(Ifjú, leány)
| (Ifjú, leány) szerző: Vörösmarty Mihály |
1
IFJÚ Vesszen el a hűség tapodója, törüld ki alakját;
Aki hived, kedveld, aki lemonda, feledd!
LEÁNY Hagyj; ki feledni tanít, maga is tud lenni felejtő.
És soha hű szerető nem lehet, aki felejt.
2
IFJÚ Ily, későn s egyedűl oh lányka hová viszen útad?
Ód magad, elvesz az éj, s csillagi sorba emel.
LEÁNY Bár tenné, ragyogó lennék, s kék völgyi virágra
Szép harmat gyöngyöt sírna le égi szemem.
Az legalább mikor eljőnék a fátyolos éjjel,
Hívem lenne talán, s visszamosolygna reám.
IFJÚ Oh mért nem vagyok én a völgynek gyenge virága?
Kék ölem a gyönggyel visszamosolygana rád,
S mindaddig szomorúságban kis száron epednék,
Míg hozzám örökös búm nem idézne alá.
Akkor örültömben megszünném lenni virágszál
S téged csillagomat kötne szivemre karom.
3
IFJÚ Búsnak kellene oh nevetőke Olívia lenned;
Mert minden kedvem vég temetője te vagy.
LEÁNY Oh ne sokald e kis vígságomat ifju, s ne vádolj,
Hogy vigságomban gyász temetődre találsz.
Víg vagyok, és szomorú, mint a sír zsenge tavaszkor.
Künn tavasz éke virít, benn telek árnya borong.
IFJÚ Igy te ha jól értlek, bel lángtól szinte beteg vagy
S ép rózsáid alatt bujdosik a szerelem.
LEÁNY Nincs szerelem többé, s e szív rideg álmait őrzi,
Melyeken a multnak gyenge világa remeg.
IFJÚ Nem hiszek a szónak; szemeid szép hangja beszélőbb,
Ebben az égő szív tűköre másra mutat.
LEÁNY El ne gyötörj, titkom mélyen van zárva magába.
Vesztő szív örömest zárja, nem oldja baját.
IFJÚ Gyenge virág s máris vesztettél volna leányka?
Vajmi korán van még vesztened, égned elég.
LEÁNY A szerelem ragadó szélvész, ha nem őrözi hűség.
Vesszek-e hűtelenért szélveszek árjaiban?