A gyermekkor
Énekelt a gyermek, vonaglott az anyja,
A halál árnyéka már fölötte lengett,
Én meg ott szomorún tűnődtem magamba’:
Az egyik hogy' múlat s a másik hogy’ szenved!
Még csak öt éves volt az ártatlan cseppség,
S egész nap dalolva csinálta a lármát,
Majd boldogan aludt, mihelyt lefektették.
Míg az anyja hörgött egész éjszakán át.
A beteg nem soká bús kriptába ment ki,
És a gyermek vígan fújta ismét dalát.
— Gyümölcs a fájdalom s Isten nem növeszti
Nagyra, a míg gyönge azt elbírni az ág.