A grófkisasszony
Hol volt, hol nem volt, kidölt, bedölt kemenczének egy csep oldala sem volt, volt egyszer egy város, hol egy roppant gazdagságú grófnő lakott. Volt e grófnőnek egy gyönyörű szép leánya, egyetlen örököse. Szépségének s gazdagságának nagy hire levén, rajzottak körülötte a házasulandó nagyurak. A többi között járt a házhoz három, egy testvér gróf, kiknek kastélyuk a városon kün egy szép erdőben volt. Ezek sokkal gazdagabbnak látszottak minden készületökből, mint birtokuk után lehetett várni; de honnan, s miként, nem tudta senki. A gróffiak, majd mindennaposak voltak a háznál, a nélkül hogy emezek viszont látogatták volna őket, s szinte ugy majd mindennapi volt kérelmök a leányhoz, hogy egyszer látogassa meg őket. A leány sokáig elhallgatta e kérelmet, mig nem egyszer sétálni készült, épen az erdőbe, hol a grófok lakását lenni mondották. Anyjának ugyan szembe tünt hogy épen oda készül, de sétájánk tulajdonképeni czélját elhallgatván, az anya engedett kérelmének. Elment a leány, s az erdő szépsége, más részről a kiváncsiság mind inkább beljebb csalták őt, mig nem észrevétlenül annyira jutott, hogy egy pompás palotának tornyai tüntek szemébe. Illy közel látván magát a kastélyhoz, még kiváncsiabb lön, s ment, lépdegélt be ennek udvarára. Minden arra mutatott itt, hogy lakják a palotát, s mind a mellett egy lelket sem láthatott. Ment beljebb a leány, s a fő bejáráshoz jutott. Fehér márvány lépcsők folytak föl előtte, s a leány, mintegy megkapatva a fénytől, melly szemébe ötlött, a lépcsőket olvasva ment fölfelé. „Száz!” mondá a leány félhallhatóan, az első felekezet lépcsők után egy fordulati térre jutva. Itt körülnéz, s egy kalitkába zárt madár ötlött szemébe. „Leány, vigyázz magadra!” mondá ez, de a leány a fénytől, s kiváncsiságtól kábitva, ismét olvasva a lépcsőket, a nélkül hogy a madár szavára ügyelt volna, ment fölfelé. „Száz!” ismét mondá a leány a folyosóra érve; de még mind ekkorig senkit se látott, s valakit találhatni vélvén, benyitá az első ajtót. Benn képzelhetlen pompa volt, mindenütt ollyan, millyet oda haza sem látott; de itt sem volt senki. Megy más szobába, s ott egyéb butorzat között három ágyat talált, s ez a gróffiak hálója lehet, gondolá magában, s tovább megy. A szoba, mellybe most lépett, rakva volt minden kigondolható fegyverekkel. A leány bámulva mind ezeken tovább ment, s a terem papi, katonai, világi, asszonyi, szóval mindenféle ruhaneműkkel tele volt. A leány ismét tovább megy, s ott egy asszonyalakot talál merő beretvákból összeállitva, melly kitárt karjaival, mint látszott, egy mélység fölibe volt lehelyezve. A leány ennek látására mintegy átborzadt, s a félelem visszakényszerité. Ment remegve az előbbi szobákon keresztül, s midőn a hálóba ért, férfihang hatott fülébe. Bátorsága tovább menni megszakadt, s hallván közeledni a lépteket; egyik ágy alá bujt. A férfiak beléptek, s ezek a három gróffi voltak, magokkal hozva egy szép leányt, kit az ágy alatt remegő grófkisasszony, hangjáról, kedves barátnéjának ismert. A leányt most mindenétől megfosztják, s hogy gyémántos gyürűje kisujjára szorult s le nem vehették, egyik közülök ujját lecsapta, melly épen azon ágy alá gurult, hol barátnéja volt. Egy közülök kereste volna a’ gyürűt, de a másiknak szavára: „majd reá akadsz máskor is”, abba hagyta azt, s levetkőztetvén minden ruhájából a leányt, más szobába vezették, hol egy idő után, némi tompa sikoltás közben, ugy tetszett, mintha a beretvaleány összecsapódott, s a szerencsétlen áldozat összeapritott tagjait hullatta volna a mélységbe. A gróffiak visszajöttek, s egy ismét keresni kezdé a gyürűt, mialatt halálveriték hullott az ágy alatt rejtezőrül. ― ,A mienk már az ugy is, reggel majd elkerül‘, szólt ismét egy közülök, mialatt lenyugvásra inté társait. S ugy lön; a keresést reggelre halasztotta. Lenyugodtak, s a grófleány szabadabban kezdett rejtekében lélekzeni. Most csendesen tapogatózva, a gyürűt megtalálta s eltette, s mély álomban hallván a gróffiakat, lassan kilopózott, nyitva hagyva maga után egy ajtót. Másnap a gróffiak látogatóba mentek a kisasszonyhoz, s ez beszélé nekik, mintha álmában kastélyukban járt volna; mintha márvány lépcsőkön ment volna fölfelé, s a fordúlatig száz, s azon felül a folyosóig ismét száz lett volna. A gróffiak hizelegve csodálkoztak az álmon, s igazolák miként ez náluk csakugyan ugy van. Azután elmondá, mint ment egyik szobából a másikba s mit látott; de midőn a beretvaleányhoz ért az álom, mintha némi gyanujok támadt volna, zavarodni kezdtek. Midőn pedig a leánynyali jelenetet beszélé, s bizonyságul az ujjat s gyürűt előmutatta: a gróffiak rémülve kiáltának: „e1 vagyunk árulva” s szaladni kezdtek, de lent a rendelés meg volt téve, s csak a reájok váró szolgák kezeibe futottak. Most nyomozás után kisült alattomban tett számtalan borzasztó tettök, és lenyakaztattak.