48 és 49
| 48 és 49 szerző: Bálint György |
Negyvenkilenc tragikumában is negyvennyolc dicsőségét ünnepeljük: október hatban, a tizenhárom tábornok és gróf Batthyány Lajos miniszterelnök és számtalan névtelen hős és mártír napjában, és e nap múlhatatlan gyászában is március tizenötödikének fényét és ragyogását, Damjanich János és társai szomorú halálában is Kossuth Lajos győzelmét, a tragikus hanyatlásban is az eszményt, amely halhatatlan. És amely feltámadt. A negyvenkilences abszolutizmus október hatodikának gyászos hajnalán azt hitte, hogy országot temet. A történelem azóta megtanította rá, hogy önmagát temette. Az az ország, amelyért annyi nagyszerű magyar életét adta, ma él, az az abszolutizmus, amely akkor bitót ácsolt, elbukott. Elmúlt, úgy, hogy „lelkiségéből" és ,szellemiségéből" nem maradt meg semmi sem. Semmi sem maradt meg belőle, és az ítélet, amelyet a történelem felette hozott, megsemmisítette az ítéletet, amit ő hozott nép, nemzet, ország, a magyarság és Magyarország fölött. A történelemben mi nyertük meg ezt a pört. Megnyerte a nemzet, a szabadság, a demokrácia. Az utolsó fórumon Kossuth Lajos győzött és a honvéd. Mert mindig a szabadság győz, és sosem az az erőhatalom, amely azt megtagadja, és amely eszmei örökséget annál kevésbé hagyhat a nemzedékekre, mert önmagának sem eszméje, sem eszménye, sem gondolata, sem érzülete, lévén egész lénye és lényege: a tagadás. Megtagadása népnek, nemzetnek, szabadságnak. Mindenre csak egy szava van: nem. Adni semmit nem tud, megtagadni mindent akar. De ez az egy szó: nem – nem lehet sem nemzeti, sem emberi program. Ezt a sivár tartalmat nem lehet örökségül hagyni. Öröksége negyvennyolcnak volt, negyvenkilencnek csak végrendelete.
Forrás szerkesztés
- Lásd a vitalapot!