A három ének
szerző: Garay János
Három ének szólt az éjben
Ősi vár alól;
Mind a hármát följegyeztem
Krónikáiból.
Első énekelt a lányka;
Fényes úri lány,
Mintha hangja lágy ezüstje
Volna csattogány.
„Mért, oh mért van tiltva nékem
Bírni tégedet?
Úgy, miként mi ketten egymást,
Senki sem szeret.
Te kerted legszebb virágit
Elhozod híven,
Nagy merészen feljővén az
Ablak-erkelyen;
De mit adhatok tenéked
A rostélyon át?
Még csak e kis kéz se fér ki,
Kedvesem, hozzád!”
Második dalolt az ifjú,
Barna szép fiú;
Tűz szemén a régi szikra,
Lágy szerelmi-bú.
„Ha szerelmed és hűséged
Oly lánggal tele:
Jöjj te, angyal fenlakodból
Kis kunyhómba le.
Itt nincs rostély, nincs irigy vas,
Kézt szoríthat kéz.
Itt ajak ajakra forrhat.
Szem, szemekbe néz.
Itt az égi üdvösségnek
Tündér csarnoka,
S fényteremmé lesz a kunyhó
Szűk, de szent laka.”
Kurta volt a harmadik dal:
„Halj. meg, vakmerő!
Tőr neked, nem úri vérből
Ékes, szende nő.”
Harmadik, ki ezt dalolta
S két szivet gyilkolt,
A leánynak úri nemből
Édes apja volt.