A csíz
szerző: Ungvárnémeti Tóth László
Egy csíz megunván a kalitkát s veszteglést,
Mindaddig esdeklik s keresi a módokat,
Mígnem kireppenvén, szabaddá teszi magát.
Most már szabad madárka vígan repkedik,
És nemsokára párt kerít, s fiakat nevel.
Minthogy pedig sok szép dalocskát tanult
Valaha, s tudott még most is, elővevé gyakran
Azokat, s tanítá fiait, a kis csízeket
Reájok. Éppen egy szép éneket dalolt,
Midőn kihallgatván felei, a többiek:
„Hát ez hogy énekel? micsoda nyelven beszél?
Hogyan cikornyázgatja hangját olly igen?
Szép! szép! de mért újít? miért nem elég neki
Ősapjaink nyelvök? – mit rontja, vagy minek
Aprózza az igét? mért harapdál olly rövid
Sorokat? s miért nem ejt hasonló hangokat?
Urak! nagy a veszély. – Találja ki Ripsz uram
Mit kell csinálnunk? – hogy megójuk ifjaink
Az illyen ámító Varáslótól.” – Imígy.
Tanácskozának az öregek; Ripsz úr pedig:
„Feleim! mivelhogy az illy dolog sokkal kisebb,
Mintsem hogy érte valakit a törvény alá
Lehetne vonnunk, legtanácsosabb leszen,
Ha talám nevetve dűjtjük el az egész ügyet.”
Így szóla, s nemsokára kész a Quodlibet,
Egy kába munka, mellyben a legékesebb
Hangok, s szavak oly rútul kevertetnek együvé,
Hogy igazi disszonanciát kell adniok. –
Ezt Ripsz csinálta; Rapsz pedig most is kacag.