A faliórák

A faliórák szerző: Émile Verhaeren, fordító: Kosztolányi Dezső

Éjjel, hogy mély csönd van otthonunkban,
bot botol és mankók zaja jön,
az idők lépcsőin föl-le surran
a nagy óra fönn;

vén, naiv zománcok, pár sovány szám,
ó virágok, minden néhai;
kongó folyosók vak éjszakáján
elhagyottak holdjai;

síri hangok, rozzant, régi rúgók,
titkos, elhagyott fa-ház,
percenések, zizzek, lopva-zúgók,
nesz, mely félve kacarász;

tölgy-tokok, árnyak edénye,
zárt koporsók a falon,
vén kujon, aki zenélve
azt huhogja, borzalom.

Ó az órák
útjukat sietve róják,
mint a vén cselédek
csosszannak buzgón elébed,
nagy papucsba és mezítláb
s a szívükbe beszorítják
rettegésem éji titkát.