A kend édes anyja
A kend édes anyja megátkozott engem,
Hogy a fekete föld boritson be engem.
Ne átkozzon engem, nem vagyok én oka,
Mert én az ő lányát nem szerettem soha.
A kit én szeretek, meg van az szeretve,
Ha rá tekintek is, elfakad nevetve.
A pünkösti rózsa kihajlott az utra,
Eredj oda rózsám, köss bokrétát róla.
Tedd az öved mellé, két szemem láttára,
Viseld el, galambom, lányok bosszujára.