A butaságról
szerző: Bálint György
Rotterdami Erasmus négy évszázaddal ezelőtt már megírta a butaság dicséretét. A kérdés azonban még mindig nem vesztette el időszerűségét. Hatalmas, bonyolult probléma ez, nehezen hozzáférhető. Ezen a helyen mindössze arra szorítkozom, hogy a butaság társadalmi szerepét és hatóerejét igyekezzem méltatni.
Hiteles feljegyzések szerint, a butaságot már az ókorban is ismerték. E rendkívül régi és nemes hagyományú irányzat hívei már Athénben is felléptek, és egy Szókratész nevű politikai és világnézeti ellenfelüket arra kényszerítették, hogy igya ki a méregpoharat. Azt hitték, hogy ezzel megoldják az összes válságaikat, az események azonban utólag nem igazolták őket. Később Rómában is nagy eréllyel hódított tért a butaság. Hívei egy időben oroszlánokkal tépették szét egy hatalmas mozgalom követőit, akik éles kritikának vetették alá az akkor fennálló rendszer roskadozó gazdasági és szellemi alapjait, és az élet gyökeres átszervezését követelték. Az oroszlánok lelkesen és meggyőződéssel dolgoztak, az eredmény azonban – kisebb, ideiglenes sikerektől eltekintve – elmaradt. Az akció nem sikerült. Évszázadokkal később a butaság ismét fellépett Európa több pontján. Oroszlánok helyett, a modern technikának megfelelően, máglyákkal dolgozott, melyeken különböző irányú entellektüeleket szokott pörkölni. Ez sem használt. Napjainkban a felforgató entellektüeleket már nem pörkölik személyesen, csak műveiket dolgozzák fel máglyán. A butaság most sokkal kíméletesebben bánik ellenfeleivel, mint azelőtt. Oroszlán vagy máglya helyett a legtöbb esetben börtönnel is beéri.
Hogy a butaságnak milyen alapvető és nélkülözhetetlen szerepe van mai életünkben, arra nem is kell külön felhívni az olvasó figyelmét. Valószínűleg mindenki találkozott már a butasággal, a magán- és közéletben egyaránt. Az idők folyamán demokratizálódott e finom és rugalmas irányzat – ma már nem fejeződik ki csupán egyes kimagasló személyekben, hanem intézményesedett, és széles rétegek sajátja lett. Mit tagadjuk, mindnyájan voltunk már buták életünkben, és ha általában nem is vagyunk e végtelenül tekintélyes irányzat feltétlen hívei, csak a legritkább esetben kerülünk vele nyílt összeütközésbe. A legtöbbször csendben támogatjuk vagy legalábbis hallgatólag elfogadjuk, ilyen megjegyzésekkel: „Amíg valami jobbat nem találnak ki helyette, meg kell maradni mellette” vagy: „Nem lehet addig lebontani a régi épületet, amíg nem tudunk újat emelni a helyébe” stb. Sokan viszont más véleményen vannak, de óvatosságból nem mernek erélyesen fellépni a butaság vagy valamelyik intézménye ellen.
A társadalmi, gazdasági, politikai, tudományos, művészi és erkölcsi élet minden ágában erősen érvényesül a butaság. A világpolitika és világgazdaság terén vezető szerepet játszik. Hívei részben impozáns konferenciákon, részben bizalmas és döntő jellegű megbeszéléseken szereznek érvényt irányvonalainak. Nagy történelmi szerepe, mint mindig, most is az, hogy bebalzsamozzon, és élőnek tüntessen fel rég elhunyt hagyományokat és konvenciókat, hogy megakadályozza annak megvalósítását, amit a tömegeket irányító józan ész felismer és követel. Gondosan őrködik, hogy az emberek ne tehessék azt, ami jólesik nekik, és hogy huzamosabb ideig senki se érezhesse magát jól. Ily módon megóvja az embereket a könnyelműségtől és rendetlenségtől. Ugyanakkor igyekszik megakadályozni az egyetlen természetes fegyelmet is: az emberek egymásrautaltsági érzéséből kifejlődő építő- és cselekvőképes szolidaritást. Szerető, de erélyes apai kézzel formálja az emberek gondolatvilágát. Elmagyarázza nekik, hogy a Nap, szorgalmas polgárember módjára, reggel felkel, és este lefekszik, és hogy a német munkanélküliek érdeke, hogy a munkatáborokban, kaszárnyalakás és ellátás ellenében, ingyen munkát végezzenek, mint az ókori rabszolgák. Elmagyarázza a férfiaknak és nőknek, hogy nem jó nekik, ha együtt mennek strandra; a kínai és japán katonáknak, hogy jó nekik, ha agyonlőhetik egymást; a mozilátogatóknak, hogy megható, ha a nagyherceg feleségül veszi a kalaposlányt; a csirkének, hogy boldog lehet, ha kirántják, és a pápuának, hogy milyen nyomasztó érzés meztelenül járni a tropikus tengerparton. Annyi mindent magyaráz meg, olyan érthetően és kézenfekvően, hogy híveinek száma nem csekély. Hatása megnyugtató, a mai zavaros és idegesítő világban egyenesen áldásos. Stabilizáló és zsongító erejével szemben csak az az aggály merülhet fel, hogy eddig még egyszer sem tudta végleg feltartóztatni az eseményeket.
Forrás
szerkesztés- Lásd a vitalapot!