A dél
szerző: Csokonai Vitéz Mihály
Felállott már a nap a dél hév pontjára,
Egyenesen omlik lefelé súgára.
Tüzesűl a bágyadt levegőég s hevűl;
Felforrott az egész természet merevűl.
A barmok terepélly cserfák alá mennek,
Híves árnyékjokban lihegve pihennek.
A madárkák csüngnek a híves lombokról.
Leszáradt a nóta eltikkadt torkokról.
Az útazó, ki már csak alig lehellett,
Oltja szomját a hűs forrás vize mellett.
A lankadt arató ledűl izzadt fővel,
Hogy majd dolgát kezdje megújúlt erővel.
Csupán csak a munkás apró méhek dongnak,
Széjjel az illatos réteken zsibongnak.
Csupán csak az apró bokrocskák tövében
Zeng a zörgő prücsök a nap melegében.
A rezzent gyíkocska a gaz között csereg,
Megáll, liheg, száraz torokkal sziszereg.
Sok száz szöcskő ugrál pattanó lábain
A hévtől elaszott fűveknek szárain.
Egyebek mind híves helyeken pihennek,
A dél forró heve elől félre mennek.
Alusznak még magok a híves szellők is
Eltikkadtak a nap hevétől tán ők is.
Csak némelly enyelgő zefirek játszanak,
Mellyek a levelek alól kiugranak,
Cicáznak kerengő szárnnyal a bokrokon,
Lassan elenyésznek a liliomokon.
Jertek ki, ó, nyájas fuvallatok, jertek,
Kik az ambróziás rózsák közt hevertek
Bújjatok ki bársony ágyából, bújjatok.
Elbágyadt kebelem piheg utánatok;
Szedjetek mennyei illatot, szedjetek,
E vídám gesztenye alá úgy jőjjetek.