A «Kéve» tizedik esztendeje
szerző: Bálint Aladár
A Kéve művészegyesület alapítói jóhiszemű, puritán művészemberek voltak, kik lelkesen, mondhatnám naivul fogtak tíz esztendővel ezelőtt a munkához. Mindenfelé ─ idehaza, a külföldön is ─ művészi harc, forrongás kavarta fel a lelkek nyugalmát és ők bízva abban, hogy puszta elvi alapon, tisztességes eszközökkel végigverekedett küzdelemnek is lehet nálunk eredménye, személyi tekinteteket, anyagi érdekeket (már amennyire lehetett) kikapcsolva álltak a fórumra. Kiállításokat rendeztek, külföldön is bemutatták a maguk termését, szoros közösségben dolgoztak és segítettek egymáson, könyveket adtak ki, folyóiratot csináltak. Példát akartak mutatni, miképp lehet artisztikumot, harmóniát teremteni, nem is a csúcspontokon álló művészek energiáinak tudatos koordinálásával, miképp lehet a közönséget nevelni, új rétegeket fogékonnyá tenni a művészet számára és kigyomlálni az emberekből a silányság, a vásári portéka kritikátlan szeretetét. Szóval jóvá akarták tenni a bűnöknek azt a halmazatát, melyet a hivatalos művészet, hivatalos műpártolás hosszú esztendők során elkövetett és elkövet.
A társaság nehéz munkát végzett és becsülettel állta programját. Nem rajta múlott, hogy az eredmény minimális. Kinek volna kedve e maroknyi embercsoportot okolni, hogy mintaszerűen rendezett kiállításaikból nem okultak mindazok, kik a kiállításokat oly kevés ízléssel, hozzáértés, érzék nélkül rendezik. Arról sem tehet e társaság, hogy becsületes művészeti politikájuknak nem akadtak követői idehaza és ha nálunk művészi küzdelmekről beszélnek, majdnem mindig csúnya és alantas marakodás értendő alatta. Hogy a közönség ízlése oly keveset javult és az utolsó években bekövetkezett javulást is tönkre tette a háború, azt sem írhatjuk az ő rovásukra.
Ők megtettek mindent, ami tőlük tellett. És reméljük, tovább dolgoznak hittel, tisztességes igyekezettel. Az újabb tíz esztendő alatt talán csak megváltozik a dolgok mai rendje.
*
A Kéve jubiláris kiállítása, sajnos, nem demonstrálja a maga teljességében e társaság tagjainak erejét, képességeit. Szerencsésebb körülmények között bizonyára nagyobb teljesítménnyel léphettek volna e művészek a nyilvánosság elé és a társaság is hangsúlyozottan az évforduló jelentőségéhez mérten adott volna keretet az egybegyűlt munkáknak. Sok művész ki is vált a csoport kötelékéből e tíz év folyamán. Erdei Viktor, Bálint Rezső, Gara Arnold, Málnai Béla, Zutt Rikárd, Moiret Ödön, Fejérvári Erzsi másutt keresték érvényesülésük lehetőségeit. Göröncsér Gundel János, Máté Ilona halottak, Szőri József elesett. Kozma Lajos, Muhits Sándor sem szerepeltek e kiállításon (utóbbi hadifogoly), sőt a társaság egyik alapítója és elnöke Szablya Frischauf Ferenc is hiányzik a kiállítók sorából.
A kiállítók névsora: Benkhard Ágost, Bokros Dezső, Haranghy Jenő, Konstantin Frida, Kalmár Elza, Kornis Elemérné, Lénárd Róbert, Lohwag Ernesztin, Mihály Rezső, Remsey Jenő, Remsey Zoltán, Tichy Gyula,Tichy Kálmán.
A kiállítás legértékesebb darabja Bokros Dezső márványból faragott leányfeje. A formák összevonva, leegyszerűsítve jelentkeznek e munkán. Abszolút biztonság, igazi plasztikai nyugalom fejeződik ki e minden részletében megoldott és anyagszerűségében is példás alkotásból. E fiatal szobrász, úgy látszik, szakított a felduzzasztott tömegek egymásra halmozásával, mely korábbi munkáit nyugtalanná, bombasztikussá tette. Festett gyerekfeje is klasszikusan egyszerű, kár, hogy a gipsz kifejezéstelen anyaga állt csupán rendelkezésére.
A csoport másik szobrász tagja, a kitűnő Kalmár Elza, kisigényű faszoborral szerepel. E dekoratív apróság, melynek elgondolása sem szerencsés, távolról sem ad képet Kalmár Elza kvalitásairól.
Remsey Jenő monumentalitásra hajló piktúrájában túlontúl sok a spekulatív elem, amely megakasztja a közvetlen szemléletből következő energiák teljes kibontakozásának folyamatát. A formák harmóniáját gyakran az agyongyötörtség, a túlfejlesztett groteszkség bontják meg. Honvéd című vászna irodalmi szimbolizmusa mellett is nagyszabású munka. Az erőteljes színek és vonalak, a monumentális formák túlharsogják az idegen területekről kölcsönzött motívumok zengését. Érezzük a fagyos levegő áramlását, a jéggel, hóval borított hegyek mardosó leheletét, az elemekkel, ellenséggel küzdő katona ősi erejét, masszivitását.
Remsey Zoltánból hiányzik fivérének szuggesztív képessége. Stilizáltsága nem mindig megokolt, nem támasztja azt alá a festői érzés minden külsőségen áttörő buzogása.
Tichy Gyula képei alapjában véve felnagyított grafikai munkák és ugyancsak messzire távolodnak a naturalista látás eredményeitől. Erősen érzik rajtuk egy vidéken élő, kibontakozni nem bíró, félig eltemetett művész egzaltáltsága. Fantasztikum, meseszerűség vibrál e képekben, lázas álmok, rég elföldelt világra való eszmélés nyugtalansága. Régi magyar urak, hölgyek, véres történetek támadnak fel. Kripták nyirkos levegője, borzalmas jelenetek döbbenete száll felénk.
Benkhard Ágoston «Az öreg fa» című képe a művész komoly elmélyedésének szerencsés terméke.
Lohwag Ernesztin friss naturalizmusa, Konstantin Frida asszonyos stilizáltsága kellemes közvetlenséggel nyilatkozik meg képeikben.
Haranghy Jenő eddig csupán grafikai művekkel tette nevét ismertté. Ezúttal nagyobb lélegzetű munkákkal lép fel. Bár festői stílusa még nem alakult ki, és ő maga több hatás kereszttüzében áll, előadásmódja mindenesetre érdekes és ízléses.
Lénárd Róbert mintegy hetven darabból álló grafikai kollekcióval szerepel. Végigvándorolta a csatatereket és éles szemmel, fürge kézzel megrögzítette mindazt, ami elébe került. Munkáinak csupán topográfiailag van köze a háborúhoz, mert semmiféle háborús momentum, helyesebben háborús külsőség, «hurrá», «vörösördög» stb, stb nem szövődik azokba. Sziklák, folyók, hidak, házak, városok, hegyek, dűlők vonulnak fel előttünk artisztikusan, nyugodtan. Mozgás, aktivitás alig fűti át e lapokat, annál inkább érzik bennük a biztos ízlésű megfigyelő fölényes tudása, tárgyilagossága.