2394/1920. M. E. számú rendelet

2394/1920. M. E. számú rendelet
Megjelent a Budapesti Közlöny 1920. március 21-én kiadott 67. számában.


A magyar kormány 1920. évi 2.394. M. E. számú rendelete,
az állami hatóságok, hivatalok és intézmények elnevezéséről, és az állami címereken a szent koronának alkalmazásáról.


Az alkotmányosság helyreállitásáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről szóló 1920 : I. törvénycikk megállapitotta ugyan, hogy a királyi hatalom gyakorlása 1918. évi november hó 13. napján megszünt, azonban Magyarország ezeréves államformáját nem változtatta meg, és sem a királyi méltóságot, sem magát a királyi hatalmat, mint jogintézményt, nem szüntette meg. Sőt ellenkezőleg az által, hogy az idézett törvény 9. §-ában kifejezetten érvénytelennek nyivánitotta azokat az alkotmányellenes forradalmi rendelkezéseket, amelyek alkotmányunk intézményeit, nevezetesen a magyar állam ezeréves államformáját is megváltoztatni és a királyság intézményét eltörölni kivánták, kétségtelenné vált, hogy alkotmányunk alapelveinek és alapintézményeinek, különösen a királyság intézményének léte és fennállása a forradalmi események után is jogilag érintetlen maradt.

Az idézett 1920 : I. t.-c. 12 és következő §-ai csupán a királyi hatalom gyakorlásának bekövetkezett tényleges megszűnése folytán rendelkeztek az államfői teendők ideiglenes ellátásáról arra az időre, amíg az államfői hatalom gyakorlásának mikéntje véglegesen rendeztetni fog, s erre az időre a nemzetgyűlés az 1920 : I. t.-c. 13. §-ában megszabott korlátok között a kormányzóra ruházta a királyi hatalomban foglalt jogok alkotmányos gyakorlását.

Ezekhez képest tehát mindaddig, amig a törvényhozás másként nem rendelkezik, Magyarország törvényes államformája a királyság marad.

Minthogy pedig az állami hatóságoknak, hivataloknak és intézményeknek elnevezésükben Magyarország fennálló államformáját kell kifejezésre juttatniok, s ehhez képest azokat, mint a magyar királyság hatóságait, hivatalait és intézményeit, ennek kifejezésére a »királyi«, illetőleg a »magyar királyi« jelzővel kell megjelölni.

Hatályban maradnak azok a törvényes rendelkezések is, amelyek értelmében a magyar állam címerein a magyar állami főhatalom jelképéül a szent koronát kell alkalmazni.

Ennélfogva az állami hatóságoknak, hivataloknak és intézményeknek az őket eddig megillető »királyi«, illetőleg »magyar királyi« jelzőket továbbra is használniok kell, bélyegzőjükön magukat törvényes elnevezésüknek megfelelően e jelző használatával kell nevezniök, és e bélyegzőkön a magyar állam címerén a szent koronát kell alkalmazniok.
Az állami hatóságok, hivatalok és intézmények mindazonáltal a jelenleg használatban levő címereiket, bélyegzőiket és nyomtatványaikat mindaddig, amig megfelelően átalakithatók lesznek, ideiglenesen továbbra is jelenlegi alakjukban és szövegükkel használhatják. Amennyiben azonban átalakitásuk nehézség nélkül megtörténhetik, azokat mielőbb a törvénynek megfelelően kell átalakitani.


Budapesten, 1920. évi március hó 18-án.



Simonyi-Semadam Sándor s. k.,
m. kir. miniszterelnök.