A TITANIC katasztrófája
szerző: Cholnoky Viktor
Valóban úgy látszik, hogy új hőskort élünk. Nem az embernek ember ellen való nekiveselkedéseknek ama hőskorát, amelynek azután a "dalban elbeszéléséből" hol Iliász lett, hol pedig nibelungi ének, hanem nagyobb és igazabb hősiesség korszakát. Az ember többé nem az emberrel küzd, nem úgy marakodik, mint a pleisztocén vagy talán már az oligocén korszakok prehisztorikus embere is verekedett már egymással, hanem felvette a rettenetes, teljes harcot a Természet ereje és hatalma és ravaszsága ellen. Mert a Természet nemcsak erős és hatalmas, hanem furfangos is. És csak irtózatos viaskodások, rettenetes áldozathozatalok árán adja oda a titkának egy-egy misztériumfoszlányát. Új hőskor ez, amikor itt a levegőben feletted berreg - még nincs jó és igaz szó a repülőgép motorja hangjának a kifejezésére -, amikor az automobil minden expresszvonatot skartba tévő sebességgel szalad a "nem kötött" pályán is, és amikor a tengerre várakat és kastélyokat építettünk. Dreadnoughtokat és Titanicokat.
*
Új hőskor ez, nem aprólékos vallási vagy politikai villongásoknak a küzdőkora, hanem szinte visszatérés a mitologikus korra, amikor az ember az Istenekkel viaskodott, amikor Prometeusz a lángot lopta el a halhatatlanoktól. Ez a küzdelem az, ami azután igazán vérre megy: - az Ember nagyszerű küzdelme a Természettel, de többé nem naiv mitológiai allegóriák kifejezésén, hanem a legpozitívabb "c'est la guerre" jelszóval mind a két küzdő ellenfél részéről. Talán utolsó, talán mindenben diadalmas hadjárata lesz ez az embernek az istenek ellen.
*
Hogy irtózatos áldozatokat kíván ez a háború, annak nagyszerű és diadalmas tragikus emlékei vannak ma már. Csak a páris-madridi vérbe fulladt automobilversenyre kell visszaemlékezni, ami kilenc évvel ezelőtt világfelháborodást okozott a tömeggyilkolásaival, vagy a Chavez fejedelmi halálára az Alpesek jégrégiójában, és már érezzük, hogy nem precedens nélkül való az Embernek és a Természetnek e gigászi küzdelmében a valóság, hogy még mindig a Természet erősebb, de - az ember immár az utolsó csapásokat méri rá az erejére.
Kihúzza minden "Tücké"-jének a méregfogát, rájön a legrejtettebb titkaira is, hívják őket akár Röntgen-sugárnak, akár rádiumnak, akár marconigrammnak, akár hideg fénynek. De ez a küzdelem azután rettenetes áldozatokat kíván az embertől is, és íme most, szinte ünnepi alkalomra vette el szimbolikus áldozatul a leghatalmasabbat, amit idáig az ember a tenger leigázására alkothatott: népek ezreit és kincsek milliárdjait ragadta el egyetlen akaratkifejezésével...
*
Sunt certi denique fines. A fák nem nőhetnek az égbe, és a Titanic katasztrófaóriásának az oka éppen magának a hajónak az óriási mivolta volt.
Képzeljetek el hajót, amely akkora, hogy ha az orra a New York kávéház előtt állna, akkor a kormányosa még valahol a Spolarits kávéház körül dolgozna azzal a kerékkel, amellyel - immár bebizonyult - nem lehet Leviathánokat kormányozni. Képzeljétek el, ha van fantáziátok akkora, hogy ez a hajó harminchárom méter széles, tehát becsületesebb szélességre épült, mint akár az Andrássy út, akár a Nagykörút. És vessétek hozzá, hogy annyi ember utazott ezen a hajón, mint két magyar nagyközség lakossága. Vagy - mit mondjak? - egy rendezett tanácsú város, amely a tengeren úszik. És amelynek nincsen szegény lakosa, amely még a fedélközén is csak java emberek számára készült, és amelynek a megmozdulása is katasztrófát jelent a hozzá közel merészkedett kisebb hajók számára.
Mert ez volt talán az igazi oka, és nem az az úszó jéghegy a Titanic katasztrófájának: az a számításbeli hiba, hogy ekkora irtózatos úszó tömeg kormányozhatatlan éppen a miatt a rettenetes vízmennyiség miatt, amelyet a helyéből kiszorít, és amelyet a megmozdulásakor az arkimédeszi törvény végső vonatkozásaképpen szintén megmozgat, apróbb járóművek - és mi nem dióhéj a Titanic mellett? - végzetére, embergyilkosan nagy hullámverésére. Ezeknek a hajóóriásoknak az elindulása mindig egy-egy kisebb katasztrófát jelent a velük egy kikötőben álló hajók számára, mert behemóti testük mozdítása mindig tengerháborgást, szinte elementáris erejű hullámverést idéz elő. A másik óriás, a Titanic szintén mitológiai hangzású testvére, az Olimpic csaknem maga is áldozatává lett annak, hogy elindulásakor a felkavart víz egy kisebb hajót - no, például olyant, mint az a bécsi hajó, ami itt a görög templom előtt köt ki - az útjába vetett, úgyhogy csaknem a saját maga áldozatán lett áldozattá.
*
A Titanic-kal az elemek, vagy a Természet, vagy nem bánom, akárhogyan nevezzék is ezeket a titkos erőket, alattomosabban is, impozánsabban is bánt el. Sweet to the sweet - mondja Gertrud királyné virágot hintve Ofélia koporsójára -, monstrumot a monstrumnak, mondta a tenger, és a nyakára jött nagy rabigára nem is az igazi vitézeit küldte el, a hullámverést vagy a passzátszelet, hanem az alattomos, titkolt tartalék erejét, a tengervíznek ama természet adta ellengóliátját, a jéghegyet, amely kietlen, ország nagyságú mivolta ellenére is alattomosan támad, mint a torpédó vagy a víz alá rejtett akna. Hogy emberi küszködésről vegyek példát emberek és elemek összecsapásának a megértésére.
*
Ezerötszáz ember pusztult bele a jegedző óceánnak abba a mélységébe, amely a legtöbb hajót követeli bele a maga harminchat csomó mélységű gyomrába. Ahol elpusztult a Cimbria, a Bourgogne - a Rockalltól Labradorig és Új-Foundlandig, ott Grönland alatt, a megoldódó jéghegyek tengerében rettenetesek a víznek a furfangjai. És a leghatalmasabbnak, leggőgösebbnek, legmegbízhatóbbnak épített ellenfelét is ott ölte meg a tenger. Úgy látszik, hogy ott, a jéghatáron, ahol az emberi élet melege, a jövő forrósága találkozik össze a jégrideg anyatengerrel, csak ott történhetnek ilyen szimbolisztikus jelentőségű katasztrófák, a tömegtragédiának ez a szomorú tökéletessége, amelyhez képest a klasszikus tragédiaírás azzal a pár nyomorult kis halottal és Shakespeare azzal, hogy a tömegtragédia után még a súgót is megöli ott a saját lyukjában, egyszerűen Kóczán-díjként jelentkeznek. Száz, kétszáz esztendő múlva érti meg csak az ember azt, hogy mi volt a Titanic tragikumának az egész jelentősége, és hogy mennyire sorsfordulat ez az emberek történetében.
*
...És mégis ...Smith kapitány, ha pénzért is, hős volt, az angol matrózok normann erővel álltak ott mind a helyükön, és viking halálmegvetéssel hullogattak bele az elomló kolosszus földrengésnél erősebb ropogásába... És mégis nekem most a Petropavlovszk pusztulása jut az eszembe. Azé a másik hajóé, amelyik az orosz-japán háború idején Port Arthur előtt repült bele a levegőbe, hogy azután lassan leszálljon a tenger mélyére, a korállok és holoturiák közé.
A Petropavlovszk-on ott Makarov pusztult el, és vele együtt Verescsagin. A Titanic katasztrófája emésztette áldozatul Astort és Stead Vilmost... És most már itt azután egészen elfog a kísértetlátás... a Sipka-szorosban minden csendes, akár Verescsagin festette is, akár Stead akarta hirdetni a csendességét...
Mert az egyik mellett ott volt Makarov, a katona, a másik mellett Astor, a milliárdos. Most már pihennek együtt mind, és a tengerfenék iszapja nem válogat közöttük...