A «Helikon» avató kiállítása
szerző: Bálint Aladár
A magyar művészek új hajlékot kaptak, fórumot, ahonnan a közönséghez szólhatnak, ahol művészetüket megmutathatják, és nagyobb falat kenyeret szelhetnek. Az új kiállítási helyiség alkalmas stációja a képeknek, szobroknak, vezetői már az első kiállításukkal is megmutatták, hogy előkelő színvonalat óhajtanak és tudnak tartani a mesterek és művek kiválogatása tekintetében.
Rippl-Rónai József, Vaszary János és Járitz Józsa kollektív anyagának bemutatásával nyitották meg kiállításaik sorozatát és Csók István is ─ mintegy hangsúlyozva társaihoz való vonzalmát ─ egy régebben festett nagyobb szabású képével csatlakozott a kiállítókhoz.
Rippl-Rónai József teltzengésű új pasztelljei mellé odaállította heroikus múltjának, egymagában végigharcolt küzdelmeinek megkapó emlékeit. Húsz-huszonöt esztendős képek intenek át a jelen nyugalmas megállapodottsága felé. A meredekre kúszó ifjúkor nagyszerű lendülete suhan vissza e lefokozott hamvas színharmóniában; Dél-Franciaország, Spanyolföld tikkadt levegőjű dombjaiban. Kelety Gusztáv, Telepi Károly és a köréjük csoportosult festőtanítványok valamelyik képét kellene melléjük helyezni, hogy a maga megdöbbentő messzeségében felmérhessük a különbséget. Csak így lehetne igazán és szemléletes valóságában felbecsülni Rippl-Rónai hallatlan merészségét, amellyel anno 1893 vagy 1895 át akarta törni a kortársak látásának korlátozottságát, a kifejezés formalizmusát.
Vaszary János nem tekint vissza a múltra, erőinek mostani buzogását, gerjedtségét mutatja, mely oly hatalmas sugárzással szóródik szét vásznain. Vaszary megittasodva fogadja magába az anyaföld szépségeit, a vegetáció, az égboltozat színeit, a nap fényét és képei káprázatos felfokozódásban verik vissza azokat. Pogány ujjongás, határtalan öröm muzsikál minden színében, az álmok óriásának feltornyosodott energiái táncolnak szélesre húzott ecsetvonásaiban. Ámde a színek vakító lángja alatt szilárd formák kapcsolódnak egybe, a képek szerkezete nem hamvad el e tüzes fergetegben és az ábrázolt jelenségek sem veszítik el természetadta jellegzetességeiket. Például a nagy Salome-kép meztelen főalakja félelmetes szörnyeteg a maga vakító testi szépségében is. Tájképein sem porladnak alaktalan foltokká a fák lombjai, a fű, a föld izzó bársonyán mozgó, legelésző állatok.
Járitz Józsa ma még csak az utakat keresi. Úgy hiszem tehetséges festő, de mintha kissé könnyelműen vágna neki problémáinak. Jó irányítás, magábatérés, erőinek kellő megmérése mellett sok jót várhatunk tőle. Hisz még annyi ideje van!