A bécsi fiatalok a művészházban
szerző: Bálint Aladár
Paris von Gütersloh a »Neukunst Wien« művésztársaság egyik tagja a budapesti kiállítás katalógusa elé írt előszavában érzékeny hangon hárítja el a piktorok megítélésének azt a módját, mely abban áll, hogy például Tintorettóval vagy Dürerrel, vagy akárki más a művészettörténelemben már belegyökeresedett és biztos talajon álló nagysággal magyarázzák vagy jelezzék, még egészen el nem határolt jelentőségű művészek alkotásainak mineműségét.
A fogalmazása kissé homályos (ebben nyilván része van az előszó fordítójának is) de azért így is érthető. A nevek váltópénzét könnyelműen használni nem szabad és nem illik, mikor elhasználatlan és súlyukat, tartalmukat tekintve még nem egészen kifejlődött energiák megítéléséről van szó. Güterslohnak igaza van, azonban ─ és ez az egész kiállítás elbírálásának foglalatja is egyúttal ─ a bécsiek nem vetettek felszínre olyan megkezdéseket, munkáik nem tartalmaznak olyan eredményeket, amely a párizsi, de még a magyar fiatal piktorok eredményeit megelőzte volna akár a kifejlődés menetében, akár az átfogott terület kimélyítésében.
Ezért engedelmet kérek, de leírom azt a három nevet, amely egyre kiüt a képek mögül: Gauguin, Cézanne és Greco.
Gauguin hatását nálunk elmosta Cézanne és Greco. A mi tradíciótlan és friss piktúránk felett kevés nyomot hagyva suhant el ez a festőpoéta. Sokkal gyorsabban kellett előreszáguldanunk, sokkal többet kellett előre tekintenünk, mint a bécsieknek, az ő rafinált idegeikben hosszabb csengéssel rezdültek tovább az ő meleg tónusai. Az ő kultúrájuk folyamatosabb, távolabbra nyúló, ha a művészi iparukat ismerjük, talán még azt is elhisszük, hogy a bécsiek Gauguin nélkül is eljutottak volna Gauguinhez. Viszont Cézannet és vele együtt Grecot sem bírták ─ nem lehetett ─ elkerülni.
Öten rándultak le hozzánk. Név szerint: Faistauer, Kolig, Gütersloh, Andersen és Schiele (Schönberg kollekciója még nincs itt).
Ötük közül Faistauer és Kolig érdekeltek a legerősebben. Noha Schiele és Gütersloh igyekezete, hogy érdekesek legyenek, első pillanatra szembeötlő és mondhatnám piktúrájuknak ez a fő sajátsága.
Igen a forma. Gütersloh az előszavában már előre tiltakozott, hogy a formát valaki másképpen értelmezze miképpen ő értelmezi.
»A forma mellett foglal pártot s az artista számára semmi se utálatosabb, mint az életnek minden művészetek legbensőbb problémájával való komázása.«
Ebben is igaza van Güterslohnak, azonban képei ─ miután róla a festőről van szó ─ ugyancsak fontos dokumentumok. Ezek pedig nagyjában Picasso utánzatok. A szó jobb értelmében, vagy hogy enyhítsük a mondat keménységét, túlságosan hatott rá Picasso. Sajnos némely helyen a készületlen és fegyelmezetlen dilettáns üt ki belőle.
A forma, a forma. Hiába ez pozitív valami és veszedelmesen megmutatja, hogy vasból van-e az a súlyzó avagy hamis papirosanyagból, amit nagy garral forgat, emel a porondra kiálló piktor. A dilettáns mivolta csakhamar kiütközik ott, ahol elszakad az irodalmi fonál.
Az irodalom teng túl Schiele szimbolikus képein, azonban Schiele rajzai olyannyira kitűnőek, annyi mozgás pezsdülés, a mozgás feszültségének olyan ereje gyűl össze bennük, hogy képeinek bátran megbocsáthatunk.
Faistauer már túl van a bizonytalan kísérletezésen. Ami fejlődés még várható művészetében, annak feltételei a jelek szerint már benne sűrűsödnek mostani munkáiban. Eljutott a kompozícióig, megértette a múltat, saját múltját is ami tanulnivalója volt annak jó részével és hinni merem fontosabbik részével körülbelül tisztában van.
Rajza, kororitja egyaránt férfias és egyenletes. Tónusai melegek és nagyon sok erotika ég bennük.
Kolig még nem annyira kész, de úgy hiszem valamivel erősebb. Skálája még nem annyira kibővült, de amit ebbe belefoglalt abban több a frissesség és hogy is mondjam a keménység meggyőződés. Rajza is egzaktabb, hogy a mozgás és a tér problémája foglalkoztatja azt hangsúlyozottabban fejezi ki.
Andersen egészen jelentéktelen és unalmas.
Nagyon kedves és szükséges ez a vendégség. A Lajtán túl dolgozó fiatalok üzenete. Kézszorítás és biztató üdvözlet.
Üdvözlet mely mindenekelőtt a mi fiatal művészeinket illeti, egyben mindazokat akik hisznek bennük és ügyük igazságában. Végül megismertünk ismét olyan művészeket, akikről eddig alig tudtunk valamit. Ez a megismerés kész nyereség mindnyájunkra nézve.