A gazdag ember

A gazdag ember szerző: Karinthy Frigyes

A gazdag ember aznap nem jól érezte magát. Délelőtt automobilon Budán járt, azután bement a börzére, és beszélt hosszan egy magas, szőke úrral, akinek keskeny gyémántos csat volt a nyakkendőjében. A gazdag ember ezt a gyémántos csatot nézte behatóan, és próbált valami összefüggést találni a gyémántos csat és az ő élete között, de ez körülményes és fárasztó munka volt. Később a lépcsőházban egy karfadísz vonta magára figyelmét, meg is állt előtte, és később arra gondolt, hogy kivéteti onnan a karfából, és hazaviteti magának. Mégis enélkül ment haza, megnézte az óráját, és fürdőt rendelt. Egy teljes óráig lógott a zománcköves kádban, langyos vizet és meleg vizet engedett bele felváltva, és a sok pénzére gondolt. Azon is csodálkozott, hogy vajon nem lehetne-e a bőrét valahol finoman, valami nagyon finom késsel fölvágni és beengedni a langyos vizet a bőre alá, arra való tekintettel, hogy a bőre és az izmai között nagyon hideg van. Határozottan nagyon örülök a pénzemnek, gondolta aztán. Aztán arra gondolt, milyen lehet az ember agyveleje belül. Szürkés, nyirkos kocsonyát látott maga előtt, apró likacsokkal, melyek nehézkesen nyildokolnak és lélegzenek.

Fürdő után a gazdag ember ebédelni kezdett. A levest nagyon jónak találta, aztán elbúsította az a gondolat, hogy milyen kár, hogy az ember csak a szájával tud enni, és csak a nyeldeklőjén van ízlőszerve, például a szeméhez hiába nyomogatna egy darab húst, az nem érezne semmit a húsból, sőt talán kellemetlen volna neki. Másrészt például az ízlőszerve se érez már semmit abból a húsból, amit tegnap megevett. Sőt talán az, aki tegnap evett, egészen más ember volt, nem is ő volt. Annál rosszabb.

Ebéd után feleségével enyelgett néhány percig. Ezúttal könyvekre és drámákra gondolt, amiket fiatalkorában olvasni szokott, s néha még most is, este az ágyban, színházak páholyából. Mindig kínosan és kellemetlenül lepte meg, hogy az írók a szerelemből valami sajátságos, gomolygó dolgot csinálnak, szorongásokkal és köddel. Holott nincs talán világosabb és átlátszóbb s egyszerűbb törekvése az emberi kívánságnak, hiszen oly pontosan meg lehet határozni, egyetlen pontra sűríteni s ott rögzíteni azt a határozott célt, mely felé ezek a kívánságok irányulnak, s tökéletes és abszolút kielégülést nyernek. Soha még ebéd után nem volt benne olyan határozottan bizonyos, hogy jóllakott, mint az enyelgések végeztével. Igen, ha még távoli ködfoltokról vagy a tengerfenék növényvilágáról beszélnének, s ott használnák a misztikum szavait, azt még lehetne érteni - mert a távoli ködfoltokat s a tenger fenekét igazán nem ismerik jól az emberek. De a szerelmet nagyon jól ismerik. Eszébe jutott, hogy ő már sokszor gondolt erre.

Valamit elfelejtettem, amit nem is tudtam soha, tette hozzá magában. De én már régen éreztem, hogy valami kikívánkozik belőlem. Csakugyan úgy érezte. A mellében zavaros feszülések voltak, mintha buborékok volnának. Mintha a tüdejével evett volna valamit, amit nem tudott most megemészteni. Az arcát is külön érezte, mint egy lárvát. Eltűnődött, és a tükör elé ült.

Nézte az arcát. Hja - mondta -, ezen nem lehet változtatni. Minden rendben lett volna, az orra nem tetszett csak, és eszébe jutott a kozmetikus, aki megígérte, hogy majd megcsinálja. Igaz, az nem jelent majd sokat. Szeme körül nyomogatta a bőrt, és hirtelen nagyon kívánkozott rá, hogy valami más kifejezést adjon az arcának. De nem sikerült. Csakugyan merev lárva, gondolta. Ha meghalok, kicsit puhább lesz. De nem, meghalni nem jó, mert abból valami zavaros és kellemetlen ködöt csináltak az emberek. Most már bizonyosan tudta, hogy valamije hiányzik. Nagyon szerette volna tudni, mi az, hogy kiszámíthassa, mennyibe kerül. Valószínű volt most már, hogy nem az arcából hiányzik ez a valami - de talán belül van a hiba. Vagy a szemek körül. Mindegy.

Fölkelt, és átment a dolgozószobájába. Egyszerre elkezdett énekelni. Csodálkozva hallotta meg a hangját, régen nem hallotta már, különös és idegenszerű volt. Abba is hagyta hamar, mert nem okozott semmi könnyebbülést. Valószínűleg a gyomromat rontottam el, határozott végre. Most megint egy másik szobába ment át, és egy papíron pénzt számolt. Sok pénz, gondolta, jó sok pénz. Szent isten, ha nem volna! Eszébe jutott egy bank, ahova telefonálni kell valami papírok miatt. Telefonált. Azután átment egy másik szobába.

Nagyon jó idea - gondolta hirtelen. - Nagyon jó. Holnap elutazom Gorgonzolába. Gorgonzolában megveszem azt a villát.

Csengetett.

- Csomagolj... - mondta az inasának.

Szekrényéhez ment, ő maga segített az inasnak. A batisztingeket gondosan rendezte el egy mély bőrönd fenekén. Nagyon jó - nevetett fel vidáman. Nagyon jó. Azután még arra gondolt, hogy Gorgonzolában egy régi ház tetején két macskát látott valamikor a kémény mögött. A ház előtt rostély volt és távolabb két nyesett jegenye. Azt is megnézem - mondta még elgondolkodva. A szekrényhez ment, bezárta, rátolta a reteszt. Megint gondolkodott, egy ráncot igazított el a szőnyegen. Az ajtóhoz ment, óvatosan kinyitotta, kinézett az előszobába, visszafordult, óvatosan becsukta megint, íróasztalához lépett, kinyitotta a felső rekeszt, kivette belőle, és főbe lőtte magát.