A hajnali ügyvéd
szerző: Krúdy Gyula
Özvegy Boldogfalviné, bár férje elmúltával a szülésznők iskoláját is elvégezte Pesten, a Bodzafa utcában, az Angyalzugban, mégis inkább arról volt nevezetes, hogy elhunyt férjének tudományait, könyveit, írásait örökölte. Boldogult Boldogfalvi úr olyan ügyvéd volt itt az Angyalzugban, hogy hétszeres rablógyilkosoknak is szívesen vállalta az ügyét; a malomgyújtogatók törvény előtti védelmezése pláne örömére szolgált. Az esti órák alagútjában messzi földről felkeresték az olyan emberek, akik olyan dolgokat hordtak a kebelükben kendőbe csavartan, amely dolgokkal nem szokás hivalkodni: hamis bankót vagy elveszett lovak kötőfékeit. Boldogfalviné örökli férje után mindazokat a könyveket, amelyek tanácsot adtak arra nézve, hogyan kell végrendelkezni azoknak a vén mihasznáknak, akiknek a bundájukon kívül egyebük sincs a világon, mégis holtig eltartatni szeretnék magukat valamely kapzsi rokonnal, és ugyancsak özvegy Boldogfalviné szavaiban bizakodtak azok, a világon mindenfelé feltalálható emberek, akik egész életüket annak szentelik, hogy különböző örökségeket keresnek, és ebben az elfoglaltságukban gyakran különös dolgokra jönnek rá, például arra is, hogy a róluk megfeledkezett távoli atyafinak a sűrű haja között egy szeg fejének a nyoma látszik. Hogyan került a szeg a holt ember feje búbjára? - kérdezgették ezek a mindenfelé lézengő emberek özvegy Boldogfalvinét. Boldogfalviné megnézte az elhunyt fiskális könyveit, és felelt, mintha maga a híres prókátor beszélne.
Boldogfalviné híre tehát messzi vidékre terjedt a kis Angyalzugon kívül. Az angyalzugi lakosok, akik már csak azért is ráérnek egymás megfigyelésére, mert az utcának csak egy bejárata van - azon a helyen, ahol az utcából ki kellene menni, állott Boldogfalviné hosszú, földszintes háza, amelyet az egykori ügyvéd, miért, miért nem, zöldre festett zsindellyel borított be. Itt végződött a világ, innen tovább nem lehetett menni a keresztben álló ház miatt, itt visszafordulhatott az az ember, aki még újra kíváncsi volt a világra, miután az Angyalzug fenekéig eljutott.
Az öreg honvéd, Napkeleti bácsi, aki angyalzugi háztulajdonos létére nem kapott helyet a pesti honvédmenházban, mondogatta is, hogy özvegy Boldogfalviné az okozója annak, hogy ez az utca nem fejlődik úgy, mint a kisváros többi utcái.
- Még csak új boltokat sem nyitnak az asszonyság miatt - kiáltozott nagy, borzas szakállából az egykori honvéd, és az egy darabból való meggyfa botjával integetett Boldogfalviné háza felé, amikor alkonyatonként a házikója előtt lévő padocskára telepedett.
Ám Boldogfalviné nem maradt adósa.
- Korcsmát szeretne nyitni a házában Napkeleti bácsi, de én nem engedem, hogy az Angyalzugban reggeltől estig részeg emberek verekedjenek - replikázott az özvegy, akinek törvénytudását mindenki elismerte.
A honvéd csaknem lenyelte a pipaszárat dühében, mert az ördöngös asszony legtitkosabb gondolatát találta ki.
Ugyanígy végzett másik szomszédjával, azzal a nyugalomba vonult tanárral, akinek már semmi egyéb dolga nem volt a világon, mint a bütykös lábainak az áztatása a meleg, szappanos vízzel teli tálban. Persze, ilyenkor ráért gondolkozni is Podolinszky úr, és kisütötte, hogy azért van csekély értékük az angyalzugi házaknak, mert Boldogfalviné a zöld meg vörös mázas cserépedényeit szárítás végett a kertje rácsos kerítésére akasztatja.
- Ezek az átkozott fazekak elriasztják a legjobb vevőket! - agitált a professzor olyankor a szomszédság körében, amikor fájós lábaira végre éberlaszting cipőt húzott. (És nagy öröme telt abban, ha esti időben Boldogfalviné valamely kint felejtett fazekát kődobással megsemmisíthette.)
Az özvegynek ebben a kérdésben is tanácsot adtak a rejtelmes könyvei.
- Ennek a vén salabakternek (mármint tekintetes Podolinszky úrnak) az a betegsége, hogy utcára akar köpködni. Sikátort szeretne húzatni az én kertem és az ő kertje között, hogy ablakából komótosan leköphesse az egész világot.
A mogorva Podolinszky, aki nyugdíjaztatása óta valóban haragban volt az egész világgal, kirántotta lábát a szappanos vízből.
- Az ördög, a valóságos ördög beszél ebből a boszorkányból - rikoltozott, de többé senki nem hitte el, hogy a professzor valóban városfejlesztési szempontból akar sikátort vágatni a szomszédos utcáig, amely sikátor az özvegyasszony telkéből is elvenne valamit.
Persze, Boldogfalviné téli hajnalokon, amikor lámpavilág mellett kell felkelni: nem nyújtózkodott az ágyban, mint öreg szomszédai, akik csak ilyenkor gyújtottak rá az első pipára. Talpon volt ő már akkor, midőn a harangozó az adventi misére beharangozott, pedig még olyan nagy volt a téli sötétség, hogy a különböző kísértetek, amelyek az ilyen Angyalzughoz hasonlatos utcákat szívesen szokták látogatni, akaszkodva függtek a kertek dérlepte gallyain. Ám Boldogfalviné vette a lámpását, és elhessegetvén a kapufélfáját hátukkal támasztgató jövevényeket, a hajnali misére sietett a falak mentén. Okos asszony létére ugyanis nagyon jól tudta, hogy hajnalonként az emberek, az álom országából visszajövet, nincsenek még a hazugságoknak ama álarcaival eltakarva, amelyeket a nappalok hetivásárjaiban viselnek. Könnyebben, akadálytalanabbul jön a szó az ajkakról, amelyek éjszakai magányban könnyet vagy mosolyt morzsolgatnak, amikor még csak az időnek van éjfél utáni szaga, de a lélek és a szív ott felejtetett az éjszaka tüneményeinél, mint egy hervadt koszorú valamely fejfán.
Boldogfalviné ráncos köpönyege alól alig dugván ki kézilámpását, felismert mindenkit, akik a ködben, éjben, adventi álomban borongva mendegéltek a házak fala mellé lapulva, hogy elérhessék a sánta harangozó által már megnyitott templomot, ahol vigasztalódást lelnek minden éjszakai szenvedésükért.
- Mária - kiáltott át Boldogfalviné az Angyalzug másik oldalára, ahol kutyafejű kövek borították a gyalogjárót az innenső macskafejű kövek helyett. - Talán már megint bőgtél éjszaka?
Fiatal leány jött át a túloldalról a kiáltásra, és a ködben is megtalálta az özvegy ügyvédnét, hogy annak karjába kapaszkodhasson. Gyertya hosszú lángjából és fésűn akadt hajszálak csomójából való ábránd volt ez a leány.
- Még ma megölöm magam - mondta a leány a ködben, éjben az özvegy ügyvédné fülébe, mire az így felelt:
- Még ma megtalálod azt a deli lovagot, aki a templom oszlopa mellett vár reád. Akit amúgy is látni lehet, ha nem áll a Lucaszékre az ember.
Megtalálta-e a deli lovagot a szerencsétlen lány? Annak már csak Boldogfalviné volna a megmondhatója.
- Ilona! - kiáltotta megint, amint Szent Márton templomán kívül, a falnak fordulva olyan leányra bukkant, aki félelmében még a templomba se mert bemenni. - Ismét démonokkal viaskodtál álmodban? Sarkantyús, hiúzarcú, lófarkos démonokkal, akik kis szobádba szurokszagot és dohányfüstöt vittek?
- Még ma megölöm magam - felelt Ilona, mint mindazok a nők szokták mondani, akik csak a templomok külső falán levő Krisztusoknak a kőlábáig merészkednek.
Az egykori ügyvédné lehajolt a leányhoz:
- Még ma megismerheted házamban azt a vőlegényt, aki majd megint felvidítja életedet azok után a férfiak után, akik kedvedet elvitték. Ha másképpen nem láthatod őt, látni fogod a kártyában.
A szenvedő leány most már melegebb csókokat lehelt a templom salétromos falára.
Hisz ott botorkázott a templom lépcsőin Vígkend Miska is, aki az Angyalzugban hajdanán gavallér és korcsmafi volt.
- Miska - mond az özvegy ügyvédné komoly, megfontolt hangon, mintha egész életében ezen a gondolaton rágódott volna. - Még mindig nem unta meg a betyáréletet?
- Éppen azért jövök a templomba, mert javulni akarok - felelt az angyalzugi úriember, akinek az volt a híre, hogy a legszebb színésznők a szerelmei.
- Jöjjön el délután hozzám, majd bemutatok magának valakit, aki megmenti ebből a korhely életből - súgta a hajnali ügyvéd, és belépett a misére.
Ezek után könnyen elgondolható, hogy öreghonvéd Napkeleti bácsi, valamint Podolinszky háztulajdonos úr hiába törték a fejüket olyan terveken, amelyek az Angyalzug fejlődését céloznák. Az özvegy ügyvédné háza véglegesen elzárta a kijárást az utcából.