A hétről

A hétről szerző: Ady Endre

Óh, Debrecen!... ─ Íly sóhajtással
Kezdem meg én is versemet ─
Téged végképpen meggyülölni
Most már látom, hogy nem lehet.
Volt okom rá, tanum az ég is,
Hogy joggal hányszor szidtalak
És ismét-ismét megszeretlek:
A nóta vége egy marad!...

Szeretlek, bár ezer hibád van,
Mint egy rossz, bűnös szeretőt,
Akivel nem tudunk szakítni,
Bár vesztünkre lesz mielőbb.
Akit gyalázunk szembe,
Kit nem becsülünk semmire,
De ne merjen rosszat beszélni
Előttünk róla senki se.

Olyan üres, unalmas voltál
Majd három hosszu hónapon,
Nem érdekelt senki, de senki,
Még maga Dreyfus sem nagyon.
Sem a paktum, sem Hentzi-botrány
Álmodban téged nem zavar,
Mit bántad, ha Dégenfeld elmegy,
Bár menni éppen nem akar.

Egész világ lehetett lázban,
Te szundikáltál csendesen
S gondoskodál, hogy édes álmod
Eléggé nyugodt s szép legyen.
És, íme, kezdel ébredezni,
Kialvád hosszu mámorod
S teli tüdővel, friss erővel
Szívod be fullasztó porod.


Utcáidat leperzselt arcú
Múzsáknak serge lepi el,
Szemünk alig képes betelni
A korzó tarka képivel.
Szenzáció van itt is, ott is
S új díszt nyert régi hírneved,
Romantikus rablóvilágnak
Feltámadt fénye integet.

Szóval meséssé lett az élet,
Melyről azt hittük, vége van,
Hogy hibáidat megbocsássam,
Van rá okom, de számtalan.
Óh, Debrecen... Íly sóhajtással
Végzem be én is versemet,
Téged végképpen meggyülölni
Most már látom, hogy nem lehet.