A Becski-leány
szerző: Thury Zoltán
I.
Házigazdám a szobámba nem tett órát. Bizonyosan ugy gondolkozott: minek figyelmeztessem én ezt a szegény fiatal embert minden perczben arra, hogy mulik az idő, érzi ő azt ugy is.
Ilyenformán én csak hallom az órákat, de nem látom. Vagy négy is van körülöttem, a többi szobában is egészen az én tetszésemre van bizva, hogy melyiknek higyjek, mert lehet ugyan, hogy jól járnak, de bolondul üt valamennyi. Előbb vékonyan kezdi egy kis ideges szerszám, aztán folytatja egy komoly, tenyérnyi ingájú öreg ur, bele-beleköhög egyet-kettőt egy vén klepsidra, végül pedig kakukkolni kezd a negyedik. A hangversenybe szinte boszankodva kiált bele a szomszéd utczából egy nagy toronyóra. Azt mondja, hogy:
- Csitt gyerekek!
Mikor álmatlanul hánykolódom ágyamban és nem tudom elképzelni, hogy voltaképpen tizenkét óra van-e vagy hajnali három; van ebben a bizonytalan találgatásban, a tájékozatlanságban, valami misztikus. - Rosszul esnék, ha valaki megmondaná az igazat. Ugy érzem, hogy szükségem van ezekre a perczekre. - Nem törődöm ilyenkor sem nappallal, sem éjszakával, hanem elzsibbadok. Nem jut eszembe semmi, a mi időhöz van kötve, mert fogalmam sincs az időről, s nem érzek semmi olyast, a mi talán elkeserítene. Megnépesül körülöttem a sötétség s abból a régi világból, a melyben még nem éltem, fölkerekednek a történetek. Akár csak szinházban volnék. A szinpad nagy messzeségben van, a hanghullámok csak lomhán érkeznek a fülemhez, nem rettenek föl tőlük, inkább csak sejtem, a mit az aktorok játszanak.
Ezen a szinpadon ismertem meg Sas Bálintot, a diákját, Rózsát és egy másik szép asszonyt.
Sas Bálint kétszer is végig mérte a szobát, a mig beszélni kezdett. A diák azt gondolta, hogy felesleges a szobában, ki akart tehát ódalogni a kis ajtón. De Bálint elvágta az útját.
- Maradjon.
Rózsa egy törpe széken ült. Szepegett, mint a gyermek, mint a ki sejti, hogy valami rosz dolog következik. Néha felnézett Bálintra és aztán megint lesütötte szemeit. Nehéz szivvel, de várt türelmesen. Bálint egyszer nagy elhatározással melléje ült, erős, nagy barna tenyerei közzé fogta a leány kis kezeit s a nagy erejü emberek melankóliájával, gyöngéden, szeretettel kezdett beszélni.
- Kis Rózsám, nagy változás esett rajtunk. A gyerek előtt beszélhetek, ugy is mindent tud. Hallgasson ide maga is Gáspár. El kell menned Rózsa tőlem, uj élet következik reám is, reád is. Feleséget kell a házhoz hoznom.
A leány szemeiből köny szökött ki, de selymes pilláival mindjárt fel is itatta azt a néhány cseppet a mit nem tudott visszatartani. Nem jött váratlanul a dolog, azért mégis roszul esett. A csapásra sohase lehet eléggé elkészülni. A nagy erős ember várt egy kicsit s aztán tovább beszélt.
- Megmondtam előre Rózsa, hogy az a boldogság, a mit nekem adtál, csak ideig óráig tart. Számolnom kell vele, hogy valaki maradjon utánam. Ha te adnál gyermeket nekem, az nem lenne egészen Sas, érted ugy-e, hogy mit akarok mondani. Asszony kell a házhoz, nemes, uri asszony, akkor aztán a világ azt mondja, hogy a mi eddig volt, csak gyerekség volt és szépen leveszi a szemét rólunk.
- Kit vesz el Bálint?
- Becski Katát.
- Szereti?
- Nem, csak téged szeretlek.
- Boldog lesz?
- Nem hiszem, de tudja a jó Isten.
- Jó lesz ez igy Bálint?
- Nem, de meg kell lenni. Rólad gondoskodtam.
- Hagyjon engem, elténfergek én valahogy a világban.
- Nem ugy van Rózsa, gazdag vagyok, te pedig szegény. Megveszem az öreg Bognár házát, oda költözöl majd. Van benne két szoba, egy elől a kertre nyilik, a másik pedig a hegyekre. A kerti szoba a tied lesz, a másikba beköltözik Gáspár. Már ezután a te diákod lesz. Hűséges jó fiu, szeret engem is, téged is, és megőriz téged minden veszedelem ellen. Ez lesz ezután a kötelessége. Jól van, Gáspár?
- Jó lesz, uram.
- Hirt hoz nekem, ha valami baj van. Elbeszélget veled, ha unalmas lesz az este, eljátszik a gitáron, te szereted a muzsikát.
- Gondol-e reám majd vagy egyszer Bálint?
- Sokszor.
- Szeretném, ha látna is vagy egyszer.
- Ne kivánd, a veszedelmünk lenne.
- Hát jól van.
II.
Csupa sallang, piros selyemkendő borította be a tajtékos, remegő paripák testét, mikor nagy csengetyüszóval az urához röpítették Becski Katát. A tanító kivonult az iskolával, a pap a hivekkel, nagy volt a czeremónia. Mikor elpuffogtatták a mozsarakat, a lovak horkolva ugrottak félre, a gyöngébb asszonyos leánynépek pedig a fülükre tapasztották kezeiket, hogy ne hallják azt az ezerféle lármát, a mely betöltötte az utczát, udvart, a házat. A kapuban Gáspár visszafordult és hirt vitt Rózsának a szép nagy ünnepségről.
A menyasszony egészen másforma teremtés volt, mint a szegény Rózsa, olyanforma leány lehetett, mint a milyen legény Sas Bálint, sugár termetü, merész tekintetü, nem olyan, mintha szerelmes menyasszony volna, hanem mintha vezér lenne egy amazon táborban. Mind ilyenek a Becski-leányok, azért is mentek jól férjhez valamennyien. Nagy erejü család.
Az uj Sas Bálintné mosolygott, mikor elmesélték neki Rózsa históriáját, de nem haragudott a leányra.
- Szegény kis bagoly! Ő és Bálint de furcsák lehettek egymás mellett.
Az urának is nevetve hozta fel a dolgot, de az nagyon elkomolyodott és azt mondta, hogy ne emlegesse ezt a dolgot. Maradjon a hamuban a történet. Mikor az asszony tovább évelődött, haragos lett, s az öklével ugy az asztalra csapott, hogy remegett körülötte minden. A Becski-leányokkal nem igy szokás elbánni, még az apjuk is megkülömböztetett tisztelettel beszélt velük, Kata is felpattant az asztalcsapkodásra.
- Azért a kis békáért türjek én!
- Még nem türtél semmit.
- Nem is fogok.
- Hát hagyj akkor békét.
- Tőlem ellehetsz.
Az asszony után méltóságosan suhogott a selyem, mikor otthagyta az urát az asztal mellett és megbántva visszament azokba a szobákba, a hol az eddigi Sas asszonyok is duzzogni szoktak. Bálint inkább Rózsára gondolt, mint a maga feleségére és eszébe se jutott, hogy kibékítse. A büszke Becski-leány egy darabig várta odabenn és csak nagyon nehezen békült volna meg. Bálint csak nem jött. - Utóbb már engedett volna az asszony, hanem Bálint még sem jött és nem is látták egymást egy hétig. Ez az esküvő után hat hétre esett meg. Szerencse, hogy nem sokan tudtak róla, mert különben a dolognak gyorsan hire kerekedett volna a megyében.
Az asszony minden reggel megkérdezte belső cselédjét a fésülködésnél.
- Itthon van-e az uram?
Nagyon egyforma választ kapott mindig:
- Nincs.
- Hol van?
- Már hajnalban elment a medvékre.
Mikor először hallotta ezt az asszony, fölugrott s ijedten kiáltotta:
- A Bognár oldalra!
A cseléd egy kicsit mosolygott és megnyugtatta.
- Nem asszonyom a másik hegyre ment.
- Ki mondta?
- A vadász.
- Hazudik!
A szép nagy Becski Kata ideges lett, akár egy akaratos leányka valamelyik másik családból. Sokat szenvedett. Mikor férjhez ment, inkább okos volt, mint szerelmes, most pedig semmi esze se maradt már, csak szeretett és kinlódott. Látta, hogy az ura közelébe igy sohase jut. A büszkeség még a Becskieknél is frázis, ha egyszer megnyilik a szivük. A nagy szerelem mindig egy, de sok nyelven beszél. Valami más hang az, a mire ez az ember hallgat. Hát ő azt megtanulja. Nem áldozat, semmi az, ha az ember nagyon szeret. Egyszer nem feküdt le az esti harangszóra, hanem bekötötte a fejét egy nagy szürke keszkenőbe és az erkélyre állva türelmetlenül, szorongva várta haza az urát. Hideg harmat ült körül minden fán, virágon, lehült a levegő is, a szép asszony összeborzongott egyszer-egyszer a hideg kövön állva, de azért nem ment be. Kell, hogy ma vége legyen a találgatásnak. Szereti-e az ura, vagy nem? Ezt ma meg kell tudni. Ha nem, akkor holnap haza megyen az apjához.
III.
Egész komolyan beesteledett, a mire Sas Bálint hazaérkezett. A vadász két fáradt kutyát vezetett utána, hátul pedig a parasztok zöld galyakból összefont saraglyán egy medvét hoztak. A kutyák vinyogva szaglászták még egyszer körül az állatot, s aztán eldültek kétfelül a porondon pihenni. Az asszony beszaladt a házba és maga hozta ki a pálinkás butykost, hogy az urát megkinálja belőle. Az ember ivott, meg se köszönte, nézegette a vadat, talán még valahol az erdőn kószált az esze. Csak a lépcsőn vette észre ezt a rendkívüli változást és csodálkozva állott meg.
- Miért nem feküdtél le.
- Reád vártam, Bálint.
Sas Bálint is ugy képzelte el, hogy egy olyan asszony, a ki bevárja este, mikor fáradtan hazajön és leszalad eléje az udvarra, minden igyekezetével azon lesz, hogy ha szereti, ezt meg is mutassa, elfeledteti vele a kis Rózsát. Erre gondolt akkor is, mikor nagy biztatásra végre elhatározta, hogy megházasodik. Nagyon jól esett most neki ez a kis szivesség. Egyik kezében a puskát vitte, a másikkal átölelte az asszonyt és ugy mentek föl a lépcsőn. Az asszony is boldog volt és mosolygott. Az erkélyre értek.
- Valami mondani valód is volt, ugy-e - kérdezte odafenn Bálint.
- Van, sok.
Megállottak. Az asszony két kezét a férje vállaira tette, ugy nézett a szemébe és beszélni kezdett. Nem ugy, mint a Becski-leányok szokták, hanem leányos egyszerüséggel, annak a törekvésnek természetes hangján, amelylyel telve volt.
- Édes jó Bálint, ne haragudjál reám. Ha azt hiszed, hogy nem vagyok hozzád való, váljunk el egymástól békességgel. De ne hidd ezt, mert igyekezni fogok, hogy szeress. Az én családomban másként nevelik a leányokat, mint nálatok, azért voltam eddig akaratos, makacs. Olyan leszek ezután, a milyennek te akarsz. Tanulni fogok tőled, mint a gyermek, olyan leszek, mint Rózsa...
- Megint Kata, megint?
- Megint, miért ne? Nem ugy gondolok már szegény leányra, mint eddig. Ő lesz a mesterem. Mondd csak, mit csinált, hogy olyan nagyon szeretted? Hadd tegyek ugy én is. Jó volt, én is az leszek; szép volt, én se leszek csúnya; szeretett, én is szeretlek csak ugy, mint ő, még jobban is.
- Kata...
- Igen, igen, nem hiszed?
Leültek, az asszony már nem fázott. Mikor egyszer-egyszer megremegett, Bálint reá adta a prémes bekecsét.
- Mondd, milyen volt? Szőke volt, barna volt?
Bálint kivette a tárczáját s megmutatott az asszonynak egy kis csontra festett képet és reávilágított a szivarja tüzével.
- Ilyen.
Kata elmerült a képben, elgondolkozott és sóhajtott.
- Szép; milyen simára fésülte a haját. Az enyém is ilyen lesz ezután. A nyakán piczi ezüst kereszt van, tőled kapta Bálint?
- Tőlem.
- Végy nekem is holnap. - A szegény asszony kutatta az ujat a képen, Bálint mosolyogva nézte s kezdte megszeretni benne ezt az igyekezetét.
Valami tréfás hullám a levegőben néhány hangot hordott az erkélyre. A Bognár-házból jöttek. Bálint, mintha szikra hullott volna a kezére, fölrezzent. Az asszony megijedt, megszorította Bálint karját, de férje nem fordult vissza. Azután hallgattak mind a ketten, mig csak másfelé nem fordult a szél, s el nem haltak a hangok.
Rózsa énekelt odaát valami kis paraszt nótát. Az volt benne, hogy: elhagyott a szeretőm, nem haragszom érte, ha velem nem lehet, legyen boldog mással.
Bálint belebámult az éjszakába. Az asszony is elgondolkozott. Azután letérdelt a földre, ráhajtotta arczát a férje térdére, s a szeméből köny csordult ki. Mikor Bálint visszanézett reá, alázatosan fogadkozott:
- Megtanulom ezt is.