Láng ég alól.

Hallják pattogni a kenyérkét,
aztán a mosolygós, kövér pék
egy dalt dalol.

Mind kuksol ottan, egy se moccan
és a pirosló lyukra hosszan
néznek kivül.

S ha holmi gazdag dáridóra
a szőke, illatos cipócska
végre kisül;

s a füstlepett gerenda alján
dalolni kezd a drága, halvány
kenyér-darab;

és száll a tűz-ajtón az élet,
bús, árva lelkük is feléled
a rongy alatt.

Ruhájukat a dér befújta,
de ég szemük, és élnek újra.
S csak néznek ők.

Rózsás orruk a rácsra nyomják,
s dalolnak látva ezt a pompát,
bús fény-lesők.

Imát dalolnak epedezve
s úgy lehajolnak a kemence
szent fényinél,

hogy szétreped rajtuk a nadrág,
s elkapja lengő ingök alját
a téli szél...