6/1983. Főv. Tan. rendelet

6/1983. Főv. Tan. rendelet
Megjelent a Fővárosi Közlöny 1983. október 31-én kiadott 10. számában.


Budapest Főváros Tanácsa 6/1983. számú rendelete
az épületek és közterületek fellobogózásáról és díszkivilágításáról.


1. §.


(1) A rendelet hatálya Budapest területén – a vallási szertartásokra szolgáló és a külállamok tulajdonában, használatában álló épületeken kívül – kiterjed minden lakó- és vegyesrendeltetésű és nem lakás céljára szolgáló épületre (továbbiakban egységesen: épület), továbbá a közterületekre.

(2) A közterületek közül azokat, amelyeket – az ünnepi esemény jellegéhez képest – fel kell lobogózni, a Fővárosi Tanács elnöke határozza meg.

2. §.


(1) Valamennyi épületet, a közterületeket fel kell lobogózni a következő ünnepeken:
 — április 4-én, Hazánk Felszabadulásának évfordulóján,
 — május 1-én, a Munka ünnepén,
 — augusztus 20-án, az Alkotmány ünnepén,
 — november 7-én, a Nagy Októberi Szocialista forradalom évfordulóján.

(2) Kizárólag a nem lakás céljára szolgáló épületeket (középületeket) és az ünnepi rendezvényekkel érintett közterületeket kell fellobogózni a következő ünnepeken:
 — február 13~án, Budapest felszabadulásának napján,
 — március 15~én, az 1848-as szabadságharc emlékünnepén,
 — március 21-én, a Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulóján.

(3) Budapest Főváros Tanácsának elnöke egyéb ünnepi események alkalmával is elrendelheti a teljes vagy részleges fellobogózást.

(4) A fellobogózás végrehajtásáról az épület tulajdonosa, kezelője, illetőleg, azok megbízottai; közterületek tekintetében Budapest Főváros Tanácsa V. B. Gazdasági Hivatala gondoskodik. A díszkivilágítási berendezések üzemeltetési feladatait Budapest Főváros Tanácsa V. B. Közmű- és Mélyépítési Főigazgatósága látja el.

(5) A társadalmi szervek, minisztériumok országos hatáskörű szervek, tudományos egyesületek jelentős események alkalmából kérhetik a Fővárosi Tanács elnökétől a lobogózás elrendelését, vagy engedélyezését. Engedélyezés esetén a lobogózásról az azt kérő szerv köteles gondoskodni és költségeit viseli.

(6) A fellobogózás egyes útvonalakra vagy egyes útvonalak által határolt területekre korlátozható.

3. §.


(1) A 2. §. (1) és (2). bekezdésében felsorolt ünnepeken és az ünnepeket megelőző napokon, a díszkivilágítási berendezéssel felszerelt létesítményeket ki kell világítani.

(2) A díszkivilágítási berendezések általános üzemeltetési rendjét (időszakát, üzemidejét stb.) a Fővárosi Tanács elnöke állapítja meg.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben szabályozott eseteken kívül a Fővárosi Tanács elnöke elrendelheti, jelentős események alkalmával a társadalmi szervezetek, minisztériumok, országos hatáskörű szervek, tudományos egyesületek kérelmére pedig – térítés ellenében – engedélyezheti a díszkivilágítás bekapcsolását. Engedélyezés esetén a felmerülő költségek megtérítése alól – kérelemre – felmentést adhat.

4. §.


(1) A fellobogózás esetén nemzeti színű és vörös színű, vagy az esemény jellegének megfelelő gyászlobogót kell használni. A földszintes illetőleg egyemeletes épületeket legalább 0,65 m széles és 1,50 m hosszú, többemeletes épületeket legalább 1 m széles és 3 m hosszú; közterületeket a szükséges méretű tiszta, jő állapotban lévő lobogókkal kell díszíteni.

(2) A fellobogózás színaránya a közterületeken és nem lakás céljára szolgáló épületeken a 2. § (1) és (2) bekezdésében felsorolt valamennyi ünnepen nemzeti szín és vörös szín egyenlő arányban.

(3) A 12 lakásosnál nagyobb lakó- és vegyesrendeltetésű épületeken legalább 1 nemzeti színű és 1 vörös színű lobogót kell elhelyezni. A 12 lakást meg nem haladó, állami tulajdonban álló lakóépületeken legalább 1 lobogót (nemzeti, vagy vörös) kell kitűzni. Az utóbb megjelölt épületeknél, ha azok az utcafronton összefüggően helyezkednek el – a nemzeti és a vörös színű lobogót épületenként váltakozva kell alkalmazni. Nem állami szervek, állampolgárok tulajdonában álló épületeken csak nemzeti színű lobogó kifüggesztése kötelező.

5. §.


(1) A nemzeti színű, a vörös és gyászlobogó beszerzéséről, jó állapotban tartásáról az épület tulajdonosa, kezelője; közterületek tekintetében a Fővárosi Tanács V. B. Gazdasági Hivatala köteles gondoskodni. Állampolgárok tulajdonában álló épületeknél gyászlobogó beszerzése nem kötelező. Kötelezettek tartoznak az épületet a 2. §-ban említett ünnepek alkalmával az ünnepet megelőző napon 12 óráig fellobogózni, illetőleg megbízottjuk, alkalmazottjuk útján az épületet, közterületet az előírt lobogóval ellátni.

(2) Az (1) bekezdésben kötelezettek a lobogót az ünnepnap vagy elrendelt nap elteltét követő 12 órán belül kötelesek leszedni, kivéve ha Budapest Főváros Tanácsának elnöke másképp rendelkezik. Ha az épületen, közterületen, a lobogón kívül más díszítést (képet, stb.) is alkalmaznak, azokat a városkép követelményeinek megfelelően az Országos Építésügyi Szabályzat előírásait figyelembe véve kell elhelyezni, azok kitűzésére az (1) és (2) bekezdésben foglaltak az irányadók.

6. §.


(1) Közterületek fellobogózásakor a zászlótartó szerkezetek felszerelésének módját és időpontját – amennyiben azok az épületet is érintik a kezelővel, tulajdonossal egyeztetni kell.

(2) Közterületeken álló létesítményekre (pl. köz- és diszkivilágító berendezés, forgalomirányító jelzőlámpa) zászlótartót csak úgy szabad fölszerelni, hogy az a létesítmény üzemeltetését, karbantartását ne akadályozza, vagy balesetei ne okozzon.

7. §.


(1) Ha a cselekmény súlyosabb megítélés alá nem esik, szabálysértést követ el és 3.000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható az, aki az elrendelt lobogózást kötelezettségének nem tesz eleget [2. § (l)–(4) bekezdései; 5. §. (1)].
(2) Az (1) bekezdés alapján helyszíni bírságot szabhat ki a kerületi tanács végrehajtó bizottsága szakigazgatási szervének erre feljogosított dolgozója és a közterületfelügyelő.

8. §.


(1) E rendelet 1984. január 1-én lép hatályba.

(2) A rendelet hatálybalépésével Budapest Főváros Tanácsának 6/1973. sz., 6/1976. sz. és a 2/1979. sz. rendeletei hatályukat vesztik.

dr. Bielek József s. k.
V. B. titkár


Szépvölgyi Zoltán s. k.
tanácselnök


————————————————————

INDOKLÁS
Budapest főváros Tanácsa 6/1983. számú rendeletéhez az épületek, közterületek fellobogozásáról és díszkivilágításáról.


2. §-hoz

A rendeletnek a részleges, nem munkaszüneti naphoz kapcsolódó lobogózási kötelezettséget előíró rendelkezése – a kialakult gyakorlatnak megfelelően – kiegészül február 13-val, Budapest felszabadulásának napjával.

3. §-hoz

A hatályos tanácsrendeletnek a díszkivilágító berendezések üzemeltetését és üzemidejét meghatározó része túlzottan részletező és eltér a gyakorlati követelményektől. Ezért a javaslat a változó körülményekhez jobban igazodó, rugalmas szabályozásra ad lehetőséget azzal, hogy a Fővárosi Tanács elnöke a változó körülményeknek megfelelően állapíthatja meg a díszkivilágítási berendezések üzemeltetésének rendjét.

7. §-hoz

A szabálysértési rendelkezésekben a tervezet 3.000 Ft-ban állapítja meg a rendelet megszegése miatt kiszabható szabálysértési bírságösszeg maximumát.
A hatályos rendelet 5. §. (2) bekezdésében foglalt kötelezettség elmulasztását (a zászló kintfelejtését) a tervezet nem minősíti szabálysértésnek. E mulasztás súlya jóval csekélyebb, mint a lobogózási kötelezettségnek az elmulasztása.
A hatályos rendelet 7. §. (2) bekezdésének hatályon kívül helyezését indokolja, hogy az eljárás hatásköri szabályait megfelelően határozza meg a központi jogszabály, ezenkívül a kerületközi szabálysértési hatóságok létrejöttével ez a szabályozás már meghaladott.
Újszerű rendelkezés a javaslatban, hogy lehetőséget biztosít a helyszíni bírság kiszabására a kerületi tanács végrehajtó bizottsága szakigazgatási szervének erre feljogosított dolgozója, továbbá a közterületfelügyelő számára.