A falusi élet dicsérete
| A falusi élet dicsérete szerző: Horatius, fordító: Nagy Zsigmond |
(Epod. I. c. II.)
Ó boldog az, ki pénzügyektől távol él,
S miként a régi emberek
Saját ökrével szántja ősi földeit
S kamatra semmi gondja nincs!
Mint harcost nem riasztja harsány trombita,
Bősz tengerektől nem remeg,
A fórumot kerűli s a hatalmasok
Kevélykedő küszöbjeit;
Hanem: vagy zsendülő szőllőgalyat sugár
Nyárfával összeházasít;
Meddő galyat levág kacorral és nemes
Termékeny ágat olt belé;
Vagy a kies völgyben legelgető barom
Bőgésiben gyönyörködik,
Kipergetett mézét bödönbe elteszi;
Megnyírja zsenge nyájait;
S mikor az ősz érett gyümölccsel ékesen
Fejét fölemeli: minő
Öröm maga nevelte körtét szedni le
S bibor-színű gerezdeket.
Miket Neked ajánl, Priap! s Silván-atyánk
Neked! ki véded a határt.
Ha kedvire hever az ősi tölgy alatt
Vagy a nyugalmas pázsiton:
Mély part alatt futó folyam sebes vize,
Bokor ölén búgó galamb,
Meg a kicsiny patak csörgedező szava
Szelíd álomba rengetik.
Mikor pedig a téli évszak istene
Esőt, havat zudít reánk:
Vad-kant terel falkával errül-arrul is
S hajt a kivont háló felé,
Vagy a falánk rigó elé könnyű rudon
Ritkás szemű hurkot feszít,
Félénk nyulat s vándor darut meg tőrbe ejt
S a ritka dijon kapva kap.
Ily kedvtelés között szerelemi bánatát
Ugyan ki nem felejtené?
Hát hogyha még szemérmetes neje, - minő
Szabin anyák s Apúlia
Napsütte női közt ma is elég kerűl -
Gondozza házát s magzatit;
Szent tűzhelyén száraz fagalyból rak tüzet
S úgy várja fáradt hitvesét;
Karámba zárja jól lakott jószágait,
Kifejve duzzadt tőgyüket;
Hordóiból új bort csapol, jó édeset,
S főz néki házi étkeket:
Nem ízlenék nekem lucrinis osztriga,
Se messze tengerek hala,
Melyet keletről téli áradat ide
A mi partunkhoz elsodor;
Nem volna kedvesebb gyomromnak a fogoly,
Sem az ión császár-madár:
Mint az olajbogyó, mit a házasszonya
Kövér fa ágiról szedett,
S a réti sóska s mályva, mely nehéz gyomor
Hatékony orvosi szere;
Vagy Terminus napjára ölt kövér ürü
S farkastól visszavett gida.
Ily étkezés között gyönyör elnézni, mint
Siet a nyáj hazafelé,
S miként vonszolja a kifordított ekét
Lankadt nyakával az ökör,
Míg a cselédsereg, - ház szülötte mind! -
Körülüli a tűzhelyet!
Alig hogy így szólt Alfius, az uzsorás,
Már mint leendő földmüves:
Határidő előtt behajtja pénzeit,
S legott... kamatra adja ki.