A házasság "válsága"
szerző: Nagy Endre
Előrehalasztom hitvallásomat: a boldog élet egyetlen lehető formájának a házasságot tartom. Mert az ember tragikus egyedülvalóságát, amely időben és térben oly irgalmatlanul elszigeteli minden más teremtett lénytől, csak az egy nővel való közösség bírja megszüntetni. Szülő, gyermek, barát, érdek-társ: ezek mind csak részleges érintkezések; lehetnek nagyszerű hősies pillanatai, de tökéletes eggyéválás csak férfi és nő, egy férfi és egy nő között lehetséges. Ez volt az ősemberek életformája is és ha ma sokan tiltakoznak ellene, ez csak azt bizonyítja, hogy a kultúra fejlődésével ez a forma is komplikáltabbá vált. Az ősemberek egyéniségét néhány primitív ösztön sík-lapja határolta, könnyű volt tehát összeilleszkedniök. De a modern ember egyéniségére ezer placettát csiholt a kultúra, ezerszögű idomokká váltak, amelyeknek pontos egymásba-illesztéséhez talán egy élet kitartó igyekezete sem elég. Ezért tartom nevetséges tévedésnek, hogy a közkeletű regények és színdarabok az anyakönyvvezető elé juttatják hőseiket és ott is hagyják őket, mintha ezzel már mindent elintéztek volna. A legtöbb boldogtalan házasság ebből a balga fölfogásból ered, mely a házasságot egy hivatalos aktussal már késznek hiszi. Holott az igazi házasság a házasélet mindennapos civódásai, föllángolásai, csalódásai, örömei és megpróbáltatásai közben formálódik ki. Hinni kell benne, mint végül is elérhető célban, de éppen ezért tudni kell áldozatokat is hozni érte. Ott, ahol az igazi egyesülések akadályai mutatkoznak, nemcsak a másiktól kell várni, hogy idomuljon, hanem a maga szögleteit is rezignációval kell lecsiszolni. Éppen ezért oktalanság a feminizmus, amely a homorúságok helyén domborúságokat akar növeszteni. Lehetséges, sőt valószínű, hogy az élet eltelik anélkül, hogy illúzióját el tudná érni, de az illúziók után való loholás az ember életének átlagos tartalma. Amíg egy férfi és egy nő tökéletesen egymásba olvad és egy közös lénnyé válik, - ez oly bonyodalmas folyamat, annyi téves bizakodása, csalódása és újrakezdése lehet, hogy az irodalomnak ez sokkal több anyagot adhatna, mint azok a szerelmi kalandok, amelyek végső eredményükben csak pillanatok problémáit oldják meg. Ahogy férfi és nő egymástól kiverekszi egymásnak a házasságot: ennek a folyamatnak pszichológiai mélységei vannak, de hogy egy férfi "meghódít" egy nőt, vagy hogy egy nő "leigáz" egy férfit: ennek csak mechanikai bonyodalmai vannak. Épp ezért hibás az irodalom, amely ezeknek a kalandoknak a riportere, ahelyett, hogy azoknak a kimeríthetetlenül változatos küzdelmeknek a pszichológusa lenne. Mert nőnek és férfinak egymáshoz való viszonyában csak egy érdekes és érdemes van: hogyan tudják az igazi házasságot egymásban megteremteni. Lehet, hogy ez nagyon ritka eset, lehet, hogy aránytalanul több a boldogtalan kudarc, mint a siker, de ez csak becsesebbé teszi a kitűzött célt. Hiszen ha az, amit általában boldogságnak nevezünk, mindenkinek kezeügyébe esnék, bizonyosan kitalálnánk valami nagyon messzit, nagyon elérhetetlent és azt neveznők el boldogságnak.