A holdsugár dala (1909)

A holdsugár dala szerző: Guy de Maupassant, fordító: Kosztolányi Dezső

Tudod, mi a nevem? - A Holdsugár.
Tudod, honnan jövök? - Az égre nézz fel.
Anyám ragyog, az éj hűs árnyú már,
Fákon, vízen futok lágy szökkenéssel;
Tanyám a hűs fű, a meleg fövény;
Kúszom sötét falon, nyírfák tövén.
Mint kincsre szomjú martalóc a házon,
Nincs melegem sohsem és sohse fázom.
 
Pici vagyok, mindenhol ott van
Fényem ragyogva, csendesen
Ülök a néma ablakokban,
A titkokat mind ellesem.
Most itt vagyok, perc múlva ottan;
A vad, a puszta réteken,
A tétovázó szerelem
Követi fényemet nyugodtan.
Aztán, mikor tüzem kilobban,
Lágy bú sajog a szívbe benn.
 
Tücsökdal, édes csalogány
A szilfa s fenyves ágbogán
Dallal köszönti jöttöm.
Aztán kezem a lyukba nyúl,
Hol reszketőn lapul a nyúl;
Mind felkel erre rögtön;
Merész ívekben ugrál
És oly picinyke, pöttön,
Nyúlt árnyak lenn az útnál.
 
A szirten, a haraszton
A dámvadat riasztom
S a hegy tüzes ünőit,
Mind felvigyáz, tűnődik,
 Rejt-e veszélyt az alkony,
Nincs-e vadász, ravasz nyom;
S lesi, hogy a hatalmas,
Tüzes szerelmű szarvas
Nem hívja-e panaszlón?
 
Ha kél anyám
S a hab dagad
Én hallgatag
Bús-halavány
tüzet vetek
A part-falon.
A nedveket
elaltatom;
S ha sugaram
Mélységeken inog
Az úttalan
Fél s azt hiszi gyilok.
De fényiben
Sok elpihen
S kit marnak a kínok,
tüzén enyhülni fog.
 
Tudod mi a nevem? - A Holdsugár.
Ugy-e tudod miért sugárzom itten?
Ha lenn az éjjel hűvös árnyú már,
Örökre elveszhetsz a sanda vízben.
Éjjel veszélyes az erdő s fövény
Megbotlasz a sötét nyírták tövén,
Én az ösvényt ragyogva mutatom,
Ezért bolyongok künn az utakon.