A gyermekek
| A gyermekek szerző: Anton Pavlovics Csehov, ismeretlen fordító |
A papa, mama és Nagya néni nincsenek otthon. Keresztelőre mentek az öreg tiszthez, aki mindig a kis szürkével kocsizik ki.
Hazaérkezésüket várva, Grisa, Ánya, Aljosa, Szonja és Andrej, a szakácsné fia, az ebédlőben, az asztal körül ülnek és lottót játszanak.
Az igazat megvallva, már régen le kellett volna feküdniük, de hogyan tudjon az ember elaludni anélkül, hogy a mamától meg ne tudná, hogy miféle gyermeket kereszteltek meg és hogy mi volt vacsorára?
A függőlámpa megvilágította asztal tele van számokkal, dióhéjjal, papírszeletekkel és üvegdarabkákkal. Minden játszó előtt két kártya fekszik és egy csomó üvegdarab, a számok leborítására. Az asztal közepén egy findzsaalja van, melyben hat darab egykopekes helyezkedik el. A findzsaalja mellett egy alma hever, melybe már beleharapott valaki, továbbá egy olló és egy tányér, amelybe a dióhéjakat kellett volna tulajdonképpen elhelyezni. A gyermekek pénzbe játszanak. A betét egy kopek. Kikötés: ha valaki csal, annak kiteszik a szűrét. Az ebédlőben a játszókon kívül nincsen senki sem. Agafja Ivanovna, a dada, lent ül a konyhában és a szakácsnét szabásra tanítja, míg Vaszja, az idősebb fivér, a negyedbeli gimnazista, a szalonban a kereveten fekszik és unatkozik.
A játék izgató. A legnagyobb, izgalom Grisa arcán tükröződik. Ez egy kicsiny, kilenc éves, kopaszra nyírt, pufókarcú fiúcska, akinek ajka olyan duzzadt, mint valami négeré. Már iskolába jár és így őt tartják a legnagyobbnak és legokosabbnak. Csak a pénzért játszik. Ha a findzsaalján nem volnának kopekek, már régen lefeküdt volna. Barna szemei nyugtalanul és irigyen futnak végig játszótársai kártyáin. A félelem, hogy nem nyer esetleg, az irigység és a pénzügyi megfontolások, melyek telezúgják kopasz fejét, nem engedik nyugodtan ülni és lehetetlenné teszik, hogy kellőképen figyeljen. Úgy forog, mintha tűkön ülne. Ha nyert, sóváran nyúl a pénz után és azonnal zsebrevágja.
Húga, Anna, aki nyolc éves és akinek okos, ragyogó szeme és hegyes álla van, szintén odáig van a félelemtől, hogy valaki nyerhetne. Majd elpirul, majd elhalványul és figyelemmel kíséri a játszók mozdulatait. A kopekek nem érdeklik. A nyerés nála becsvágy dolga. Szonja, a harmadik nővér, a kis göndörhajú, akinek olyan arcszíne van, aminőt csak nagyon egészséges gyermekeknél, drága babákon és bonboniereken lehet látni, csak magáért a játék kedvéért játszik. Arcán elragadtatás tükröződik. Akárki nyer, ő mindig nevet és tapsol.
Aljosa, egy vastag, gömbölyű fickó, liheg és fú és mereven bámul a kártyákra. Nem ismeri sem a nyereségvágyat, sem a becsvágyat. Nem kergetik el az asztaltól, nem küldik aludni – neki már ez is sokat ér.
Arckifejezése után ítélve, azt hinné az ember, hogy flegmatikus, de bensejében meglehetős bestia. Nem annyira a játék kedvéért ül ott, mint inkább ama félreértésekért, melyek a játéknál elkerülhetetlenek. Véghetetlen öröme telik benne, ha egyik a másikat megveri, vagy ha valamelyik szitkozódik. Bizonyos okok miatt már régen el kellene egy pillanatra távoznia, de nem meri az asztalt egy pillanatra sem elhagyni, fél, hogy valaki elrabolhatná közben kopekjeit vagy üvegdarabkáit. Minthogy csak az egyeseket és azokat a számokat ismeri, melyek nullával végződnek, helyette Ánya födi be a számokat.
Az ötödik játékos, Andrej, a szakácsné fia, beteges gyermek, ki kartonblúzt visel és melléről rézkereszt lóg le. Mozdulatlanul áll helyén és töprengve néz a számokra. Nyereség és a mások szerencséje nem érdeklik. Egészen a játék aritmetikájába, annak primitív filozófiájába merült el. Mennyi különböző szám van a világon és milyen csudálatos, hogy mégsem cserélik őket össze egymással!
A számokat, Szonja és Aljosa kivételével, mind kikiáltják. Az állandó gyakorlat és az egyformaság egy csomó technikai és komikus nevet teremtett a számok részére, így hétnek – retek, tizenegynek – botocska, hetvenhétnek – Szemjon Szemjonovics, kilencvennek – nagypapa stb. felel meg. A játék derekasan halad előre.
– Harminckettő! – kiáltja Grisa, miközben a kis sárga hengereket kiemeli apja sipkájából. – Tizenhét! Retek! Harmincnyolc – Grisa a nevem.
Ánya látja, hogy Andrej nem borította le a harmincnyolcast. Máskor figyelmeztette volna, de most, mikor a tányérocskán a kopekák mellett ott fekszik a hiusága is, diadalmaskodik.
– Huszonhárom! – folytatja Grisa. – Szemjon Szemjonovics! Kilenc!
– Svábbogár, svábbogár! – kiáltja Szonja, egy az asztalon végigszaladó svábbogárra mutatva.
– Jaj! Ne üss rá, – mondja mély hangon Aljosa. – Talán gyermekei vannak…
Szonja tekintetével követi a svábbogarat és gyermekeire gondol: milyen kicsi svábocskák lehetnek azok!
– Negyvenhárom! Egy! – folytatja Grisa, miközben gyötri az a gondolat, hogy Ányának már két sora van. – Hat!
– Nyertem! Nyertem! – kiáltja Szonja szemét kacérul forgatva és nevetve.
A játszók arca megnyúlik.
– Ellenőrzés! – mondja Grisa és gyűlölettel néz Szonjára.
A legidősebb és legokosabb jogánál fogva. Grisáé a döntő szó. Amit ő mond, azt megteszik. Szonja játékát hosszasan és gondosan megvizsgálják, de valamennyi játékos legnagyobb sajnálatára kitűnik, hogy nem csalt.
Az új játék kezdődik.
– Mit láttam tegnap! – mondja Ánya, mintegy magához. – Filipp Filippovics úgy kiforgatta szemhéjait, hogy szeme egészen vörös lett, olyan borzalmas volt, mint valami ördög.
– Én is láttam, – mondja Grisa. – Nyolc! Nálunk egy tanuló a fülét tudja mozgatni. Huszonhét.
Andrej Grisára néz, valamin gondolkozik, azután így szól:
– Én is tudom a fülemet mozgatni…
– Hát mutasd!
Andrej mozgatja szemét, ajkát és ujjait és úgy tetszik neki, hogy füle is mozog. Általános kacagás.
– Gonosz ember az a Filipp Filippovics, – sóhajtja Szonja. – Tegnap idejön hozzánk a gyerekszobába és én egy szál ingben állok… És én úgy szégyelltem magamat!
– Nyertem! – kiáltja hirtelen Grisa, elkapva a pénzt a tányérról. – Nyertem! Ellenőrizzétek, ha akarjátok!
A szakácsné fia felnéz és elhalványodik.
– Én tehát nem játszhatom tovább? – suttogja.
– Miért?
– Mert… mert nincs több pénzem.
– Pénz nélkül nem lehet! – mondja Grisa.
Andrej mindenekelőtt újra megnézi minden zsebét. Mikor kenyérmorzsákon és egy szétrágott ceruzavégen kívül nem talál bennük semmit, félrehúzza a száját és szemével kétségbeesetten hunyorgat. Mindjárt sírni fog . . .
– Majd én fizetek te érted! – mondja Szonja, ki nem tudja elviselni mártír-tekintetét. – De később vissza kell fizetned.
A pénzt befizetik és a játék tovább folyik. – Valahol harangoznak, – mondja Ánya és kerekre nyitja szemét.
Abbahagyják a játékot és nyitott szájjal merednek a sötét ablakra. Az üveg mögött a lámpa visszfénye lobog.
– Csak úgy rémlik neked . . .
– Éjjel csak a temetőben harangoznak… – mondja Andrej.
– Mért harangoznak ott?
– Hogy a rablók ne törjenek be a templomba. A harangozástól félnek.
– Hát minek törnek be a rablók a templomba? – kérdi Szonja.
– Ez csak világos dolog: hogy az egyházfikat agyonüssék!
Egy pillanatig hallgatnak. Valamennyi körülnéz, összerezzen, azután folytatják a játékot. Ezúttal Andrej nyer.
– Csalt! – ordítja Aljosa minden ok nélkül.
– Hazudsz, én nem csaltam!
Andrej elhalványodik, félrehúzza a száját és paff! ráüt Aljosa fejére. Aljosa dühösen forgatja szemét, felugrik, féltérdével az asztalnak feszül és paff! Andrejt arcul üti! Még egyszer pofonütik egymást és üvöltenek.
Szonja, ki nem tud ilyen rémes jeleneteket elviselni, szintén sírni kezd és az ebédlőt sok hangból összeverődő ordítás tölti be. De azért ne higgye senki, hogy a játék félbeszakad. Nem telik el öt perc és a gyermekek újra békésen csevegnek és nevetgélnek. Az arcok kisírtak, de ez nem ok arra, hogy ne mosolyogjanak. Sőt Aljosa boldog is: félreértés merült fel!
Az ebédlőbe belép Vaszja, a negyedik osztályos. Álmosnak és csalódottnak látszik.
– Ez mégis felháborító, – gondolja, amire észreveszi, hogy Grisa mint tapogatja meg csörgő kopekdarabokkal teli zsebét. – Hogyan is lehet gyermekeknek pénzt adni! És hogy lehet megengedni, hogy hazárdjátékot játszanak! Nagyszerű pedagógiai rendszer, ezt már meg kell adni. Felháborító!
De a gyermekek olyan magukkal ragadón játszanak, hogy ő is kedvet kap, hogy hozzájuk szegődjék és megpróbálja szerencséjét.
– Várjatok! Én is veletek játszom, – mondja.
– Fizess be egy kopeket.
– Mindjárt, – mondja és zsebeiben keresgél. – Nincs kopekem, de itt van egy rubel. Egy rubelt fizetek be.
– Nem, nem, nem… egy kopeket fizess be!
– Szamarak. Hiszen egy rubel mindenesetre többet ér, mint egy kopek, – magyarázza a gimnazista. – Hiszen, aki nyer, az visszaadhat belőle.
– Nem! Kérlek! Inkább eredj!
A negyedosztályos vállát vonogatja és a konyhába megy, hogy aprópénzt szerezzen.
De ott sincsenek kopekák.
– Hát akkor válts nekem, – fordul újra Grisához, miután visszatért a konyhából. – Majd kapsz tőlem érte valamit. Nem akarsz? Nos hát akkor adj el nekem egy rubelért tíz kopekát.
Grisa gyanakodva néz Vaszjára, hogy vajon nem valami tőrvetés, valami csalás-e megint?
– Nem akarok, – mondja, erősen fogva a zsebét.
Vaszja elveszti türelmét és a játszókat szamaraknak, ostobáknak nevezi.
– Vaszja, majd befizetek érted! – mondja Szonja. – Gyere ide!
A gimnazista helyet foglal és kiválaszt két lapot. Ánya a számokat kezdi kikiáltani.
– Elejtettem egy kopekát! – mondja hirtelen izgatott hangon Grisa. – Megállj!
A lámpát leveszik és az asztal alá bújnak, hogy keressék a pénzdarabot.
Piszkot, dióhéjt fog meg a kezük, fejük egymáshoz ütődik, de a pénzt nem találják. Újra nekifognak a keresésnek és nem hagyják abba, míg Vaszja ki nem ragadja Grisa kezéből a lámpát és vissza nem teszi az asztalra. De Grisa tovább keresi a sötétben.
Végre megtalálja a kopeket. A játékosok az asztalhoz ülnek, hogy folytassák a játékot.
– Szonja elaludt! – magyarázza Aljosa.
Szonja kezére fektette göndör fejecskéjét és olyan édesen, nyugodtan és mélyen alszik, mintha már egy órával ezelőtt aludt volna el. Míg a többiek a pénzdarabot keresték, az álom egészen váratlanul erőt vett rajta.
– Eredj, feküdj a mama ágyára! – mondja Ánya és kivezeti az ebédlőből. – Menj!
Az egész társaság kikíséri és öt perccel később egészen különös látványt nyújt a mama ágya. Amott Szonja alszik. Mellette Aljosa hortyog. Fejüket lábán pihentetve alszik Grisa és Ánya. Mellettük Andrej is talált magának egy kis helyecskét. Körülöttük hevernek a kopekek, melyek a legközelebbi játékig elvesztették minden jelentőségüket és értéküket.
Jó éjszakát!