A gazdag ember sír
szerző: Karinthy Frigyes
A gazdag ember reggel felkelt, és a papírjait rendezgette. Hatezer részvényt átírt, levágott kétezer szelvényt. Eleinte úgy vágta a szelvényeket, hogy nem nagyon szélesre nyitotta az ollót, egy centiméternyire csak, úgy, hogy kétszer kellett kinyitni, míg egy szelvényt levágott. Később rájött, hogy ha szélesebbre nyitja, két centiméternyire, akkor egy vágással képes levágni a szelvényt. Ennek mérsékelten megörült, de egy félóra múlva elfelejtette.
Ezután ebédhez ült a gazdag ember. Ebéd közben azon gondolkodott, milyen rossz berendezés az, hogy az ember csak a szájával tud enni. A rágásban és lenyelésben van még némi inger, valóban, gondolta a gazdag ember - de aztán lenyeli az ember a falatot, a gyomra tele lesz, csömör és elteltség következik. Valahogy oda kellene fejleszteni az eugéniai kiválogatódást, hogy az embernek az álla alatt, szintén legyen egy fogsora és ezzel átellenben, a mellén is egy, ezzel a két fogsorral megrágja az ember az ételt, és oldalt beleereszti egy tálba. Rendelek egy ilyen tálat, gondolta futólag.
Ebéd után lapokat olvasott a gazdag ember. Az egyik rovatban azt olvasta, hogy mostanában nagyon szép műlábakat tudnak csinálni, olyan kitűnő gépeket, amik jobban járnak, mint az eredeti lábak: a lábfejek végén kerekek is vannak, a lábszárban egy kis motor, és az hajtja a kerekeket, úgy hogy az embernek alig kell mozogni. Rögtön elhatározta, hogy levágatja a lábait, és rendel egy ilyent.
Újságolvasás után egy kicsit kocsikázott a gazdag ember. A kocsiból az embereket nézegette, férfiakat és nőket, és a végén megállapította, hogy a férfiakban van valami nőies, ellenben a nőkben sokkal több nőies van, mint amennyi férfias van más nőkben. Ennek az oka gondolta a gazdag ember, nyilván abban keresendő, hogy nincsen rendes munkafelosztás: a férfiakat is a nők szülik, meg a nőket is a nők szülik, ami rossz beosztás, mert így a nők rossz tulajdonságait a férfiak átveszik, a nők pedig hatványozzák. Úgy kellene csinálni, hogy a nőket a nők szüljék, a férfiakat ellenben a férfiak.
Este két színházba ment a gazdag ember, és végignézte egy tragédia két első és egy vígjáték harmadik felvonását. Némely jelenet tetszett neki, és elhatározta, hogy építtet magának egy nagy színházat, aminek az egész nézőterén ő ül majd egyedül, a színpadon pedig rengeteg fellépti díjak ellenében a világ legnagyobb művészei és művésznői játszanak, de úgy, hogy abban a percben, mikor ő megunja, azonnal elhallgat a művész és művésznő és kimegy a színpadról. Például Duse elkezdi szavalni a Nórát, és amikor a jelenet legmagasabb pontján tart, és felhevülve egy nagyszerű mondatba kezd, akkor a mondat közepén a gazdag ember udvariasan felszól a színpadra: "Köszönöm, kisasszony, elég", a kisasszony kimegy, és erre valami bohóc jön be, aki artistamutatványokat produkál, felmászik egy nagy létrára, és éppen le akar ugrani, mire a gazdag ember közbeszól, hogy elég, menjen le.
Éjszaka tizenkettőkor ért haza a gazdag ember.
Leült egy bőrkarszékbe, és unatkozva felbontotta az asztalon heverő táviratot. A táviratban szokatlan hírt közöltek vele: egész vagyonát elvesztette, de mindent, még ezt a házat is, amiben ült most.
A gazdag ember két óráig megmeredve ült a karszékben. Másfél óráig gondolkodott a szegénységen, és elképzelte, hogy milyen lehet. Becsöngette az inasát, hogy hozzon vizet. De az inas véletlenül nem jött, és ekkor maga állt fel, a fürdőszobába ment, és hozott magának. Mikor visszaült a székbe, egyszerre valami furcsa érzése volt. Eleinte azt hitte, hogy a torka fáj. De aztán rájött, hogy a tüdeje hullámzik. Nagyon elcsodálkozott, és megmerevedve kezdte figyelni magát. Valami ismeretlen, de nagyon jó lüktetés volt ez, mámorszerű állapot, ami valami ismeretlen, nagyszerű és csodálatos kielégülés reményét viselte magában, borzongó várakozással. Ez a kielégülés közeledett: mintha a szemeiben és a torkában összpontosult volna ez a jó, új mámor. A szemeihez nyúlt és csodálkozva érezte, hogy a szemei vizesek. Várt.
Visszadőlt a karszékbe, de ekkor csöngettek. Bejött az inasa, és egy új táviratot hozott. A táviratban az volt, hogy az előbbi távirat tévedés: a gazdag ember nem vesztette el a vagyonát, és minden úgy van, mint volt.
A gazdag ember jó egy percig nézte a táviratot. Aztán még gondolkodva, de már határozottan az íróasztalhoz ment, papírt vett elő, és egész vagyonát az Ellenőrző Statisztikai Sóhivatal alaptőkéjének emelésére adományozta.
Aztán visszaült a karszékbe, rettenetes szegénységére gondolt, és életében először sírva fakadt.