A fekete pecsét
szerző: Csokonai Vitéz Mihály

Gyász pecsétje kedvesemnek!
     Fejtsd ki végre, mit hozál?
Mit jelentesz bús fejemnek?
     Élet-é ez, vagy halál?
          Óh egek,
          Rettegek!

Rettegek ─ tán rózsaszálát
     Gyötri nagy szívbéli kín ─
Tán keservét ─ tán halálát
     Jegyzi ez halotti szín ─
          Tán ma már
          Sírba vár.

Sírba vár! vagy mást szeretvén,
     Szíviből engem kivét,
S engem így halálra vetvén,
     Azt jelenti e pecsét.
          Helyes ok,
          Meghalok.

Meg ─ de míg a sírba szállok,
     Nyílj meg, óh gyászos levél!
Tán csak egy szót is találok,
     Melyre szívem még megél.
          Tán halált
          Nem kiált...

Nem kiált! Ah, megkövetlek,
     Szép levél. Csalt a pecsét.
Már ez egy szó is: "szeretlek!"
     Visszaadja a becsét.
          Már ez, óh,
          Égi szó!

Drága szó ez, szép levelke!
     Már ezért csókollak ám:
Mert tevéled Lilla lelke
     Új napot deríte rám,
          Szép levél!
          Szívem él.

[Szívem él! örökre mondok
     Bánatimnak adiőt,
Jer, Juliskám, félre gondok,
     Kedvel engem, én is őt.
          Már enyim
          Szép Julim!]