(István Nádornak)
szerző: Vörösmarty Mihály
1847. augusztus vége - szeptember eleje

1

Itt születél: a föld örömében reszket alattad,
     Mint anya, mely kebelén érzi repesni fiát.
És itt őrzi szived legdrágább sírjait a föld:
     Nem vagy-e mindenkép: gyászra, örömre, miénk?!

2

Mit várunk tőled, kérdezd meg atyádat a sírban,
     Mint bízunk benned, halld ez örömriadást.

3

Itt születél, fia vagy minden csep vérrel e honnak,
     Minden csep vérünk, így rokonulva tiéd.
El ne feledd, a jogtalanok sorsára tekintvén,
     Hogy ten véreidet nyomja az ősi iga.

4

Jobban mint mi birók nappallá tenni ez estét,
     Bírd te világossá tenni a szellemi éjt.

5

Hogy nem egyenlő hang üdvözl országos utadban,
     Vádat azért, fenség, honfiaidra ne tégy.
Szólnának, de kezök, nyelvök van régi bilincsben:
     Oldd meg s tapsaikat hallani fogja az ég.