A hosszú csók...

A hosszú csók…
szerző: Somlyó Zoltán

A hosszú csók, az gyilkolás,
vájkálás agyban és belekben.
A perc: a herceg, aki szép,
az óra: hulla a melegben.

Ó, mért nem tudják ezt a nők!
És mért kívánnak lehetetlent?
Mért átkozódnak kínban ők
a férfi után, aki elment.

A perc: a függönyszétnyílás –
minek benézni mélyre… jobban?…
Oda, hol szennyes párolog
az áporodott, rőt sarokban.

Minek belátni már oda,
amit a vérsetét beárnyalt?
A lélek mért süllyedjen el,
ha testünk már magasra szárnyalt?…

…Ha selymet fogtál, hát örülj.
simítsd meg – siess – és ereszd el!
Az óra altat és megöl,
a perc megszül és megkeresztel.

A selyem is csak rongy leszen,
ha összegyűröd, fénye elvész…
Ha mész a nőhöz: szolga légy!
De büszke úr, ha tőle elmész!