A kalandor (Jean Moréas)

A kalandor szerző: Jean Moréas, fordító: Kosztolányi Dezső

             Nem vagyok csúf és gazdag vagyok
             szeretni tudnám és hálás lennék önnek

A szája bordó mélyű drága tok,
hol harminckét fog villog és ragyog.
Haja, min egy apátnő kéjbe hörgött,
most göndörítve és zilálva széthányt
fürtökbe hull szemére — gyilkos gyémánt —,
s tussal van festve az ívelt szemöldök.

Fekete kesztyűje oly omlatag.
Egy hosszú spádé, egy tollas kalap,
így lép a balkonok alatt közönnyel,
mellénye bársony, és a tőre büszke
fogantyúján szétágazó ezüstbe
gyémánt világít és smaragdkő zöldell.

Alkóvján hervadt illat andalog,
jönnek vadul vad várkisasszonyok,
fátyluk alatt bús homlokuk lebágyad,
ékszert dobálnak, pénzeket, s kinyílnak,
hogy csókolják szemét, mely mint a csillag,
és ajakát, a vajúdót, a lágyat.

Akár egy isten, hódít mindenütt,
párbajban ölte meg gróf Montegue-t,
a pápa öccsét, húsz kondottiérit.
Magasra peckelt fővel jár nyugodtan,
boldog a nő, akire szeme lobban,
és láncravert rab-asszonyok kisérik.