A Lupcsek Jani házasodása
szerző: Mikszáth Kálmán
Ha rendes észjárású ember volnék, úgy kezdeném a történetemet, hogy a birodalmi kancellár fényes bútorzatú teremben ült és finom cigaretlit szítt.
Hanem az nem volna talán igaz, mert sohasem találkoztam a kancellárral, nem is voltam soha palotájában, nem is tudom, hogy mit csinált, mit szítt, hanem hogy Lupcsek János, aki nekem pertu pajtásom, nem ült fényes bútorzatú teremben, hanem valami komisz mellékszobában körmölgetett, arra le merném tenni a hitet.
Nem is született ő arra különben. Egy szűrszabó-mesternek volt a fia, s magának is a szűrszabóság volt az ambíciója (mert szép mesterség az annak, aki tudja); midőn beütött neki a szerencse: megtették intelligens embernek.
Mert nagy protekciója volt; a kulcsárné a falunkban, akinek az urasága testvéröccse a birodalmi kancellárnak, s aki »két testvérgyerek Lupcsek Janihoz«, ahogy ő szokta mondani. S mivel Lupcsek Janinak nagyon szép cikornyás írása van, a hatalmas bécsi úrhoz, mikor az egy ízben öccsénél volt, beajánlotta írnoknak a szekretáriusa mellé.
Ebből aztán nagy öröme lett a szűrszabó családnak, nagy renoméja a kulcsárnénak, aki olyan befolyást gyakorol a birodalom ügyeinek vezetőjére, s kiváltképpen sok becsület háramlott az egészből Czapik András kántor uramra, mert ő tanította írni Lupcsek Janit, s úgy megtanította, hogy most már Bécsbe vitték emiatt. Mégis csak jeles talentum ez a Czapik!
Lupcsek Janit senki sem sajnálta, hogy elment, csak éppen a kovácsnak a lánya, az Eszter. Pedig hát senkinek se ígérte meg, hogy visszajön érte, csak éppen az Eszternek.
Visszajön, hogyne jönne, csak éppen négyszáz forintot akar ott gyűjteni, amennyi elég egy derekas műhelynek a megnyitására. Mert szebb dolog a betűvetésnél színes selyemszálakból tulipánokat irkálni a ködmönökre és a szűrökre: pápaszemes urak olvassák azt, szép leányok szemei nézegetik ezt.
Hát Lupcsek Jani, mondom, ott körmölgetett az egyik irodában, midőn a belső termekből éles csengettyűhang jelentette, hogy őexcellenciája parancsol valamit. Minden ilyen csengetés után bizonyos élénk nyüzsgölődés volt észrevehető: a palotában ajtók nyíltak, siető léptek hallatszottak.
Lupcsek Jani valami csiklandozást érzett a tagjaiban, megsúgta az előérzete, hogy ez a csengettyűszó összefüggésben áll valahogy ővele. Talán a fizetését emeli fel havonkint öt forinttal a kegyelmes úr, s ezzel is hamarább, sokkal hamarább jut szeretett Eszteréhez. Már eddig összegyűjtött száz forintot, ha így halad, két-három esztendő múlva együtt lesz az egész összeg.
Amint így ábrándozik, egyszerre csak benyit az inas, hogy a kegyelmes úr hívatja.
Lupcsek Jani annyira megörült ennek, hogy a viaszkosvászon ujjat sem húzta le a fekete gérokkjáról, hanem azzal nyitott be őexcellenciájához.
- Hogy hívják önt? - kérdé a kancellár ridegen.
- Lupcsek János - mondá Lupcsek János.
A kancellár fel s alá járkált a fényes, bársonyos teremben, aztán még egyszer végignézte Lupcseket.
- Nős ön?
- Nem - felelte Jani halkan.
Erre a szóra egyszerre kigömbölyödött a kegyelmes úr ábrázata, s maga taszított egy karikán járó széket a Jani felé.
- Üljön le, kedves barátom!
Jani leült, de csak az egyik csücskére mert leülni az aranyozott széknek.
- Akar-e ön nagy úr lenni? - kérdé aztán a kancellár hirtelen.
- Hogyne akarnék - mondá az én pertu pajtásom.
- Akkor ön nagy úr lesz.
Jani lecsukta a szemeit, s úgy hallgatta azt a tündérálmot. Tán bizony nótáriussá teszi a kegyelmes úr, otthon a falujában. Az volna még csak a nagy boldogság.
- Önnek százezrei lesznek... olyan gazdag ember lesz, mint én, selymes szobái, palotái, lovai, hintói lesznek s még azonfelül valami - szép fiatal felesége.
- S mikor lesz ez? - kérdé savanyúra válva Lupcsek, azon hitben, hogy csak bolondítja az excellenciás úr.
- Holnap reggel.
- Holnap reggel? - kiáltá elhűlve Lupcsek. - Lehetetlen az!
- Már miért volna lehetetlen? - vágott közbe a nagy úr zordonan.
- Hát csak úgy gondoltam - hebegé Lupcsek zavartan -, hogy Eszter nem jöhetne ide akkoráig.
- Micsoda Eszter?
- Hát az Eszter, a kovácsunk leánya, akit el akarok venni.
- Úgy tetszik nekem, ön egy kissé... bocsánat, ha kimondom, hogy ön egy kissé ostoba.
Lupcsek egy szót se mert szólni többé.
- Játsszunk nyílt kártyákkal, fiatal barátom. A dolog nem az ön szép szemeire megy, elhiheti. Az egész igen egyszerű. Egy angol bankár egy jövedelmező vállalkozást óhajt elnyerni Magyarországon, melyhez azonban szükséges dolog a magyar állampolgárság. A pályázati ajánlatot már holnap délben kell benyújtani, de ő nem nyújthatja be, mert nem magyar állampolgár. Benyújtja tehát a leánya, annak a neve alatt fog menni, de még ez se magyar állampolgár. Azonban még délelőtt azzá kell lennie. S lesz, mihelyt összeesküsznek. No, érti-e már? Ön az a szerencsés fickó, aki hálákat adhat az istennek, hogy magyar és hogy nem nős. Két napja keresek már ilyen embert. Neje az éji vonattal fog megérkezni.
Lupcsek úgy állt ott mereven és szótlanul, mint egy sóbálvány. Egy igét sem bírt volna kiejteni a világért.
A nagy úr még egyszer ránézett, s így szólt:
- Szerencsés csillagzat alatt született.
Majd hozzálépett s megveregette a vállát.
- Legyen ön itt reggel kilenc órakor - szabóm már korábban oda fog menni önhöz, s felöltözteti illendően.
Ezzel intett neki, hogy távozhat. Lupcsek hát távozott, de a feje tele volt ezzel a fényes mesével, amit hallott. Valami vaskéz a szívére nehezedett és úgy nyomta, de úgy nyomta, hogy az majd megrepedt attól.
Egész éjjel nem tudta behunyni szemeit; eléje jött Eszter szomorú ábrázattal, kisírt szemekkel, s a vízió szemrehányólag nézett rá s hívogatta haza... haza...
Lupcsek felugrott, felöltözött a viseltes hétköznapi ruháiba és megindult az álomkép után, s ment, ment, míg egyszer egy szép napon kopottan, rongyosan otthon termett.
A faluban azt rebesgették, hogy a nagy úr elcsapta a szolgálatból, valami rossz fát tehetett a tűzre, ki tudja, hogy volt, mint volt.
Hanem iszen elmondta aztán Jani úgy, ahogy én elmondtam; miért kellett neki szökni, ott hagyni mindenét, ruháit, pénzecskéjét, mely éppen kölcsön volt adva egy barátjának.
A derék kulcsár néni nem hitte el a történetet - hanem a kis Eszter elhitte az utolsó szóig.
S már ezért is megérdemelte - hogy igaz legyen a Jani dolga, s az abból kivilágló nagy hűsége.
Amint hogy én nem is látok benne semmi különös lehetetlenséget!