A dévaványai juhbehajtás
szerző: Arany János
Híres volt a hajdan korban
a "kunsági nagy ártány."
Szinte ezzel állt egy sorban,
a "csökmői nagy sárkány",
Melyet mint a pisztolyokat,
Tokjában akként tartogat
Csökmő régen titokban.
De a "ványai juhhajtás"
Alább egyiknél sem áll,
Sőt mind három kaland egymás
Karját fogva átal száll
Jövőn, jelenen, multakon.
Ördög-pillangó szárnyakon,
A hírnév csarnokába.
Míg hát én most e hőstettnek
Velejét eldúdolom -
Ugy hiszem, akik szeretnek,
Végig hallgatják dalom.
Legalább, ha más órában
Rá nem érnek, a budában
Lesz mit olvasgatniok.
Mint egyszer a debreceni
Béka a kocsonyából,
Vagy pedig a mesebeli
Pap hajdan a varsából,
Akként pislog Déva-Ványa
Mocsárja és ingoványa
Közül fel a nagy égre. -
Hajdan benne kontyos Tarok
Sokszor dévánkozának
Azért hívják a magyarok
Ma is Déva-Ványának.
Neve tehát nagyon régi,
Nem mint sok kárpátvidéki
Iczky-viczky magyarnak.
Most magyarul dévánkoznak
Ványa törvény-házanál,
És ha ma egy törvényt hoznak
Fél napig se vigeál. -
Így van a magyar hazában,
Mindenféle [Sedriá]ban;
Minden országgyűlésen. -
Sokáig tartott volt a tor,
Este a faluháznál
Csúszott a jó gyomai bor,
Tele volt tyúkkal sok tál,
Melyeket a kis birákok
Ezer szitok s asszonyátok
Között szedtek rakásra.
Azért a bíró sokáig
Elnyujtotta bocskorát,
S körülbelül nyolc óráig
Aludta a mámorát.
Még most sem nyitná csipását,
Ha mező-csősz az alvását
Meg nem háborítaná. -
Miska csősz kutya-lötyögve
Betoppan a szobába,
S így üdvözöli röhögve,
Biráját hamarjában:
"Isten jó nap' bíró bátya!
Veszettadtát, hát nem látja
Hasára sütött a nap?!"
Két öklével kitörüli
Bíró uram a szemét,
Hákog, torkát köszörüli,
Lapos pillantatot vét
A csőszre és - a kancsóra,
És rá kiált az anyjokra:
"Hozzad már a meleg bort".
A meleg bor jó előre
Padka szélén pezsgett már,
Szine sámpány, íze lőre,
Félig hányva borssal bár. -
Ebből hatalmas kortyokat
Bíró uram lekortyogtat
Mámor üzése végett. -
Mikor már ujra kurázsit
Ivott volna magának,
Előbb egy hatalmast ásít -
- A macskák elfutának. -
Megijedvén nagy torkától,
Kérdezi csősz sógorától:
Mi járatban jött hozzá?
"Sógor uram - így kezdi rá
Miska csősz a beszédet -
Temérdek juh elborít -
Szinte az egész rétet.
Tűt se tudnánk leejteni,
Úgy teli van az itteni
Egész rétség birkával.-
Túrkeviek, úgy gondolom,
Szép fehérek, mint a hó.
Bezzeg lenne lakodalom,
- Rajta hé, koma, bíró!
Ha be lehetne hajtani,
És nem hagynánk kiváltani
Egy-egy forinton alól."
Így a csősz. - A bíró fejét
Főzé nagy, szép gondolat.
Tudós képpel néz szerteszét
Makog a ködmön alatt.
Körmét rágja, fülét vájja,
Végre ő is kitalálja, -
Mit elmondott már a csősz.
"Nem ugy koma! a kend paraszt
Esze azt fel nem éri!
Tanitsa kend csak a kuvaszt,
Amely kendet kiséri.
Esze csak a birónak van,
Ő ért, ítél másnál jobban,
Azért nagyobb a füle. -
Hogy kendtek mind sült bolondok,
Az kendtek szerencséje,
Hanem amit én most mondok
Az a dolog bibéje:
Be fogjuk őket hajtani,
Nem engedjük kiváltani,
Egy-egy forinton alól."
Azzal a helység házához
Szokás szerint felsétál,
És a falu zsidajához
Pálinkáért persequál.
Meghagyja a kisbirónak,
Hogy hozza el a zsidónak
Gugyiját mind egy cseppig:
Mert - ugy mond - ma gyűlés lészen,
Nagy dolgok tractáltatnak,
S úgy nem fog mulni az észen,
Ha eleget ihatnak.
Hangos torok és nagy lárma
Nélkül gyülés ugyis márma
Csak a halak közt esik.
Volt is elég papramorgó
Izsák zsidó boltjában,
Pártot ütne száz kóborgó
Kostának a gyomrában.
Átadja a kisbírónak,
Hogy a congregátionak
Lelket öntsön torkába.
Azzal: hat meg nyolc: harmincegy
Bölcsen felkalkulálja,
A számadás majd vígan megy,
Senki nem kritizálja.
- - - - - - -
És midőn már asztalon van
A keresztelt törkő szesz,
Lót-fut az ármás legottan:
Tíz órakor gyűlés lesz.
Akinek csak nagy a szája,
Mind elmenjenek hozzája,
Azok szólnak igazán.
Már a nagyfejűek gyülnek,
A korsókat megkezdik,
A jövő harchoz készülnek,
A kortyokat eresztik.
Bárki, mit mer allegálni,
Ők fognak contradicálni,
Meghatárzott szándékuk.
Mert csak ugy lesznek okosok,
Ha civakodni fognak,
Nem pedig mint az inasok
Mások után cammognak.
Hogy azt beszéli sok bohó:
Piros a vér, fehér a hó
Nem hiszik ők csak puffra.
Különböző véleménye
És célja mindeniknek,
Különböző érzeménye,
De gonosz mindegyiknek,
Mindenki önhasznát lesi,
Bár a hon javát keresi
Stentori orditása.
A "kupak" is egy corpusban
A padokon pipázik,
Mindenik otthon a jusban,
Csak diploma hibázik.
- - - - - - ülhetnek,
E bocskoros testületnek
Csak csizma tisztitói.
Kiváltképpen az uzusnak
Nálok tudománya nagy,
Amely fontjából a husnak
Tizenhat latot kihagy.
És ez így megyen rendesen,
Hogy a mészáros élhessen
S mellette a biró is.
A tolvajt büntetni nálok
Rég kiment a divatból,
Hogy ha bünöst megcitálok,
A tanács engem piszkol.
Ab invizis idegennek
Kell lenni istentelennek,
A honi mind ártatlan.
A szegényebb fél per után
Secundum usum nem nyér,
Gazember a név azután
Ha szűkön megy a kenyér.
Úgy erős a végrendelet:
Ha a joggal biró felet
Egészen kirekeszti.
Hát a köztár és a közkincs
Dolga mely jó lábon áll?
Mert ahol egy kan poltra sincs,
Török ágyú sem talál.
Azért a félvékás zsebek,
Hogy a közjót őrző ebek
Osztozzanak a koncon.
Ez a kupak ez a község
Összegyűle végtére,
Recsegett a fenyőfaszék,
Hullott a fal fehére,
Mert voltak sok faldörzsölők,
Akik azt sem tudták, hogy ők
Mi ellen kurjogatnak.
Végre a bíró felállott,
Pápaszemét feltette,
Az egymás hátára mászott
Népet csendre intette.
De nem akart hallgatni a
Kemencén a galéria,
Ököllel contradicált.
Félórai szedte-vette
Után lőn egy kevés csend,
És az elnök igy kezdette
El beszédét, mint a rend
Félig-meddig helyre állott,
A por vastagon rá szállott
A birákok bajszára:
"Az érdemes közönséget
Össze azért gyüjtöttük,
Mivel, hogy pedig evégett
Most a gyülést hirdettük,
Ámbár egy szerencsés fátom
Fenyeget minket, mert látom,
Mely is annál fogva ez:
Miska a határnak csősze,
Ma házamba ügetett,
Lihegni is alig tudott
Szegény ugy megsietett"
Ekkor félbe szakasztották
Nehányan, kik kiáltották:
"Nem hagyjuk mindhalálig!"
"Halljuk! Halljuk!"... "Hát osztéglan:
Miska elő azt adta,
Hogy a rét elborítva van
Juhval, - ő sem tagadja.
Ámbár tessék inquirálni,
Azt fogja ő fateálni
Letett hite után is.
De hogy tehát el ne térjünk
A dologtól más felé,
A sok szóban véget érjünk,
Csak könyököljünk belé,
Tanácskozzunk józan fővel
Hogy azt ne mondják idővel:
Bolond volt a hajdankor.
Hogy ha pedig a juhokat
Most be tudnók hajtani,
Majd nem engednők azokat
Olcsóért kiváltani.
Dixi, buksi, szóljon már más,
Van kisbíró, hetes, ármás
Brachium a juhokra."
Ha százezer kan ördögnek
Ordit kénköves szája,
Bugnak, huhognak, röhögnek,
Kinek mi a nótája,
Ha millió cigány gyermek
Verekszik s a farkasvermek
Alján száz farkas üvölt:
Mindezek szunyogdongások,
Beteg légy áriája,
A lármához, melyet a sok
Okosnak ordit szája.
Száz is csak azért rekedett
El, mert már fenn dicsekedett:
"Én torkolom le őket!"
Végre egy a kolomposok
Közül megköpi markát,
És ekként szakasztja a sok
Civakodásnak farkát:
"Mind jó - be fogjuk hajtani,
Úgy se győzzük már tartani
A belső embereket.
De érdemes communitás;
Még egy nehézség vagyon
Mely - akárhogy ítéljen más,
Szívemen fekszik nagyon.
Ha a kárttevő juh: birka,
Kár volna az irka-firka
A porotokolumba'.
Mert mióta existálnak
Déva-Ványa rétjei,
A birkának mindhalálig
Vagyunk ellenségei.
Nincs szükségünk a birkára,
Inkább a községnek kára
Százezerekre menjen."
"Maradjunk a régi mellett"
- Mindnyájan felzudulnak, -
Ők a Svábországba ellett
Birkára nem szorulnak,
Ha magyar juhok volnának,
Érettük jó pénzt kapnának,
De így, usus ellen van.
Ekkor egy, kinek fülénél
Volt a falu pennája,
- Eddig még csak az itcénél
Foglalkozott a szája, -
Hatalmas ékesszólással
Így szólítja az egymással
Adtázodó rendeket:
"Urak! a legum spiritus
Soha sem ellenezte,
Hogy ha van egy kis pirítus,
Háj ne legyen mellette.
Annálfogva consequenter,
Mikor nem plenus a venter,
Non est contra dicendum.
Legyen bár az birka, de hisz
Az semmi baj nem lészen,
Hisz ez a diák szó: ovis
Szintugy birkát is tészen.
Már pedig oves et boves
Az ebanyája, ha kárt tesz:
Impellere opus est.
Annál fogva allegálom
Hogy szükség behajtani,
Én a pénzt percipiálom
Ha ki fogják váltani.
Most pedig igyunk előre
Dictum, factum a juhbőrre:
Quod erat demonstrandum."
"Helyes, helyes a quod erat,
Amellett kell maradnunk,
Nótáros uram a vivát,
Szavát meg kell fogadnunk.
Mert annyi diákszó között
Lehetetlen, hogy négy vagy öt
Igazmondás ne légyen."
Azzal a kalendárjomot
A jegyző elővette
És az egész decrétumot
Híven bele jegyezte,
Mely az azon lapon levő
Több sorokkal eképpen jő,
Szépen összehangzásban:
"Nona Április: égzengés,
Decima: két véka zab,
Octava Maji: földrengés,
Vigesima: két új csap,
Quintá Junii: új patkó
Jött a kovácstól, mert a ló
Nem járhatott a jégen.
Sexta Julii: Közgyűlés
A birkahajtás végett,
Mely dologban az a végzés,
Protoculált rendelet:
Hogy a falu minden csősze
És ármása hajtsa össze
A juhot egy akolba.
Azután birák uramék
A helységnek határán;
A csárdánál várjanak még
Begyül a canga s bárány.
Ha mindent végre hajtanak,
Majd jó áldomást igyanak:
Sic est deliberatum".
Már a helységnek lovait
Csapja a kender-ostor,
Már a fülesek torkait
Mossa a gyomai bor,
Melyet bőven ád a csárda,
Miglen a falusi gárda.
A juhokat hajhássza.
Fegyverkeznek nagy botokkal,
Köpdösik a markukat,
Lándzsákkal és fustélyokkal
Felkészítik magukat.
Tüzes vérüknek forgása
Úgy, hogy megfőne a kása
A szivöknek gödrében.
Kurjogatnak örömükben,
Készitik a torukat,
Bízva nagy vitézségükben
Hányják-vetik magukat.
Megvivnának a sárkánnyal,
Törökkel, krimi tatárral,
Oly nagy a kurázsijok.
Hány darabot sikkasszon el,
Ki-ki titkon, - számlálják
A terhet, ha emelni kell,
Majd a tanácsra tolják:
Úgy is elég a helységnek
Kincse, a szegény községnek
Is kell nyerni valamit.
Már messziről fehérelik
A rétről a birka-nyáj,
Már örömhangokkal telik
Két pofára minden száj.
Vége-hossza száma nincsen,
A' lesz a baj, hogy a kincsen
Nem győznek megosztozni.
Tehát tüstént egy kisbirót,
A csárdába küldenek,
Hogy a bírák vagy húsz hajtót
Melléjök rendeljenek.
És várják jó uzsonnára,
Mert a birkák váltságára,
Hónapszámra ihatnak.
Felvidámul minden torok
E hirre a csárdában,
Felverve a hordó borok
Zöld sátor árnyékában.
Nádcsövekkel körül állják,
Szüntelenül szivdogálják,
Mint a vért a pióca.
Némelyek hasas szilkéket
Fülön csipvén kétfelől,
A telhetetlen gégéket
Keresztelgetik belől.
Száraz spongyia-gyomruknak
Szövetén át szivárognak
Az itcék minduntalan.
Tejes csupor, zsíros csupor,
Most mind forgásban vannak,
Melyek közűl egyet is bor
Nélkül lenni nem hagynak.
Minduntalan foly a lőre,
Hogy végre a borstörőre
Szintugy rá kerül a sor.
Van, ki ily apró csónakkal
Ekkép vesződni restel,
Düjjedt szemmel, hosszu nyakkal
Csebres dézsát ragad fel.
Mutogatja vitézségét,
Üres gyomrot és oly gégét,
Mely babért érdemelne.
Hullanak a tüzes harcon
Sokan a gyávák közül,
Ki hanyatt fekszik, ki arcon
Ki meg olyan helyen ül,
Honnan, ha mindjárt kimászna.
Röfögéssel rálármázna
Az egész gyülekezet.
Sok amugy Nóé módjára,
Oldott gatyával fekszik,
Vagy mászkál béka módjára
És hiába törekszik
Mégegyszer lábára állni,
Nincs mód benne mást csinálni,
Mint heverni a porban.
Sok már csak a port dagasztja
A két első talpával,
S a pofájához ragasztja
A tésztát, mit rókával
Megáztatott, mint záporral,
És most fülével-orrával
Mézes bábnak cifrázza.
De ki tudná elbeszélni
Az itten történteket.
Máshol is lehet találni
Ottan-ottan ilyeket.
S éppen ezért hajtja búra
Fejét a Priznic-kúra,
Hogy íly bendők léteznek.
Annyit mégis mond az írás,
Hogy legjobban ittanak,
Akik a jelen juhhajtás
Ellenére szóltanak.
Kiknek ott legnagyobb szája
Volt, itt is az praetendálja
A püspökfalatokat.
Míg a dolognak folyása
Ekként áll a csárdában,
A juhoknak behajtása
Készül lenni munkában.
Mindenfelé elszéledni
A rétséget körül venni
Ez lesz hadi fortélyuk.
"Hü! Hej! - mind rá kiáltanak,
Amint jó közel jutnak,
De egyszerre megállanak;
Szuszogni alig tudnak!
Azt gondolják - boszorkányok
Mind a juhok, mind bárányok,
S tenyérnyi szemet vetnek,
Mert az egész nyáj egyszerre
Nagy zúgással felreppen,
Száma rá megy sok ezerre,
Most a légben odafenn.
Darvak, vadludak, gődények,
Velük a megcsalt remények
Elröpültek világra.
Úgy van, kócsagok és darvak,
Vadlud és gődénysereg
Volt a nyáj és most már a vak
Hajtók búsan térnek meg.
Elbeszélik hosszú orral,
Felsülésüket a borral
Pácolt előljáróknak.
Ki szerencsétlenebb náluk
Mióta az eb csahol?
Bezzeg leesett az álluk.
Bujnak a lóca alól:
Búsan pislognak egymásra,
A csárdai számadásra: -
Kocsonyává lesz lelkük.
De nincs más mód mint fizetni,
A dorbézolás árát...
Ki kell a falura vetni,
Hadd fizesse a kárát!
Ezt pediglen krónikába
A florenc istóriába,
Emlékül bejegyezni.
Melyet én, hogy minapában,
Ottan kezembe vettem,
Amint annak véglapjában
A piszokbol érthettem:
Akként az egész juhhajtást
Eldúdoltam, mert addig mást
Nem tudtam mit csinálni.
(Állítólag Arany ifjúkori verse)